A valódi viták otthona

Reflektor

Az LMP páros lábbal szállt bele az ÁSZ-ba!

2019. február 01. - baum

asz.jpgAz LMP két társelnöke közleményben ment neki az Állami Számvevőszéknek, mely szerintük már nem független intézmény, hanem a Fidesz bosszúhadjáratának eszköze. A rezsim az ÁSZ felhasználásával szólt és szól bele a pártok versenyébe, és az újabb támadásokkal bizonyította, hogy mire számíthat mindenki. 

Demeter Márta és Keresztes L. Lóránt szerint a Fidesz a Jobbik megsemmisítésére játszik. Aztán mindenki sorra kerül, aki a NER ellenfele.

A miniszterelnök még a választások előtt fenyegetőzött, hogy erkölcsi, politikai és jogi elégtételt vesznek mindenkin, aki egyáltalán el mert indulni a választásokon és kinyitja a száját. Nem a levegőbe beszélt.


A korábbi fideszes képviselő által vezetett Állami Számvevőszék a Fidesz esetében mindent rendben talált, közben sorra büntette és bünteti az ellenzéki pártokat. A legsúlyosabb, több százmillió forintos büntetést ezúttal is a Jobbikra szabták ki. A sokadik büntetéssel a legnagyobb ellenzéki párt működését akarják lehetetlenné tenni, erkölcstelen és jogtalan eszközökkel. Az ÁSZ döntései nem a valóságot, hanem a Fidesz politikai akaratát tükrözik.

A közlemény azzal zárul, hogy az LMP szolidaritásáról biztosítja az ellenzéki pártokat, kiemelten a létében veszélyeztetett Jobbikot.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6314602660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihály Kovács 2019.02.02. 06:22:01

Így járnak azok akik korpaközzé vegyülnek, megeszik a disznók, mert ma a baloldal is kondát játszik, vezetőjük Gyurcsány

2019.02.02. 07:46:16

@Mihály Kovács: Na mi a baj vályú és disznóól takaritó ? Nem enged a gazdid a moslékos vályú közelébe ? Igy jártál te is, mert a penészes korpa közé keveredtél. De ha már itt tartunk, talán először a röfögés helyett, írni kellene megtanulni--helyesen és magyarul ! Te is odavaló vagy azok "közzé "--ahogyan és akikre írtad.

Mihály Kovács 2019.02.02. 08:34:53

@Mihály Kovács: Én tudom mit vétettem, máskülönben, nem tudtalak volna a vályúhoz csalni, csak te elkóboroltál, így ti is a konda vezére közzé tartozol.l

zsilpen 2019.02.02. 11:42:04

Sivalkodnak a disznok !!!!!!!!!!!

Narancsos kommunizmus 2019.02.02. 23:26:21

Fideszávósoknak lámpavas jár!

dare 2019.02.03. 02:46:49

Az a hanyag elegancia, ahogy a Fideszes pártkatonák megmagyarázzák azt, hogy ha úgy gazdálkodnának az ellenzéki pártok is, mint ahogy azt a Fidesz is teszi, akkor nem lennének ezek a büntetések, tehát jobb lenne ha nem tévelyednének le az ellenzéki pártok az egyenes útról.
Mert a Fidesz az minden egyes fillérrel el tud számolni.
Az ellenzéki pártok meg trükköznek.
Erre a kutyakomédiára amúgy tényleg nehéz szavakat találni, egyszerűen van az a pont, amikor lefagy tőle az ember.
Amikor azt hisszük, hogy a cinizmusnak csak lesz végre egy bizonyos határa, akkor mindig jön egy olyan meglepetés, ami mindig tudja ezt überelni.
Vajon mi lehet az a pont, amit már nem lehet? (félek, hogy nincs ilyen.)

hatodikx 2019.02.03. 07:27:07

@dare: Miért nem trükköznek az ellenzéki pártok is úgy, hogy ne lehessen rajta kapni őket? Amíg ezt nem tanulják meg, nem alkalmasak az ország vezetésére. És addig ne szenteskedjenek.

rallus 2019.02.03. 07:47:56

Az kizárt, hogy Demeter Márta pont most tévedjen, ez még sosem fordult elő vele!
Az a baj az Állami Számvevőszékkel, hogy dokumentumokból dolgozik és ezért borzasztóan nehéz csalással vádolni. Természetesen aki csúnyán lebukik, az érthető, hogy kiabál...

Lajos Csánó 2019.02.03. 08:06:41

@rallus: Az ÁSZ ugyanúgy működik mint a főügyészség(dokumentumokból)Csak nem mindegy mit olvasunk ki belőle!Mit miként értelmezünk!

m54 2019.02.03. 08:21:33

"A miniszterelnök még a választások előtt fenyegetőzött, hogy erkölcsi, politikai és jogi elégtételt vesznek mindenkin, aki egyáltalán el mert indulni a választásokon és kinyitja a száját."

Gondolom a T. szerző személyes jóbarátja Orbánnak, és egy baráti sörözés alkalmával mondta ezt neki, mert a nyilvános beszédben ilyen kitétel ("aki egyáltalán el mert indulni a választásokon és kinyitja a száját") nem volt.

rallus 2019.02.03. 08:50:54

@Lajos Csánó: A Jobbik lekoppintja az SZDSZ módszerét. Eltüntetnek egy rakás pénzt, hiteleket vesznek fel, aztán átkot szórva a diktatúrára eltűnnek a susnyásban...
Az adófizetők meg rendezik a számlát.....

vajdasagi 2019.02.03. 09:08:08

Ez úgy tűnik, a NER-re nézve a szokásosnál veszélyesebb írás volt, mert idetódult az összes szenny, hogy az ÁSZ-t kimagyarázza. Rallus és többiek: igyekezzetek, mert csak a legnagyobb seggnyalók kapnak jutalmat. Itt ezúttal m54 vagy zsilpen esélyesebb erre a címre, mint te. Nagyon ocsmány gazemberek vagytok ám.

BiG74 Bodri 2019.02.03. 09:09:19

Ó, én nagyon sajnálom a jobbikot, meg az lmp-t, ja és a gyurcsányt is! Majd postafordultával küldök még pénzt!

dare 2019.02.03. 09:18:43

@hatodikx: A "piaci ártól" olcsóbban bérelni irodát az szenteskedés?

Bkkzol 2019.02.03. 09:41:18

Akkor most tulajdonképen az LMP politikai nyomásgyakorlást tesz az ÁSZ-ra?

N. Barbie 2019.02.03. 09:44:08

@rallus: "Az a baj az Állami Számvevőszékkel, hogy dokumentumokból dolgozik és ezért borzasztóan nehéz csalással vádolni"

Hogyne. Gondolom reszletesen utana jartal az ellenzeki partokat megbirsagolo iteleteknek es nem csak a partsajtobol informalodsz. Ja, dehogynem.
Mert igy tudnad, hogy az ASZ a sajat magara kotelezo torvenyeket is figyelmen kivul hagyva, lenyegeben bemondasra, mindenfele, egyebkent kotelezo reszletes indoklas nelkul bunteti szarra az ellenzeki partokat. Ott tesznek keresztbe nekik ahol lehet, ido elott lezarjak a dokumentum feltoltesi lehetoseget, onkenyesen ertelmezik a magukra vonatkozo torvenyeket, feltetelezesekre alapozva kurtolnek szet rosszindulatu de nem megalapozott dolgokat stb. stb. Tobb tucat torvenytelenseget kovetett el az ASZ, csak, hogy teljesitsek a maffiafonok parancsat.
Nyilvan, ezekrol a fidesznyikek nem hallottak, mert a lakajmedia nem mondja be.

eßemfaßom meg áll 2019.02.03. 09:45:22

"A miniszterelnök még a választások előtt fenyegetőzött, hogy erkölcsi, politikai és jogi elégtételt vesznek mindenkin, aki egyáltalán el mert indulni a választásokon és kinyitja a száját."

Gondolom erről van a szerzőnek legalább egy hangfelvétele, nem csak az "írói munkásságának" a része.

@vajdasagi: kezeltesd magad mielőtt brendelmátyási szintre süllyedsz. Nincs már messze...

eßemfaßom meg áll 2019.02.03. 09:47:02

@N. Barbie: Ennek te részletesen utánajártál személyesen vagy csak a pártsajtódból tájékozódsz?

hatodikx 2019.02.03. 10:29:14

@dare: A szenteskedés: Fűvel-fával kefélni, és azt állítani, hogy szűz.

hatodikx 2019.02.03. 10:31:09

@dare: A szenteskedés: Fűvel-fával kefélni, és azt állítani, hogy szűz.

N. Barbie 2019.02.03. 10:37:03

@eßemfaßom meg áll: Ne magadbol indulj ki. En elolvastam az ASZ jelenteseit es a partok ezekre adott valaszait. Ajanlom minden fidesznyiknek ugyanezt, csak, hogy kepbe legyetek, hogyan is mukodik orbanisztanban a megrendelesre szarra birsagolas.

nu pagagyí 2019.02.03. 10:40:54

Azt hiszem, ideje lenne abbahagyni a hazudozást a demokráciáról. Ezt egy diktatúra, ahol pártmunkásból lesznek alkotmánybírók, médiaelnökök, ügyészek, bírók, rendőri vezetők. Az összes hatalom a dagadt diktátor kezében összpontosul, aki ezzel elérte a vágósúlyt.

rallus 2019.02.03. 10:53:02

@N. Barbie: Az ASZ nem válaszokat vár a pártoktól, hanem hiteles könyvelést és korrekt számlákat! Ezek hiányában a diktatúrázás csekély eredménnyel jár, maximum a megmaradt néhány ballibban támad fel a " a nagylöttyös indulat". ( tekintettel Ms.Cunnesburry igényeire: Karinthy!)

N. Barbie 2019.02.03. 10:55:05

@rallus: Az a baj oreg, hogy fingod nincs mirol beszelsz, csak altalanos semmitmondasokat tolsz. Azert mondom, hogy el kell olvasni az ezzel kapcsolatos dolgokat es utana okoskodni, nem a partsajto propagandajat tolni.

Célkereszt 2019.02.03. 10:58:07

@hatodikx: Dehát a trükk maga az ÁSZ.

nu pagagyí 2019.02.03. 11:03:44

@eßemfaßom meg áll: Nehéz lett volna másképp értelmezni Orbán március 16-i ünnepi fenyegetőzését. Azt, hogy komolyan gondolta nap mint nap tapasztalhatjuk, például, amikor vegyi fegyver vet be békés tüntetők ellen, vagy seggnyalóival kihajíttatja egy közintézményből a népszuverenitást megtestesítő, neki nem tetsző képviselőket, vagy éppen százmilliós bírságokat szab ki választás előtt, koholt indokokkal az ellenzéki pártokra. Utóbbival kapcsolatban: tisztességtelen pártfinanszírozást csak egyetlen párt folytat ebben az országban, az, amelyik az egész államot pártja prédájává, a saját használatú közpénzek kifogyhatatlan bőségszarujává tette. Vajon melyik az?

operabak 2019.02.03. 11:05:24

Jujj, de kemények vagytok!

Szóval kétharmadot hoztatok össze a Fidesznek, immár másodszor, pedig csak a kisujjatokat kellett volna megmozdítani ahhoz, hogy ezt megakadályozzátok. Ezt azóta még a Jobbik is belátta, de ti persze nem. Illetve persze dehogynem, pontosan tudtátok ti mit és miért csináltok. A Jobbik hülye volt, ti pedig csak teljesítettétek a megbízást.

Támogattátok a kvóta népszavazást, pedig tudtátok, hogy újabb tízmillárdok haveri zsebekbe talicskázását jelenti.

Nem támogattátok a Sargentini jelentés elfogadását, amit még a konzervatív EPP-s képviselők kétharmados többsége is megszavazott.

Kicsináltátok mindenkit a pártból aki valóban tenni akart a Fidesz ellen, miközben Sallait meghagytátok a pártban, aki azóta is páros lábbal száll bele különböző ellenzéki poltikusokba. Kormánytagokba persze véletlenül sem. Micsoda kemény ellenzéki, húha!

