A valódi viták otthona

Reflektor

Kommunista kém volt-e Gyurcsány apósa?

2018. november 20. - Tálos Lőrinc

gamestar_filmajanlo_2015_11_25_screenshot_20151125215005_2_original.jpg
Cáfolja vagy éppen megerősíti azt a gyanút, hogy valaki a kommunista titkosszolgálatnál volt, hogy a "bolgár Videotonnál" dolgozott? Fontos-e ez önmagában, vagy csak mint egy nagyobb kép része?

"Apám bolgár volt. Sajnos meghalt 2002 elején. Petar Dobrevnek hívták. Imádta az életet. Nem ismertem nála vidámabb és viccesebb embert. Ezzel a névvel tízezrek élnek Bulgáriában. Olyan szokásos név, mint nálunk például a Szabó János. Ez lett hírének veszte. Mai napig valami kémfőnökkel azonosítja a FIDESZ. Szinte látom és hallom, hogyan viccelődne ezzel a James Bond szereppel . Nem volt az. Sőt. Apám, ellentétben velünk, soha nem politizált. Közlekedési mérnök volt. Később a bolgár Videoton magyar kirendeltségén (valójaban Izotimpex) dolgozott." - írja Dobrev Klára apjáról.

"
Az »impexek kora« olvasmányos formában mutatja be, hogyan fonodótt össze a 70-es, 80-as években a magyar külkereskedelem a titkosszolgálatok működésével. A könyv olyan belügyi iratokat dolgoz fel, amelyekből kiderül, milyen nemzetközi játszmákban vett részt a magyar hírszerzés a rendszerváltás előtt. Az Irak-iráni háború idején például azt is megszervezték, hogy miközben leszállították Iraknak a Videoton rádiólokációs rendszerét, az irániaknál felállították ugyanannak a berendezésnek a zavaró állomásait. De voltak gondok abból is, hogy az amerikaiak olyan integrált áramköröket találtak a Nicaraguában és Afganisztánban zsákmányolt bolgár fegyverekben, amelyeket a Videoton vásárolt az Egyesült Államokban." - ezt pedig a 444.hu írjaBorvendég Zsuzsanna könyvéről szóló ismertetőjében. 

Bizonyít-e bármit a második idézet? Természetesen nem, de arra azért rávilágít, hogy a "bolgár Videoton" emlegetése sem cáfol semmit, sőt, inkább a gyanút erősíti. Fontos-e mindez? Önmagában annyira nem. Arra ugyan érdemes felhívni a figyelmet, hogy az említett könyv éppen azt járja körül, hogy miként lett a "külkereskedő" az "ügynök" szinonímája a szocializmusban továbbá azt is, hogyan lettek a külkereskedő cégek az államvagyon rendszerváltáskori magánvagyonná "konvertálódásának" kísérleti telepei és első fecskéi. Petar Dobrev múltja nem önmagában érdekes, hanem Apró Piroska rendszerváltás előtti és utáni karrierjével, meg Gyurcsány Ferenc első milliójával együtt. Apró Piroska 20 éven keresztül volt "külkeres" a rendszerváltás előtt, állami cégektől kezdve a minisztériumig. A rendszerváltás után volt Horn Gyula kabinetfőnöke, illetve elnök vagy igazgatótanácsi tag állami, részben állami vállalatokban, bankokban. Idézzük az Origo (nyugalom, még a régi) 2004-es Gyurcsány-portréját: "
Az Altus a privatizáció nyertese lett. Gyurcsány ezentúl nem tanácsot adott, hanem maga kezdte felvásárolni az állami vállalatokat, egyre nagyobb tételben és mennyiségben. Amikor látszott, hogy megy az üzlet, akkor a Creditum több fontos munkatársa is csatlakozott hozzá: először Tatai Ilona, aki a rendszerváltás előtt az egyik legsikeresebbnek számító állami vállalat, a Taurus vezetője volt. Ugyanakkor a politikai életből is ismerték egymást Gyurcsánnyal. Tatai az utolsó Politikai Bizottságnak is tagja volt, ahol a reformerek között azzal keltett feltűnést, hogy nyilvánosan tiltakozott a veszteséges KGST-export ellen. Tatai később hozta magával Jagiellowicz Györgynét, aki szintén taurusos volt, és jelenleg ő vezeti az Altust. A cég körül még több reformkommunista is feltűnt, többek között Kiss Elemér, a Medgyessy-kormány későbbi kancelláriaminisztere, aki ügyvédként segítette a cégbirodalom kialakulását. A régi politikai kapcsolatok üzleti lehetőségeket hoztak: az Altus például a Miniszterelnöki Hivatal volt bölcsődéjét vette meg székháznak. Gyurcsány 1996-ban nősült harmadszor, ekkor vette el Dobrev Klárát, akinek nagyapja, Apró Antal volt parlamenti elnök, édesanyja, Apró Piroska (Horn Gyula volt kabinetfőnöke) révén szintén tovább erősítette kapcsolatát a baloldali körökkel. Az esküvő idejére Gyurcsány már túl volt a gazdagságát megalapozó üzleti sikereken, melyekben az is segített, hogy Apró Piroska MHB-igazgatótanácsi elnökként hitellel segítette Gyurcsány vállalkozását. Gyurcsány először jövendő anyósával ismerkedett meg üzleti tárgyalásokon, és rajta keresztül ismerte meg feleségét. Az ellenzék rendszeresen támadta azzal Gyurcsányt, hogy több sikeres üzletben, például a balatonöszödi üdülővásárláskor családi-politikai kapcsolatai segítették gyanús haszonhoz." 

