A valódi viták otthona

Reflektor

Letiltja az MTI a köztévé kritikáját?

Az MTI visszautasította Szél lúgos orvos szerepléséről szóló közleményét

2017. március 20. - GottmayerLea

cenzura_0.jpg

Szél Bernadett közleményt kívánt reggel kiadni arról, hogy a lúgos orvos közmédiás szerepeltetése miatt a médiahatósághoz fordul. Az LMP társelnök-frakcióvezetője meg is kapta a választ Kobza Miklóstól a távirati iroda a Sajtóosztályának vezetőjétől, hogy szeretné jelezni, a „lúgos orvost” a Közmédia nem mentegeti, nem menti fel a bűne alól, és a műsorszám nem követ el áldozathibáztatást. A közleményt amúgy is sérti a közmédia jó hírnevét, ezért azt az MTI nem fogja kiadni. Alapvetően nincs baj azzal, ha Kobza szeretne Puzsért játszani, és kritizálni a beérkező közleményeket, ugyanakkor fel kell hívni arra a figyelmet, hogy az MTI nem a Csillag születik zsűrije, hanem elvileg egy független állami távirati iroda.

A teljes közlemény itt olvasható:

Semmi keresnivalója a köztévén a lúgos orvost mentegető riportnak!

A Lehet Más a Politika felszólítja a köztévét, hogy haladéktalanul vegye le ma esti műsoráról a volt barátnőjét lúggal megcsonkító, másodfokon kilenc év börtönbüntetésre ítélt orvossal készült riportot. A riport beharangozója nyilvánvalóvá teszi, hogy annak célja az elítélt mentegetése, az erőszak relativizálása és a közvélemény manipulálása. Ha a Duna Tv nem veszi le ezt a törvénysértő riportot a műsoráról, a párt első körben a Médiahatósághoz fordul.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a köztévé egy másodfokon elítélt erőszakoló nyilvánosság előtti mentegetőzésének akar teret adni. Ha ez a műsor adásba kerül, azzal a köztévé megsérti az áldozat, a szexuális erőszak áldozatainak emberi méltóságát, amit a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 14.§ 1-2. bekezdése is tilt. Arra is felhívom a köztévé figyelmét, hogy ez a lépés a várhatóan hamarosan ratifikálásra kerülő Isztambuli Egyezmény médiára vonatkozó rendelkezéseivel is ellentétes. Ha mégis műsorba kerül az adás, az LMP haladéktalanul a Médiahatósághoz fordul.

A köztévé azt írja: „A hívő, nagycsaládos, egykor sikeres orvos, az igazságszolgáltatás áldozatának tartja magát. A bűnügy, amelyről mindenki évek óta beszél, most először a közellenség szemszögéből”. „Álljon meg már valaki, nézze végig az esetet!” – ezt pedig maga az elkövető mondja az előzetesben az együttérző tekintettel felé forduló riporternek. A riport beharangozója innentől kezdve nem hagy semmi kétséget afelől, hogy a köztévé az elkövető - aki nem mellesleg Mikola István államtitkár unokaöccse - mosdatásához akar asszisztálni. Ha a Duna Tv nem veszi le ezt a törvénysértő riportot a műsoráról, a párt első körben a Médiahatósághoz fordul.

A Duna Televízió Kékfény című műsora ma este tervezi leadni a „lúgos orvosként” elhíresült B. Krisztiánnal készült riportot. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója 2013-ban maszkban támadott volt barátnőjére, injekcióval elkábította, nemi szervét lúggal leöntötte, majd bezárva magára hagyta. A testi sértés maradandó fogyatékosságot okozott az áldozatnak. A Fővárosi Ítélőtábla életveszélyt okozó testi sértés és egyéb bűncselekmények miatt kilenc évre súlyosbította az első fokon négy évre ítélt elkövető büntetését, és örökre eltiltotta hivatása gyakorlásától.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5712353237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2017.03.20. 12:16:48

A legnagyobb pofátlanság, hogy a közleményt letiltja, letilthatja!

"hanem elvileg egy független állami távirati iroda."
Igaza van, csak elvileg független.

" A közleményt amúgy is sérti a közmédia jó hírnevét, ezért azt az MTI nem fogja kiadni"
Az MTI-nek az Orbán kormányok megalakulása óta nincs jó hírneve, tehát nincs mit sérteni rajta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 12:37:03

Most még kapálózhatsz az orbáni diktatúra ellen. Majd abbahagyod, ha megkezdődnek a kínvallatások.

nyünyüge 2017.03.20. 15:00:40

@CsipkeRózsa: Az MTI a NER -ben abszurd módon az MTVA alá tartozó, attól anyagilag és mindenhogyan függő cég. Ezekután ....

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 15:35:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"kínvallatások"
Ezen sokat röhögtem.
Ez túltesz az eddigi bérrettegéseiden is.. :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 15:37:48

Foglaljuk össze.