A létező legmegosztóbb jelöltet indítjátok a főpolgármester választáson, a létező legmegosztóbb programmal, ezzel biztosítva a Fidesz győzelmét Budapesten, ahol pedig simán verhető lenne.

Ungár Peti eközben vígan éli a NER oligarchák életét (ja tudom, vagyonkezelő, hagyjuk már a meséket...)

De most aztán tényleg le kéne borulni hihetetlen kemény ellenzéki tevékenységetek láttan, mert "páros lábbal szálltatok bele az ÁSZ-ba". Ami magyarra fordítva persze annyit jelent, hogy kiadtatok egy közleményt. Húha! Nem szeretnék most a helyükbe lenni! Elképzelem, ahogy Domokos László remegő lábakkal veszi kézbe.

Aggodalomra persze semmi ok, Mária néni úgyis megveszi majd az LMP után a Jobbikot is a pici fiának. Illetve persze Viktor bácsinak, de ez most mindegy.

Célkereszt 2019.02.03. 11:07:02

"Az LMP páros lábbal szállt bele az ÁSZ-ba!
" Ha elkoptatjuk a hangzatos címeket ma, akkor mi marad holnapra?

N. Barbie 2019.02.03. 11:07:53

@nu pagagyí: Nem is ertem egyebkent, hogy egy napnal vilagosabb tenyen mit probalnak kimagyarazni a fidesznyikek. Nyilvan el kene hinni, hogy ha egy ME orszag vilag elott mindenfele elegtetel vevesrol beszel az ellenzekkel szemben, akkor arra gondolt biztos, hogy majd jo csunyan neznek rajuk, semmi masra, hogyne.

hatodikx 2019.02.03. 11:16:22

@Célkereszt: Aki nem tudja az ÁSZt kijátszani, ne üljön le kártyázni, mert a kibiceket mindig TÖKön rúgják. Egyszóval: Nem tilos csalni (a kártyában) , csak ne jöjjenek rá, mert akkor szétverik a pofáját. Azaz: Senki sem hiszi el, hogy valaki olcsóbban adja az bérletet, mint mindenki más. Ha pedig ajándékba adja, akkor bizony fel kell tüntetni, hogy ajándék. Ennyi: TRükközni is tudni kell. És az ÁSZ a legerősebb lap.

Netuddki. 2019.02.03. 11:20:27

Kiadtak egy közleményt. Akkor mi van? Mi fog változni?

rallus 2019.02.03. 11:50:45

@N. Barbie: Tudom, (tőled) hogy fingom sincs a dolgokhoz, de mi lenne, ha a makulátlan becsületességű ellenzéki pártok meglepnék az ÁSZ-t a konkrét számláikkal és az auditált könyvelésükkel? Domokos László égne, mint a rongy, a forradalmárok meg diadalittasan szirénázhatnának a Parlamentben!
Az a baj, hogy túl jó emberek vagytok, nem tesztek csúffá egy családos hivatalnokot, erre fogadni merek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 11:50:54

@hatodikx: "Miért nem trükköznek az ellenzéki pártok is úgy, hogy ne lehessen rajta kapni őket?"

a Fideszt nem azért nem kapják rajta, mert olyan okosak, hanem azért, mert az ÁSZ = Fidesz. nem sikerült felfognod, faszfejkém?!

meg ne magyarázd már, hogy ha a Fidesz lop, az rendben van, ha az ellenzék trükközik, az nincs rendben, csak, mert a Orbán a diktátor!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 11:52:22

@Netuddki.: amíg a társadalom jelentősen nagyobb többsége nem fogja fel, hogy mekkora szar van, addig semmi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 11:56:42

@rallus: "mi lenne, ha a makulátlan becsületességű ellenzéki pártok meglepnék az ÁSZ-t a konkrét számláikkal és az auditált könyvelésükkel?"

a Fidesznek van ilyen? nincs. a kamupártoknak van ilyen? nincs. akkor meg, mi a faszomat ugrálsz?!

na meg az hol nem csalás, hogy a Fidesz állami pénzek milliárdjaiból csal kampányt magának?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 11:57:50

@hatodikx: "Aki nem tudja az ÁSZt kijátszani, ne üljön le kártyázni"

A Fidesz se tudja kijátszani az ÁSZ-t, csak a kezükben van. ezt nevezik diktatúrának.

hatodikx 2019.02.03. 12:01:48

@math0: Neked mindig fasz van a szádban?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 12:04:44

@eßemfaßom meg áll: van hangfelvétel.

ennyit, Fidióta barom. azt is letagadod, amiről felvétel van.

youtu.be/_NQ6At30Rbk

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 12:05:20

@hatodikx:

Neked mindig fasz van a szádban?

"Miért nem trükköznek az ellenzéki pártok is úgy, hogy ne lehessen rajta kapni őket?"

a Fideszt nem azért nem kapják rajta, mert olyan okosak, hanem azért, mert az ÁSZ = Fidesz. nem sikerült felfognod, faszfejkém?!

meg ne magyarázd már, hogy ha a Fidesz lop, az rendben van, ha az ellenzék trükközik, az nincs rendben, csak, mert a Orbán a diktátor!

hatodikx 2019.02.03. 12:11:39

@math0: Ha nem esik nehezedre, add meg nekem a diktatúra tudományos meghatározását. Az a szomorú, hogy a kijelentéseitek nem fedik a valóságot, így sosem fogtok választást nyerni. Kezdjétek meg a reálpolitizálást (felmérni a valóságot az egész ország területén, nem csak az unalomban ücsörgő romkocsmásokat hallgatni), ténylegesen mi a baj ebben az országban. Ne keverjétek össze az egész világot uraló kapitalizmust Orbán rendszerével. És FŐLEG: MIT FOGTOK CSINÁLNI JOBBAN ORBÁN HELYETT. HOGYAN OLDJÁTOK MEG pl. AZ EGÉSZSÉGÜGYET? Hogyan fog megnyilvánulni a szólásszabadság, ha már most faszfejnek nevezel valakit, akinek más a véleménye. Akkor szájba is fogod vágni, az lesz a vélemény nyilvánítás szabadsága?

morph on deer 2019.02.03. 12:15:05

@BiG74 Bodri:
“Ó, én nagyon sajnálom...”