Igen, már hallom a reakciókat erre a posztra, hogy miért ezzel kell most foglalkozni, miért "az ellenzéket" hiteltelenítjük, különben is a mostaniak sokkal rosszabbak. Csakhogy. A NER a rendszerváltás utáni politikai fejlődés terméke és mint ilyen nem tárgyalható külön attól. A rendszerváltás után alakult ki a politikai és a gazdasági élet összefonódása, amely a korrupció egy magasabb szintje. Arról beszélünk, hogy a gazdasági szereplők nem megvásárolnak egyes politikusokat, hogy azok az ő érdekeiket képviseljék, hanem azt, amikor a politika hozza létre és táplálja a gazdasági elitet, nem egyszerűen hagyja befolyásolni magát attól, hanem lényegében eggyé válik azzal. Ugyanebben az időszakban a baloldal négy miniszterelnököt adott Magyarországnak. Az első kettő - Horn és Medgyessy - már a rendszerváltás előtt is fontos politikai tisztségeket töltött be, nemkülönben a diktatúra elnyomó gépezetének is tagjai voltak, Horn karhatalmistaként, Medgyessy szigorúan titkos tisztként. Utóbbi kettő - Gyurcsány és Bajnai - a fiatalabb generációt képviselték, mindkettejükkel kapcsolatban elhangzott, hogy nekik koruknál fogva sem lehetett közük "azokhoz az időkhöz", egyébként pedig az üzleti életből jöttek. Épp csak azt felejtették el hozzátenni, hogy az állammal üzletelő üzleti életből, amelynek jó politikai kapcsolatai voltak. Ennyi erővel Tiborcz Istvánból is lehet még politikus úgy, hogy senki nem firtathatja majd azt a bizonyos első milliót. 

Fontos-e önmagában, hogy ki volt Gyurcsány apósa? Önmagában nem az. Ugyanakkor egy apró részlet abból a történetből, amely arról szól, miként fonódott össze a rendszerváltás utáni Magyarországon a politikai és gazdasági elit. Amikor maffiakormányozunk, akkor ne felejtsük el, hogy eleve egy maffiafilmben élünk, Orbán csak az a szereplő, amelyik leszámolt a riválisaival.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6514379248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.20. 17:07:18

A bolgár külkeresek között átlag minden tizedik ember volt titkosszolga annak idején. Azaz az esély 10 %.

Európai téridő 2018.11.21. 09:11:24

Nem árt tudni, hogy a bolgárokat a török rabság alól tényleg felszabadították az oroszok 1877-78-ban.

