A valódi viták otthona

Reflektor

A magyar Trump— Gyurcsány Ferenc

2016. november 26. - GottmayerLea

tw.jpg

“Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének!” — no nem én. Az üdvözlést Gyurcsány Ferenc követte el, igaz neki sem volt protokolláris kötelezettsége erre.

Ez még talán nem adna okot a cikkírásra, de míg Orbán Viktor lényegében hivatalból is kötelező gratulációja bekerült a világsajtóba az ex-miniszterelnök mondatai jórészt visszhangtalanok maradtak a magyar közvéleményben is. Orbán érthető módon saját politikájának megerősítéseként mutatja be Trump megválasztását, ugyanezen okból érthető az európai radikális jobboldal vagy a Trump alpáriságában lelki társat látó Fülöp-szigeteki elnökhasonló indíttatású gratulációja. De a DK és az amerikai alt-right testvérpártiságát eddig senki sem vélelmezte. A Trump-towerben most biztos tanakodnak. A DK éppenséggel az emberi jogok védelmezőjének szerepében szeretett tetszelegni. Nos, Trump ezzel szemben röviden: nem

De keressük a rosszban is a jót! Megszoktuk az excentrikus pártvezér túlmozgásosságát, és talán már fel sem vesszük, amikor újabb határokat lép át politikai kultúrában. Némi elfojtott kuncogásra már az elején okot ad a hír: Gyurcsány vagy elfelejti, hogy jelenleg nem ő az ország vezetője vagy egyszerűen nem bír nem stréber lenni, amikor szinte a demokrácia diadalaként írja le, hogy az amerikai választópolgárok többsége a világ progresszív és demokratikus közvéleményének teljes megrökönyödése mellett, a Jon Stewart által “első nyíltan seggfejnek”nevezett jelöltet küldik a Fehér Házba. Ráadásul ez a többség tudjuk, hogy szám szerint kisebbséget jelentett ironikusan a demokrácia nagyobb dicsőségére — hála a fura és anakronisztikus, bár valóban mindenkire egyformán érvényes játékszabályoknak. Harmadik lehetőség, hogy Gyurcsány meglátta Trump-ban lelki társát, aki előszeretettel használt nőellenes kijelentéseket. Trump öregecskedő feleségek lecseréléséről és 23 millió románbevándorlóról konfabuláló magyar oligarchatársa már rég kitapasztalta, hogy ez nem jelent szavazatvesztést. „Mi az hogy...!”

Míg Corbyntól Merkelig számos európai vezető aggodalmának ad hangot, Gyurcsány már jó előre tudatja velünk:“Nincs ok pánikra. Az Egyesült Államok ma is a szabadság és a demokrácia hazája”. Tehát Trump-pal együtt is. Azzal a Trump-pal, aki vallási és származási alapon korlátozná az emberi és polgári jogokat. De ugyanilyen módon megkongathatta volna a demokratikus vészharangot az is, hogy ellenfelét börtönnel fenyegette meg főműsoridőben — egyetlen félmondattal felborítva nem csak az ártatlanság vélelmét,de az elnöki hatalomtól is független igazságszolgáltatás és a jogállami hatalommegosztás elvét is. Ezek töredékéért vonult ki a négy DK-s képviselő a parlamentből. Végképp érthetetlenek vagy inkább álságosak azonban utólag a DK hisztérikus kirohanásai Orbán tömeges határsértések ellen épített kerítése miatt, miközben a demokratikus amerikai győztes egyenesen egy falat kíván emelni a mexikói határra(perverz módon mexikói pénzből), ami a legerősebb párhuzam talán a magyar politikával. (Különösen, hogy már nálunk is dolgoznak mexikói vendégmunkások.)

Mindez nem számít Gyurcsánynak. Akár Trump-ot őt sem vádolhatta eddig senki se mértékletességgel, se szerénységgel, se következetességgel. Hogy Trump nárcisztikus személyisége alapján katasztrofális elnöknek,bal- és jobboldalon egyaránt hangoztatott vélemény. Hogy elnöksége katasztrofális lesz-e,Gyurcsánnyal és az univerzummal együtt reménykedhetünk, hogy nem. Nem, vélhetően nem lesz fasizmus. Ideológiailag Trump beazonosíthatatlan,nem olyan konzervatív-vallásos fából faragták, mint republikánus elődeit,pedig némi jómodor és erkölcsi tartás elvárható lenne a szabad világ vezetőjétől — legalább a felszínen. Ennyiben persze őszintébb is elődeinél és hogy szerény hazai összehasonlítással éljünk: Gyurcsánynál is.

 Antlfinger Edvárd írása. 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3911999592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2016.11.27. 13:08:58

@cabeza: Politikában Orbánhoz, kommunikációs stílusban Gyurcsányhoz áll közel Trump.

egyjózsi 2016.11.27. 13:24:18

Minden alkalom jó, ha egyesek "gyurcsányozhatnak" kicsit... Ez is. Siralmas. Mindazok, akik tovább folytatják Gyurcsány pocskondiázását, bármikor, ha valamit lép, azok egyértelműen Orbán továbbélését segítik elő. S ha végül ismét a diktátor kerül hatalomra, kezdődhet elölről, mert nyilván arról is Gyurcsány tehet. Mint 2010-ben, amikor éppen ugyanezek Bajnait lökték le a mélybe, s adtak Orbánnak kétharmadot! Ahhoz a sok "tehetséges" megmondónak nincs ereje, hogy szavazóbázist gyűjtsön, hogy meggyőzze a tömegeket a maga igazáról, hogy politikai fellépésével, karakterességével haladja meg Gyurcsányt, marad hát a mutogatás: Gyurcsány a hibás. A múltért, a jelenért, a jövőért. S a sok tehetségtelen ember sikertelenségéért. Siralmasak vagytok!

Pax Deorum 2016.11.27. 13:40:13

Atya ég, de értelmetlen ez a cikk. A szerzőnek van pár felületes emléke néhány egymással össze nem függő- és külpolitikai témáról - MSZP, Gyurcsány, öregecskedő feleségek, 23 millió román, Trump -, és ebből megpróbál valami okosnak látszót összehordani.
Mi ez, valami szemináriumi házi feladat a média - kommunikáció szak első évfolyamán?

