Mi vár ránk Trump győzelme után?
Mit keres Vona az ATV-n?
A magyar fülkeforradalom miért előzte meg hat évvel, a most zajló anti-liberális zendülést?
„Magyarország helyzete egészen 2016-ig egy tragédia volt, mára pedig egy bohózat lett. Mi voltunk egészen mostanáig a fasiszta nép, a genetikailag gyenge, a mindig is bűnös, különlegesek voltunk, különlegesen rosszak, antieurópéérek. Mostanra kiderült, hogy nálunk csak előbb lett, ami máshol idén. Az osztály problémás gyerekéből mi lettünk az a hipszter gyerek, akinek már 2011-ben megvolt az a divatcucca, ami a legtöbbeknek csak idén lett meg.”
A balliberális ellenzék új hőse és reménye Vona Gábor. A szavazók kondicionálása az új helyzethez már zajlik, az ÉS hasábjain, az ATV-n, a Bálint házban stb. Ebben a folyamatban az is látszik, mit jelent a „demokráciában” a „nép akarata”: matematikai-statisztikai (demográfia, Big Data) módszerekkel és a véleményipar eszközeivel „lemenedzselt” célt.
A Jobbik felszopása 2018-ra egzotikus médiatörténeti pillanatokban ölt testet, de célracionális. Annak a következménye, hogy a szereplők alkalmazkodnak a „centrális erőtérhez”. Ha a Fidesz arra alapítja hegemóniáját, hogy az ellene fellépő erők nem képesek szövetségre lépni, akkor logikus, hogy ezt a szövetséget előbb, vagy utóbb mégis létrehozzák azok, akik le akarják váltani a kormányt.
A magyar ballib ellenzék közeledése a Jobbikhoz egybeesik azokkal a külföldi számításokkal is, amelyek a Jobbikot látják az orbánizmus leváltójának. Az, hogy a Jobbik a magyar ellenzék egyik reményének tűnhet, nem független attól, hogy a netadó, a Népszabadság, vagy az Olimpia témái mentén kristályosodó „nyugatos”, fővárosi hátterű középosztálybeli ellenzék ápolása mellett, az Egyesült Államok kívánatos lehetőségként gondolhat(ott) egy Jobbik(kal kiegészített) kormányra is. Nem annak ellenére, hanem pontosan ugyanazért, amiért Oroszország korábban invesztált ebbe az alakulatba: mert a jobbik nem konszolidált, tehát befolyásolható politikai csoport.
Az USA, hagyományosan, és az elmúlt években is láthatóan - a helyi sajátosságoknak megfelelően - „nyugatos” politikai csoportokon keresztül éppúgy képviselte a politikáját, mint szélsőjobboldali (Ukrajna), vagy marxista erőkre támaszkodva (Görögország). A Kelet-Európában érvényesített befolyásnak ezek a sajátosságai azonban nagyrészt a Kerry-Clinton külpolitikához kötődnek. Ha a Trump adminisztráció ebben fordulatot hoz azzal a Jobbik is légüres térben találhatja magát. Innen nézve is vizsgálni kell, hogy a világpolitikában anti-liberális fordulatként ünnepelt Trump győzelmet mérsékelt megnyilatkozások fogadták a Jobbikban.
Sok jel mutat arra, hogy miközben a kapitalizmus a válságából (nem először) autoriter és jobboldali politikákkal látszik túllépni (Kaczinsky, Trump, Hofer, LePen, Wilders), ebből a Jobbik még nem profitál.
Globális fülkeforradalom és hegemóniaküzdelmek
Érdemes lehet kicsit ennek az autoriter fordulatnak is a mélyére nézni. A most kibontakozó jobboldali/autoriter trendet ugyanis - tévesen - az elitek elleni „népi”, „populista” lázadásnak tüntetik föl. A jobboldali fordulat azonban legalább annyira az eliteken belül végbement átrendeződés eredménye is. Gazdasági, társadalmi feltételei pedig a kapitalizmus aktuális válsága nyomán, a tőke profitabilitásának helyreállítása érdekében, a piacok és a munkaerő fölött igényelt erősebb kontrollokból származnak. Ezeket tipikusan az állam szokta nyújtani.
Az, hogy a jobboldali fordulat - a szavazóbázis szintjén - a válság miatt megrendült helyzetű alsó középosztályok „fülkeforradalmával” megy végbe, csak a politikai megvalósulás módja, de nem oka annak.
Az USA esetében a kapitalizmus válságára adott autoriter válasz dimenziója kiegészül egy másik nézőponttal is. Az Egyesült Államok ugyanis maga a globális felhalmozás rendjét és stabilitását biztosító hegemón. Maga az USA alakította ki a háború utáni nemzetközi gazdasági és politikai rendet (Bretton-Woods) és ennek megroppanása után a hetvenes évektől saját maga konfigurálja azt újra (olajválság, Volcker sokk, Nixon). Ez a rend a kilencvenes években eléri zenitjét (Clinton) és a kétezres évek végére szembesül belső ellentmondásaival (2008). A trumpi fordulat egyik tétje az is, hogy az USA miképpen alakítja át újólag, a hegemóniáját biztosító feltételeket.
