A valódi viták otthona

Reflektor

Miért fogja a baloldal elveszíteni a fővárost is?

2018. december 04. - szénhidra

 

Horváth Csaba is hozzászólt az elektronikus jegyrendszer fiaskójához, amivel sikeresen bebizonyította, hogy mindössze két dolgot nem ért: hogy mi történik a fővárosban és, hogy mit gondolnak a választók.

Miközben az establishment-baloldal folyamatosan azt mondogatja, hogy de Budapesten még nyerhetünk (Cf. "Gólt azt nem lőttünk, de sokat mozogtunk a pályán."), nem veszi észre, hogy de nem főpolgármester-választáson, mert még a baloldali szavazók is behúzzák Tarlósra, egész konkrétan azért, mert a BKV-botrányok után jött egy BKK-korszak. Tarlós "legalább nem korrupt" illetve "szakember, aki rendet rakott" imázsa ennek köszönhető, még úgyis, hogy részben homofóbiából, részben a lobbiknak engedve maga számolta fel az egységes BKK-t, hogy patent visszaálljon az azelőtti helyzet (csak fideszes kinevezettekkel). És akkor mit csinál Horváth Csaba? Átveszi a városvezetés egy héttel ezelőtti, mindenki által hiteltelennek tartott, Vitézyre mutogató felelősséghárítását azután, hogy már a Tarlós is elengedte a Dabóczi kezét. Sírok.

 Vitézy így írt erről:

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8414426200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.05. 17:49:53

@morph on dear: Ez ilyen, szocik csinaltak minusz 5% GDP novekedest ugy hogy kozben meg el is adosodtunk, mocskos Orv ban meg csak plusz 5%-ot tud adossagcskkentes mellett. A lipsik gazdalkodasa meg Orvbane kozott kb. mindossze 15 milluard USD vagy 4000 mrd!!!! forint van eves szinten. 11 milliard naponta pluszban.

S ez is csakazert mert Orban korrupt es stadiont epitett a kertjebe....nyihaha

Attilajukkaja 2018.12.05. 17:51:15

@morph on dear:
"Három évig visítottatok, hogy le kell bontani a kerítést, ezt már nem mossátok le."
Na majd a Chuck Norris (magyar hangja Csák Nóra) egy rúgással lebontja, amikor Viktorunk véletlenül elfordul! :o)))

Attilajukkaja 2018.12.05. 17:53:31

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
"A lipsik gazdalkodasa meg Orvbane kozott kb. mindossze 15 milluard USD vagy 4000 mrd!!!! forint van eves szinten. 11 milliard naponta pluszban."
Köszönet érte az EU-nak!!!!

morph on dear 2018.12.05. 17:58:21

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ja és még az is kimaradt, hogy ha jó a GDP, akkor azt kell mondani, hogy ez csak egy szám, semmit nem jelent. számmisztika, köze sincs a valósághoz. Ha rossz, akkor meg óbégatni kell hogy mindenki elszegényedik.

morph on dear 2018.12.05. 18:00:32

@Attilajukkaja: Ja az EU csak az orbán-kormányt támogatta, nyilván. Hagyjuk már, annyira szánalmas ez a körömszakadtáig ragaszkodás ahhoz, hogy "de nekünk akkor is szar, mert orbán szar, és ha véletlen valami jó, az orbán ellenében jó" logika.

Nagy Anita Sv 2018.12.05. 18:05:34

@morph on dear: Ennek a stratégiának a része a letelepedésikötvény-program is, amelyben a magyar államon kívül mindenki jól járt. Legjobban a kideríthetetlen hátterű közvetítőcégek, kötvényenként több tízezer eurónyi busás haszonnal, de a konstrukció kiválóan alkalmas volt nemzetközi pénzmosásra is, valamint bűnözők letelepítésére Magyarországon. Olyan figurák érkeztek, mint például Bassár el-Aszad szíriai elnök egyik legfontosabb pénzembere, de a lista hosszan folytatható. Ma már egyre gyakrabban érkeznek hírek arról, hogy miféle nemzetközi bűnözők kaptak magyar papírokat vagy magyar konzulátuson vízumot.

Attilajukkaja 2018.12.05. 18:06:15

@morph on dear:
"az EU csak az orbán-kormányt támogatta, nyilván"
Ők hívták le a legtöbb pénzt.

Orbán veje 2018.12.05. 18:08:50

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Hé haver! Szar életed lehet, ha állandóan az orbáni mocskot próbálod felnyalni. Kicsit sok van belőle mostanság, hát igyekezzél, mert kibasznak a troll állásból.

5perc 2018.12.05. 18:33:37

Szóval a fideszes lobogó égésről az ellenzék jut eszedbe.

morph on dear 2018.12.05. 18:36:50

@Attilajukkaja: Jah hogy a korábbiak még ehhez is hülyék voltak? Én ezzel nem büszkélkednék.

lazarus (törölt) 2018.12.05. 19:10:58

@Jules Berstein: nálad a max. 48% az 2/3 ?

csalással nyert a vajda, min. 52% vágóhídra küldené a tolvajokat. 20% Erzsébet utalvánnyal megvett szerencsétlent meg ne vedd valódi szavazónak.

az egész ország egy szétlopott sapka xar.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.05. 19:12:07

@morph on dear: hat valoban a vasarloeron mert GDP szerintem lenyegesebb az egyszeri magyarnak mint a nominalis....