Ibolya Zuberecz 2018.11.21. 21:50:34

Dobrev Klára édesanyja Apró Piroska, aki Apró Antal /MSZMP KB tagja/ lánya

hidroponi 2018.11.21. 22:26:53

dobrevvel ellentetben levai aniko apjarol biztosan tudni hogy 3/3-as volt.

alfahir.hu/kiderult_orban_viktor_titka_az_aposa_is_iiiiii_as_ugynok_volt

dare 2018.11.21. 23:48:47

A "külkereskedők" a globalizáció előfutárai voltak, akik olyan ügynöki tevékenységeket folytattak, mint a könyvben is említett részlet:

"Az Irak-iráni háború idején például azt is megszervezték, hogy miközben leszállították Iraknak a Videoton rádiólokációs rendszerét, az irániaknál felállították ugyanannak a berendezésnek a zavaró állomásait. De voltak gondok abból is, hogy az amerikaiak olyan integrált áramköröket találtak a Nicaraguában és Afganisztánban zsákmányolt bolgár fegyverekben, amelyeket a Videoton vásárolt az Egyesült Államokban."

Hogy szóba került az Irak-Irán konfliktus, a jól ismert arab-perzsa vallási és területi vitákból kinőtt öbölháború, amely azt a térséget komolyabb háborús övezetté tette, az megint arra ösztönzött, hogy megnézzek újra egy dokufilmet.
14 éve láttam ennek a bizonyos Michael Moore-nak azt a filmjét, amely pont ezt a kizsákmányoló, rablókapitalista szemléletet ostorozza, amellyel a nagyhatalmak "stabilizálnak" bizonyos térségeket.
De minden stabilizációt megelőz egy hol mesterséges, hol szerencsés véletleneknek köszönhető destabilizáció, aminek kialakításában nehéz lenne nem vitatni a szerepüket.
Usa-orosz ilyen téren egykutya.
Nincs olyan hogy jaj a jóságos amerikaik majd megvédenek, ahogy olyan sincs, hogy a jóságos oroszok védenek majd meg.
Érdek van, hatalom, pénz, és a tömegek feletti uralkodás hol "demokratikusabb", és hol "diktatórikusabb" eszközökkel.
Inkább olyan van, hogy valamelyik "jóságos" a kettő közül destabilizációt okoz az országban, amit a másik persze majd igyekszik megoldani a maga eszközeivel, és öröm-bodottá van máris mindenhol.
Akkor van baj, amikor véletlen olyan elnököt választanak meg, aki egy kicsit komolyabban gondolja az elnöki teendőket, mert sajnos az ilyet fejbe kell lőni, kell az elnök, de azért ne élje bele magát túlságosan a szerepébe.
Az amcsiknak úgy kellett Putyin, mint egy falat kenyér, most egy bohóc elnöknek nem örültek volna, a történelemnek még nincs és nem is lehet vége, mivel rajtuk kívül fejlődnek azért más országok és szövetségek is (Kína, India, az Unió).
De lehet túlgondolom ezt, lehet tényleg van két ez a két nagy ellenpólus, a világok harca, ahol az egyik sarokban a neoliberális vadkapitalista szemlélet áll, amely mindent és mindenkit leural lassan, és ami elől menekülni se lehet, a másik sarokban pedig az elrettentésnek is beillő diktatúra, a vad kelet, amely szintén a kizsákmányolásra épül, na de nem úgy, és meghagyja a tömegeknek a "választás" lehetőségét, akarom mondani illúzióját.
Esküszöm így érzem magam: youtu.be/3GsvlXoOM9E

Nem érdekel se Gyurcsány, se Orbán, se Trump, se Putyin, csak az érdekel mikor fognak felhagyni végre az emberek irányításával és manipulálásával.
1% irányít 99%-ot.
A modern fáraók a köz szolgálatában. :D

De visszatérve a filmre, aki nem látta a Fahrenheit 911-et, az feltétlen nézze meg:
youtu.be/iISI7W8n0Mg
14 év után, és ismerve az azóta eltelt időt egészen mást adott, mint akkor.
Helyesebben ezért a kérdés: bábú volt-e Gyurcsány?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.11.22. 07:37:51

rendes munkasember volt dobrev.aranyosan viccelt
lehet tavozni nincs itt semmi látnivaló

