Bár sokan hajlamosak lebecsülni a megyei napilapok jelentőségét, a mostani médiapiaci újraosztás elsősorban ezeknek az újságoknak a birtoklásáról szól. Úgy néz ki, hogy a Fidesz közeli érdekcsoportok egy az egyben lenyelik az egész pakkot. Így a vidéki emberek nagybetűs AZ Újságja, már csak egy újabb kormányzati szócsővé válik. Egész Magyarországon.

Tegnap végre felszállt a fehér füst és megerősítést nyert a hetek óta terjengő pletyka, miszerint a Mediaworks kiadóvállalatot tényleg Mészáros Lőrinc szerezte meg. A felcsúti vállalkozó érdekeltsége, az Opimus Press Zrt. kebelezte be a lapcsoportot, melynek szimbolikusan a Népszabadság a legértékesebb tagja, a gyakorlatban viszont a megyei napilapok viszik a prímet.

A neten még elérhető a Mediaworks 2016-os médiaajánlata, ahol konkrét számok mutatják meg a megyei napilapok piaci erősségét. A nyolc napilap előfizetői példányszáma 110 ezer fölött van, ami az eladott példányszámokkal együtt 558 700 elért olvasót jelent napi szinten. Ez a naponta több mint félmillió olvasó az, akik miatt igazán érdemes volt végigcsinálni az egész cirkuszt.

„2014. decemberében Tarlós István főpolgármester Szergej Szobjanyin főpolgármester meghívására Moszkvába utazott nemzetközi Urbanisztikai Fórum alkalmából. Tarlós István javasolta Budapest és Moszkva fővárosi együttműködésének felújítását, a kapcsolatok normalizálását. Kilátásba helyezte, hogy a fővárosban méltó helyet választanak ki a Moszkváról elnevezendő budapesti közterületnek.  Szobjanyin főpolgármester egyetértett azzal, hogy a kiválóan fejlődő magyar-orosz kapcsolatokra is tekintettel fel kell újítani a két főváros kapcsolatát.” Ez áll a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett javaslatban. Nem lenne ezzel semmi gond, a magyar főváros nem először köt ilyen megállapodást más fővárosokkal. Csakhogy az együttműködési programokat diplomáciai okokból köttetik, két állam közeledésének része az azok városai között kötött együttműködés is, többnyire olyan beleszuszakolt tartalommal, hogy tapasztalatcsere lesz, például a jurtanegyed-rehabilitációról: „Figyelembe véve a sajátos mongol viszonyokat, az ulánbátori fél elsősorban városgazdálkodás és fejlesztés, jurtanegyedrehabilitáció, közlekedés, infrastruktúra, vízügy, szennyvíz-, hulladékkezelés és környezetvédelem területeken számft a magyar fővárosi tapasztalatokra.”

Az LMP gazdaságpolitikai szalonjának legutóbbi vendége a korábbi gazdasági miniszter, Chikán Attila volt, aki olyan kérdést feszegetett, amiről sokan beszélnek és általában nagyon eltérő véleményen vannak az emberek: valóban, olyan jól áll-e a magyar gazdaság, mint ahogy azt a kormány látja?

Ahhoz, hogy a kérdést megválaszolhassuk, először azt kell meghatároznunk, hol állunk a világban jelenleg. Ennek meghatározásához fontos megvizsgálni, hogy a visegrádi országokkal összehasonlítva, milyen változásokon mentünk át az elmúlt évtizedben.

A professzor kiemelte, hogy a magyar gazdaság megítélése egészen eltérő annak függvényében, hogy épp milyen oldalról nézzük. Sem a kormány, sem az ellenzék, sem a politikailag semlegesen vizsgálók szemszögéből nem ugyanaz a kép. Ennek oka, hogy a gazdaság rendkívül bonyolult rendszer. Rengeteg mutatóval jellemezhető, melyek mind más és más képet nyújtanak az adott országról, épp ezért nem mindegy, hogy melyik mutatót vesszük figyelembe és emeljük ki vagy teszünk úgy, mintha nem is létezne.

A kormány, olyan makro adatokat emel ki, melyek az általa preferált társadalmi szemszögből mutatják be a magyar gazdaságot. Ez a kép természetesen pozitív. Legkedveltebb mutatóik a költségvetési deficit, a külföldi eladósodottság és a leginkább preferált munkanélküliségi adat. Miközben utóbbit nagymértékben befolyásolja az állami által finanszírozott közmunkaprogram, tehát nem valós foglalkoztatás áll mögötte. Ezek mind olyan paraméterek, melyek a Fidesz politikáját segítik, támasztják alá. a kormánynak szükségese van ezekre a makrogazdasági mutatókra.

Kérdéssel fordultunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium felé abban az ügyben, hogy egy orosz televíziós műsorban miképpen viszunyultak az 1956-os magyar forradalomhoz. Kérdéseinkre az alábbi választ kaptuk:

A mai napon a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Oroszország budapesti nagykövetét. A találkozón a KKM világossá fogja tenni, senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról, és a forradalom hőseiről.

