A valódi viták otthona

Reflektor

Egy szerzetes a politika hálójában

2017. március 28. - szénhidra

 boulad.png

Nagyon tisztelem Henri Bouald jezsuita lelki írót. Csodálom, de sajnálom is. Olyan erők környékezték meg ugyanis, amelyeket aligha ismer, és amelyek vérszívóként tehetik tönkre zseniális életművét.
Napok óta terjed a hír, miszerint Boulad atya felvette a magyar állampolgárságot. Örülni kéne ennek, mégsem megy. Nem megy, mert annyi a gyanús szál ebben a történetben, hogy nehezen találni benne pozitívumot.
Az elsõ híradások például arról szóltak, hogy maga kérte, hogy magyarrá lehessen, aminek nem sok értelme lenne így, önmagában. Aztán számos interjúi egyikében csak bevallotta, amit sejteni lehetett. Ezt nyilatkozta a Katolikus Rádiónak:


A múlt hónapban felkeresett a kairói magyar nagykövet, és közölte, hogy egy magas állami személyiség, nevezetesen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szeretne velem találkozni. Mondtam, hogy szívesen fogadom. Eljött hát hozzám Alexandriába, és Orbán Viktor miniszterelnök nevében kitüntetést adott át. Tolmácsolta a magyar miniszterelnök nagyrabecsülését, majd megkérdezte, van-e valami kívánságom. És akkor teljesen spontánul azt feleltem, hogy szeretnék magyar állampolgár lenni. Õ azt válaszolta: „azonnal megadom önnek a magyar állampolgárságot!”

 

Azonnal, bármit, feltétel nélkül. Vagyis Boulad atyát gyakorlatilag megvette a kormány, nyilvánvalóan kampányemberként használva őt a migránsok ellen, Brüsszel ellen, Ferenc pápa ellen - bárki ellen, aki mást gondol, mint Orbán Viktor és hû félelemkeltõi.

Nem vitatva, hogy Boulad atya reálisan aggódik a meggyengült hitű Európa jövõje és az iszlám térhódítása miatt, azért csak felmerül a kérdés: vajon tudja-e a nyelvünket, kultúránkat, történelmünket nem ismerő jezsuita, hogy ki és miféle zászlót adott a kezébe?

Tud-e róla ez az idõs úr, hogy amit neki "azonnal megadott" ott helyben Semjén Zsolt, arra annak kivonatos, ideiglenes befogadást jelentő változatára keresztény testvéreinek hónapokat kell várniuk, ha egyáltalán megkapják. Addig marad a téli fagyoskodás sátortáborban, netán börtönszerű elzárás konténerekben, rácsos épületekben, esetleg egy kis verés a határon, a miheztartás végett.

Tud-e róla Henri Boulad, hogy az elmúlt években ugrásszerűen emelkedett Magyarországon az idegengyűlölet, s a mérhető érték jelentős összefüggésben van az úgynevezett kék plakátok megjelenésével?

Értesült-e róla újonnan magyarrá vált testvérünk, hogy az a "kultúra", amely az általa nagyra tartott magyar kormányt jellemzi, nem megoldásokat, békét, hanem ellenségeket, permanens háborút keres? Hogy a szép szavak, a nemesnek tûnõ célkitûzések mögött mennyi álságos fondorlat, gaztett húzódik meg?

Szomorú történet ez, s hogy a kormány valóban élõ pajzsként használja maga elõtt a szép kort megélt szerzetest, Soltész Miklós államtitkár megszólalása is igazolja:

Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes a magyar állampolgárság felvételével bizonyítja, hogy a magyar kormány keresztényként szolgálja az emberiséget és védi a keresztény Európát.

A mostani keresztény nemzeti kurzusnak annyi köze van a kereszténységhez, mint az Iszlám Államnak az iszlámhoz.

Isten áldja, Isten óvja, kedves Henri Boulad!

Ikotity István

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr812379611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elemes 2017.03.28. 22:50:59

Nekem ebben a történetben még mindig túl sok a homályos részlet. Rögtön ott van Semjén, aki olyan, mintha Orbán Viktor karikatúrája lenne, ami már önmagában is abszurd (hiszen Orbán Viktor önmaga karikatúrája).