A Kékfény ahogyan cirka azóta mióta van Kékfény, azaz legalább 30 éve, riportot készít a bűnesetről, úgy hogy interjút ad az elkövető is.

Pusztán ez a tény, arra Sarkallta az LMP-t hogy "Áldozathibáztatás".
Ami egyébként igaz, hisz az elkövető hibáztatja az áldozatot. Ám elhangzik a riportban az ítélet, és megkérdezték az áldozatot is.
Azaz minden szempontot bemutattak.

Az áldozat, és elkövetpő szemszögébeől is. Ezt hívják jelesül RIPORT-nak.

Szél Berni agymenései és szereplési vágyai ezügyben leszarhatóak, különösen ha marhaságokat mond, és ír.

2017.03.20. 15:45:19

Kobza az élete végéig közpénzből él majd. Csak jó esetben a sitten.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 15:45:22

@Ballib cenzúrázók réme 25: Amíg nem lesz teljes a diktatúra, addig a hazafiak mindig vissza fognak pofázni a csúti gecinek. Ha majd elkészül vele, és megkezdődnek a kínvallatások, akkor olimpiát is rendezhet.

Sir Galahad 2017.03.20. 15:48:27

Kíváncsi leszek a riport nézettségére. Már akkora ingyen reklámot kapott - most épp Széltől, aztán meg a bloggertől - , amekkorát a köztévé tán soha.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 15:50:35

@Ballib cenzúrázók réme 25: ""Áldozathibáztatás""

Igen. A fideSSfasszopók mindig a bűnöző pártját fogják, ha KDNP-s gyermek erőszakoló, ha gyilkosságot kísérlő "orvos"-nak látszó véglény. A fő, hogy eléggé gennyes alak legyen, hogy a helyébe képzelhessék magukat. Hányok tőletek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 15:52:03

@Sir Galahad: "akkora ingyen reklámot kapott - most"

Azt szoktátok mondani, hogy utáltok ide járni erre a hazug és senki által nem látogatott blogra. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:06:28

@Sir Galahad: "akkora ingyen reklámot kapott - most"

Aki az interneten tájékozódik, az nem fogja bekapcsolni a hazug közmédiát. Az internetezők és a fideses nyuggerek halmazának 0 a metszete.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 16:10:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Konkrétan azt írtam, hogy RIPORT-nak azt hívják, ha minden szempontot bemutatnak.
jelesül egy bűneset kapcsán az áldozatét, az elkövetőét, és a bíróságét is, azaz az ítéletet és indoklását is bemutatják.

Elmondanád, hogy melyik mondat pártolta az elkövetőt ebben ?
Kösz.

Persze a ballibek bérrettegéséhez soha nem volt szükség valós alapra.
A kínvallatások elkezdedőse persze igazolni fog, de szerintem nem élünk addig, hogy a ballibek hatalomra kerüljenek, és bevezessék azt, ahogyan tervezik.

hidroponi 2017.03.20. 16:14:12

@Ballib cenzúrázók réme 25: tevedes...tvmusorok nem jogeros dontesrol nem szoktak musort csinalni.....

Sir Galahad 2017.03.20. 16:16:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintem a netezők is néznék tévét és viszont. Ha nem így lenne, a blogok nem is foglalkoznának egy bűnügyi riporttal.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:19:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: @Sir Galahad: "nem is foglalkoznának egy bűnügyi riporttal"

Azzal nem is. De ez gusztustalan szerecsenmosdatás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:20:19

@Ballib cenzúrázók réme 25: @Sir Galahad: "nem is foglalkoznának egy bűnügyi riporttal"

Azzal nem is. De ez gusztustalan migráncsmosdatás. (Korszerűsítettem, így jobban megértitek. :))

Sir Galahad 2017.03.20. 16:24:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A riport még adásba se került. Egy figyelemfelkeltő reklám alapján nem lehet az anyagot megítélni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 16:27:57

@hidroponi:
".tvmusorok nem jogeros dontesrol nem szoktak musort csinalni....."

Te már láttál egyébként Kékfényt ?

Tudod hogy rendszerváltás elött is volt Kékfény, és pont minden bűnüggyel kapcsolatos, társadalmi érdeklődésre számon tartott esetet megemlítettek, az érdekesebbekről riportot készítettek ?

Nyílván nem tudtad, hisz akkor nem írtál volna ekkora egetverő baromságot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:28:15

@Ballib cenzúrázók réme 25: "A kínvallatások elkezdedőse persze igazolni fog"

Nem tudod, milyen a diktatúra, amit orbán épít. Ha elkezdődnek a kínvallatások, kész lesz a diktatúra, addigra az itteni kommentjeim is mentek a kukába, mint a Népszabadság.

Diktatúrában nem téma a diktatúra.

