Nyílt válaszlevél Schiffer Andrásnak az LMP alkotmánybíróságot érintő döntéséről
Tisztelt Ügyvéd Úr! Kedves András!
Érdeklődéssel olvastam blogbejegyzésed a Reflektor-blogon, amelyben a Lehet Más a Politika (LMP) alkotmánybíró-választási döntését kívántad megindokolni. Fontosnak és a demokratikus konszenzuson belül értelmezhetőnek tartom ezt a vitát. Döntően nem is a politikai alkufolyamat megítélése vagy a megválasztott bírók személye miatt, hanem az alkotmányos, liberális demokrácia magyarországi helyreállítása szempontjából.
Mielőtt kifejtem, miért tartom értelmetlennek és károsnak az LMP által megkötött politikai megállapodást, két bevezető megjegyzést kell tennem, amelyek az elmúlt napok vitájának stílusára vonatkoznak.
Egyrészt elfogadhatatlannak tartom azt politikai mentalitást, amely alapján a demokratikus politikai pluralizmus tiszteletének teljes hiányáról tett tanúbizonyságot az LMP döntését kritizálva a Demokratikus Koalíció (DK) Schanda Balázs megítélését érintően. Sosem lesz Magyarország normális ország, ha nem vesszük mi, különböző értékrendet valló demokrata politikusok tudomásul, hogy közös hazánk éppen attól válik értékesebbé és élhetőbbé, ha a sajátunkéval homlokegyenest szembenálló, de demokrata politikai álláspontokat is méltányosan tudjuk megvitatni, azok erkölcsi alapját nem azonnal kikezdve, nem a teljes erkölcsi és politikai megsemmisítés szándékával fellépve. Mert miközben én erkölcsfilozófia és alkotmányjogi szempontból szinte semmiben nem értek egyet Schanda Balázs nyilvánosan megismerhető álláspontjával, de közben demokratának, konzervatív, keresztény alapokon álló demokratának tartom őt.
A DK által megfogalmazott kritikák számos esetben összekeverték azt a tényt, hogy Schanda meggyőződése ellentétes a DK politikai értékrendjével, és azt, hogy a Schanda által képviselt meggyőződésnek volna-e egyáltalán helye egy bármikori magyar alkotmánybírósági kisebbségben. Én úgy gondolom, hogy Schanda Balázsnak volna helye akár a majdani Negyedik Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságában, függetlenül attól, hogy akár a női önrendelkezés, akár a házasság jogát illetően homlokegyenest más álláspontot képviselek.
Ráadásul a DK folytatólagosan hazug módon hivatkozott nyilatkozataiban Schanda Balázsnak a jelenlegi egyházügyi törvényhez való viszonyáról, hiszen tényszerűen csak az igaz, hogy neki a kereszténydemokraták által előkészített változathoz volt köze, amelyet a Fidesz, úgy ahogyan volt, kidobott. A jelenlegi szégyenletesen alkotmányellenes és vallásszabadság-korlátozó egyházügyi szabályozás nem Schanda Balázs szüleménye. Ráadásul az erkölcsi megsemmisítés célját a pluralizmus-tisztelet mindenféle igénye nélkül a DK úgy vitte tovább Schanda Balázs esetében, hogy a korunk Katolikus Egyházát érintő legsúlyosabb belső válság, a papi pedofília ügyét rá nézve hátrányosan hozta összefüggésbe előéletével. Pedig szemben a DK interpretációjával Schanda álláspontja ezügyben, amelyet a Magyar Kurírban fejtett ki világos, kritikus beszéd, nem pedig a mocskos bűnök relativizálása. És ez akkor is így van, ha hívő keresztényként kötelességének érezte felhívni a figyelmet arra, hogy az egyházában megjelentő mocsok leleplezése és eltakarítása közben figyelni kell arra is, hogy ne essenek a kritikusok az általános és előítéletes egyházellenesség csapdájába, legyenek bár ateisták vagy mások. (Apró önéletrajzi megjegyzés, hogy a DK házi bloggerei az Együtt elé is azt a dilemmát hazudták, hogy aki nem ítéli alkalmatlannak Schandát, az maga is pedofilmentegető. Ugyan, kérem!)
