A valódi viták otthona

Reflektor

Gyurcsány ácsolja az újabb kétharmadot Orbán Viktornak

2017. október 31. - baum

1_5.jpg 

Egy valakire bizton számíthat a Fidesz-KDNP, ha be kell biztosítani a választási győzelmet. Ő Gyurcsány Ferenc. Az idők során azt lehetett észrevenni, hogy a Demokratikus Koalíció elnökének mindig van egy olyan váratlan húzása, ami egy kicsit megtolja a Fidesz szekerét.

 

Gyurcsány Ferencnek a minősíthetetlen kormányzati teljesítményen túl két történelmi bűne volt. Az egyik az őszödi beszéd, melynek hosszabb távú hozadéka az a fideszes gőg és arrogancia, amit manapság tapasztalunk hatalmi részről. A Fidesz azt tanulta meg Gyurcsánytól, hogy nagyipari méretekben szabad hazudni. Nincs következménye semminek.

 

A másik pedig a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson tanúsított politikai magatartása. Nagyon ritka a tisztességtelenségnek az a foka, amikor egy kormányfő arra buzdít, hogy a nemzet többségi része tagadja meg a történelem által elsodort testvéreit. A DK vezetője miniszterelnökként ezt megtette. Vélt pillanatnyi politikai haszonszerzési célokból elárulta a magyarság egy részét.

Tovább

A fiatalok feddhetetlen politikusokat akarnak, nem korrupciót

Szigeti Cecília írása

 

Ma már a világ lakosságának a fele 30 év alatti. A következő években ennek a korosztálynak a hatása egyre nagyobb lesz a politika, a társadalom és a gazdaság alakulására. A  Global Shapers Survey 2017-es felmérésében azt vizsgálta, hogy a mai fiatalok milyennek látják a világot és milyen világban szeretnének élni. A kutatás során 186 országból, közel 25 ezer 18 és 35 év közötti fiatalt kérdeztek meg.

Közel 50%-uk szerint a legnagyobb probléma a világon a klímaváltozás, és ezért egyértelműen az emberek tehetők felelőssé. Veszélyes globális kérdésnek látják a háborúk mellett az egyenlőtlenség növekedését is. Ezeknek a problémáknak a kezelése az elvárásaikban is megfogalmazódik: egyenlőbb társadalmat akarnak, és azt szeretnék, hogy a félelem nélküli élet, a szabad munka- és lakhelyválasztás mindenki számára elérhető legyen. Az akadémiai szféra képviselőit, a bíróságokat és a nemzetközi szervezeteket megbízhatónak tartják, de egyáltalán nem bíznak a nagyvállalatokban és a jelenlegi nemzeti kormányokban. Hazájukban legnagyobb problémának a korrupciót és a politikai instabilitást tartják.

Tovább

Ő ment hozzá, most ne panaszkodjon, ha pofont kap!

A családon belüli erőszak (a párkapcsolati erőszak kifejezés nem fedi le sem a gyermekek, sem az idősek, sem a családhoz tartozó nem társ szerepben lévő személyek bántalmazását) értelmezése és kezelése komoly problémákba ütközik hazánkban. Ehhez nagyban hozzájárul a valós ismeretek hiánya, az áldozathibáztatás, a nemi sztereotípiák és a probléma társadalmi szintű elbagatellizálása, amiért az állam maga is sokat tesz.

Családon belüli erőszak szempontjából gyakori az a téves elképzelés, hogy első sorban a nehéz anyagi helyzetben lévő és/vagy alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező társadalmi rétegeket érinti ez a nagyon súlyos probléma. A súlyosság egyik alapvető jellemzője éppen az, hogy mennyire nem kezeljük társadalmi problémaként. – Ami otthon, a négy fal között zajlik, az magánügy, nem tartozik másra! – hallhatja sokszor az ember az érvelést, amiben a személyes felelősség elhárítása mellett megjelenik az önigazolásnak az az egészen különös aspektusa is, ami a toleranciát, a figyelmességet, a tiszteletet próbálja sejtetni. Érezhetően hiányzik valamiféle konszenzus, ami akár a társadalmi állásfoglalás, akár az egyéni esetek szintjén rámutat, hogy a problémák, az ellentétek kezelésre, a feszültség levezetésre sohasem akceptálható válasz az erőszak, legyen az fizikai, lelki, anyagi vagy épp szexuális természetű.

Tovább

Rasszista támadások Újlipótvárosban

Az áldozatok a Jobbik emberei

10000.jpg

Barátaival kinézete miatt vált kirekesztés áldozatává Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő, aki ráadásul a Nemzeti összetartozás bizottsága Ellenőrző albizottság elnöke is!