Duplaxiii 2018.11.22. 08:03:17

Fontos ez?
Ha a mai ipari kémek léteznek, akkor csak azért negatív valaki mert a gyujcsány apósa?
Nem kellene azon elgondolkodni, hogy a népet nem az ipari hirszerzők terrorrizálták, hanem a belső elhárítás, a belső ügynökök, mint például orbán apósa?
Vagy a mai politikai elit elég nagy része?
Hogy a mai politikai elit zsigerből akadályozza meg az ügynökkartonok nyilvánosságra hozását?
EZ a gond és nem az, hogy valakinek a valakije egy másik korban külföldön mit tett vagy nem tett.
Az mszmp összes felsővezetője, az iparvállalatok, intézetek vezetői rendszeresen kapták a hangulatjelentéseket, ipari szinten volt az adatgyűjtés és a besúgás.
Ma hány ilyen is található a kormányban vagy a parlamentben?
Miért égeti ez a kérdés a bloggereket (is)????
.
A napi hibás céltáblára vaktölténnyel tüzelő ellenzéki poszt és még csak reggel van.
Akarja egyáltalán a csúti leváltását az itteni bloggerközösség?

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.11.22. 08:08:47

@dare: 911 trump case closed - ez jobb, igaz már az eredetit törölte a jewtube, de meg lehet taalálni.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.11.22. 08:22:58

@rockseiaXLL: még1: Christopher Bollyn
Meg még1: Dr. judy Wood
Na még1: Kaliforniai "tűzvész"