Ezt szeretem Orbanban, hatarozott celokat tuz ki, es meg is csinalja oket. 1 millio munkahely, pipa. Osztrak szint 80%-at elerni vasarloeroparitason....ez az uj cel.

magyar 2017 29000 usd per fo
osztrak 2017 kb. 50000

azaz 2030ra a magyarnak elvileg fel kene menni 40000re, ez akar sikerulhet is

ha nem jonnek az elQrok, vagy a zarabok

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.05. 19:14:59

@lazarus: 90 ota soha senkinek nem volt 48%-a, es nagyvonaluan az egyeni kepviseloket is kifelejtetted

gyere le a szarrol

inteligencs elenzeki 2018.12.05. 19:19:14

@seol:

"A gazdasági melléfogások és a többi huncutság leplezésén dolgozik a teljes államapparátus, "trükkök" ezreit dolgozták ki; és még így is kell a narancsszín szemüveg, hogy az ember elhiggye az idióta győzelmi jelentéseket."

Szóval a Fidesznek már a zsebében vannak a nemzetközi hitelminősítők, de még az Index is, ahol a címlapon szerepelt az 5%-os gazdasági növekedésről szóló hír.

Értem..... Ühümm.... Szedsz valamit ?

berne 2018.12.05. 19:21:07

Horváth lesz megint a főpolgármester jelölt?
LOL

inteligencs elenzeki 2018.12.05. 19:23:31

@Attilajukkaja:

"Ők hívták le a legtöbb pénzt."

Legyünk precizek, ők TUDTÁK a legtöbb pénzt lehívni, miután teljesítették a költségvetési hiányra vonatkozó uniós előírásokat. Ami szintén eredmény.

lazarus (törölt) 2018.12.05. 19:30:44

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.12.05. 20:16:21

@Jules Berstein: "...Az ellenzék olyan emberekből áll, akiknek a szar is ízetlen, mindegy milyen kormány van, az rossz, mert mi jobban csinálnánk. Mondják Ők. Na és mit mondanak a választók? Azt, hogy menjetek a francba...."

Megpróbálom udvariasan, minden rosszindulat nélkül.

Mielőtt leírsz valamit, próbálj meg elgondolkodni az értelmén. Ezt a mondást felcsippentetted valahol, (speciel az én blogom egyik bejegyzésében is szerepel, és én a közeli rokonságomból loptam, mert nagyon megtetszett, de ezzel nem arra gondolok, hogy nálam olvastad) de rosszul emlékeztél rá, ezért írtad le ezt a butaságot a kommentedben.

A mondás helyesen idézve: A szar sem elég büdös neki(k).

Olyan emberre/emberekre mondják, akik mindig-mindenbe-mindenhol- mindenhogyan (akár a szarszag kapcsán is) ész nélkül belekötnek, akadékoskodnak, kritizálnak, elégedetlenkednek, fikáznak, köpködnek.

A te verziód szerint a fideszeseknek nagyon jó ízű a szar.

Egyébként lehet, hogy ebben igazad van, bár kétlem, hogy erre gondoltál.

Celtic 2018.12.05. 20:16:27

@Orbán veje: Persze, lehet. Nyilvan, aki hasonlo szarnak tartja a parlamenti "ellenzeket", mint a kormanypartot, az csakis kormanyparti lehet.
Itt feljebb nem a zsirdisznorol meg az ajtatos manorol volt szo, azokon kiduhongom magam a 444-en naponta, itt feljebb a toketlen "Eselyes Ellenzeki Jeloltrol" van szo, akitol ugyanannyira borzadok, mint a Tarlos Pityertol.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.12.05. 20:19:21

@Frady Endre: Na, lásd fentebb a kommentemet, ugye. Nem csodálkozom, hogy lecsaptál rá, nekem is nagyon vissza kellett fognom magam, de próbálom kerülni a felesleges konfliktusokat így Karácsony közeledtével, mert azért, mert, meg egyébként.

Celtic 2018.12.05. 20:19:34

@berne: Jaja. Meg a DK-s Gy. Nemeth. Aztan az MKKP lesz a hibas, mert ezek ketten szereznek 30-30%-ot, mig a Tarlos 40%-ot.

Hiaba, az MSZP-ben nem lehet reformot csinalni. Meg kellene szuntetni, foldig rombolni, soval behinteni. Ugyis csak latszatellenzek, a Fideszt nem tudja igy megverni.

Celtic 2018.12.05. 20:24:11

@Orbán veje: Mindig ???? Jo, ha havi egyszer kommentelek ide a blog.hu-ra....
Mikor lattal engem errol beszelni ?

Egyebkent Kosarol mar kifejtettem a velemenyem (igaz, a 444-en): "Beleszart a sajat szajaba es azt oklendezi vissza". Rezsisziszirol meg nincs, beszelo disznosajt, ahoyg valaki megallapitotta. Igaz, eleg jol fizetett, multkor is valami ketmilliardot kapott egy birkozo sportcsarnokra, ha jol remlik.

Nancsibacsi 2018.12.05. 22:31:58

@Sir Gombóc: Ha a kormánynak semmihez sincs köze, akkor nem teljesen tökmindegy hogy ki kormányoz? Nem adja ki ez sehogy se - hogy a fene enné meg...

Orbán veje 2018.12.05. 22:32:29

@Celtic: Hát haver ha te ilyen kibaszott okos fiú vagy, akkor miért nem csinálsz egy ellenzéki pártot? Oszt mutasd meg, hogyan kéne csinyányi.