A Rákosi-rendszerben zsúfolt villamoson utaznak az utasok. Két barát unatkozik, az egyik a másiknak politikai vicceket mesél.
- Tudod, mi a különbség Kína és Magyarország között?
- Nem - mondja a másik.
- Míg Kína a mosoly országa, Magyarország meg egy kész röhej.
Egy harmadik férfi, aki mellettük áll és hallgatja a vicceket, megszólal:
- Tudja, hogy mi a különbség a villamos és maga közt?
- Nem - mondja a férfi.
- A villamos továbbmegy, maga pedig velem jön.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:30:00

@Sir Galahad: "A riport még adásba se került. Egy figyelemfelkeltő reklám alapján nem lehet az anyagot megítélni. "

:)) Pengeéles logika.

Előtte nem szabad tiltakozni, utána meg már minek?

Sir Galahad 2017.03.20. 16:35:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Inkább az a pengeéles logika, ha már előre felháborodik és tiltakozik valaki olyasmi ellen, amit még csak nem is látott.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 16:38:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Tudod én inkább hiszek az általam megélt valóságnak, mintsem a magadfajta bérrettegőknek.

Azaz amíg azt látom, hogy az MSZP-SZDSZ alatt, a ballibek beazonosíthatatlan karhatalmistákkal verettek ellenzékieket, csakmert tüntettek Gyurcsány ellen,

és ma meg a Juhász által tömegbe vezényelt 40-50 füttyöső csürhetagot védik a rendőrök, a felbosszanottt ünneplő tömegtől, addig én inkább aggódom, a diktatúra okán kedvenc elkúróid esetén.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:41:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Tudod hogy rendszerváltás elött is volt Kékfény"

Én tudom, te nem tudod. Nem volt benne migráncsmosdatás.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 16:43:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Én is tudom, mert az egyik kedvenc műsorom volt akkoriban a Delta mellett.

Viszont nem neked írtam azt a részt, hacsak nem te vagy a "hidroponi" nevű felhasználó is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:48:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: "az MSZP-SZDSZ alatt"

Figyusz, ne rettegj! 2010-ben leváltottuk őket. Jelenleg az orbán építi a diktatúráját, erre fókuszálj!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:50:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: "nem te vagy a "hidroponi" nevű felhasználó is."

Semmi baj, az úttörő ahol tud segít.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 16:53:30

@Sir Galahad: "és tiltakozik valaki olyasmi ellen, amit még csak nem is látott. "

Nem kell látnom, anélkül is tudom, hogy a köztévé szakmányban hírhamisít.

A 888-at, prostisrácokat se kell olvasnom, anélkül is tudom, hogy hazudnak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 16:53:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Én fókuszálnék, csak jó lenne már valami konkért jele ennek a diktatúrának, hogy jól beszarhassak tőle, mint pl ami megvolt Gyurcsányék esetén.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 17:01:03

Kerestem néhány ijesztő adatot, ami a diktatúrára utal.

Pl:
index.hu/gazdasag/2017/03/20/elkepeszto_utemben_nonek_a_berek/
Elképesztő ütemben nőnek a bérek
Erősen meglátszott a januári béreken a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése, ugyanis az idei év első hónapjában kereken tíz százalékkal volt magasabb a bruttó és a nettó átlagkereset is, mint tavaly januárban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 17:05:00

@Ballib cenzúrázók réme 25: "konkért jele"

Népszabadság, ügyészség, alkotmánybíróság, Választási Iroda, ... Nem írhatok annyi karaktaert egy kommentben, hogy mind felsoroljam.

A bíróságok függetlensége még nyomokban megvan.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 17:10:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A Népszabadságot bezárta a rendszeres ráfizetés okán a tulaj, eladás elött.
De épp Medgyessy nevű SZT tiszt mondotta vala: "Akinek TV kell vegyen magának". Gondolom ez újságra is ogaz.

Alkotmánybíróságot a mindenkori parlament választja. Igazán nem lenne méltányos, ha örökké a ballibek választanának mindenkor mindenkit oda is, mint ahogyan tették az elkúrásuk alatt.

Választási iroda esetén arra gonolsz szerintem, hogy az Erdősiné nevében hamarabb odaérkezett kopaszok, hamarabb adhatták be a beadványukat, mint Nyakó, aki szintén beadta másodiknak a sajátját.

A bíróságok függetlenségét gondolom onnan látod, hgy az MSZP-s tolvajokat sorra mentik fel, és akit nem azt azokat Brüsszelben mentik fel.

Skankhunt42 2017.03.20. 17:20:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jaj de szeretnéd ha megkínvallatnának te kis beteg elméjű perverz :)) szakértő úr

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 17:41:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: "A Népszabadságot bezárta a rendszeres ráfizetés okán a tulaj"

Na létod! Ez lesz az agyaddal, ha folyamatosan csak a hírhamisító médiát bújod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 17:43:14

@Skankhunt42: Szerinted szeretném, szerinte rettegek tőle... Szopjátok le egymást, és szóljatok, ha egységes álláspontra jutottatok. :))

kvadrillio 2017.03.20. 17:58:39

ÉRDEKES ! EZEKKEL A FOLYAMATOS BRÓKERCSALÁSOKKAL MINDIG A FELSŐVEZETÉS, A BANKÁROK ÉS KEGYELTJEIK GAZDAGODNAK MILLIÁRDOKKAL !!!