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.27. 13:43:26

@egyjózsi: gyurcsány és orbán együtt dolgoznak. Elég rég óta...

nu pagagyí 2016.11.27. 13:56:03

Az antigyurcsányista blog újabb remekműve. Trump akkor is az USA elnöke, ha Trumpnak hívják, így Gyurcsány utólagos gratulációja érthető.

No de voltak itt igazi drukkerek is, aztán majd meglátjuk, hogy Orbán például profitál-e a vélt szellemi rokonságból, mivel ő nem csak rutinszerűen gratulált, hanem már előtte is rettenetesen szorított a politikailag inkorrekt beszéd élharcosának. A politikailag inkorrektek között remélem nem okoz majd gondot, ha Trump mondjuk elküldi a picsába Orbánt, mert teszem azt idegesíti, hogy egy pióca tapad a seggére.

baldoc 2016.11.27. 14:13:40

Tisztelt posztoló!
Maga sem Trumpot, sem Gyurcsányt nem ismeri.
Ezért elég bátor dolog így posztolni.
Még jó, hogy Orbán nem jutott eszébe Trumpról, persze Orbánról alig hallani, alig találkozni vele CSAK Gyurcsány,ugye!?

Andy73 2016.11.27. 14:17:47

"A Trump-towerben most biztos tanakodnak." Jó vicc, biztosan.
Valójában Orbánt már felhívta Trump, és máris meghívta, még mielőtt beiktatták volna. Nem emlékszem, hogy Gy.F.-et meghívta volna az akkori elnök, és már nem is fogja.

baldoc 2016.11.27. 14:32:03

@Andy73: Gyurcsányt nem kellett meghívni, Bush inkább eljött Gyurcsányhoz.
Érti, Gyurcsány-fóbiás??

Andy73 2016.11.27. 14:37:31

Persze az is lehet, hogy Gy.F. még mindig bízik benne, hogy 2018-tól megint ő lesz a min.elnök, és már megkezde a dörgölőzést. Ezzel persze csak az a gond, hogy még az "összefogásnak" sem valószínű, hogy ő lesz a vezetője, nemhogy az országnak, ever again.

Andy73 2016.11.27. 14:38:58

@baldoc: Erre valami linket, ha lehet? Nem emlékszem rá, de hátha mégis így történt.

baldoc 2016.11.27. 14:51:13

@Andy73: Nézze, 2006 nem volt olyan rég, ha nem emlékszik rá, hát Istenem szenilitás nem szégyen. Bár amerikai elnök nem minden héten jár Budapesten.
Linkelni minek, ha ennyire nincs képben.

Netuddki. 2016.11.27. 15:00:07

A a poszt toló nem hívja fel rá a figyelmet a kutya nem tudott volna eme "óriási" eseményről.

De ha már említve lett, az orbán Trumphoz dörgölőzése lehet még visszafelé fog elsülni. A kasztrós beszólása alapján rühelli a diktátorokat az ipse. Egyre inkább tetszik.

sterimar 2016.11.27. 15:05:46

Gyurcsány egy született lúzer.

Andy73 2016.11.27. 15:07:09

@baldoc: OK, rákerestem, most már emlékszem, 2006. júniusban. Azért ehhez hozzátartozik, hogy Bush nem Gy.F. kedvéért jött, hanem 1956 50 évfordulója tiszteletére, csak előrehozták, mert ősszel nem ért rá.
Aztán viszont tudjuk, hogy mi történt később, az öszödi beszéd kiszivárgása után. Jobb is, hogy nem tudott eljönni okt. 23-án Bush, így legalább nem látta, ahogy Gergényiék szétverik (és lövik) az ünneplő tömeget.

baldoc 2016.11.27. 15:09:48

@sterimar: Valóban.
Látva a 90-es években a gyarapodását az üzleti életben.
Bár miniszterelnöksége alatt bukta a vagyona felét.
De, akkor most lúzer legyen vagy korrupt??
Óvatosan gondoljon Orbán vagyonára 2010.-ben és MOST!

baldoc 2016.11.27. 15:11:35

@Andy73:" Gergényiék szétverik (és lövik) az ünneplő tömeget. "
Kérem írja már le, hogy a maga számára mi a CSŐCSELÉK, ha 2006 ünneplő tömeg!!

Aldou Raine 2016.11.27. 15:24:18

Tekintve, hogy Trump egy nacionalista-konzervatív-jobboldali, sokkal inkább Orbán a megfelelője, mint a baloldali Gyurcsány. Ennyit még a politika alapszintjén állók is tudni szoktak. Miért írtok blogot, ha még ennyit sem tudtok gyerekek????

Kopó 2016.11.27. 15:25:08

Azon háborog a cikkíró, hogy hogy mert Gyurcsány gratulálni Trumpnak, ez egy elég abszurd kezdőpont. Ja meg annyi hasonlóság van, hogy mindketten exhibicionisták, hát gratulálok.
Plusz külön vicces, hogy az író számon kéri Trumptól az ártatlanság vélelmét (egy kampányszöveg miatt!), amit ő maga megtagad tőle: már kijelenti, hogy katasztrofális elnök, miközben száz napja sincs még megválasztva, pláne nem beiktatva!
Jó, igazából nyilvánvaló, hogy az egész cikk csak egy apropó volt a szokásos gyurcsányozásra, ami egyeseknek úgy kell, mint egy falat kenyér rendszeres adagban. Én meg elolvastam és még kommentáltam is, nekem is úgy kellett.

n3spr3ss0 2016.11.27. 15:26:03

Beteg ember,beteg irománya.

Andy73 2016.11.27. 15:29:07

@baldoc: Igen, tudjuk, és azóta mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ez volt a cél akkor is: a tüntetőket összeterelték a több tízezer békés ünneplővel, hogy aztán együttesen támadjanak rájuk az azonosító nélküli karhatalmisták. Nehogy később bárki ünnepelni merje a forradalmat, mert rögtön lecsőcselékezik a maradék baloldaliak. Hála Istennek túléltük azt a sötét korszakot, bár nagyon hosszú volt még az a három év, ameddig az öszödi böszme a hatalmat bitorolta, és rengeteg kárt okozott addig.

midnight coder 2016.11.27. 15:34:32

" az amerikai választópolgárok többsége a világ progresszív és demokratikus közvéleményének teljes megrökönyödése mellett, a Jon Stewart által “első nyíltan seggfejnek”nevezett jelöltet küldik a Fehér Házba."