Duplaxiii 2018.11.22. 08:34:33

@dare: Hú bzdmeg... Nem semmi álláspont...
Kár hogy nálad a történelem leszűkül az újkori pár évtizedre, miközben ez a módi évszázadokkal ezelőtt is alap volt, sők még az ókorban is.
Emberek vagyunk, ez az evolúción része!
Gyujcsány mint bábú????
Hiszen ő legalább nem titkoltan merül le a gengszterváltás idején és a pártpénzekés a komcsi kapcsolatrendszer felhasználásval szerezte meg a gazdagságát (ahogy rengeteg régi káder tette...)
A bm által védett fidesz? Az mszmp által létrehozott mdf???? Ők akkor mi, ha gyújcsányt bábozzuk? Egy olyan terv részei ezek a senkiháziak, akikre te utalsz, csak nemzetközi szinten. Itt a példa ennek a bűnözőnek a kimenekítése, a komcsik ma is itt élnek és uralkodnak, nekünk meg dobálják a "üveggyöngyöket"
Jómagam már kivonultam az erdőbe (valóságban, de nem értem, hogy a Fahrenheit 911 hogyan kapcsolódik a politikai besúgáshoz...), nincs tévém, sportot is neten nézek, rádiót sem kapcsolom be, pár naponta bemegyek a faluba vagy a kisvárosba és beszerzem a szükségeseket. És nicsak! Mit látok a környezetemben? Tucatnyi család költözött ki az eltelt egy évben is, és nem anyagi okokból! Menekülnek az emberek a két oldal információs és valódi terrorja elől.
Amit a politikia és a kollaboráns médiája, bloggerei évek óta tesznek, az azt váltja ki az emberekből (a gondolkodó emberekből), higy nincs más út, mint a passzivitás és a kivárás, túlélés. A gyrekeket aki tudja kimenekíti az országból vagy "beavatja", azaz politika ellenesnek neveli!
Én sokat éltem a régi rendszerben, az nagyobb gyerekem még akkor született, de az ami ma van, az kádár alaptt még a 70-es években sem volt! Ők hagyták élni az embereket, nem jól, de hagyták.
Ma nem a globalizáció a gond, az az evolúciónk része, hanem hogy ezen a térfélen a 28 év alatt nem pusztuktak ki a régiek, hanem már nyiltan tevékenykednek és felhasználják a globalizáció lehetőségeit a lopásra, amihez a társadalmat korlátozzák. Az teszik, amit egy normál banánköztársaság diktátora sem tenne meg, az allopandó pénzt kitermelők "levágását"...
Ez a bolsevik baloldal jellemzője, amihez a Y generációs neoliberális bolsevik mozgalmak, aktivista közösségek, jogvédők a másik oldalról bontják a falakat! Ez a fő gond, hogy nem egy ellenség akarja a társadalom vesztét, hanem kétoldalról "lövik" az embereket, akik ha tehetik, elkezdenek elmenekülni az "erdőkbe".
Érthető, hogy a blogtérben ez nem jelenik meg, hiszen a hangadó bloggerek az említett Y generációs bolsevik mozgalmak emberkéi, azok szekértolói, ők nem a társadalom javításán melóznak (a hazug propagandaalapú posztjaikkal), hanem csak a cserén, a saját gazdáik hatalomra jutattása számukra a cél. Hogy a fidesz helyett az lmps, a momemtum vagy más káros csoportok miatt menekülhessünk az erdőbe...
Gondolj bele a veszély mértékébe! A balosok, a komcsik, a túlélők, a bm-esek azért elég sokan vannak, mérhetők!
De az új ellenség egyszerűen nem mérhető, csak a internet miatt látszanak meghatározóknak. Most akkor a kisebbségi terror helyett jön majd a mikrohalmazok terrorja? A feministaaktivistáké, a kamu jogvédőké, a hazug ökoterroristáké, az emberi evolúciót tagadó gendercsoportoké??????
Putyin, orbán, erdogán ellen az idősebben ismerik a védekezési módszereket, sajnos a mai generáció nem, ők az internetet tekintik "csillagháborús" eszköznek, így az említettek röhögve élnek túl bármiféle "facebook kiabálást". Nehézfegyverekkel, gyakorlott hadvezérekkel várják a mai ellenzék csupaszseggű fakardos támadóit...
Ma már az Andrássy 60-ra sincs szükségük, hiszen az ellenzék önmagát nullázza le.
.
Moore meg nagyon rossz példa, őt érvként felhozni?
Ha nálunk élne, ideális NER kompatibilis propagandista lenne, a tv2-t vagy a riposztot bíznák rá és ugyanilyen bulvárkamukkal szerezne sok pénzt - önmagának.
.
Szóval aki teheti, irány az "erdő", és átváltani anarchista állapotba. Ma nincs, nem létezik alternatíva a hatalommal szemben, az meg végig fogja vinni a terveit. És figyelni, ébernek lenni, hogy az utolsó pillanatban átúszhassunk Párkányba... Mert a legrosszabb globalizációs tér is jobb, mint ami itt várható! Ne feledd, a déli határon már ott a vasfüggöny, az nem csak be, hanem kifelé is akadály!!!! Nyugaton az osztrákok (az EU) építi már... Nem sok zöldhatár marad, ha jön a pirosútlevél... 1956.

Duplaxiii 2018.11.22. 08:37:03

Onnan ismerhetők fel a neobolsevik hangadók, hogy a hazai súlyos problémák helyett rendre trumpoznak, amerikaellenesek... Mintha nekünk az lenne a legnagyobb bajunk...
Látom magam előtt a 70-es évek Népszabadság vezércikkeit! Rohadt imperialisták! Rohadt USA!