Balogh Gábor
2017. 03. 20. 08:20
#KunMediátor
#BrókerMarcsi
#Belize
#Rendőrség
Bróker Marcsi a seggére vert pár millió dolcsinak Belize-ben, aztán inkább hazajött

Bróker Marcsi nem lebukott Belize-ben, hanem feladta magát, miután az utolsó fillérig elverte a pénzét - írja a Bors.

Miután tavaly decemberben hazahozták a karcagi korrupciós botrány főhősét, a sajtóban azt írták: a közép-amerikai országban is a Kun-Mediátorhoz hasonló céget próbált gründolni, ezért csukták le. A bulvárlapnak egy nyomozásra rálátó forrás azonban azt mondta: az asszony

egyszerűen feladta magát.

Marcsit nem a lelkiismerete vitte rá a döntő lépésre, hanem egyszerűen az, hogy

az összes pénze elfogyott.

Holott a lap információi szerint

több millió dollárral érkezett Belize-be,

aminek sikerült másfél év alatt a végére járnia. A Bors azt írja, ha akart volna, se tudott volna pénzügyi hálózatot építeni, hiszen semmilyen idegen nyelvet nem beszél.

Belize-ben egyébként él egy kisebb magyar kolónia, jelentős részük éppen úgy az otthoni büntetőeljárás elől lépett meg, mint D. Sándorné. És éppen úgy nem kell tartaniuk a hatóságok vegzálásától, mint neki, hiszen a két ország között közvetlen diplomáciai kontaktus nincs, a bécsi képviseleten keresztül tartják a kapcsolatot.

Bróker Marcsi ellen még körözést se adtak ki Belize-ben, magától jutott arra, hogy feladja magát. Azért kár, hogy arról a jelenetről nem készült felvétel, amikor Marcsika besétál egy belize-i rendőrőrsre, ahol a plafonventillátor alatt izzadó, mellközépig kigombolt ingben ülő főtörzzsel közli, hogy

sikkasztott húszmilliárdot egy távoli, Magyarország nevű helyen, de szeretne hazamenni.

A 2015 tavaszán kirobbant botrányt a Fidesz kétségbe esetten próbálta az ellenzékre tolni. Hamarosan kiderült, hogy erre igen jó okuk volt: D. Sándorné

remek kapcsolatokat ápolt Fazekas Sándor agrárminiszterrel

a politikus karcagi polgármestersége idején. Marcsika négy éven keresztül önkormányzati bizottsági tag is volt, Fazekas pedig az általa működtetett Kun-Mediátor TV-ben kampányolt a 2014-es választások idején. December óta azonban e tekintetben is teljesen nyugodtak lehetünk, hiszen a KDNP-s Hollik István világossá tette: a miniszter azért nem érintett az ügyben, mert,

"ha így lenne, akkor már mondta volna".

Marcsika a világ másik felén is hűséges maradt a kormánypárthoz. A Blikk a hónap elején írta meg, hogy "lelki támasza" a távoli országban Czibula Csaba, a Hunvald-ügy 2008-ban meglépett fideszes vádlottja volt, aki VII. kerületi szocialista polgármester ingatlanmutyijait támogatta ellenzékből pár milliónyi kenőpénz ellenében.

szeretném látni kiknek szerzett marcsika milliárdokat, hogy így bújtatják, pátyolgatják ezt a kis sikkasztót ??? ! és mindet belökném magánzárkába !

Profilkép
Csaba Sütő • 9 órája

Nem tartozik szorosan a cikkhez, de Balogh Gabi a legjobb publicista az Alfahíren. Szakadok a hírkommentjein.
2

Válasz

Megosztás ›

Profilkép
Hungária Hercege • 9 órája

Hát igen, talán ezért is vigyorgott annyira, mikor hazahozták. Én már akkor is mondtam, hogy fölösleges lenne szomorkodnia: már amúgy is megette a kenyere javát, azt a pár évet már kibírja rács mögött - cserébe olyan gazdagságban élt, és olyan csodás helyeken járt, amiről egy átlag magyar (de még néhány politikus sem) álmodhat.

