A valódi viták otthona

Reflektor

Kontraszelekció, Szijjártó a neved!

2017. augusztus 25. - Tálos Lőrinc

sand-pit-1345728_960_720.jpg
Szijjártó Péter külügyi ámokfutásának újabb állomása vésse az eszünkbe: dilettánsok vezetik az országot, akikkel nem az a legfőbb gond, hogy érdemtelenül boldogulnak, nem is az, hogy Rezsi Szilárd vagy Kocsis Máté intellektusával vannak felvértezve, hanem az, hogy a mi kontónkra basszák földhöz a homokozóvödröt.

A strébereket nem csak a nyomi szolgalelkűségért utáltuk az általános iskolában, hanem azért is, mert természeti törvény, hogy mindig a stréber a leghülyébb az egész osztályban. Hogy mi a baj a NER-rel? Talán az, hogy egy olyan vazallusrendszert épített ki, ahol nem kell érteni semmihez, leginkább ahhoz nem, amit az emberre bíztak. Sőt, ebben a rendszerben akkor lesz valakiből fontosember, ha önerőből sose tudna összeszedni egy villára valót delfines medencével. Minél alkalmatlanabb valaki, annál kevésbé jellemző rá, hogy önálló gondolatai lennének, hogy megkérdőjelezné a gazdái véleményét. Tekintélyelvű országunkban épp ezért bíznak fontos feladatokat olyanokra, akik nem kérdeznek, hanem végrehajtanak és, ha önállóan döntenek, abból se sül ki más, mint stréber kepesztés.

Ahogy a félművelt – és épp ezért alkalmatlan – tanár nem tudása gyarapításával vívja ki az elismerést, hanem az őt kijavító „tiszteletlen” diákot bünteti és a strébert jutalmazza, úgy lesznek a tehetségekből alkoholisták, az osztály hülyéiből pedig az ország vezetői. Vegyünk egy példát! Ugye emlékszünk még rá, hogy a BKK túlfizetett vezetősége rárontott arra a diákra, ki ingyen és bérmentve elvégezte a munkájukat és a hibák letagadása helyett feltárta azokat? Na, ami Dabóczi a BKK élén, az Szijjártó, a külügy élén. Ő az, aki nem feladatnak, hanem a kinevezőinek akar megfelelni. Ő az, aki alatt elrohad minden.

„Itt (Magyarországon) viszont csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás.” – mondta a távozó holland nagykövet. Mit reagált erre a magyar kormány? Gyorsan alá is húzta azzal, hogy Magyarország megszakítja a „nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával”.  Azért lássuk be, ez cáfolatnak annyit ér, mint felrúgni annak a kutyáját, aki agresszívnak nevezett bennünket.

Szijjártó Péter külügyi ámokfutásának újabb állomása vésse az eszünkbe: dilettánsok vezetik az országot, akikkel nem az a legfőbb gond, hogy érdemtelenül boldogulnak, nem is az, hogy Rezsi Szilárd vagy Kocsis Máté intellektusával vannak felvértezve, hanem az, hogy a mi kontónkra basszák földhöz a homokozóvödröt.

(Diszklémer: szerkesztőségünk megosztott abban a kérdésben, hogy helytálló-e a stréber szó használata Szijjártó Péter kontextusában. Vannak, akik szerint a differenciálatlan stréberezéssel kiöntjük a fürdővízzel a nem szolgalelkű, de megfelelési kényszeres, szeretethianyos strébereket is. A szerző szerint viszont azok nem is igazi stréberek, mert a stréberhez definíciószerűen hozzátartozik, hogy az agya helyén is nyelve van.)

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Google+ Tetszik

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8612779452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BAZINGA2 2017.08.25. 21:01:09

Orvosi eset. Ilyen az amikor nem hozzáértő emberek kerülnek magas pozícióba....

Európai téridő 2017.08.25. 21:08:37

Mi ez a mellébeszélés-cunami?

Laciii 2017.08.25. 23:51:01

Még egy blogger aki beszopta és nem olvasta, hogy a holland külügyminiszter is elhatárolódott a saját nagykövetüktől

zokogjatok 2017.08.26. 00:36:16

index.hu/kulfold/2017/08/25/a_holland_kulugyminiszter_elhatarolodott_a_nagykovet_kijelentesetol/

ssssssz, ezt de benézted kedves blogger, ajánlhatok egy kis aloe verát?

merhogy égésre jó állítólag

metax 2017.08.26. 00:37:54

@Laciii: Ez csak diplomácia. Magyarországot már régen leírták. Nem akarnak balhét, a részükről fölöslegesen feszíteni húrt. Köszönd meg a holland külügyérnek, hogy a magyar és a holland fél közül legalább az egyik úriemberként viselkedik.

