Ahogyan a jelenlegi lakónk kiköltözéssel kapcsolatos jelzése, úgy a hirdetés feladásának ötlete is hirtelen jött. A lakás ugyan csak január végén szabadul fel, de úgy gondoltuk, nem árt időben elkezdeni az új bérlő kiválasztásának folyamatát. Ahogy korábban is írtam már, semmiképp nem szerettünk volna kapkodni a dologgal, ráadásul már akkor sejtettük, hogy az alacsony ár (hogy ez nettó hülyeség vagy szociális érzékenység, arról az olvasói vélemények erősen megoszlottak) miatt még akkor is vonzó lesz a lakás, ha nem lehet azonnal, esetleg néhány héten belül beköltözni. Az idő és az alacsony ár pedig valóban lehetővé teszi, hogy olyan bérlőt, bérlőket választhassunk, aki, illetve akik a leginkább szimpatikusak nekünk.
Mikor a hirdetést feltettem, még fényképeink sem voltak a lakásról. De úgy látszik, a leírtak kellően vonzónak bizonyultak ahhoz, hogy sokan akár le is mondtak volna a fotókról a lakás megtekintése előtt. A képek hiányának egyetlen oka az volt, hogy a jelenlegi lakó épp vidéken tartózkodott, nekünk pedig távollétében nem állt szándékunkban bemenni a lakásba. Mikor ezt jeleztem az érdeklődőknek és néhány nap türelmet kértem tőlük, láthatóan olyan érzékeny pontra tapintottam, ami fontos volt a számukra: a tulajdonos tartsa tiszteletben a bérlő magánéletét.
Nyilván nem arról van szó, hogy amíg fizeti valaki a bérleti díjat, addig bármit meg tehet az ingatlanban, de az szerintem valóban elvárható, hogy bánjanak a bérlőkkel felnőttként, ne ellenőrizzék őket folyton, ne menjenek be a tulajdonosok a lakásba, ha épp nincsenek otthon. Ráadásul érdemes már az elején tisztázni a szabályokat, hiszen volt olyan érdeklődő is, aki épp azért keresett új lakást, mert a tulajdonos folyton a nyakára járt, oktatni akarta, mit hova tegyen, mi kerüljön be a szekrénybe és meddig hagyja a mosogatóban a már elmosogatott edényeket. A tulajdonos és a bérlő viszonya jó esetben bizalmi és mellérendeltséget feltételező kapcsolat, e nélkül nehezen tudom elképzelni, hogy jól és hosszabb távon működhessen a dolog.
Aztán visszatért a lakónk, és készített nekünk néhány képet telefonnal a lakásról. Nem ez a szakmája, így kár lenne felróni, hogy miért nem adja ki jobban a teret egyik-másik kép vagy miért nem állt kicsivel távolabb, amikor. A fotókat betettem a folyamatban lévő beszélgetésekbe és meglepődve tapasztaltam, hogy mindenki teljesen elégedett volt a látottakkal. Ennek persze két oka lehet. Vagy a többihez lakáshoz képest még így se nézett ki rosszul a páromé, vagy az ilyen képek alapján a legtöbben csak az ingatlan állapotát szeretnék felmérni, a többi majd úgyis kiderül a személyes vizitnél.
Igen ám, de hogy a fenébe menedzselje az ember a lakás megnézését, ha rettenetesen sok érdeklődő van és még laknak is az ingatlanban? Egyfelől hamar rájöttem, miért adnak ki sokan lakást ügynökségen keresztül, másfelől, hogy miért csoportos turnusok szerepelnek az amerikai filmekben. Heti 40+ órányi munka mellett egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy mindenki látogatásra vonatkozó igényeit ki tudjuk elégíteni. Így maradt az utóbbi módszer, amivel át lehetett vágni a gordiuszi csomót.
Pénteken délután 2 és este 7 között várunk minden kedves érdeklődőt!
Az egyetlen, kötött idősávnak szerintem sok előnye van. Lehet persze vitatkozni azzal, hogy ez valamiféle ultimátumnak minősül-e vagy mi van azokkal, akiknek a munkája miatt az adott alkalom biztosan nem felel meg. Épp ezért próbáltunk olyan sávot találni, ami sokaknak jó lehet (rendben, a délutáni műszak pont lefedi az egészet) és némileg úgy gondolni erre, mint valami előszűrőre. Nem a leghumánusabb szűrő persze, de jobbat nem tudtunk sajnos kitalálni. Aki nagyon szeretne eljönni, remélhetőleg el is tud. A legfontosabb oka ennek a megoldásnak tényleg az volt, hogy borzasztóan fárasztó volt a sok-sok levelezés, így pedig rövidre vagy rövidebbre lehet zárni a dolgot. A szétszórt egyedi találkozók persze nem csak nekünk, de a jelenlegi lakónknak se lettek volna túlzottan kellemesek. Otthon legyen, ne legyen otthon, mit csináljon épp akkor, az ezzel járó rengeteg kellemetlenségtől őt és magunkat is szerettük volna megkímélni. Így azonban a 80+ érdeklődőből rövid időn belül csak 20+ maradt.
