A valódi viták otthona

Reflektor

Segítsen Ön is Habonynak és csapatának!

Ezt most meg kéne magyarázni.

2017. február 20. - szénhidra

 buk.jpg

Talán ön is tud róla, hogy hazánkat sok oldalról fenyegetik! Brüsszel folyton szuverenitásunkra tör, Soros György pedig busszal utaztatja a menekültek százezreit. Miközben a kormány pallosa a rezsidémon nyakát célozza, másik kezében pajzs, de ki tudja, hogy meddig védheti még meg a hazaárulók pokoli hadától országunkat. Állandó és számtalan fronton zajló harc az élet. Mi pedig, Ön és én egyaránt csak remélhetjük, hogy az Orbán-kormány kisvasúton száguldó keresztesei megvédenek bennünket. Hogy nem lankad se a pallost, se a pajzsot tartó kar ereje.

Igen, jól sejti a kedves olvasó a pajzs és a kard is jelentős részben a Habony-művek terméke. S míg az ötletek néhány ember fejéből pattannak ki, azok megvalósítása – prosztó leleplezésektől a sima hazaárulózásig - állami pénzből foglalkoztatott médiaszakmunkások izzadtságának gyümölcsei. (Sokan vannak, sok az állami vagy kormányközeli felület.)

Sajnos messze még a győzelem! Most pedig úgy látszik, ideje újra oltani a tüzet, ezért arra kérjük, velünk együtt, segítsen Ön is kitalálni, mivel lehetne elég ügyesen kimagyarázni az esetleg kényszerből mégiscsak kiírásra kerülő népszavazás korábbi elutasítását vagy az olimpiai pályázat visszavonását úgy, hogy az ne legyen annyira kellemetlen a Fidesz-KDNP-nek!

hab.jpg

Mert bizony baj van és sok forog kockán, Bayer Zsolt, pesti srác vagy épp tévékettő legyen a talpán, aki megoldja ezt a feladatot! Bár a kormány már most tolná el magától a témát, hűkobzosára, Tarlós Istvánra nyomva a dolgot, ki tudja elég lesz-e ennyi? Menjünk biztosra!

A mi tippjeink:

  • A kormány mindig is a népszavazás pártján állt, csupán azért titkolta el mindezt, mert kíváncsi volt, az emberek is hasonló mértékben rajonganak-e a demokrácia eme fontos intézményéért, mint ők.
  • Igazából annyi magyar van szerte a világban, ha esetleg nem is itthon, de akkor is mi rendezzük az olimpiát. Nem kell félni, a pályázat visszavonása csupán üres formaság! Hajrá, magyarok!
  • Miközben sokan siránkoznak azon, hogy akár 2000 milliárdba is fájna a rendezvény, arra nem gondolnak, hogy az államosított nyugdíjpénztári vagyon se hiányzott senkinek. Szóval nyugodjon meg mindenki, ha olimpia nem is lesz, a pénzt a kormány akkor is arra fogja költeni, csak így még kevésbé lesz megkötve a keze. A magyar kormány jobban teljesít!
  • Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor, na meg a bohóc!
  • Be kellett látni, nem harcolhatunk egyszerre a hazaárulók és a Heineken ellen, de 2028-ban biztosan nálunk rendezik majd az Olimpiát!
  • Széles Gábor energiacellája annyi pénzt hoz hamarosan, hogy meg se kell majd rendezni az olimpiát, lesz anélkül is, csak tartsanak még ki rövid ideig a polgártársak!

 

Kérjük, elképzeléseit semmiképp ne tartsa magában, itt a helye a kommentek között!

(fotó: MTI, Kovács Tamás)

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr10012274603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2017.02.20. 11:39:28

Nyakig benne vannak, ebből nem tudnak ép bőrrel kimászni. A következő kérdés az lesz, hogy mire, kire költötték el a közpénz 10 milliárdokat az olimpia "pályázat" kapcsán. Mert ezt a pénzt gyakorlatilag kidobták az ablakon.

A NOB elnöke is már pampogott a kieső milliárdok miatt. Hát így járt, keressen másik balekot!

conchita wurst 2017.02.20. 12:06:15

A nagy ciki itt van:

2010 bruttó átlagkereset 202 ezer ft akkori árfolyamon 275 forintjával = 734 euró

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli012b.html

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tec00033.html

2016 decemberi átlagkereset 305 ezer ft pillanatnyi árfolyamon 308 forintjával = 990 euró

inforadio.hu/gazdasag/2017/02/20/meg_fog_lepodni_mennyit_lehetett_keresni_decemberben/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

A NETTÓ keresetek az SZJA csökkenés és a családi kedvezmény miatt még ennél is nagyobb mértékben nőttek.

Tehát, ha így haladunk, az elmúlt6 év 255 eurós bruttó növekményével számolva, ha 6 év múlva is fidesz kormány lesz, és marad a növekmény, akkor 2022ben 1245 euró kb. 400ezer forint lesz a magyar ÁTLAGOS kereset. A nettó ennél nagyobb arányban fog nőni, lévén SZJA csökkentés van beígérve.

Ennyit a kormányváltásról.

Bobby Newmark 2017.02.20. 12:28:06

@conchita wurst: Hjah, így néz ki egy szűk látókörű, marék rizsért megvett gyökér gondolatmenete.
Az közben nem zavar, hogy lehetne 2-3x ennyi is, ha a szarfaszú maffiagecik nem lopnák magukat degeszre?

conchita wurst 2017.02.20. 12:32:58

@Bobby Newmark: De korábban annyi se vót. Értem én hogy a rontást ránk szabadító MSZMP-SZDSZ szavazók most mindenkinél követelőzőbbek lettek hirtelenjében, de ez nem akadályozza meg az újabb kétharmadunkat.

1ghost 2017.02.20. 12:34:19

@conchita wurst:

"2016 decemberi átlagkereset 305 ezer ft"

Te nyomorult bérhazudozó szaralak! Már megint itt rohadsz a neten rogán propagandaosztályáról, hazudsz a blog képébe:

Nesze itt a hazugságodról a papírod a KSH-tól:

"2016 decemberében a bruttó átlagkereset 288 800 forint volt, 5,7%-kal magasabb, mint egy évvel korábban."

LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot ! 2017.02.20. 12:44:21

@Bobby Newmark: "Az közben nem zavar, hogy lehetne 2-3x ennyi is, ha a szarfaszú maffiagecik nem lopnák magukat degeszre? "

Ugy erted hogy lehetne 3-szor ennyi az allamadosag, meg allamhaztartasi hiany, ha libsik megkaparintottak volna a hatalmat. Az biztos, valoszinuleg inkabb az otszorose.

gyurmicsek 2017.02.20. 12:46:52

@LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot !: Ezért rendezzünk olimpiát, meg atomerőművet, hátha így még jobban csökken az adósságunk. Értem én.

vanRob 2017.02.20. 12:47:08

@conchita wurst: Nos, ami kimaradt a nagyszerű példádból, hogy mindeközben Európa többi országában hogyan alakultak az átlagkeresetek.
Meg azt se felejtsük el, hogy mióta is van 310 körül az Euró? Meg egy csomó dolgot nem kellene még elfelejtened, de hiába is mondom (mondjuk), pont úgy viselkedsz, mint a szarkupac körül zsongó legyek.

1ghost 2017.02.20. 12:49:17

@conchita wurst:

Adatoknál KSH-ra támaszkodunk nem info meg fasz tudja milyen rádióra. Te orbán nyomorult szolgája legalább ennyit tudhatnál.

Nesze, itt KSH adat a decemberi bérekről, zabáld:

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/ker/ker1612.html

conchita wurst 2017.02.20. 12:51:50

@vanRob: Aha lássuk akkor a te példádat, höhö!

conchita wurst 2017.02.20. 12:53:11

@1ghost: Ezért támaszkodtam én is a KSHra:

akkor még1ccer: inforadio.hu/gazdasag/2017/02/20/meg_fog_lepodni_mennyit_lehetett_keresni_decemberben/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

'Tavaly decemberben a bruttó keresetek 5,7 százalékkal, a nettók 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,5 százalékos és 7,1 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetek éves emelkedése, ezzel átlagosan meghaladták a 305 ezer, illetve 203 ezer forintot. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 192 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 199 300 forintra becsülhető - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).'

KSHKSHKSH

vanRob 2017.02.20. 12:53:52

@LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot !: Így is többszöröse lett, csak a világ legnagyobb ütemű gazdasági felemelkedését produkáló nem-Orbán-stróman szépen elrakta...
Próbálj meg egy kicsit objektív forrásból is tájékozódni. Tedd félre csak egy napra a Magyar Idők, M1 Hiradó és a nagyvezír péntek reggeli kinyilatkoztatásai szentháromságát és meg fogsz lepődni. HIdd el, a habony-műveken túl is van élet. Persze nem olyan hurráoptimista, elismerem. Gondolom ismered a Tanú c. film abszolút idevágó mondatát? "Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk."

vanRob 2017.02.20. 12:59:25

@conchita wurst: Höhö
img.444.hu/medi%C3%A1n-eu_-760x456.png

Ez csak egy, de hidd el, ha 1 percnél többet szántam volna a keresésre, találtam volna egyéb példákat is.

B@sszus, olvassatok már egy kicsit utána a dolgoknak. Nem kell mindent feltétel nélkül elhinni, amit a habony-művek kitalál.

conchita wurst 2017.02.20. 12:59:54

Természetesen, a 2017-18as BRUTÁLIS minimálbér és bérminimum emelés után a mai átlagos keresetek még sokkal magasabbak lesznek!

Annak ellenére, hogy ma már a NETTÓ átlagkereset magasabb, mint ElQróék alatt a BRUTTÓ átlagkereset, úgy hogy közben csak minimális infláció volt.

conchita wurst 2017.02.20. 13:00:45

@vanRob: jó hogy találtál 2013mas forrást

2017 van, höhö

tnsnames.ora 2017.02.20. 13:01:14

Index címlapos lett a poén... :)

conchita wurst 2017.02.20. 13:03:00

@vanRob: egyébként 30 euró volt a medián havibér - senki sem használja - 2013ban?

Mivel kívánod magad még jobban tarrá égetni?

Larry Silverstein 2017.02.20. 13:04:54

@conchita wurst: Tény hogy érezhető béremelések vannak, nem is csoda hogy nem lesz semmilyen kormányváltás mostanában.

1ghost 2017.02.20. 13:10:34

@conchita wurst:

Mondom hogy hülye vagy! A KSH és a KSH interpretálása nem ugyanaz:

Te nem a KSH-tól idézel. Hanem az origótól, infótól, meg a fasz tudja melyiktől. Én viszont a KSH ma kiadott jelentéséből.

A KSH honlapon ez áll: "2016 decemberében a bruttó átlagkereset 288 800 forint volt, 5,7%-kal magasabb, mint egy évvel korábban." (KSH)

Tehát 305000 forint nincs a KSH jelentésben. Hazudtál. Orbán gerinctelen, hazug szaralakja vagy.

conchita wurst 2017.02.20. 13:14:45

@1ghost: tökmind1, a lényegen nem változtat, SOHA nem voltak ilyen béremelések a magyar történelemben!

index.hu/gazdasag/allas/2017/02/20/7_3_-kal_tobbet_kerestunk_decemberben/

Csak 13 éve, amikor a cucik épp rommá adósították az országot és a családokat! Most meg csökken a GDP adósság is, meg nőnek a bérek is.

Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy a szocik nem tudnak mindent ellopni!

von Putri 2017.02.20. 13:20:57

Valahányszor gyünnek a ballibek, előbb-utóbb jön a megszorítás is. Nekünk mindegy hogy Bokros Lajcsi vagy Kúrcsány nevével fémjelezve, de úgy látszik nekik ez egy belső presztizsharc mindig. Most azon marakodnak, hogy Botyka vagy Kúrcsány döntse romba amit eddig sikerült elérni, de vannak még más jelöltek is

1ghost 2017.02.20. 13:22:31

Szóval elismerted, hogy hazudtál! Nagyszerű!

És most megint hazudsz nyomorult szaralak: "SOHA nem voltak ilyen béremelések a magyar történelemben!"

Az ezredforduló első évei alatt többször is a mostaninál jóval nagyobb béremelés volt.

Nesze zabáld, orbáh csahos hazug ebje, különösen a középső grafikont.

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/tizenharom_eve_nem_nottek_akkorat_a_realberek_mint_tavaly.5.244292.html

vanRob 2017.02.20. 13:25:30

@von Putri: Megszorítás? De hiszen az a fidesz-érában tiltott szó. Ámde lett helyette különadó, olajár változást követő jövedéki adó kiegészítés. Stb, stb stb. 27%-os ÁFA? Ne aggódj, befizeted te is a stadionok árát, csak más címke alatt...

vanRob 2017.02.20. 13:27:36

@conchita wurst: "a lényegen nem változtat". Szép megállapítás. Persze ha csokival vonják be a lószart, azt is megeszed, ugye? Mert azt mondják, te meg elhiszed...

Amúgy az általam berakott grafikont mazsolázva szépen kiderül, hogy amit mondasz, az nyomokban sem tartalmaz igazságot.

vanRob 2017.02.20. 13:30:49

@von Putri: Még annyit mondanék, valahányszor kiderül valami turpisság, máris özönlenek a bértrollok, hogy mosdassák a szerecsent. Viszont elárulom, hogy rajtatok kivűl mindenkinek nyílvánvaló, hogy miért írogattok forumokba.
Másfelöl örömmel tölt el, hogy egyre arrogánsabbak vagytok, egyre kevésbé tudtok érvelni, és egyre fogytok...

pamut 2017.02.20. 13:36:35

@conchita wurst:
Látom, azt adta ki habony nektek hogy ha az olimpiás kudarcotok védhetetlen, akkor gyorsan másról kell hazudozni. Nem rossz, nem rossz, vagyis de de kurva szar. A szímátásod is biztosan hazug hisz fideszes vagy, az kapásból látszik hogy az új adókról "elfeledkeztél", a világcsúcs ÁFA-ról "elfeledkeztél", az eltörölt adójóváírásokról "elfeledkeztél", stb-stb, szóval teljesen fideszes érdek mellett van minden "tévedésed", nem is szólva a legnagyobb "tévedésedről":
Arról, hogy az elmúlt években MARSHALL-SEGÉLYNYI forrásból tudott gazdálkodni a maffia, annyi pénzből, amennyiből az 1000 éves történelmünk alatt SOHA senki, semmilyen vezetés nem, és MÉG ÍGY IS sikerült elérni hogy Mo. TÖK UTOLSÓ lett bérekben a visegrádi országok között, mind minimál-, mind mediánbérek tekintetében, ja és a soha nem látott támogatás-forrás-esély ellenére nem hogy javult volna az ország versenyképessége, de BRUTÁLISAN ROMLOTT - ahogy ezt maga a maffiakormány is beismeri.