A holland külügyminiszter is ugyanúgy gyűlöli és megveti a mocskos fasiszta magyar rezsimet, és hamarosan dobnak be minket a kétsebességes Európa hátsó sorába remélhetőleg a mostaninál sokkal kevesebb pénzügyi támogatással. Az fog csak igazán fájni Orbánéknak, jobban, mint száz nagyköveti beszólás egyszerre.

Le Orme 2 2017.08.26. 00:55:44

Hollandia egy fiatal, nemzeti identitás nélküli ország, amely kulturálisan alacsonyabbrendű, mint Magyarország. Ez kisebbrendűségi érzéssel járhat egyeseknél, mint pl. ennél a leköszönő drogos nagykövetnél is. Péter pedig ügyesen válaszolt, intézkedett, dicséretet érdemel.

Ggábor 2017.08.26. 01:39:48

Most jöttem Hollandiából. Elmaradt, piszkos ország. Történelmük nincs is, egyszer a XVI. században megpróbáltak bekérezkedni a Habsburg Világbirodalomba, de onnan is kiutálták őket.
Iparhoz, kereskedelemhez nem értenek, volt egy pár zsidajuk, azok kicsit szatócskodtak. Volt egy pár mázoló, aki próbált festegetni, de persze Fekete György nem küldött nekik theteséges fiatal művészeket.
Erkölcsük nincs, a buzik is simán összeházasodhatnak.

És mániákus migránssimogatók, a világháború után kulturálatlan gyerekhordákat tápláltak, keleti jöttmenteket, hogy befertőzzék őket lib*ralizmussal.

Például az apámat.

Péter pedig ügyesen válaszolt, intézkedett, dicséretet érdemel.

morph on deer 2017.08.26. 01:47:54

@Laciii:
"... a holland külügyminiszter is elhatárolódott a saját nagykövetüktől"

Meg várja a fordítást, cucus!
Vida Ildikó nyilván lassú kicsit..!

Ettől még persze a véleménye áll!
Ertől még persze a footsalos továbbra is röhejesen agyonfontoskodta magát!

Támadni is fogunk?
A gecihuszár megint előkapja a fakardot?
Szánalmas, de tényleg..!

MACISAJT 2017.08.26. 02:57:13

Az ehhez hasonló vegytiszta hazaárulások számára eljött a vég:
nepszava.hu/cikk/1138678-ujhelyi-a-jozan-esszel-szakitott-az-orban-kormany

És most, a sokadik ballib pofára esés után adózzunk egy perces néma falállással immár a harmadik nagykövetnek is, a holland Gajus Scheltemanak , aki Badfriend André nembarátunk amerikai valamint Jószéf Amrani izraeli nagykövetek után saját kormánya szégyenített meg nagy nyilvánosság előtt budapesti pofátlanságaiért.

Muhaha

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.26. 07:40:56

Hol itt a kontraszelekció.

A Hollandiai Köztársaság embere volt a trgár, nem Szíjjártó.

Stenonis 2017.08.26. 07:55:49

@zokogjatok:
Ugye tudod, hogy nem határolódott el a holland külügyminisztérium.
A nagykövet ezt mondta:
A szélsőséges iszlamisták ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.

A holland külügyminisztérium ezt nyilatkozta:
Nyilvánvaló, hogy a magyar kormány cselekedetei nincsenek kapcsolatban a terrorizmussal.

Ha rendelkezel minimális szintű értő olvasás képességével, akkor rá kellene, hogy jöjjél, a második mondat nem az első cáfolata. Ez elsőben elvekről volt szó, a másodikban cselekedetekről. Ugye érzed a különbséget.

Te is annyira művelt vagy diplomácia területén, mint a külügyminiszterünk. :)

Stenonis 2017.08.26. 07:57:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Hollandia királyság.

A nagykövet nem volt trágár. Csak beszólt a magyar kormánynak.