sas70 2018.11.22. 09:57:52

Antal József mondása jutott eszembe, -amikor panaszkodtak neki, hogy régi "pártemberek" jutottak gazdasági hatalomhoz, hogy "Tetszettek volna forradalmat csinálni!"-erről az írásról.
Én is ismertem olyan embereket, akik közép vagy felső vezetők voltak vállalatoknál és a privatizációval szerezték a vagyonukat, ami nem ment politikai kapcsolatok nélkül, ráadásul szinte nem lehetett vezető valaki a szocializmusban párt tagság nélkül.
Ez volt részben a deal, a békés átmenet ára és persze az állampárt tagjainak érdeke.
Jó volt ez? Nem.
Lehetett volna máshogy? Valószínűleg csak forradalommal, ahogy Antal mondta. Persze utólag rettentően okos mindenki, csak az akkori tényeket, az akkori helyzetet felejti el számításba venni.
Ismertem olyan céget, ahol kvázi demokratikus dolgozói privatizáció volt, majd pár év múlva, mégis csak a vezetők kezébe került a részvények többsége, mert az egyszerű munkás, eladta az üzletrészét, persze jó pénzért. Ezeknél legalább a kisemberek is nyertek valamit, nem a fejük fölött döntöttek.
Szóval az ősbűn, a politikai hatalom, vagy politikai kapcsolatok, gazdasági hatalommá való konvertálása volt. Bűnben fogant demokrácia! Arra azért utalnék, hogy Orbán apja is így szerezte a bányát, az apósa meg részben saját, részben felvásárolt kárpótlási jeggyel földeket és még lehetne több, ma mellettük álló embert megnevezni, aki szintén hasonló módon, abban az időszakban alapozta meg a vagyonát. Lehet ezt kiabálni és "érvként" felhozni bármelyik oldal esetében, viszont ez akkor is így történt és részben szürke, részben fekete zónában.

A legnagyobb problémát abban látom, hogy ezekkel a történésekkel igazolják és teszik elfogadhatóvá emberek azokat, amik viszont manapság történnek és hagyják, sőt elnézik, hogy az akkori bűnök megismétlődjenek és rendszer elemekké váljanak. Nevezetesen, hogy politikai és állami kapcsolatok nélkül ne lehessen, vagy csak nagyon nehezen vállalkozni és üzletet csinálni. Valamint azt, hogy az állami járadékvadászattal egyszerűbben és kockázatmentesebben lehet nagy pénzt keresni, mint a szabad piacon.
Az én véleményem szerint ez pedig nagyobb bűn, mint a rendszerváltáskori bűn. Mert ezt már azok követik el, akiknek lenne szabad választásuk és más országot építhetnének, mint ami a kis bűnös dealeken alapszik.

dare 2018.11.22. 10:38:29

@dare: Elírtam: bábu (bocsi)

@Duplaxiii: Egyáltalán nem szűkül le, nem is akartam leszűketi usa-orosz viszonyra, ezt csak támpontnak adtam, hisz mindkettő egy modell.
Az egyik a "demokratikus", a másik az erős vezetős, de mégis mind a kettő a tömegek megtévesztésére épül.
Jó lehet erős konteó ezt a kettőt párhuzamba állítani, de a második vh óta megvan ez a jó fiú, rossz fiú szerep, amivel évtizedekig uralták a világot, amely így egy mi vagyunk a jó fiúk, nekünk ezt a világ érdekében meg kell tennünk nézőpontot népszerűsítette a tömegben.
Nem állítom azt, hogy ez a felállás mesterséges volt, csak annyit mondok, vajon bábuk vannak vagy voltak-e országok élein.
A két Busch bábu volt-e? (ezért kapcsoltam a F 911-et s sztorihoz)
Clinton, vagy esetleg Obama?
Putyin, Gyurcsány, Orbán, Merkel, Cameron, Macron?
Meddig lehetnek hatalmon, addig amíg tehetségesek, vagy addig amíg hagyják.
Gyurcsány tehetséges politikus, de mégis megbuktatták?
Miért és kik?
Nem is nyugszik bele, ha most Orbánnal bekövetkezne ugyanez, ő is nehezen dolgozná fel.
De Orbán úgy tűnik védve van.
Kellett egy ellentét, az egyik megbukott, a másik így (rábólintással) építgetheti a hatalmát egészen addig, amíg azt nem mondják újra elég.
Ez nagyon régóta így működik, nem egy népcsoportot kell a dolgok mögé képzelni, hanem többet.
Ez a háttérhatalom, az oszd meg és uralkodj elv úgy működik, hogy megadják minden országon belül a választási lehetőséget, de a valóságban nincs választása az embernek.
Most is sikerült eltolni a biciklit mind a jobb, mind a baloldalon a szélsőséges álláspontig, ezért jogosan merül fel a kérdés: miért?
Miért ment el a baloldal a falig minden értelemben, és miért megy el a falig Orbán is a 2/3-dal?
Azon is gondolkoztam, vajon Orbánt ha most tavasszal legyőzi a nép, vajon milyen típusú országvezető felelt volna meg az érdekeknek.
Olyan aki a népével kicsit jobban foglalkozik, a közvagyont és a forrásokat megfelelően osztja be, és általános jólétet igyekszik teremteni a hazájában a valódi 2/3-nak?
Az nem megoldás nekik, hogy növelik a fizut, de növelik vele együtt a megfizetendő terheket is.
A jó fizetések viszont kivétel nélkül a multiknál vannak, tehát nem nagyon lehet itt kardoskodni a nemzeti vagyonnal (csak szóban), ami miatt idecitáltam Moore-t, aki erős propagandista szó mi szó, viszont erősen globalizációkritikus is, és a nagyvállalatok oszd meg és uralkodj elvét is erősen megveti.
Látom a veszély mértékét, és látom a "választás" lehetőségéből fakadó dilemmát is.
Az erdő nem megoldás, az csak homokba dugott fej, attól még a kizsákmányolás és néphülyítés működik, és idővel majd a legeldugottabb helyen is utolér, nem lehet elbújni előle.
Mondjuk lehet én is ezt fogom tenni, ezért nem is ítélkezem, de még nem.
Még talán fel lehet oldani ezt a hamis dilemmát, ezt a "választásnak" nevezett illúziót, ahol jobbos és balos pàrtok engedéllyel szipolyozzák ki a tömegeket a tömeg hangos éljenzése közepette.
Nem hiszek a pártpolitikában, sem az "erős" vezetőben, sem a bal-jobb vetésforgó elvben, sem azokban, akil eladják a lelküket valamelyik hatalomnak.
Nem kérek a hamis választási dilemmából.
Ez nem 56 választása, akkor még volt választás, azért akár még harcoltam is volna.
A mostaniért nem, ha ez a dilemma marad, akkor irány az erdő.

