Vitaindítónak három (szerintem) ordas tévedést emelnék ki a cikkből:
1. Az írás felhozza, hogy a társadalom szerint a nők helye inkább otthon van, nem az egyetemen. A valóság ezzel szemben az, hogy mind az egyetemi hallgatók, mind az egyetemet végzettek között többségben vannak a nők. Lehet, hogy a társadalom egy részének az a beállítottsága, hogy a nő csak ne menjen egyetemre, de akkor a társadalom egy másik (nagyobb) részének meg az a beállítottsága, hogy egy férfi tizennyolc évesen legyen kenyérkereső, ne menjen egyetemre. Eszerint tehát a társadalomban több a „férfigyűlölő” mint a „nőgyűlölő”.
2. A cikk többször beszél a nők hátrányos megkülönböztetése és a GDP kapcsolatáról is. Azt mondja, ha olyan szinten lennének foglalkoztatva a nők, mint Svédországban, óriási gazdasági haszonnal járna. Ez már rögtön két sebből is vérzik. Egyrészt mi elvileg egy zöld párt vagyunk, akiknél nem a GDP az Isten és nem a növekedés az ő egyetlen fia. A nem dolgozó nők feltehetőleg olyan tevékenységeket végeznek, amiért elvileg nem jár pénz, de társadalmi haszonnal járnak. Ilyen például a gyerekszülés, a gyereknevelés vagy az idős rokonok ápolása stb. Szerintem csak (neo)liberálisok állíthatják, hogy jó, ha a nők szülés után két hónappal visszamennek dolgozni, illetve nem ápolják az idős rokonaikat, hanem erre mondjuk fizetett ápolókat vesznek fel. Ez a hozzáállás gyakorlatilag a gyereknevelés erkölcsi semmibe vétele, munkánál alsóbb rendűvé degradálása. (A cikk egyébként néhány sorral lejjebb pont e gazdaságba kényszerítéssel, tehát az előbb leírt véleményével mond ellent).
3. A cikk lent azt írja: „a bérek közötti különbség is „csak”15%, ami azt jelenti, hogy a magyar nők naponta nagyjából 45 perccel többet dolgoznak ugyanazért a bérért, mint az azonos munkakörben lévő férfitársaik”. Nem, kedves feministák! Az igazság az, hogy nem ugyanazokért a munkákért kapnak 15%-kal kevesebbet, hanem az átlagbérek között van ennyi különbség, ami általában teljesen különböző munkaköröket takar. A nők munkahelyei a statisztikák szerint 1) fizikailag sokkal kevésbé megerőltető 2) kevésbé stresszes 3) kevésbé kockázatos. Nem véletlen, hogy a nők 1) tovább élnek 2) abból ráadásul hosszabb időt töltenek nyugdíjban 3) átlagosan sokkal hosszabb ideig tudnak ugyanabban a munkakörben dolgozni (azaz ritkábban rúgják ki őket). Nem véletlen, hogy a 2008-as válság első évében elbocsátott munkavállalók túlnyomó többsége is férfi volt. Nem beszélve a férfiak közötti magasabb öngyilkossági rátákról stb…
Mi a gond? Az, hogy a cikkíró az egész feminizmust neoliberális, piaci szemszögéből elemzi. Nem azt nézi, hogy mennyi jólét jár a nőknek, hanem azt, hogy mennyi GDP.
A valódi probléma szerintem két helyen van. Az egyik az, hogy Magyarországon egyes közösségek még mindig kb. száz évvel le vannak maradva a civilizációs szintjüket tekintve. Ebbe beletartozik a munkakultúrájuk, a gyerekeikhez való hozzáállás és miegymás, ennek csak egy szelete a nők elnyomása. Ettől még az persze nem elhanyagolható probléma, csak épp képmutató dolog azt mondani: Józsi nem vesz részt a házimunkában, mindent a felesége csinál (nőgyűlölő), miközben Józsi gyerekei meztelenül szaladgálnak tizenöt fokban, a takony az állukig folyik, a házban pedig nincs víz és áram, miközben sör és cigi mindig. A civilizációs lemaradásból a nők elnyomását kiemelni szerintem képmutató.
A másik probléma a nők gazdasági helyzete. A cikk leírja, milyen kevés nő van a gazdasági és politikai csúcspozíciókban. Ez tény, ezen változtatni kellene. De a gazdasági verseny fő vesztesei szerintem nem a gazdaságból kiszorult nők (ahogy a cikk írja), hanem pont azok, akik benne vannak. Szerintem nem az a nő van elnyomva, aki munka helyett háztartást vezet és a férje pénzéből él, hanem aki napi 8 órát dolgozik és még utána kell háztartást vezetnie, gyereket nevelnie. (Most leszámítva azt, akit a férje nem enged dolgozni, de az az előző bekezdés témája.) Ha még több nőt tolunk be a gazdaságba, ahogy a cikk írja legtöbbjüknek hiába lesz több pénze, valójában rosszabb élete és sokkal kevesebb szabadideje lesz. A megoldás a részmunkaidős állások számának növelése lenne, ami Nyugat-Európában megtörtént (történik). A cikkben egyszer nem szerepel a félállás vagy részmunkaidő szó.
A cikk tehát folyamatosan arról ír, hogy nem egyenlősíteni akarja a férfiakat és a nőket, hanem csak egyenlő esélyeket és körülményeket akar nekik teremteni. Ezzel szemben viszont folyamatosan az egyenlősítésről beszél: a nők egyetemi és munkahelybeli pozícióinak erősítéséről, a puszta munkaerő-piaci kiegyenlítésről.
Weiler Vilmos írása
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!