Nancsibacsi 2018.12.05. 22:33:04

@Orbán veje: "te akkora egy orbánfi baromállat vagy"
Ő kéne hogy rátok szavazzon - ezzel biztosan meggyőzted :-D

Sir Gombóc 2018.12.06. 00:21:04

@morph on dear: hülye voltál, vagy és maradsz is.
A két dolognak nincs köze egymáshoz.

Fazakas László 2018.12.06. 06:17:49

@Tangooo:
Valóban! Demszky elvtárs világvárosos példaképe - például maga Párizs.
Most azonban meg lehet nézni a koszt, a szemetet, az úton-útfélen mindenfelé migráns sátortáborokat, vagy a teleszart közparkokat, sikátorokat....
Köszönjük, de akkor inkább Tarlós!
Aki kicseréltette a BKV járműveit, helyretette a főváros lepukkadtabb részeit (vagy legalább törekedett reá), majd bemutatta egy életre a Baross tér (Keleti pályaudvar) migráns hézköznapjait! Nekünk az BŐVEN elég volt egyszer. Aztán - SOHA TÖBBÉ!

nu pagagyí 2018.12.06. 06:48:22

Annyira tud tetszeni, amikor az álellenzéki reflektor blog baszogatja az álellenzék valamelyik másik alakját.
Ezen a blogon valahogy sosem olvastam semmiféle elemzést a rezsim aktuális gaztetteiről, fő témája a gyurcsányozás, a kommunistázás, mintha a mai szarért is azok felelnének, akik már lassan egy évtizede, közelében sincsenek ahhoz, hogy kárt okozhassanak.

nu pagagyí 2018.12.06. 06:55:42

@Fazakas László: Valahonnan ismerős ez a "rohadó Nyugat" duma. Ja, igen! Egykor a hiánygazdaság fénykorában, a dagadt párttitkárok harsogták ezt, visszaböfögve az akkor is nemzetstratégiai jelentőségű sajtó iránymutatásait.

Celtic 2018.12.06. 08:11:56

@Orbán veje: Ok, bocs, elfelejtettem, hoyg ez a blog.hu, ahol nem vitazni kell, hanem trollkodni.

Remelem, most vegre felallt es nem kell a picsogasod hallgatnom a folytonos logasrol.

Attilajukkaja 2018.12.06. 09:10:47

@morph on dear:
"Jah hogy a korábbiak még ehhez is hülyék voltak?"
Akkor még kevesebbet adott az EU. Amúgy sem büszkélkedés kérdése. Még akkor sem lenne az, ha a korábbiak valóban hülyék lettek volna.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.06. 09:54:33

@Attilajukkaja: Hát nekik is csak alig sikerült lehívni a keretet, ha Kurcsányék maradnak, akkor 30-40% maradék lett volna.... Az más kérdés, hogy a Csuti Törpéék lehívták, és le is nyúlták....

Attilajukkaja 2018.12.06. 10:47:38

@Magánvéleményem:
Lehet, igazad van, ...de ez csak feltételezés. De így Bajnaiék legalább valóban nem tudtak annyit lopni, amennyit Orbán bűnbandája. Én azt mondom, akkor inkább legyen 30-40% maradék!

citrix 2018.12.06. 11:15:21

@maxval balcán bircaman: Klassz ha Szófiából mondják meg ki legyen Budapesten a főpolgármester.

Attilajukkaja 2018.12.06. 11:24:00

@citrix:
Inkább Moszkvából, Szófia csak egy kihelyezett szócső. :o)

citrix 2018.12.06. 11:42:19

@maxval balcán bircaman: Szófiából speciel te akarod megmondani ki legyen a budapesti főpolgi. Brüsszelből nem tudok senkit aki itt nyomulna és tolná ezerrel a szovjetorosz propagandát :-) Mondj egy brüsszeli kommentelőt de ha lehet ne Sorossal vagy a "háttérhatalommal" gyere hanem konkrét személlyel aki ide olyan aktív mint te magad. Ha lehet ne Szófiából irányítsák a választást, koncentrálj a saját voksolásodra otthon.

Attilajukkaja 2018.12.06. 11:43:48

@maxval balcán bircaman:
Hát ennyire nem vagy tisztában azzal, hogy a budapesti főpolgármestert Budapestről és a budapestieknekk kell "megoldania"???????????????????????? :o))))))))))))))

Cycmen 2018.12.06. 12:20:41

@citrix: " Klassz ha Szófiából mondják meg ki legyen Budapesten a főpolgármester."

Párizsból, Berlinből, Brüsszelből, Washingtonból is megmondanak rendszeresen dolgokat és akkor az a bajotok a fene azt a libsi pofátokat hogy leszarja Orbán, most meg nem jó Szófia?

citrix 2018.12.06. 12:24:51

@maxval balcán bircaman: Megnéztem. Nem vágom hogy mi köze van a budapesti választáshoz mert főpolgimestert választanak a fővárosiak és nem miniszterelnököt. Tudtommal Orbán még nem választható meg főpolgármesternek is. Mutass brüsszelit aki azt akarja megmondani ki legyen a budapesti főpolgi. Ők megválasztják a sajátjukat. Jó lenne ha Szófiában a szófiai főpolgármestert választanák meg és nem a budapestit.

Attilajukkaja 2018.12.06. 12:25:15

@maxval balcán bircaman:
Akkor pláne tudhatnád!

Az általad belinkelt mobil plakát miért szólna a budapesti főpolgármester választásról?

citrix 2018.12.06. 12:30:25

@Cycmen: Szófia maradjon meg a bolgároknak és a bolgárok maradjanak meg Szófiának, nem kellenek ide migránsok, ezt harsogja a kormánypropaganda. Ha így van, miért is kellenek ide a bolgárok? A másik, ami téged minősít: trágár, mocskos szájú stílusod van ami iskolázatlanságodra és modortalanságodra utal. Próbálj tárgyilagos és szabatos lenni, a mocskos szájú stílust tartogasd a haverjaidnak a kocsmai bulikhoz.

GyMasa 2018.12.06. 12:32:59

@Dekatlon:
"a hülyeség oldalfüggetlen :)"
Stimmel!
"semmilyen rombolást nem akar semmilyen politikai orientáltságú értelmes ember"
Na, itt van a baj a kijelenteseddel, ugyanis osszevonsz ket, egymastol teljesen fuggetlen kriteriumot!
Vannak a kulonfele "politikai orientaltsagu emberek", meg vannak ezen belul azok, akik meg "ertelmesek" is.
Es, ott vannak - bizony, ahogy latom ma- a legnagyobb szamban, a "politikai orientaltsag nelkuli" illetve a "kepviselet nelkuli politikai orientaltsagu" emberek halmaza is.
"a kérdés az,
mit viselnek még el, csak azért, hogy nehogy a "másik" tábor nyerjen"
Rossz kerdes!
A kerdes az, hogy "mi lenne, ha egyszer vegre felulnenk a lora a valtozatossag kedveert, es nem valamelyik oldalan tanyaznank a porban"?

Cycmen 2018.12.06. 12:35:39

@citrix: Jó lenne ha Szófiában a szófiai főpolgármestert választanák meg és nem a budapestit.

Szerintem ha birca valami szaros libsire szavazna előreláthatólag, akkor nem ezt mondanád.

Cycmen 2018.12.06. 12:38:52

@citrix: " Próbálj tárgyilagos és szabatos lenni, a mocskos szájú stílust tartogasd a haverjaidnak a kocsmai bulikhoz."

Ezt esetleg javasolhatnád az itt kommentelő elvbarátaidnak, mert rájuk igaz.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:42:06

@citrix:

Nekem jogom lenne szavazni (van bejelentett bp-i címem), de valószínűleg nem fogok, mert Bp-re kellene utaznom emiatt, szóval ne aggódj.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:42:47

@Attilajukkaja:

Arról szól, hogy "nem itt él, nem itt adózik, de pofázik", ismerős ez a ballib szólam?

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:43:50

@citrix:

S ne aggódj, minden bolgár választáson is részt veszek. Akkor is ezt tettem, amikor Mo-on éltem.

GyMasa 2018.12.06. 12:44:40

@Comte de Gippaud:
Raadasul, a szlovakok meg nalunk is tobb penzt kapnak fejenkent...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:45:18

@citrix:

Éppen kapacitál a feleségem, hogy szavazzak duplán az EP-választáson - azaz bolgárként és magyarként is -, segítve így a nép küzdelmét, de azt hiszem, ez nem lenne erkölcsös, így ezt nem fogom meglépni.

Attilajukkaja 2018.12.06. 12:46:54

@balcán maxval bircaman:
"Arról szól, hogy "nem itt él, nem itt adózik, de pofázik"
A plakát NAGYON nem erről szól!

GyMasa 2018.12.06. 12:50:33

@nu pagagyí:
"fő témája a gyurcsányozás, a kommunistázás,"
Azon elgondolkztal mar, hogy esetleg tenlyeg gyurcsany politikai jelenlete lehet az egyik legerosebb szavazatszerzo teny a fidesznek?
" mintha a mai szarért is azok felelnének, akik már lassan egy évtizede, közelében sincsenek ahhoz, hogy kárt okozhassanak."
Bizony, nagy reszben ok felelnek erte!
Es bizony a mai napig meg TUL kozel vannak a hatalomhoz!
Ahhoz legelabbis eleg kozel, hogy ne engedjenek oda semmilyen esetlegesen ertelmes politikai formaciot.
Ahhoz nem kell am kormanyon lenni, hogy valaki kart okozzon az orszagnak.
Arra boven eleg az, amit a jelenlegi ellenzek csinal, az ellenzeki poziciojukbol.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:52:43

@Attilajukkaja:

Azért mondod ezt, mert éppen egyetértesz a plakáttal.

GyMasa 2018.12.06. 12:53:23

@Attilajukkaja:
"De így Bajnaiék legalább valóban nem tudtak annyit lopni, amennyit Orbán bűnbandája. "
A fo baj az, hogy a szocik hitelbol loptak, amit vissza kell kamatostol fizetni, a fidesz meg a haszonbol lop, igy tobbet tudnak ellopni eszrevetlenul.
Ehhez persze, alapvetoen szukseges, hogy minel jobban menjen a szeker, mert akkor atobb haszonbol meg tobbet lehet ellopni.

citrix 2018.12.06. 12:59:46

@balcán maxval bircaman: Nehéz a felfogásod, de ismét nekifutok: mi köze az Orbánt bíráló plakátnak a budapesti főpolgimester választáshoz? Nem látom rajta Tarlós képét és nevét se. Valahogy olyan vagy mint Móricka a viccben, mindenről "az" jutott eszébe. Az pedig hogy egyetértek vagy sem a plakáttal az sehogy se releváns a budapesti esetben.

citrix 2018.12.06. 13:02:48

@balcán maxval bircaman: Nem aggódok, de azt szeretném és úgy lenne korrekt ha a budapestiek választanának. Azok akik ott élnek, adóznak, viselik a döntésük következményeit. Én se vagyok fővárosi tehát közvetlenül nem érint de szeretem ha tiszta játék folyik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.06. 13:03:30

@citrix:

Azt mondod, önkormányzati választás esetében nem szabad beleszólni (azaz pl. Márki-Zaj kussoljon), de parlamenti esetében semmi gond? De ha így van, akkor miért mondjáék a ballibek, hogy ne szavazzanak a határontúli magyarok?

erkölcsi hulla 2018.12.06. 13:13:29

Csak annyit jelent hogy a bal oldali pirosaktól még mindig jobban elfogja a hányinger az átlagembereket, mint a narancstól.

citrix 2018.12.06. 13:35:53

@maxval balcán bircaman: Ezt a témát majd az aktuális időben vedd elő, addig maradjunk a budapesti választás tisztaságánál.