Persze egy ilyen maratoni délután se gyenge, különösen, ha egymást követően 5-10 perccel három páros is érkezik, de igyekeztünk mindenki minden kérésére alapos választ adni. A számlák elektronikusan érkeznek, ezeket mi fizetjük be majd a lakó megkapja azokat és a bérleti díjjal együtt teljesíti. Milyen költségekre lehet számítani, hogyan működik a fűtés, hogyan számolunk el a kaucióval, milyen változtatásokra (pl. festés) lehet még számítani a beköltözés előtt. Megmutattuk mindent, felhívtuk a figyelmet a jövőben esetleg javításra szoruló dolgokra is.
Aki járt iskolába és tanított valaha, ismeri azt a fura helyzetet, hogy a legtöbb tanuló úgy gondolja, ismeri a tanárt, de a tanár fejében már a gyerekmennyiségből fakadóan sem marad meg mindenki egyformán. Hasonló okokból sokszor én sem voltam teljesen képben egy-egy érdeklődő helyzetével, amiről levelében korábban beszámolt. Mindenesetre jó volt beszélgetni, a személyes találkozás sokkal többet megmutat a másikból, mint az írás. Rossz volt látni, hány embernek volna jól a lakás, tudva, hogy biztosan csak egy valakinek tudjuk kiadni. Nagyon szimpatikus emberek jöttek el és láthatóan tényleg hálásak voltak a korábbi korrekt kommunikációért, az ott befektetett energia hamar megtérülni látszott.
Sok jó beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy adunk magunknak néhány napot arra, hogy alaposan átgondoljuk az egészet. A látogatókat már érkezésükkor megkértük, hogy nevüket és elérhetőségeiket írják fel egy lapra, így névről névre beszéltük át otthon a benyomásainkat, azokat az elvárásokat, melyeket az érdeklődők megfogalmaztak. Azt kerestük, vajon ki, kik azok, akikkel leginkább meg tudunk felelni egymás igényeinek. Mivel ketten is voltak a favoritjaink közül, akik jelezték, hogy végül baráti, rokoni segítséggel találtak más megoldást, az utolsó körre csak négyen maradtak. Ekkor írtunk nekik, arról érdeklődve, mennyi időre terveznének, milyen változtatási igényeik volnának? Volt, akinek útba lett volna a kombinált hűtő vagy épp a szekrénysor, mert sajátot hozna, volt, aki további polcok felfúrásával kapcsolatban érdeklődött. Mindezt mérlegre tettük, osztottunk-szoroztunk, mennyi plusz kiadást vagy nehézséget okozna egyik-másik kívánság vagy épp mennyi előnnyel járna az érdeklődő által elképzelt konstrukció.
Ezek alapján sok-sok fejtörés után választottunk. De hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem sajnáltuk azokat, akik végül lemaradtak. Így velük abban állapodtunk meg, hogy szólunk, ha esetleg változik majd a helyzet.
Valaki azt kommentelte még az első cikk alá, hogy az anyagi lemondásért cserébe azt kaptuk, hogy kedvünkre válogathatunk jóval nagyobb merítésből, ráadásul még jó fejnek is gondolhatjuk/érezhetjük magunkat. Az előbbivel teljesen egyet értek, az utóbbival már kevésbé. Nem éreztük és nem érezzük jó fejnek magunkat attól, hogy sok emberrel beszéltünk, hogy igyekeztünk odafigyelni a másikra. Mert ez volna a normális. Ahogyan azt sem gondolom, hogy hülye, aki a piac alá megy, egyszerűen csak más célok vezéreltek, vezérelnek bennünket. Most is van egy lakás, amiben élünk, ha van egy másik, amit egyébként nem használunk (az összeköltözés előtt rendelkeztünk külön-külön egy-egy hitellel terhelt lakással), akkor nem feltétlenül az az egy értelmes cél lehet, hogy annyit kérjünk el, amennyit csak kifizet valaki. Ha a hitelfizetés terhét nem kell hordozni, miközben egyszer majd 100 százalékban mienk lesz a lakás, miért ne segítsünk abban másoknak, hogy kapjanak némi levegőt? Nem állunk úgy anyagilag, hogy 20-30.000 forint ne számítana nekünk is, de vannak, akiknek arányát tekintve még többet. Ha ebből 5-6 év alatt valaki össze tud hozni némi megtakarítást, amivel tovább tud lépni, már megérte.
A sorozat folytatódik! Mivel sok minden felmerült a kommentek során, hogy szabad-e az államnak beavatkoznia, hasznos-e az, ha maximalizálják a bérleti díjakat vagy mindent tisztán a piacra kell bízni, jó lesz-e januártól adható albérlettámogatás, a következő cikk ezekről a dolgokról fog szólni.
Az eddigi cikkek:
I. Balek vagy, ha nem húzod le az albérlőd?
II. Melegek és gyerekesek kíméljenek!
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
