A valódi viták otthona

Reflektor

Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája

2016. december 07. - szénhidra

kor.jpg

Már megint a magyarokat támadják, illetve folyamatosan, ezért a kormány kezdeményezi egy fontos nemzetközi átláthatósági együttműködésből való kilépést. A kormány amúgy is mindig megsértődik, ha valaki bírálja, hát még ha az elevenébe talál az a bírálat. Utóbbi időben meg egyenesen az egész állampárt működésének alapja lett folyamatos kritika tárgya. Így aztán a magyarok kormánya a könnyebbik utat választotta és kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködésből.

Az írás címe nem kitaláció, ezt maga a Századvég Alapítvány elnöke, Lánczi András jelentette ki. Meg olyat is mondott, hogy a korrupció csak politikai nézőpont kérdése és amúgy is csak mitizálás ez az egész. No, hát legalább tudjuk, hogy nagyjából honnan érkezett az impulzus, hogy pont az előbb említett szervezet ülése előtt jöjjön ki a Magyar Közlönyben a kilépés (megkezdésének) híre.

Szóval a pénzembereknek, rokonoknak, haveroknak, zöldbáróknak és néha alvilági kapcsolatokkal is rendelkező figuráknak átláthatatlanul juttatott irtózatos pályázati összegek azért nem minősülnek korrupciónak, mert az a nemzeti tőkésosztály építése.

A közpénzek talicskával kihordása azért nem minősül korrupciónak, mert törvény, pontosabban a közbeszerzési törvény szabályozza a pályázati kiskapukat és hát ugye aki a törvényeket nem szegi meg az nem is lehet korrupt.

Mivel törvényes minden, nem is érthető miért kellene nyomoznia az ügyészségnek visszaélések után, nem is szükséges, hogy kattanjon a bilincs.

Az állami termőföldek (és a hírek szerint ezeken belül hamarosan az erdők is) dobraverése és mit ad isten pont véletlenül haveroknak, helyben egyáltalán nem ismert alakoknak juttatása sem korrupció, mert hát a kormány szervei tervek és szabályok alapján jártak el.

A túlárazottnál is drágább útépítések sem minősülnek korrupciónak, mert a cement, az aszfalt és a kavics haverok és/vagy rokonok üzemeiből, bányáiból érkezhet csak és kizárólag. Ahol meg ugye sok az éhes száj.

De például a paksi új atomerőmű építése sem fog korrupciónak minősülni. Igaz, hogy még egy uránatom sem kering az ügyben, de máris túlárazott beszerzési költségekről lehet olvasni, hallani, meg olyan áramárról, ami sokkal több lesz, mint az unióban máshol.

A vizes vébé sem korrupció. A bekerülési költségek egy furcsa matematikai képlet miatt kúsznak az ég felé. Igaz még ezt a képletet nem ismerjük teljesen, de majd Matolcsy és a Magyar Nemezeti Bank valamelyik alapítványa támogat egy új alapítású akadémiát, ami meg fogja találni a megoldást. Ha nem is azonnal, de addig is szintén tudnak segédkezni a képlet gyakorlati alkalmazásában.

Az meg egyenesen felháborító, hogy mindezek a fenti kiragadott és csúnyán szubjektív példákkal kapcsolatban valakik információkat szeretnének megtudni. Például azt, hogy mégis kihez jutnak az adóforintok, mégis mennyibe kerülnek a beruházások, mégis milyen alapon döntenek erről vagy arról. A hírzárlat, az információk visszatartása és visszatartatása a nemzet védelme érdekében kiemelkedően fontosak, hiszen bármikor bombát dobhatnak terroristák a 3-as metróra. Ja mondjuk az anélkül is füstöl, épp azért kell a biztonság, nehogy másik célpontot találjanak  pénzügyi vagy pusztán matek alapon.

Szóval végül is jó döntést hozott a kormány. Kilépünk, mielőtt kihajítanának a klubból, amibe már viselkedésünk érthetetlenül magas színvonala miatt már egyszerűen nem illeszkedünk. Ez az ország a kormány és a Fidesz játszótere, nehogy már beleszóljon valaki abba, hogy kitől lopja el éppen a kislapátot. Vagy éppen kinek engedi meg, hogy lopjon szabadon.

Csarnó Ákos

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9612029979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2016.12.07. 20:25:27

Valóban nem korrupció, hanem bűncselekmény. Halmazati tényező a folytatólagosság, csoportosan, ráruházott hatalommal visszaélve...

BiG74 Bodri 2016.12.07. 20:40:57

De ők értünk lopnak, ők értünk nyúlják a közöst, értünk offshoroznak, és értünk hazudnak az arcunkba.
Mondjuk, ha az értünket kicserélem a miattunkra, akkor egész elfogadható lesz a mondat.