Szóval értem én hogy hazudoznod kell hogy terelj az olimpiás kudarcotokról, de hát ezzel is felsültél orbánbérencke :(

pamut 2017.02.20. 13:38:32

@conchita wurst:

Amúgy legalább kapsz pár gombot a maffiától hogy magadat is megalázva hazudozz értük, vagy akkora lúzer balek vagy hogy ingyen nyalod a milliárdos tolvajok seggét?

vanRob 2017.02.20. 13:43:58

@pamut: Én is akartam bérkommentelő lenni, csak hát nem vagyok az a bértroll fajta. Meg aztán mindent már az én gyomrom se vesz be...

conchita wurst 2017.02.20. 13:56:25

@1ghost: ja, ott is tisztán látszik, hogy a fidesz alatt nőttek a reálbérek, a komcsik alatt csökkentek, még a rommá adósítás és a minden mozdítható dolog eladása ellenére is!

Az EU pénzektől függetlenül 1994-98ban és 2002-10ben is!

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/tizenharom_eve_nem_nottek_akkorat_a_realberek_mint_tavaly.5.244292.html

pamut 2017.02.20. 13:56:32

@vanRob:
Oda ne dobd már magad ezeknek, olyan akarsz lenni mint ezek a troll hazudozók?
Patkánynak születni kell, embernek ez nem való.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 13:56:58

Szerintem orbán Tarlóssal elviteti a balhét, cserébe a mi pénzünkből kifizeti a 3-as metró felújítását. Mindenki boldog.

conchita wurst 2017.02.20. 13:58:21

@vanRob: az átlagfizukról volt szó, először találtál egy 2013mas grafikont, most meg egyet amiben szó sincs az átlagfizukról.

Meddig égeted még magad?

Donald Duck 2017.02.20. 14:00:00

Szép napot mindenkinek.

Nahát. Mindig meg tudok lepődni, mikor idekeveredek néha az indexre, és olvasom a kommenteket.
Van egy bejegyzés, mely az olimpia körüli népszavazásról szól, illetve annak a lehetséges hozadékairól. Erre fel miről olvashatok a hozzászólásokban? A magyarországi bérek alakulásáról. Szövegértési nehézség? Bértrollkodás által elkövetett terelés? Esetleg pár polgártársam úgy járt, mint Rejtő Jenő A néma revolverek városa c. könyvében Cödlinger úr, akinek megbénult a felelési centruma?
Mindenesetre szórakoztató. Jó látni, hogy valakik meg is dolgoznak a pénzünkért a kormánypártnál, nem csak zsebre teszik.
További szépet.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.20. 14:04:57

@conchita wurst: Ezt hívják diszleksziának, ugye? Kezeltesd.

Az,hogy emelkedtek a reálbérek a válság alatt tapasztalthoz képest hol áll kapcsolatban azzal, hogy rendezzünk-e ezermilliárdokért olimpiát? A közellátási rendszerek és az oktatás alig működik, ez inkább kapcsolatban áll vele. Amúgy a bérek növekedése a munkaerőhiánynak is köszönhető. Gondolom nem úgy akartuk a munkanélküliséget csökkenteni, hogy kiutáljuk az értelmesebb fiatalokat, vagy igen?

Persze mit magyarázok egy büdösseggű fideszesnek... nem azért jársz te ide, hogy tanulj, hanem hogy trollkodj, pl azzal, hogy egyből másról beszélsz, mint amiről a cikk szól.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:05:07

@Donald Duck: "Erre fel miről olvashatok a hozzászólásokban? A magyarországi bérek alakulásáról."

A fidesz trolloknak kiadja Kubatov, hogy merre tereljenek.

pamut 2017.02.20. 14:07:43

@conchita wurst:

te még komolyan vered a nyálad a védhetetlen fos hazugságaiddal?
1. az egész egy látványos, fos terelés az olimpiáról. mert bőr a pofádon trollkodni.

2. index.hu/gazdasag/2016/11/28/hiaba_az_emeles_magyarorszag_sereghajto_minimalberben/

- "Magyarország sereghajtó minimálbérben"
- "És ez még nem minden, mert ugyebár ez a bruttó értéke a minimálbérnek, amire jönnek még az adók és a járulékok. Ahogy a gazdasági lap fogalmaz, "sajátosság", hogy a minimálbérre rakodó adó- és járulékterhek alapján nem csak a régió összes országát, hanem minden OECD tagállamot is felülmúlja a magyar gazdaság."
- "De nemcsak a minimálbérről van szó. A vizsgált országok közül
Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Horvátország immár előzi a hazánkat nem csak a havi átlagbérnél, hanem a medián jövedelmeknél is"

Mindezt úgy hogy közben brutálisan romlott a versenyképesség + közben Magyarország 1000 éves történelmének MESZE LEGNAGYOBB SEGÉLYÉT kapta meg, a maffiakomány gyakorlatilag MARSHALL-SEGÉLYNYI forrásból gazdálkodhatott, amiből robbanásszerű fejlődésnek kellett volna következnie, nem kudarcnak....

na, hazudj tovább obánbérenc, dolgozz meg a 30 ezüstödért te kollaboráns hazudozó.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.20. 14:10:10

@von Putri: Meggyesi meg osztogatott nagyobbat, mint Viktor, akkor meg az volt a baj (maúgy tényleg). A Bokros csomag meg azért kellett, mert az előző kormány osztogatott. Aztán az 1998-as Orbán kormány pont a Bokros csomag miatt tudott osztogatni.

Összefüggések keresése komment előtt, narancs elvtárs.

conchita wurst 2017.02.20. 14:10:37

@Csuvakka a migráns vuki: Nem, ez azzal függ össze, hogy miért kap a fidesz mindig 2/3-ot, és miért volt a cucik támogatottsága mindig 1/3, már a megválasztásuk után 1 héttel.

s 2017.02.20. 14:11:31

Már a cím kész beszarás. :-)

vanRob 2017.02.20. 14:13:17

@conchita wurst: Óóó, mennyire tudtam, hogy önállóan nem fogod megtalálni.

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=earn_nt_net&lang=en

De tényleg. Pár perc alatt megvolt, még egy Excel diagramot is összeraktam. Próbáld meg, hátha megy egyedül.

pamut 2017.02.20. 14:13:31

Mészáros Lőrinc, azaz Orbán aktuális Kaya Ibrahimja "tíz év alatt ezerszeresére növelte kis gázszerelő cégének bevételeit."

10 év alatt EZERSZERESÉRE.... azaz átlagosan évente százszorosára... azaz hetente megduplázta....

Ennyit bazmdmeg még a labancok se loptak a magyaroktól...
tán a törökök jobban sikerült rablóhadjáratai, azok tudtak ennyit rabolni bazdmeg......

Donald Duck 2017.02.20. 14:14:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Igen.
Egyszerű a stratégiájuk. Akinek pár neuronnál több van, esetleg nem részesül a közpénzek lenyúlásából, és túl tud lépni a szurkolói mentalitás kb. 6-8 éves gyerek szintjén, rögtön átlát a dolgokon. Szerencse, hogy kis hazámban öt emberből négy ilyen.
Egyébként, azt gondolom, itt a lehetőség a kormánypártnak, hogy érvekkel győzzön meg, miért is lenne jó most egy olimpia. A népszavazás erre nagyszerű lehetőséget ad nekik. A fele pénzből, ami a migránsok elleni hergelésre ment, bizonnyal sikerülne. Persze kicsit komolyabb érvekkel, mint az, hogy aki nem akar olimpiát, hazaáruló. A miniszterelnök úgyis harcos alkat. Álljon ki, legyen férfi, ahogy ő mondaná, tűrje fel az ingujját, és győzzön meg, hogy miért is kell a 2024-s olimpia nekünk, pestieknek. Eddig nem kérdezett, más tette meg helyette. Ideje lenne, ha ő is megtenné.
Köszönöm.

morph on deer 2017.02.20. 14:15:09

"Orbán: A magyar modell működőképes"

Ez volt a legjobb hír ma Viktortól!
Azért jó tudni, hogy Palvinnak semmi baja, hát nem?

vanRob 2017.02.20. 14:16:13

@Donald Duck: "Bértrollkodás által elkövetett terelés?" Igen.
Csak zavar, hogy a tényeket is habony-szorzóval módosítják. Hol így, hol úgy, éppen ahogy a kedvük tartja. Ha meg kiderül a turpisság, akkor jön, hogy "ááá, mink aztat nem is úgy mondtuk, nem is akkor, ott se voltuk és egyébként is gyúúúúúúúúrcsáááányemúttnyócévsorosgyíkemberek".

pamut 2017.02.20. 14:16:41

"a Mészáros és Mészáros Kft. 2006 és 2016 között ezerszeresére növelte a bevételeit."

"Ezt a trükköt még a világ legmenőbb cégei közül is csak kevés tudta végrehajtani, a Facebook például 2006 és 2016 között „csak” majdnem hatszázszorosára tudta növelni a bevételeit"

Fideszes = hazaáruló mocskos TOLVAJ.

conchita wurst 2017.02.20. 14:17:31

@pamut: én nem beszéltem minimálbérről, sehol

A minimálbérünk a cikked szerint magasabbb, mint Csehországban. Illyen se volt az cuci elqrók alatt soha.

index.hu/gazdasag/2016/11/28/hiaba_az_emeles_magyarorszag_sereghajto_minimalberben/

*plusz ehhez jön a 2018as 15%-os újabb minimálbéremelés, amivel a legmagasabb lesz a magyar minimálbér az egész régióban.

127*1,15=146ezer = a legmagasabb közép európai minimálbér 2018, Magyarország, magyarok

hehe

s 2017.02.20. 14:19:22

@conchita wurst: A világgazdaságnak természetesem ehhez semmi köze. Ezt egyedül matolcsy kakilta ki magából, mert ilyet akart kakilni.

LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot ! 2017.02.20. 14:19:43

@pamut: Balliberalisok == A VILÁG LEGNAGYOBB TOLVAJ HAZAÁRULÓI

conchita wurst 2017.02.20. 14:19:44

@vanRob: Én is pont ezt mondom. Az ElQrók alatt folyamatos bérleszakadás a régiótól plusz adósság brutális emelkedése, Orbán = folyamatos bérfelzárkózás a régióhoz plusz adósság leépítése

Kell ennél jobb Orbán reklám?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:20:18

@morph on deer: "A magyar modell működőképes"... Palvinnak semmi baja,"

:))

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:20:48

conchita erőst strapálta magát, hogy legalább egy topicban ne a nemkormánynemfideszhanemtarlós leégésére tereljen. Itt legalább sikerült is.
Hadd gratuláljak elsőként a hétfői sikerhez!

Ugyanitt a budapesti olimpiára jegy elővételben van eladó.

vanRob 2017.02.20. 14:20:57

@conchita wurst: No, akkor kérlek mond nekem egyetlen olyan hivatalos választási eredményt, ahol a leadott szavazatok 2/3-át a fidesz kapta.
Próbáltam egyszerűen feltenni a kérdést, remélem nem okoz gondot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:21:19

@conchita wurst: Mi a véleményed a posztról? Hogy fogja orbán eladni a népszavazási buktát? :))

conchita wurst 2017.02.20. 14:22:48

@s: Mihez?

A cucik alatt az EU előtt is meg az EUban is elqrt gazdaságpolitika volt.

Orbán idején az EU előtt is és most is versenyképesek vagyunk.

Annak a világgazdasághoz nem sok köze volt, hogy a cucik 2007re beleállították a gazdaságot a földbe, s a GDP emelkedés 1% se volt 2007ben, a szlovákoknál meg 9% volt ugyanabban az évben.

az ok = a független demokrata Alstrom szakértők lopása és hazudozása reggel délben meg este

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:23:35

@Donald Duck: "Álljon ki, legyen férfi, ahogy ő mondaná, tűrje fel az ingujját, és győzzön meg"

Ez veszélyes, nincs benne gyakorlata, ilyet orbán még nem csinált.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:23:59

@pamut: "tán a törökök jobban sikerült rablóhadjáratai, azok tudtak ennyit rabolni bazdmeg......"

De tőlük legalább ez-az fej nélkül tért haza - még pasának lenni se volt garancia - szóval még ők is vállaltak KOCKÁZATOT a haszonért, ezért nem venném egy turbán alá őket a fidesszel.

conchita wurst 2017.02.20. 14:24:10

@vanRob: ki beszélt leadott szavazatok 2/3-áról?

a választási rendszert nem tetszik ismerni?

pamut 2017.02.20. 14:24:31

@conchita wurst:

hazudsz már megint te féreg? :DD Így bele a szemebe bazdmeg? :D NEM magasabb bazdmeg, ott van KEREK-PEREC, még idéztem is, hogy:

"És ez még nem minden, mert ugyebár ez a bruttó értéke a minimálbérnek, amire jönnek még az adók és a járulékok. Ahogy a gazdasági lap fogalmaz, "sajátosság", hogy a minimálbérre rakodó adó- és járulékterhek alapján nem csak a régió összes országát, hanem minden OECD tagállamot is felülmúlja a magyar gazdaság."

Erre bazdmeg még rám hivatkozva hazudsz bazdmeg! Hány forintot kapsz ezért hogy segget csinálj a szádból hazaáruló??? Nem sül le a bőr a pofádról, hogy így hazudsz? Ja, és akkor még a VILÁGCSÚCS ÁFA-t nem is néztük!
a jövőbeli mesékkel meg anyádnak gyere, ő talán beveszi. 7 év lement már a maffiátok rablókormányától, erről beszélj ne a kamu választási ígérgetéseket hazudd fel, ja és úgy hogy közben MARSHALL-SEGÉLYNYI összegből is gazdálkodott a maffia, és ÍGY sikerült lecsúszni a visegrádi országok közül a legutolsó helyre!!!! ja és beismerten zuhanni a versenyképességben is!!!

Hazudj, fideszes, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, hazudj, másra úgyse vagy jó, ennyit érsz, te csináltál patkányt magadból.

conchita wurst 2017.02.20. 14:24:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: sima ügy lesz

Orbán ennél nehezebb helyzetekből is kivágta már magát

pamut 2017.02.20. 14:25:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

igazad van, ez a jó kérdés, pont ettől retteg a féreg bérkommentelő, ezért terel :)

@conchita wurst: Hé, kollaboráns féreg!

Mi a véleményed a posztról? Hogy fogja orbán eladni a népszavazási buktát?