Válasz

Megosztás ›

Profilkép
kaszgyu • 8 órája

Egy szava sem igaz. valahol megvan az a pénz.
2

Válasz

Megosztás ›

Profilkép
Sándor Nagy kaszgyu • 6 órája

10 perc kihallgatás után, amit én végzek, még azt is elmondja, amire nem is gondolt.:)
3

Válasz

Megosztás ›

A hozzászólások folytatódnak a hirdetés után

Profilkép
Boda Attee • 7 órája

Hogy a p*csába lehet másfél év alatt tobb millió $ -nak a seggére verni?!
Kamukéró az egész hír ,foleg hogy semmilyen nyelvet nem beszél ,biztos vagyok benne ,hogy héberul gagyog....:D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 17:59:50

@Ballib cenzúrázók réme 25: "* Az adósságkezelőnek fogalma sincs, hogy a piaci szereplőknek mi és mekkora problémát okoz. A nekünk eljuttatott visszajelzésekből ugyanis az látszik, hogy igenis gond az, hogy nem tudnak negatív hozam mellett ajánlatot beadni.
* A másik olvasata a dolognak, hogy az ÁKK nem veszi komolyan a sajtó megkeresését. "Nincs itt semmi látnivaló" - üzeni a válaszuk."

Az ÁKK vezetője, Barcza György a Századvég pénzszivattyútól jött. Ez lesz, ha nem a hozzáértés, hanem a seggnyalás mesterét nevezik ki.

Netuddki. 2017.03.20. 18:03:19

@Skankhunt42: Na, mi van tolvajfidesz troll South Park nicktolvaj?

szamaritánus 2017.03.20. 18:04:07

Kobzamiki mar kecskemeten is egy faszszopo volt

pamut 2017.03.20. 18:28:46

@Sir Galahad: ezt a rohadék komcsi cinizmust bazdmeg :D le se tagadhatnád hogy fideszes vagy... a nőt megcsonkító fideszes, meg a cenzúra az persze nem zavar téged te rohadék.

pamut 2017.03.20. 18:31:00

@Ballib cenzúrázók réme 25:
:DDD
mi van propagandista, erőlködsz? :D felmossam veled a padlót vagy inkább elkullogsz?

pamut 2017.03.20. 18:34:14

ezt a fideszes magyargyűlölőknek, hogy örüljenek, nesztek lehet ünnepelni:

"600 sürgősségi orvos helyett alig 140 dolgozik a magyar kórházakban"

Indriq 2017.03.20. 18:56:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: azt szeretnél tőled megkérdezni, hogy te komolyan is gondolod amit írsz vagy csak a párt utasításait követed? :)

kvadrillio 2017.03.20. 18:56:55

HÁBBAZMEG ! NEM TECC NEKEM EZ A LELK....ÉSZ, MER KURVÁRA SZOPJA A ZSIDÓK FASZÁT ÉS TŐLÜK AKARJA AZ OKTATÁSUNKAT MEGZSIDÓSÍTANI !!!

2017. 03. 20.
Izraelben tárgyalt Balog Zoltán

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere izraeli tárgyalásain minisztériumok közötti megállapodások előkészítéséről tárgyalt, valamint az Izraelben élő magyar ajkúak képviselőivel és intézményeivel találkozott.

Balog Zoltán vasárnap Hájim Kac izraeli szociális miniszterrel tárgyalt, akivel elsősorban egy szociális biztonságról szóló egyezmény előkészítéséről egyeztetett, amely a munkáséveiket Magyarországon eltöltők, majd Izraelbe költözők nyugdíjának átszámítását rendezné.

Naftali Bennet oktatási miniszterrel főként a nemzetközileg is elismert izraeli tehetségkutató program tapasztalatainak esetleges átvételéről tanácskoztak. „Ezt a rendszert már a szingapúriak is megismerték és átültették, és mi is szeretnénk tanulmányozni a kiválasztás és a tehetséggondozás itteni módját egy szakértő delegációval”- mondta a megbeszélések végeztével az MTI tudósítójának Balog Zoltán, jelezve, látogatása a két ország kapcsolatát erősítette.

Vasárnapi jeruzsálemi programjában az Izrael Múzeum meglátogatása is szerepelt, ahol James Snyder, a kiállítóhely közelmúltban leköszönt legendás igazgatója fogadta a magyar vendéget.

„Ez a múzeum fontos partnere Magyarországnak: korábban már bemutatták hazánkban a Holt-tengeri tekercseket. Most a kortárs izraeli művészetet tekintettük meg, és egy igen izgalmas tárlatot láttunk például arról, hogy miként látják Jézus alakját a modern izraeli művészek. Több tárlat esetleges magyarországi bemutatásáról is tárgyaltunk” – foglalta össze látogatását az intézményben Balog Zoltán.

Előzőleg, szombaton a jeruzsálemi görög ortodox pátriárka, III. Theophilos a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend koronával és koszorúval ékesített tiszti keresztjével tüntette ki a magyar minisztert az üldözött keresztények megsegítéséért végzett munkája elismeréseként.

„Ez a magyar kormány iránti hála kifejezése volt, mert itt, a Közel-Keleten hamar híre ment, hogy létrehoztunk egy, az üldözött keresztények megsegítésével foglalkozó helyettes államtitkárságot. Már több ortodox egyházat támogattunk a térségben, a jeruzsálemi pátriárka karitatív munkáját is segíteni szeretnénk”- emelte ki Balog Zoltán.