Ami szépen mutatja, hogy a világ eme közvéleménye kb. annyira progresszív mint egy középkori inkvizítor, és annyira demokratikus mint Sztálin. Amúgy sem értem, hogy miért ragaszkodik egy olyan csapat a progresszív jelzőhöz, akik a mai napig az 50-es években élnek...

"Azzal a Trump-pal, aki vallási és származási alapon korlátozná az emberi és polgári jogokat."

Az európai "progresszív" baloldalnak valahogy egy rossz szava sem volt ahhoz, akikor a szlovákok megerősítették a Benesi-féle dekrétumot amiben itt Európa közepén bizony derék szomszédaink centire ugyanezt tették.

Arról nem is beszélve, hogy a derék "progreszív" baloldal politikájának következményeként pár évtized múlva Nyugat-Európában valóban lesz vallási-származási alapon történő megkülönböztetés: minden európai és nem muszlim fogja ezt nagyon-nagyon megszívni.

baldoc 2016.11.27. 15:35:52

@Andy73: Persze, ez volt a cél!
Gyurcsányék szervezték az egészet.
Még valami téveszme?
Kíváncsi lennék az arcára, amikor megtudja, hogy mit művelt Orbán és bandája Magyarországgal!
Remélem képes kijózanodni magától is.

Scott Tenorman Must Die 2016.11.27. 15:43:08

@egyjózsi: báncsák a ferit!!!! egyem meg a lelkét szegénykének!!

Scott Tenorman Must Die 2016.11.27. 15:43:40

@baldoc: te se ismered egyiket se, ovit se, ennek ellenére állandóan róla beszélsz

Scott Tenorman Must Die 2016.11.27. 15:46:42

@Aldou Raine: szevasz náci, milyen érzés, h folyamatosan szopatnak?

baldoc 2016.11.27. 15:46:52

@Scott Tenorman Must Die: Csak nem Habony Árpád személyesen?

Andy73 2016.11.27. 15:47:56

@baldoc: Nem akarok itt hosszasan vitázni, de akkor két kérdés.

1) MIért nem volt azonosító azokon a rendőrőkön, akik 2006-ban brutálisan szétverték a tömeget - akiknek csak egy része volt tüntető.

2) Én tisztában vagyok az Orbán-kormány eredményeivel, és a választók nagy része szintén, ezért is nyertek 2014-ben is kétharmaddal. Az első kétharmad még betudható volt a baloldal elleni tiltakozásként, de a második már nem csak annak.
Szinte bármilyen mutatót nézünk, hatalmas a különbség a 2010 előtti adatokhoz képest. Gy.F. idejént lejtmenet volt, most pedig már évek óta fejlődés, a kármentés után.

baldoc 2016.11.27. 16:00:32

@Andy73: Maga még képes kommentelni ennyi ésszel!
2008 szeptemberében jobb adatok voltak mint most. CSAK jött a világgazdasági válság, talán erre emlékszik.
Ez volt a FŐ oka 2010-nek.
2014 a fideszes választási törvény!
Azonosító szám, MIÉRT a söpredék azonosította magát, felvállalta a személyes véleményét??
A mai napig lapítanak a bűnözők, vajon miért?
3 rendőrtábornok bukott bele.
Amikor AGYONVERTEK egy ártatlan férfit kihallgatás közben, ott hány tábornok bukott bele??
Azonosító, ugyan!

bekerült 2016.11.27. 16:14:16

Hát , kedves Antlfinger Edvárd !

Alaposan félreérted, ezt a Gyurcsány féle megnyilatkozást !

Sajnos ki kell ábrándítsalak a többi következtetéseidben is.

Szögezzük le, hogy Gyurcsány, következetes demokrataként, tiszteletben tartja egy demokratikus választás eredményét és azzal nyilvánítja ezt ki, hogy elfogadja annak a következményét ! Még, ha nem is ért egyet a kampánysorán elhangzottakkal, a további elfogadást a megválasztott elnök cselekedetei alapján fogja meghozni.

Ebből következik, hogy nem kell olyan forrón enni a kását és téves következtetéseket levonni.
Persze mindez érthető, ha a szándék egy jóízű Gyurcsányozás, ami egy félresikerült jobboldalinak mindig jól jön !

Csak egy kicsit unalmas már !

Nem kellene inkább az Orbán és a Vona marhaságain lovagolni ?
Vagy pont azt akarod takargatni a Gyurcsányozással ?.

elismert felhasználó 2016.11.27. 16:28:50

@Aldou Raine:

És minek kommentel kioktatólag az, aki Gyurcsányt baloldalinak tartja?
Csak magadat égeted.

elismert felhasználó 2016.11.27. 16:32:28

@baldoc:

Arról a gazdasági válságról beszél, melyről Gyurcsány azt nyilatkozta, hogy a magyar gazdaságot nem fogja megrázni és megáll a határnál?

elismert felhasználó 2016.11.27. 17:10:10

@baldoc:

Mit szólnál, ha minden politikus a hibáinál erre hivatkozna.
Nem beszélve, hogy az öszödi beszédben volt szó arról, hogy mennyire szarul áll az ország és 2008-ra nem sok javulás történt.
Gyurcsány blöffölt egy nagyot, ahogy szorult helyzetben mindig is szokta.
Kiismerhető populista paprikajancsi.

baldoc 2016.11.27. 17:27:59

@elismert felhasználó: Miért hazudik?
2006.05.26. Öszöd az államháztartási hiány a GDP 9.6 % volt, ez nagyon sok.
2008. 12. ÁHT hiány 4%, érti 4%!!!
MOST az ÁHT hiány 2.4%
ám ehhez hozzá kell adni a KÜLÖNADÓK 3.5%-át ( ez nem volt 2010 előtt tudja!!)
így a hiány valójában MOST 2.4+3.5= 5.9%!!!!
Paprikajancsi, talán!
De,akkor mi Orbán??????

elismert felhasználó 2016.11.27. 17:42:44

@baldoc:

Trükkök százai, amiről nem kell tudnotok.
És jött a válság. És a válságot nem érdekelte, hogy milyen trükkökkel szépíti a Gyurcsány kormány a számokat.
Az eredmény ismert.
És még valami fontos. Orbán ostobasága és hibái nem mentik Gyurcsány ostobaságát és hibáit.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.27. 17:44:43

@baldoc: "Paprikajancsi, talán!
De,akkor mi Orbán?"