Donald Duck 2017.02.20. 14:26:20

@vanRob:
Engem szórakoztatnak.
Különösen, hogy eléggé köztudott, hogy az elmúltnyolcévben a szocialisták szépen lerakták a 30%-t a kisembernek. Amit ugye 2/3-al nem volt muszáj viszonozni, maradt az összes korrupt pénz náluk, amit még a törvények átszabásával fel is tornáztak vagy 3-5-szörösére.
Nyilvánvalóan nem mindenki tudja így felfogni, sajnos, pl. a kukázó nyugdíjasok, a hatalmas bérfejlesztés ellenére 20.-25.-n már kölcsönre szoruló közalkalmazottak, meg még jó páran. De nekem kifejezetten bejön az egybites érveléstechnikájuk, mókás.
A külpolitika is hasonlóan vidám lesz, az alternatív valóságban élő druszám szintén derült pillanatokat tud okozni.
Üdv.

talgaby 2017.02.20. 14:26:44

@vanRob: Hm, szóval tavalyra sikerült visszamásznunk a 2008-as szintre, miközben csak a görögöknek nem sikerült ezen idő alatt 2008-hoz képest legalább egy gyenge 5-10%-os emelkedést összekaparni?

pamut 2017.02.20. 14:26:49

@conchita wurst:
ja, erre miért nem válaszolsz hazaáruló?

Kapsz pár gombot a maffiától hogy magadat is megalázva hazudozz értük, vagy akkora lúzer balek vagy hogy ingyen nyalod a milliárdos tolvajok seggét?

s 2017.02.20. 14:27:35

@von Putri: Nincs mit romba dönteni. Az ok, hogy nem ért el az ország semmit. Ledarálták a nyugdíjvagyont és lemaradtak a gazdasági fejlődés lehetőségéről, amit a környező országok kihasználtak. Az adósság alig csökkent, amivel vagdalkoznak, az nagyrészt a világgazdaságban tapasztalható kedvező széljárásnak köszönhető. Egyébként az eu. pénzei és pár multi lélegeztetőgépén élünk. Majd rádöbbensz. Vagy nem, de akkor hülyén halsz meg.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:28:21

@conchita wurst: "Orbán ennél nehezebb helyzetekből is kivágta már magát"

Én is így gondolom. Ezért kérdezem a véleményed, hogy most mihez kezd.

Donald Duck 2017.02.20. 14:28:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem is fog. Ahhoz ember, és férfi kellene hogy legyen.
Üdv.

vanRob 2017.02.20. 14:29:34

@conchita wurst: Te mit szedsz? Komolyan küldhetnél belőle a többieknek is.
Az ugye megvan, hogy mi a különbség nettó adósság és GDP arányos adósság között?

De miért is akarlak én tényekkel fárasztani...?

iksz.beszolunk.hu/wp-content/uploads/2014/02/allamadossag_gdp_1990_2013.jpg

Nyílván megint előveszed a "de hiszen ezen 2013 az utolsó adat" kártyát, de tudod mit? Leszarom. A lényeg látszik. MSZP alatt alacsonyabb, 2008-2009-es gazdasági világválság hatására itt is emelkedett, mint ahogy a régió minden országában. Aztán kisgazdáid alatt maradt szépen ugyanott. Sőt, elárulok egy titkot (és itt visszacsatolok a kommentem elején feltett kérdésre), nettó forint államadósságban SOHA nem álltunk ennyire szarul:

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga#/media/File:Hungarian_government_debt-1990-2014.png

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:30:19

@conchita wurst: "Orbán ennél nehezebb helyzetekből is kivágta már magát"

Aha, most pl. a tarlón eszegető nyuszira fogja.

conchita wurst 2017.02.20. 14:30:35

@pamut: A nettó minimálbérre tényleg magas adók rakódnak, s ezt erősen helyeslem.

Mellesleg a cikk szerint szinte senki sem keres minimálbért: 'Magyarországon az összes munkavállaló körülbelül 4 százalékát teszik ki azok, akiknek a fizetése kevesebb, mint a minimálbér 105 százaléka.'

index.hu/gazdasag/2016/11/28/hiaba_az_emeles_magyarorszag_sereghajto_minimalberben/

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.20. 14:31:59

@conchita wurst: Ha így látod, akkor kommenteld oda, ahol erről van szó. Éppen ezt mondom, diszlekszia. Szegény hülye virsli.

Amúgy pedig ez mind mindegy is, mert senki sem akarja vissza a cucikat. Azon viszont egyre többen gondolkoznak el, hogy mennyivel jobb lehetne, ha a fideszesek nem lopnának ilyen sokat. Végülis nem is kell a fideszt leváltani, elég lenne az éléről, meg a holdudvarból néhány hűtlen kezelőt, hatalommal üzérkedőt sittre vágni. A többi pedig talán tanulna belőle.

De kanyarodjunk is vissza, szerinted mi lenne a jó kommunikációs stratégia a porcukrosnak? Mondjátok azt, hogy eleve Soros akarta az olimpiát, a megnyitón pedig gyurcsány kottájából játszottak volna. :-)

conchita wurst 2017.02.20. 14:33:05

@dr. mesterséges színezék: Nem tud belőle rosszul kijönni, ha kihátrálnak akkor a diktatúrázásnak még a 2014esnél is kevesebb hatása lesz, amikor tudjukmi lett...

Mást meg nem tud mondani a ballenzék, vagyis de: a korupciót, de az se lesz acélos mert a fele maszop-szadesz akkor fog az OLAF ügyekben tárgyalásra járni amikor választási kampány lesz.

pamut 2017.02.20. 14:34:17

@conchita wurst:
Ettől még MIND minimálbérben MIND mediánban az utolsó Mo. a visegrádi országok közül, te hazug, terelős gyáva féreg.

Tehát ismétlem: Magyarország, noha az EZER ÉVES TÖRTÉNELEM MESSZE LEGNAGYOBB FORRÁSAIVAL tudott gazdálkodni az elmúlt években, MARSHALL-SEGÉLYNYI összegekből, ennek ellenére, nem kirobban sikerek vannak, hanem lecsúszás, a versenyképesség ROMLÁSA.

Na és most hazudj tovább magyargyűlölő bérféreg :)

conchita wurst 2017.02.20. 14:34:51

@Csuvakka a migráns vuki: ezen már 2014ben is lehetett gondolkodni, de akkor is 2/3 lett.

Most a ktgvetés, a fidesz támogatottság, minden jobban áll, mint 2012-13 telén, úgyhogy nagyot kell Orbánnak hibázni hogy csak 2/3 legyen.

conchita wurst 2017.02.20. 14:36:03

@vanRob: A GDP arányos adósság számít a többi senkit nem érdekel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:36:37

@dr. mesterséges színezék: "a tarlón eszegető nyuszira fogja."

Egy megoldás, hogy Sorosra tolja. Kettőt üt le egy csapásra, a hurokból is kihúzza a fejét, és Soroson is rúg egyet. Az nem baj, hogy hazugság, csak elég sokszor kell elismételni.

A másik, hogy ugyanezt, csak az MSZP-re tolja.

vanRob 2017.02.20. 14:36:55

@conchita wurst: Na éppen ezért mókás, amikor a gazdáid 2/3-ról beszélnek... A fidesz szavazóbázisa valahol az 1,2-1,4 M fő körül van, amit (pl) a 2014-es választáson sikerült megtolniuk még majd 1 millióval. Ebből lett 2,1 milli, ami a választásra jogosultak 27%-a...
Kis ötösért keresd ki légyszíves önállóan, hogy a 2014-ben mennyi volt a választásra jogosultak száma...

A választási rendszer sajátossága, hogy a választókörzetekben 1 fordulós szavazás van, vagyis az nyer aki több szavazatot kap. Példa: 10 választásra jogosult, 4 elmegy, 2 a fideszre szavaz, 1 érvénytelen, 1 egyéb. Vagyis a választásra jogosultak 20%-a határozza meg a körzet nyertesét.
Szándékosan használtam kis számokat, de bármilyen szabadon választott egész számmal felszorozhatod, a százalékszámítás liberális szabályai szerint a százalékos végeredmény ugyanaz marad.

Amúgy kezdesz szórakoztatni...

s 2017.02.20. 14:37:25

@conchita wurst: "ez azzal függ össze, hogy miért kap a fidesz mindig 2/3-ot"
Azért bazdmeg, mert ennyi az értelmi sérültek aránya a szavazásra jogosultak között. Lehetne több is. Én 85%-ot várok, aztán mindig kellemesen csalódok. Okos nemzet vagyunk, de nem vagyunk elég okosak.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:37:35

@conchita wurst: Hogy Orbán a lebőgését hogyan és milyen hatékonysággal fogja kezelni, azt meglátjuk.

De mondd, neked miért éri meg ugyanezzel kísérletezni és főleg ilyen átlátszó módon?

pamut 2017.02.20. 14:38:34

@conchita wurst:
Látom Habony téged csapott ki a hétfői műszakba hazudozni, hát dolgozz meg a mocskos béredért te geci hazaáruló, nesze ezt hazudd el:

Magyarország 1000 éves történelmében SOHA nem volt akkora esély Magyarország fejlesztésére, gyarapítására mint az elmúlt években, ugyanis MARSHALL-SEGÉLYNYI forrással tudott gazdálkodni Orbán és a rablókormánya.

Ilyen töménytelen forrása 1000 év alatt SOHA nem volt az országnak.

A számok:
--- 2010 és 2015 EU támogatások: Ez több mint a GDP 26%-a
(és ebben még nincs benne 2016!)

--- Orbán lenyúlta és felélte a manyupot is. Ez a GDP 10,5%-a.

--- A manyup szétrombolása után 360 mrd Ft/év forrás szabadult fel, mert a havi befizetés egésze ismét az államhoz megy, ez 6 év alatt 2000 mrd: a GDP 6,5%-a.

--- Orbán 2010. június 30-a óta felélte a devizatartalék jó részét: 35.174 milliárd euróról 24.384 milliárdra csökkentette:
www.vg.hu/penzugy/devizapiac/csaknem-6-milliard-euroval-csokkentek-a-devizatartalekok-2016-ban-480307

Ez a közel 11 milliárd eurós nemzeti vagyonfelélés a GDP 11%-a.

Összegezve:
2015-ig a GDP 54%-át kitevő forrása volt az elmúlt 6 évben Orbánnak az ország felemelésére, fejlesztésére, 2016-tal együtt ez már 60%!

Részint külső segélyekből, részint belső vagyonfelélésből. És sem minden, hisz, pl. 2010-ben 3 milliárd euró várta Orbánt a kasszában, ebből vett MOL-részvényeket... meg a világcsúcs ÁFA-ból is bejött sok pénz, stb., szóval a valódi források BŐVEN 60% fölött vannak.

Ilyen hatalmas pénztömegben korábban soha egy magyar politikus, vezér, király, elnök, stb. nem fürdött. Lényegében pénzben úszott az ország az elmúlt években, történelmileg is páratlan módon.

Ezt a kivételes, 1000 évente egyszer adódó esélyt játszotta el Orbán. Ilyen mázlis helyzetben is sikerült még a visegrádi országok közül is lesüllyedni a legutolsó helyre, sikerült brutálisan rontani a versenyképességet.

s 2017.02.20. 14:39:26

@pamut: Szerintem ezt is beleszámolta a reálbér növekedésbe. Az az egy faszi kihúz egy egész nemzetet a szarból, még ha csökken is a fizetésük.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.20. 14:40:20

@conchita wurst: Nem tereled el a szót, hogy rohadj meg. Ha nem akarsz a témáról beszélgetni, akkor beszélgessünk a tetves fideszesek mértéktelen lopásáról:

Ez a tepsiképű például mitől lett ilyen gazdag?
index.hu/gazdasag/2017/02/20/meszaros_lorinc_vagyona/

És miért fizeti ki az orrbán család adósságait?

conchita wurst 2017.02.20. 14:41:12

@vanRob: Nem, 2014ben 2,1 millióan szavaztak a fidesz LISTÁRA. A parlament fele dől el így, de biztos ismered a választási rendszert, mert az eltaknyolt szocik úgy szoktak tenni, mintha nem ismernék.

vanRob 2017.02.20. 14:41:41

@conchita wurst: Mármint úgy érted, hogy nem vesztek róla tudomást. Ez is az egyik bajotok. Csak azt veszi be az agyatok, amit kiadnak utasításba.
Még jó, hogy a közgazdaság, meg úgy általában a gazdaság jóval összetettebb annál, mint a több száz rá jellemző mutató közül egyetlenegy kiemelése.

conchita wurst 2017.02.20. 14:43:33

@Csuvakka a migráns vuki: Miért érdekelne engem a fidesz vagy az emeszempé lopása?

Én kisember vagyok, nincs közöm az urak lopásához. A saját zsebemet nézem, ami sokkal sokkal vastagabb a folyamatos béremelés és adócsökkentés következtében.

Tőlem a migráns vukik is alapíthatnak kormányt, és annyit lophatnak amennyit bírnak, ha a bérek nőnek, az adók és az adósság pedig csökken.

pamut 2017.02.20. 14:44:29

@conchita wurst:

Mit szólsz ahhoz hogy a hazaáruló maffiád már NYÍLTAN korrumpál?

Mit szólsz ahhoz hogy a hazaáruló maffiád már NYÍLTAN megtagadja a fideszbűnözés utáni nyomozást?

Örülsz neki ugye hogy Oroszország szintjére züllesztették le az országot, magyargyűlölő?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:44:32

@conchita wurst: "sokkal sokkal vastagabb a folyamatos béremelés"

Mennyivel emelt Kubatov?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:45:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Megteheti bármelyiket, és biztosan el is mélázott a dolgon, de amikor azt is olvasta, hogy még az egyébként megbízhatóan forgatható nyájban is túl sok a fekete bárány, meggondolta magát, nehogy elkezdjen gondolkodni a lesoros-/gyurcsánybérencezett olimpiaellenes bari, hogy "ha most engem címkéz ilyennek, pedig nem is, akkor esetleg máskor is..."

Inkább kiadta Kósának, hogy "Lajos, mondjál már valami okosat!", abban bízva, hogy elkezd ökörségeket beszélni és magára tereli a tüzérséget. És nem tévedett. Laller az Laller.

s 2017.02.20. 14:45:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hogy fogja orbán eladni a népszavazási buktát?"

andynévajnánétimike fánkozójában fánknak álcázva.

conchita wurst 2017.02.20. 14:45:39

@vanRob: Úgy tudom senki nem vesz róla tudomást.

Lehet hogy hallottál a maastrichti euró feltételekről, igen ez is olyan, amit a szocik elQrtak, így nem lett eurónk......ktgvetési hiánymaximumot, adóságmaximumot is tartalmaz, nem fogod kitalálni, a GDP arányában.

pamut 2017.02.20. 14:46:08

@LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot !:

:DDDDD
batyukám, ez az ezredik kamunikked, kérj bónusz habonytól!!!! :D

A Mészároson át kilopott pénzekből kapsz pár garast, vagy ingyen balek vagy? :D

conchita wurst 2017.02.20. 14:47:26

@pamut: Miért érdekelne engem a fidesz vagy az emeszempé lopása?