Üdvözlettel,

 

Sajtó Főosztály/ Press Department

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

- Fedél Nélkült?
- Baszki, én ezt a Népszabadságosat meg akartam venni, nem tudtam, hogy még mindig van belőle. Viszont van nálam vagy hatvan forint.
- Meghívjalak egyre?
- Hát de, hát de, hát ezt nem így szoktuk…
- Majd megadod legközelebb.
- De hol talállak meg?
- Itt. 12 éve itt.
- Nagyon köszönöm!

- Én veszek egyet.
- Tessék.
- Lapot nem kérek. A srácnak lesz, aki az előbb nem tudta kifizetni.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

Az, hogy ma a magyar függetlenséget elsődlegesen Oroszországtól kell félteni nem újdonság. Pláne nem újdonság ez most 1956 hatvanadik évfordulóján. Magyarországon mégis sokan a nyugati beavatkozások (dörmögő mondatok a magyar demokráciáról és szólásszabadságról különböző diplomatáktól) ellenpontjaként látják a belpolitikába elvileg nem beleszóló Oroszországot.  Oroszország márpedig Magyarországot az érdekszférájának tekinti és négy alapvető módon is korlátozza a magyar nemzeti szuverenitást.

Ma Magyarországon a politikai rendezvények szempontjából leginkább mozgósítható csoport a nyugdíjasoké. Persze fontos, hogy a fiatalabb generációknál jelentősebb élettapasztalattal rendelkezők is elmondják véleményüket, aktívak maradjanak a társadalmunkat érintő dolgok kapcsán. De a korosztály jelentős része esetében vélhetően egészen másról szól a dolog, nem az aktív nyugdíjas évekről, hanem a borzasztó mértékű frusztrációról, a boldogtalanságról, arról, hogy nem találják a helyüket, hogy mindegy kin, de valakin leverhessék saját tehetetlenségüket, kibeszéletlen egyéni és történelmi sorsukat. Keserű, de őket néhány jó szóval, ígérettel, rezsicsökkentéssel vagy krumpliadománnyal kenyerezik le a különböző színű politikai gengszterek.

Bármilyen groteszk, de az atrocitások, a más véleményen lévők elleni erőszakos fellépés terén egyáltalán nem maradnak el a fiataloktól, sőt. Jó bizonyíték erre az október 23-ai központi megemlékezés is, amiről mi is készítettünk videót. Eszem ágában sincs bántani vagy megalázni ezeket az embereket, inkább arra szeretnék rámutatni, hogy egy számos sebbel rendelkező társadalmi rétegről van szó, akiket lekezel, hülyének néz és mocskosul kihasznál a mindenkori politikai elit.

Túl sokat ehhez nem lehet mit hozzátenni. Bokros Lajos színpadra állt a Lemossuk a gyalázatot c. ellenzéki nagygyűlésen, vagy min október 23-án, és beszédében a következőeket mondta:

Kedves ellenzéki sajtó!

A népszavazás után remek elemzéseket olvastam arról, hogy a helyzet még rosszabb és nem is fog változni, mert az ellenzék milyen vacak.

Nektek eszetekbe sem jut, hogy a helyzeten Ti magatok is tudtok változtatni?

Kedves maradék demokratikus sajtó! Kedves publicisták, bloggerek, véleményvezérek! Ne fanyalogjatok! Harcoljatok a szabadságért!

Bő egy évre félre kell tegyétek a látszat-függetlenségeteket!

Aki most nem áll bele Orbán leváltásába, az az Orbán-rendszer fenntartója, Orbán cinkosa lesz!

A Népszabadság bezárása óta azon megy a hiszti, hogy most aztán vége a sajtószabadságnak és valljuk be: valóban mocsok egy húzás volt a Népszabi beszántása. Nyilván, aki le akarja váltani a Fidesz-rezsimet, annak legalább látszatban mutatnia kellene valami morális felsőbbrendűséget, hogy van elképzelése arról, mit is jelent a szabad sajtó (ami amúgy Magyarországon nem létezik). Erre Bokros Csomag és Mandátumotvisszanemadok Lajos fogja a mikrofont és belemondja a sajtószabadság védelméért is szóló esemény kellős közepibe azt, amit mondott.

Aljas söpredék, kábszeres koldusok... jól leoltottak bennünket, pedig csak tudósítani próbáltunk.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

Sem az iskolának, sem az átlagos hétköznapoknak nem sikerült igazi ünneppé változtatni vagy legalább megkísérelni ünnepivé tenni 56 emlékét. Nemhogy a hivatalos állami megemlékezéseknek.

Ez valószínűleg több tényező szerencsés (szerencsétlen) egyezése miatt alakulhatott így ki. Családunkban sohasem volt téma 56, semmilyen módon nem hallottam erről a forradalomról vagy miről (kivéve a hortobágyi Sztálin-szobor ledöntéséről és az egyik, a szobor talapzatának alkotórészét lépező anyacsavar legendájáról) az iskolában pedig még nem volt tananyag ez az egész. Aztán amikor meg eszmélni kezdtem, már elhalálozott körülöttem majdnem mindenki, aki tudott volna érdemi, első kézből származó információt adni. Ezt sajnálom, pedig mint kiderült azért akadt egy-két érdekesség.