Cicmen. 2017.08.26. 08:03:01

@Laciii:Még egy blogger aki beszopta és nem olvasta, hogy a holland külügyminiszter is elhatárolódott a saját nagykövetüktől

Most komolyan azt gondolod hogy bármit is beszopott? Tud ez mindent, csak libsi szokás szerint a félremagyarázáshoz kénytelen figyelmen kívül hagyni a tényeket!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.26. 08:06:57

@Stenonis:

Ultraliberális köztársaság.

Ha egy követ beszól, az trágárság.

Cicmen. 2017.08.26. 08:07:44

Mi a gond bloggerkém? Merjünk kicsik lenni mi?
Egy nagykövet próbáljon meg udvariasan viselkedni az állomáshelyén, ez a szarházi nem tudom mit gondol magáról !
Izraelből egy ilyenért úgy basznák ki a nagykövetet hogy lába sem érné a földet!

Ekrü 2017.08.26. 08:11:42

@Stenonis: Jah ,persze ,nem határolódott el mi :)) Csak az igazság kedvéért:
index.hu/kulfold/2017/08/25/a_holland_kulugyminiszter_elhatarolodott_a_nagykovet_kijelentesetol/
Szerintem add fel,ezt bebuktátok,innentől kezdve minden blog és magyarázkodás csak titeket minősít.

röf 2017.08.26. 08:13:00

Így van ez, a Kovács Lászlón nevelkedett hajlott hátúak nem értik, hogy merjük a buziságokat beszélő buzit elküldeni a francba.
Hollandia?
Na igen.
Az is egy a többek közül, akik gyarmatukká tették, és végigrabolták a fél világot.
Ebből jut rongyrázásra, meg pökhendiségre.
Vigasztalódjatok, közel a pillanat, amikor nyilvánosan elnézést fog kérni a külügyminiszterük....

Stenonis 2017.08.26. 08:20:57

@Ekrü:
Kik bukták be?
Miért használsz többes számot?
Kik azok a titek?

Neked sem kenyered az értő olvasás :)
A holland miniszter nem attól határolódott el, amit a nagykövete mondott. :)

De a diplomácia területén totál műveletlen Szíjártó és mondjuk te is beszoptad az elhatárolódást :)

Stenonis 2017.08.26. 08:22:21

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
A trágárság az, amit kisípolnak a TV-ben. A holland követ semmi ilyesmit nem mondott.

jandera 2017.08.26. 08:22:38

"Mingyá bebaszok egyet, aztán megtudod ki az erőszakos izomagyú"

Cicmen. 2017.08.26. 08:29:03

@Stenonis: De a diplomácia területén totál műveletlen Szíjártó és mondjuk te is beszoptad az elhatárolódást :)

Miket beszélsz te? Diplomácia területén totál műveletlen Szíjjártó? Mit kellett volna tennie? Jópofát vágni hozzá, hogy liberális buzi holland nagykövetünk mocskolódik és pofátlan? Mert neked a diplomácia magasiskolája amit a követ művelt igaz? Mert neked és a többi libsinek kéjmámor minden aljasság amit a hazánkra zúdítanak! Szemét patkányok vagytok semmi egyéb!

Cicmen. 2017.08.26. 08:38:27

Képtelen vagyok felfogni, hogy elvileg magyarnak számító, ezen a földön élő, állampolgársággal rendelkező emberek ennyire nyíltan állnak ki bármilyen hazánkra támadó ellenséges akció mellett! Azt odáig értem hogy a regnáló politikai erő ellenfelei, de hogy az egész országnak ártó jelenségeknek örülnek az elképesztő!
Ez nettó hazaárulás!

Stenonis 2017.08.26. 08:43:45

@Cicmen.:

1. Először is el kellett volna gondolkodni, hogy van-e igazságtartalma a nagykövet kijelentésének.
2. A nagykövettel kellett volna első körben tisztázni a kérdést.
3. Ha a tisztázás nem jön össze, akkor lehet magasabb szinten próbálkozni. De nem egyből a nagykövet konzultációra történő visszahívásával.
4. A moszkvai nagykövetet miért nem hívtuk vissza, amikor valamelyik orosz diplomata megfenyegette Magyarországot szankciókkal?
5. A diplomácia arról szól, hogy néha becsomagolják egy fényes papírba a szart, hogy örömmel fogyaszd el. A holland nagykövet most nem csomagolt.
6. A csomó migráncsos, sorosos médiakampány ugye nem gyűlöletet kelt, hanem csak a tájékoztatást szolgálja. És a DAESH sem folytat hasonló kampányt a "keresztesek" ellen.

