Talán ön is tud róla, hogy hazánkat sok oldalról fenyegetik! Brüsszel folyton szuverenitásunkra tör, Soros György pedig busszal utaztatja a menekültek százezreit. Miközben a kormány pallosa a rezsidémon nyakát célozza, másik kezében pajzs, de ki tudja, hogy meddig védheti még meg a hazaárulók pokoli hadától országunkat. Állandó és számtalan fronton zajló harc az élet. Mi pedig, Ön és én egyaránt csak remélhetjük, hogy az Orbán-kormány kisvasúton száguldó keresztesei megvédenek bennünket. Hogy nem lankad se a pallost, se a pajzsot tartó kar ereje.
Igen, jól sejti a kedves olvasó a pajzs és a kard is jelentős részben a Habony-művek terméke. S míg az ötletek néhány ember fejéből pattannak ki, azok megvalósítása – prosztó leleplezésektől a sima hazaárulózásig - állami pénzből foglalkoztatott médiaszakmunkások izzadtságának gyümölcsei. (Sokan vannak, sok az állami vagy kormányközeli felület.)
Sajnos messze még a győzelem! Most pedig úgy látszik, ideje újra oltani a tüzet, ezért arra kérjük, velünk együtt, segítsen Ön is kitalálni, mivel lehetne elég ügyesen kimagyarázni az esetleg kényszerből mégiscsak kiírásra kerülő népszavazás korábbi elutasítását vagy az olimpiai pályázat visszavonását úgy, hogy az ne legyen annyira kellemetlen a Fidesz-KDNP-nek!
Mert bizony baj van és sok forog kockán, Bayer Zsolt, pesti srác vagy épp tévékettő legyen a talpán, aki megoldja ezt a feladatot! Bár a kormány már most tolná el magától a témát, hűkobzosára, Tarlós Istvánra nyomva a dolgot, ki tudja elég lesz-e ennyi? Menjünk biztosra!
A mi tippjeink:
- A kormány mindig is a népszavazás pártján állt, csupán azért titkolta el mindezt, mert kíváncsi volt, az emberek is hasonló mértékben rajonganak-e a demokrácia eme fontos intézményéért, mint ők.
- Igazából annyi magyar van szerte a világban, ha esetleg nem is itthon, de akkor is mi rendezzük az olimpiát. Nem kell félni, a pályázat visszavonása csupán üres formaság! Hajrá, magyarok!
- Miközben sokan siránkoznak azon, hogy akár 2000 milliárdba is fájna a rendezvény, arra nem gondolnak, hogy az államosított nyugdíjpénztári vagyon se hiányzott senkinek. Szóval nyugodjon meg mindenki, ha olimpia nem is lesz, a pénzt a kormány akkor is arra fogja költeni, csak így még kevésbé lesz megkötve a keze. A magyar kormány jobban teljesít!
- Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor, na meg a bohóc!
- Be kellett látni, nem harcolhatunk egyszerre a hazaárulók és a Heineken ellen, de 2028-ban biztosan nálunk rendezik majd az Olimpiát!
- Széles Gábor energiacellája annyi pénzt hoz hamarosan, hogy meg se kell majd rendezni az olimpiát, lesz anélkül is, csak tartsanak még ki rövid ideig a polgártársak!
Kérjük, elképzeléseit semmiképp ne tartsa magában, itt a helye a kommentek között!
(fotó: MTI, Kovács Tamás)
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
Az utolsó 100 komment: