Régen hallottunk olyan összeszedett ám velőbe vágóan pontos és szókimondó parlamenti felszólalást mint amit Szél Bernadett az LMP társelnöke tartott kedden.

A kormány úgy en bloc el lett küldve a francba, de úgy, hogy ők maguk már várták, hogy végre valaki a diplomatikus kereteken belül küldje el őket. Jó volt hallani végre egy ilyen felszólalást. Amúgy tessék, itt meg lehet hallgatni, nézni:

Ami a lényeg, hogy a Fidesz tényleg a putyini know-how-ot alkalmazza minden tevékenységével, persze a magyar viszonyokra hangszerelve. Ami egyszerűen tömény hányinger, főleg egy olyan kormánytól, aminek fő pártja az a Fidesz (értsd fiatal demokratás szövetsége) egész karrierjét a harcias antikommunista retorikára építette fel. És tessék, ma nemhogy kommunista retorikát, de annál súlyosabb, bolsevik retorikát nyomnak, fullban. Hiszen se nem fiatalok már, se nem demokraták, maradt a szövetség, a vérszövetésg.

1991-ben kért fel az azóta elhunyt Hanák Péter, hogy történelmet tanítsak egy frissen alakult intézményben, amely önmagát Central European Universitynek (CEU) nevezte. Persze már akkor használták a magyar nevet is: Közép-európai Egyetem.

A történelem tanszék az elsők között jött létre – a CEU tanítási története 1991-ben kezdődött. Az egyetem jószerivel a semmiből indult – akkor még székhelye sem volt.

Az idők során a CEU igen nagyot fejlődött – ma már több mint másfél ezer hallgatója, több száz tanára, imponáló infrastruktúrája van.

A kezdetektől ott tanító emberként a CEU történetét mintegy belülről éltem meg. Láttam tévutakat és előrevivő folyamatokat; láttam jó és rossznak bizonyuló személyi döntéseket. De belülről is úgy láttam, hogy minden esetleges botladozás ellenére egy igazi sikertörténet részese vagyok – a CEU a semmiből indult és nagyszerű intézménnyé vált.

A CEU elleni támadás túlmutat a 2010 óta már megszokott kormány által elvégzett társadalmi átnevelés mindennapos gyakorlatán. Nagyon úgy tűnik, hogy hipersebességre kapcsolva igyekszik a Fidesz utolérni a putyini Oroszországot. A jelek arra mutatnak, hogy hiába a társadalmi ellenállás, hiába a szinte soha nem látott nemzetközi megrökönyödés, a kormány fel akarja számolni Magyarországon a gondolkodás szabadságát. Még mielőtt a közmédián szocializálódott fideszes trollok beleélnék magukat: most nem arról van szó, hogy néhány budapesti BBC újságíró ír valamit és átküldi a szerkesztőségnek, hanem itt a világ tudományos élete emelte fel egységesen a szavát.

A CEU megtámadása nem csupán egy újabb különösen csúnya korrupciós botrány, vagy egy újabb hazugságpropaganda. Beleilleszkedik Orbán és Putyin hatalmi terveibe, és teljes okkal feltételezhetjük, hogy ez nem csupán egy hóbortos netadó vagy vasárnapi boltbezárás, amelyeknek nem volt különösebb szerepe az totális illiberális állam kialakításában. Az akadémiai szabadság megtámadása azt üzeni a magyar társadalom és a világ számára, hogy ebben az országban senkinek sincs joga mást gondolnia a világról, mint amit a vezetés engedélyez számukra. Sőt mi több, Magyarországon egyáltalán nincs jogod gondolkodni, érvelni, vitatkozni.

A vasárnapi a CEU melletti tüntetés mérete arra enged következtetni, hogy a magyar társadalom pontosan érzékeli az ügy súlyát. Azért örömteli a több mint tízezer tüntető, mert itt nem a zsebünkre megy a játék, a tét sokkal nagyobb. Ha önállóan gondolkodsz, kiűzetsz a saját hazádból.

Meszerics Tamás, az LMP EP képviselője a következő beszédet mondta volna el ma az Országgyűlésben.  Kövér László letiltotta.  

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, aki egyúttal az Eurogroup elnöke is, a minap interjút adott a FAZ-nak és -egyebek mellett- azt állította: a dél-európai országok azért adósodtak el, mert elverték a pénzt piára és nőkre. Antonio Costa, portugál baloldali miniszterelnök rögtön kiakadt, rasszistának nevezte és lemondásra szólította fel Dijsselbloemot. Dijsselbloem már 2015-ben, a görög adósságválság csúcsán egyértelművé tette, mit gondol Európa jövőjéről. Európa urai az ő hangszerelésében vették semmibe a görög népakaratot és kényszerítették a Ciprasz-kabinetet a megszorító politika folytatására. Dijsselbloem vezetésével hergelték a görögök ellen az európai polgárokat, mondván a görögök lusták, nem dolgoznak, miközben arról jótékonyan hallgattak, hogy a megelőző évek mentőcsomagjainak legalább négyötöde nem a görögökhöz, hanem a német és más európai nagybankokhoz áramlott. A Dijsselbloem-féle kétsebességes Európában a közös valuta a centrumországok előnyére és a többiek kárára nyitja szét a versenyképességi szakadékot, miközben a centrumországok nagybankjai, nagyvállalatai a dél- és kelet-európai munkaerő kizsákmányolásának fokozásával növelik a profitjukat. Pár hete azonban Hollandiában parlamenti választásokat tartottak, s könnyen lehet, Antonio Costa nyitott kapukat dönget.