Jakab.gipsz 2016.12.07. 20:56:50

A privatizáció mi a lófax volt, amikor a magyar nép nemzeti vagyonát szét mutyizta a fejlett nyugati demokrácia?

BiG74 Bodri 2016.12.07. 20:58:23

@Jakab.gipsz:
Full rablás, pofátlan kártékony szennyládák tevékenysége. Pont, mint most.

pamut 2016.12.07. 21:04:04

@Jakab.gipsz:
Az is egy nagy lopás volt, de ma már pontosan tudjuk, mert nap mint nap bizonyítjátok évek óta, hogy neked, meg a többi kollaboráns hazaárulónak már akkor sem az volt a baja hogy lopnak, hanem hogy nem ti loptok.

Ti irigyek voltatok a lopásra, és vagytok még így utólag is.

impala 2016.12.07. 21:21:53

hogy is volt csak? kábé: soha nem lépnék be egy olyan klubba, amelyik hajlandó lenne befogadni.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.07. 21:37:54

@Jakab.gipsz: nem a nyugati demokrácia, hanem a kommer "elvtársak". Így lett az orbán családnak bányája ;)

tpl 2016.12.07. 22:12:48

Bamm, hol voltatok ti, korrupciót kiáltók 2002 es 2010 között? Miért nem üvöltöttétek tele a világot akkor a szadeszes/maszopos korrupciorol? Cinkosai voltatok annak a korszaknak és most farkast kiáltotok? Rohadtul nem hiteles

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2016.12.07. 22:56:08

@tpl:

2010-ben el is lettek zavarva.

Ha jól értem, amazok lopásával véded ezek lopásait?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.07. 22:57:38

@tpl: Nem szívesen védem meg a fasz gyurcsányt és az emeszempét, de akkor évente volt egy korrupciós eset, most naponta van.

Én nem foglalkoztam akkor politikával. Amikor felháborodtam, hogy a választások után a korábban meghozott 5 éves adócsökkentési törvény ellenére adót emelt, a többi fideszes kussolt. Senkit nem zavart a választások előtti hazudozása, hogy milyen jó állapotban van a gazdaság, senki nem emelte fel a szavát az ellen, hogy a statisztikai adatokat visszatartotta.

Az politika nem hatolt be az életembe, a 300 forintos vizitdíjat kifizettem, de elégedetten konstatáltam, mikor elbukott.

Nem bontotta le a gyurcsány a fékek és ellensúlyok rendszerét, nem tiltott be újságokat. Kifordult a belem a pártkeltétől, de néha érdekes volt, és nem folyt belőle a durva hazudozás, mint most az M1-ből.

Nem parádézott az orrom előtt egy hazug tovaj banda helikopereket, drága órákat, táskákat, kastélyokat lóbálva.

Most viszont az orbán állandóan beletúr a szőrős kezével az életünkbe, megszabja, hogy mikor mehetek vásárolni, elveszi a pénzt az egészségügytől, hogy a rokonom kórházi fertőzésben haljon meg, visszaporoszosítja az oktatást, hogy ne legyen, aki kitermeli a nyugdíjatokat, gyűlöli és kivágja a fákat, stb, stb.

Jakab.gipsz 2016.12.07. 23:08:46

@pamut: @fidesz maszop dk egykutya: Te dinnye agyú úgy vádaskodsz és személyeskedsz mint ha tudnál valamit egy kommentárt megfogalmazóról, de a témához már érdembe nem tudsz hozzá fűzni semmit sem, látod-e azt, hogy egy ütődött tökfej vagy.
Mert beszélsz, de nem mondsz semmit.

Ha nem érted mert bonyolult volt a mondat, elmondom egyszerűbben is, magára valamit adó ember nem azért nem lop mert nem tud lopni, hanem mert snassz, méltóságon aluli.
Már pedig az ország vagyonának a szétlopását Soros féle egyetemeken és filozófiai iskolák keretében szervezték meg, úgy hívták privatizáció, dereguláció, azaz törvényesítették, mert az állam rossz-gazda, majd a piac megoldja, mondották az SZDSZ sok eszű politológusai.
Orbán akkor még kölök-ember volt.

És még mai is csak egy "vásott kölök", kéretik nem megsértődni mert ez egy marketinges fogalom és azt jelenti, hogy lehet még belőle valaki. (bukott elnök vagy példa kép).

Ti libsik tudatlan barmok, ez az amit nem tudtok elviselni.

pamut 2016.12.07. 23:56:20

@Jakab.gipsz: :DDD
Te szegény hülye, és MÁR MEGINT képtelen vagy összehozni egy olyan választ amiről legalább azt el lehetne dönteni hogy kinek írtad? :D

Mondjuk amúgy is akkora hülye vagy mint amennyire erkölcstelen is, szóval nem is néztem ki belőled többet.