Másodsorban jeleznem kell, hogy szégyenletesnek tartom az LMP és a DK közötti vita számos állítását. A pluralizmus tiszteletének és egymás legitimitása elfogadásának teljes hiányáról árulkodik, amikor két demokrata politikus egymást olyan stílusban becsmérli, ahogyan az közöttetek megtörtént. A DK-val lehet és kell is vitatkozni, de demokratikus elkötelezettségüket ugyanúgy nincs joga senkinek kétségbe vonni, ha önmagára mint tisztességes politikusra akar gondolni, mint ahogyan nem kell kollaboránsnak és árulónak tekinteni mindenkit, aki nem pont ugyanazt az álláspontot foglalja el, mint amit aktuálisan a DK és bloggerei elfoglalnak. Különösen Eörsi Mátyás kormánytámogatással való jelölése, és Gyurcsány Ferenc külügyminisztériumi felkészítői után.
Kollaboránsozni vagy ÁVH-zni, akkor már pontosan, szépen, ha kérhetném. De leginkább sehogy!
Szerencsére a demokratikus politika már csak olyan, hogy egyikünk sem birtokolja az erkölcsi zsinórmértéket kizárólagosan, maximum csak véleményezni tudjuk egymást. De ebbe nem fér bele sem az, ha az ÁVH örökösének nyilvánítja az LMP a DK-t, hiszen nem azok, és az sem, ha Schiffer Andrást és az LMP-t kollaboránsnak bélyegezi a DK. Az erkölcsi megsemmisítésre törekvő politika beszédmód demokraták között tűnhet ugyan taktikailag célszerűnek, de valójában mindannyiunkat gyengít, mert képtelennek mutatkozunk arra, hogy inkább érzelmi avagy racionális érvekkel mutassuk ki véleménykülönbségeinket, és helyette a teljes erkölcsi megsemmisítés fegyverzetét öltjük magunkra.
Szemben a DK által hangozgatott kollaboráns- és áruló-váddal, az LMP a demokratikus konszenzuson belül hozott döntést az alkotmánybírák ügyében. Mindez következhet az LMP mindeddig nyilvánosan képviselt politikai álláspontjából, aktuális reálpolitikai mérlegelésből, egy elérni kívánt hatalompolitikai szándékból, de nem árulás. Akkor sem, ha nem értek vele egyet egyáltalán.
Az LMP döntése
Az LMP rossz döntést hozott az új alkotmánybírák megválasztásakor. Legitimitást biztosított egy illegitim, alkotmánytipró testületnek. Matematikailag megalapozatlanok mindazok a reálpolitikai várakozások, amelyek a kibővített testület véleményének érdemi átalakulását várják. Ráadásul a megválaszott személyi kör sem ér fel azokhoz a célokhoz, amelyeket velük szemben az LMP támaszt. Aki nem jobboldali vagy fideszes vagy LMP-s, az semmilyen formában nem láthatja magát képviselve ezen alku eredményében – így kirekesztő a döntés. Az önmagára immár jobboldali szavazókat is integrálni kívánó pártként gondoló LMP politikai céljait sem szolgálja mindez, és a magyar politikai sokszínűség minimális tiszteletéről sem árulkodik.
Súlyosan hibás politikai számításon alapul az LMP döntése, és káros minden későbbi magyar demokratikus kibontakozás esélye szempontjából, mert arról árulkodik, hogy az LMP saját identitáspolitikai céljait a Fidesz illiberális rezsimjén belül elé helyezi a rendszer elsöprésének mint politikai célnak. Lényegét tekintve azért nem tudok semmilyen formában egyetérteni a párt álláspontjával, mert alkalmazkodó, a rendszert belülről megváltoztatni akaró rendszerváltó stratégiáról árulkodik, miközben az Orbán-rezsimet csak kívülről megszüntetve lehet és kell felszámolni.
