Sokat írtunk arról, itt a Reflektoron is, hogy a pornó milyen negatív hatással van emberek tömegeinek szexuális életére. Arról viszont sokkal kevesesebbet írtak eddig, hogy azoknak a kulturális termékeknek, amelyek a monogám szerelemről szólnak milyen hatásuk van az emberek párkapcsolataira, és arra, hogyan tudják megélni az intimitást.
Ez az írás abból az alapfeltevésből indul ki, hogy az, hogy az ember mire vágyik (szexuálisan vagy érzelmileg) nem egy adott dolog, ami születésünkkor bele van égve az agyunk mélyébe - hanem tanult és alakítható. Az, hogy milyen mintákat látunk, milyen könyveket olvasunk és milyen romantikus vígjátékokat nézünk mind hatással vannak erre. Tehát: azok az elvárások, amelyek a szexuális szerelmet kísérik(monogámia, vagyonközösség, közös gyermeknevelés), nem természetes és Isten által adott intézmények. Hanem a gazdasági-társadalmi rendszernek megfelelően alakultak ki.
A nukleáris család (papa, mama, gyerekek egy háztartásban) például az ipari kapitalizmus terméke. Azaz, amit ma családi értékeknek nevezünk, nem öröktől való fogalmak, hanem földrajzilag és történelmileg változó adottságok.
Az, amit az ipari-Valentin napi komplexum nekünk kommunikál, amit az agyunkba vés, nem más, mint egy adott gazdasági rendszer eszköze a termelés legfontosabb elemének ösztönzésére: az emberek termelésére. Ebben a rendszerben a reprodukció, és ezen keresztül a nők kontrollja is a monogámián és a szexuális szerelmen alapszik.
Abba, hogy a monogámiának voltak-e evolúciós előnyei most nem fogok belemenni, ahogy abba sem, hogy van-e különbség a nők és a férfiak szexuális vágyának természetében (amúgy jelentős nincs). Mi, sok más feministával szemben, nem tagadjuk a biológia létezését. De az emberi társadalom azért van, hogy felülemelkedjen az evolúciós nyomásokból következő ösztönökön. Ugyanakkor fontos itt megjegyezni, hogy a nemi különbözőségek biológia alapjait fejtegető írások tudományos értéke többnyire a chemtrailel egyenlő. Úgyhogy felejtsük el azokat az álbiologizáló érveket, hogy „a férfiak és a magjuk szórása” - ezek csak arra szolgálnak, hogy a nők szexualitását kontroll alatt lehessen tartani. A nők ugyanúgy több mint egy embert kívánnak meg évtizedek alatt, szóval a „monogámia béklyója” mindkét nemet sújtja.
Az ipari kapitalizmus előtt nem ilyen volt a család, és mivel most már nem ipari a kapitalizmus ezután sem ilyen lesz majd valószínűleg. Van válás, sokan egyedülállóan nevelnek gyereket és a homoszexualitást sem szankcionálják törvényileg a nyugati világban. Ezek már az új gazdasági-társadalmi rendszer termékei. Ugyanúgy enneka rendszernek a terméke a huszadik század egyik legjelentősebb találmánya és ennek hatása: a fogamzásgátlás. A fogamzásgátlás megengedi a szexualitás és a reprodukció elválasztását, és ez jelentős mértékben befolyásolja azt, ahogy emberek egymáshoz viszonyulnak.
Mégis: akárhogy módosul az együttélés formáinak alapja, az erről szóló kulturális termékek (romantikus vígjátékok, sikerkönyvek, poppszichológia) közvetítette üzenet olyan, mintha maradtunk volna Jane Austennél és a jó viktoriánusoknál. Ezeknek most már sokféle fajtájával és permutációjával találkozhatunk, de a romantikus és monogám szexuális szerelemkoncepciója változatlan. A régi, hatvanas évekbeli szexuális szabadosság már nem menő, mindenki az egyetlen embert keresi, aki egész életre (ugye ez eredetileg átlagosan 30 évet és nem 70 évet jelentett) minden vágyát beteljesíti. A közbeszéd szintjén nincs elmozdulás abban a kérdésben, hogy a szexualitás az intimitás elsődleges kiélési formája és lehetősége-e. A legtöbb amerikai filmben, ha a férj megcsalja a feleséget, akkor az egy megbocsáthatatlan vagy legalábbis főbenjáró bűn (a jelenség fordítva ritkábban jelenik meg – nem véletlenül). Hol vannak az olyan együttélési formák például, amelyekben az intellektuális és érzelmi kapcsolat nem jár együtt a szexuálissal? És hol van egyáltalán az együttélés gazdasági alapjairól szóló vita? Miért tesz mindenki úgy, mintha az ilyen döntéseknek csak érzelmi alapjai lennének? Hol vannak a filmekben, sorozatokban a nyitott kapcsolatok (a Carringtonon kívül)? Hol vannak a büszkén és vállaltan intim és boldog szex nélküli kapcsolatok? Hol van bármi más, mint a Büszkeség és Balítélet? Nem volt mér elég Mr.Darcyból?
Amit most progresszív családképnek mondanak (ld. a Modern Család című sorozat), az semmi más, mint ugyanaz a családdiktátum csak éppen két férfivel vagy nővel, egy férfi és egy nő helyett. Semmi új nincs benne.
Azért rossz a monogámián alapuló, szexuális szerelemre épülő együttéléskép diktátuma, mert elveszi az emberektől annak a lehetőségét, hogy a nekik megfelelő együttélési formát alakítsák ki. Azt tudjuk választani, amit láthatóvá teszünk mint választási lehetőséget, ami belénk van nevelve, mint opció. Ha a nyílt kapcsolat mint olyan nem jelenik meg a romantikus történetek elmesélésben, soha nem fogjuk tudni, hogy van ilyen lehetőség. Természetesen magát a nyílt kapcsolatot sem kell új identitássá tenni. A monogámia nem azért rossz, mert maga a monogámia mindig rossz, hanem azért mert egyeduralkodó és úgy van belénk nevelve mint az egyetlen helyes út. Márpedig csak régi idők útja lehet az, ami a reprodukció szexualitással való kontrolállásán alapszik. Az ilyen utat pedig le kell bontani.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!