Én kisember vagyok, nincs közöm az urak lopásához. A saját zsebemet nézem, ami sokkal sokkal vastagabb a folyamatos béremelés és adócsökkentés következtében.

Tőlem a migráns vukik is alapíthatnak kormányt, és annyit lophatnak amennyit bírnak, ha a bérek nőnek, az adók és az adósság pedig csökken.

pamut 2017.02.20. 14:47:58

"Tarsoly Csaba szerint Szijjártó kereste meg a moszkvai vízumgyár ötletével"

444.hu/2017/02/20/tarsoly-csaba-szerint-szijjarto-kereste-meg-a-moszkvai-vizumgyar-otletevel

"a Quaestor és Tarsoly Csaba bizalmasa, Kiss Szilárd cége – a Monte Tokaj Kft. – közös orosz projektjeként működő VisaWorld Center ezrével bocsátotta ki a schengeni vízumokat bármiféle ellenőrzés nélkül, mielőtt a Quaestor 2014-ben átvette volna ezt az üzletet."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:48:08

@dr. mesterséges színezék: Kása Lala magától még hülyeséget se tud mondani. előre be kell progarmozni.

s 2017.02.20. 14:48:35

@conchita wurst: "Annak a világgazdasághoz nem sok köze volt, hogy a cucik 2007re beleállították a gazdaságot a földbe"

Ja, akkor bocs. Félretájékoztattak. Volt itt valami kibaszott világválság, nem tudom, esetleg hallottál -e róla. Akkor úszott el anyádék háza, amit aztán az én pénzemen vásároltak vissza, mert bites faszökör módjára devizahitelt vettek fel 20 telibekúrt évre.

morph on deer 2017.02.20. 14:49:02

@pamut:
"a jövőbeli mesékkel meg anyádnak gyere, ő talán beveszi"

Nana, csak óvatosan a jövőbeli mesék bírálatával! Ugyanis ma azt is megtudtuk, hogy "... a magyaroknak nem igaza van, hanem igaza lesz!"

Azaz most nincs igazuk, de majd lesz?!!

Aranyos, tényleg!

conchita wurst 2017.02.20. 14:49:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kérdezd meg a teamet, mennyit emeltek, de a közszférában tavaly olyan 10% körül volt átlagban. Bár lehet hogy kubatov magánszféra, ezt nem vágom.

pamut 2017.02.20. 14:49:36

@conchita wurst:

Azt a gyáva hazug pofádat fideszes :DDDD Itt hazudozol FOLYAMATOSAN, mindig mindenben a fidesz pártját fogva, folyamatosan hazudva is, oszt van bőr a mocskos pofádon úgy tenni mintha nem lennél az orbánmaffia tagja :DDDD

ennyit érsz féreg, hogy már ilyen szánalmas hazudozásokkal alázod magad :D

sebaj, ISMÉT:

Mit szólsz ahhoz hogy a hazaáruló maffiád már NYÍLTAN korrumpál?

Mit szólsz ahhoz hogy a hazaáruló maffiád már NYÍLTAN megtagadja a fideszbűnözés utáni nyomozást?

Örülsz neki ugye hogy Oroszország szintjére züllesztették le az országot, magyargyűlölő?

conchita wurst 2017.02.20. 14:50:30

@s: látom szelektíven olvasol. 2007ben nem volt világválság, Szlovákiában pl. 9%-kal emelkedett a GDP, Magyarországon 0,9%-kal.

pamut 2017.02.20. 14:51:03

@conchita wurst:
Ez elől is hiába futsz kollaboráns!!!:

Magyarország 1000 éves történelmében SOHA nem volt akkora esély Magyarország fejlesztésére, gyarapítására mint az elmúlt években, ugyanis MARSHALL-SEGÉLYNYI forrással tudott gazdálkodni Orbán és a rablókormánya.

Ilyen töménytelen forrása 1000 év alatt SOHA nem volt az országnak.

A számok:
--- 2010 és 2015 EU támogatások: Ez több mint a GDP 26%-a
(és ebben még nincs benne 2016!)

--- Orbán lenyúlta és felélte a manyupot is. Ez a GDP 10,5%-a.

--- A manyup szétrombolása után 360 mrd Ft/év forrás szabadult fel, mert a havi befizetés egésze ismét az államhoz megy, ez 6 év alatt 2000 mrd: a GDP 6,5%-a.

--- Orbán 2010. június 30-a óta felélte a devizatartalék jó részét: 35.174 milliárd euróról 24.384 milliárdra csökkentette:
www.vg.hu/penzugy/devizapiac/csaknem-6-milliard-euroval-csokkentek-a-devizatartalekok-2016-ban-480307

Ez a közel 11 milliárd eurós nemzeti vagyonfelélés a GDP 11%-a.

Összegezve:
2015-ig a GDP 54%-át kitevő forrása volt az elmúlt 6 évben Orbánnak az ország felemelésére, fejlesztésére, 2016-tal együtt ez már 60%!

Részint külső segélyekből, részint belső vagyonfelélésből. És sem minden, hisz, pl. 2010-ben 3 milliárd euró várta Orbánt a kasszában, ebből vett MOL-részvényeket... meg a világcsúcs ÁFA-ból is bejött sok pénz, stb., szóval a valódi források BŐVEN 60% fölött vannak.

Ilyen hatalmas pénztömegben korábban soha egy magyar politikus, vezér, király, elnök, stb. nem fürdött. Lényegében pénzben úszott az ország az elmúlt években, történelmileg is páratlan módon.

Ezt a kivételes, 1000 évente egyszer adódó esélyt játszotta el Orbán. Ilyen mázlis helyzetben is sikerült még a visegrádi országok közül is lesüllyedni a legutolsó helyre, sikerült brutálisan rontani a versenyképességet.

Na erre HAZUDJ valamit, te féreg :D

vanRob 2017.02.20. 14:51:16

@conchita wurst:
Höhö...:
"a választási rendszer továbbra is vegyes rendszerű: 106 képviselő egyéni választókerületben (OEVK) relatív többséggel kerül megválasztásra, 93 képviselő pedig párt,- illetve (újdonságként) nemzetiségi listán kerül be a parlamentbe arányos rendszerben, kiegészítve a szavazatszámot a töredékszavazatokkal. A töredékszavazatok olyan szavazatok, melyek az egyéni kerületben nem értek mandátumot (vesztesek szavazatai), továbbá az új rendszerben a nyertes "felesleges" szavazatai is ilyenek, melyekre nem volt szükség a győzelemhez."

B@szki, ennyi pofonért remélem jól megfizetnek. Meddig tart egyébként a munkaidőd?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:51:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tud ő, csak motiválni kell. Viki kilátásba helyezett neki 20%-ot arra az esetre, ha jó szöveget nyom.

Lalinak ugyan nem dereng, hogy bárki részletezte volna, hogy minek a 20%-áról van szó, és az sem világos, hogy miért köhögött olyan furcsán, rázkódva a Viktor, percekig a két kezébe temetve az arcát, de a szupernormális inger megtette a hatását.

conchita wurst 2017.02.20. 14:52:14

@pamut: Miért érdekelne engem a fidesz vagy az emeszempé lopása?

Én kisember vagyok, nincs közöm az urak lopásához. A saját zsebemet nézem, ami sokkal sokkal vastagabb a folyamatos béremelés és adócsökkentés következtében.

Tőlem a migráns vukik is alapíthatnak kormányt, és annyit lophatnak amennyit bírnak, ha a bérek nőnek, az adók és az adósság pedig csökken.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 14:53:08

@conchita wurst: "lehet hogy kubatov magánszféra"

Kubatovtól magánpénzt kapsz, ami tolvajlás miatt elvesztette közpénz jellegét. :))

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:53:36

@conchita wurst: Egyetlen kibaszott MSZP-SZDSZ-féle ocsmányság sem szentel fel senkit az ország lerablására.
Ajánlanám ezt megfontolásra.
Ha értelmes ember volnál.

conchita wurst 2017.02.20. 14:54:42

@vanRob: Elég lett volna, ha szimplán bocsánatot kérsz az előbbi hazudozásodért, hogy 2,1 millió szavazója volt 2014ben a fidesznek, ezen nem tudom mi olyan vidám, de te tudod.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:55:14

@conchita wurst: "Tőlem a migráns vukik is alapíthatnak kormányt, és annyit lophatnak amennyit bírnak, ha a bérek nőnek, az adók és az adósság pedig csökken."

Azé nem a közgáz alapjai volt a kedvenc témád az óvodában bilizés közben, ugye?

$pi$ 2017.02.20. 14:55:25

@pamut: "10 év alatt EZERSZERESÉRE.... azaz átlagosan évente százszorosára... azaz hetente megduplázta...."

De azért osztod az észt ezerrel, mi? Figyu: ez általános iskolai tananyag, állandóan elkúrod b+. A százalékokat meg a viszonyszámokat (hányszoros) nem összeadni kell, hanem összeoszororni.

Ha 10 éven keresztül évente százszorosára nő valami, akkor 10^20-ra nő. Azaz 100000000000000000000 szeresére. Nem 1000 szeresére.

Annyira buta vagy, hogy az már fáj b+.

conchita wurst 2017.02.20. 14:56:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Csak az aki neki dolgozik.

Én, kisemberként, a béremelésemet és az adócsökkentésemet a saját jól felfogott érdekemben mindenkitől megvédem. Még Orbántól is, ha el akarja venni.

De ő nyilván továbbra is adni fog és adni fog.

vanRob 2017.02.20. 14:58:01

@conchita wurst: Jajjj, Maastrichti szerződés az a kifejezés, amit keresel. Hadd ne másoljam ide az idevonatkozó részt, de komolyan, ki mered jelenteni, hogy az ott felsorolt 5 kritériumnak való megfelelés az MSZP ideje alatt kúródott szét? Hogy a 2002-es fidesz bukta másnapján már csődközelben volt az ország? És csak a jószerencse óvta határainkat?

conchita wurst 2017.02.20. 14:58:09

@dr. mesterséges színezék: 'Azé nem a közgáz alapjai volt a kedvenc témád az óvodában bilizés közben, ugye?'

A tanult, jól kereső, közgáz alapjait betéve vágó középosztály nyert a legtöbbet Orbánnal, oda nem adnák semmiért.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 14:58:11

@$pi$: Amellett, hogy a matekban igazad van, egy füst alatt rávilágíthattál volna a vállalkozói zsenialitás mibenlétére. Elvégre az biztos van, és nem lopás általi tulajdonátruházásrül van szó, igaz-e?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:00:22

@conchita wurst: Nem, akire te gondolsz, az a jogi gengszter - amely foglalkozásforma persze egyáltalán nem tiltott (sőt) közgazdásznak sem a NER-ben.

De nem ezt kérdeztem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 15:01:07

@conchita wurst: "Orbántól is, ha el akarja venni."

orbántól kapod. Csak Kubatov osztja ki a trolloknak.

conchita wurst 2017.02.20. 15:02:11

@dr. mesterséges színezék: felteszem, hozzám hasonló dolgozó kisember vagy, akinek semmi köze nincs az urak lopásához.

Akkor nem lenne értelmesebb, a saját fizudon dolgozni keményen? Mind2en tudjuk, hogy a fidesznél jobb gazdaságpolitikája sem a MASZOPnak, sem a Jobbiknak nincs, akkor miről beszélgetünk?

Másképpen: azt hiszed engem érdekelne az ElQrók programja, ha megígérnék hogy mostantól nem lopnak? Még ha be is tartanák? Ennyire nem lehetsz barom.

morph on deer 2017.02.20. 15:02:40

@pamut:
"Tarsoly Csaba szerint Szijjártó kereste meg a moszkvai vízumgyár ötletével"

Igen, de nem tudta, hogy ez az ő ötlete volt! Sőt, azt sem, hogy ő nyitotta meg az irodát! De ez nem az ő hibája, néha önkívületi állapotban tesz vesz, aztán néha csak csodálkozik így utólag.

Tényleg!
A múltkor pl egy házat vett, és napokba telt, mire rájött, hogy miből!
De akkor segítettek neki ebben, most meg még nem.

Ilyen fiatalon, most szólj hozzá!
Igaz, néha ez látszik is a fején, de akkor is...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 15:03:45

@conchita wurst: "a fidesznél jobb gazdaságpolitikája"

Mér? Van neki? Akkor faszé nem alkalmazzák?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:04:38

@vanRob: Azt le nem mossa magáról az emeszpéeszdéesz, hogy 2002-ig kritériumteljesítés felé haladtunk, azóta meg attól elfelé.

Hogy aztán a fidesznek miért kellett a kizsebelt áldozatról lelopnia a kabátot, az megint más kérdés, és ha nem is hiszem, de remélem, hogy egyszer választ kell erre adniuk.

conchita wurst 2017.02.20. 15:04:46

@vanRob: ténykérdés hogy az mszp alatt qródott szét, 2002ben céldátum volt az euró bevezetésére, a szlovákok előtt - ami 2009ben történt -.

Bár így utólag az eurón önmagában nem nyertünk volna semmit. Most már inkább dobná ki mindenki.

vanRob 2017.02.20. 15:05:32

@conchita wurst: Miért kellene bocsánatot kérnem? Zavar van a fejedben.
Tehát még egyszer: a magyar választási rendszer sajátossága miatt nyertek, nem 2/3-adnyi szavazó miatt. Az ugye megvan, hogy a választási törvényt 2011-ben formálta saját képére a fidesz, így borítékolta saját maga 2014-es sikerét...
A választásra jogosultak 27%-a szavazott a fideszre, miközben 31% ellenük. A többi 42% százalék olyan pártra ment, akik nem jutottak be, így a fidesz szempontjából renmdkívűl jó volt, hogy a rendszerváltás óta a legtöbb párt éppen 2014-ben indult, így osztva meg a szavazatokat.

conchita wurst 2017.02.20. 15:06:42

@vanRob: ja, a magyar pártok a magyar választási rendszerben versenyeznek, mily meglepő

az angolszászban 2014ben a fidesz 96%-ot szerzett volna, nem 2/3-ot

pamut 2017.02.20. 15:07:04

@conchita wurst:
HAZUDSZ, HAZUDSZ, HAZUDSZ, HAZUDSZ, HAZUDSZ, HAZUDSZ, HAZUDSZ.

ÉVEK ÓTA Orbán seggéből kommentelsz.
Most is Orbán seggéből kommentelsz.
Az egyik legfanatikusabb, legelvtelenebb rohamosztagos fideszeses vagy.