dare 2018.11.22. 11:10:20

@rockseiaXLL:Köszi, majd rájuk nézek.

dare 2018.11.22. 11:35:54

@rockseiaXLL: Gyorsan ránéztem azokra amit mondtál.
Helyesbítek: most azonnal irány az erdő.
Na nem azért, mert bármit is érdekesnek találok ebből.
Hanem azért, mert remekül működik a hamis dilemma foganatosítása az emberekben.
Állj, tapsoljunk...tapsoljunk!

Valóság nevű unokahúgotok 2018.11.22. 13:05:59

Esetleg lennétek kedvesek írni a Reflektor blog pénzügyi hátterét biztosító Ungár Péter apukájának megmilliomosodásáról is egy alapos tényfeltáró posztot?

Ha már egyszer igaz, hogy "a NER a rendszerváltás utáni politikai fejlődés terméke és mint ilyen nem tárgyalható külön attól. A rendszerváltás után alakult ki a politikai és a gazdasági élet összefonódása, amely a korrupció egy magasabb szintje. Arról beszélünk, hogy a gazdasági szereplők nem megvásárolnak egyes politikusokat, hogy azok az ő érdekeiket képviseljék, hanem azt, amikor a politika hozza létre és táplálja a gazdasági elitet, nem egyszerűen hagyja befolyásolni magát attól, hanem lényegében eggyé válik azzal."

He?!:-))))

trabant 2018.11.24. 16:49:14

@Valóság nevű unokahúgotok:

Semmi he.
Az történt, és történik folyamatosan. Jönnek az újabbnál újabb oligarchák, pl.: Andy Vajna a rendszerváltaáskor még egyáltalán nem volt a politikusok közelében, egy ideje viszont a kaszinós szerencsepénzek és a kormány-bulvár média - adózatlan - császára, a luxuskáját pedig irritáló népingerlésre vetették be.

Vajon miért az évekig amerikai adócsalás miatt körözött Vajna, és hogy került oda? Valakinek pénzmosoda kellett az USA-beli adósságának törlesztése utánra?
süti beállítások módosítása