Hazaáruló.

baldoc 2016.11.27. 17:47:26

@elismert felhasználó:
1. trükkök százai??? 9.6%-ról 4%-ra csökkent a hiány,ez TÉNY!!
2. Orbán ostobaságai és hibái??? Talán BŰNEI, érti BŰNEI!!!
Erőlködik, mint minden fideszes ezt a szart magyarázni.

elismert felhasználó 2016.11.27. 18:07:55

@baldoc:

Én nem magyarázom és nem mentegetem Orbánt.
Csak te érzed úgy, mert erőlködve próbálod mentegetni és magyarázni Gyurcsányt.
És pont ezzel válsz olyanná, kerülsz egy szintre a fideszesekkel.
Szar és fos. Én nem próbálnám magyarázni, hogy melyik a jobb, megnyerőbb, fogyaszthatóbb.
Elfogadom, hogy Gyurcsány rajongója vagy, de ne várd tőlem, hogy örüljek és hevesen bólogassak, mikor azt az idiótát véded.

baldoc 2016.11.27. 18:16:22

@elismert felhasználó: Na, ide figyelj, ha nincs az elmúlt 80 év LEGNAGYOBB pénzügyi-és gazdasági világválsága
ha nem egy GYILKOS ellenzéke lett volna a válságban
akkor láttad volna, hogy mire képes.
Még így is volt eredmény.
Nem rajongó vagyok, hanem látom a különbséget.
Tökéletes politikus nincs, de azért egy BŰNÖZŐT nem támogatnék ahogy maga Orbánt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.27. 18:44:14

Úgy látom főleg a Gyurcsány-támogatók fantáziáját mozgatta meg a cikk. Orbán rajongói még nem jelentkeztek be. További jó blogolvasást kívánok!
Edvárd

elismert felhasználó 2016.11.27. 18:46:32

@baldoc:

Ez már rendkívül szánalmas.
A körülmények a hibásak, ugye?
De azért ugye az megvan, hogy például Churchill-t nem zavarták a körülmények abban, hogy megmutassa mire képes. És ő sem volt tökéletes.
Semmi baj éltesd továbbra is Gyurcsányt, rajongj érte és szavazz rá.
De én nem fogok és ne is győzködj, ne is erölködj.

baldoc 2016.11.27. 18:53:38

@elismert felhasználó:" A körülmények a hibásak, ugye?"
Mondjon már 2010 óta egyet amikor a nagy vezér vagy bandája magára vállalt valamit is!
Szánalmas?
Józannak lenni szánalmas?
A 30-as években is megőrültek egy vezérért és szánalmas volt aki nem állt be a sorba tapsolni.
Vállalom. Egyébként Churchill összefogott még Sztálinnal is .Erre volt képes.
És nem volt soha bűnöző.

elismert felhasználó 2016.11.27. 18:58:59

@baldoc:

Továbbra is az Orbán kormány ámokfutásának eredményeivel mentegetnéd Gyurcsány alkalmatlanságát és hülyeségét?
Ennyi csak?
És még Churchill is megkapja a magáét?
Nyugodjon meg, soha nem fogják egy lapon, egy szinten emlegetni kedvenc politikusát az említett angol államférfival.
Államférfi...
ízlelgesse.

midnight coder 2016.11.27. 19:17:56

@baldoc: A gond az ezzel, hogy Fletóék elkúrásai jóval a válság előtt történtek. Mire a válság jött, itt már rég nyakig ért a szar. A másik baj, hogy Fletót nem az ellenzék akadályozta, hanem az MSZP.

baldoc 2016.11.27. 19:18:10

@elismert felhasználó: Miért volt alkalmatlan?
Ja, volt egy gyilkos ellenzéke?
Nem támogatta a közmédia?
Saját korrupt párttársai elárulták?
Nyakába kapott egy világgazdasági válságot?
Képes volt lemondani?
Nem akart továbbhazudni?
Nem csorbította a demokráciát?
Nem írta át a választási szabályokat?
Nem korlátozta a sajtószabadságot?
Nem alapított közpénzből tv, rádiót, újságot?
Hát tényleg alkalmatlan, ide Magyarországra.

baldoc 2016.11.27. 19:19:49

@midnight coder: "Mire a válság jött, itt már rég nyakig ért a szar."
Téved.
2008 szeptemberében jobb adatok voltak, mint most.
Akkor most nyakig ér?

elismert felhasználó 2016.11.27. 19:31:02

@baldoc:

Továbbra sem érzed, hogy mennyire kínos az, hogy az orbáni mélységekhez állítod a mércédet?
Hogy ahhoz a posványhoz viszonyítod bálványodat?
Gyurcsány nem csak "ide" alkalmatlan. Nyugat mércével is csak egy kelet-európai populista nímand.

vakapad 2016.11.27. 19:37:11

Aszongya a blog jelmondata: "rávilágítunk a lényegre". Hehe. Hiszen bármikor jöhet valami szerencsétlen, ahogy most is, és ír valami akkora ostobaságot, amelyet elolvasva az értelmesebbek kényszerítve érzik magukat az utána gondolásra, és tényleg rájönnek a lényegre. Ez ugyan nem rávilágítás, de mégis valami.

Mostan például arról ír valamely akárki, hogy ő, személy szerint rossz néven veszi, hogy Gyurcsány gratulált Trump megválasztásához, holott egyrészt nem ő a miniszterelnök (aszta!!!), másrészt (horribile dictu!!!) nem is azonosak a nézetei Trump-éval. Hát ez tényleg elképesztő őtőle (mármint Gyurcsánytól)! Nemdenem?

