A valódi viták otthona

Reflektor

Tálos Lőrinc: Megint Feri

2016. október 20. - baum

6794257_015b319ed8b89379ec4ca2de95da341d_wm.jpgKádves Gyárekek! Ma megint Gyurcsány lesz ebédre. Ígérem soha, de soha többé nem fogok vele foglalkozni, ha már múltidő lesz. A világ jelen – és roppant szomorú – állapotában azonban itt van, mozog, sőt túlmozog, becsönget, odacsinál az ablak alá így aligha úszható meg, hogy hozzávágjunk valami kézre eső nehéz tárgyat.

Tényleg várom a napot, amikor le lehet végre szarni a DK-t, de hát konkrétan ők vannak offenzívában, ők fűtik a gőzekét. Van ugye az a stratégiájuk, hogy egyedül ők a 2010 előtti restauráció megalkuvásmentes hívei, még egy „követtünk el hibákat elvtársak” se fér bele. Ők azok, akik szerint 2010 előtt majdnem minden jó volt, csak az nem, amikor nem az MSZP-SZDSZ volt kormányon, rendszerváltás utáni történelmünk pedig nem szól másról, mint a haladár eszmék védelméről a mucsai fasiszták ellen, akik puccsal jutottak hatalomra 2010-ben, azóta a „köztársaság” visszaállítása a legfőbb cél. A DK ebből a felvett pozícióból revolverez mindenkit, egyetlen célja, hogy a Fidesz baloldali ellenzékén belül az Orbán legkönyörtelenebb ellenzéke szerepből a legtöbbet kihozza.

Hogy minden egyes olyan választóra, aki az MSZP vagy az Együtt és így tovább szavazótáborából átigazol a DK táborába jut egy másik, akit az egész baloldali ellenzék elveszít, az már nem fontos, csakis kizárólag a DK növekedése. Gyurcsányék nem egyszerűen az egykori MSZP-SZDSZ szavazókból álló tortából vágnak egyre nagyobb szeletet maguknak, de annak uniformizálásával és csakagyurcsányosításával egyre kisebbé is teszik, pont úgy, ahogy már 450 gramm a félkilós tehéntúró. Persze teljesen érthető stratégia, megfelel a célnak, hogy a gyurcsánypárt megerősödjön, hogy egyedül is bejuthasson a parlamentbe, hogy stabil, önálló középerővé váljon és legyen színpadja Ferinek, ahol szerepelhet, megoszthat, ahol minden róla szól, a taps és a köpés is. Ez élteti, mert egy önmagába szerelmes politikai állat, ha celeb lenne herét vasaltatna és folyamatosan hívogatná a bulvárlapok szerkesztőségét, hogy címlapra kerüljön. Hogy mindez nemhogy nem vezet a Fidesz bukásához, de egyenesen ellene hat, azt nem köti a hívek orrára, de azok úgyis beugrálnának egy szakadékba abban bízva, hogy felveszi őket egy űrhajó és elrepíti őket egy olyan bolygóra, ahol még mindig Gyurcsány a miniszterelnök.

Azt írja az egyik DK-s heccblog, hogy idézem: „Lehet, hogy megint szív valamit az Együtt alelnöke. Úgy próbál a pártja által szervezett tüntetésre embereket szervezni, hogy egy, a MIlla Facebook-oldalán közzétett bejegyzéssel akarja »lerúgdalni« Gyurcsány Ferencet a színpadról. Juhász, aki körül erősen ritkult a levegő, ezzel - és magával a tüntetéssel is - Orbán forgatókönyvét valósítja meg.” aztán jön Gréczy Zsolt – egyenesen Feri seggéből – és ráerősít: Juhász Péter Orbán szekértolója.  Na most, nekem aztán nem tisztem megvédeni Juhit, őriztünk együtt libát és voltak nyugvópontra nem jutó politikai nézeteltéréseink is, de 1, a „mindenkit fog a Fidesz, aki nem DK-s vagy összefogás” lemezért lassan jár a pofon (ugyanitt megvédem Fodor Gábort) 2, Juhi drogosozása olyan, mintha a Habony Művek valamelyik szócsövét hallaná az ember. Nekem ugyan régi elméletem, hogy a sósavas bácsi és a gyurcsányista harcinéni tulajdonképpen házasok, de a nekik való udvarlás legfőbb tanulsága az, hogy a DK semmiben sem különbözik a Fidesztől, semmilyen eszköztől nem riad vissza miközben a vezér érdekeit képviseli. Ez van. Ha valakit megharap a Gyurcsány onnantól csak csapatokba verődve tud üveges tekintettel vadászni mindenkire, akit még nem és közben azt hörögni, hogy "öööösszefogáááás-ööösszefogáááás".

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1211824025

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tálos Lőrinc: Megint Feri 2016.10.20. 17:26:01

Gyurcsányék nem egyszerűen az egykori MSZP-SZDSZ szavazókból álló tortából vágnak egyre nagyobb szeletet maguknak, de annak uniformizálásával és csakagyurcsányosításával egyre kisebbé is teszik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első Kézből 2016.10.20. 11:55:02

Ebből a veszett gyurcsányozásból többet nem lesz meg az 5%, kedves LMP-s elvtársak :DD Magatokat zárjátok gettóba, szánalmas banda. Másfél év múlva mentek a levesbe :D

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2016.10.20. 19:48:31

A szerző tökéletesen jól látja Ferenc áldásos szerepét. A bökkenő csak az, hogy vele nem lehet leváltani a kormányt, de a Gyurcsányt sorain kívül tudó szalonképes alternatíva sem körvonalazódik. Nemcsak a pénz, a paripa meg a fegyver hiányzik, hanem ütőképes politikusok is.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.21. 04:39:22

Ha a ballibák egymást csipkedik gágogva, az jó hír az embereknek.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.21. 04:42:46

@Első Kézből:

Pont akkor nem lesz meg az 5 %, ha az LMP csatlakozik a ballib gágogókórushoz. Ez esetben mnek rájuk szavazni?

népoldali 2016.10.21. 15:03:36

Lári fári...
Hoyg klasszikust idézzek...
Népünk nagy többséglének semmit sem jelent sem ez sem az.Nem is érdekli,távol áll töle.Ezek olyan városi,pesti dolgok.
"Jo vezteö,szerethetö,aki ha kell odavág,de igazságos. A néept vezeti kell,jóságsan és igazságosan.Önmagát netudja vezetni,ez olyn mint ha egy nö sajátmagával hálna..." Így oktatott szakmunkástanulo koromban brigádvezetöm.Milliok életérzése ez!
Orbán tika:UGY FÜTYÜL AHOGY A NÉP TÁNCOLNI AKAR! Nem az árnyék miatt süt a nap.... Üdv népoldali!
email:nepoldali@hotmail.hu
süti beállítások módosítása