Attilajukkaja 2018.12.06. 13:55:43

@balcán maxval bircaman:
"Azért mondod ezt, mert éppen egyetértesz a plakáttal."
Mégis mi köze annak, hogy Orbán lopja az EU pénzét, közben meg hátba szúrja őket hülye plakátokkal, a budapesti főpolgármester választásokhoz? Ne keverd a kettőt!
Amúgy meg ki nem ért egyet azzal a plakáttal?

@GyMasa:
"a szocik hitelbol loptak, amit vissza kell kamatostol fizetni, a fidesz meg a haszonbol lop"
Lehet, de akkor miért növekszik továbbra is az adósságunk?

2002
államadósság 44 milliárd euró
manyup 2 milliárd euró
valutatartalék 10 milliárd euró

mérleg -32 milliárd euró

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.06. 14:08:22

@Attilajukkaja:

A kapott pénz a kivitt kb. ötöde, szóval ez eleve nem áll meg.

citrix 2018.12.06. 14:16:01

@maxval balcán bircaman: Ameddig az állandóra bejelentett lakosok választanak és nem vezetik őket félre ordas hazugságokkal addig igen.

Attilajukkaja 2018.12.06. 14:28:58

@maxval balcán bircaman:
Milyen kivitt ötöde? Magyarország többet kap az EU-tól, mint amennyit befizet. De már negyedszerre kérdezem, és utoljára: mi köze ennek a főpolgármesterhez??????

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 14:40:19

@citrix:

Én állandó budapesti lakos vagyok. A valóségban nem élet óta 11 éve.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 14:41:04

@Attilajukkaja:

A kivitt profit az EU-s pénzek kb. 5-szöröse.

Attilajukkaja 2018.12.06. 15:14:17

@balcán maxval bircaman:
Szóval nem tudsz válaszolni a kérdésemre!
Birca, Birca, te szerepet tévesztettél. Nem vagy elég jó a terelésben, az nem a te dolgod.

GyMasa 2018.12.06. 15:27:04

@Attilajukkaja:
"Lehet, de akkor miért növekszik továbbra is az adósságunk?"
Az összege emelkedik.
ES
Kozben a GDP is novekszeik, es igy a GDP aranyos adossag, ha nem is szedito utemben, de csokken.
(Ugye, most nem megyunk ra erre az utra? Mert minden jelentosebb ertekeles a GDP alapu adossagot figyeli.)
Tehat most, hiaba lopnak osszegszeruen tobbet, ugyelnek ra kozben, hogy a birka (bocs, Birca) ne dogoljon ehen kozben. A szocik meg telibe leszartak, hogy mi lesz az orszaggal.

GyMasa 2018.12.06. 15:37:14

@balcán maxval bircaman:
Kerlek, Birca, fogalmazz egyertelmubben, mert nem AKARJAK megerteni!
Azaz, a kulfoldi, jellemzoen nemet multik altal a nemet es a magyar berek kulonbsegen megtakaritott penz az 5x-ose annak, mint amit az EU juttat az orszagnak.
A penzt nem viszik ki az orszagbol, mert az be sem jon ide!
A profit az eladaskor keletkezik, konyvelesileg Nemetorszagban, azaz a magyar melosok 1/5-os fizetesen "megtakaritott penz" a nemet GDP-t noveli, mert az eladas olyan aron tortenik, mintha a legdragabb orszagban allitottak volna elo a termeket. (Ami ertheto is, hiszen egy vallalatnak az az egyetlen feladata, hoyg profitot termeljen a tulajdnos(ok)nak.)
Csak ezt nehez atlatni. Nincsenek is vermes remenyeim azzal kapcsolatban, hogy sikerult.

Attilajukkaja 2018.12.06. 15:49:07

@maxval balcán bircaman:
Mi az, hogy mi a kérdésem? Már vagy négyszer leírtam: mi köze a brüsszeli mobil plakátnak a budapesti főpolgármester választáshoz? Miért hirdeted, hogy Brüsszel be akar avatkozni a helyi választásokba?

Attilajukkaja 2018.12.06. 15:52:27

@GyMasa:
"Ugye, most nem megyunk ra erre az utra? Mert minden jelentosebb ertekeles a GDP alapu adossagot figyeli"
Bocsi, rosszul fogalmaztam. Nem az adósságunk nő, hanem a pénzügyi mérlegünk egyre inkább negatívumba megy. Miért jobb, ha így lopnak, mintha másként tennék?