Na ja. Ilyen esetben egy hóttliberális szerint a vészharangot kellene kongatni, és tüntetni az USA nagykövetsége előtt "Vesszen az imperializmus, oppardon, Trump" táblákkal, ahogy a régi szép időkben, ugyebár, nem pedig gratulálni neki, és felhívni a hóttliberálisok figyelmét, hogy az Egyesült Államok nem Trump, ha szegény ostobáék még nem vették volna észre. Ez a különbség egy politikus és egy hóttliberális között, az előbbi nem akar rögtön az első pillanatban összeveszni a világ vezető demokratikus országában teljesen demokratikusan választott új elnökkel, és el tudja képzelni a kompromisszumos jóban levést a nézetek eltérése ellenére. Trump ugyan még nem csinált semmit, de az itteni IQ bajnokok már megvetik a Trump ellen ab ovo nem gyűlölködőket, ahogy ez illik is ehhez a szellemi színvonalhoz.

Két borzalmat (immár nem Trump-ot, hanem a szidalmazásra kijelölt Gyurcsányt illetően) azért még az elvetemültség bizonyításaképpen megemlít a "szerző":
1./ "öregecskedő feleség" - ez lenne a Gyurcsány féle "nőellenes kijelentés". No comment, hogy amerikaias legyek.
2./ "23 millió román" - az Orbán-Nastase paktum VALÓBAN megnyitotta a magyar munkaerőpiacot az összes román előtt, de miután erre Orbánék is rájöttek (ha másból nem az MSZP közleményből), az akkor nagyon szigorú tartózkodási engedély szabályokon nem lazítottak semmit. Ezzel sikerült Orbánéknak elérni, hogy a paktum után ugyanúgy nem jött senki onnan, mint annakelőtte (se ottani magyar, se ottani román). Ha ennyi eredménye volt a riogatásnak, már megérte. Hogy erről "szerző" nem tud semmit, azt nem csodálom, már Karinthy észrevette Erdélyinél, hogy "Nem olvastam, sz' nem is tudok olvasni, csak írni".

Egyszerűbb lett volna, ha szerző azt írja, hogy "Rühellem Gyurcsányt", mert az ugyanaz, mint amit most írt, de abból az ostobasága nem derül ki.

midnight coder 2016.11.27. 19:39:22

@baldoc: "Ja, volt egy gyilkos ellenzéke?"
Öszöd után nem volt nehéz "gyilkos" ellenzéknek lenni. Egy ilyen beszéd után civilizált országban önként áll fel a kormány, a miniszterelnök pedig soha többé a közelébe nem megy a politikának.

"Nem támogatta a közmédia?"
Még a kereskedelmi is támogatta. Lásd amikor a Tényekben koreográfus méltatta Fletó táncát.

"Saját korrupt párttársai elárulták?"
Túlbecsülte a saját képességeit. Az MSZP nevű bolhacirkusz irányításához egy Horn kell. Ő ehhez kisfiú.

"Nyakába kapott egy világgazdasági válságot?"
Ez volt a legkisebb baja.

"Képes volt lemondani?"
Ez inkább a patkány távozása volt a süllyedő hajóról. Méltósággal lemondani 2006-ban tudott volna.

"Nem akart továbbhazudni?"
Azóta is azt teszi.

"Nem csorbította a demokráciát?"
A csorbítás nem szó arra amit csinált vele.

"Nem írta át a választási szabályokat?"
Nem. Csak nyíltan kijelentette hogy a választók megtévesztésével került hatalomra, szétverette a rendőrökkel az ellene tüntetőket. Az olyanokról már ne beszéljünk mint a haveri kutya.

"Nem korlátozta a sajtószabadságot?"
Csak annyira mint Orbánék.

"Nem alapított közpénzből tv, rádiót, újságot?"
Az ATV, Népszabó, index, HVG, megyei lapok már megvoltak, nem kellett több.

"Hát tényleg alkalmatlan, ide Magyarországra"
De ha valahogy be tudnánk csempészni a szlovák parlamentbe... :-)

midnight coder 2016.11.27. 19:40:28

@baldoc: Miben is voltak jobb adatok ?

birka menet 2016.11.27. 19:43:43

@Andy73: "Én tisztában vagyok az Orbán-kormány eredményeivel, és a választók nagy része szintén, ezért is nyertek 2014-ben is kétharmaddal."

Te szerencsétlen fidiótája, Putyin, Lukasenko, Erdogan is kétharmaddal nyeregeti a válssztásokat. Kádár meg 100%-kal hota az eredményeit. Nem is csoda, hogy ez az ország csak Európa seregfjatójává züllesztette le magát, ennyi sokmillió tudatlan segédmunkással semmire se lehet vinni.

vakapad 2016.11.27. 19:50:24

@midnight coder:

Gyurcsány minden szempontból ötször jobb volt, mint Orbán. Főleg a demokráciát tekintve és főleg gazdaságilag.
Magyarázatot nem fűzök hozzá, mert úgysem értenéd.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.27. 20:00:13

Gyurcsány mindig is hülye túlmozgásos figura szerepét tolta.

1-2 alkesz nyugdíjas még visszavárja, Gréczy Zsolt szorgalmasan gyűjti a hullákat akiket Orbánra szögez, de ezen túl szót se érdemel a gyűlölködő gyurcsanyista bagázs.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.27. 20:01:45

@vakapad:

Hát ha valaki a két számjegyű inflációt banki kamatot szereti, valamint az ország rommá adósítását, a reálbérek csökkensését, és a munaknélküliség ráta megduplázását, annak valóban nem volt jobb váalsztás Gyurcsánytól gazdaságilag.

A többiek viszont kb a pokol fenekére kívánják az elkúrót az agyatlan szurkolóival együtt.

2016.11.27. 20:12:11

"Antlfinger Edvárd"

Ez valami vicc? :D

Chris Lamb 2016.11.27. 20:15:56

@vajdasagi: Addig jó a Fidesznek míg Gyurcsány Ferike a hatalomban van. Mert a baloldalnak a legnagyobb kárt Ferike teszi! :D Plussz a baloldal még saját maga is belever néhány szöget a koporsójába.

Weißkopf 2016.11.27. 20:31:35

Gratulálok, Antlfinger elvtárs, lehet menni a honoráriumért a Lendvay utcába.

midnight coder 2016.11.27. 20:39:03

@vakapad: Az hogy én nem értem még hagyján. De hogy a hitelminősítő intézetek sem...