Az Együtt álláspontja
Az Együtt több mint egy éve illegitimnek tekinti az Alkotmánybíróságot. Szemben a bennünket más ellenzéki pártokkal összemosó LMP-s kritikával, mi jó ideje semmilyen formában nem tekintjük érvénynek és jogszerűnek az Alkotmánybíróság mint testület működését, döntéseit jogtiprónak és sok esetben nyíltan alkotmányellenesnek tartjuk. A jelölési folyamatban nem vettünk részt, képviselőink nem szavaztak.
Orbán Viktor rendszerében az Alkotmánybíróság a főhatalom alárendeltje, nem ellensúlya. Így funkciója is az, hogy a lényegi kérdésekben apologétája legyen a rendszernek, nem kritikusa. Ez akkor is így van, ha nagy ritkán alapjogi kérdésekben kritikával él az Alkotmánybíróság a jelenlegi magyar politikai status quoval szemben, mert ezek sosem a főhatalom megszerzésének és megtartásának kérdéskörét érintő kritikák. Tiszteletreméltó néhány jelenlegi és korábbi, kisebbségben levő alkotmánybíró törekvése a jogpozitivista és köztársasági alkotmányos hagyomány testületen belüli képviseletére, de e viselkedés heroizmusának alélt tiszteletétől távol tartanám magam. Erkölcsileg és politikai célszerűségi szempontból is tévesnek tartok minden olyan önfelmentő kisebbségi alkotmánybírói magyarázatot, amely a rendszeren belülről kíván ellensúlyt képezni, és ezzel igazolja saját politikai viselkedését. Mindezzel valójában csak legitimálnak valami olyat, amit alkotmányos, liberális demokrácia szempontjából nem volna szabad sem jobb, sem baloldaliként, sem liberális értékrendűként, sem zöldként, sem konzervatívként támogatni.
Ezt az Alkotmánybíróságot és Orbán rezsimjét nem lehet és nem is kell belülről megváltoztatni. A nép maga fogja leváltani és megszüntetni a rendszert, amennyiben a választók szükséges mértékű támogatását maga mögött tudva egy demokrata ellenzéki választói koalíció elsöpri majd az illiberális, alkotmánytipró és elnyomó rendszert.
A rendszerváltás poltikai aktus, így jogon kívüli. Ez a mai Alkotmánybíróság ex officio fogja elveszíteni mandátumát abban a pillanatban, hogy egy olyan, új Országgyűlés és kormány alakul, amely közvetlen demokratikus felhatalmazással a háta mögött az Orbán-rezsim eltörlésére kért mandátumot. Ez a rendszerváltás nem lesz jogfolytonos, és Polt Péter ugyanúgy el fogja azonnal veszíteni hivatalát, mint Matolcsy György vagy mások. Új rendszert, új alkotmányos kereteket kell alapítani, és azokon belül a régi status quo vezetőinek nincs maradásuk, hiszen őket mint rendszert a nép leváltotta.
Tanulni kell ehhez saját rendszerváltásunkból és a világ más rendszerváltásainak tanulságaiból. Miközben visszatekintve is helyesnek tartom az 1989-1990-es magyar rendszerváltás jogfolytonos és tárgyalásos jellegét, semmilyen formában nem tekintem ezt kizárólagosan lehetséges mintának az Orbán-rezsim leváltására. Az LMP politikai stratégiája egy jogfolytonos és tárgyalásos Orbán-utáni rendszerváltási szándékról árulkodik. Ezzel szemben az Együtt szerint alkotmányos forradalomra, és jogon kívüli legitim, demokratikus, a nép felhatalmazását bíró politikai aktusra van szükség egy új, plurális, alkotmányos és liberális demokrácia megteremtéséhez Magyarországon Orbán szabadságkorlátozó, az államot fogjul ejtő, haveri kapitalizmust és teljes járadékvadászatot megvalósító rendszere után.
Szabad-e egyáltalán alkut kötni velük?
Úgy gondolom, hogy Orbán-rezsimjével csak akkor szabad alkut kötni, ha annak következménye egyértelműen segíti a magyar liberális demokrácia újbóli megerősítének esélyét. E tekintetben az Alkotmánybíróság többségi viszonyainak teljes átalakítása vagy a parlamenti választási rendszer szabaddá és tisztességessé tétele ilyen kérdések volnának. Ezekben alkut lehetne kötni a rezsimmel.
Az LMP mostani döntése nem szolgálja ezen célokat.
Jó alku köttetett-e?
Ha puszta tranzakcionális kérdésként tekintük e politikai alkura, akkor a köztársasági célok elérését nem szolgálja az LMP mostani megállapodása. E tekintetben érthetetlen a döntés, hiszen semmivel sem leszünk közelebb újabb különvéleményeket megfogalmazó bírák megválasztásával hazánk újra-demokratizálásához, viszont a döntéssel az LMP legitimitást biztosított egy nem legitim, alkotmánytipró, rendszer-apologéta testületi többségnek.
A Reflektor-blogon kifejtett álláspont alapján az a reálpolitika jellegű megfontolás mozgatta az LMP-t, hogy az új bírák esélyt teremtenek a fékeken és egyensúlyokon alapuló liberális alkotmányos demokrácia magyarországi megerősítésére. Ez illúzió, és ezért téves a párt döntése.
Soha 2010 óta egyetlen egyszer sem döntött úgy a Orbán Viktor önszántából lényegi, hatalompolitikai kérdésben, amellyel magát külső, független, autonóm szereplőknek szolgáltatta volna ki. Nincs semmi okom feltételezni, hogy szemben az LMP optimizmusával, ne az lenne inkább az igazság, hogy a miniszterelnök saját hatalmi szerkezetének bebiztosítását szolgáló alkut kötött most is. A miniszterelnök felmutatta közben, hogy ha szükséges, akkor a Jobbik helyett az LMP-vel is tud kétharmadot teremteni a parlamentben, leértékelve ezzel a szélsőjobboldali párt alkupozícióját az elmúlt hónapok alkotmánymódosítási játszmája után.
Ismerve a jelenlegi Alkotmánybíróság kulcshatározatait, látva az új bírákat nem igaz az LMP azon feltételezése, hogy bármi jóra érdemi esélyt teremtene a mostani döntés. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy néhány alapjogi kérdésben, amely hatalompolitikailag nem érinti Orbán-rezsimjének alapját, a Paczolay Péter vagy Lenkovics Barnabás által vezetett dicstelen testületek eseti, pozitív hagyományát követve megengedőbb, alapjog-védő határozatok fognak születni. Ehhez az is szükséges lesz, hogy a Fidesz jogállami alapokon álló belső kisebbsége se értsen egyet Orbán aktuális túlterjeszkedő szándékával, és az állampárt hatalmi frakciói politika küzdelmüket az Alkotmánybíróság feletti személyi kontroll gyakorlásán keresztül játszák le egyes befolyásolható bírák bevonásával. Bár immár ennek az esélye is sokkal kisebb, mint a Paczolay-féle testület idejében, hiszen ahhoz az időszakhoz képest sokat romlott a testület személyi összetétele.
A választási rendszert, a fékek és egyensúlyok rendszerét, a véghajtóhatalom korlátozását vagy fontos, fideszes szimbolikus ügyeket érintően eddig is és ezután is többsége lesz az orbáni álláspontnak a testületen belül, amelyet sem konzervatív, sem jobboldali jelzővel nem érdemes illetni, és maximum rezsimhűnek lehet nevezni.