Miért használsz többes számot, amikor nekem írsz?

Stenonis 2017.08.26. 08:45:33

@Cicmen.:
Magyar kormány ≠ Hazánk.

A nagykövet nem Magyarországot kritizálta, hanem a magyar kormány beteg politikáját.

Ekrü 2017.08.26. 08:53:13

@Stenonis: Hogy kik bukták be?Hát az összes indexes blogíró ,akik arra nem voltak képesek,hogy megvárják mi lesz a dologból ,úgy ,hogy itt azért még a vak egér is látta ,hogy a magyar kormánynak van igaza.No meg persze te is,aki még mindig nem bírja abbahagyni a hazudozást,még akkor se ha a tények rendre megcáfolják.Tulajdonképpen sajnállak,nem lehet hálás feladat a nyilvánvaló tények ellen beszélni,ilyenkor az ember óhatatlanul hülyének látszik,de gondolom ezért kapod a pénzed,máskülönben nem hiszem,hogy ennyire lejáratnád magad.
"mondjuk te is beszoptad az elhatárolódást :)"-Gondolom akkor az index újságírói is,hisz már a cikkük címében is benne van,hogy "elhatárolódott" . :))-index.hu/kulfold/2017/08/25/a_holland_kulugyminiszter_elhatarolodott_a_nagykovet_kijelentesetol/

Cicmen. 2017.08.26. 08:59:23

@Stenonis: Miért használsz többes számot, amikor nekem írsz?

Mert egy jelenséget képviselsz! Ha egyedi eset lennél elkönyvelnélek khm.... valahova és kész!
Most hiába sorolod az ostoba érvkészletedet, itt élek kiskomám és látom mennyi alapja van a nagykövet szavainak. Megismétlem, egy ilyen fokú otrombaságra néhány országban még keményebb választ kapott volna a nagykövet úr!

Európai téridő 2017.08.26. 09:15:28

Azért az elvtársaknál, akikre ezt eredetileg mondták, mintha pengébb lenne.

Cicmen. 2017.08.26. 09:17:22

@Stenonis:2. A nagykövettel kellett volna első körben tisztázni a kérdést.

Mint ahogy a nagykövet is így járt e, a kormánnyal tisztázta a problémájátl! Ja, nem! A nagykövet egy újságnak nyilatkozott!
Ezt is minek írtad le?

ati27 2017.08.26. 09:21:25

@Stenonis:
Hagyjad. Én mén csak egy sört kérek. Ezek bérkommentelők azt sem veszik észre, hogy duplán szopatják őket. A hollandok, és persze Orbánék (akiket éppen védenek. Szerintetek ki fogaj kifizetni a számlát amit mészáros, és a többiek összehoznak(hitelből) amikor egy kicsit "megborul" a jelenlegi konjunktúra? (ugye emlékeztek ferkóékra? Nem.. nem az zemberek fogják megfizetni.. :) ) Ez kb olyan mint amikor a való világban tudományos kvízt rendeznek. Oszt a szerencsétlenek még a kérdést sem értik. De legalább arra is büszkék.. :D Ennyike..

Cicmen. 2017.08.26. 09:30:47

@Stenonis: Magyar kormány ≠ Hazánk.

Tudjuk hogy ez a magyarázat a hőstetteitekre. Megsúgom, hogy a mindenkori magyar kormányt sújtó bármilyen negatívum a hazára csap le.
A legjobb példa a kvótaügy! Itt is a kormány ellen cselekszetek teljes erővel, viszont az Orbán kormány nyilvánvalóan előbb utóbb leköszön, mi meg tarthatjuk el a betelepült jónépet ahogy már eltartják ott ahol befogadták őket, mert ugyebár a tények nem a sikeres beilleszkedést mutatják, mégsem vesztek róla tudomást, csak "Orbánoztok" "kormányoztok" !

Stenonis 2017.08.26. 09:34:14

@Cicmen.:

Gondolom ugyanilyen hevesen védted Gyurcsányékat is :)))

Stenonis 2017.08.26. 09:38:13

@Cicmen.:
Milyen jelenséget képviselek?
Ismerjük mi egymást?
:)

Szóval szerinted a kormány csupán tájékoztat, amikor teleplakátolta az országot Soros képével... És nem játszottak a migráncsozós-sorosozós médiakampányok során az emberek aljasabb ösztöneire?

