A valódi viták otthona

Reflektor

Csaba Réka: Elér-e Brüsszelig a politikai érvényesség?

2016. október 08. - szénhidra

 nihilism.jpg

"A magyarok európaibbnak bizonyultak a kormányuknál" – üzente a luxemburgi külügyminiszter a magyar kvótanépszavazás eredményét látva. Asselborn legutóbb akkor került be a hazai hírekbe, amikor Magyarország kizárását javasolta az EU-ból, bár ezt a véleményét ugyanakkor többek között Juncker is túlzásnak tartotta. A fenti reakció jól jelzi ugyanakkor, hogy a magyar népszavazásról az európai szereplőknek is megvan a maga véleménye, akik rendszeresen követik és kommentálják is az itteni eseményeket.

Ne legyenek kétségeink, hogy az Orbán által nihilista brüsszeli elitnek tartott szereplők megkönnyebbültek az eredmény láttán, hiszen a közjogi érvénytelenség kétségkívül nem egy újabb vereség EU-s szempontból, amelyből pedig történt néhány az elmúlt időszakban… Velük szemben az Orbánt figyelő populista-jobboldali pártok azonban inkább azt láthatják, amit a Fidesz is láttatni akar: a politikai érvényességet. Azt, hogy a menekültkérdéssel egy párt egy ország lakosságának közel 40 százalékát terelte egy táborba, úgy, hogy politikai ellenfeleinek e kérdésben továbbra sincs valódi alternatívája és a napirenden sem tudnak változtatni.

Ráadásul a demokrácia-deficittel, az állampolgároktól távol levő EU-s intézményekkel igenis szembe állítható a magyar népszavazás: Orbán Viktor a saját polgáraihoz fordult a jelenleg egyik legégetőbb probléma kapcsán, míg az unió elitje pártalkukkal próbál megoldást találni – ezt a szembeállítást bármelyik nyugat-európai, bevándorlás-ellenes párt magáénak érezheti. A Brexit váratlan „sikere” után a kilépésről való referendum kiírása kockázatos lehet, egy, a magyaréhoz hasonló bevándorlás-betelepítés elleni népszavazás azonban bevállalhatónak tűnhet. Ráadásul számos országban jóval kevésbé szigorúak a népszavazás érvényességére vonatkozó számok – Szlovéniában például elég a választásra jogosultak 20 százalékának azonos szavazata. Ahogy a magyar ellenzék és a Fidesz párhuzamosan beszél a közjogi és a politikai érvényességről, az sok szempontból rímel az establishment - anti-establishment ellentétre is, amiben a felek elbeszélnek egymás mellett és közben az utóbbi egyre szélesebb, egyre aktívabb tábort tudhat maga mögött. Ez a stratégia pedig tetszetős lehet Lengyelországról Franciaországig Európa-szerte.

A szerző nemzetközi kapcsolatok szakértő, az Integrity Lab munkatársa.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9911779171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása