A valódi viták otthona

Reflektor

Tegyünk úgy, mintha ez a könyv sose jelent volna meg

Ilyen volt olvasni a Harry Potter és az elátkozott gyermeket

2016. november 20. - macska az úton

hp_es.jpgAzok közé tartozom, akik nagyon sokáig fanyalogtak a Harry Potter-könyvek miatt, felróva az esetlen nyelvhasználatot, a kelleténél gyakoribb szentimentális jeleneteket, majd miután barátok hosszas unszolására (közülük az egyik még szemináriumot is indított a témában az egyetemen, ahol tanít) félretettem az ostoba elitizmusomat és rendesen olvasni kezdtem a regényeket (nem tettem le megint fintorogva két fejezet után), hamar rajongójává váltam Rowling hőseinek és még inkább az általa teremtett univerzumnak. Így talán érthető, hogy nagyon vártam Az elátkozott gyermek érkezését. 

KRITIKA

A Potter-regényfolyam jelentőségéről sokat elmond, hogy olyan mértékű olvasási lázat eredményezett, amihez foghatóra akkor már évtizedek óta nem volt példa. Nem is véletlenül. Menekülési lehetőséget biztosított egy sokszor vicces, komplex és szórakoztató párhuzamos világba, miközben ugyanazokkal a problémákkal foglalkozott, melyek a hétköznapokban is alapvető nehézséget jelentenek a kamaszoknak. Minden könnyedsége mellett nagyon komoly témákat feszegetett már a kezdetektől a szerző. Magány, gyász, meg nem értettség, bűntudat, gyökértelenség, önrendelkezés. Marha nagy szavak, de ilyen szavak megértéséről vagy szekrény alá söpréséről szól az életünk.

A legjobb az egészben talán az volt, hogy hőseink tényleg nem voltak hibátlanok, különlegességük nem saját képességeikben rejlett, sokszor egyszerűen csak sodródtak. (A főhősről egyszer maga Dumbledore is azt mondta Pitonnak, hogy közepes képességű, de jószándékú fiú.) Harry például az utolsó néhány könyvben kifejezetten undok, önsajnálatba fulladó bunkó volt, aki barátai nélkül rég elveszett volna, de mégis folyton azokat büntette, akik a legfontosabbnak tartották. A karakterek hétköznapisága, az ítélkezés kikerülése, a barátság ábrázolása, a szereplők esetlensége az, ami igazán vonzóvá tette a történeteket. Harry keresztjének (szülei érte haltak meg), Piton tragédiájának vagy épp Voldemort szeretettel kapcsolatos értetlenségének ábrázolása epikus jellege ellenére sem lehetetlenül távoli. És persze nem maradhat ki ebből a felsorolásból az sem, ahogyan Dumbledore elmagyarázza Harry-nek, hogy nem a születésünk, az adottságaink, hanem a döntéseink határozzák meg azt, kik vagyunk. Rowling könyvei minden hibájuk, szentimentalizmusuk ellenére jók és roppant szerethetők. Pont.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek nem csak címében, de a marketing szintjén is (még a borítón is szerepel, hogy a nyolcadik történet) arra utal, hogy itt valamilyen folytatásról van szó, de sajnos ez csak nagyon korlátozott mértékben állja meg a helyét. De mindent csak sorjában.

Először is: mi is pontosan ennek a könyvnek a műfaji besorolása? Regény? Nem. Dráma? Nem. Még csak nem is forgatókönyv vagy színházi szövegkönyv, bár legutóbbira hasonlít leginkább. Nekem az egész olyan, mintha egy audio-narrációval (ezzel a módszerrel teszik még inkább befogadhatóvá a vakok és gyengénlátók számára a filmeket és a színdarabokat) kiegészített színházi előadást jegyeztek volna le szóról szóra. Megvannak a dialógusok és megvannak a legfontosabb színpadi cselekmények, melyeket egy-egy szóba sűrítettek. A nagy kérdés jó-e az bárkinek is, ha egy könyv olvasása közben mindenféle árnyalás nélkül tolják a képébe, hogy ki mikor mit mondd meglehetősen esetlenül és közben mit gondol valójában? Vagy ha egy ölelésnél vastagon aláhúzzák: ez azért furcsa volt!

Nagyon zavarónak találtam annak idején, hogy egy számomra totál felesleges fejezet zárta a Potter-szériát, ez pedig nem volt más, mint a roxforti csata után 19 évvel a gyerekeiket az expresszre felpakoló házaspárok (Ginny-Harry, Hermione-Ron) és csemetéik találkozása a Kings Cross-on.  Nos, a színdarab és ennek megfelelően a színházi próba szövegkönyvének különleges kiadása pontosan ezzel kezdődik. Harry Potter sebhelyébe közel 20 éve nem hasított a fájdalom, tehát akár azt is gondolhatnánk, minden a legnagyobb rendben van, de természetesen nincs. Az a rohadt sebhely csak megfájdul.

A történet fókuszában két kis srác barátsága áll, akikben néhány dolog biztosan közös azonkívül is, hogy mardekárosok. Mindketten szenvednek az apjuk árnyékától. Harry nem szereti a kis Albust vagy csak nem tudja kimutatni, a depresszív, visszahúzódó fiúnak ciki a hatalmas hős felmenő, aki mára egy hulla fáradt minisztériumi főosztályvezető. Draco Malfoy-ról pedig azt beszélik, hogy nem lehetett gyereke, ezért a kis Scorpius apja nem más, mint Voldemort, a pletykák szerint egy időnyerővel visszamentek, hogy legyen utódja a nagyúrnak, a fiút ennek megfelelően meg is bélyegzi az iskolás gyerekek közössége. Mindketten esetlenek, egymáson kívül nincs más barátjuk. A két perifériára szorult srác így aztán szinte összenő, aminek a szülők persze nem örülnek.

Az első iskolai év után több évnek kell még eltelnie, mire ismét az egész varázslótársadalmat érintő veszélyek jelentkeznek. Időutazások sora, párhuzamos valóságok, egy igazi Voldemort-utód, a gyerek-gyerek és a szülő-gyerek kapcsolatok furcsa jelenetein gázol át a darab. Átgázol, mert részletekre itt aztán tényleg nincs idő. Minden olyan finomság, amit Rowling beleálmodott a regényeibe hiányzik. Mindent az olvasó képébe vág a szöveg, szó sincs arról, hogy kényelmesen elmerüljünk a varázsvilágban.

A legfontosabb kérdés persze nem is lehet más: vajon mindent jól csinált Harry Potter mindent? Vajon ez a legjobb valóság vagy lehetne ennél jobb is? A kérdésre adott hibás válasz önmagában is elég gyenge elindítója a lavinaszerű eseményeknek, de a Rowlingra jellemző alapos előkészítés nélkül végképp suta a történetvezetés.

Örülnék, ha azt mondhatnám, hogy jobb lenne a szöveg, ha az instrukciók kimaradtak volna, de ez önmagában még kevés lenne. Itt állandóan hatalmas igazságokat mondanak ki, minden pillanat dráma, de leginkább azzal az órajellel, amin a szappanoperák ketyegnek. A legnagyobb bajom a következetlenség mellett a hiteltelenség, ez a kettő pedig együtt sajnos megbocsáthatatlan.

Nem akarom azt hallani a felnőtt Draco Malfoy-tól, hogy mindig azért volt arrogáns seggfej, mert valójában féltékeny volt Hermione, Ron és Harry barátságára. Amikor egy fiú megölel egy másikat (többször is sor kerül ilyenre), akkor nem akarom, hogy kikacsintson rám a szöveg, hogy: vágod, az egyik szereplő vélhetően minimum biszexuális, pláne, hogy ennek a sztori szempontjából aztán semmi jelentősége nincs, ez pedig így olcsó hatásvadászat, ami mellé nem jár jó ízlés. Hiányoznak a valódi árnyalt motivációk, a kidolgozott eleven karakterek. A végén persze mindenki mindenkinek a nyakába borul, csíny letudva, szeressük egymást gyerekek. Nincsenek igazi fordulatok, nincs igazi főellenség, csak szemfényvesztés van. 

A Potter-franchise Hollywoodtól a LEGO-készletekig, az édesipartól a ruházati termékekig mindenhová beette magát és mindenhol jól teljesített, többnyire nem is rossz minőségű dolgokkal szórakoztatva és/vagy megkopasztva a nagyérdeműt, nos, ha van valami, ami igazolja ennek az új könyvnek a megszületését, akkor az pontosan ez: a biznisz. Mert egyébként mást sajnos nem nagyon tudok elképzelni.

Ez és így igazi merénylet egy olyan világ ellen, ami sokkal többet ér és sokkal többet adott idáig.

Csepregi János

 

A kötetről:

J.K.Rowling - Jack Thorne - John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek - Első és második rész

Kiadó:Animus Kiadó Kft., Oldalak száma:311, Ár: 3390 forint

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3611977520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.11.20. 23:38:01

Igazabol en legjobban azt sajnalom, hogy ma mar minden konyvben, filmben, szindarabban kotelezo az LGBT karakterek megjelenitese, es ezaltal az azonos nemuek kozotti valodi baratsag megjelenitese ellehetetlenul. Mert miert ne allhatna ket fiu vagy ket lany kozel egymashoz, anelkul, hogy ketertelmu lenne. Pedig a baratsag fontos dolog es igen beletartozik, hogy az ember vigasztaloan, batoritoan vagy oromeben megoleli a masikat, megsimogatja, vagy megfogja a kezet. Es ebben nincs szexualis toltet, csak a barati tamogatas, egyutterzes, vigasztalas, vagy orom kifejezese. Megis, mivel konyvekben, filmekben, szindarabokban minden ilyen jelenetnek kell manapsag adni egy sikamlos, kikacsintos, felreertheto szinezetu felhangot, ezzel pont az erzekeny korban levo gyerekeket es fiatalokat bizonytalanitjak el es fosztjak meg az igazi, mely baratsagtol. Miert kell egy fiatalban ketelyt ebreszteni a sajat vonzalmait illetoen? Miert kell elultetni a ketelyt, hogy jaj, amikor a legjobb baratja/baratnoje megoleli, akkor vajon miert teszi, es akkor most lehet, hogy o is...? Miert? Miert? Miert?

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.21. 05:46:11

herri potter és az elveszett frigyláda

ha tudnák olvasni én is vesztegethetném az időmet ilyen szemétre

conchita wurst 2016.11.21. 06:14:36

@Kishableany: 'Mert miert ne allhatna ket fiu vagy ket lany kozel egymashoz, anelkul, hogy ketertelmu lenne.'

Elegem van ebből a nyíltan homofób dumából! Ha két fiú vagy 2 lány egymáshoz úgy állna közel ahogy írod az is csak annak a bizonyítéka hogy ők is mocskos homofóbok! Erre nevelnéd a gyerekedet? Gratulálok!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.21. 07:12:39

Könyvesbolt. Kérdés: merre találom az új HP könyvet? Válasz: (eladótól!) Ha szerette a HP könyveket, ezt a kezébe se vegye!

Szerencsére nem akartam megvenni, csak belelapoztam. De ennyi is elég volt.

Kutul 2016.11.21. 08:52:00

Nekem is óriási csalódás volt ez a könyv. Azt gondolom, ha már rászánták magukat arra, hogy könyv formában kiadják(és Rowling adta hozzá a nevét?!?!), akkor igazán rászánhattak volna még egy kis időt és megírhatták volna rendesen, regényként...
Olyan "rowlingosan"...
@Kishableány: én egyetértek veled, nem értem manapság miért számít furcsának, ha két lány/két fiú -teszem azt- megöleli egymást?

sans paraben 2016.11.21. 11:17:06

Ez egy szinhazi eloadas szovegkonyve. Szerintem tok jo a sztori, az eredeti tortenetek kerdeses elemeit veszi sorra, a malfoy-potter baratsag kifejezetten hianypotlo, a megoldasok eredetiek, udito volt olvasni.

encir 2016.11.21. 12:15:08

Sajnos Rowling beleesett saját csapdájába: valamikor kijelentette, hogy nem ír több HP-könyvet. Most kénytelen ilyen pótlékokat gyártani.
süti beállítások módosítása