Márk_Márk 2016.11.27. 21:15:57

Ilyen írástudatlan barmot miért engedtek írni?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.27. 21:58:21

@vakapad: ezzel egyetértek, valóban a legtömerebb összefoglalás, hogy vélhetően ez nem egy Gyurcsány-támogató cikk. De azért az sem közömbös, hogy ma éppen miért nem szeretjük Gyurcsányt. Nyilván sokkal hosszabban is ki lehet fejteni, ahogy sokan meg is tették és téged is szemmel láthatóan megihletett a témába és nem szorítkoztál csak a konklúzióra.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.27. 22:00:09

"Lendvay utcába, elvtárs..." @Weißkopf: szerintem váratlan asszociációkban versenyre keltél ezzel a párosítással a szerzővel. Az a megérzésem, hogy lehet csak te értetted meg első olvasásra a gondolatmenetet.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.27. 22:12:54

@Kopó: A merészségnek ehhez semmi köze. De tényszerűen valaki vagy hivatalból gratulál, mint vezető vagy vetélytárs vagy mint elvbarát. Gyurcsány egyik sem. Ez ugye világos és gratulációja MESSZE kilóg a baloldali politikusok sorából. Nem ér meg ez szerinted egy rövid cikket? :) Valószínű megér, hisz még reagáltál is rá.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.27. 22:18:45

@MikeBoy: reméljük komoly, viccnek elég durva volna! :)

Kopó 2016.11.27. 22:32:17

@A kiló nem százat jelent: Miért ne lenne mondjuk vetélytárs? Mármint globálisan nézve.
Egy értelmes elemző cikket megérhet, de ez nem az, ez szimpla gyurcsányozás, tizenkettő egy tucat, csak az apropó más.
De a címe figyelemfelkeltő, ezért Index-címlapra került, ezért rákattintottam, reménykedvén, hogy valami frappánsabb, értelmesebb összehasonlítás lesz, de nem.

Figyel Castro 2016.11.27. 22:39:49

Szerintem Trump itthoni megfeleloje pont nem Gyurcsany, hanem a a bonsai duce. Faragatlan nyikhaj paraszt, es meg a politikai hovatartozas is stimmel...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.27. 22:43:41

@Kopó: Egyébként ezen a blogon 3500 karakter volt a limit. Ez egy műfaji korlát. Nem fér bele több. Sőt: talán Trumpból és Gyurcsányból ennyi is elég. Itt most szerintem felesleges szájbarágni egy sor kézenfekvő dolgot és elemzőset játszani. Más témákban indokolt. Szerintem. Két oligarcha, két pozőr, két naponta véleményt változtató, hol ripacskodó, hol váratlanul vállalhatatlanul sértőt mondó alapvetően lehetetlen politikusról készült egy rövid skicc. Egy rövid karikatúra. Nem pszichológiai elemzés. Azt ki-ki elvégezheti magának ellenben írni szerintem nem lenne korrekt, mert ahhoz valóban közelebbről kéne ismerni az alanyokat.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.27. 22:51:25

@Kopó: illetve nem akarok megint csak szájbarágni: a vetélytárs Hillary Clinton volt, senki más. Neki is muszáj volt gratulálnia. Gyurcsány egy fényévekkel távolabbi galaxis szimpla lakója. Ezek evidenciák... az isten szerelmére. :)

Kopó 2016.11.27. 23:38:54

@A kiló nem százat jelent: Messze lakik és nem egy ligában játszanak (ha ugyanazt a játékot is) és akkor már tilos neki gratulálni, vagy mi? Úgy, hogy a gratulációt igazából felhasználta elemzésírásra kvázi. Tehát a gratuláció csak apropó volt.
Úgyhogy nem kell szájbarágni nyugi, az SZDSZ már feloszlott...

Aldou Raine 2016.11.27. 23:55:53

@elismert felhasználó: mert hogy szerinted Gyurcsány jobboldali, mi? ... Orvos látott már?

Chiccbp 2016.11.28. 00:20:14

Annak a dknak, amelyik naponta 27x akarja a fideszeseket börtönbe csukni korrupció miatt, miért lenne ellenére az ártatlanság vélelmének más általi semmibe vétele? Csak kérdezem...

BéLóg 2016.11.28. 02:08:51

Gyurcsány amnéziás elmebeteg, hiszen több bírósági tárgyaláson is azt mondta, semmire nem emlékszik.
Ja és köszönöm a kommentereknek, mivel azzal kezdtem, így a blogba bele sem kezdtem. Valószínűleg pár agysejtem így nem pusztult el.
Egyébként Gyurkaferkót Trumphoz mérni, hát ennél nagyobbb sértést nem is tudnék kitalálni Trumpnak.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.28. 06:03:24

Gyurcsány egy letűnt kor embere, míg Trump a jövő része.

Gyurcsány hisztérikusan próbál nyomni egy csődbe ment eszmét, a liberalizmust. Trump meg éppen a liberalizmus ellenfelei, a populzimus által lett elnök.

Egész más ügy, egész más történet.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 06:03:32

@jotekony koc: Nem. Egyébként. Hogy Orbánt miért nem szeretem az teljesen más természetű kérdés, mint amiről a cikk szól. Az egy pusztán politikai kérdés.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 06:09:33

@Kopó: Senki sem mondta, hogy tilos gratulálni. Arról volt szó, hogy az ő pozíciójában nem szokás és az ő politikai hitvallása miatt nem is ildomos. Főként nem ildomos a demokrácia diadalát ünnepelnie, miközben Trump KÉTMILLIÓ vokssal maradt le Clintontól. És főleg illő lenne kicsit aggódnia a demokrácia és a szabadság jogok miatt, mert egyrészt itthons sem tesz mást, másrészt az USA-ban van miért. Ez a bolond fogja irányítani az NSA-t, a CIA-t és az összes hárombetűst. Egyáltalán nem közömbös.