És ne felejtsd el: neked, meg a többi kollaboráns hazaárulónak már régen sem az volt a baja hogy lopnak, hanem hogy nem ti loptok.

KukuxuBucsu 2016.12.08. 00:51:01

@Jakab.gipsz: Tehát mivel apád feltehetőleg megbaszta anyádat, akkor most én is ráküldhetek anyádra egy rakat négert, és apád lesz a hibás?

Sean MacTíre 2016.12.08. 01:17:45

@KukuxuBucsu: szerintem igen, legalabbis ezt hamoztam ki abbol, amit irt. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 01:50:07

@Jakab.gipsz: "magára valamit adó ember nem azért nem lop mert nem tud lopni, hanem mert snassz, méltóságon aluli. "

Érdekes.

Én azért nem lopok, mert nem helyes. Zavarna, ha lopnom kellene, nem érezném jól magam lopás közben és utána.

Jakab.gipsz 2016.12.08. 01:54:33

@KukuxuBucsu: Miért mocskos a szád? Te jó ég, már csak ennyire futja. Ti valóban ennyire korlátoltak vagytok, csak így magatoktól? Hihetetlen, nem tudom elhinni. Jó legyen. Mi a cikk címe egy vád: A korrupcióról. De ennek a politikának az alapjait nem a Fidesz rakta le. Ha nem a rendszer váltás már erről szólt, a bajok akkor kezdődtek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 02:02:18

@Jakab.gipsz: Nem, nem erről szólt a rendszerváltás.

Igen, nem csak a fideSS korrupt. De a fideSS emelte akkora mértékre, ami már az ország gazdasági fejlődését visszaveti. Nem büntetendő deviancia, hanem a rendszer része, egyenesen célja.

De akkor is el kellene zavarni őket, ha csak annyit lopnának, mint az elődeik.

tpl 2016.12.08. 06:35:36

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: nem, rosszul érted. Azt mondom, hogy azok ne aggódjatok a korrupció miatt, akik akkor nem aggódtak. Vagy aggódjanak, de számomra teljesen hiteltelenek.

tpl 2016.12.08. 06:41:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: mekkora mértékűre emelte?! Miről beszélsz?! Attól még, hogy az Obama-féle USA folyton beszologatott (de Gyurcsanynal es Bajnainal hallgatott) és a lineralis sajtó napi szinture emelte a korrupcios vádak kommunikációját, attól még nem rosszabb a helyzet. Sajnos a Rogánok, Mészárosok, Habonyok adnak is municiot rendesen, de attól, hogy az indexen másról sem olvasol, még nem nagyobb a korrupció.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2016.12.08. 07:22:57

@tpl:

Sajnos sokkal-sokkal nagyobb.

Ne csak a sima lopásra gondolj (sajna az is a többszöröse)! Vedd észre a lex haverokat!

Netuddki. 2016.12.08. 08:03:54

@BiG74 Bodri: Lófaszt lopnak érted, ne hülyéskedjél már!

Netuddki. 2016.12.08. 08:05:06

@Jakab.gipsz: Ostobenkó fidesztroll! Kérdezd a csányit, meg a szélesgábort bazmeg!

Netuddki. 2016.12.08. 08:10:10

@Jakab.gipsz: Meg az orbán papáját, meg a másik zsíros cöfös balfaszt!
Olyan sötét vagy mint az orbán seggluka éjjel holdfogyatkozáskor. De hát, ezért is vagy fideszes...

Jakab.gipsz 2016.12.08. 08:24:59

@Tibi !:
Gonoszul hazudozol.

És rágalmazol, ha tudsz valamit a mi törvénytelen, fordulj a független bírósághoz, a magán vád intézménye létezik.

Na mi van miért hallgatsz.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 09:23:50

@Jakab.gipsz: jaj kommunista "elvtárs" orbán már kiszes korában is lopott, de egyébként a bányát a tanácsi haver apja szerezte meg. És persze viktor a 2. hatalomra kerülésével megmutatta, hogy ő még többet tud lopni mint az apja, annyit, hogy hozzá képest a fletó meg a szadesz piti tolvajoknak számítanak.
Most ez az új irány a habonykommandónál, hogy ilyen nyilvánvaló tényeket letagadtok? Gyökkettő is ilyen faszságokat ír. Vagy már a batyu klán is lelépett, és csak súlyosan értelmi fogyatékosok maradtak mint te(ti?)?