A demokrata kormányzatnak erre voltak világos törekvései. Egyrészt olyan globális kereskedelmi egyezmények (TTP, TTIP), amelyek deregulációt hoznak az USA érdekszféráján belül. Lényeges, hogy a GATT és a WTO előzményekkel szemben, ezen új kereskedelemi egyezményeknek elméletileg sem volt célja más hatalmi központok (Kína, Oroszország) szabadkereskedelmi integrálása. Tehát a TT(I)P az Amerika vezette világ és az ezen kívüli hatalmak versengésének kereteit fektette volna le, egyértelműen az „egypólusú” világ lezárását hozva. Mindez akár protekcionosta eltolódásként is értékelhető. Ezzel párhuzamosan az USA számos esetben aktív beavatkozással is élt Európa peremén (Arab tavasz, színes forradalmak, Ukrajna).
Protekcionizmus=hanyatlás?
A Trump éra tehát az USA hegemóniaküzdelmének újabb szakaszát fogja hozni, amelyben az egyik kérdés, hogy az USA tőkéscsoportjai milyen szövetségekben és küzdelmekben fogalmazzák meg magukat a republikánus kormányzaton keresztül. Annyi biztos, hogy az izolacionizmus és a protekcionizmus leegyszerűsítő jelszavaival leírt trumpi politika hordoz egy ellentmondást: Az ugyanis, hogy az USA ismét többletes szereplője legyen a világgazdaságnak, a külső feltételek megváltoztatása nélkül nem képzelhető el. Érdekes az is, hogy a trumpi protekcionista retorika és a TT(I)P protekcionista vonatkozásai, milyen fordulatról adnak hírt.
A szabadkereskedelmi kerettel szemben a protekcionizmus ugyanis hagyományosan mindig a gyengébb világgazdasági szereplők alkalmazkodási eszköze volt. Az, hogy az USA a protekcionizmus felé látszik fordulni, azt is mutathatja, hogy alárendelt helyzetbe kerül.
Feltételezve, hogy az USA új kelet-európai érdekei sem Oroszország visszaszorítását diktálják már, úgy a kelet-európai szövetséges ellenzéki erők is leértékelődnek (Jobbik, balliberális pártok). A Jobbik ráadásul nem uralmon lévő liberális, centrista erőkkel szemben lenne váltópárt, hanem magával a Fidesszel szemben, amely maga is az anti-liberális zendülés hullámain került hatalomra.
Történelmi aszinkronitás
Fontos leszögezni: az az anti-liberális jobboldali fordulat, amely az atlanti-nyugati világban most megy végbe, Magyarországon hat évvel korábban 2006-2010 között játszódott le. Ez a látványos aszinkronitás magyarázatot igényelhet. A korábbi hegemóniához tartozó hazai gazdasági és politikai berendezkedés Kelet-Európa több lépcsős (1961, 1978, 1990, 2004) világgazdasági reintegrációja folyamatában jött létre. Az átalakult nemzetközi munkamegosztásba történő visszatagozódás annak mentén és következményeként ment végbe, ahogyan az USA a hetvenes években átalakította a felhalmozás nemzetközi rendjét. Ez a felzárkózási politikákat folytató perifériát eladósította, a kelet európai adós államokat a rendszerváltás és a privatizáció szanálta.
A magyar fülkeforradalom 2006-2010-ben ennek a lokális magyar modellnek a válsága nyomán ment végbe, ugyanolyan elitellenes, anti-liberális és populista forgatókönyvvel, mint most Nyugat Európában és Amerikában. A 2006-2010-es lokális összeomlás oka az volt, hogy a nemzetközi munkamegosztásba a nyugat alárendelődésében végbement visszailleszkedés soha nem volt képes annyi jövedelmet itthontartani, amely viszonthitelesíthette volna a nyugathoz történő (jóléti) fölzárkózás ideológiáját. Az említett időszakban ráadásul még nem érkeztek meg hazánkba azok az uniós transzferek sem, amelyek a jegybanki kamatcsökkentési politika mellett, a jelenlegi konszolidált gazdasági helyzet lényeges összetevői.
Ebből az is következik, hogy az uniós források fontos funkciója volt - a centrumországok iparával szemben támasztott kereslet meglódítása mellett (autópálya-német cementipar) – a nyugati integrációnak, az uniós beilleszkedésnek a társadalmi, jóléti igazolását megteremteni.
És a furcsa fintor
Nevezhető-e a sors furcsa fintorának, hogy míg a 2006-os események 56-al kívántak párhuzamot teremteni, a jelenlegi kormány és az ellenzék egyik retorikai ütközési pontja Brüsszel és Moszkva azonosítása és megkülönböztetése és az, hogy 2006-ot követően az unió bürokratikus és hatékonytalan újraelosztó rendszere vásárolja meg a társadalmi békét. Csakúgy, mint a közös emlékezetünk szerint éppen a Kádár-korszakba történt ez, 1956-ot követően?
Döry L.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!