Henri Boulad (érdemes hangsúlyozni, SZÍRIAI származású jezsuira szerezetes) véleménye a bevándorlási válságról érdekes lenne, de sajnos nem lehet hiteles képet kapni róla, főleg magyarul, mert a kormánypárti sajtóban nyilván a saját szájuk íze szerint torzítják el, az ellenzéki sajtóban ugyanezért fintorognak, pedig például a huszonnégy pont hú képes volt megjeleníteni egy közismert magyar akadémikus ÁRNYALT véleményét a kérdésben, és amit HB-től (részleteket) olvasatm, szerintem nem áll messze ettől.

ogli dzsí 2017.03.28. 22:53:54

Jó fej az atya, tisztán lát.

Ahogy Orbán Viktor.

ogli dzsí 2017.03.28. 22:57:21

@elemes: keress rá a videóinterjúra vele, azon nincs mit eltorzítani, azért sem találod meg itt a blogban

ogli dzsí 2017.03.28. 22:59:38

'Értesült-e róla újonnan magyarrá vált testvérünk, hogy az a "kultúra", amely az általa nagyra tartott magyar kormányt jellemzi, nem megoldásokat, békét, hanem ellenségeket, permanens háborút keres?'

A kerítés tipikus támadófegyver.

Kelly és a szexi dög 2017.03.28. 23:02:32

Nem kellene kelteni a hangulatot a féligazságaiddal!

VaradiJanos 2017.03.28. 23:08:34

Kedves posztoló! Egy féreg vagy. Ennyi.

elemes 2017.03.28. 23:15:56

@ogli dzsí:

majd esetleg rákeresek, bár jobb szeretem az írott interjúkat.

itt van Csányi Vilmos pontos, megalapozott, mégis árnyalt véleménye a menekültválságról, 2015 szeptemberéből:

24.hu/kozelet/2015/09/25/csanyi-vilmos-a-menekultvalsagrol-ebben-speciel-egyetertek-orban-viktorral/

a cikk *most* nem elérhető a 24.hu veboldalán, karbantartás miatt, de archívumokban szerintem megtalálható. lehet, hogy Csányi ma már nem fogalmazna úgy, hogy "egyetért orbán vitorral", mert Orbán közben (de facto) fasizálódott, de amit akkor elmondott, az helytálló.

És a menekültválságnak vannak még "ki nem bontott részletei."

elemes 2017.03.28. 23:16:54

@VaradiJanos:

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess."

elemes 2017.03.28. 23:17:41

@ogli dzsí:

Orbán Viktor tisztán lát befelé Putyin seggébe :)

ogli dzsí 2017.03.28. 23:33:28

@elemes: Nem kell semmit kibontani, nem kell filozofálni sem, csak őrizni a határt. Egyetlen európai sem profitált a migránsokból, kivéve azok a szervezetek, akik a migránspénzeket osztják és pár politikus.

'Orbán Viktor tisztán lát befelé Putyin seggébe :)' - de most írta alá az EU hosszabbítást, hogy lesz ebből megint bérrettegés a köv. kampányban, hogy kiléptet minket?

elemes 2017.03.29. 00:14:29

@ogli dzsí:

"Egyetlen európai sem profitált a migránsokból"

Mondjuk inkább úgy, hogy addig profitálunk belőlük, amíg otthon vannak és rabszolgamunkát végeznek számunkra. Amikor nem tudnak otthon maradni, hanem idejönnek és közelről látjuk őket, akkor már nem tetszenek.

"kivéve azok a szervezetek, akik a migránspénzeket osztják és pár politikus."

nincsenek migránspénzek, a többi stimmel.

"de most írta alá az EU hosszabbítást"

Persze, a pénz kell neki (kb napi 3 milliárd forint érkezik az EU-tól támogatásként).
Csak közben pont azt mondja, amit Putyin súg a fülébe.

Bérrettegés ugyan :) ez elég szar duma. Bérrettegők voltak a szadesz pöcsfej politikusai, akik 98-ban kiköltöztek hazaárulni Brüsszelbe meg Berlinbe. Ők tényleg azért kapták a zsét, hogy ekézzék az akkori orbán-kormányt. De azóta sok víz lefolyt a dunán, Orbán 2010 őszétől saját jogon hülye.

Hórukk 2017.03.29. 00:21:28

@ogli dzsí: Igen, már a rákosi matyi haverod is alkalmazta - ő is csak védelmi célokból, nehogy a gaz osztrákok megtámadjanak minket.

ogli dzsí 2017.03.29. 00:33:24

@elemes: 'Mondjuk inkább úgy, hogy addig profitálunk belőlük, amíg otthon vannak és rabszolgamunkát végeznek számunkra. Amikor nem tudnak otthon maradni, hanem idejönnek és közelről látjuk őket, akkor már nem tetszenek.'