Jakab.gipsz 2016.12.08. 09:34:23

@fidesz maszop dk egykutya:
Te kis lökött, azt próbálod be magyarázni nekünk, hogy ki a nagyobb tolvaj Gyurcsány vagy Orbán, mondottam ár ezek kisinasok, Soros Gyurihoz viszonyítva csak úgy mint a többi hazai privatizátor.
Azért mert nem az a baj, hogy bagóért meg kapták a magyar nép összegürcölt vagyonát, hanem az hogy hülyék a működtetéséhez, arról pedig a buzi bankárok (befektetési bankárok), is tehetnek.

Persze neked és a többi bele ugatónak, ez így már magas.

gyokkkettto 2016.12.08. 09:48:53

Ostobasag, ha barmelyik altaluk kitalalt korrupcio igaz lenne, mar reg feljelentest tettek volna.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 09:49:03

@Jakab.gipsz: viktorod is soros tanítvány "elvtárs". Egyébként az aktuális "ellenség" elleni propaganda nem érdekes (amúgy is most már a vona az új mumus nem? :D)

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 09:50:27

@gyokkkettto: na így hogy írtam erről a nickedről használod is "elvtárs"? :D

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 10:45:02

valasz.hu/itthon/ezert-titkoljak-hogy-kik-minositettek-le-magyarorszagot-113703
Sasszem olvasónk időközben jelezte, hogy ha nagyon akarjuk, megtudhatjuk, Magyarországról kik vettek részt a jelentés elkészítésében. A Nations in Transit függelékében, a köszönetnyilvánítás résznél ugyanis ömlesztve fel van sorolva egy regiment ember, akinek a Freedom House a háláját fejezi ki a közreműködésért. Ha pedig rákeresünk a Hungary kulcsszóra, megkapunk nyolc nevet – az anonimitás legnagyobb dicsőségére.
– Dane Taleski (Közép-Európai Egyetem)
– Marina Popescu (Közép-Európai Egyetem)
– Goran Buldioski (Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Yervand Shirinyan (Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Andrej Nosko (Közép-Európai Egyetem, Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Halmai Gábor alkotmányjogász (ELTE)
– Váradi Balázs (Budapest Intézet)
– Charles Kovács (Híd Rádió Zrt.)
Tekintve, hogy a nyolc személyből legalább hét – a Soros György-féle Közép-Európai Egyetem, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány képviselőjeként, liberális alkotmányjogászként, a Magyar Narancs egykori publicistájaként – egy akolból származik, a Freedom House pontozását kénytelen vagyok leminősíteni,

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 10:46:54

Két tolvaj közül lehet választani.

Az egyik még a gazdaságot is elkúrja, devizába rommá adósítja az országot, és munkanélküliségi rátát megduplázza.

A másik alatt pedig pörög a gazdaság.

Frankóbb lenne, ha olyan lenne kormányon, aki nem is lop, de nincs ilyen jelentkező.

Ingyen védem az Orbán kormányt 2016.12.08. 11:10:15

Tegyuk fel lopnak az Orbanek, es akkor mi van ?
Jelentektelen aprosag, ezert bukjon meg a nemzeti kormany es jojjenek azok, akik el akarjak pusztitani az orszagot ? Szetlopjak, csodbe viszik, tomegbe lovetnek, terroristakat importalnak ??
HAT ELEG ROSSZ CSERE LENNE.

Szalay Miklós 2016.12.08. 11:30:19

Apropó, itt egy érdekes írás az érdekek erejéről, arról hogy sokkal inkább azok mozgatják a világot, mint bármi más.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid071

(A legfelső sor a kép tetején, "Érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Lásd továbbá az Állam részt többek között a hatalommal való visszaélésről.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 14:12:20

@gyokkkettto: "feljelentest tettek volna."

Feljelentést tettek. De a Polt Péter nem nyomoz.

Biztos elkerülté a figyelmedet az elmúlt 6 év történései, a fideSS minden pozícióba pártkatonát ültetett.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 14:15:06

@Jakab.gipsz: "ki a nagyobb tolvaj Gyurcsány vagy Orbán"

A saját fasszopói szerint is országos tolvaj, már csak azon vitatkoznak, hogy M.o. történelmében volt-e nála nagyobb. :))

(Nem, nem volt, a gyurcsányi a tákáját se vihetné.)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 14:16:39

Tőlem akár lophatna is, ha a GDP 1% fölé nem menne vele, de közben nem tenné tönkre az országot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 14:28:16

@tpl: "mekkora mértékűre emelte?!"

Akkorára, hogy bár bődületes pénz jön az EU-tól, több, mint a Marshall segély volt annakidején, mégis egyre lejjebb csúszunk, már a románoknák, görögöknél, bulgároknál is lejjebb. Vergődnek, de semmi nem menti ezt a gyalázatos kormányzati teljesítményt.
süti beállítások módosítása