A valódi viták otthona

Reflektor

Nem lesz előválasztás Magyarországon?

Szinte biztos.

2017. február 06. - szénhidra

ego.jpg

Nagy politikai innovációnak próbálták beállítani a baloldalon az előválasztást. A felvetés akár működhetett is volna, de ez az intézmény nálunk ismeretlen, politikai kultúránkban pedig nem is fog meghonosodni.

Ha jól emlékezem, akkor Horn Gábor illetve az ő általa gründolt Republikon Intézet vetette fel először az előválasztást, aminek az értelme röviden annyi, hogy a baloldalon egymással is versengő felek még a „nagy” választás előtt, saját berkeikben lerendezik, hogy ki induljon majd ott.  A felvetés kétség kívül innovatív volt, de aztán a baloldali marakodás áldozatává vált, a javaslat – illetve az azon alapuló hasonló javaslatok - papírjai épp most landolnak az iratmegsemmisítőben.

Az egyik, ami miatt nem fog összejönni a baloldali előválasztás az a magyarországi baloldali pártok és vezetőik egója és az abból adódó pávatánc.  A másik pedig, hogy a nagyobb pártok nem fogják beengedni a kisebbeket a játékba.

Amint előkerült a javaslat két hozzáállást lehetett tapasztalni. Az egyik az öröm hangjai voltak, míg a másik a gyanakodó, „meg-kell-vizsgálni-és-majd-döntünk” maszatolós. Nem véletlen, hogy később a P(M) tette le legelőször a maga ajánlatát. Ehhez később kapcsolódott az Együtt, az MSZP és a DK is, szavakban mindenképpen. Hisz senki nem szerette volna közülük, hogy rájuk süssék a bélyeget, hogy miattuk nem lesz innováció. Csakhogy az előválasztás minden egyes újabb forgatókönyvének előbukkanásával egyre kisebb lett az esély annak megvalósítására. Ugyanis az újabb és újabb tervekkel a pártok csak azt érték el, hogy a választási programok és a személyek (jelöltek) helyett technikáról – az embereknek megfoghatatlan bizbaszról – vitázgattak. Amúgy pedig ez nem véletlen, jó szokás baloldalon ellopni egymás elől a show-t. Ráadásul jóféle elterelésként is működik egy-egy újabb előválasztásos javaslat benyújtása: el lehet szabotálni úgy a megvalósítását, hogy közben a saját egója sértetlen marad az adott pártnak…

A nagyobb pártok – MSZP és DK – attól tartanak, hogy a saját táborukat a kisebbek javára és saját kárukra használnák, pazarolnák el. A kicsik meg nyilván azért erőltetnék az előválasztást, mert a nagyoknál, a régieknél népszerűbbek a vezetőik. Hát ez sakk-matt.

Az MSZP a maga behemótságával nagy nehezen egy irányba fordította a szervezetet, legalábbis Botka László jelölésével. Ő kemény feltételeket támasztott. A DK nem fogja hagyni, hogy Gyurcsány Ferenc ne szerepeljen előkelő (első) helyen a listán - főleg a vasárnapi királycsinálós beszéde után. Az Együtt az már külön. A P(M) pedig ott baltázta el, hogy mindent egy lapra tett fel –az előválasztásra, ehhez akarta magát pozicionálni. Megint sakk-matt.

Az előválasztás segíthetett volna, azonban a jelenlegi kilátások alapján nemhogy zéró összegű lesz a játszma, hanem a 2014-es bukta nagyobb kiadása sejlik fel a látóhatár szélén.

Csarnó Ákos

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3112186170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.06. 09:58:09

S minek előválasztani? A ballibek egymás közti választása röhejes dolog.

Csetepaté márki 2017.02.06. 16:18:49

Nyilván esélyek szempontjából nincs értelme az egésznek, a fidesz úgyis lemossa ezeket a civakodó és kormányzásképtelen macskajancsikat. Az egyetlen dolog, amiről szól a 2018-as választás az ellenzéki oldalon, hogy hány 0,5%-os támogatottságú szervezet nélküli gittegylet tud betaktikázni az mszp meg dk farvizén néhány naplopót a parlamentbe demokrácia címszó alatt.

dare 2017.02.06. 16:36:46

A remény hal meg utoljára, még van remény.
Néha azt érzem nem elég felnőttek a politikusaink ehhez a küzdelemhez.
Megy ez a dedós, gyerekes játék, hogy ő azt mondta, meg az apukája is olyan gonosz bácsi volt....tiszta röhej.
Nem várhatunk értelmes, felelősségteljes, az emberek igényeit figyelembe vevő politizálást ebben a picike kis országban?
Attól függetlenül szavazni fogok, csak szeretném végre látni (tudom, nagy kérés) hogy egy ilyen nagy lendülettel valami beindulna, és eljutnának az emberekhez a szavak.
De most megígérem ha 10 párttól több lesz azon a szavazólapon, én nem fogok elmenni szavazni.
Üljetek le, beszéljétek át a kicsik és nagyok egyaránt, de én már nem akarok ehhez asszisztálni.
Inkább nem fogok elmenni.

dare 2017.02.06. 16:39:30

@dare: Ja, és ha jövő ilyenkor még mindig ez lesz, akkor ez a szám lecsökken majd 5-re.

DFK 2017.02.06. 16:44:45

És még ezek akarnak kormányozni? Folyton egymás kijátszásával lennének elfoglalva. Az ország gyeplőjét meg a lovak közé dobnák.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 16:54:16

@DFK: "Az ország gyeplőjét meg a lovak közé dobnák. "

Az most is ott van. Nem lehet egyszerre kétkézzel a pénzbe markolni, és a gyeplőt is fogni.

Larry Silverstein 2017.02.06. 17:00:20

én inkább azon aggódnék hogy lesz együtt 15% vagy külön 10%, nem azon hogy van-e előválasztás vagy nincs-e

illaim 2017.02.06. 17:09:33

Nekem meg úgy tűnik, hogy a habonyművek Zrt. új fokozatba kapcsolt! Ahogy közeleg a választási komédia, újabb és újabb fideszes okostojás löki a süketelést!
Természetesen ellenzéki álcába bújva!

Sir Galahad 2017.02.06. 17:10:19

Baloldali előválasztás? Kopasz emberek verekedése egy fésűért.

dare 2017.02.06. 17:20:15

@illaim: Mit keresne itt a reflektoron egy fideszes okostojás?
Láttad ki írta a cikket?
Lehet nem értem mit mondasz, segíts ki.
süti beállítások módosítása