A valódi viták otthona

Reflektor

Szél Bernadett-Gyurcsány Ferenc 302-2

2016. október 17. - baum

gyurcsany_miskolc.jpgMa reggel Szél Bernadett elég keményen beszólt Gyurcsány Ferencnek az ATV-n. Az LMP társelnöke azt mondta, hogy „Gyurcsány Ferenc jelenléte a magyar politikában egy nagyon komoly probléma. Régi teóriám, hogy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyszerre fog elmenni a magyar politikából. Szerintem, amíg Gyurcsány politizál, addig Orbánnak könnyű helyzete van. (…) A Gyurcsány-kormány Magyarországon olyan sebet okozott, ami által megkaptuk Orbán Viktort kétharmaddal."

 

Na ez sok volt a Demokratikus Koalíció erős embereinek, Gréczy Zsolt nem is bírt magával, sajtóközleményben vágott vissza. Szerinte az LMP-nek az volt az alapcélja, hogy képes lesz erkölcsi, politikai, emberi értelemben új alternatívát nyújtani. Gréczy úgy véli, hogy a fenti mondatokkal ezeket az elveket Szél Bernadett elárulta. Mármint azzal, hogy Szél szerint Gyurcsánynak köszönheti az ország a Fidesz túlhatalmát. Zárómondatában úgy búcsúzik Gréczy, hogy „fecsegés helyett munkát javaslunk Széll Bernadettnek.”

 

Az apróságnak tűnik, hogy Szél Bernadettről van szó és nem Széll Bernadettről. Ezt talán tudjuk be Gyurcsány Ferenc és Gréczy Zsolt közös hobbijának, melynek hatására belecsúszhatnak az ilyetén nyelvbotlások. Az viszont lényegesebb szempont, hogy mit értünk sok munka alatt.

Megnéztük a Parlament honlapján, hogy melyik képviselő mennyit dolgozott ebben a ciklusban. Míg Gyurcsány Ferenc összesen kétszer, addig Szél Bernadett eleddig 302 alkalommal szólalt fel az Országgyűlésben. Ha a számokat nézzük, akkor Szél Bernadett százötvenegyszer többet dolgozott, mint Gyurcsány Ferenc. Mi jöhet még? Gyurcsány felszólítja Szél Bernadettet, hogy ne igyon annyit?

gyurcsany.jpg

szel.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9911816047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Megmondó 2016.10.19. 09:58:08

GYF azért nem szólalt fel a Parlamentben, mert mikor szót kér, az értelmiségi(nek hazudott) kormánytagok, illetve még sokan a "valódi" "ellenzék" (LMP,Jobbik) tagjai közül is fújolásban törnek ki, megsértve ezzel az Ogy-t.

Arról nem is beszélve, hogy GYF-ék már rég rájöttek, hogy teljesen mindegy mit mondanak, csak szócséplés, mivel a fidesz egyetlen ellenzéki javaslatot sem fogadott eddig el. Azzal pedig, hogy SzéLL fossa a szót magából, nem tesz mást, mint legitimálja a rendszert azáltal, hogy a felszólalásaival azt sugallja, demokrácia van, és az ellenzék érdemben bele tud szólni a munkába, holott ez nem igaz.

Az LMP jobban tenné ha tényleg ellenzékiként viselkedne é összefogna a baloldallal hogy a fideszt leváltsák illetve, hogy a nyíltan fasiszta, helyenként antiszemita elveket megvillantó Jobbik előretörését megállítsák (s ezzel az országot egy, a náci rezsimhez hasonlítható rendszerről megmentsék). De nem, nekik fontosabbak önös érdekeik, mint az ország.

johnclayborne 2016.10.19. 12:25:45

Lehet meg kéne néznie a cikk szerzőjének, hogy kinek mennyi lehetőség adott a házszabály szerint a felszólalásra. Sokat segíthet ez a tájékozatlan újságírónak...
süti beállítások módosítása