GyMasa 2018.12.06. 16:12:19

@Attilajukkaja:
"Bocsi, rosszul fogalmaztam."
Nincs baj, de az adossag osszegsezru erteke onmagaban nem mond el tul sokat, ezert is tartom egy rossz- es ertelmezhetetlen peldanak az ezekkel a szamokkal valo dobalozast!
Mert pl. a valutatartalekkal kapcsolatban pl. ezek a szamok siman figyelmen kivul hagyjak annak az eves koltseget!
Mar nem emlekszem ra pontosan, de mintha a szoci kormany alatt EVENTE 200 milliard HUF-t kellett volna a kormanynak vesztesegkent leirnia a tul magas valutatatartalek miatt.
" Nem az adósságunk nő, hanem a pénzügyi mérlegünk egyre inkább negatívumba megy."
Milyen penzugyi merleg?
Jelenleg a koltsegvetes hianya a Maastricht-i kriteriumok alatt van, azaz az EU altal is elfogadhatonak tartott merteku.
Akkor mi vele a problema?
" Miért jobb, ha így lopnak, mintha másként tennék?"
Mondjuk nezd meg a 3. 2/3-ot is.
Ugy nez ki, hogy az orszag bekajat konnyebb lassu tuzon megfozni, mint a forro vizbe beledobni...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.06. 16:12:50

@Attilajukkaja:

Csak példa volt. Mondhattam volna jobb példát is, ez tény.

Attilajukkaja 2018.12.06. 16:19:52

@GyMasa:
"Milyen penzugyi merleg?"
Arra gondoltam, amit fentebb részleteztem.

"Ugy nez ki, hogy az orszag bekajat konnyebb lassu tuzon megfozni, mint a forro vizbe beledobni..."
Ebben igazad van. De nekem ez a víz már egy ideje túl forró kezd lenni. Az, hogy többet lopnak, csak okosabban, engem nem vigasztal.

@balcán maxval bircaman:
"Mondhattam volna jobb példát is, ez tény"
Még van rá lehetőséged.

GyMasa 2018.12.06. 16:31:30

@Attilajukkaja:
"Arra gondoltam, amit fentebb részleteztem."
Azt ertem, de azok a szamok csak reszei az egesznek, igy errtlmes kovetkeztetes levonasara sem alkalmasak. (lasd, hogy a valutatartaleknak volt am evente tobbszaz milliard HUF_os koltsege is, amit itt nem elmitettel)
"Ebben igazad van. De nekem ez a víz már egy ideje túl forró kezd lenni. Az, hogy többet lopnak, csak okosabban, engem nem vigasztal."
Nem is vigazstalni akartalak, csak elmagyarazni, hogy miert van igy.
Amugy egy csepp ketseged ne legyen felole, ha most valami csoda folytan a szocik es hasadvanyaik visszakerulnenek a hatalomba, ugyanott oflytatnak, ahol a fidesz abbahagyta, de legalabb ugyanugy el fogjak majd kurni, mint annak idejen...

Ma Baker 2018.12.06. 16:57:31

Dekurvajól lebuziztad a posztban Vitézy Dávidot szénhidra! Gratulálok! :D:D:D:D

Attilajukkaja 2018.12.06. 17:08:53

@GyMasa:
"azok a szamok csak reszei az egesznek, igy errtlmes kovetkeztetes levonasara sem alkalmasak"
Értem. Szóval nem baj, ha növekszik a hiányunk. Sőt! Talán még örülhetek is neki!

"ha most valami csoda folytan a szocik es hasadvanyaik visszakerulnenek a hatalomba, ugyanott oflytatnak, ahol a fidesz abbahagyta"
Ezt nem tudhatod, ... de én egyáltalán nem bánnám, ha nem ők kerülnének hatalomra. Sohasem szavaztam az MSzP-re.

GyMasa 2018.12.06. 17:15:42

@Attilajukkaja:
"Értem."
Biztos vagy benne?
"Szóval nem baj, ha növekszik a hiányunk. Sőt! Talán még örülhetek is neki!"
Ezt nem mondtam! Jo lenne, ha nem szalmababoznal!
En csak annyit allitottam, hogy az osszeg onmagaban nem mutatja meg a teljes helyzetet.
Ezen felul valoban lehetne osszegszeruen is csokkenteni az adossagot, csak akkor minden egyes forint, amit erre fordit a kormany, azt az allampolgaroktol kell elvennie valamilyen formaban.
Azaz bealdozhatna az 5%-os GDP novekedest adossagtorlesztesre, es akkor mindenki csak azt erezne, hogy nem all jobban.
Ezen felul pedig jonne az ellenzeki huhogokorus is, hogy "orban megint tonkreteszi az orszagot, hiszen nem no az emberek ""JOLETE"" sehova".
Hiszen, mar most is megy a fikazas, hogy mennyire szarul csinalnak MINDENT.

GyMasa 2018.12.06. 17:19:54

@Attilajukkaja:
"Ezt nem tudhatod,"
Tudni nem tudhatom, de az elmult nyolc ev (most nem az, hanem az utobbi!) csak azt erositette meg, hogy a szocik es hasadvanyaik nem is ertik, hogy mi a problema!
Es, ha nem ertik, akkor egeszen biztosan valtoztatni sem tudnak rajta.
Tehat, ha hatalomra jutnanak, akkor ugyanazt tennek, amit anno.
Az pedig az IMF-hez vezetett.
" ... de én egyáltalán nem bánnám, ha nem ők kerülnének hatalomra."
Nekik el KELL tunniuk a sulyesztoben. Vegleg, ugyanis amigy az mszp-es a dk a palettan van, addig ok sikeresen blokkolni (a leheto legrovidebb ido alatt verbe fojtani) fognak barmilyen formaciot.
"Sohasem szavaztam az MSzP-re."
En, sajnos egyszer megtettem ezt, de maig szegyellem magam erte.