Hogy bőr a pofádon ezt elhazudni, miközben most is a fidesz érdekélben hazudsz minden kommenteddel?
Anyád erre nevelt, hogy hazudj?
Vagy már ő is szégyell téged?

LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot ! 2017.02.20. 15:07:27

Szanalmas magyarellenes lipsik.

Olimpiat nem csak Budapesten lehet rendezni. Ha, nem Budapest, akkor, megrendezik Debrecenben es kesz. Ugyis 50 eve azt pofazza mindenki, hogy magyarorszag vizfeju, mert minden penz, fejlesztes Budapestre oszpontosul. Hat akkor majd mashova mennek a szaz milliardok. Megint megszoptak a lipsik., mert lesz Olimpia.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:08:49

@conchita wurst: Köszönöm, nincs okod a fizumért aggódnod, de ha mégis a jövedelmemet tartod szem előtt, akkor arra kérlek, az adóként lecsippentett részének felhasználására fókuszáljál. Olyanért például, mint az eü járulékból lophatóvá avanzsált rész.

Köszönöm! Azt is, hogy így aggódsz értem, és oda is szállítod nekem a napi betevő hazugságot, ahol nem is várnám.

Jegyet a budapesti olimpiára? Neked, csak ma, féláron!

Sir Galahad 2017.02.20. 15:09:56

Szerintem a kormány kommunikációja viszonylag egyszerű lesz. Nagyjából azt fogják mondani, eredetileg az olimpia közös nemzeti ügy volt és idézni fogják az ellenzékiek korábbi nyilatkozatait. Aztán az ellenzék ebből kifarolt, a MoMo-val együtt az ügy ellen fordult és sikeresen ellene fordított sok embert. Miután ennek hatására jelentősen csökkent az olimpia ügyének támogatása, nincs más lehetősége, mint visszavonni a pályázatot.

Persze kínos ez a Fidesznek így, is, úgy is, de a legkisebb veszteséggel talán így tud kikerülni a történetből.

conchita wurst 2017.02.20. 15:10:16

@pamut: MOST a fidesz érdekében kommentelek, mert MOST a fidesz védi a kisemberek érdekeit, már 2006tól.

Ha a karvalytőke mellé áll Orbán, mint a SZADESZ vagy a MASZOP, akkor elkergetem Orbánt.

Én vagyok a nép hangja.

vanRob 2017.02.20. 15:10:53

@dr. mesterséges színezék: az ezredforduló előtt valós és komoly igény volt, hogy MO csatlakozzon az Eurózónához. Több olyan ismert és nem ismert körülmény közrejátszott abban, hogy ezt a olyan 2001-2003 környékén elengedték a kormánypártok.
Nem csak a feltételek teljesítése okozott gondot, de sokkal nagyobb feladat lett volna a folyamatos megfelelés, miközben az EU csatlakozás miatt megnyíló pénzcsapot a kritériumoknak való megfelésre lehetett fordítani...
Most komolyan, te máshogy döntöttél volna?

pamut 2017.02.20. 15:10:59

@$pi$:
A kiindulási ponthoz képest nőtt évente 100x-orosára bazdmeg, te retardált, ahogy ezt mindenki értette, CSAK SZÁNDÉKOSAN lehetett félreértni, kifejezetten a hazudozás, kiforgatás szándékával.

Mondjuk fideszes vagy, nálad zsigeri kényszer a kiforgatás, hazudozás, aljasság. Pfej bazdmeg, köpni kell a fajtádtól...
ja az hogy 10 év alatt EZERSZERESÉRE "növelte" az árbevételét (=értsd: az állammaffia nagyüzemi pénzmosodája), a világ legmenőbb amerikai IT cégeit is messze lepipálva, arra persze vastagon szarsz... mert neked nem fáj bazdmeg hogy lopják a magyarok pénzét, te a magyarokat kirablók oldalán állsz, te faszfej.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 15:11:02

@LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot !: "megrendezik Debrecenben es kesz."

Helyes! fideszék elloptak mr pár olimpiára valót, nyugodtan megrendezhetik az ellopott pénzből saját hatáskörben.

conchita wurst 2017.02.20. 15:11:19

@dr. mesterséges színezék: Amit levonnak tőled az mind egy szálig lopható, s ebben nincs semmi újdonság.

vanRob 2017.02.20. 15:12:45

@conchita wurst: Tényeket kérem. Ha már én vettem a fáradtságot és utánanéztem a tényeknek, leszel szíves hasonló korrektséggel és alapossággal eljárni.

Persze az is igaz, hogy egy nálunk vehemensebb országban fele ennyi lopás után rájuk gyújtották volna a várost.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:13:22

@conchita wurst: Karvalytőke...
Ez jó.
Miután a topicot bérnövekedéssel szpemmelted tele.
Mi a búbánatos rozmaringból volt az a növekedés, te átokfajzat!? A Lőrinc exportra hegeszt, Felcsút meg elárasztja méregdrága focistákkal a spanyol ligát, hogy Matolcsy nem győzi blokkoló szalaggal?

$pi$ 2017.02.20. 15:14:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Mi a véleményed a posztról? "

Nem nagyon vannak benne tények. Inkább csak érzelmek, azok meg engem nem nagyon érdekelnek. Mindenki olyan érzelmekkel viseltetik mások iránt amilyenekkel kedve van.

Amúgy meg nem szívesen állok neki érvelni ott, ahol a pamut van, mert egy nagy gyökér akir ezer nézen gyalázkodik midnenkit, akinek nem olyanok az érzelmei mint neki. Hiba volt beírni az előző hozzászólást is, de nem tudtam megállni. Már hetek óta figyelem a fura matekját. Folyamatosan csinálja, hogy a 5-6-7 éves százalékokat elosztja 5-6-7-el, aztán azt üvöltözi, hogy ennyi meg annyi volt évente.

Itt is sikerült 17 nagyságrendet tévednie, de nyilván már legalább ezerszer elmondta, hogy én mekkora idióta egy barom vagyok, mennyire buta vagyok, mennyire fogalmam sincs a világról. Olyan helyekre nem járok, ahol ilyen emberek vannak... műveletlen nagypofájú erőszakos proletár. :(

pamut 2017.02.20. 15:14:54

@conchita wurst:
lófaszt te féreg, te orbán hangja vagy, ÉVEK ÓTA, KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN ÜGYBEN, legyenek azok a legnagyobb aljasságok, legnagyobb lopások, legnagyobb kudarcok, az Orbánmaffia seggéből kommenteltél!!! Ahogy MOST IS hazudsz összevissza, és levegőnek nézed mindazt ami cáfolja a hazugságaidat, tehát MOST IS HAZUDSZ, és MOST IS ORBÁN SEGGÉBŐL KOMMENTELSZ és hazudsz egyfolytában.

Anyád erre nevelt, hogy hazudj?
Vagy már ő is szégyell téged?

Legalább kapsz pénzt a mocskos hazudozásaidért, vagy akkora balek vagy hogy ingyen szopod egész nap a milliárdos fideszbűnözők faszát?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:15:04

@conchita wurst: Mán csak mégse kéne ellopni. Ebben sincs újdonság. Legalábbis 2010-ben mintha nem csak nekem jutott volna eszembe.

vanRob 2017.02.20. 15:15:24

@conchita wurst: No, akkor kezdheted, de ne Putyin kezét kezd nyalni, nagyon szaros lehet orbán seggétől.

conchita wurst 2017.02.20. 15:16:02

@vanRob: Nálunk nincs vehemensebb ország, mi lázadtunk fel elsőként, és egyetlenként, a Habsburgok ellen az egész monarchiában, ugyanígy a keleti blokkban csak mi ugrotttunk neki komolyan az MUSZKÁKnak, és a komcsikat is elküldtük az annyukba 56ban, 89ben és 2010ben is.

Magyarellenes forradalmat Magyarországon csak a takonygerincü féregemberek, megszállók, komcsik, zsidók és nácik ábrándoznak.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:17:25

@vanRob: Ha felelőtlen MSZP-vezető lettem volna, valószínűleg én is a szélbe szórom a pénzt. De nem voltam: én fizettem a szélbe szórást. Hadd ne felejtsem el nekik SEM!

conchita wurst 2017.02.20. 15:19:02

@dr. mesterséges színezék: Nem a lopás miatt tört ki a 2010es forradalom, nem is az őszödi hazudozás miatt.

Hanem az elqrás miatt.

Ha Orbán is

ElQrja, majd leváltják, de lopni lophat az embereknek semmi közük az úri osztály lopásához.

pamut 2017.02.20. 15:22:32

@conchita wurst:

Ha "nem vagy" fideszes, erre miért nem mersz válaszolni? :DD
Ja, hogy ez cáfolja a fidesz-propagandádat? :DDDDDD

Magyarország 1000 éves történelmében SOHA nem volt akkora esély Magyarország fejlesztésére, gyarapítására mint az elmúlt években, ugyanis MARSHALL-SEGÉLYNYI forrással tudott gazdálkodni Orbán és a rablókormánya.

Ilyen töménytelen forrása 1000 év alatt SOHA nem volt az országnak.

A számok:
--- 2010 és 2015 EU támogatások: Ez több mint a GDP 26%-a
(és ebben még nincs benne 2016!)

--- Orbán lenyúlta és felélte a manyupot is. Ez a GDP 10,5%-a.

--- A manyup szétrombolása után 360 mrd Ft/év forrás szabadult fel, mert a havi befizetés egésze ismét az államhoz megy, ez 6 év alatt 2000 mrd: a GDP 6,5%-a.

--- Orbán 2010. június 30-a óta felélte a devizatartalék jó részét: 35.174 milliárd euróról 24.384 milliárdra csökkentette:
www.vg.hu/penzugy/devizapiac/csaknem-6-milliard-euroval-csokkentek-a-devizatartalekok-2016-ban-480307

Ez a közel 11 milliárd eurós nemzeti vagyonfelélés a GDP 11%-a.

Összegezve:
2015-ig a GDP 54%-át kitevő forrása volt az elmúlt 6 évben Orbánnak az ország felemelésére, fejlesztésére, 2016-tal együtt ez már 60%!

Részint külső segélyekből, részint belső vagyonfelélésből. És sem minden, hisz, pl. 2010-ben 3 milliárd euró várta Orbánt a kasszában, ebből vett MOL-részvényeket... meg a világcsúcs ÁFA-ból is bejött sok pénz, stb., szóval a valódi források BŐVEN 60% fölött vannak.

Ilyen hatalmas pénztömegben korábban soha egy magyar politikus, vezér, király, elnök, stb. nem fürdött. Lényegében pénzben úszott az ország az elmúlt években, történelmileg is páratlan módon.

Ezt a kivételes, 1000 évente egyszer adódó esélyt játszotta el Orbán. Ilyen mázlis helyzetben is sikerült még a visegrádi országok közül is lesüllyedni a legutolsó helyre, sikerült brutálisan rontani a versenyképességet.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:22:48

@conchita wurst: Handabanda. 2009-ben a kormányban kormányfőváltás, a fideszben pedig témaváltás volt: onnantól már nokiás dobozokkal, kamu eus pályázatokkal és Zuschlaggal volt tele a lakájmédia.

conchita wurst 2017.02.20. 15:23:38

@dr. mesterséges színezék: Ja, a bérnövekedés abból van, amit Orbán itt tart a karvalytőkésektől.

Ezért emelte a bankadót, amikor az SZJA csökkent.

Nem ám garantált profit a közmüszolgáltatóknak, amit a maszop csinált, azt fizesse a paraszt a dupla szja-t.....a zemberek ellen nem kifizetődő kormányozni.

pamut 2017.02.20. 15:24:06

@$pi$:

Hol van a bocsánatkérésed, amiért direkt kiforgattad amit írtam?

Oké, csak vicceltem, tudom hogy a fajtád büszke az aljasságaira, és akkor is sulykolja a hazudozást amikor már cáfolták, nemhogy bocsánatot kérne ;)

s 2017.02.20. 15:24:46

@dr. mesterséges színezék: lali a kommunikációs eseményhorizont. Minden információt elnyel és még fény sem jön ki belőle.

pamut 2017.02.20. 15:24:53

@conchita wurst:

Mennyit kapsz a hazudozásokért, kollaboráns?

conchita wurst 2017.02.20. 15:24:54

@pamut: túl sokan vagytok egyzserre csak az egyik nickednek válaszolgatok, és ctrl-copy szarra nem reagálok.

s 2017.02.20. 15:26:17

@conchita wurst: "így nem lett eurónk"
matolcsy ebből veszi a kastélyokat. Ha lenne, akkor egy putriban lakna.

conchita wurst 2017.02.20. 15:27:31

@dr. mesterséges színezék: És miért ne lett volna tele?

A fidesz 6 hónappal a 2006os választás után már szarrányerte volna magát, mert addigra már kiderültek a trükkök százai.

conchita wurst 2017.02.20. 15:29:35

@s: mind1, már nem kell euró, lehet jövőre meg is szünik, kiderül.

s 2017.02.20. 15:30:15

Mindenkit megbaszok.

s 2017.02.20. 15:31:22

@conchita wurst: ????????????????????????????????????

A matolcsy intézi? SEGGFEJ! Miért szűnne meg?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:34:03

@conchita wurst: Szóval a már nem is emlékszem, hány évre, az adósságcsökkentésre ideiglenesen bevezetett bankadóból lett a tavalyi bérnövekmény?
És azt hogy? Szóltak a káendhának, hogy utaljon az audis melósoknak? Vagy a kormány utalta nekik oda a bankadóból?

Elmész te már a picsába, de tényleg. Nincs az a jámbor türelem, amit ki ne merítenél. Vagy merítenétek, mert hogy egy ember folyamatosan ennyi marhaságot ki nem tud szülni, az ziher, hacsak nem patológiai eset.

Semmivel se vagy jobb, mint Gyurcsány megmagyarázói a polfórumon 2006 (már 2005) után.

pamut 2017.02.20. 15:34:27

@conchita wurst:
MEGINT HAZUDSZ FIDESZES, te konzekvensen nem reagálsz semmire ami cáfolná a hazug fideszes-propagandádat, még erre sem válaszoltál egyszer sem, pont ezért kell kopizni, és kopizni is fogom akárhányszor amíg nem válaszolsz rá, hiába is menekülsz.....

Válaszolj, te hazug!

Ja, és hogy van bőr a pofádon sok évnyi fanatikus fideszes kommentelőként letagadni hogy fideszes vagy? anyád nevelt hazugnak vagy már ő is szégyell téged?

conchita wurst 2017.02.20. 15:35:11

@s: Mert LePen dobni akarja, azért.

pamut 2017.02.20. 15:36:17

@conchita wurst:

Hé, hazaáruló:

Kapsz pár gombot a maffiától hogy magadat is szétalázva átlátszó hazugságokkal trollkodj, vagy akkora lúzer balek vagy hogy ingyen nyalod a milliárdos fidesztolvajok seggét?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:36:48

@conchita wurst: Baromi nehéz úgy hazudni koherensen, ha nem emlékszel, honnan indult a szál. Nem is megy, csak csapongsz, mint egyszeri Rogán a hétvégi bulit mesélve.

conchita wurst 2017.02.20. 15:38:44

@dr. mesterséges színezék: Hogyan? Egyszerüen.

