A valódi viták otthona

Reflektor

Csepregi János: Megérne egy forradalmat a metró körüli szappanopera

2016. október 12. - macska az úton

tarlos_-1024x576.jpg

Van egy több éve rettenetes állapotban lévő metró, szar kocsikkal, ótvar állomásokkal és olyan alagúttal, amiből rendszeresen kihallatszik a födémen átszivárgó eső csobogása, időnként füstöl is, no de semmi baj, egyelőre még nem halt meg senki. Szóval van itt ez az akármi, amivel kellene kezdeni valamit, sok éve. De egyfelől nem lenne kevés pénz, ami ugye rossz, mert helikopterre, fánkoldára meg gyűlöletkampányra kevesebb marad, másfelől viszont lehetőség is, hiszen, ahol sok pénz kell, ott biztosan terem néhány span, meg nemzeti buszipar és már folyhat is a háztáji gazdagodás. Nem egyszerű az élet.

A főváros egy darabig tagadta, hogy életveszélyes az egész, hiába visított a Metróért Egyesület, később stratégiát váltottak, már ők is hangoskodtak, a kormány segítségét kérve a katasztrófa elkerüléséhez. És akkor beindultak az okosságok. És az egymásra mutogatás, hogy a kormány vagy Tarlósék a hülyék. A salamoni döntést hozza meg ki-ki maga.

Aztán eljött a nagy nap, a cselekvés ideje, Béláink elindultak a gondolkodás útján:

Legyenek új szerelvények! Nem, inkább ne is, a régieket újítsák fel az oroszok. Kellett a szovjet elvtársaknak az üzlet, ki tehetné szóvá a dolgot? Így aztán felújítás címén kapunk valójában új, de nem túlzottan korszerű szerelvényeket. Vegyünk új buszokat! Milyen jó lesz majd a felújítás végén, ha a régi vackokat ezekkel helyettesíthetjük. Erre jött a kormány, hogy szó se lehet róla, béreljetek! Drágábban, úgy, hogy aztán nem is marad a főváros tulajdonában a pótlásra használt járműpark (150 busz). Gratulálok! Ekkor hallhattunk először a nemzeti buszipar nevű kádárista álomról, de sajnos nem utoljára.

Orbánék végül tényleg kierőszakolták a nemzeti buszstratégia hagymázas víziójára hivatkozva, hogy inkább legyen bérlés, drága magyar buszokkal, mert akkor majd kiépül a buszipar. Tarlósék engedtek is az eszetlen nyomásnak, így törölték az olcsó lengyel buszokra vonatkozó szerződést, helyette pedig kiírták a melegen ajánlottat. A főpolgármester egyetlen követelése az volt, hogy az anyagi különbözetet térítse meg az állam. Mindez milliárdokkal növelte az összköltséget.

A kormány végül azt mondta, fizetnek ők, de ha 140 milliárdnál többe kerül a dolog, akkor alás’ szolgája!

Már-már minden sínen volt, de ekkor egy fideszes nagykutya a fejéhez kapott, és Seszták úr már meg is fúrta a tendert, mert az általa favorizált cég nem tud megfelelni a feltételeknek. Buszok nincsenek, felújítás majd egyszer.

Röpködnek a 10 milliárdok, késik a felújítás, drágul a beruházás csupa-csupa olyan dologtól, amiről nem mi, mezei utasok, adófizetők, hanem nagyszerű politikusaink tehetnek. Ezért költséghatékony főpolgármesterünk most előállt a nagy ötlettel, francnak kell felújítani a rohadó állomásokat, maradjon minden a régiben, rögtön meg is feleztük a beruházáshoz szükséges pénzt.

Hát a nagy büdös francokat. Az állomások kiszolgáló felületeit ugyanúgy fel kell újítani, mint az alagutat, szóval ez értelmezhetetlen, másfelől ha nem fullextrás burkolatról meg akármikről beszélünk, akkor hogy a fenébe lehet megspórolni vele 70 milliárdot? Ráadásul úgy, hogy az EU-s támogatásokat (névlegesen 60 százalék) nagyon nagy valószínűséggel bukjuk, ha elmarad az akadálymentesítés. Végtelenül felháborító, hogy csak az 1-es villamos vonalán 2 új stadiont láthat a tömegközlekedő, a harmadik építésébe pedig épp most kezdenek bele, a Népstadion (bocs, Puskás Ferenc) százmilliárdba kerülhet, de a rohadt metróra nincs pénz.

Szóval nem lesz akadálymentesítés, mert nincs rá pénz, inkább tízmilliárdokat bukunk buszbérléssel? Szóval nem lesznek felújítva az állomások, de közben újabb stadionokra dögivel van pénz? Mi a büdös akármi folyik itt? És leginkább: hogy képzelik ezt ezek az emberek?

Ja persze, ők meccsre többet járnak, mint metrózni, a tömegközlekedés a prolik világa, az urak dolga meg az, hogy minél jobban menjen nekik és pajtásaiknak az élet. Meddig folyhat tovább ez így?