„A keresztények itt maradása nem csak nekik érdekük – ők nem is akarnak elmenni innen, kisebbséget jelentenek a menekültek között -, itt maradásuk nekünk is érdekünk, hogy a kereszténység bölcsőjénél ne szakadjon meg a kétezer éves kapcsolat, hogy lehessen itt jövőjük is, nem csak történelmük” – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A látogatás másik szombati állomása az 1857-ben alapított jeruzsálemi Osztrák Hospice, vagy vendégház volt, amelyet még a 19. században együtt látogatott meg szentföldi zarándoklatukon Ferenc József császár és Andrássy Gyula, s amely az Osztrák Császárság, majd az Osztrák-Magyar Monarchia jeruzsálemi jelenlétét biztosította.

Az intézményből Magyarország több évtizedre kiszorult a szocialista időkben, de a megbeszéléseken jelen volt Habsburg György, az Osztrák Hospice alapítványának elnöke, és mellette az intézményt igazgató burgendlandi pap is, s szóba került az együttműködés új kereteinek a kialakítása.

Pénteken a magyar vendég a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumát látogatta meg Észak-Izraelben, Cfát városban, ahol Ron Lusztig igazgató és édesanyja, az alapító Lusztig Éva kalauzolta.

„Teljesen önkéntes alapon, saját kezdeményezésből egy olyan nagyszerű anyagot gyűjtöttek össze az ide kivándorolt magyar zsidó családoktól, amelyet érdemes lenne eggyel magasabb szintre emelni. Ez egy megható, és meggyőző vállalkozás, amelynek javasolni fogom a támogatását, hogy méltó legyen közös történetünknek ehhez a nagyon pozitív korszakához” – összegezte látogatásának tapasztalatait Balog Zoltán.

A továbblépéshez megbeszélésükön szóba került az intézmény megfelelőbb helyre költöztetése, kapacitásának a növelése, s az infrastruktúra javítása is.

Orientalista.hu – MTI

FASZOM TELEVELE.

kvadrillio 2017.03.20. 19:01:33

nemtom....tuggya ez a fasz balog, hogy Magyarországon minden évben több mint 200 ember fagy meg SAJÁT LAKÁSÁBAN ??? occt. TALÁN AZ ILYEN SZEGÉNY MAGYAR EMBERKÉKET KŐNE TÁMOGATNI , NEM AZ IZRAELI PÁRRRTRIÁRKÁKAT FASZOM !!! (Már több ortodox egyházat támogattunk a térségben, a jeruzsálemi pátriárka karitatív munkáját is segíteni szeretnénk”- emelte ki Balog Zoltán.)

kvadrillio 2017.03.20. 19:03:23

FELFORDUL A GYOMROM ÉS INTENZÍV HÁNYINGERT ÉRZEK ETTŐL A LELKÉSZ BALOGTÓL, AKIT A MAGYAR NÉP NYAKÁRA ÜLTETETT A FASZ ORBÁNKA !!!

kvadrillio 2017.03.20. 19:09:31

MICSINÁÁÁL EZ A FASZ ZSIDÓÁLLAM ???

2017. 03. 20.
Újabb izraeli légicsapás Szíriában – Moszkvában bekérették az izraeli nagykövetet

Izrael újabb légicsapást hajtott végre Szíriában hétfőre virradóra – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap a szíriai médiára hivatkozva.

Az izraeli légierő 24 órán belül már másodszor, három napon belül pedig harmadszor csapott le Szíria területén. A szíriai média meg nem erősített jelentése szerint hétfő hajnalban az izraeliek több célpontot is támadtak a szíriai-libanoni határ mentén. A híradások szerint a légitámadások szíriai katonai létesítmények és a Palmyrában állomásozó szíriai erőknek szánt fegyvereket szállító konvoj ellen irányultak.

Előzőleg, vasárnap egy izraeli drón megölte a damaszkuszi vezetéshez hű milícia egyik tagját, pénteken pedig négy izraeli vadászbombázó légicsapásokat hajtott végre Szíriában.

Külföldi források szerint az izraeli hadsereg az utóbbi években számos légicsapást hajtott végre Szíria légterében a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok ellen, de az izraeli hadsereg első ízben a múlt pénteken erősítette meg ezt, noha korábban sem cáfolta ezeket az állításokat.

Moszkvában bekérették az izraeli nagykövetet

Az orosz külügyminisztérium bekérette az izraeli nagykövetet, hogy magyarázatot kérjen az izraeli légierő és szíriai kormánycsapatok között a múlt héten kitört tűzharcra – közölte hétfőn Mihail Bogdanov, a moszkvai diplomáciai tárca helyettes vezetője. Bogdanov elmondta, hogy az orosz fél a pénteken megtartott megbeszélésén aggodalmát fejezte ki Gary Koren nagykövetnek.

