A Brexit ismét lendületet adott az európai integrációs intézmények működésével kapcsolatos politikai vitáknak. „Megérti-e Brüsszel az üzenetet?” – ilyen és ehhez hasonló kritikus kérdések sora jelent meg a magyarországi sajtóban. Megszólalók sora vetette fel azt, hogy az Európai Uniónak demokratikusabban kellene működnie, jobban figyelembe kellene vennie az európai polgárok véleményét.
De valóban komoly demokratikus hiányosságai vannak-e az EU-nak? Nem lehet, hogy a tagállamok politikai rendszerei legalább annyi demokratikus deficittel rendelkeznek, s így az EU-val szemben megfogalmazott kritikák túlzóak? Egyáltalán milyen módon lehetséges az EU további demokratizálása? Az e kérdésekre adott válaszok közel sem olyan egyértelműek, mint azt az integrációs intézmények kritikusai sugallják. Jól jelzi ezt az is, hogy az EU működését bíráló politikusok és véleményformálók általában csupán általánosságokat fogalmaznak meg kritikaként: például az Unió és a polgárok között „szorosabb, kétoldalú kapcsolatot” kell létrehozni. Ellenben a megszólalásokban nem találunk konkrét és megvalósítható elképzeléseket az EU demokratizálásának mikéntjére vonatkozóan.
Az EU demokratikus hiányosságait felrovó vélemények gyakorisága, ugyanakkor az előremutató javaslatok hiánya kézenfekvő okokra vezethető vissza. Az EU működését bíráló politikai diskurzus fő vonulata ugyanis szerte Európában nem a valós adottságok és lehetőségek számbavételén nyugszik, hanem olyan mítoszokon alapul, melyeket befolyásos véleményformálók teremtenek és népszerűsítenek politikai haszonszerzés céljából. Az EU-ra vonatkozó tévhitek leltárba vételére már történtek kísérletek. Az egyik ilyen, csupán az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatára vonatkozó gyűjteményben 659 tétel szerepel. Ezek ugyan tényekkel könnyen cáfolható félrevezetések, mégis önálló életet élnek a brit sajtóban és általában a közbeszédben. Többmilliós példányszámú brit bulvárlapokban nagy karriert futottak be az olyan álhírek, mint az EU bürokratáinak terve a nem megfelelő görbületű banán forgalmazásának betiltására, vagy éppen annak előírása, hogy mozarella sajtot csak tejporból lehet majd készíteni. Ezek egyike sem valósult meg, de mire ez kiderült, már egy újabb hasonló álhír megvitatása volt napirenden. Az ilyen, a polgárok mindennapi életét érintő és szándékosan félrevezető információk keletkezésének és terjedésének elemzése sok tanulsággal járhat számunkra, már csak azért is, mert Magyarország sem mentes ezektől: gondoljunk például arra a néhány évvel ezelőtti propagandakampányra, amely a magyar akácfaállomány EU által tervezett kiirtásának légből kapott vádja köré épült. A következőkben mégsem ezekkel, hanem a bevezetőben már említett témával foglalkozunk, amikor az EU intézményeinek demokratikus működésével kapcsolatos tévképzeteket vizsgáljuk.
Állítás: Az EU egy elidegenedett szuperállam, mely olyan mértékben elvonja a tagállamok jogköreit, hogy azok nem tudják meghozni a polgáraik számára fontos döntéseket.
A tények: Kutatások mutatták ki, hogy az egyes tagállamokban az EU-ból származó joganyag az összes érvényes jogszabály 10-20%-át érinti, míg a többi tisztán nemzeti hatáskörben keletkezett. Ráadásul az EU-szabályozás nagy része egyszerűen helyettesíti az önállóan, tagállami hatáskörben hozott törvényeket. Vagyis ha nem lennének EU-szabályok, akkor adott esetben ugyanolyan, vagy hasonló szabályozást kellene bevezetni nemzeti hatáskörben, például az ipari szabványok, vagy a környezetvédelem terén. Ennél is fontosabb körülmény, hogy az EU jogosítványai egyedül a gazdaságra vonatkozóan számottevőek, de itt sem dominánsak. Néhány más területen az EU szabályozó tevékenysége jelentős, de messze elmarad a tagállamok hatáskörétől. Ezek például a külpolitika, a honvédelem, a migráció, a fogyasztási adók, a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem. A legtöbb területen azonban az EU regulatív szerepe alárendelt a tagállamok parlamentjeihez képest. Ide tartozik az oktatás, az egészségügy, a jóléti juttatások, a kultúra, a rendfenntartás, az igazságszolgáltatás, a hírszerzés és egy sor további fontos szféra, ahol nem, vagy alig létezik EU-szabályozás.
Az EU emellett eleve nem rendelkezik a modern államok kiterjedt gazdasági, igazságszolgáltatási, rendőri, jóléti, oktatási stb. intézményrendszerével. Az EU nem tud önállóan adóztatni, de a tagállamoktól eltérően nincs rendőrsége és titkosszolgálata, amint nem rendelkezik iskolákkal, nyugdíjpénztárakkal, egészségbiztosítókkal, televíziókkal és rádiókkal sem, s a sort hosszan folytathatnánk.
Ennek megfelelően az EU rendelkezésére álló pénzügyi források is töredékét jelentik annak, amiről a tagállamok kormányai önállóan döntenek. Közismert módon az EU költségvetése tagállamai összesített bruttó hazai termékének (GDP) 1%-át teszi ki. Összehasonlításképpen a tagországok kormányainak költségvetése átlagosan a bruttó hazai termék 49%-ára rúg. Az EU ebből az egy százalékos keretből finanszírozza az átlag alatti fejlettségű régiók felzárkóztatását, a mezőgazdasági támogatásokat, az ERASMUS diákcserét, s minden más tevékenységét. Ráadásul az egyes tagországok kormányai az EU-tól kapott pénzügyi források helyi elosztásában döntő szerepet kapnak.
Az említett egy százalékban benne vannak az EU szervezetének működtetésére fordított kiadások is, melyek az EU összkiadásainak jóval alacsonyabb hányadát teszik ki, mint ami a tagállamokban megszokott. Az EU alkalmazottainak száma – a tolmácsoktól a hivatalnokokon keresztül a technikai személyzetig – kb. 33.000 főt tesz ki, vagyis nagyjából annyian állnak alkalmazásában, mint amennyi közalkalmazott egyetlen közepes nagyságú magyar megyében dolgozik.
A tények tehát azt mutatják, hogy az EU hatáskörei és eszközei messze elmaradnak attól, hogy szuperállamként viselkedve dominálhatná a csatlakozott nemzetek életét. A tagállamok parlamentjei a hatályos törvények 80-90%-át az EU-tól függetlenül hozták meg. Ráadásul az EU-szabályozás – pl. a környezetvédelemben – gyakran azonos, vagy hasonló tartalmú, mint amit a tagállamoknak egyébként is ki kellene alakítaniuk. Az EU csak gazdasági téren rendelkezik széles körű kompetenciával, mely az egységes piac működőképességét hivatott biztosítani a tagállami protekcionizmusokkal szemben. A rendelkezésére álló anyagi források és hivatali szervezetének viszonylagos nagysága is messze elmarad attól, mint amivel a tagállamok kormányai rendelkeznek.
Az EU működésére vonatkozó mítoszoknak azonban ezzel nincs vége. Az írás második, befejező része egy további tévképzetet vizsgál és néhány következtetést is megfogalmaz.
(Az írás teljes, szakirodalmi hivatkozásokat és forrásokat is tartalmazó változata a Kommentár c. folyóirat 2016/6. számában jelenik meg.)
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