A legnagyobb szeretettel kívánom, hogy tömegközlekedjen mostantól minél többet Budapesten a díszes társaság!

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem? Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8411799557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchhalter 2016.10.13. 07:42:15

Na ezzel a cikkel egyet értek.Metró ügyben minden rendszerváltó szarházi politikust -akár bal akár jobb oldal - lehet ekézni! Már ifjonc koromban se értettem,hogy mi a nagy büdös lóf..-ért nem vitték ki a reptérig? Néhány világvárosban ezt megoldották.Ja, a taxis hiénák hadd kaszáljanak?! Addig szarakodnak a metróval míg valami katasztrófa történik ,de aki akkor lesz hatalmon az garantálom,hogy búcsúzhat a hatalomtól! A kádárista busz ipar feltámasztása a szerző részéről elég gusztustalan volt! Az Ikarus minőségi termék volt.Minek annyira oda lenni a nyugati busztermékekért?? Számtalanszor bebizonyították ezek a buszok is ,hogy elromlanak és über drága az alkatrész és a javítás is hozzá.Én is inkább a hazai ipart támogatnám!

gmihaly621 2016.10.13. 08:22:21

Ha a média most kivételesen nem hallotta félre az infót, akkor is inkább taktikának tűnik. A sínek és a bizber kicserélése + a felújított szerelvények az már elég lenne, a csicsás cafrangok ráérnek később is. Ráadásul így hamarabb végeznének vele. Hogy az EU erre nem adna lovettát? Csak nem Jávor Bencétől származik a füles? Viszont az a sok túlárazó ajánlattevő, aki rárepült a projektre, momentán van meglőve, talán ezért adják majd alább is - hacsak ez az infó nem blöff, hanem egy normális kompromisszum kezdete. Azért a népsavazás budapesti eredményein örömködő hülye baloldal miatti szívatást, mint bosszút nem hagynám ki a szempontok közül, legfeljebb remélhetjük, hogy elmúlik, és az érdemi intézkedések is valamikor megtörténnek.

thegabcsi 2016.10.13. 09:24:46

de olimpiát ide, ezeret. :D

csökött agyú nertársaknak ezek után se esik még le, hogy az olimpiával is csak hagymázas illúziókba ringatják őket, kihasználva mérhetetlen szintű tájékozatlanságukat és realitás érzéküket?

egy kibaszott metróvonalat nem sikerült két ciklus alatt felújítani, nincs rá rongyos 120 milliárd, de az olimpiára lesz 2000. :D :D
Ráadásul az előtanulmányból nagyvonalúan kihagyták a 6-700 milliárdnyi biztonsági intézkedések költségét.

nu pagagyí 2016.10.13. 09:49:50

Ez már nem Demszky.
Tarlós ugyanabban a helyzetben, mint elődje. Budapestet vagy kifosztja a mindenkori kormány, vagy a központi bevételeit irányíttatják át a lojális kerületekbe, így nagyobb fejlesztést önerőből nem tud végrehajtani, csak a kormány kegyéből. Mivel Tarlósból is kiszeretett a rezsim, így megpróbálja lehetetlenné tenni. Talán az a gond, hogy kevésbé korrupt, mint a kerületi pártfunkcionáriusok. Demszkyvel is leginkább az volt a gond, hogy nem akart együtt lopni a hatalmi maffiával.

nu pagagyí 2016.10.13. 09:58:59

@gmihaly621: Baromi jó taktika 6 év alatt lerohasztani egy teljes metróvonalat. Ennyit a rezsim felelősségtudatáról, a nép és nemzet iránti elkötelezettségétől. Az elit rendületlenül gazdagodik, minden más lerohad. Igénytelen embernek persze ez is jó lesz és vannak vagy 3 millióan. Ők azok az ingyen hülyék, akik még szarabbat követelnek mindenből. Megkapták: demokrácia, kultúra, oktatás, egészségügy, nyugdíj már kipipálva, pár év múlva jöhetnek a közművek és az utak.

konrada 2016.10.13. 10:20:12

@nu pagagyí:
Ja. Tényleg. 6 évvel ezelőtt még világszinvonalú volt a 3-as, most meg...

...egyébként meg de. Ha valamit fel akarnak újítani, úgy az a lopás, ha a napi üzemképesség biztosítása helyett olyanra sokat költenek, amelyet biztosan ki kell bontani-dobni a nagyfelújításkor.

...ha viszont arra gondolsz, hogy nem kéne ennyit pöcsölni, hanem végre csinálni kéne, abban egyetértünk....

room_101 2016.10.13. 11:15:27

@Buchhalter: Katasztófa, ugyanmár! Ugyanúgy kidumálnák, mint az érvénytelen népszavazást. A lakájmédia majd rákeni az ügyeletes ellenség képére, még a népszerűségük is nőni fog, ha kihangsúlyozzák, a hős katasztrófavédők nélkül még 3x annyian bennégtek volna.
süti beállítások módosítása