Stenonis 2017.08.26. 09:42:10

@Cicmen.:
Azért öntsünk már tiszta vizet a pohárba.
Az országon kb. 800 ezer migráns vonult át.
Ezek közül egy sem akart a tejjel-mézzel folyó magyar Kánaánban maradni. Önszántából ide migráns nem fog jönni. Lassan már az ukránok sem jönnek vendégmunkásnak.

Nem mellékesen a cigányok is elég problémát jelentenek (ómigránsok). Főleg, hogy a Flóri a felzárkóztatásukra szánt pénz nagy részét el is lopja.

Cicmen. 2017.08.26. 09:58:04

@Stenonis: Önszántából ide migráns nem fog jönni.

A kvótáról volt szó, a németek már pedzegetik. Az kötelező betelepítés, hogy segítsek értelmezni!

Nem mellékesen a cigányok is elég problémát jelentenek

Na pontosan! És szintén integrálhatatlanok, pedig a nyelvet legalább ismerik. Na persze működne ez is következetes eszközökkel, láttam én cigányt rendesen dolgozni, csak egy részüket kéne elkapni keményen iskola meg munka ügyben!

morph on deer 2017.08.26. 10:02:55

@Cicmen.:
"...ennyire nyíltan állnak ki bármilyen hazánkra támadó ellenséges akció mellett! "

Szivi, a "magyar kormány" NEM a "hazánk," NEM Magyarország, tehát a kormány viselkedésével kapcsolatos vélemény SEM "hazánkra támad," - csupán annak jellemtelen vezetőit minősíti!

Ezt sikerült hazánk diplomáciai zsenijének úgy kiforgatnia, hogy aki nem szokott hozzá a saját fejével való gondolkodáshoz, az azonnal úgy reagál mint te.

Cicmen. 2017.08.26. 10:10:43

@Stenonis: . És nem játszottak a migráncsozós-sorosozós médiakampányok során az emberek aljasabb ösztöneire?

Goebbelset tetszik idézni? Néha kapóra jön mi és akkor a cél szentesíti az eszközt mi?
Migránsok+Soros ártatlan bárányok persze, csak a józan ész ellenében aljasabb ösztönökre építve lehet őket rossznak beállítani mi?
Te TÉNYLEG hülyének nézel?
Migránsok. Tele vannak velük a hírek, nem részletezem, akik éppen nem terroristáskodnak, azokkal is a baj van!
Soros. OTP ügy, angol font, ázsiai tőzsde. Ukrán válság hozzá köthető civiljei, migráns válság hozzá köthető civiljei, meg a tököm tudja ki mellé nem álló ( csak nehogy normális ember legyen) civiljei.
Az életösztön lesz inkább aljas ösztön helyett!

Cicmen. 2017.08.26. 10:14:34

@morph on deer:aki nem szokott hozzá a saját fejével való gondolkodáshoz, az azonnal úgy reagál mint te.

Na én viszont feltételezem, hogy ezt te a saját rendelkezésedre álló agyállomány kemény munkájával gondoltad ki!
Mindenki hülye, csak te vagy helikopter!

Stenonis 2017.08.26. 10:35:27

@Cicmen.:

Hol idéztem Goebbelst?

Hol írtam olyat, hogy a migránsok és Soros ártatlan bárányok?

Stenonis 2017.08.26. 10:38:40

@Cicmen.:
Olyan jogi fogalom nem létezik, hogy kötelező betelepítés.

Magyar állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt csak a magyar állam adhat.
És adott is bőséggel olyan kínaiaknak, araboknak stb. akik kamatra kölcsön adtak némi pénzt.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.26. 10:54:50

@Stenonis:

Megsértette a házigazdáit, ez trágárság a diplomáciában.

Cicmen. 2017.08.26. 10:56:40

@Stenonis: Olyan jogi fogalom nem létezik, hogy kötelező betelepítés.

Évek óta emlegetik a kvótát, hogy ezt jogi fogalomként is megjelenítették e vagy nem, irreleváns. Annak pedig hogy egy külföldi pénzt áldoz hogy itt letelepedjen, lehet vitatni a praktikus voltát, de a migránsbetelepítéshez hasonlítani ostobaság. A letelepedési kötvényesek jobbára üzletemberek, adóznak stb. saját érdekükben illeszkednek ide! A migránsok kicsit másképp adják elő.
És utoljára ehhez a buzi nagykövethez kapcsolódva. Én aztán rühellem, a balosokat, de ha egy nagykövet egy balos magyar kormányt is a terroristákhoz merne hasonlítani bármely kontextusban is az engem sértene! Persze ez a különbség köztünk!