Azt hiszem, ezt nem igazán gondoltad végig. Ugyanis a probléma nem az igazán, hogy kit, hanem hohy hogyan!

Az sem véletlen, hogy a NER csahosok a Jobbikkal kezdték, ha jobban megnézed.
Elsősorban azért, mert arra számítanak, hogy a demokratikusnak nevezhető pártok nem fognak a Jobbik mellé állni, tehát szabad az út, ezen túl pedig ha a Jobbik szétesik, a szétszéledőben levő tagság nagy része jobb híján majd a fideszhez csapódik.

Ez azért (is) lényeges szempont, mert azt - most még - orbán nem szivesen vállalná fel, hogy nyíltan, hatalmi módszerekkel felszámolja az össze NER-en kívüli pártot, ondom: most még.
Főleg nem így az úniós választások előtt, de nyilvánvaló egyértelműen lépéskényszerben van, mielőtt a többiek végképp hozzászoknának a koordinált együttműködéshez. Ezért megy szép sorjában, ezért is próbálja ezen a módon megosztani újra az őket utálók egyre gyarapodó csapatát.

A módszer kellően geci, illik O1G imázsához, valóban.

Ráadásul - ahogy itt is, - az orthodox orbánhívők “megmagyarázzák”, hogy ez így helyes, mert a pénzügyi fegyelem baromira fontos!!!

Itt, ebben az országban! És nem sül le a pofájukról a bőr...

Szóval nem a Jobbikot kell most sajnálni, hanem a demokráciát, mert most IS arról van szó.

N. Barbie 2019.02.03. 12:29:37

@rallus: "de mi lenne, ha a makulátlan becsületességű ellenzéki pártok meglepnék az ÁSZ-t a konkrét számláikkal és az auditált könyvelésükkel?"

Kicsit unalmas vagy haver, mint mar irtam, ugyanazokat az ures szolamokat tudod csak matrazni, mivel nyilvanvaloan halvany gozod nincs az egesz ugyrol reszleteiben, csak a propagandasajtobol szemezgetett dumat ismetelgeted.
Segitek. Megtettek, leadtak minden szamlat es konyvelest.

Mondok ket konkret peldat is, csak hogy lasd mennyire is vagy vilagtalan. Nem irom le, csak nagy vonalakban, mert reszletesen tobb ooldal lenne, ezert mondom, hogy el kell olvasni az ezzel kapcsolatos dolgokat, nem tudatlanul okoskodni, mint te.
Jobbik megabirsag: az ASZ kitalalja, hogy a piaci arnal olcsobban kaptak a hirdetesi feluletet. Egyreszt nyilvan,, mert az utolso pillanatig el nem adott helyeket bereltek csak ki, ami nyilvan olcsobb, mint a honapokkal elore kiberelt felulet (mintha pl. utolso pillanatban berelsz ki hotelszobat).
A trukk az, hogy a piaci arat az ASZ mondta be. Tobbszori felszolitasra sem indokoltak meg, hogy hogyan is jott ki a megabirsag, hany plakathelyrol van szo, honnan vettek a piaci arat, miert nem veszik figyelembe, hogy olcsobb plakathelyekrol van szo stb. Holott, mivel fellebezni nem lehet a dontesuk ellen (termeszetesen ezert uszitotta viktor pont oket az ellenzekre), torvenyi kotelesseguk minden igenyt kielegito, reszletes indoklast fuzni a megallapitasaikhoz. Hat ok nem tettek meg, mert csak.
Ja, ezzel kapcsolatban a hab a tortan az, csak ugye a fidesznyikek errol nem szeretnek tudni, hogy a fidesz evtizedekig simicskan keresztul, bizonyitottan megakedvezmenyekkel hirdetett, aztan mikor mar eleget loptak, hogy ne kelljen ilyenekkel elni, akkor torvenybe iktattak, hogy mas mar nem is csinalhatja. Milyen elegans, ugye? De nincs diktatura, aaa, dehogy.
El kell olvasni a Jobbik ugy 20 oldalas valaszat (a hulyesegeddel ellentetben ugyanis igenis valaszolnia kell az erintettnek az ASZ vizsgalati anyagara), amibol meg szamtalan tovabbi ASZ torvenytelenseg derul ki, amikbol teljesen vilagos, hogy szamtalan torvenyt felrugva, semmi nem szamit alapon a cel a megbuntetes volt.
Vagy mondhatnam a legujabbat is, amikor ismet szazmillios tetelu birsag nez ki a Jobbik-nak azert, mert az ASZ torvenytelen hitelezesnek allitja be azt, hogy a Jobbik-nak majd be kell fizetnie a NAV-nak AFA-t a hirdeteseik utan (de a befizetesi hatarido kesobb lesz), tehat a NAV fele fennalo, a konyvekben feltuntetett kesobbi kotelezettseget az ASZ torvenytelen hitelezesnek hazudja, ami nonszensz marhasag.

Masik pelda. Kutyapart. Tok eredekes, a nyari szabadsagido alatt kapnak egy levelet, hogy 5 napjuk van osszeszedni a vizsgalati anyagot. Mivel lenyegeben egy vicc part, nincs allando penzugyesuk, jogaszuk stb. ez joval idoigenyesebb. De 5 nap helyett 7 nap alatt igy is osszeszedtek a tobb szaz vagy ezer oldalnyi anyagot, szamlakat, mindent. Feltoltottek hataridoig, ami mar megvolt, a tobbit postaval elkuldtek az ASZ-nek, merthogy ugye szokas szerint az asz lezarta a feltoltesi lehetoseget.
Az ASZ megnezes nelkul, postafordultaval visszakuldte, majd telekurtolte a sajtot, hogy a part nem tud elszamolni a penzekkel.
Ja, szinten eloiras az ASZ-nek, hogy johiszemuen es segitokeszen kell allnia az ellenorzottekhez. Hat pont azt csinaljak, ugye?
A slusz poen, hogy az ASZ torveny sehol nem mondja, hogy a megszabott hatarido lejarta jogveszto ereju, tehat hogy a hatarido utan kuldott dolgokat nem vehetik figyelembe.

Hat csak igy nagyjabol ennyi hogy lasd hogyan is mukodik a megrendelesre birsagolas. Oldalakat lehetne meg irni az ASZ torvenytelensegeirol, amiket elkovettek, hogy mindenaron buntessenek, de ezekbol is jol latszik a lenyeg.
De te csak mantrazd a propagandadumat es nagy boci szemekkel nezzel, mikor valaki diktaturarol beszel.

Populista Pista 2019.02.03. 12:32:44

Demeter Márta bizonyította a képességeit az Orbánrácsal ciprusi repülése kapcsán. Eddig bizonytalan voltam, de most már kezdek hinni az Ásznak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 12:34:07

@hatodikx: ez mind megvan, te csak fókuszálj Orbán seggének nyalására, és ne azzal, hogy az ellenzék mit hogyan csináljon! jól csinálják, csak hát van itt az országban 2,8 olyan idióta, mint te, és van még pár millió idióta, akik csak azt nem látják, hova fog vezetni, ha ti, a selejt vezetitek az országot diktatúrában.

btw. te meg tudod adni a "Sorosbérenc" tudományos meghatározását?! mert az én fogalmaim szerint a fél Fidesz az.

rallus 2019.02.03. 12:35:27

@math0: Lenyűgöző a tudásod! Mi lenne, ha Demeter Márta nem csak a repülési naplók átvizsgálása után történő Orbán leány lebuktatására összpontosítana, hanem megnézné a Fidesz ÁSZ-nál leadott anyagát? Még az is lehet, hogy okosodna... (ezt nem viccnek szántam...)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 12:35:42

@Populista Pista: ja, mert Orbán nem szokott haverok, és zavaros minősítésű repülőgépeken luxus-utazgatni? de. akkor meg te szartad pofán magad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 12:36:32

@rallus: "megnézné a Fidesz ÁSZ-nál leadott anyagát"

mert az ÁSZ azt kiadja?! te tényleg ilyen idióta vagy?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 12:37:26

@rallus: "megnézné a Fidesz ÁSZ-nál leadott anyagát"

tudod linkelni?!

hidroponi 2019.02.03. 12:45:13

@rallus: azert borszasztoan nehez az ASZ-t csalassal vadolni, mert nem lehet fellebbezni a dontesei ellen, mint egy demokraciaban.
amit leuzen orban, azt hajtjak vegre es slussz! :DDD

2019.02.03. 13:01:58

Éppen az ellenzék fenyegetőzött a választások előtt. Leszámolást ígértek, ha ők győznek.

N. Barbie 2019.02.03. 13:13:50

@valaki nagyon más: Nagyon meghato kamu, tudsz ra linkelni par bizonyitekot?
De vigyazz, mert beugratos keres, a fidesz koztorvenyes buncselekmenyiert kevesbe banankoztarsasagban jaro bortonbuntetes kilatasba helyezese az ugyanis nem fenyegetozes. Nezz utana.
A nagy nyilvanossag elott kijelentett mindenfele elegtetetel vevesrol beszeles viszont az, barhogy is tagadjak a fidesznyikek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 13:33:36

@valaki nagyon más: az ellenzék bíróságon való elszámolásról beszélt. éppen csak Pol Potot cserélték volna le független ügyészre.

BobAlice 2019.02.03. 14:01:22

@N. Barbie: Pártállami Számvevőszék. Mit várunk tőlük?

hatodikx 2019.02.03. 14:01:25

@math0: Megértettem. A tiszta észérvekkel meggyőztél. (Arról, amit eddig is tudtam). Remélem az új kormányban te is kapsz valami államtitkári állást a művelődés terén.

taga20 2019.02.03. 14:36:44

@hatodikx: miért van az, hogy minden fityeszpatkány, amilyen te is vagy, egyből rábukik a faszra?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 14:38:51

@hatodikx: nekem voltak érveim, neked nem.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 14:41:47

@hatodikx: az például nem demokrácia, ahol a KÉPVISELŐKET, a KÖZTÉVÉBŐL ERŐSZAKKAL távolítják el,, a főügyész a feljelentést meg azzal a hazugsággal utasítja el, hogy a képviselők, akik sokszor hangoztatták, hogy képviselők, végig mutatták a képviselői igazolványokat, és ezek után a főügyész azt hazudja, hogy nem képviselőként jártak el.

ilyen a Sztálinizmusban volt.

Dzendör Sztadiz 2019.02.03. 14:45:38

@math0: na mi van Brendel, kijött belőled a toleráns demokrata?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 15:53:56

@JTU:

"Hatodix higgadt és logikus érvelésére"

hol álmodtál te ilyet, te idióta?!

"Jogállamiságért kiált az ellenzék de az első alkalommal amikor be kellene tartani a törvényt elbukik. "

hol álmodtál te ilyet, te idióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 15:54:36

@Dzendör Sztadiz: nekem voltak érveim, neked nem.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 15:56:21

@JTU:

"Hatodix higgadt és logikus érvelésére "

erre gondolsz, te idióta?

"Neked mindig fasz van a szádban? "

ez neked a higgadt, logikus és érvelés?

fasznak jössz ide te is még hazudozni, te patkány?!

N. Barbie 2019.02.03. 16:01:19

@JTU: konnyu belekotni egy egyebkent valoban eleg tragar hozzaszoloba, majd mindegyik ilyen alapon lehurrogni a tobbit, meg elintezni annyival, hogy akkor ilyen minden ellenzeki.
Na koss bele az enyembe, cafold meg csak 1 mondatomat. Sok sikert.
Mondjuk egy ilyen utan: "Jogállamiságért kiált az ellenzék de az első alkalommal amikor be kellene tartani a törvényt elbukik. A törvények és szabályok mindig csak másokra vonatkoznak felfogás nem túl hiteles a jogállamiság és szólásszabadság hiánya miatti tiltakozás mellett. ", egy semmitmondo, konkretumok nelkuli predikalas utan nyilvan nem fogsz tudni.

