
„2014. decemberében Tarlós István főpolgármester Szergej Szobjanyin főpolgármester meghívására Moszkvába utazott nemzetközi Urbanisztikai Fórum alkalmából. Tarlós István javasolta Budapest és Moszkva fővárosi együttműködésének felújítását, a kapcsolatok normalizálását. Kilátásba helyezte, hogy a fővárosban méltó helyet választanak ki a Moszkváról elnevezendő budapesti közterületnek. Szobjanyin főpolgármester egyetértett azzal, hogy a kiválóan fejlődő magyar-orosz kapcsolatokra is tekintettel fel kell újítani a két főváros kapcsolatát.” Ez áll a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett javaslatban. Nem lenne ezzel semmi gond, a magyar főváros nem először köt ilyen megállapodást más fővárosokkal. Csakhogy az együttműködési programokat diplomáciai okokból köttetik, két állam közeledésének része az azok városai között kötött együttműködés is, többnyire olyan beleszuszakolt tartalommal, hogy tapasztalatcsere lesz, például a jurtanegyed-rehabilitációról: „Figyelembe véve a sajátos mongol viszonyokat, az ulánbátori fél elsősorban városgazdálkodás és fejlesztés, jurtanegyedrehabilitáció, közlekedés, infrastruktúra, vízügy, szennyvíz-, hulladékkezelés és környezetvédelem területeken számft a magyar fővárosi tapasztalatokra.”







Holnap tisztelgünk az 1956-os forradalom előtt. Ebből az alkalomból két darab, politikai értelemben ún. vérpezsdítő eseményt tartanak Budapesten. Ráadásul egy időben, délután hármas kezdéssel.