Indriq 2017.08.26. 11:03:06

Ez a szíjjgyártó gyerek azért debil, nem első felindulásból cselekszik, ha számolt volna 10ig (valszeg nem tud) értelmesen is tudott volna reagálni, jó hogy nem volt nála egy hadüzenet nyomtatvány. :) amugy pont ugyanilyen kretén mentalitású trump és kim dzsong un is

Punxsutawney Mormota 2017.08.26. 11:07:01

@Laciii: Kedves Pisa-negatív barátom. Attól határolódott el, hogy párhuzamot vont a terroristák és orbánék közé.
Attól már nem, hogy marxistának lettek nevezve.

Punxsutawney Mormota 2017.08.26. 11:08:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: KGBirca, olyan nincs a diplomáciában, hogy "házigazda". Fogadó ország van, mélyzseni.
Te vagy a házigazda, amikor áthívod a szomszédot egy bircapörköltre.

Proud Mary 2017.08.26. 11:09:44

tök jó, h már a holland góré is elhatárolódott a nagykövet hülyeségétől, de a magyar ballibsik még mindig védik. na kb ez az (a dolgok összefüggésben kezelésének a hiánya; az időrend fel nem ismerése) ami miatt a béka segge alatt vagytok.

Proud Mary 2017.08.26. 11:29:29

@Stenonis: "és szeretnék elhatárolódni egy ilyen kijelentéstől" természetesen, ballibsi létedre nem áll távol tőled, h letagadd a nyilvánvaló tényeket.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.26. 11:37:18

@Punxsutawney Mormota:

Ugyanaz, más szavakkal.

S a holland kormány nem ért veled egyet, vedd észre. Ezt a meccset a ballibek már megint csúcsán bebukták...

Cicmen. 2017.08.26. 11:38:06

@Stenonis: Hollandia királyság.

Érdekelne a reakciójuk arra ha a hollandiai nagykövetünk a monarchia balfasz elmaradott intézményéről kezdene lamentálni valamelyik helyi szennylapnak!

wolves84lb 2017.08.26. 11:45:14

@zokogjatok: szóval te és Laciii ugyanazok vagytok...

E.Katolnai 2017.08.26. 11:45:37

Szijjártónak az a dolga, h megvédje hazánk, nemzetünk érdekeit, becsületét a külföldi libsi tetvektől, akik úgy gondolják szabadon gyalázhatják a magyart.
Szijjártónak igaza van. Miért nem az anyja meg a néger-arab terroristák közé húz párhuzamot ez a taknyos lófejü tróger, ahelyett, h a magyarokat gyalázza?

wolves84lb 2017.08.26. 11:47:32

@röf: @Ggábor: te meg az alkesz Le Orme2 is ugyanazok vagytok...

wolves84lb 2017.08.26. 11:48:56

@Cicmen.:
"Most hiába sorolod az ostoba érvkészletedet, itt élek kiskomám és látom mennyi alapja van a nagykövet szavainak. "

Ugye, hogy durva, mennyire beletrafált a holland jóember?

Indriq 2017.08.26. 11:59:47

@E.Katolnai: azért, mert az a te anyád és a néger-arab terroristák között van :)

Proud Mary 2017.08.26. 12:15:27

@Indriq: felismered már a számokat? gyorsan elsunnyogtál múltkor

Indriq 2017.08.26. 12:20:26

@Proud Mary: örülök neki, hogy a munkatársaid nickjeit ennyire véded. :)

Punxsutawney Mormota 2017.08.26. 12:55:38

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Beeeeeeee, beeeeeeeee KGBirca.... Úgy látom, hogy sok egyéb mellett a szövegértéssel is bajod van, nemzethy kommunista, orbánseggnyaló, éhbértroll barátom. Kihagytam valamit? :D

Punxsutawney Mormota 2017.08.26. 13:01:14

@Le Orme 2: Jól van, mekegj csak, hülyegyerek. Hollandia úgy nagyjából 500 éves, nemzeti identitásuk lehet, hogy nem sok, de még mindig több, mint amennyi a józan eszed...
Bár a kevés nemzeti öntudatuknak elég erős alapot ad, hogy időről időre lenyomták az angolokat a tengeren, a franciákat a szárazföldön kis segglyuknyi országként. Nem mindig, de amikor kellett, akkor megtették, és sikeresen lavíroztak a hatalmas szomszédok árnyékában, hatalmas gyarmatbirodalmat építettek stb.