- így van, de ez nyugat-európa morális problémája főleg

'nincsenek migránspénzek, a többi stimmel.'

- napimigrans.com/ooppsszazmilliard-euro-ennyit-kolt-nemetorszag-a-migransokra/

Milyen migránspénzek?

'Persze, a pénz kell neki (kb napi 3 milliárd forint érkezik az EU-tól támogatásként).'

- még jó. Leváltanák azonnal ha nem követelné az EUtól a kompenzációnkat.

Skankhunt42 2017.03.29. 05:41:16

természetesen a szerzetes rossz, csúnya, buta és ne pofázzon bele a politikába. kivéve ha a "demokraták" álláspontját képviseli!

elemes 2017.03.29. 05:47:18

@ogli dzsí:

"de ez nyugat-európa morális problémája főleg"

Nem csak nyugateurópáé, mi is ugyanúgy vastagon rabszolgatartók vagyunk.

migránspénzek, "kompenzáció" stb:

... én már egyszer belekóstoltam abba a Magyarországba, ahol a szocializmus politikai gazdaságtanát magyarázták, mert a sima közgazdaságtanból mindig az jött ki, hogy amit a komcsik kitaláltak: baromság. Most hasonló korszak közeledik, a tudás és a gondolkodás terhét leveszik a nép válláról. Akinek ez jólesik maradjon, én nem fogom megvárni az összeomlást :-( Tudom, hogy a folyamatért a felelősség elsősorban Gyurcsányt terheli, de Orbán meghülyülésére ez nem mentség, legfeljebb magyarázat. Azok számára sem mentség, akik két kanállal eszik az orosz propagandaoldalakat -- csakúgy mint ötven éve. Egyszerre ijesztő (a hatékonysága) és szánalmas, hogy a homo sapienst mennyire könnyű rávenni, hogy feladja az intelligenciáját.

elemes 2017.03.29. 05:50:59

@Skankhunt42:

Mondjuk inkább: ne pofázz bele, ha hülye vagy hozzá :)

Sajnos azonban (a Dunning-Kruger szabály értelmében) mindenki azt hiszi, hogy tökre ért hozzá.

Pedig nálunk például a kormányban is kb hárman van képben (kb Balog, Varga, Lézer), a többiek ... eh.

ogli dzsí 2017.03.29. 06:45:33

@elemes: Asszem Kína a világ legerősebb gazdasága lesz 10 év múlva, azt gondolkodni ott se sokat kell.

'Nem csak nyugateurópáé, mi is ugyanúgy vastagon rabszolgatartók vagyunk.'

Van ebben is valami, de pont nem azokat csicskáztatjuk, ahonnan az elmúkt 2 év 'menekültjei' ideérkeztek.

Skankhunt42 2017.03.29. 07:06:58

@elemes: világíts kérlek ebben a sötét fasiszta diktatúrában :))

conchita wurst 2017.03.29. 07:20:52

@elemes: 'Akinek ez jólesik maradjon, én nem fogom megvárni az összeomlást :-( Tudom, hogy a folyamatért a felelősség elsősorban Gyurcsányt terheli, de Orbán meghülyülésére ez nem mentség, legfeljebb magyarázat. Azok számára sem mentség, akik két kanállal eszik az orosz propagandaoldalakat -- csakúgy mint ötven éve.'

Nem értek egyet.

Először is miért hülyült meg Orbán? Megtanulta 2002ben hogy a normális gazdaságpolitika nem elég a sikerhez a politikában, hanem kell vmi populista körítés is. Ez lehet épp rezsiharc vagy migriharc. Mellesleg több észt mutatott fel mint az EUs politikusok, és nem érte Mo-t kár, nem büntetnek minket, de nem lettünk tele arabbal. Ez jó.

A gazdaságpolitika meg ugyanaz, mint 2002ig, megállt a leszakadásunk.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.29. 07:20:55

A migrán simogítás utóéleteként aposztrofálnám ezt a posztot is.

Megbuktatok hazaárulók.

A magyarok nem kérnek a migránsokból.

Biztonságot szeretnénk, és nem párhuzamps társadalmat, integrációra alkalmatlan muszlim csürhét.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.29. 08:01:26

Jó, hogy akad pap, aki mer nyílt sisakkal fellépni a Szent Péter székén ideiglenesen celebkedő argentín sómen ellen.

elemes 2017.03.29. 08:47:54

@ogli dzsí:

"Asszem Kína a világ legerősebb gazdasága lesz 10 év múlva, azt gondolkodni ott se sokat kell."