Ja, a kettos merce meg eleg szanalmas. Szoktal olvasgatni fideszes forumokat? En igen, ilyen mazohista tipus vagyok, meg szeretek rohogni rajtuk, ahogy egymas utan mondjak fel az epp aktualis propagandat, onallo gondolat 0.
Na, az itteni tragarsag ahhoz kepest, ami azokon megy, a fasorba sincs.

hatodikx 2019.02.03. 16:02:24

@taga20: Mert buzi vagyok, szeretnélek leszopni! Stb. Mikor találkozhatunk és hol?

eßemfaßom meg áll 2019.02.03. 16:18:05

@nu pagagyí: ja hogy a direktíva megmondja nektek mit hogy kell értelmezni

taga20 2019.02.03. 16:18:38

@hatodikx: én nem vagyok homár, úgy hogy engem ne szopjál le, bár bírom a melegeket.

azért kicsit vissza kéne venni a nagy pofádból, ha valaki szembesít a nagy pofáddal!

"@math0: Neked mindig fasz van a szádban?"

eßemfaßom meg áll 2019.02.03. 16:19:03

@N. Barbie: aha, a válaszokat. Ok, nincs több kérdésem.

hatodikx 2019.02.03. 16:31:31

@taga20: Pedig milyen jól esne ebben a hidegben a faszod egy kis forralt borban pácolva!

taga20 2019.02.03. 16:38:25

@hatodikx: neked 10 fok az hideg? te tényleg homár vagy!:)))

ember, te mi a kurvaanyádat erőlköcc?

szepipiktor 2019.02.03. 16:44:14

Ja... Páros lábbal... Egy parlamenti küszöb közelében billegő mikropárt kb. úgy száll bele a hatalomba páros lábbal, mint amikor a kisegér rúgja meg az elefántot.
Gyakorlarilag null lehetősége van ma az ellenzéknek, így ezek a szuperbulvár kijelentések nem mások, mint az önreklám!
Itt a másik:
"Az Állami Számvevőszék elnökének leváltását kezdeményezi a DK"
Én meg a Holdutazást kezdeeményezem.
Annyi esélyem nekem is van, mint a másik pici szektának.
Szóval ha az ellenzéki retorika a korábbi ostoba lufieregetésből átváltott a szovjet típusú közhelypropagadára, hát sok jót nem látok az ország jövőjével kapcsolatban.
Senkik semmit nem mondanak, ebből gyárt a kollaboráns médiájuk nemzetközi szintű hírt...

hatodikx 2019.02.03. 16:50:37

@taga20: Köcc köcc köcc, köcc köcc köcc, köcc!

torró 2019.02.03. 16:51:51

A sirályok fenn az égen, azok tudják mi a jó
Akkor szarnak a fedélzetre,
Mikor süllyed a hajó!
Hollarí, hollahó, hollaríjaríja, hollaríja holahó!
Ez ennyit ér!

2019.02.03. 16:54:34

Cigány világ=fidesz

morph on deer 2019.02.03. 16:55:34

@hatodikx:
“HOGYAN OLDJÁTOK MEG pl. AZ EGÉSZSÉGÜGYET?”

Kezdésnek mondjuk mindjárt szélnek ereszteném az összes ingyenélő “labdarúgó” címen fizetett balerinát, felfüggeszteném és/vagy eredménytől tenném függővé a klubok állami támogatását, és azonnal - legalább 10 évre - befagyasztanám a stadionépítéseket és az egyéb hiúsági- és presztízsberuházást, beleértve a határon túliakat is.
A TAO-t pedig természetesen eltörölném a föld szinéről, mint ahogy az összes adóalapból történő síbolást.

Ha már itt tartunk, akkor mindjárt velük küldeném a francba el azt a százegynéhány “államtitkár” meg “tanácsadó” döntő többségét ugyancsak, akik az élősködésen kívül úgy sem értenek máshoz...

Az egyházak támogatását az alapvető szintre csökkenteném, és - a pártokéhoz hasonló módon - a támogatóik arányához mérten szabnám meg.
Ezen túl természetesen a hívek tetszés szerint támogathanák a nekik kedveseket, legyen az az ő dolguk.

Ezen túl az olyan alapvető dolgok, mint a vizitdíj - egy racionális és tisztességes formában, - valamint a teljesen digitális recept- és gyógyszerkezelést, valamint a leletek és vizsgálati eredmények az illetékesek számára történő azonnali elérését. (Nem te mész be a leleteidért, azok egyenesben mennek az azt kérő orvoshoz, pl.)

Az így felszabadult forrásokból legelőször is a béreket raknám helyre, és gatyába ráznám a gazdálkodást, hogy arra menjen a pénz, amire való, és - egy alapos felmérés után - elkezdeném fel(vissza)építeni elsősorban a regionális szerepű kórházakat és a háziorvosi renszert, és utána tágítanám a kört, amennyire telik.

Qrva nagy meló, de egyáltalán nem lehetetlen.

Gondold végig: a focibuzik is lesznek betegek, - még azok is, akik nem lettek miniszterelnökök - meg a vallásos emberek is, tehát a józan ész egyértelműen az egészségügy prioritása mellett szól.
“Hogyan fog megnyilvánulni a szólásszabadság, ha már most faszfejnek nevezel valakit, akinek más a véleménye. Akkor szájba is fogod vágni, az lesz a vélemény nyilvánítás szabadsága?”

Az az idő már elmúlt, amikor még a kockakő is a szabad “vélemény” kategóriába tartozott, a mai ellenzék nem dobál követ, ne aggódj.

Egyébként akkor szerinted minek kell nevezni azt a faszfejet, amelyiknek a tieddel azonos a véleménye, és minek azt, amelyiknek ellentétes?
A dolog magyarázata azért sokkal egyszerűbb annál, mint ahogy gondolod!

Valaki nem azért faszfej, mert ilyen- vagy olyan a véleménye, tehát NEM a véleménye miatt az, ó, dehogy.

Az összefüggés épp fordított: azért ilyen- vagy olyan a véleménye, MERT faszfej, és csak arra futotta a kapacitásából.