Kevesebb SZJA=kevesebb bevétel, ezt bankadóval és szektoradókkal pórolták, s ez önmagában nem okozott semmilyen bérnövekmény, pláne nem tavaly.

A nettó bért növelte jelentősen, mert ugyi kevesebb SZJA=több nettó. Azóta már rendesen csökkent a bankadó, a bérnövekkményt meg a sok éve növekedő gazdaság és az elérhető munaerő mennyiségének a csökkenése teszi lehetővé.

de ez elég alap

pamut 2017.02.20. 15:40:01

FIGYELEM!!!!

Az Orbánmaffia épp lopja a nemzeti vagyonunkat épp most is!!!!

4-5 MILLIÁRDOS LOPÁS VAN FOLYAMATBAN!!!!

"Nyilvános tenderen akár többet is kaphatna a főváros a Rác fürdőért, a városvezetés mégis hagyja, hogy az MFB bank találjon rá vevőt, aki információink szerint Tiborcz István környezetéből kerülhet ki."

"a fővárosi önkormányzat zárt ülésen dönt az önkormányzat utolsó nagy értékű, újszerű állapotban lévő fürdőjének, illetve a mellé épült szállodájának értékesítéséről. Ráadásul a 8 milliárdot érő beruházást 3,1 milliárdért adja tovább, így a szerencsés új tulajdonosok már a vétel pillanatában 4-5 milliárdos nyereséget tudhatnak magukénak."

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:40:45

@s: Igazad lehet. Az ember akkor se volna képes ép ésszel felérni, ha mögé látna, sőt a vele kapcsolatos számításokat se hiszi.

conchita wurst 2017.02.20. 15:40:56

@dr. mesterséges színezék: leegyszerüsítem

voltak korrupciós ügyek 2009ben, leváltották a maszopot a picsába

voltak 2014ben is, meg vannak most is, de a fideszt nem váltják le, hanem 2/3-ot kap

Mert a korrupció nem lényeges dolog önmagában, csak az alapos ElQrás teszi azzá.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:44:47

@conchita wurst: Aha, szóval az SZJA az okat annak a bruttó bérnövekedésnek, amivel elkezdted szpemmelni a topicot.
Ügyes vagy.

Abból a sok pénzből nem akarsz elővételben jegyet venni a budapesti olimpiára? Családi is van, kedvezménnyel, csak az áfája nagyobb, meg rászámolom az útdíjat.
Mennyi kell?

1ghost 2017.02.20. 15:47:09

@conchita wurst:

Hehehe... még mindigi itt rohadsz a neten, orbán rühes ebje, ..hehehe... te hajdani bérblogger géza, ..... olyan hülye vagy, mint a gazdád, hazudsz mint a vízfolyás .... 305000 ft minimimálbér,,,, persze, persze.... legalább olyat hazudjál.... amelybe fél percnél tovább tart, hogy ne bukjál le ... te gerinctelen jellemtelen bérnarancsfasz...a hozzád hasonló hazug szaralakok gyülekezetét úgy hívják fidesz

conchita wurst 2017.02.20. 15:47:32

@dr. mesterséges színezék: Nem, az SZJA a nettó bérnövekesés oka, nem a bruttóé, mint már leírtam.

Ki bántott?

pamut 2017.02.20. 15:48:21

@conchita wurst: Válaszolj, hazug!

Hogy van bőr a pofádon sok évnyi fanatikus fideszkommentelőként letagadni hogy fideszes vagy? Anyád nevelt hazugnak vagy már ő is szégyell téged?

pamut 2017.02.20. 15:51:39

@conchita wurst:

A bérnövekesés oka a nemzeti vagyonfelélés (manyup + devizatartalék), és a GIGANTIKUS EU-segélyek!

A maffiakormány az elmúlt években MARSHALL-SEGÉLYNYI forrásból gazdálkodott, DE MÉG ÍGY IS sikerült lecsúszni UTOLSÓ helyre a visegrádi országok között, MÉG ÍGY IS sikerült brutálisan rontani a versenyképességet!

Soha nem látott forrásbőség--->> kudarc, kudarc, kudarc!

Fogadunk hogy ismét gyáva leszel erre tisztességesen reagálni, bérkommentelő kollaboráns elvtárs? :D

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:51:59

@conchita wurst: Nyugadtan egyszerűsítsd még jobban: a lopás nem számít, mert fidesz törzsközönsége pont ugyanolyan agyhalott marha (köztük te), mint 2008-ig bezárólag az MSZP nyugdíjas tábora.
Ahogy az MSZP táborát kifordította magából, hogy a válság miatt kezelhetetlen lett az igényük, pont ugyanúgy fogja kiforgatni a soron következő válság a birkahadseret. Más nem nagyon, de ez nem a Fidesz erénye.

De beszéljünk inkább az olimiai jegyekről. Egymás mellé kellenek, vagy az asszony se bírja a hantádat?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:53:12

@conchita wurst: Írtál te itt mindent, pedig annyira egyszerű a kérdés:

hány jegyet szeretnél a budapesti olimpiára?

$pi$ 2017.02.20. 15:55:30

@pamut: "A kiindulási ponthoz képest nőtt évente 100x-orosára bazdmeg, te retardált, ahogy ezt mindenki értette, CSAK SZÁNDÉKOSAN lehetett félreértni, kifejezetten a hazudozás, kiforgatás szándékával."

Ez marhaság. Ha a kiindulási ponthoz képest minden évben százszoros, akkor minden évben ugyanannyi. Ha az előző évhez, ahogy azt eredetileg írtad, akkor meg 17 nagyságrendet tévedtél.

Vegyük észre, hogy belekeveredtél az alsó tagozatos matekba most meg terelni próbálsz.

$pi$ 2017.02.20. 15:57:10

@pamut: "Hol van a bocsánatkérésed, amiért direkt kiforgattad amit írtam?"

Nincs bocsánatkérés, nem volt kiforgatás, Abszolút korrektul bemutattam, hogy hülyeségeket beszéltél. Azért van, mert nem tanultad meg 10 éves korodban a matekot. Na jó, lehet, hogy 9,

conchita wurst 2017.02.20. 15:57:46

@dr. mesterséges színezék: Nagyon jól tudod, hogy nincs más alternatíva, mint a fidesz és a sokkal rosszabb MASZOP.

És 2018ban sem lesz.

Zolika0111 2017.02.20. 15:57:58

@conchita wurst: Örülök neki, hogy neked a 2010-es választások után úgy szárnyal a BRUTTÓ! fizetésed, mint a szittya magyar Nap felé lőtt nyila. Csettintésre a választások után a kerítésed is kolbászá változott. Az, hogy mindenre kitalálták az új adónemet, a termékdíjat, pl. szappan, művirág, söröskupak, elsiklasz mellette. Rekord áfát fízetsz? Leszarod. Megmagyarázni meg senki nem tudta szebben, mint Kósa Lajosunk, a miszter20%. Youtube:
www.youtube.com/watch?v=9Cw7SzqhUwk

Köszönöm szépen, nem kell aggódnod az euró miatt. 2008-ban Viktorkánk hazaárulásról beszélt a 280ft/eurónál. Most mennyi is az árfolyam? Ausztriából és Németországól viszem haza a tartós élelmiszereket és a tisztító szereket szüleimnek, mert annyira robog a gazdaság magyar honban. Mihaszna hanyatló nyugati fizetésemből nem engedhetem meg a drága magyar árakat, kénytelen vagyok a "szar" nyugatit hazavinni. Nevetni is lehetne rajta, de inkább siralmas.

Bécs polgárai, itt a hanyatló világban, nagy többséggel megszavaszták, hogy NEM AKARNAK OLIMPIÁT. Noha van "állítólag" pénzük, csak buknának rajta. Nálunk szerencsére dübörög a gazdaság, egy PICSA KIS ORSZÁG majd kurvára megmutatja, hogy kell egyszerre építeni Pakson atomerőművet, Budapesten olimpiát, Budapest-Tatabánya között szélesíteni az M1-est és ne feletkezzünk el a kínai hitelből épűlő vasútvonaról sem, ami az Adriáig megy.

és a bóbusz: a mostani tervek szerint 5 éven keresztül párhuzamosan fog üzemelni Paks 1 és 2. De a Duna vízhozama csak egy hűtésére elegendő. Akkor Paks mellett épülő híd mellett, "bagatel, simán kihozzák majd 100miliárdból a hidat" építeni kell még egy vízlépcsőt is. Amiről ugyebár KUSS van. Na, az viszont már tetemes pénz megint pluszba.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 15:59:29

@conchita wurst: Anyósodnak is veszel jegyet a budapesti olimpiára?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:03:13

@Zolika0111: "Viktorkánk hazaárulásról beszélt a 280ft/eurónál."

Meg skandallum volt, a magyarság kizsigerelése, amikor a 300 forintos árat ALULRÓL közelítve nem csökkentették a jövedéki adót.
Aztán most, amikor végre FELÜLRŐL újra megközelítte volna a 300-at, gyorsan összedobták a szisztémát, hogy az ellopható adótartalom mindig meglegyen.

pamut 2017.02.20. 16:04:53

@1ghost: @dr. mesterséges színezék: @Zolika0111: @s: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @vanRob: @Csuvakka a migráns vuki:

Hé, fiúk,
ez a hétfőre beosztott főállású troll, ez a hazug @conchita wurst: , na ő most átment a szomszédos b1 blogba amint az kikerült az index főoldalra, ahol UGYANAZZAL a hazug szöveggel trollkodja szét az ottani blogot, amivel itt is kezdete, csak simán átkopizta a hazudozását :DD

Még csak NEM IS TITKOLJA hogy az a dolga hogy minden indexes blogot széttrollkodjon, már a látszatra sem ad a féregje! :D

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:05:22

@$pi$: Miután tudod, hogy a matek részében igazad van, tényleg nem szánsz egy gondolatot a gazdasági csodára is?

conchita wurst 2017.02.20. 16:05:43

@Zolika0111: ne de ha nem érint a köv. választás, meg megoldási javaslatod sincs, akkor minek írsz nekem?

Zolika0111 2017.02.20. 16:06:58

@pamut: a jóindulatú matek tanár mondaná neked, hogy ülj le fiam, kettes.
Értjük, hogy mit írsz, pofátlan a növekedés annak a semmirekellő Mészáros Lőrinckének, csak nem azokkal a százalékokkal, amiket Te írtál.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:08:14

@pamut: Itt kezdte dél körül, csak nem túl nagy érdeklődés közepette: szeka.blog.hu/2017/02/19/budapest_a_bunos_varos_277/full_commentlist/1#c32479657
Ezért gratuláltam neki, hogy csak sikerült végre legalább itt nem az olimpiai sikertörténetről értekeznie.

Pedig olcsón adnám neki a jegyet.

pamut 2017.02.20. 16:08:37

@$pi$:
"Ez marhaság. Ha a kiindulási ponthoz képest minden évben százszoros, akkor minden évben ugyanannyi."

És még tolod a tovább a kifejezett direkt kiforgatást bazdmeg? :D hát neked is van bőr a pofádon, nem vékony :D Nem adtam össze, tehát nincs mit cáfolnod, csak a többszöröződés arányát emeltem ki, de azért még hörögj, fideszes :D

ja és milyen érdekes ISMÉT GYÁVA vagy a lényegről beszélni, ISMÉT nem cinkos hallgatással állsz ki a magyarok kirablása mellett!

Ezt kommentáld, kollaboráns!:
ja az hogy 10 év alatt EZERSZERESÉRE "növelte" az árbevételét (=értsd: az állammaffia nagyüzemi pénzmosodája), a világ legmenőbb amerikai IT cégeit is messze lepipálva, arra persze vastagon szarsz... mert neked nem fáj bazdmeg hogy lopják a magyarok pénzét, te a magyarokat kirablók oldalán állsz, te faszfej.

pamut 2017.02.20. 16:10:02

@dr. mesterséges színezék:
:DDD
köszi az infót, akkor tollja fullba a trollkodást, nagyon rászólhatott habony... :D

pamut 2017.02.20. 16:11:09

@$pi$:
Hogy is írtam?:
"Oké, csak vicceltem, tudom hogy a fajtád büszke az aljasságaira, és akkor is sulykolja a hazudozást amikor már cáfolták, nemhogy bocsánatot kérne ;)"

És igen, visszaigazoltad, nahát! :D ja, nem is nahát, képtelen is lennél nem hazudni....

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:13:37

@pamut: "neked nem fáj bazdmeg hogy lopják a magyarok pénzét, te a magyarokat kirablók oldalán állsz, te faszfej."

Ezzel a hozzáállással persze nem áll antagonisztikus ellentétben a fenti karvalytőkézése.

Lőrincnek turultőkéje van, oszt kész, tisztább, szárazabb érzés. Meg nem is kiviszi a közpénzjellegét éppen csak elveszített tőkéjét, hanem növeli Mária országának területét horvát birtokokkal.
Nnnnna!

$pi$ 2017.02.20. 16:14:05

@pamut: "ja az hogy 10 év alatt EZERSZERESÉRE "növelte" az árbevételét"

Igen. Akkor egy évente hányszorosára növelte? Szöveges feladat, öt pont.

Azt mondtad, hogy én hazudok rólad, akkor most mond meg szépen, hogy évente hányszorosára növelte a bevételét. (Nem, nem árbevétel, de mindegy.)

conchita wurst 2017.02.20. 16:14:42

@dr. mesterséges színezék: Az olimpia gumicsont.

Orbán a legrosszabb esetben sem veszt vele 1%-ot se, a ballibek a legrosszabb esetben sem hoznak rajta 1%-ot se.

A köv. választást IS a fidesz MÉRTÉKTELEN JÓLÉT nevü, hat éve jól müködő kisembereknek szóló programja nyeri majd, és az ETNIKAI TISZTASÁG nevü másik program minimum 2/3dal.

Nem bonyolult egyik se, a bolsik mégsem voltak rá soha képesek hogy megvalósítsák.

s 2017.02.20. 16:15:24

@conchita wurst: És akkor mi a fasz van? Az csak egy ország. Ez egy régió pénze, baszod.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:19:01

@conchita wurst: OK, elhiszem, hogy nem is pisiltél be, de ha mégis pisiszag van, akkor Tarlós volt. Szót se többet róla!