Épp csak kurvára el van adósodva, annyira, hogy a kínai kommunista párt prominense összefosták magukat jól, és olyan likviditásbővítő programot tolnak, hogy Helicopter Ben a tíz körmét megnyalná utána.

Ebből egyelőre csak annyi látszik, hogy a kínai állam egyre erősebben támogatja az exportot, már nem gyengíteni akarják a jüant, hanem devizapiaci intervenciókkal erősítik, a legnagyobb kapacitásfölösleggel (és adósságállománnyal) terhelt iparágakat pedig hatalmas állami megrendelésekkel próbálják megmenteni, hátha fellendül a nyugati kereslet a szánalmas minőségű termékeik iránt.

elemes 2017.03.29. 08:54:56

@conchita wurst:

"Először is miért hülyült meg Orbán? Megtanulta 2002ben"

Igen, ezzel teljesen egyetértek -- de ez csak magyarázat, nem mentség.

Megjegyzem, 2002-ben sem volt szükségszerű a bukás, csak Orbán már akkor is mindent jobban tudott. Például az elképesztő pökhendisége nagy szerepet játszott abban, hogy 2000-re már alig maradt komoly külföldi partner, aki szívesen tárgyalt vele.

"Mellesleg több észt mutatott fel mint az EUs politikusok"

Igen, a menekülthullám elejéig, 2015 őszéig. Ott azonban még jobban bekattant, prófétának képzelte magát és a saját minisztereit küldte el a búsba, pedig akkor nagy esélye lett volna, ha nem hiszi magát okosabbnak mindenkinél.

Megintcsak nem mentség, hanem legfeljebb magyarázat, hogy (Rasz)Putyin sugdossa a fülébe a "bölcs" tanácsokat.

CsipkeRózsa 2017.03.29. 11:08:35

Ebben az a legszomorúbb, hogy az már senkinek sem tűnik fel, hogy Semjén egy személyben intézi el az állampolgárságot, mondjuk egy nap alatt.

Soltész Miklós szokásához híven megszólalásával bizonyítja butaságát.

ogli dzsí 2017.03.29. 13:50:19

@elemes: 'Épp csak kurvára el van adósodva, annyira'

a világ, Kínának, nem fordítva

ogli dzsí 2017.03.29. 13:52:14

@CsipkeRózsa: 'Ebben az a legszomorúbb, hogy az már senkinek sem tűnik fel, hogy Semjén egy személyben intézi el az állampolgárságot, mondjuk egy nap alatt. '

Nem kell mindent beszopni.

A tv. lehetőséget ad erre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 14:03:10

@ogli dzsí: 'A tv. lehetőséget ad erre. "

Igen, lásd faraon.

De a többi terroristát és maffiózót is egy hónap alatt becsilipelik arogánék, nehogy legyen elég idő alapos átvizsgálásra.

ogli dzsí 2017.03.29. 14:07:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: faraon nem terrorista

és nem kapott állampolgárságot

elemes 2017.03.29. 15:38:00

@ogli dzsí:

olvassál gazdasági újságokat.

"Kína" nem egy monolit gazdasági entitás.
A kínai államnak is van költségvetése, bevételei, kiadásai, tartalékai és adóssága.
A kínai központi banknak vannak jelentős devizatartalékai.
A kínai állam területén működö számtalan kisebb-nagyobb banknak van tőkéje, vannak betétei és hitelkihelyezései.
A kínai állam területén működö számtalan kisebb-nagyobb ILLEGÁLIS banknak van tőkéje, vannak betétei és hitelkihelyezései.
A kínai állam területén működö cégeknek is vannak bevételei, kiadásai, tartalékai és adóssága.

Na itt van a bökkenő eltemetve: a kínai GDP nagyon nagy része beruházás és kicsi része fogyasztás (magyarországon a lakossági fogyasztás teszi ki a GDP 60%-át, kínában ez 20% körül van), vagyis a kinézer cégek alapvetően exportra tudják eladni a termelésüket.

A nyugati világ éhsége a kinézer cuccok iránt két komolyabb zökkenőt élt át a közelmúltban, 2008-2009-ben a léman bradaz csődje által indított likviditási lavina ette meg a keresletet, 2011-ben meg a görögök európából induló, de másutt és észrevehető hatása adott újabb pofont a kínai exportnak.

Ott van egy csomó gyár, amit döntő részben hitelből építettek fel, arra bazírozva, hogy mi nyugatiak majd megvesszük az elektromos csellentyűcskéiket.