Mindezek alapján nem gondolom, hogy – Magyari Péter megfogalmazását átvéve – „[a] legcsúnyább alku is jobb, mint a teljhatalom”. Mert bár lehetséges olyan tranzakcionális alku egy elnyomó rezsimmel, amely érdemi, stratégiai jellegű, pártpolitikai érdekek feletti hasznot hajt, de ehhez szükséges a rendszert gyengítő, világosan érzékelhető ellentételezés. A Fidesz számára irreváns volt a 11 taggal működő Alkotmánybíróság, és el tudták volna gond nélkül viselni azt is, hogy elnök nélkül, később csak 8 taggal működjön a testület. A most megkötött megállapodással ők jártak jól mind legitimitási szempontból, mind pedig a hatalmi biztosítékok tekintetében
Egy jó alku egy teljhatalommal jobb, mint a teljhatalom, de egy haszontalan alku rosszabb, mint a teljhatalom, mert legitimál valami olyat, ami nem méltó a legitimálásra. Márpedig jó alku most nem köttetett. A Fidesz most nem kötött látható kompromisszumot. Inkább csak megengedte, hogy az LMP téves politikai mérlegelése miatt belelépjen egy csapdába, amivel hasznot hajt a Fidesznek.
Az új bírák és Sólyom László öröksége
A mostani döntés kapcsán fontos kérdés a rendszerváltó alkotmánybíróság tiszteletreméltó örökségének ügye. Én nem gondolom, hogy akár a most megválaszott négy bíró, akár az így kiegészült testület bármilyen szempontból is egy lapon volna említhető a Sólyom–Kilényi–Zlinszky–Lábady és társaik féle testülettel. Miközben számos viselkedési és döntési kérdést illetően kritikusan szemléltem Sólyom László köztársasági elnöki időszakát, addig a demokratikus köztársasági hagyomány szempontjából fontos örökségnek tekintem a Sólyom-alkotmánybíróság munkáját. Míg akár a Magyar Gárda, akár a melegek jogegyenlőségének kérdésében a köztársaság pluralizmusát és érdekeit nem tisztelő módon, érzéketlenül viselkedett Sólyom László elnökként, addig alkotmánybírósági elnöksége, az irányítása idején meghozott határozatok jogfejlesztő és hagyományteremtő gyakorlata fontos példa minden későbbi magyarországi liberális demokrata kibontakozás szempontjából.
Ezzel együtt a mostani személyi döntések méltatlanok a köztársasági örökséghez. Előéletét és nyilvánosan hozzáférhető szakmai minőségét tekintve maximum Schanda Balázs fért volna be a rendszerváltó testületbe. Ott is számos erkölcsfilozófiai és szabadságjogi kérdésben inkább a kisebbségben levő bírákkal tartott volna.
A többieket illetően egyetértek a Kettős Mérce blog szerzőjével, akinek álláspontja szerint ugyan Marosi Ildikó tisztességét megkérdőjelezni nem lehet, de korábbi döntései számos kérdésben aggodalomra is okot adnak. Míg Szabó Marcell – szemben az LMP érvelésével – semmilyen formában nem tekinthető a ökopolitikai gondolat bátor alkotmánybírósági letéteményesének, hiszen az elmúlt években inkább gyáva, akkommodatív viselkedésről tett tanúbizonyságot, semmint hogy például Paks2 ügyében harcosan képviselt volna bármilyen karakteres álláspontot a magyar nyilvánosságban.
Horváth Attila pedig tovább fogja rombolni az amúgy is méltóság nélküli testület tekintélyét. Ennek oka nem a konzervatívnak tekintett meggyődődése, hiszen azzal semmi gond nem volna, hanem a pártpolitikailag jelentőséggel bíró kérdésekben elfoglalt, jól dokumentált véleménye. Aki Horthy Miklós szobrának festékkel való leöntése, a 2006 őszi szégyenletes események vizsgálata, a Ságvári Gimnázium névváltoztatása ügyében minden esetben pártpolitikai szempontok szerint értelmezhető, egyoldalú álláspontot foglalt el, attól nehezen remélhetjük az LMP által elvárt függetlenséget. Ráadásul a magyar jobboldali, nemzeti hagyományt is sokan méltóbb módon képviselték bármely korábbi alkotmánybírósági testületben vagy akár még a jelenlegiben is nála.
