A valódi viták otthona

Reflektor

Egyik sem!

2017. március 13. - baum

d_kos2016113049-e1484304728411.jpgMa választ új köztársasági elnököt az Országgyűlés. Áder János a Fidesz, míg Majtényi László a Jobbik nélküli ellenzéki térfél jelöltje. A legfontosabb kérdés az egésszel kapcsolatban, hogy megválasztásuk esetén képesek lehetnek-e arra, hogy szuverén államfőként és ne politikai bábként teljesítsék munkájukat.

 

Magyarországnak a rendszerváltásnak mondott '89-es események utáni időszakban eddig négy államfője és egy álamfője volt. Név szerint: Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál és Áder János. Még a kilencvenes évek elején alakult ki az az idillikus elképzelés, hogy a köztársasági elnöknek a feladata elsősorban az, hogy őrködjön az alkotmányosság fölött és pártérdekek felett álljon.

 

Ezzel az utópiával hülyítették a közvéleményt, miközben magát az elnököt továbbra is a politikusok választották meg a saját politikai érdekeik mentén. Lehetett volna úgy is, hogy a nép közvetlen módon választja meg a köztársasági elnökét, de ez soha nem volt érdeke a mindenkori hatalomnak.

Tehát maradtak a pártdelegált államfők, akiknek pártdelegáltként kellett volna függetlennek maradniuk. Hát nem is ment általában. Göncz Árpádot az SZDSZ-ből kaptuk meg, Mádl Ferencet pedig az FkgP jelölte. Utóbbi valószínű annak a háttérmegállapodásnak az eredménye volt, ami a kisgazdák és a Fidesz között jött létre. Tegyük hozzá, hogy áldassék a Fidesz akkori döntéshozóinak a neve, ugyanis ez akadályozta meg, hogy Torgyán József legyen a magyar köztársaság elnöke.

 

Néhány év múltán morális megfontolások már nem kötötték meg a fideszes kezeket, meg is választották dr. Schmitt Pált, akiről később derült csak ki, hogy csak Schmitt Pál. Nyugodt szívvel jelenthető ki, hogy az ő szerepvállalása volt a mélypont. Szervilisen szolgálta ki a hatalmat, semmilyen önálló elképzeléssel nem bírt arról, mi a fene lenne egy államfőnek a feladata.

 

Plágiumbotránya után váltotta Schmittet Áder János, akiről elterjedt az a tévhit, hogy képes kilépni a kormánypárti érdekek árnyékából. Ez abból fakad, hogy néha visszadobott egy-egy törvényt a parlamentnek, vagy néha az alkotmánybírósághoz fordult egy-egy beadvány kapcsán. Ezzel szemben a valóság az, hogy Áder János „egyetlenegy lényeges kérdést sem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna”. Ezt nem más mondta, mint Rubovszky György, a parlament igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke, egy „véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonnak. Áder azt is állította magáról, hogy a zöld ügyeket képviseli, miközben kőkeményen kiállt a paksi atomerőmű bővítése mellett. Az sem zavarta különösképp, hogy az ország függetlensége kerül veszélybe azzal, hogy Magyarország évtizedekre eladósítja magát Putyinnak.

 

Majtényi László az ellenfele. Magam megengedő vagyok vele szemben: nem biztos, hogy szervilis köztársasági elnök lenne. Az biztos, hogy nem lesz köztársasági elnök. Most nem. Szerintem később sem. Ha 2018-ban nyerne az ellenzéki összefogósdi, akkor 22-ben újra pártdelegáltat jelölnének, mert mindennél fontosabb lenne kézben tartani az elnöki pozíciót. Megmagyaráznák. Ezt a kérdést továbbra sem bíznák a választókra. Kár.

 

Így megy ez, így szokott ez menni nálunk. Kivételes szerencsénk volt, amikor a véletlen és a csillagok fura konstellációja miatt lett államfő Sólyom Lászlót, aki igazi köztársasági elnöke volt Magyarországnak.

 

Nuszbaum Tibor

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7012334079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.13. 10:12:04

Kétségtelen, Sólyom volt az egyetlen nem pártkatona KE.

WLaci 2017.03.13. 13:12:38

Majtényi nem lenne szervilis, csak éppen amit képvisel, az nem kell (a fidesszel szemben sem).
süti beállítások módosítása