De mi nyugatiak évek óta a sebeinket nyalogatjuk, és nem akarunk még egyszer subprime hitelekből kínai elektromos csellentyűcskéket venni olyan tömegben.

A kínai cégek nem tudják törleszteni az adósságaikat, akkor először a kínai illegális bankok mennek csődbe, aztán a kínai legális bankok is elkezdik. Vagyis a kínai állam most kb ott tart, mint Ben Bernanke 2009-ben, csak ott másutt lett bazi nagy hitelezési spirál.

A kínai állam meg pest megyényi napelemparkot épít a semmi közepére, csak hogy ne dőljenek be legalább a nagyobb napelemgyártó cégek (a kisebbek hullanak rendesen).

Szóval, érdemes néha gazdasági újságot is olvasni, mielőtt Kínát dicsőítjük.

A világgazdaság másik oszlopos barma Oroszország, amely pont ugyanolyan "olajállam", mint szaúdarábia, csak nem 20 hanem 120 millió éhes szájat kell etetnie a földgáz- és olajbevételekből. Merthogy az orosz export 90%-a feldolgozatlan energiahordozó és érc. Amikor Putyin hatalomra került, még csak 70% volt ez az arány, tehát létezett valami kis szovjet ipar is, de abból mostanra nem sok maradt (a 10% lényegében a hadiipar, meg az elátkozott pesti metró, amit 70 milliárdért festettek fehérre Mityiscsiben).

Hát így mennek a dolgok "keleten."

elemes 2017.03.29. 15:38:35

@ogli dzsí:

"faraon nem terrorista"

valóban, faraon ugyanis halott.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 15:45:42

@elemes: "faraon ugyanis halott."

Hubazmeg. Nem figyelt az óraátállításta, és egy órával hamarabb, a kezében robbant a pokolgép? :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 16:18:26

@elemes: Ah, a kínaiak bemutatása nagyon szép lett! Köszi!

ogli dzsí 2017.03.29. 16:36:09

@elemes: Hát, nem éppen.

Kína összeomlását 10 éve minden évben megjósolják, de a nyugattal ellentétben a válság idején is növekedett és még mindig nő évi 7%-kal átlagban a gazdaság.

Ami ugyan nem 15%, mint a 90es években, de nem is 1,5%, mint amit a nyugat produkál. Az hogy a kínai GDP nagyobb része beruházás, mint fogyasztás, nem rossz, hanem jó dolog a gazdaságuk szempontjából.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 17:18:29

@ogli dzsí: "Kína összeomlását 10 éve minden évben megjósolják"

Én nem látom, hogy @elemes: ilyet mondott volna.

"még mindig nő évi 7%-kal átlagban a gazdaság."

Igen, de ez kínai mértékben kvázi válság. Hogy a lendület továbbviszi-e, hogy a következő pár évtizedben a legnagyobb legyen, azt nem tartom kizártnak. Mindenesetre a problémák sokasodni fognak, pl. a társadalom elöregedése.

Nah, aggódjunk a leszakadó EU-utolsó magyar gazdaságért, ne a kínaiakért!

ogli dzsí 2017.03.29. 17:20:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kínában nem lesz összeomlás az elöregedésből, mert nincs TB meg szocháló a fiatalabbak gondoskodnak az idősekről, vagy azok kivonulnak a prérire meghalni, az jónapot.

ogli dzsí 2017.03.29. 17:23:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Orbán belerúgott Soros sátánista templomába.

8 címlapos cikk van most errő a zsindexen, estére jönnek a posztosok is. A 8 cikkből egy sem említi a másik 20 'egyetemet', amit érintene a tv-javaslat, csakis a CEUval foglalkoznak.

durvábban sorosbérencek, mint hittem

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 17:45:54

@ogli dzsí: "nincs TB meg szocháló a fiatalabbak gondoskodnak az idősekről"

Mondom, a társadalom elöregedése lesz az egyik probléma.

ogli dzsí 2017.03.29. 17:51:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Probléma tényleg lesz, csak nem úgy ahogy gondolod.

Kína nem adósodik el folyamatosan, mint a nyugat, hanem éppen ő nyújtja a kölcsönöket mindenfelé, a világ összes aranya az övé, van egy nagyon erős belső piaca és nyersanyaga is bőven.

Tehát ha egy háborúban nem bombázzák szét, akkor nem bukhat el. Ha az idős generáció kihal Kínában, annak annyi lesz a következménye, hogy megduplázódik az egy főre eső GDP, és Kínában is mindenki több szabadságot és liberalizmust akar majd.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 17:59:51

@ogli dzsí: "nem bukhat el"

Senki nem mondta, hogy elbukna. Csak a gondok fognak sokasodni, ezek közül csak a egyik a társadalom elöregedése.