Szóval miért is érezted úgy, hogy minden olimpiás topicban meg kellett jelenned a béres sztorival ahelyett, hogy nálam jelentkeznél a budapesti olimpiai belépőket időben megvásárolni?

pamut 2017.02.20. 16:19:04

@$pi$: Mi van hazug troll, akit ideküldtek csita mellé, már megint direkt úgy teszek mintha nem értenéd? :DDD nem bírsz olvasni, te síkhülye?:

"A kiindulási ponthoz képest nőtt évente 100x-orosára bazdmeg, te retardált, ahogy ezt mindenki értette, CSAK SZÁNDÉKOSAN lehetett félreértni, kifejezetten a hazudozás, kiforgatás szándékával."

Ugye megmondam előre hogy nem mersz érdemiben reagálni arra a NAGYÜZEMI LOPÁSRA ÉS PÉNZMOSÁSRA, a magyarok kifosztására amit Mészáros neve alatt követ el az orbán-klán?

te kapsz abból a borzalmas mennyiségű lóvéból amit a magyaroktól lop a maffiád, vagy akkora balek vagy hogy ingyen nyalod a milliárdos fideszbűnözők seggét?

conchita wurst 2017.02.20. 16:21:10

@s: Az olaszok meg becsődölnek. Az angoloknak meg nem is kellett.

Akkor minek euró?

$pi$ 2017.02.20. 16:21:12

@pamut: No, kiszámoltad? Mekkora az a brutális nagy bevételnövekedés, amit el kell érni, hogy 10 év után ezerszeres legyen a bevétel? Az a hatalmas szám, amin hörögtél bizony nem százszoros, de nem ám.

Nem is tízszeres. Nem.

Kétszeres. Sőt, egy kicsit kisebb, 99.53%. Ha tíz év alatt minden évben megduplázod a bevételed, akkor ezerszeres lesz. Átlagba évi százszoros mi? Te zseni!

$pi$ 2017.02.20. 16:23:35

@pamut: "te kapsz abból a borzalmas mennyiségű lóvéból "

Borzalmas mennyiségű lóvé, mi? Ezt is te számoltad ki, mi? :D Acélidegek b+! :D

pamut 2017.02.20. 16:25:31

@$pi$:
hazudálunk, hazudgálunk, kitartóan, trollocska? :))

"A kiindulási ponthoz képest nőtt évente 100x-orosára bazdmeg, te retardált, ahogy ezt mindenki értette, CSAK SZÁNDÉKOSAN lehetett félreértni, kifejezetten a hazudozás, kiforgatás szándékával."

És hogy is írtam?:
"Ezt kommentáld, kollaboráns!:
ja az hogy 10 év alatt EZERSZERESÉRE "növelte" az árbevételét (=értsd: az állammaffia nagyüzemi pénzmosodája), a világ legmenőbb amerikai IT cégeit is messze lepipálva, arra persze vastagon szarsz... mert neked nem fáj bazdmeg hogy lopják a magyarok pénzét, te a magyarokat kirablók oldalán állsz, te faszfej."

Mertél erre tisztességes választ adni? Nem mertél :))))
nem kicsit átlátszó, ááááá :DDD

pamut 2017.02.20. 16:26:08

@$pi$:

mi van orbánbérenc, MÁR MEGINT nem mersz válaszolni? :D

nesze megint:
"te kapsz abból a borzalmas mennyiségű lóvéból amit a magyaroktól lop a maffiád, vagy akkora balek vagy hogy ingyen nyalod a milliárdos fideszbűnözők seggét?"

s 2017.02.20. 16:26:52

@pamut: Nem tudom, én onnan ki vagyok tiltva, ezért nem is olvasom.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:26:57

@conchita wurst: Ez legalább igaz.
Az elmúlt hónapokban biztosan a pesti srácokat meg az origót győzködted gazdasági témájú topicokban arról, hogy "az olimpiai uncsi". Aztán ma reggelre végre te is elhitted magadnak.
Nyilván így történt.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:29:39

@conchita wurst: Most csak nem fel akarod menteni Medgyessyt, mikor olyan jól sikerült leszögeznünk, hogy elmehetnek a csába a 2002-es fordulatukért?

Tényleg kötelező az orbáni szélkakas-análtengely?

conchita wurst 2017.02.20. 16:30:55

@dr. mesterséges színezék: minek győzködtem volna bárkit a kormánypárti sajtóban?

az én célom nem az, hogy a ballibeknek szerezzek támogatókat.

$pi$ 2017.02.20. 16:31:50

@pamut: "ja az hogy 10 év alatt EZERSZERESÉRE "növelte" az árbevételét (=értsd: az állammaffia nagyüzemi pénzmosodája), a világ legmenőbb amerikai IT cégeit is messze lepipálva,"

Öregem, a 10 év alatt ezerszeres az évente duplázás, az meg az alap minden startupnál.

Nyilvánvaló, hogy nem csak a számításod volt teljesen hibás, hanem hibás következtetéseket is vontál le belőle.

conchita wurst 2017.02.20. 16:32:31

@dr. mesterséges színezék: az euró olyan mint az olimpia, vagy paks2

nemoszt-nemszoroz, s a bal és jobboldal is támogatta mind3mat

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:32:36

@conchita wurst: Hogy neked a magánvéleményed nem képes magánjellegűnek lenni, csak kampányjellegűnek?

Látod, ezt is elhiszem.
De inkább ezt.

s 2017.02.20. 16:34:35

@conchita wurst: Kérdezd meg matolcsyt. Neki baszottul kell. Ha nem lenne, akkor mihez képest tudná leértékelni a kibaszott forintot? Akármilyen más devizához képest, amit a saját országa is leértékel, hogy könnyebben kereskedjen? Egy devizaháborúból kastélyok nélkül, véres-szaros gatyában távozna, ha túlélné egyáltalán.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:34:39

@conchita wurst: Nézd el, ha mi, belgák más szemmel nézünk az euro bevezetésére, vagy egy olimpia megrendezésére, mint az úgy nevezet bal- vagy jobboldal!

Jut szembe: jegyed van már a budapesti olimpiára?

conchita wurst 2017.02.20. 16:34:51

@$pi$: azért zsinórban 10x duplázni nem semmi

persze minden a bázistól függ, ha az első évben 1000 forintot keresek, a tizedikben meg 1 milliót, akkor megezerszereztem a jövedelmet, azt mégse lettem nagyvállalat

$pi$ 2017.02.20. 16:35:04

@pamut: "ngyen nyalod a milliárdos fideszbűnözők seggét?"

na, ezért nem járok az indexre már. hatalmas troll nekedugrik és gyaláz órákon keresztül. közbe olyan buta, hogy a 10 éves gyerekek szintjét sem nagyon éri el, de arra azért van türelme, hogy nyolc másodpercenként leírja a másik mekkora erkölcstelen gazember.

hányni tudnék ettől, akkor meg inkább a pia.

conchita wurst 2017.02.20. 16:38:11

@s: fillérre ugyanannyi az euróárfolyam 2017ben, mint 2014ben volt.

Az ezt megelőző forintleértékelés volt az egyik motorja a beinduló magyar gazdasági csodának, lelkesen támogattam, bejött. Az árak nem mentek fel, mert ilyen alacsony infláció sosem volt, tehát semmilyen negatív hatása nincs a gyenge forintnak, de mi sokkal versenyképesebbek lettünk az exportban.

well done, és köszönjük Matolcy Úr

conchita wurst 2017.02.20. 16:39:36

@dr. mesterséges színezék: nincsenek belgák, fidesz van meg maszop, ennyi

$pi$ 2017.02.20. 16:40:33

@conchita wurst: "azért zsinórban 10x duplázni nem semmi

persze minden a bázistól függ, ha az első évben 1000 forintot keresek, a tizedikben meg 1 milliót, akkor megezerszereztem a jövedelmet, azt mégse lettem nagyvállalat "

Persze! Az előző KFT ahol dolgoztam ezt csinálta, duplázott minden évben pár éven keresztül. Aztán jött a gazdasági válság és tönkrement.

Nem is mondom én, hogy a mászáros vagy a f.szom tudja kicsoda erkölcsös vagy bűntelen vagy akármi. Honnan is tudnám?

Csak a kőbunkó proletárforradalomból van elegem amit az indexen csináltak ezek a bolsevikek. Vannak vagy öten, egész nap gyalázkodnak és ha két számot össze tudsz szorozni, akkor már te vagy az ellenség.

Amikor ezt legutóbb országos méretekben csinálták rément két generáció, koncentrációs táborok voltak meg akasztgattak. Nem kéna hagyni, hogy pár elmeroggyant megint a szakadékba kormánnyozzon minket. :(

s 2017.02.20. 16:41:23

@conchita wurst: De amikor 2009-ben ennél kisebb volt, majdnem megbasztátok lóhátról bajnait és hazaárulást ordibáltatok. Nem bírom közös nevezőre hozni, hacsak úgy nem, hogy abból nem volt hasznotok, ebből meg most van. O'szt jónapot.

conchita wurst 2017.02.20. 16:41:37

@dr. mesterséges színezék: a magánvéleményem az hogy mo-nak a fidesszel van a legjobb esélye a kínálatból, hogy jobbléti demokráciává váljon

conchita wurst 2017.02.20. 16:42:58

@s: s miért baj az, ha ebből hasznunk van?

ezért szavazunk a fideszre, a haszonért, még jó baszki.

$pi$ 2017.02.20. 16:43:56

@s: "akkor mihez képest tudná leértékelni a kibaszott forintot? "

A másik. Pamut, ez is te vagy?!

Figyu: a forintot nem lehet "leértékelni". Azt 1989 előtt lehetett, amikor az állam mondta meg, hogy mennyit ér a forint. Cserébe nem adhattad el, nem vehettél érte más valutát.

Nem vetted észre, hogy egy generáció felnőtt amióta nincs olyan, hogy "forint leértékelés"? Hol élsz?

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:46:16

@$pi$: Azért ahhoz kreativitás kell, hogy a magát középkorúvá hegesztgető, majd a miniszterelnök spanjaként minden elképzelhető és elképzelhetetlen pályázat által szárnyalásba kezdő, átlagvállalkozóból lett céggyűjtő (conchitának: karvalytőkés) a startupként ismert cégkezdeményekhez hasonlítsuk.

Tényleg kíváncsi voltam, hogy a matekon kívül van-e véleményed a témáról, de így nem csodálkozom, hogy nem siettél elárulni.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:49:38

@conchita wurst: Kevered a választót a választhatóval.
Ennyi.

És még jegyet se veszel, budapesti olimpiára, pedig pénzed, mint a pelyva, béremelésből.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 16:51:30

@$pi$: "Azt 1989 előtt lehetett, amikor az állam mondta meg, hogy mennyit ér a forint."

Ha Bokros ezt tudta volna!

conchita wurst 2017.02.20. 16:52:14

@dr. mesterséges színezék: nincs ezen semmi titkolnivaló, Orbán megmondta sokszor, hogy nemzeti arisztokrácia kell, magyar gazdag réteg kell, és ő ebben érdekelt

- ebben egyetértek vele

Tudom, erre az a válasz, hogy oké, de versenyezzenek tisztességesen, piaci alapon, de ez nagyfokú hülyeség. A gyarmati kápó soha sehol nem tudott versenyezni a gyarmattartó vállalkozókkal, ez a modell teljesen megbukorr a maszop-szadesz elqrásban.
Egy mészáros nevü fővállalkozónak kis magyar cégek tucatjai dolgoznak be alvállalkozóként.

Orbánnak csak arra kell figyelni, hogy ha valaki túl erős lesz, akkor dobja és neveljen helyette újat, ahogy tette ezt Simicskánál.

Zolika0111 2017.02.20. 16:53:26

@conchita wurst: Az országban nem is volt gond a leértékelt forintból? Járai nagy találmánya, a devizahitel, még csak véletlenül sem viselte meg a családok nagyrészét? A hiteltörlesztő nem emelkedett a duplájára?
A régi szép időben, amikor még 250 Ft volt egy euro, és tekintettel arra, hogy sajna nem világvaluta a forint, példa:
2005-ben 1 eurós banánt 250 forintért meg lehetett venni,
2017-ben 1 eurós banán 350-400 forint.
Amikor erős volt a forint, 150 dolláros ár mellett a benzin verte a 450 forintot
Most a fos gyenge forint mellett 50 dolláros olajárnál majd 400 forint.
Vedd már észre, ha erősebb lenne a forint, a béred is többet érne. Tudom-tudom, te csak szabolcsi magyar almát eszel és autópálya mellett tankolsz csak a MOL-nál.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.20. 16:54:21

@pamut: Nem baj. Ha feszült vagyok, akkor jövök és virtuálisan pofán vágok egy ilyet. Igazából még hálásnak is kéne lennem a takonyárpinak, hogy küldi őket. :-)

pamut 2017.02.20. 16:57:57

@$pi$:
:DDDDd és még van pofád védeni az ipari pénzmosodát, kurva sokat kaphatsz belőle ha ennyire gátlástalan vagy :DDD

pamut 2017.02.20. 16:59:09

@$pi$:

ja, a lényeg, te direkt félrebeszélő és direkt kiforgató fideszes kollaboráns, te ezt TÁMOGATOD:

"neked nem fáj bazdmeg hogy lopják a magyarok pénzét, te a magyarokat kirablók oldalán állsz, te faszfej.""

conchita wurst 2017.02.20. 17:00:18

@Zolika0111: Nem Orbán terjesztette a devizahitelt, ő másban hitt, s ma is másban hisz.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 17:00:28

@conchita wurst: És ebből a hantanemzeti, offsóros bizniszekkel tarkított monopóliumból lesz neked a béremelés, amit olyan szépen vázoltál évekre előre?

Nem akarnál inkább cirkuszt?

Belépőt javasolnék a budapesti olimpiára.

pamut 2017.02.20. 17:00:28

@$pi$: és még te trollozzol, aki itt nekem ugrott direkt kiforgatva amit írtam, isteni kabaré, toljad még habyonybérenc, lássuk hová tudod még süllyeszteni magad! :D

Bobby Newmark 2017.02.20. 17:00:38

@conchita wurst: Helyes, hidd ezt! Annál könnyebb lesz eltakarítani titeket a gecibe, minél biztosabbak vagytok a választási győzelmetekben.

pamut 2017.02.20. 17:01:38

@conchita wurst: Gyáva féreg, ugye erre továbbra is gyáva vagy válaszolni? :DDD

Magyarország 1000 éves történelmében SOHA nem volt akkora esély Magyarország fejlesztésére, gyarapítására mint az elmúlt években, ugyanis MARSHALL-SEGÉLYNYI forrással tudott gazdálkodni Orbán és a rablókormánya.

Ilyen töménytelen forrása 1000 év alatt SOHA nem volt az országnak.