BaGabi 2018.12.06. 17:21:57

@Terézágyú: Kurvanagymagyar szlovákiából vagy oroszországból ugatja ide a szart. Köcsögök onnan pofáznak.

BaGabi 2018.12.06. 17:23:28

@szepipiktor: Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de igazad van.

Attilajukkaja 2018.12.06. 17:39:52

@GyMasa:
"a szocik es hasadvanyaik nem is ertik, hogy mi a problema!"
Mi a probléma hol és miben? A gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban, a külpolitikában? Szerintem a Fidesz az, amelyik nem érti vagy nem akarja érteni.

"ha hatalomra jutnanak, akkor ugyanazt tennek, amit anno."
Elsőre is értettem, hogy te ezt feltételezed. Én meg azt mondom, hogy nem biztos. Ott is kicserélődtek már az emberek. De miért kell mindig a szocikban gondolkozni?

Az IMF akkor nem is volt olyan rossz opció. Persze nem tudhattunk előre a 2008-2009-es válságról. De nem akarom őket védeni, csak azt mondom, hogy a Fidesz sem cselekedett sokkal okosabban, amikor a ruszkiknak adta el az országot. Most nekik vagyunk eladósodva.

"Nekik el KELL tunniuk a sulyesztoben."
Szerintem is.

"En, sajnos egyszer megtettem ezt, de maig szegyellem magam erte."
De miért? Akkor nyilván ezt tűnt a legjobb opciónak. Utólag már én sem szavaznék azokra, akikre hajdanán leadtam a voksomat. De ezt egy pillanatig sem szégyellem. :o)

katamara 2018.12.06. 17:40:45

@morph on dear: Hát ezeknek a barmoknak sikerül még az aranyból is szart
csinálni. Nem értenek semmihez csak az emberek kifosztásához és megfélemlítéséhez ! Tarlós mindig is egy hatalmas bunkó volt nehogy már dícsérjétek, csak egy seggnyaló
aki alaposan elbaltázott mindent. A főnöke a csuti rém nem hiába akarja Budapestet tönkretenni. Mi aztonban akkor sem fogjuk neki adni.

katamara 2018.12.06. 17:46:25

@GyMasa: Én viszont nem döngetném a mellem hanem rettenetesen szégyellném a pofámat ha a fideSS-re szavaznék. Soha életemben nem szavaznék a csüngőhasú csuti rémre.

Attilajukkaja 2018.12.06. 17:50:36

@GyMasa:
"Ezt nem mondtam! Jo lenne, ha nem szalmababoznal!"
Bocsánat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nem tudtam, hogy a szarkazmus ennyire bántja majd kegyed érzékenységét!!!!!

"akkor minden egyes forint, amit erre fordit a kormany, azt az allampolgaroktol kell elvennie valamilyen formaban"
Ja, mert a manyup lenyúlása vagy az Erzsébet utalványok megszüntetése, a plusz munkaidő ki nem fizetése időben stb., az nem vesz el pénzt az állampolgároktól.

"Azaz bealdozhatna az 5%-os GDP novekedest adossagtorlesztesre, es akkor mindenki csak azt erezne, hogy nem all jobban."
Így pedig van egy szűk réteg, amelyik tényleg jobban él, és van, amelyik elhiszi Orbánnak, hogy neki most jobb.

"mar most is megy a fikazas, hogy mennyire szarul csinalnak MINDENT."
Szerintem van, amit jól csinálnak, de az irány, amibe viszik az országot, nagyon-nagyon rossz. Szóval beállok a huhogók táborába.
(Sajnos most mennem kell, így csak holnap tudok válaszolni.)

GyMasa 2018.12.06. 17:59:04

@Attilajukkaja:
"Mi a probléma hol és miben?"
Azt nem ertik, hogy miert nem mukodik ugyanaz a strategiajuk, mar 8 eve, de ennek ellenere most is felkeszulnek a '19-es valasztasra pontosan ugyanazzal a strategiaval, amivel eddig mar 3x megbuktak.
Szerinted ertik?
"Szerintem a Fidesz az, amelyik nem érti vagy nem akarja érteni."
Szerinted. Akkor valoszinuleg a fidesz a vilag legnagyobb mazlistaja.
(vagy lehet, hogy azert valamit megis jobban ertenek)
"Én meg azt mondom, hogy nem biztos. Ott is kicserélődtek már az emberek."
Hat, az lehet, hogy a kirakatban lecsereltek _NEHANY_ embert, de a hatterben, szerintem pontosan ugyanazok allnak, mint anno.
Abbol meg, amit itt rendeznek evek ota (lasd, mint fentebb, hogy ugyanattol a strategiatol mas eredmenyt varnak) attol tartok, hogy a lecserelodott emberek valoszinuleg ugyaott/ugyanugy nevelkedtek, oktatodtak/szocializalodtak, mint a regi garnitura, mert, amit tesznek, az nem megkulonboztetheto az elozo generaciotol.
" De miért kell mindig a szocikban gondolkozni?"
Nem ertesz!
En nem a szocikban gondolkozom, hanem oket latom a tovabblepes legnagyobb gatjanak!
Ezen kivul az ellenzek koreibol ok azok, (illetve fleto miatt a DK) akiknek van kormanyzati multjuk.
"Az IMF akkor nem is volt olyan rossz opció."
Az IMF volt AZ opcio akkor.
Az orszagnak nem volt valasztasa. A piacrol nem kapott volna ertelmes kamatra hitelt.
" Persze nem tudhattunk előre a 2008-2009-es válságról."
Nem kellett tudni rola. nezd meg barmelyik GDP gorbet. a szocik 2006-ra teljesen taccsra tettek az orszagot!
a 2008-as valsagot az orszag mar letolt gatyaval, a bokajat fogva, es bevazelinezve varta...
(Amugy, javaslom, hogy nyiss meg egy excelt, es tolts le V4 GDP adatos tablazatot 2002-2017 kozott, es a 2008 elotti adatokat Magyarorszagra nezve csereld ki mondjuk a V4-ek atlagaval. Igen erdekes lesz a grafikon!)
" De nem akarom őket védeni, csak azt mondom, hogy a Fidesz sem cselekedett sokkal okosabban, amikor a ruszkiknak adta el az országot. Most nekik vagyunk eladósodva."
Nem olvasol Indexet?
Epp ma volt hir, hogy lehivtuk Paks2 idoaranyos orosz hitelet, es egybol ki is fizettuk egy nemzetkozi hitelbol. Mert jelenleg a piacon vannak kedvezobb ajanlatok, mint az a hitel.
index.hu/gazdasag/2018/12/06/lehivtuk_es_visszafizettuk_a_paksi_hitel_nagy_reszet/
"Szerintem is."
HUrra, ebben egyet is erthetunk!
"De miért?"
Mert, mar akkor is latnom kellett volna, hogy hiba.