A sólyomi örökség politikai tekintetben nem egyoldalú és nem kirekesztő. Az immár négy új bírával kiegészült Alkotmánybíróságban nincs egyetlen olyan tag sem, aki a nem jobboldali magyar polgárok véleményét, erkölcsi meggyőződését képviselné saját meggyőződéséből fakadóan. Nem találhat magának tetsző álláspontot egy, a fokokozatos jogkiterjesztésben hívő meleg nő, nem találhat magának a szociális jogok elismerését remélő baloldali, de nem találhat a fenntarthatóságot és a zöld gondolatot magáénak valló polgár sem, aki számára sem Paks2, sem a természeti örökség megkárosítása nem elfogadható.
Az LMP szavazataival kiegészített Alkotmánybíróság nem képviseli a sólyomi örökséget, nincs tekintettel annak pluralizmus-tisztelő és köztársasági hagyományára. A matematika ma érvényes szabályai szerint pedig az immár 15 fős testület lényegi kérdésekben semmit sem tudna helyreállítani a sólyomi alapjogi örökség bármely eleméből, ha egy ilyen döntés érdemben sértené Orbán Viktor személyes hatalmi érdekeit.
Az LMP döntése a demokratikus kibontakozás szempontjából
Közismert tény, hogy az LMP önálló úton kíván járni, ennek megítélése a választók feladata. A párt mostani döntése nem szolgálja az Orbán-rezsim korlátozását és leváltását, sőt, legitimálja a rendszert. Ennél is súlyosabb probléma, hogy egy olyan döntést támogatott a párt, amely kizárólag jobboldali embereket juttatott a testületbe, így bár az LMP-nek akár lett is volna lehetősége más szellemiségű bírákról alkudni, ennek elérését irreálisnak tartva, inkább alkalmazkodott a párt a reálisan lehetséges személyzeti szempontokhoz. A rendszer belülről való megváltoztatása pedig szükségtelen és értelmetlen illúzió. Ráadásul akadályozza az illiberális rezsim alkotmányos forradalommal történő, nem jogfolytonos, demokratikus eltörlését.
Az LMP döntésének számomra az a legfontosabb és legszomorúbb személyes tanulsága, hogy immár kevésbé tudok hinni abban, hogy liberális demokratikus köztársasági körülmények között saját pártpolitikai érdekein felülemelkedve tudna plurális testületet létrehozni politikai alkuval az LMP egy új parlamentben.
Látva a vita stílusát, mindez arra utal, hogy az LMP antiliberális indíttatása, amely lényegileg helyi szembe a pártot az 1990 és 2010 közötti időszak örökségének több, valójában az Együtt álláspontja szerint megőrzendő elemével, egyre nehezebben átléphető árnyék a párt mögött. Az elmúlt egy hét után én személyesen kevésbé tudok hinni abban, hogy az általam vitapartnerként tisztelt Schiffer András képes volna az Orbán-rezsim elsöprése után egy olyan új, köztársasági Alkotmánybíróság felépítésében részt venni, amely méltó módon tükrözi a köztársaság érdekét és hazánk heterogén véleményklímáját.
Nem csak az a baj, hogy legitimitást adott a testületnek az LMP egy szerintem téves kalkulációban. Nem csak az a baj, hogy egy sokmillió magyart semmiben nem képviselő testületről próbálja elhitetni most az LMP, hogy nekünk is jó. Hanem az is baj, hogy a schifferi kritikai indulat kiegyensúlyozatlansága megingatta a hitemet abban, hogy bármikor is képes lesz-e Schiffer András kilépni a saját komfortzónájából az általa sokszor persze joggal kritizált hagyományos magyar baloldal és liberális közösség felé egy élhető, plurális köztársaság újrateremtése érdekében.
Márpedig a Negyedik Magyar Köztársasághoz mindannyiunknak ki kell lépnünk komfortzónánkból, és el kell fogadnunk egymást egy nemzethet tartozónak, ha valóban tudunk liberális demokraták lenni egy közösségben.
Tisztelettel: Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