Orientalista.hu – MTI

2017. 03. 19.
Izrael megsemmisítené a szír légvédelmet

Furcsa módon reagált az izraeli kormány arra, hogy rálőtt a zsidó állam egyik vadászrepülőgépére a szír légvédelem, miután az izraeli gép Szíria légterében végzett harci cselekményt.

– Az izraeli légierő megsemmisíti a szíriai légvédelmi rendszereket, ha Bashar al-Assad elnök hadserege ismét rakétákat lő ki a Szíriában hadműveletet végrehajtó izraeli gépek ellen – figyelmeztetett ma Avigdor Lieberman izraeli védelmi miniszter. Hozzátette, hogy „a következő alkalommal, amikor a szíriaiak bevetik a gépeink ellen a légvédelmi rendszereiket, a legkisebb habozás nélkül leromboljuk őket”.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, péntekre virradóra Szíriában légelhárító rakétákat lőttek az izraeli légierő csapást mérő repülőgépeire. Egy szíriai rakétát Jeruzsálemtől északra semmisített meg az izraeli légvédelem Hec (Nyíl) nevű rakétaelfogó rendszere.

A szíriai hadsereg azt állította, hogy lelőttek egy izraeli repülőgépet, egy másikat pedig eltaláltak, de ezt Izrael korábban tagadta: a hadsereg állítása szerint bár „kilőttek néhány rakétát”, de egyik sem találta el a célját. A szíriai háború 2011-es kezdete óta ez a legsúlyosabb konfliktus a két ország között.

„Valahányszor észrevesszük, hogy fegyvereket szállítanak Szíriából Libanonba a Hezbollahnak, meg fogjuk akadályozni. Ebben a kérdésben nincs kompromisszum” – jelentette ki a miniszter.

Az izraeli hadsereg szóvivőjének korábbi kijelentése szerint, a repülők ellen nem Szíria legfejlettebb rakétáit vetették be. Jeruzsálem éjszaka első ízben alkalmazta a ballisztikus rakéták ellen kifejlesztett Nyíl nevű rendszerét, noha már a kilencvenes évek végén ellátták vele a hadsereget. Oroszország tavaly október elején SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert telepített Szíriába, de Izrael megállapodott Moszkvával arról, hogy összehangolják működésüket, és megakadályoznak minden esetleges véletlen összecsapást a Szíriában állomásozó orosz erőkkel.

Izrael és Szíria hivatalosan háborúban áll egymással évtizedek óta. A két ország viszonya azért is feszültebb, mert a szíriai rendszert Izrael két nagy ellensége, a Hezbollah libanoni síita szervezet és Irán is támogatja.

Orientalista.hu – Magyar Nemzet nyomán

kvadrillio 2017.03.20. 19:13:08

Gazdaság: Putyinnak viszket a tenyere - HVG.hu
hvg.hu/gazdasag/20151125_Putyinnak_hiaba_viszket_a_tenyere
2015. nov. 25. - Putyin közölte, a szíriai orosz egységek S300-as légvédelmi rendszert kapnak, hogy védhessék az Aszad elnököt hadseregét támogató orosz ...
Orosz csúcstechnológia várja Obamát Szíriában - Origo
www.origo.hu/.../20130905-orosz-csucstechnologia-varja-obamat-sziriaban.html
2013. szept. 9. - Brutális csapásra képes amerikai bombázók, valamint csúcstechnológiás orosz légvédelmi eszközök fogják megvívni a következő háborút, ...

ÉS ITT AKAR VILLOGNI A ZSIDÓÁLLAM ??? :o)))

Skankhunt42 2017.03.20. 19:14:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: homoszexuális orális sex csak a te fantáziádba létezik nyuszkó. teljesen egyértelmű, h mindkettőnknek igaza van, te élvezed ha retteghetsz akár van okod rá akár nincs. mivel most nincs, a totális élvezet csak akkor lesz ha elkezdenek kínozni. nem értem mit nem értesz ezen

Skankhunt42 2017.03.20. 19:14:43

@Tibi !: koviiiiiii, mizu a Szent Szövetséggel Mr. Szakértő úr??

kvadrillio 2017.03.20. 19:42:29

NESZENEKED PIACGAZDASÁG ! MAGYARORSZÁG ÖNELLÁTÓ VOLT HÚSBÓL, MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEKBŐL A RENDSZARVÁLTÓKIG !!! MOST BRAZIL CSIRKÉT ZABÁLUNK FOSÁSIG ! KIJAFASZNAK KELLETT EZ ??? A RÓZSADOMBI PAKTUMOSOKNAK ???

2017.03.20. hétfőKlaudia
1°C / 13°C
web
origo

Gazdaság
Romlott hússal etették a világot a brazilok
Origo2017.03.20. 13:0440

Óriási botrány rengette meg az amúgy is megrendült brazil gazdaságot: a múlt héten kiderült, hogy több mint 30 húsfeldolgozó nagyvállalat elfogadhatatlan minőségű vagy szalmonellával fertőzött húst adott el szerte a világban éveken át. A brazil rendőrség közel 200 telephelyen razziázott, és egy tucat embert letartóztattak, az ügyben a legnagyobb exportőrök is érintettek. A brazil elnök – hogy mentse a menthetőt – sajtónyilvános vacsorára hívta azoknak az országoknak a diplomatáit, ahová a legtöbb húst adják el.

