Nem ülnék le Gulyás Mártonnal sörözni, mert rengeteg dologban nem értenénk egyet és nem akarnám, hogy veszekedés legyen belőle. De anélkül nem lehet elmenni szó nélkül, ahogy vele a magyar állam majd a kormánypárti lakájmédia járt el.

Mondom, egy csomó dologban nem értek vele egyet, például a festékhajigálással sem, de nem is tiltom meg neki (hogy is tehetném), ráadásul neki ez egy kifejezési eszköz vagy egy mód. Oké.
Ellenben az, hogy a turizmusra veszélyes festékes flakon elhajításának szándéka miatt háromszáz óra közmunkára ítélnek valakit, teszem hozzá némi cellában töltött idő után, ám a magyar ítélkezéshez képest mégis példásan gyorsan, az nem közröhej, hanem annak az árnyéka, hogy itten kérem a bíróság sem független, de legalábbis az eszét elvesztette.
Azonban amit a prostisrácok és a hírt aztán szétterjesztő lakáj portálok műveltek azzal, hogy egy ember, miután alaposan meghurcolták elmegy jól érezni magát – történetesen egy kisebbség által látogatott online felület segítségével – nos, az hányinger. Aljas.
Ezektől (direkt írom így) nem várhatunk semmi tárgyilagosságot, tisztességet pedig végképp nem. Sajnálom azokat, akik kényszerűségből dolgoznak ezeknél a lapoknál, hogy ilyenhez adják a nevüket, ilyen lejáratásokhoz kell adniuk a nevüket. Akik viszont maguktól ilyen rendkívüli újságírók, azok egyszerűen csak senkiháziak, még ha uraik jó pénzén élnek, akkor is.
Ebben a sztoriban a festék az egyik főszereplő. Látszik, ahogy lepereg a lakájmédiáról és láthatóvá válik hiányában az igazság. Ma Magyarországon nem tiltakozhatsz anélkül, hogy aránytalan retorziót ne kapnál, ráadásul a kormánymédia azonnal neked ugrik, hogy a hatalmas médiazajban azonnal szétporlassza és elkenje a mondandódat. Hisz kit érdekel egy protest akció ha jól lehet helyette buzizni-komcsizni-libbantozni-sorosozni? Ehhez józan ész, belátás és tisztesség nem kell.