"Ha az idős generáció kihal"

Ezt nem tudom értelmezni. Ilyen nem létezik.

elemes 2017.03.29. 18:33:47

@ogli dzsí:

"Kína összeomlását 10 éve minden évben megjósolják"

Én NEM jósolom az összeomlását, merthogy nem kattintásszámra vágyó publicista vagyok, akinek valami nagyot kell mondania, hogy a cikkét közöljék a lapok. Én csak figyelem a folyamatokat és az összefüggéseket (kiváncsiságból, nincs érdekeltségem). Nem gondolom, hogy össze fognak omlani, de az látszik, hogy az egykor híresen dinamikus kínai gazdaság növekedési indexei 2009 körül szépen lejtőre kerültek -- a kínai állam ezért próbálkozik otthon esztelen likviditásbővítéssel.

elemes 2017.03.29. 18:35:14

@ogli dzsí:

"csakis a CEUval foglalkoznak."

ugyanis tök véletlenül úgy fogalmazták meg a törvényjavaslatot, hogy a CEU-t is elkaszálja :)

minő véletlenül ugyanazokkal az eszközökkel, amivel putyin számolta fel az ellenzékét otthon.

a féltudású magyar elit nem hal ki sose. újratermelődik.

elemes 2017.03.29. 18:36:02

...és már rég nem Henri Boulad-ról beszélünk, aki azért klasszisokkal okosabb annál, semhogy Orbánnak egy kalap alá vegyük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 18:44:29

@elemes: Okosabb??? Na jó a csúti gecinél bárki... Könyörgöm, fel akarja venni a magyar állampolgárságot!

Mindig mondtam, hogy azt a migránst, aki Magyarországra akar jönni, be ne engedjük, mert hülye.

felső határ nincs 2017.03.29. 19:00:13

@elemes: A CEU állítja, hogy a tv. elkaszálja őket, nem Orbán. A zsidó ajvékhoz hozzá vagyunk szokva.

De nem fogják őket elkaszálni, ahogy az NGOkkal sem történt semmi. Amíg nem kap Orbán felsőbb jóváhagyást hozzá. Csak azt akarta hogy írjon erről a liberális sajtó, hogy mindenki megtudja.

A CEUnak semmi köze nincs a magyar elithez, a diákok 20%-a magyarországi, az is húz amerikába azonnal végzés után, mert ez az egyetlen mo-i ott akkreditált papír. Persze ezzel nincs baj, de ne állítsuk már úgy be, mintha Magyarországnak bármi hasznot hozna az intézmény.

elemes 2017.03.29. 23:18:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Okos emberek nem feltétlenül naprakészek egy kicsi ország miniszterlenökéből. Henri Boulad-nak olvastam pár ... nem is tudom, írását, esszéjét? Van benne egy fajta bölcsesség, nem olyan ... sztoikus, mint pl. Popper, hanem inkább az a fajta, amit Olofsson Placidtól hallhattam.

Orbán Viktor nagyon intelligens, de nem bölcs. Egy (sokszor) szánalmas nárcisztikus karakter, aki (épp ezért) könnyen manipulálható. Az apja ütötte-verte, kézzel, szíjjal, ahogy érte: ezért nem felelős. Hogy ennek terheit (az intelligenciája ellenére) nem tudja lerakni: azért felelős.

elemes 2017.03.29. 23:20:28

@felső határ nincs:

Ebben igazad van, én nem olvastam a törvényt, de mondjuk a bányajáradékról szóló törvény módosításakor nem ajvékolt a ceu, most meg ajvékolt, lehet, hogy okkal.

Nekem nem fáj a szívem a ceuért, az sokkal inkább aggaszt, hogy az orosz befolyás növekszik megdöbbentő mértékben (és szinten).

elemes 2017.03.29. 23:22:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"a csúti gecinél bárki"

Nem akarok beleszólni, de szerintem nem hasznos érzelmeket táplálni politikusokkal kapcsolatban. Sem szerelmet, sem gyűlületet. Ne füllentsd nekem, hogy ebben nincs gyűlület :-) Az érzelmek nagyon súlyosan rontják a tisztánlátást.

elemes 2017.03.29. 23:29:13

@ogli dzsí:

"Az hogy a kínai GDP nagyobb része beruházás, mint fogyasztás, nem rossz, hanem jó dolog a gazdaságuk szempontjából."