Épp haza akartam telefonálni, hogy baleset miatt késnek a buszok, ne aggódj, jól vagyunk. Már jó ideje vártunk a végállomáson, amit a fiam nehezen viselt, mint az autisták általában. Lehet, nem volt jó ötlet, de elkértem a telefont, amit előzőleg azért adtam oda neki, hogy lefoglalja magát vele. A fiam visítani kezdett, én simogattam, nyugtattam és azt magyaráztam neki, hogy csak felhívom anyát, mindjárt visszaadom. És akkor beszóltak.

Persze nem azért, hogy adjam vissza neki – már arra is többen rosszallóan néztek, hogy rajzfilmnézés közben ugrál és kurjongat –, hanem hogy foglalkozzak inkább vele, meg valahogy fékezzem meg, mert idegesítő. Egy beszólással azelőtt még higgadtan szóltam a fiamra megjegyzést tevő, telefonáló nőnek, hogy „bocsánat, bocsánat, a fiam autista, azért viselkedik másképp” de ennél már nem ment, leginkább a támadással felérő lebaszós hangnem miatt. Az is dolgozott bennem, hogy egy ilyen helyzetben a neurotipikus (nem autista) gyerekekkel és szüleikkel szemben is inkább elnézőként illik viselkedni, szülőket kioktatni, más gyerekét leteremteni vagy arra megjegyzést tenni igazi, tőről metszett önző bunkóság. Arra is emlékszem, amikor ugyanerre a buszra felszállt egy anya a teljes idegösszeomlás szélén egy folyamatosan fecsegő, rituális mozdulatsorokat ismételgető kislánnyal, aki egyszerre két plüssállatot szorongatott. Hiába próbáltam mosolyogva megértést és támogatás sugározni, kerülte a tekintetemet, ahogy mindenkiét. Szeretett volna túlleni az utazáson, egyedül lenni a gyerekével védve azoktól a tekintetektől, melyeket mindannyian ismerünk, mi autista gyereket nevelő szülők. Nekem szerencsém volt, amikor ráüvöltöttem, hogy „a fiam autista, te kibaszott seggfej!”, akkor páran rászóltak a fickóra, páran engem próbáltak nyugtatgatni, mert remegett a kezem, hogy mindjárt szájon is vágom és közben folytak a könnyeim. Később, amikor mellé kerültem a sorban, az indulataimat visszafogva még egyszer közöltem vele, hogy aki egy autista gyereknek és az apjának beszól, az egy kibaszott seggfej. Számomra is rejtély, hogyan nem ütöttem meg, honnan volt az erő, hogyan tudtam úgy kimondani ezeket a szavakat, mintha csak annyit mondtam volna, hogy „önnek ki van kötődve a cipőfűzője”. Nem vagyok az az ember, aki sosem veszti el az önuralmát, olyan meg pláne nem, aki mindent le tud szarni. Ez az ember sem volt olyan, egyből felrobbant, hogy neki mondtam-e és meg akart ütni. Ekkor lefogták, én felszálltam a buszra és keserves, hangos zokogásban törtem ki.

Biztos vagyok benne, hogy rossz döntés volt megállítani a mesét. Abban is, hogy elkerülhető lett volna a nagyobb a balhé, ha mosolyogva tudom leszarni az egészet. De nekem ki kellett állnom a fiamért és minden autista gyereket nevelő szülőért. Nem lehetünk láthatatlanok, nem kérhetünk folyamatosan elnézést olyanért, amiért nem kéne.

Nem tudom olvassák-e azok, akik akkor mellénk álltak. Szeretném megköszönni nekik, hogy most már tudom: az emberfaj nem csak sárkányfog-vetemény.

TL

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

1. Szükség van-e Magyarországon jelenleg 2400 MW-nyi új alaperőművi kapacitásra?

Második jobbágyság, történelmi elmaradottság, gazdasági hanyatlás, népességcsökkenés és kivándorlás. A világ fejlett régióitól való kulturális és gazdasági leszakadás. A szemünk láttára alakul újra immár évszázados problémánk: hazánk a civilizált fejlett világ és Európa perifériájára sodródott ismét. Van azonban egy különbség: korábban minden esetben nagyhatalmak, birodalmak közti nemzetközi játszmák áldozataiként tekinthettünk magunkra, míg jelenleg azonban mi magunk, saját magunk, illetve tehetségtelen, rövidlátó és rendkívül ostoba politikai vezetőink löknek akarnok butaságukkal minket a fejletlenség, az elmaradottság és a buta provincializmusnak történelem nagyjaink által százszor elátkozott viszonyai közé.