Szóval nyugodj meg, a véleményed miatt soha senki nem fog bántani, ha az valóban vélemény. Más kérdés persze, ha valaki mondjuk a legújabb propaganda-etüdöt adja elő, mert az NEM a vélemény, hanem a buta szolgalelküség kifejezése.

torró 2019.02.03. 17:04:56

Amúgy röviden! Tisztában voltak vele az ellenzéki pártok, hogy választás után el kell számolni a közpénzekből kapott támogatással. Azzal is tisztában lehettek, hogy nem fogják tudni az Orbánt leváltani. Sőt borítékolhatni lehetett az újabb 2/3-t! Mégis mire számítottak? Az az igazság, hogy ők sem tudnak tisztességesen játszani! Bohóckodás az összes tevékenységük. Ki veszi így őket komolyan? Most szórakoznak ilyen tüntetésekkel, meg útlezárásokkal , pár emberrel? Komolyan gondolják, hogy Orbán összeszarja magát? Még Dopemen is elmondta a véleményét róluk.

rallus 2019.02.03. 17:05:25

@morph on deer: Az LMP-ben a legnagyobb a fluktuáció, tehát praktikusan az ő támogatásukkal érdemes miniszterelnöknek jelentkezni! Ennyi ésszel és háttérben velük már komoly esélyed van! Főleg ezt a "vizitdíj" témát kellene nyomnod, ha tömegtámogatást akarsz!

taga20 2019.02.03. 17:13:32

@hatodikx: má meg is hűltél kis szívem?!

tudod, O1G-t rakjál a nyelven alá lefekvés előtt!:)))

a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fimgur.com%2FSJmc46d.jpg&key=RZbnc5VXVb23xDk6fT26lw&w=800&h=490

taga20 2019.02.03. 17:15:23

@torró: tedd le a csavarlazítót, me nem lesz ennek jó vége!:)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 17:15:24

@torró: a Fidesz csalt a kampányban, nem az ellenzék. az csalás, hogy közpénzből plakátolták tele az országot.

torró 2019.02.03. 17:25:01

@taga20:
A nitró sokkal ütősebb! Holnap újra szipózok!:))))

hatodikx 2019.02.03. 17:34:53

@morph on deer: Köszönöm a választ, és arra buzdítlak, hogy erről beszéljetek a tüntetéseken, hogy javítani akartok a helyzeten, nem csupán Orbánt eltakarítani, anélkül, hogy tudná valaki, mi lesz utána. A másik: ha nem veszitek magatokat komolyan (trágár , de üres szavakat ordítoztok) , a szavazók sem vehetnek komolyan. Minden ígéret mögött legyen ott a gyakorlati megoldás, közönséges szóval, honnan vesztitek hozzá a pénzt. A te válaszodban találtam erre utalást, persze nem mindent találok valósnak. ÉS FŐLEG NE HÜLYÉZZETEK LE A VIDÉKIEKET, mert a reggeli tejcsipapit ők adják.

hatodikx 2019.02.03. 17:38:47

@taga20: Úgy teszek, látom, te már kipróbáltad, és használt neked!
Kis szívemnek, csak majd az ágyban szólítlak!

taga20 2019.02.03. 17:42:45

@hatodikx: rendben, csak vigyázz, hogy ne a fasz rosszabbik végére kerülj mókuskám:)))

torró 2019.02.03. 17:43:20

@math0:
Figyelj barátom! Amióta világ a világ! Mindig a győztesek írják a történelmet! Ez nem fog változni soha. Még ha kommunizmus lenne, akkor sem. Minden országban így működik. Láttam pár éve valamelyik adón egy riportot jogászokkal. Azt mondták, az ügyes pártok jól papírozzák le az ügyeiket, mert soha nem tudni meddig tart a hatalmuk! Ha veszítenek, és rendes bíróságok vizsgálódnak, nem tudják őket megfogni! De emlékszel a választási beszédekre amikor mellüket döngették a leendő választási nyertesek, hogy most aztán mind lecsukjuk az elő kormány tagjait! És ? Történt valami az elmúlt 30 évben? Szóval mi itt szépen kidühöngjük magunkat, holnap meg meló!A fidesz ügyesen kiépítette a választói hátterét, míg az mszp lerongyolta magát. És mindig az erősebb kutya .....! A pénzügyi hatalmasságok meg kaszálnak rajtunk szép csendben!

2019.02.03. 17:44:56

Inkább a törvényeket kellene betartani. Jól mutatja az lmp, milyen az agyatlan libsi birkák gondolkodása: az a demokrácia, amit ők mondanak, azt a törvènyt kell betartani, amit ők akarnak betartani. Minden más fasizmus, diktatúra.

N. Barbie 2019.02.03. 17:48:04

@eßemfaßom meg áll: "aha, a válaszokat. Ok, nincs több kérdésem. "
Bar tudnam mirol beszelsz.

morph on deer 2019.02.03. 18:27:32

@rallus:
“Főleg ezt a "vizitdíj" témát kellene nyomnod, ha tömegtámogatást akarsz!”

Köszi a tippet, ez egy kiváló ötlet!
Főleg, ha az is mellé kerül, hogy az lesz az egyetlen költség, és hogy mi jár érte!

Tudod az a helyzet, hogy a nép ma már nem olyan naív, mint 15 éve, és pontosan tudják, hogy jelenleg az akkori többszörösét szedik el tőlük különféle jogcímeken.
Szóval ha érthető és értelmes módon kapnak majd információt, akkor ez egy komoly érv a jelenlegi tolvajok elzavarása mellett.

Arról nem is beszélve, hogy ha nem így lesz, akkor még akár a Soros is felröhöghet a végén, hát most képzeld el!
Naugye.

katamara 2019.02.03. 18:34:09

@rallus: Ugye ezt a marhaságot amit leírtál Te sem gondolod komolyan. Talán te a főnöködről mersz rosszat írni ha meg akarod tartani az állásod ? Az ÁSZ O1G katonája egytől egyig !!! Demeter Mártának pedig igaza van. Annyi 2 éves orbán flóra szaladgál az országban. Az ÁSZ parancsra dolgozik ! Az orbán flóra dossziét miért kellett titkosítani ? Tették volna közzé a kislány fényképét /persze ilyen nincs csak ha kreálnak/. Na de mi az nekik egy hazugsággal több vagy kevesebb.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.03. 18:38:59

@torró: persze, amíg meg nem elégeli a nép, és fel nem akasztja, le nem fejezi a "győzteseket".