nu pagagyí 2016.11.28. 06:19:39

Van egy olyan érzésem, hogy Trumpban csalódni fog a most örvendező diktátorsereglet, beleértve természetesen házi diktátorunkat is. Hülyének persze elég hülye, de szerintem liberálisabb, mint Clinton lett volna. A republikánusok az USÁ-ban a szolidaritás nélküli (szélsőséges) liberalizmus képviselői, ráadásul mindig nagyobb ingerenciát éreztek arra, hogy az USA érdekeit akár erőszakos eszközökkel is érvényesítsék. Viktor úgy húzhatja ki ezt az időszakot, ha nem merül el túlzottan Putyin seggének suvickolásában, különben megnézheti magát.

nu pagagyí 2016.11.28. 06:35:44

@A kiló nem százat jelent: Ahogy elnézem a blogodat, szinte kizárólag Gyurcsánnyal foglalkozol. Nincs neked valami fóbiád? Már 6,5 éve épül itt valami, amihez Gyurcsánynak nem sok köze van. Ráadásul minden, amit dehonesztáló kontextusban összehordasz a semmilyen hatalommal nem rendelkező Gyurcsányra, az a mostani rezsim fősodra: korrupció, populizmus, önkény. A valóság nem érdekel?

midnight coder 2016.11.28. 07:45:41

@A kiló nem százat jelent: Nem hiszem, hogy Trump az USA-t a világ és különösen Európa számára károsabban fogja irányítani, mint amennyire az elmúlt pár évtizedben tették.

gigabursch 2016.11.28. 07:53:00

gyengeelméjű

Esetleg kiemelhetnéd a kádkőgyáras valagából a fejedet és körül is nézhetnél a világban, mielőtt ennyi hülyeséget írsz.

midnight coder 2016.11.28. 07:54:17

@nu pagagyí: "de szerintem liberálisabb, mint Clinton lett volna"

Attól függ mit értesz liberalizmus alatt. Ha az európai vörösnáci "liberalizmust" akkor aligha. Ha viszont valódi szabadságról beszélünk, amihez az USA még Obamáék tevékenysége ellenére is 100x közelebb van mint az európai falanszter, akkor valószínűleg igazad van.

"A republikánusok az USÁ-ban a szolidaritás nélküli (szélsőséges) liberalizmus képviselői"
A liberalizmus és a szolidaritás kb. olyasmi, mint a cionizmus és a nácizmus. Nem igazán összeegyeztethetőek. Az európaiaknak azért sikerült kitenyészteniük egy hibridet: ez azonban meglehetősen életképtelen, szerencsére szép lassan azért még is döglik. Addig is hozza mindkét ideológia negatívumait: igaz ugyan, hogy az utcák teli vannak kukázó hajléktalanokkal, de sikeresen védjük a bűnözőket és telepítjük befelé a terroristákat, ráadásul mindez gazdaságilag is fenntarthatatlan.

"ráadásul mindig nagyobb ingerenciát éreztek arra, hogy az USA érdekeit akár erőszakos eszközökkel is érvényesítsék"
Az egész Közel-Kelet lángokban áll, ha Putyin nem olyan józan mint amilyen, akkor Obamáék az ukrán neonácikkal kéz a kézben simán kirobbantják a harmadik világháborút. Ezt kétlem, hogy különösebben fokozni lehet.

midnight coder 2016.11.28. 07:55:39

@nu pagagyí: "Ráadásul minden, amit dehonesztáló kontextusban összehordasz a semmilyen hatalommal nem rendelkező Gyurcsányra, az a mostani rezsim fősodra: korrupció, populizmus, önkény."

Pár éve Gyurcsány volt hatalmon, és az akkori fősodor is ugyanez volt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 08:19:13

@nu pagagyí: az én blogom a kilonem100.blog.hu/ egyáltalán nem foglalkozik Gyurcsánnyal és aktuálpolitikáról sem nagyon szeretek írni. Ezért került ide többek között a gyurcsányozós cikkem, mert idevaló inkább... (Amúgy a legtöbb kommenteddel egyetértek.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 08:36:43

@maxval bircaman BircaHang szerk: majd egy napon Trump is egy letűnt kor embere lesz. Igazság szerint most jobb lenne nekünk, ha épp lefelé tűnne... másrészt meg abból a sok letűnt korból én továbbra is reklamálnám vissza a mába a jómodort, mert elkéne ide.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.28. 09:01:17

@A kiló nem százat jelent:

Ki beszél itt jó modorról? Senki.

Itt eszmék harca zajlik. Igen, idővel minden eszme elavul, most a liberalizmus agonizál - hála Istennek!

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.28. 09:06:03

@nu pagagyí:

A lényeg itt nem mindenben egyetérteni, ez nem is kell. A lényeg: Trump rombolja a jelenlegi liberális rendet. Az, hogy honnan és miként teszi ezt lényegtelen.

Abban meg persze igazad van, hogy az amerikai populizmus fősodra jobboldali, s nem baloldali, mint ami Mo-on és Európában is jellemzi. De kit érdekel ez? A populizmus különféle áramlatai az alapkérdésben egyetértenek.

Az amerikai populizmus fősodra ténylegesen erősen jobbos, libertáriánus, ami Európában abszolút nem jellemző, sőt Európában ez a jelenlegi statusquo része. De ez van, sokfélék vagyunk, mégsi egyetértünk sok dologban.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 09:20:44

@maxval bircaman BircaHang szerk: Akkor én senki vagyok. Én beszélek és kérem számon a jómodort, bazd meg. :D Eddig az volt a szokás, hogy egy politikus nem mehetett le egy bizonyos szint alá. Egy blogger, egy valóságshow-sztár igen, de aki nemzetközi tárgyalásokon képvisel egy országot annak illett késsel-villával ennie. Azért nem kell ahhoz nagy tudomány, hogy ennek a szükségességét belássuk. Gyurcsány és Trump átlépte ezeket a vonalakat. Most per pillanat éppen nem nagyon érdekelnek az ideológiák és nem is hiszem, hogy igazán lenne a két úriember közül bármelyiknek is valamilyen jóhiszemű meggyőződése. Az a benyomásom, hogy hazudnak saját maguknak is. Nem csak a választóiknak.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 09:30:33