A jelenlegi kormány által támogatott „kultúra” bornírt, jobb esetben rossz operett színvonalú (mint például a kormány várba költöztetése), a rosszabbik esetben meg hazánk legsötétebb történelmi korszakának legsötétebb gyilkos eszméi felé mutat alig leplezett szimpátiákat. A valódi, értékeket felmutató és valós morális-társadalmi problémákra reagáló kultúra fórumait ennek a politikai pártnak a „kápójai” igyekeznek az ország minden szegletében elnyomni, tönkretenni, elhallgattatni, mint ahogyan azt például nemrég nyíltan tették Szombathelyen és tették és teszik sunyi  alattomos módon szinte mindenütt ahol hatalmon vannak. Nézzünk bele a mostani kormány által favorizált sajtótermékekbe: csak szenny, hazugságok és nívótlan ostobaságok amit találunk, rendkívül színes tálalásban. A nyilvánosság, a valós tájékoztatás és végső soron az igazság ennek a kormánynak a legnagyobb ellenfele. Erről bárki meggyőződhet, ha belehallgat a közrádió bármelyik hírműsorába, vagy arra vállalkozik, hogy a köztévé egy tetszőleges hírműsorát végignézze. A kormányzat propagandája nyilvánvaló hazugságokat kürtöl az „erősödő Magyarországról” és „Brüsszel megállításáról”. Mindeközben tébolyító méreteket ölt az államilag szervezett korrupció. Most pedig elzavarják Magyarországról az egyetlen olyan egyetemet, amely huszonöt év szívós munkájával és önzetlen támogatójának segítségével eljutott a világ legjobbjai közé.

A Fideszes kommunikációban gyakran megjelenik, hogy az emberek egy fideszes döntésre már leadták a voksukat. Nem kell erről beszélni, nem kell erről vitatkozni, érdekeket egyeztetni és főleg nem kell népszavazást kiírni. Ebben az értelmezésben a demokrácia leszűkül arra a pár percre, amíg az ember a szavazófülkében leadja a voksát, minden ami előtte van és utána van már az ő támogatásával történik, ha tetszik neki, ha nem. Ez az elgondolás megfosztja a szavazót, a magyar embereket nem csak a megbeszélés és konszenzuskeresés lehetőségétől, de ugyanúgy az ellenállás jogától, hiszen az tükröződik benne vissza, hogy a demokráciában egyetlen döntés van, és egy lehet: hogy melyik pártra szavazol. Amelyikre letetted a voksodat, azt mindenben támogatnod kell, a többivel meg valószínűleg úgysem érthetsz semmiben egyet. És a legszomorúbb, hogy ezt nem csak a kormány, de sokan a szavazók is elhiszik.

Ez a demokrácia elárulása. A demokrácia folyamatos párbeszédről kell hogy szóljon, ahol minden tag, ha akarja kifejtheti a véleményét, és ha úgy érzi, súlyosan megsértették, demonstrálhat. Tüntethet, sztrájkolhat, népszavazásra buzdíthat. A folyamatos vita pedig nem széplelkűség, nem időpazarlás, és főleg nem akadályozza meg a hasznos előremutató folyamatokat. Megakadályozza azt, amiben nincsen konszenzus, megakadályozza, azt, amit a társadalom egy jelentős része elutasít. A demokrácia így a folyamatos konszenzuskeresés a társadalmi csoportok, egyének között, hogy a végeredmény ha nem is mindenkinek ideális, de majdnem mindenkinek elfogadható legyen. Ez a konszenzuskeresés hiányzik. De van egy rossz hírem azoknak, akik mindenért az Orbánt és a mostani elmútnyolcévet teszik felelőssé, amióta az eszemet tudom, ez a konszenzuskeresés, ez a valódi demokrácia eddig sohasem működött.

Egy vezető pozíciót betöltő fideszes politikus, akit történetesen Kövér Lászlónak hívnak, néhány éve láthatóan megharagudhatott „koalíciós” „partnerére” a KDNP-re. Nem értett egyet ugyanis a kereszténydemokraták egyik nagyon régi követelésével, amely szerint a magzatot a fogantatás pillanatától megilletné az élethez való jog. – Vagy egyetértett vele, de az alkotmányba azért mégsem akarta beletenni. – Szóval ez az úriember nemtetszését annyival zárta le, hogy idézem:

„Egy világnézeti rétegpárttal nehéz tárgyalni. Hölgyeim és Uraim! Nekünk már volt dolgunk világnézeti rétegpárttal.”