Igen, 2008-ig jó dolog volt, akkor kiderült, hogy a dolgoknak van fonákja is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.30. 01:18:03

@elemes: "nem feltétlenül naprakészek egy kicsi ország miniszterlenökéből."

Nem a miniszterlenökből nem naprakész, hanem az ország helyzetéből.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.30. 01:20:29

@elemes: "nem hasznos érzelmeket táplálni politikusokkal kapcsolatban"

Hadd ne legyek nyugodt, mikor százereket lop ki a zsebemből! Meg a tiédből, meg mindenkiéből. És a legkedvesebb barátod - és évente más ezrek - kórházi fertőzésben patkol el, mert nincs pénz a nővérke fizetésére.

elemes 2017.03.30. 08:15:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Nem a miniszterlenökből nem naprakész, hanem az ország helyzetéből."

Mesélj, mit tudsz Montenegróról.

elemes 2017.03.30. 08:44:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Hadd ne legyek nyugodt, mikor százereket lop ki a zsebemből"

Tőlem akár 220-ra is feltolhatod a vérnyomásodat. Jogod van idegesnek lenni.
Én csak azt mondtam, hogy NEM HASZNOS. Az erős érzelmek gátolják a racionális gondolkodást, és így nagyon könnyen manipulálhatóvá teszik az embert (szakirodalom: Machiavelli összes művei).

Ha téged ez nem zavar, akkor hajrá.

Ha szeretnél kikerülni a manipuláció ernyője alól, az első, amit le kell tenned, az a politikusokkal szembeni érzelmek. A harag és a gyűlölet is.

Mondok konkrét példát, hogyan vakít el a gyűlölet. "Kórházi fertőzések" - Orbán nyúlkál a kolbászos kezével a betegek hasában...? Nyilván nem, másutt van a kutya eltemetve. Nagy vidéki városban van két kórház. Az egyikben a bel intenzíven a kórházi fertőzések miatti halálozás nn % a másikon háromszor annyi. A városban dolgozik rezidensként egy kedves ismerősöm (utálják mint varjú a rohadt tököt mert a rezidensi ösztöndíj bevezetése óta többet keres, mint a nála 10-15 évvel öregebb szakorvosok).

A bel intenzíven fekvő betegek jó része egyébként fél lábbal már a sírban van, a "kórházi fertőzéseket" ezeken a helyeken olyan baktériumok okozzák, amik a kórházon kívül nem nagyon találhatók meg (egészséges ember immunrendszere öt perc alatt lepöccinti). Az mondja az ismerős, amikor az egyik kórházban ügyel, a nővér, mint a tankönyvben: odamegy a beteghez (az ágy végén van fertőtlenítő adagoló), fertőtleníti a kezét, megigazítja az infúziós csövet, fertőtleníti a kezét, megnyom három gombot a monitoron, fertőtleníti a kezét, megnézi a katétert, fertőtleníti a kezét, megtörli a beteg arcát, fertőtleníti a kezét, visszamegy az pulthoz.

A másik kórházban az egyik ágy végében van fertőtlenítő és az is üres.
Saját pénzén vett egy mobil fertőtlenítő adagolót és vegyszer (párezer forint), de a nővérek nem akarják használni. Racionális magyarázatra nem fogékonyak, mert nekik is megvannak a maguk racionális válaszai: büdös (tényleg), szárítja a bőrüket (tényleg), már mostak kezet (tényleg), úgyis jönnek a látogatók és azok nem fertőtlenítenek (tényleg). Ez a szervezeti kultúra különbsége a két kórház között, ami öröklődik (mint az ismert történetben amikor a majmok nem másznak a ládára, hogy leszedjék a fölötte csüngő banánt, és ha egy új majom kerül a ketrecbe és felmászna a banánért, a többi majom megveri).

Ebben a történetben nincs pénz, a két kórház finanszírozási modellje egyforma, hiszen a fertőtlenítő párezer forintos tétel. Orbánviktor sincsen. Ezeket a részleteket csak akkor látja meg az ember, ha nincsenek benne erős érzelmek. Orbánviktor leváltása ebben pontosan nulla változást fog hozni, mert sem a probléma, sem a megoldás nem egy személyen múlik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.30. 09:38:04

@elemes: Nagyon jó a példád!

A konkrét esetben nem tudom, segítene-e, ha a nővérke rendesen meg lenne fizetve, van ideje minden beteghez. És pl. van-e elég fertőtlenítő és gumikesztyű. Meggőződésem, hogy általában a pénzhiány az oka, de elismerem, hogy minden eset egyedi.