Vigyázat, a történet halmozottan megdöbbentő!

A politikus Facebookon olvasható bejegyzése szerint ő és barátai egy sörözőben teljesen konszolidáltan viselkedtek, kirándulásokkal kapcsolatos történetekről beszélgettek, mikor odalépett hozzájuk, majd terrorizálni kezdte őket egy ismeretlen lány. A verbális inzultus, meglehetősen fenyegetőre és kicsit westernszerűre sikerült:

Tovább

Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett élőben feszültek egymásnak

 clipboard01_1.jpg

 

Taramtaram, végre pártvezetők, sőt miniszterelnök-jelöltek vitáztak a televízióban. Ráadásul egymással. Az RTL Klubon, Baló Györgynél. Igaz, hogy sikerült 0 óra 20 percre időzíteni az adást, de legalább volt.

 

Szél Bernadett az LMP-től, Karácsony Gergely a P-től, és Gyurcsány Ferenc a DK-tól vett részt az eseményen. Szél és Karácsony vállaltan miniszterelnök-jelölt, míg Gyurcsány ugyan taktikából soha nem jelentené ki, hogy az lenne, viszont egyértelmű: minden szándékával azon van, hogy bármilyen módszerrel visszaabászkodjon a hatalomba.

 

Maga a vita roppant tanulságos volt. Egyértelműen kiderült, hogy a három politikus milyen értékrendet képvisel, mennyire őszinte és milyen jövőt képzel Magyarországnak.

Tovább

Csontig égett a lába a kórházban, Hende Csaba szerint a sajtó a hibás

image1.jpg

Hiába sorolják a betegek, hogy milyen horrorsztorik történnek meg velük a szombathelyi kórházban, Hende Csaba, a helyi fideszes képviselő szerint nincs semmi látnivaló, a baloldali sajtó fújja fel a dolgokat.

Az elmúlt hetekben söpört végig a hír, hogy a szombathelyi kórházban csontig égették a lábát egy betegnek. Az információ először egy blogon jelent meg, a Kórházi Sztorik névre hallgató oldalt a szerkesztője azért hozta létre, mert a közelmúltban elvesztette nagymamáját, a kórházban tapasztalható állapotok pedig borzasztóan felháborították. Az oldal néhány hónapos működése óta rengeteg levelet kapott, a blogon naponta jelennek meg történetek a magyar egészségügyről, amelyek 95 százalékban negatív tapasztalatokról számolnak be. A felhozott példák általában rendszerszintű hibákról árulkodnak, a levélírók szerint a kórházi dolgozók nem elkövetők, csupán áldozatok.

Tovább

Semjén Zsolt, a szexuális zaklatások és a saria

Igen, ez így egy mondatban.

szs.jpg 

Általában jókat lehet röhögni Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megnyilvánulásain, várja is az ember, hogy megszólaljon. A KDNP pszeudopárt elnöke viszont olyat mondott legutóbb egy lakossági fórum után a Magyar Nemzetnek, amin nehéz nevetni és inkább lexikonokat lapoznánk hallatán, keresve a megfelelő elmekórtani eset leírását.

Én értem, hogy a mai magyar közéletben tapasztalható fejetlenséget egy felelős vezető megpróbálja kezelni, megnyugtató szavakat szeretne adni a népnek és törekszik a szétbogozott szálak összefésülésére valamint az összefüggések feltárására. De Semjén Zsoltnak ez sohasem sikerült eddig, ha lehet, mindig súlyosbított a helyzeten, a helyzetén, így most is. Szerinte ugyanis Magyarországon a nők elleni szexuális zaklatás legjobb ellenszere a bevándorlás megfékezése!

Tovább

Az MSZP prominensének nincs baja Szanyi 56-os bejegyzésével

maxresdefault_3.jpg

Havas Szófiát telefonon kérdeztük arról, mit gondol Szanyi Tibor mai posztjáról, illetve az arra adott kormánypárti válaszról. A politikus elmondta, hogy jelenleg külföldön tartózkodik, facebookozni nem szokott, a történetet pedig nem ismeri. Miután röviden ismertettük vele az eredeti poszt tartalmát és az arra adott kormánypárti reakciót, jelezte, Szanyi posztjában semmi elítélendő nincs és azt reméli, Gulyás Gergely egyszer majd idősebb fejjel meggondolja, miről és mit mond. Azonban ezzel az egész üggyel ezen túl nem szeretne foglalkozni.

2016-ban az ’56-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Havas Szófia az orosz tévének adott sokakat sokkoló interjút, melyben horthysta provokációról, CIA-akcióról beszélt, az MSZP pedig magyarázkodásra kényszerült és szankciókat ígért.

Tovább
süti beállítások módosítása