Még egy dolog.., A büdös életben nem fogsz annyit keresni agitpopsiként, mint amennyi a holland munkanélküli segély. Egyébként tegnapelőtt tudtad, hogy merre van Hollandia vagy még most sem tudod, csak copy-paste módszerrel hányod ide a szöveget, amit leküldtek a központból, agitpopsi?

Punxsutawney Mormota 2017.08.26. 13:02:39

@Indriq: Még hozzácsaphatod a gyűjteményhez a Váradi János és EU zászlót mindhova nicket is... Szegény alkesz, baromi gyorsan elgurul a gyógyszere és kurvaanyázni kezd.

Punxsutawney Mormota 2017.08.26. 13:04:23

@Indriq: Bocs' másnak címeztem volna :)

szárny 2017.08.26. 13:10:38

Bírom ezeket a szerencsétlen bloggereket. Mire a bal féltekés görcstől létrejött lila köd lemegy a fejükből és képesek elhörögni a megélhetési szösszenetüket, addigra pont az ellenkezője derül ki :-)

Kivlov 2017.08.26. 13:13:57

Miért kellene hagyni, hogy minden elmebeteg libbant f*sz összevissza mondvacsinált baromságokat böfögjön az országra???

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.26. 13:14:49

@E.Katolnai: Na és tudod már a "kifelyezés" szót hogy kell leírni helyesen? :-))

Cicmen. 2017.08.26. 13:16:37

@wolves84lb:Ugye, hogy durva, mennyire beletrafált a holland jóember?

Nincs itt semmi jóember, csak egy libbant buzi kretén nagykövet aki a szarházi viselkedésével szimpátiát keltett abban a mocskos hazaáruló szarházi balos agyadban! Lelki társak vagytok, szopd le amíg ki nem vágják innen!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.26. 17:24:34

@metax:

"remélhetőleg a mostaninál sokkal kevesebb pénzügyi támogatással."

Remélhetőleg. Hm. Gratula, így beszél az, aki rosszat kíván a saját hazájának.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.26. 17:29:52

@Stenonis:

Tudsz olvasni?

"Bárminemű arra vonatkozó utalás, hogy kapcsolat lenne egy európai uniós tagállam és a terroristák módszerei között, hibás. "Szeretnék elhatárolódni az ilyen tartalmú kijelentésektől" - jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken."

index.hu/kulfold/2017/08/25/a_holland_kulugyminiszter_elhatarolodott_a_nagykovet_kijelentesetol/

Ha már az index címoldalán is az áll, hogy "A holland külügyminiszter hivatalosan is elhatárolódott a nagykövet nyilatkozatától", akkor talán elhiheted.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.26. 17:31:59

@Stenonis:

"Neked sem kenyered az értő olvasás :)
A holland miniszter nem attól határolódott el, amit a nagykövete mondott. :)"

De igen. Lásd fentebb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.26. 17:40:10

@Proud Mary:

"természetesen, ballibsi létedre nem áll távol tőled, h letagadd a nyilvánvaló tényeket."

Ballibsi lévén... - Bocs a nyelvtannáciskodásért. :)

Nézd csak, már tucatnyian linkelték be a holland külügyminiszter elhatárolódásáról szóló cikket, de Stenonis egy szóval sem reagált rá. Amint kiderült a hazugsága, kussol és máshol támad. Igazi libsi tempó.

Paróczai 2017.08.28. 07:39:38

Egy kedves ismerősöm gyűjtögette össze! Ennyit a dilettantizmusról a liberális felforgatóknak!

