Valóban nagyon itt lenne az ideje a magyar honvédség gatyába rázásnak. Na, nem azért, hogy aztán dicső csapataink a hősi halál intézményét sem megvetve mindenféle külföldi csatamezőkön vitézkedjenek, hanem abból az igenis vállalható célból, hogy megvédhessék az országot és tevőlegesen, aktívan tudjanak segíteni, ha itthon épp baj van, például természeti katasztrófák idején.
A folyton és alaposan bekaratézott Czinege százezredestől hosszú út vezetett el a karatés Simicskóig, de a fejlődés egy tekintetben mindig konzekvens volt: csak visszafelé történt. Rohadó laktanyák, lerohadó járművek, alacsony létszám, lehulló Gripenek, helikopter és F-16-os tenderek roncsai kövezték a pokolba vezető utat. És persze a hazai közvélemény lesajnáló értékítélete sem maradt el.
Mint kiderült, ma már a miniszterelnök is hasonlóan látja a honvédség helyzetét. Nem kell túlképzettnek lenni ahhoz, hogy belássuk: a bevándorlási krízisre kihegyezett kormányzati kommunikációnak lett alárendelve ez a téma is. (Persze ma már Magyarországon egy zacskó tejet meg fél kiló kenyeret sem lehet anélkül venni, hogy ne a kormányzati migráns-kommunikációról szóljon a mondat második fele.)
Komolyan, én készséggel elhiszem - hisz látom -, hogy tényleg ótvar körülmények uralkodnak a honvédségnél és valóban szükséges a fejlesztés. De az is ótvar nagy csúsztatás, hogy majd a katonaság fogja a hazafiasságot meg az elköteleződést fejleszteni a magyar fiatalokban. A katonaság hazafias elkötelezettségre nevelése inkább félelmetes, mint romantikus.
A sorozás kifejezés Magyarországon nem véletlenül szitokszó, tehát kormányzati szinten kerülendő. Ezért erre Orbán - a tőle elvárható módon - cinikus magyarázatot adott: Nem a kényszer felől kell közelíteni, mert a magyarnak ez nem megy, hanem az értelmét kell a dolgoknak megvilágítani. És nem szakadt le/rá a plafon, pedig közben még a pofonládát is feszegeti, amikor mindenféle hazafiasságról meg elköteleződésről beszél a 20.000 fősre tervezett önkéntes haderő melletti érvelésében, miközben nem lát abban semmi kivetni valót, hogy a fiatalok tömegesen vándorolnak el/ki külföldre jórészt a kormány áldásos tevékenységére válaszul.
Jó nagy késéssel ugyan, de felfogta a miniszterelnök, hogy az oroszok már itt vannak, mondhatni a „spájzban”, bármikor megkaphatják a parancsot a szovj… orosz katonai egységek egy alapos lerohanásra, mint ahogyan az Ukrajna esetében történt. Ne feledjük, éppen most süllyed Oroszország és a NATO kapcsolata fagypont alá, mi meg épp NATO tagok vagyunk. Lehet, hogy a fejlesztés irányába most bizonytalan lépéseket tesz a kormány, de lenne itt akkor még pár dolog, ha már nem csak Nemesmedvesnél akarjuk felvenni a harcot.
Álljunk meg egy pillanatra és pillantsunk bele a kormányfő fejében tomboló zavarba, majd tegyük fel a kérdést, ha már idáig eljutott, akkor miért nem megy tovább a gondolkozásban? Miért nem baj a sok orosz kibertámadás, a sok hazai ál-híroldal, mi több: pártüzemeltetés orosz kémszolgálatok és dezinformációval profi szinten foglalkozó szervezetek részéről? Miért nem szirénázik Magyarország Ukrajna lerohanása miatt? Hisz mégiscsak egy szomszédos országról van szó. Miért nem problémás a paksi atomerőmű oroszok általi bővítése?
És egyáltalán nem csoda, ha a megválaszolatlan kérdések miatt megint szarul érezi magát az ember.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!