Krumplit, kartondoboz-maradványokat, sőt szalmonellát is találtak azokban a brazil csirke- és marhahússzállítmányokban, amelyeket a közelmúltban vizsgált meg a helyi rendőrség a legnagyobb húsfeldolgozó vállalatok üzemeiben.

Az eredmények a múlt héten kerültek nyilvánosságra, és az ügyből óriási nemzetközi botrány kerekedett, annál is inkább, mert Brazília a világ legnagyobb húsexportőre.

A döbbenetes jelentés szerint még a legjelentősebb nagyvállalatoknál is rengeteg pocsék minőségű húsról derült ki, hogy minőségük évek óta még az alapvető higiéniai követelményeknek sem felelt meg, de ezt csalással, korrupcióval elfedték.

A nyomozás azt is kiderítette, hogy

az érintett húsfeldolgozók több mint 30 kormányzati ellenőrt fizettek le, hogy ne tegyenek jelentést a valós helyzetről.

Michel Temer tegnap együtt vacsorázott a nagykövetekkel a Steak Bull étteremben
Forrás: AGIF/1245/Mateus Bonomi

Körülbelül egy tucat embert vettek őrizetbe, és eddig 30 brazil húsipari nagyvállalatról derült ki, hogy részesei a botránynak. Három gyárat azonnal bezárattak, és 21-et szoros megfigyelés alatt tartanak a hatóságok.

A botrány hatására Michel Temer brazil elnök a napokban sajtónyilvános vacsorán látta vendégül a legnagyobb vásárlónak számító országok diplomatáit, ahol igyekezett megnyugtatni őket a brazil hús jó minőségével kapcsolatban. Blairo Maggi mezőgazdasági miniszter teljes körű vizsgálatot ígért, és azt kérte a lakosságtól, hogy ne általánosítsanak az üggyel kapcsolatban.

Az érintett vállalatok – köztük a legnagyobb exportcégek – egész oldalas hirdetésekben és televíziós reklámokban igyekeznek csitítani a kedélyeket, kérdés, mekkora sikerrel járnak, miközben nap mint nap újabb részletek derülnek ki a megvesztegetésekről.

Húsbolt Rio de Janeiróban
Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

Az érintett húsfeldolgozó gyárak ráadásul iskoláknak is szállítanak Brazíliában, külföldön pedig a legtöbb húst Kínába és Hongkongba exportálják.A listán a harmadik helyen áll az Európai Unió, amely a múlt hét végén azonnal részletes jelentést kért a vizsgálatokról a brazil hatóságoktól.

Az USA tavaly közel 300 millió dollár értékben importált húst Brazíliából, olyan nagy láncok is, mint a Wal-Mart.

hidroponi 2017.03.20. 20:57:19

@Ballib cenzúrázók réme 25: nyilvan tudod hogy azert volt rendszervaltas, hogy ne a komcsi idok legyenek ujra, amikor a Part(ertsd fidesz) hatarozza meg mi a torvenyes es mi nem az.

2018.01.04. 05:21:08

@CsipkeRózsa: „Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." Voltaire
Sajátos tudományos jelenség volna az, ha az, antiretekizmus bűnébe esnék, ahányszor egy retket felismernék reteknek, vagy ha azt állítanám, hogy retek van, és fel lehet ismerni a kókuszdiók, narancsok és birsalmák közt. Szabó Dezső
Ennyit tudni kéne majomkáim, meg nagykorúnak tekinteni az olvasót! Orosz mese: a TASSZ jelenti, vége: aki nem hiszi, annak utána járunk! No ezért, előre tudni kívánjuk ki vagy! Továbbá szerkesztő bácsi egyáltalán nem tekint nagykorúnak! Csak kis hülyének tart!
1. Csak a buta ember akar uralkodni a másikon! Proli dinkatúra!
2.” A legártalmasabb buta ember, aki okosnak hiszi magát!” Lásd, MSZMP Párttitkár efftárs!
3. „Alacsony, buta, hatalmas, mindenkinek ártalmas!” Lásd Horthy rendszer, szocializmus!+ pógári democsokrácia!
.” A legártalmasabb buta ember, aki okosnak hiszi magát!” Lásd, MSZMP Párttitkár efftárs!
1. Ostoba ember hallgasson, ez a bölcsessége. (Az ostobaság egyetlen takarója a nyelv, minek azt mozgatni? —Machiavelli/Mikszáth Kálmán!)
2. A makacs és tüzes vélemény az ostobaság legbiztosabb jele.

2018.01.04. 05:22:53

Hosszúság korlát a fontos, majom? Nem a tartalom fontossága?
süti beállítások módosítása