Balazs089 2019.02.03. 18:59:47

"A választás után természetesen elégtételt fogunk venni. Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is."

youtu.be/zShO0OvsZkE

morph on deer 2019.02.03. 19:04:27

@hatodikx:
“NE HÜLYÉZZETEK LE A VIDÉKIEKET”

Azért bizisten nem bánnám, ha a nekem szóló válaszban arra válaszolnál, amit én írtam. Nem utolsó sorban azért sem, mert például én a büdös életben nem írtam sem ezt, sem mást a vidékiekről.
Az meg már csak adalék, hogy szólóban és csupán saját magamat képviselve irogatok.
Csak a jövőre nézve.

N. Barbie 2019.02.03. 19:11:39

@valaki nagyon más: Egyszer mar bekoszontel egy hazudozassal, kertem, hogy bizonyitsd, persze egy szot se irtal. Most megint valami torveny be nem tartasrol kamukazol.
Tipikus ostoba fidesznyik.

apro_marosan_petergabor 2019.02.03. 21:05:40

A törvények mindenkire vonatkoznak, sem az LMP, sem a Jobbik, sem a Momentum nem kivétel. Al Caponét is adócsalással tudták elkapni.
A pártok azt sem mondhatják, nem volt idejük felkészülni - a politikusok egy része magát mindentudónak gondolja, azt hiszi, negligálhatja a szabályokat, vagy spórolhat egy jó könyvelőn, könyvizsgálón, avagy áléphet mindezeken. Nos nem.

N. Barbie 2019.02.03. 21:16:11

@apro_marosan_petergabor: Na igen, az atlaghulyefidesznyik ennyire van tisztaba abban a temaban, amiben eppen beleokoskodik. Segitek: az LMP-t nem buntettek meg. Egyenlore.

apro_marosan_petergabor 2019.02.03. 22:41:36

@N. Barbie:
Anélkül, hogy minősítenélek, nem emlékszem, hogy leírtam volna, hogy megbüntették - vagy ilyet olvastál tőlem? Azt írtam, be kell tartsa a szabályokat. A diszlexia nem bűn, csak kellemetlen.

N. Barbie 2019.02.03. 23:03:58

@apro_marosan_petergabor: Aham, tehat egy ASZ buntetesekrol szolo cikkhez hozzabofogod, hogy a torvenyeket az LMP-nek Jobbik-nak stb. is be kell tartani, de amugy nem arra gondoltal, hogy megbuntettek oket. Ertem. Na tudod kit etessel.

apro_marosan_petergabor 2019.02.05. 07:48:10

@N. Barbie:
"Kedves András,

szeretném bejelenteni döntésemet, miszerint azonnali hatállyal lemondok a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságbeli tagságomról. Az elmúlt napok történései sajnos meggyőztek, hogy a Momentum vezetése nem érett egy teljes pénzügyi átvilágítására, a közelmúltban elkövetett hibákkal való szembenézésre és azok kijavítására.

Ezen kívül úgy érzem, a PEB teljesen független és eredményes működésének feltételei nem adottak pillanatnyilag. Szeretném leszögezni, hogy a Figyelő felé történt szivárogtatás, amellyel hírbe hoztak, nem hozzám kötődik, mivel az ott megjelent információ több mint fele számomra is ismeretlen volt, viszont arra büszke vagyok, hogy egyik beszállítónk tulajdonosi köréhez legalább a sajtóval egyidőben jutottam el a kisebb-nagyobb késéssel történő adatszolgáltatás és némely dokumentum elérhetetlensége ellenére is. A PEB ma esti, illetve holnapi közleményében szeretném az aláírás módosítását kérni a PEB megmaradó két tagjára, mivel azzal nem tudok teljes mértékben azonosulni. Szeretném megköszönni a Küldöttgyűlésnek az eddigi bizalmat, és igény esetén természetesen készen állok beszámolni eddigi munkámról.

Üdvözlettel,

Győrffy Zoltán"
(Ez a Momentum pénzügyi ell.biz. elnökének lemondó nyilatkozata....
ez nem politika, ez mindössze a hozzá nem értés, és hanyag kezelés stb.)

N. Barbie 2019.02.05. 10:23:43

@apro_marosan_petergabor: En is beillesszek par kilepett fidesz/kdnp tag nyilatkozatat? Voltak igen erdekesek, csak azert.

Amugy meg hajlamos is lennek elhinni, hogy nem politikai utasitast hajt vegre az ASZ, ha mondjuk megbuntettek volna 1-2 ellenzeki partot kisebb osszegekre. Az hiheto lenne, mindenki hibazhat. Foleg az uj partok.

De hogy sok sok eve mukodo partok pont most ne tudjanak megfelelni az ellenorzesnek, persze a fidesznel meg minden rendben van, meg csak a latszat kedveert se talaltak naluk semmit, na az dajkamese.

De ugy, hogy tucatszamra, tenyszeruen szegi meg az ASZ a magukra vonatkozo torvenyeket, csakhogy mindenkepp buntetes legyen a vege, hat ugy mar kevesbe hiheto a dolog. Foleg ha hozzaveszunk olyan nyalanksagokat, es itt tenyleg csak 1 pelda, pedig nem egy van, hogy peldaul a Jobbik elso gigabirsagaval vegzodo vizsgalatat az ASZ szerint valami allampolgari vagy milyen bejelentesre kezdtek (holott ilyet nem ismer az ASZ torveny), de mikor peldaul kikerultek elcsalt szamlak a fidesz regebbi hirdeteseirol, meg hogy a hirtv-ben ingyen hirdettek (magyarul nem felelt meg a valosagnak az akkori elszamolasaik), az nem volt eleg az ASZ-nek egy vizsgalatra, akkor azt mondtak, hogy ok sajtoban megjelent dolgokra nem inditanak eljarast.
Na ez a kettos merce, ez a nagyon kilogo lolab is a bizonyitek a politikai utasitasra torteno buntetesekre.
süti beállítások módosítása