@Figyel Castro: Trump éppúgy volt korábban demokrata, ahogy Orbán is liberális. Tény, hogy most hasonló aktuálpolitikai célokkal bírnak és azt hiszem épp ez az, ami teljesen közömbös és csak egy felszínes egyezés. Az Orbán-Trump hasonlóság nem érne meg egy cikket, mert az nem hír, ha a kutya megharapja a postást. De az már érdekes, amikor a postás harapja meg a kutyát. És Gyurcsány reakciói Trump-ra ilyenek.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 09:47:02

Ne vicceljünk már. Sem a magyar, sem az amerikai politikát nem követted az elmúlt években? Káromkodásban, csúnya szavak használatában és alpári minősítgetésekben illetve személyeskedésekben új szintet ért el az ez a kurva ország, a böszme és a cikkben is említett példák mellett a szaudi focisták leterroristázásával Gyurcsány. Kiköpött trumpizmusok. Ez nem ideológia. Ez a primitívség megjelenése a politika nyelvezetében.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.28. 11:12:39

@baldoc: egyetlan A4-esnyi írás nem szólhat a világ minden bajáról. A háború és béke pl. elég hosszú, de még az sem tárgyalja Orbán "gaztetteit". ;)

Kopó 2016.11.28. 22:18:49

@A kiló nem százat jelent: Én meg azt mondom, hogy GyF reflektált egy világpolitikai eseményre (országos szintű politikusként minimum érdemes neki demonstrálni, hogy tovább lát az ország határain, tudod, ilyen államférfi 'n' shit) és akkor már gratulált. Európai vezetők is gratuláltak, olyanok is, akik szintén nagyon távol állnak tőle ideológiailag.
És aggódhat a szabadságjogok miatt, vagy (és ő inkább így döntött) bizakodhat az USA évszázadok óta működő fékjeiben és ellensúlyaiban, amik egy autoriter hajlamú pöcst is viszonylag kordában tudnak tartani. Meg lesznek terhelve, az nagyon valószínű, de szerinte (meg szerintem is) kitartanak majd, és akkor semmi egyéb nem történt, mint működött az amerikai politikai váltógazdaság és a jobb-bal inga most kicsit sántán lengett ki jobbra.
(Nem kétmillió, max. másfél, tudom, hogy kötözködés, de aki számokkal dobálózik, vállalja; és ez nem az első eset, de ez a rendszer része, mivel egy föderatív államról van szó. Elméletileg Magyarországon is nyerhet párt úgy, hogy minden választókerületben csak 25%-ot kap, a többiek meg 20 körül.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.29. 02:46:55

@Kopó: épp ez a lényeg! mások is megemlékeztek és gratukáltak! DE hogyan testvérem! Senki sem rohant

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.11.29. 02:49:59

@Kopó: épp ez a lényeg! mások is megemlékeztek és gratukáltak! DE hogyan, testvérem! Senki sem rohant úgy leszögezni, hogy minden rendben lesz demokrácia és szabadság nincs veszélyben. MINDEN európai állam hűvös és mértéktartó volt. Okkal. Baszki. Egy közveszélyest sikerült elnöki székbe sorsolni. Nem nevezném szavazásnak, ahol -- legutoljára -- kétmillióval több vokssal kevesebbel lesz elnök valaki. Hagyjuk a föderációs maszlagot. Semmilyen más elnökválasztáson nem így van. És nem nálunk nem lehetséges, hogy ha valaki megszerzi a többséget, akkor valahogy mégis kisebbségbe szorul.

Kopó 2016.11.29. 23:41:53

@A kiló nem százat jelent: Tehát azzal van bajod, hogy más stílusban reflektált rá, mint mások? Más konklúziót vont le, mint a többség? Akik amúgy annyira nem voltak jégcsapok, sztenderd szövegeket mondtak el:
time.com/4563879/donald-trump-president-reactions-world-leaders/
Akkor már GyF legalább elemzett egyet a semmitmondás helyett, és kifejezte a bizalmát az amerikai intézményrendszer iránt. Még csak nem is Trumpot mint személyt méltatta basszus. Szóval ha ennyitől valaki magyar Trump lesz, akkor je suis Trump, mert én is bízom abban az intézményrendszerben, ami 200 évnél is régebb óta stabil maradt. Felháborító, egy eltérő vélemény, hát hogy lehet ezzel megbírkózni?!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.12.01. 15:13:49

Francot. Egyöntetű volt a világ közvéleményének megrökönyödése.
És @Kopó: nem szeretem az ilyen kezdetű mondatokat, hogy "azzal van bajod, hogy"... Megírtam mivel van bajom egy A4-es oldalban. Had ne kelljen még egy kört futni értelmetlenül. Gyurcsány ismét kilóg a sorból és nem jó értelemben. Akár érted, miért, akár nem... Nem kell viszont túlmagyarázni. Ennyit érdemelt szerintem. Lapozzunk.

Kopó 2016.12.01. 22:11:47

@A kiló nem százat jelent: én meg a szenzációhajhász üres gyurcsányozást valamint a hideg kelkáposztafőzeléket nem szeretem.
Én meg megírtam, hogy nem lóg ki a sorból, és értelmes is, amit írt, nem baj, hogy megírta.
De ja, lapozzunk, látom, dialógusunk kontinuitása itt megszakad, nem jön létre az ideák szintézise.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.12.02. 09:03:43

@Kopó: jaj ne már. Állam- és kormányfőknek protokolláris kötelezettsége a gratuláció valamilyen módon. A versenytársnak fair play szerinti kötelezettsége a gratuláció, ha alul maradt. Szokásos még az "elvbarátok" gratuláció, hogy magukat megerősítsék. A jövőbe látás viszont sem nem normális, sem nem indokolt. Épp azért hivatkoztam Corbynra pl. de a Merkel-kormányzat is hűvösebb volt. Végignéztem a nyugati sajtóban a politikusok reakcióit. Ettől függetlenül Gyurcsány azt ír le, amit akar, nagyon kevés embert érdekelt. Ha egy viccet el kell magyarázni, akkor már nem vicc — ezért bátorkodtam elköszönni. Szerintem túltoltuk ezt a témát. Ez egy A4-esre ráfért és túltárgyaltnak érzem. Nem kívánom emiatt Gyurcsány fejét és nem gondolom, hogy most aztán le van leplezve. Tekintsd ezt fricskának vagy poénnak. :D
süti beállítások módosítása