Az 1930-as években a gazdasági válság hozzájárult a GDP kialakulásához és világkarrierjéhez, így a nemzetgazdasági teljesítmény mérésének újkori története ma már több mint 85 éves múltra tekinthet vissza. A kialakult rendszer hibái egyre nyilvánvalóbbá váltak, ezért a GDP-t helyettesítő, pontosító, kiegészítő mérőszámok köre az 1970-es évektől kezdve folyamatosan bővül, de ahogy a mérési problémák, úgy a megoldásukra létrejött eszközök is rendkívül sokszínűek. Érdekes, meglepő kísérletek és a mindennapokban kiválóan használható mérőszámok is létrejöttek az elmúlt 40 évben. Néhány közülük világkarriert futott be, (például a HDI- Human Development Index¹, amely a társadalmi egyenlőtlenség mérése miatt került az érdeklődés középpontjába) másokat csupán egy szűk szakmai kör ismeri és használja. A társadalom értékrendjéről a mérésre használt mutatók szerkezete legalább annyit elárul, mint a konkrét számérték változása. Az elmúlt évtized során a mutatók szerkezete is jelentősen változott (például a Better Life Indexben² megjelent az egyenlőtlenség dimenziója 2016-ban).

Napjainkban már nemcsak az alternatív közgazdászok, hanem a politikai döntéshozók számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi elszámolási rendszer fenntarthatatlan, így a mutatók egyre inkább „kiszabadulnak” a tudományos publikációk lapjairól és új életet kezdenek a politikai döntések megalapozásában, a gazdaság és az oktatás különböző színterein. A szárnyaikat próbálgató indikátorok közül az ökológiai lábnyom egyik legnépszerűbb mutató. Az ökológiai lábnyom számításánál a javak és szolgáltatások előállításához szükséges földterületet határozzuk meg, a mutató hasznosságának egyik titkát épp ez a mértékegység jelenti. Míg a pénzben kifejezett elszámolásokban nem jelenik meg egyértelműen, hogy a növekedésnek vannak határai, addig a földterületben történő számításoknál világosan látható a korlát, amit nem célszerű átlépni. Az ökológiai lábnyom elismertségét világhírű, Nobel-díjas tudósok (Stiglitz, Sen, Fitoussi) munkái és kontinenseken átívelő politikai kampányok is jelzik. Svájc³ statisztikai hivatala a gazdasági adatok mellet az ökológiai lábnyom alakulásáról is készít jelentést, Magyarországon a Jó Állam jelentésnek⁴ az egyik indikátora. A Scopus⁵ tudományos adatbázisában kettőezer feletti a témáról szóló tudományos közlemények száma.

Több népszerű alkalmazása is van, amelyeknél nyugodtan állíthatjuk, hogy az ökológiai és szén- lábnyomszámítás üzleti célú felhasználási lehetőségeinek csak a fantázia szab határt: alkalmazták a kalkulációt a wimbledoni teniszbajnokság, a londoni olimpiai játékok, egy szék, egy hotelben töltött éjszaka, szendvicsek, borospalackok és az onkológiai kezelések ökolábnyomának meghatározására is. Számos elektronikus kalkulátort⁶ fejlesztettek, amelyek segítségével játszva is tanulhatunk a lábnyomszámításról. A páratlan sikertörténet problémák forrása is. Az ismeretek gyakran felületesek, az információ gyakran alapjában téves. A „szemléletformálás” mindent jótékonyan beborító köpönyege elfed pontatlanságokat, csúsztatásokat és igen kedvező feltételeket biztosít a közhelyek fejlődésének. Vannak előnyei annak, ha egy egyszerű internetes alkalmazással megláthatjuk, hogy a lámpa lekapcsolásával, vagy autózás helyett biciklizéssel csökkenthetjük az ökolábnyomunkat. A probléma ott kezdődik, ha egy NAV állásfoglalásban olvassuk, hogy az ökolábnyom kutatás nem tudományos munka, hiszen bárki kiszámolhatja a lábnyomát pár perc alatt. Ezért a következő közgazdász generáció szemléletformálására törekedve egyetemi kurzusaimon igyekszem megmutatni a hallgatóknak az ökolábnyom számítás alkalmazásának határait és a számítások problémáit (hátha egy leendő adóhatósági szakembernek is maradnak erről emlékfoszlányai). Ehhez a témához csak a meglevő alapvető ismereteket kell(ene) más szempontból átgondolni. Már ha vannak ilyen ismeretei.

Az egyik kedvenc feladatom ebben a témában az, hogy állítsanak össze a hallgatók alacsony ökolábnyomú étkezéseket, étel recepteket, koktélokat stb. Itt a jó megoldáshoz azt érdemes figyelembe venni, hogy jellemzően ilyen a növényi eredetű, helyben termett, szezonális és kevéssé feldolgozott élelmiszer. Látványos javulást lehet látni, ha a süteménybe nyáron ananász konzerv helyett friss magyar sárgabarack, a koktélba kubai rum helyett Pista bácsi házipálinkája kerül. Gyakran egészen izgalmas elemzések is készülnek például a legkisebb ökolábnyomú „mindenmentes” étrendről vagy paleo süteményreceptről. Itt merült fel a kókuszolaj használata, amely az egyik hallgató szerint nem csak egészséges, hanem alacsony ökolábnyomú is. Mert nálunk Magyarországon megterem a kókusz. (Talán a kókuszolaj is, műanyag flakonban?!) Néhány pillanat döbbent csend után megkérdeztem, hogy volt-e már osztálykiránduláson a bakonyi kókuszerdőben, vagy szüretelt-e a már kókuszt és hogy készít-e a nagymama otthon kókuszlekvárt. Az ifjú hölgy szerint igenis terem nálunk ipari mennyiségű kókusz- ő meg nem agráros, ez meg nem biológia óra, hogy fákról beszélgessünk. No meg kit érdekel egy olyan apróság, hogy a kókuszpálma trópusi növény, majd „kifejlesztenek” egy másikat, ami szeret nálunk. És egyébként is, ezeken a dolgokon lehet változtatni, régen úgy volt, most másként lesz és kész.

Alapvető természettudományos ismeretek nélkül, igencsak veszélyes élni. Részben önveszélyes, mert aki a viharban egy méretes kókuszpálma alá húzódik, könnyen elképzelhető, hogy akkor tévedt életében utoljára. De ami nagyobb baj, a tudatlanság közveszélyes is. Van egy olyan rossz érzésem, ha az ifjú kollégának a hiányos természettudományos ismeretei mellett jó kapcsolatai vannak, akkor rövidesen indul nálunk egy Nemzeti Kókusztermesztési Program is…

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!