GyMasa 2018.12.06. 18:02:43

@katamara:
Akkor kurvanagy szerencsem van, mert nem szavaztam ra.
Sot, senkire nem szavaztam, mert engem senki nem kepvisel a jelenlegi magyar politikai palettan.

GyMasa 2018.12.06. 18:30:42

@Attilajukkaja:
"Ja, mert a manyup lenyúlása..."
Azt csak attol vettek el, aki megengedte nekik.
Az enyem a mai napig megvan, es szepen gyarapodik!
"vagy az Erzsébet utalványok megszüntetése,"
Az Erszebet utalvany egy szar konstrukcio volt, es azert ne feledd, hogy kozben dinamikusan novekednek a berek az orszagban.
Itt van pont egy mai hir az indexrol:
index.hu/gazdasag/2018/12/06/35_szazalekos_beremeles_a_mercedes-gyarban/
"a plusz munkaidő ki nem fizetése időben stb.,"
Nem kotelezo ott dolgozni, ahol ezzel problema van!
Nekem az a tapasztalatom, hogy a multiknal nem jellemzo a tuloraztatas.
Ugyanis mindenhol van rendes munkaido nyilvantarto rendszer, ami lehetove teszi, hogy az ember lecsusztassa a tulorait.
Es ez nem mostanaban kezdodott, mert en mar 10 eve is olyan helyen dolgoztam, ahol ez volt a rendszer.
Ahol ez, szerintem problema, azok a magyar tulajdonu kkv-k, de azoknak meg nagyjabol ez a legkisebb gondja.
Beleertve az ott dolgozokat is.
Szerintem ez a torveny csak annyit segit, hogy az eddig feketen kikenyszeritett 400 tulora ezutan majd le lesz papirozva.
Szoval, valtozast en nem latok ebben.
"az nem vesz el pénzt az állampolgároktól."
Azert eleg nagy kulonbseg, ha az egyeg szintjen vesznek el penzt, vagy, ha nemzetgazdasagi szinten teszik!
A peldaid ugyanis mind egy-egy korlatozott retegrew vonatkoznak, mig egy 5%-os GDP csokkenetnek MINDENKI inna a levet.
"Így pedig van egy szűk réteg, amelyik tényleg jobban él, és van, amelyik elhiszi Orbánnak, hogy neki most jobb."
Nem elhiszi, hanem azt tapasztalja!
Ugyanez a reteg nem hiszi el szociknak, hogy rajuk kellene szavazniuk.
Ugyanis a szubjektiv tapasztalataik szerint most jobban elnek, mint anno.
(En meg emlekszem arra, amikor kiszamoltam, hogy abbol a penzbol, amit a cegem mondne honapban ram szan, 25% "jut" nekem, a tobbi meg ilyen-olyan ado neven a koltsegvetesbe kerul. Persze, tudom, egy onzo szemetlada vagyok)
"Szerintem van, amit jól csinálnak,..."
Na, latod pont egy ilyen politikai eroere lenne szukseg, aki azt tuzi a zaszlojara, hoyg "minden, amit a fidesz jol csinal, azt megtartjuk, es javitunk azon, amit rosszul csinalnak"
Csak, jelenleg a fidesznegalt uzemmod van.
amivel csak annyi a baj, hogyha kiveszed a programbol a fideszt, akkor nem marad ott semmi.
" de az irány, amibe viszik az országot, nagyon-nagyon rossz."
Es nincs alternativa.
Es amig a szocik/DK velunk lesznek, addig nem is nagy esely van ra, hogy ez valtozik.

Gabor Jankovits 2018.12.06. 19:35:59

@maxval balcán bircaman: Hát te mindenhol mérgezed a levegőt gyökér?

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.07. 08:36:50

Azért nem lehet valami nagy élmény az ellenzéki szarkupac mellett érvelő orbánfikázó nicknek lenni....

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.07. 08:39:13

@Gabor Jankovits: Ezért tökre megérte előkaparni egy tartalék harcinicket :)

Adatok
Gabor Jankovits

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2014.08.03. óta tag.

2019.01.15. 07:57:31

@Attilajukkaja: Ahogy a német/sváb Pest "elmagyarosodott" következő bevándorolt/ menekült népesség is! Nyelvet/érzelmeket váltott, sajna jellemet nem képes!
süti beállítások módosítása