Az ORBÁN KORMÁNY INTÉZKEDÉSEIBŐL NÉHÁNY (30) PÉLDA,
• 20-25 %-kal csökkent: a gáz, PB-gáz, áram, távhő, víz, csatorna, szemétszállítás díja
• nincs IMF tartozás, 2014 végéig visszafizettünk többezer milliárdot, amit a szocik korábban felvettek
• a kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát átvállalta
• kifizettük az MSZP helyett a MÁV Start-ot, és a tűzoltók elmaradt túlmunka bérét
• felminősítették Magyarországot a nemzetközi elemzők
• kikerültünk a túlzott deficiteljárás alól
• a vörösiszap katasztrófa károsultjai új házakat és berendezést kaptak
• folyamatosan emelik az egészségügyi -, rendvédelmi dolgozók, pedagógusok, szakmunkások bérét
• 23 %-kal emelkedtek a nyugdíjak
• ingyen tankönyv az általános iskolában
• + 2,4 milliárd forint a rászoruló gyermekek egész évben ingyenes étkeztetésére
• 2011-től ismét a gyerek 3 éves koráig jár a GYES, GYED
• a családok otthonteremtését 10+10 millió forinttal támogatják (3 gyermek születése esetén 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás)
• kifizetik a 3 gyerekesek teljes diákhitelét, a 2 gyerekeseknek pedig a hitel felét
• 3 gyereknél 1 milliót kifizetnek a devizahitelből
• 1743 milliárd forint a családtámogatásra szánt összeg 2017-ben
• 5 %-ra csökkentik folyamatosan az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ját
• 15 %-ra csökkent az szja
• csökkent a kisvállalkozói, társasági adó, a munkáltatói járulék
• 18 %-ra csökkent az internet adó
• 1500 milliárd vasút fejlesztésre
• 1000 milliárdos nagyságrendű városfejlesztési program került bevezetésre
• 300 milliárd turisztikai fejlesztésre
• ingyenes a nyelvvizsga 35 éves korig
• 2010 óta 23 %-kal nőttek a nyugdíjak
• kórházak 2/3-át felújították, jelenleg is folyik a fejlesztés, felszerelés
• bölcsődék, óvodák, iskolák felújítása
• stratégiai ágazatok, szolgáltatók visszavásárlása (víz, gáz, áram, MOL)
• Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette
• nyugdíj: a kötelező magánnyugdíj pénztárak csődjéért a szoci kormány a felelős: a kötelező magánnyugdíj pénztárakba 8 %-ot az állami nyugdíjpénztárból vont el. Így nem maradt elég a pénz a nyugdíjak kifizetésére, ezért hitelből fedezték a hiányzó kb. 200 milliárdot. Az elvont pénzt kötvényekbe fektették, aminek nagy részét elbukták. Ezért csak néhány pénztár tudott fizetni a tagoknak, amikor kiléptek. Nyugdíjjárulékra egy forinttal sem vontak le többet, tehát nem keletkezhetett többlet; ami „megtakarítás” látható volt, az a hitelből finanszírozott állami kiegészítés volt. Amit nyugdíjjárulékként összesen levontak, az a pénz a nyugdíjba beleszámít, tehát minden nyugdíjas meg fogja kapni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.28. 09:48:50

@Paróczai:

Hiába érvelsz nekik, akkor is orbánahibás. Ha Orbán kifizetné az összes külső és belső államadósságot, az USA szintjére fejlesztené a gazdaságot, mindenki saját luxus családi házban lakhatna, akkor meg az lenne a bajuk, hogy "de nincs rajta sapka".

Paróczai 2017.08.28. 15:17:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nincs azzal semmi bajom, ha valakinek eltérő a véleménye és más szempontok alapján ítéli meg a helyzetet, hiszen épp az a jó, hogy nem vagyunk egyformák.
Amit itt felsoroltam, tények. Az ellenérdekű felek érvei a következőkben merülnek ki: birka fideszesek, Orbán lógni fog, mindegyik tolvaj, tönkretették az országot, nincs sajtószabadság, tiltakozni kell az önkény ellen, buktassuk meg az Orbán rezsimet stb.

Ezekkel egyetlen hiba van! Vagy indulat kitörések, vagy értékítéletek, amelyek közül egyik sem vita alap. Azzal, hogy ő gyűlöli Orbánt nem tudok vitába szállni, mert érzelmekkel és bizonyítatlan frázisokkal nincs mit kezdeni.

Ez a vita képtelenek bénaságát és elvakult gyűlöletét mutatja. Lenne mit felemlegetni Orbánéknak is, de egy csöpp ész is kéne hozzá, nem csak mint a kutya, megugatni aki elmegy a kapu előtt. Na kb. ennyi ma az ellenzék!
süti beállítások módosítása