Mondok én is. A rákosokat behívták 10 perces rutinvizsgálatra, egységsen 7 órára. Név szerint szólították őket, 14 óra után is voltak még páran. Persze elég szék se volt a folyosón. Egy icipici odafigyeléssel időre is hívhatták volna őket, egy kis rátartással, hogy ne legyen üresjárat ha páran nem jönnek. Tehát igazolom, hogy nem minden a pénz.

De a pénzhiány nagyon sok rossz okozója.

Az is igaz, hogy az egészségügy "tékozló koldus". Nincs elég pénze, mégis szórja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.30. 09:40:25

@elemes: "Mesélj, mit tudsz Montenegróról."

Ó, a hatvanas évek elejéről gyönyörű nyaralási elmékeim vannak! :))

Ha állampolgár akarok majd lenni, annak meg lesz az oka, és ehhez tájékozott leszek.

elemes 2017.03.30. 09:58:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A két kórházban egyforma a nővérek fizetése. Egyformán van idejük a betegekre. Mindkét kórház állami intézmény, egyformán kapnak finanszírozást az egészségbiztosítási pénztárból (akárhogy is nevezik most), ezért tudják kedves ismerősömet hol az egyikbe, hol a másikba beosztani hétvégi ügyeletre.

A második kórházba hiába vitte be a saját fertőtlenítőjét, a nővérek NEM AKARTÁK használni.

A példám egyébként nem az egészségügyi rendszerre vonatkozott, hanem arra, hogy az erős érzelmek alatt nincs mód a tisztánlátásra -- huszárvágásokkal akarjuk elintézni az összetett problémákat. És ezzel pont olyanná válunk mint Orbánviktor :-)

elemes 2017.03.30. 10:01:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Olvass utána Montenegrónak. Ma is csak azt fogod látni, amit a hatvanas évekből fel tudsz idézni, sőt, ma még sokkal olyanabb.

Amit nem fogsz látni: Montenegró az orosz maffia nyári rezidenciája. A motoros, aki melléd áll a piros lámpánál és lazán behajtja a tükrödet hogy jobban elférjen: valószínűleg egy orosz maffiózó gyereke, és ha felemeled a hangodat, TÉGED fognak bevinni a rendőrök (a montenegrói állami rendőrök) és örülj, ha pénzbüntetéssel megúszod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.30. 10:23:57

@elemes: "Montenegró az orosz maffia nyári rezidenciája"

Akkor lehet, hogy mégse kérek oda állampolgárságot. Nem vagyok én demens szerzetes. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.30. 10:25:36

@elemes: "És ezzel pont olyanná válunk mint Orbánviktor"

Ha olyanná válok, akkor vitriolt iszom. :))

elemes 2017.03.30. 10:32:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Montenegróról ezt csak azért mondtam el, mert messziről egyáltalán nem látszik -- tehát Henri Boulad sem láthatja, hogy nálunk mi épp most válunk az orosz diktatúraexport célországává. Történelmi idők, mint a harmincas évek Németországa.

elemes 2017.03.30. 10:33:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Ha olyanná válok, akkor vitriolt iszom."

Csak óvatosan ezekkel az ígéretekkel :-)

elemes 2017.03.30. 10:35:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A vitriolról jut eszembe, egy kedves ismerősömnek (kb huszonöt éve) volt egy Hapci nevű cicája. Azért ezt a nevet kapta, mert kölyökmacska korában bele-lefetyelt a vaskloridba és ugyan túlélte, de a hangszálai nem: az egyetlen hang, amit ki tudott adni egy tüsszentés-szerű fújás volt, ezzel hívta fel magára a figyelmet (ha sikerült).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.30. 11:01:24

@elemes: "messziről egyáltalán nem látszik"

OK. Olyan mesziről nem kérek állampolgárságot.

"Hapci"

:))

Egyik lányom, mikor tüsszent, olyan, mintha egy egérke tüsszentett volna, és mindig szétröhögöm rajta magam. Pedig felnőtt nő. Különben a egyik bartnője is ilyen, egymástól tanulhatták.

elemes 2017.04.01. 06:34:11

@felső határ nincs:

"A CEUnak semmi köze nincs a magyar elithez, a diákok 20%-a magyarországi, az is húz amerikába azonnal végzés után, mert ez az egyetlen mo-i ott akkreditált papír. Persze ezzel nincs baj, de ne állítsuk már úgy be, mintha Magyarországnak bármi hasznot hozna az intézmény."

Ez itt nem teljesen illeszkedik az adatokhoz.
süti beállítások módosítása