A számok:
--- 2010 és 2015 EU támogatások: Ez több mint a GDP 26%-a
(és ebben még nincs benne 2016!)

--- Orbán lenyúlta és felélte a manyupot is. Ez a GDP 10,5%-a.

--- A manyup szétrombolása után 360 mrd Ft/év forrás szabadult fel, mert a havi befizetés egésze ismét az államhoz megy, ez 6 év alatt 2000 mrd: a GDP 6,5%-a.

--- Orbán 2010. június 30-a óta felélte a devizatartalék jó részét: 35.174 milliárd euróról 24.384 milliárdra csökkentette:
www.vg.hu/penzugy/devizapiac/csaknem-6-milliard-euroval-csokkentek-a-devizatartalekok-2016-ban-480307

Ez a közel 11 milliárd eurós nemzeti vagyonfelélés a GDP 11%-a.

Összegezve:
2015-ig a GDP 54%-át kitevő forrása volt az elmúlt 6 évben Orbánnak az ország felemelésére, fejlesztésére, 2016-tal együtt ez már 60%!

Részint külső segélyekből, részint belső vagyonfelélésből. És sem minden, hisz, pl. 2010-ben 3 milliárd euró várta Orbánt a kasszában, ebből vett MOL-részvényeket... meg a világcsúcs ÁFA-ból is bejött sok pénz, stb., szóval a valódi források BŐVEN 60% fölött vannak.

Ilyen hatalmas pénztömegben korábban soha egy magyar politikus, vezér, király, elnök, stb. nem fürdött. Lényegében pénzben úszott az ország az elmúlt években, történelmileg is páratlan módon.

Ezt a kivételes, 1000 évente egyszer adódó esélyt játszotta el Orbán. Ilyen mázlis helyzetben is sikerült még a visegrádi országok közül is lesüllyedni a legutolsó helyre, sikerült brutálisan rontani a versenyképességet.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 17:04:04

@conchita wurst: " Nem Orbán terjesztette a devizahitelt"

Magyar Bálint a mai napig hálás neki a harminc milliós, támogatott lakáshitelért.
... amelynek terhei persze véletlenül a következő kormány terhei lettek.
Mármint a következő négy évben élő adófizetőké.

Tényleg végig kéne ülnöd már a budapesti olimpiát. Ott láthatnád, hogy milyen botorság magas labdákat feladni.

s 2017.02.20. 17:05:19

@conchita wurst: Aha. Értem. Abból fizetnek téged. Az más. Mert tudod én, meg még itt egy pár jóembert nem a forint leértékeléséből tarja fent magát, hanem abból, hogy tud minőséget adni. Egyébként ti sem tudnátok csak leértékelésből megélni. Ahhoz valamit le is kell értékelni a picsába. Ez volna az én, meg a többi normális ember munkája. Szóval te is meg matolcsy is lilára szophatjátok a faszomat.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 17:07:18

@Zolika0111: "Vedd már észre, ha erősebb lenne a forint, a béred is többet érne. "

Itten paradigmaváltást jósolok: eddig volt az, hogy csak a zsebe érdekli, de tőle oszt akár lophatnak is. Ennél a pontnál ez kevés.

conchita wurst 2017.02.20. 17:09:59

@dr. mesterséges színezék: mer aztán a devizahitel-mutyit nem a következő kormány szítta meg, igaz?

A lakáshitelek nagy része hosszú lejáratú, evvan.

Zolika0111 2017.02.20. 17:11:22

@conchita wurst: A forint árfolyam gyengeségéből keletkező brutális nyereséget lopkodják a MNB-nál. Sok száz miliárd a kancsal fasznak és a bagázsának.
Jobb, ha utána nézel, az akkori magas infláció miatt Járaiék vezették be ezt a megoldást. Az, hogy Orbán miben hisz, folyamatosan változik, rosszabb mint egy SKF csapággyal szerelt szélkakas

conchita wurst 2017.02.20. 17:11:33

@dr. mesterséges színezék: ebből nem lesz béremelés

a maszop szokta mondani miből LESZ

ebből VAN béremelés, és ebből VAN adócsökkentés, most és az elmúlt években.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 17:11:48

@conchita wurst: Elárulod, hogy mi volt a mutyi a devizahitelben? Mármint azon felül, hogy gyurcsányahibás.

s 2017.02.20. 17:13:05

@$pi$: Nem, én nem pamut vagyok, hanem S. A forint árfolyamába erővel avatkozik be a nemzeti bank. Ki van elemezve. Nem ez a természetes árfolyama (az valahol 286-290 körül lenne). Oda akar magától menni, de amikor arra korrigál az mnb mindig csinál valamit, amiért 308 alá nem igazán akar menni. Szabadon engedik kósát, vagy valami balfasz nyilatkozatot tesznek maguk. Nézd már meg azt a kibaszott árfolyam görbét és aztán mondjad, hogy nem. Az mnb haszna, - ami elvileg nem is létezik, mert nem kereskedelmi bank - abból van, hogy a kevesebb forintért vett eurót több forintért adja el. Azért is apad folyamatosan a deviza tartalék. Ha nem értesz hozzá, akkor miért írsz?

conchita wurst 2017.02.20. 17:13:58

@s: de van aki meg nem tud minőséget adni, annak olcsót kell adni jó áron.

s ők a többség, s a kormányt a többség választja, evvan. Mellesleg aki minőséget ad annak ugyanúgy jól jön ha olcsóbban tudja exportálni, vagy nem?

conchita wurst 2017.02.20. 17:15:34

@Zolika0111: Azért eddig elég jól ment neki. Mármint ogy eltalálja miben kell hinni.

Bárcsak bárki másnak ilyen rosszul sikerült volna, mint neki.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 17:16:13

@conchita wurst: Mondd, kártyáztál te már pénzben?
Ha még nem, véletlenül se kezdd el, de legalábbis ne győzd meg a családot arról, hogy abból fogtok megélni, hogy leültök egymással kártyázni, és valaki nyer... mondjuk mindig te, mert direkt beosztjátok neked a nyerő lapokat!
Persze ha a zsuga szüneteiben kiraboltok egy-két járókelőt, az más, abból futhassa ropira. Csak ne meséld máshol, hogy a kártyanyereményből van, mert kiröhönek.
Ott is.

Inkább vegyél jegyet a budapesti olimpiára! Magyar ember azt teszi.

dr. mesterséges színezék 2017.02.20. 17:19:35

@conchita wurst: "Azért eddig elég jól ment neki. Mármint ogy eltalálja miben kell hinni."

Nem eltalálja: eladja. Semmit se tanultál Árpitól?

Én meg jegyet adok el a budapesti olimpiára. Nem érdekel?

conchita wurst 2017.02.20. 17:22:20

@dr. mesterséges színezék: majdnem meggyőztél, hogy akkor mégis az ElQrókra kéne szavazni, mert nem biztos, hogy a fidesz a jövőben is olyan sikeresen növeli a bért és csökkenti az adót, mint eddig

de mégsem

Zolika0111 2017.02.20. 17:22:58

@conchita wurst: Így is lehet fogalmazni. Meg úgy is, hogy egy gerinctelen senkiházi.
Egyszer ruszkik haza, máskor szopkodom Putyin faszát.
Egyszer egy forintot se az egyházaknak, máskor had tömjem ki őket pénzel.
Ha öt év mulva trendi lesz a homoszekszualitás, akár még faszt is szophat a Viktor? azt is meg fogod tapsolni? Fene vitte volna a gusztusodat!

s 2017.02.20. 17:27:16

@conchita wurst: "de van aki meg nem tud minőséget adni, annak olcsót kell adni jó áron"
Ez volnál te, meg a bandád. Én máshol játszom. Az én munkámat ne tékozolják balfaszok.

"Mellesleg aki minőséget ad annak ugyanúgy jól jön ha olcsóbban tudja exportálni, vagy nem?"
Vagy nem. Annak az a jó, ha kifizetik a munkáját, annyit adnak érte, amennyit az valójában ér. Látszik, hogy nem ennek a klubnak vagy a tagja. Nem is érted, hogy mik az érdekek.

conchita wurst 2017.02.20. 17:28:55

@s: butaságokat beszélsz, senki nem fizet többet a jó munkáért se, mint amennyit muszáj

Még te se. Akkor viszont olyasmit kérsz számon máson, amit magad nem csinálsz meg.

s 2017.02.20. 17:30:14

@Zolika0111: "akár még faszt is szophat a Viktor?"
Már most is ezt csinálja. Kiszopja putyin faszát.

s 2017.02.20. 17:34:44

@conchita wurst: "senki nem fizet többet a jó munkáért se, mint amennyit muszáj"

Muszáj többet fizetni. Menjél ki a világba, aztán próbálj venni valami jobb holmit. Bekonferálják az árát és hanyatt baszod magad. Bármit. BMW, Armani öltöny, Rolex óra. Bármit.

Zolika0111 2017.02.20. 17:35:13

@conchita wurst: Itt Ausztriába muszály egy Hofer "Magyarországon Aldi" parkoló tisztaságáért kifizetni egy dolgozó embernek 1500 eurót. Ja, természetesen az ipsének ez a NETTÓ pénze. Pluszban fizetik 100%-ban a szállását is.
Szerencsére Magyarországon van közmunka program havi 60.000Huf-ért se.
A külömbséget, ha talán te nem is, de sokan észrevesszük.

conchita wurst 2017.02.20. 17:37:58

@s: Aha, és ugyanazt a BMW-t nem a lehető legolcsóbban akarod megvenni, vagy mit teszed magad hülyének?

$pi$ 2017.02.20. 17:38:19

@s: "de amikor arra korrigál az mnb mindig csinál valamit, amiért 308 alá nem igazán akar menni."

jah, csinál "valamit" :D Jó van akkor.

"Ha nem értesz hozzá, akkor miért írsz?"
A pamuttal beszégessé'! :D

Zolika0111 2017.02.20. 17:39:04

@s: Most még "csak" bepucsított, majd ha elszállnak a Paks 2 költségei, na akkor fog szopni. Hülyeségeket beszélek, a Magyarországon adózók és áramot vásárlók fognak szopni.

conchita wurst 2017.02.20. 17:39:33

@Zolika0111: És mit akartál mondani azzal, hogy Ausztriában magasabb a fizetés?

Ebben melyik rész az újdonság faktor?

$pi$ 2017.02.20. 17:42:43

@Csuvakka a migráns vuki: "Ha feszült vagyok, akkor jövök és virtuálisan pofán vágok egy ilyet."

Maradjunk abba, hogy mocskolódsz meg hőbörögsz, közbe meg magadat égeted. A való világba nem teheted meg, de itt mehet, itt el tudod hitetni magaddal, hogy te vagy a jani. :D

Zolika0111 2017.02.20. 17:43:11

@conchita wurst: Valahol MUSZÁLY annyi pénzt fizetni, hogy meglehessen élni belőle, Magyarországon nem. Noha 2 órán keresztül osztottad az észt,hogy milyen brutálisan növekszik Magyarországon a jövedelem.

conchita wurst 2017.02.20. 17:44:25

@Zolika0111: És hol cáfoltad hogy brutálisan növekszik Magyarországon a jövedelem? Szedd már össze magad.

s 2017.02.20. 17:48:33

@$pi$: Ezek az érveid volnának? Kurva kevés vagy, baszod.

s 2017.02.20. 17:50:35

@conchita wurst: A normális embernek ebben semmi újdonság nincsen. Neked annyi, hogy a melót ki kell fizetni. Tehát nem csak bekéred és elfogyasztod, hanem utána ki is fizeted. Piaci áron.

Zolika0111 2017.02.20. 17:52:46

@conchita wurst: Cáfolni azt, ami siralmas? Eszemben sincs. Ezzel az eredménnyel az utolsók vagyunk még a Visegrádi országokat nézve is. Erre te se legyél büszke. Még meg kell várni kb 35-40 évet, hogy felzárkozzunk Csak Ausztriához. Természetesen feltételezve azt, hogy itt addig megáll az idő és a fejlődés.

conchita wurst 2017.02.20. 17:52:51

@s: ja, a piaci legalacsonyabb áron, a BMWnek is van ilyen, meg a Rolls Royce-nak is

szóval minek fürészeled a fingot, az árfolyamgyengülés bármilyen minőségü termék exportját segíti, tök függetlenül a minőségétől.

conchita wurst 2017.02.20. 17:55:24

@Zolika0111: Oké, és mi lenne a gyorsabb út az osztrák életszínvonalhoz? A Jobbik, vagy a Maszop?

s 2017.02.20. 17:57:57

@conchita wurst: Figyelj már. Kimész egy másik európai országba a forintoddal és kiröhögnek. Megkérdezik, hogy ez mi a picsa. Eurót, vagy dollárt kell vigyél, hogy egyáltalán szóba álljanak veled. Azt meg az mnb megmondja, hogy éppen most mennyike lesz - csak hogy ők is tudjanak pár kastélyt bestokizni a nagy sietségben. A munkánk természetesen nem ennyit ér, - a tiédről nem tudok nyilatkozni, de az enyém biztosan nem - de ennyiért adja a matolcsy. Mert ez neki jó. Nekem meg nem. Addig nagyfaszkodtok, ameddig lesz itt még ember, aki ilyen feltételekkel csinál bármit is. A fiatalok például már nem nagyon. Aztán szépen magatokra maradtok a szar pénzetekkel és a szar melótokkal és nem lesz gond a leértékelésével, mert egy darab szart ér egyébként is.

conchita wurst 2017.02.20. 18:01:46

@s: mi exportból élünk és euróért adjuk el amit forintért állítunk elő, nem visszük a forintunkat sehova

- ezért jó nekünk a forint gyengítése, tök függetlenül attól, hogy amit gyártunk az milyen minőségü

s 2017.02.20. 18:01:58

@conchita wurst: Emlékezz, amikor a svájci jegybank felrúgta a frank euró összekötést. Páran a fejükhöz kaptak, még csődbe is mentek. Nem volt rá szükségük, hogy leértékeljék a pénzüket. Vitték az ottani cuccokat ennek ellenére is. A minőség, tudod? Az a rohadék minőség. A jó árú kapós.

$pi$ 2017.02.20. 18:05:24

@s: "Azt meg az mnb megmondja, hogy éppen most mennyike lesz"

Hogy a p.csába mondaná meg az mnb, hogy te menniért adod veszed a forintot? Mi a halálért erőlteted ezt a marhaságot, hát nem veszed észre magad?

"Eurót, vagy dollárt kell vigyél, hogy egyáltalán szóba álljanak veled. "

Dollárért európában pont úgy csak a bankba meg a pénzváltóknál kapsz valamit is mint a forintért. Magyarországon meg dollárért meg euróért nem tudsz vásárolni. Én pl. dollárban keresek és forintra váltok, ha sajtos tanglit akarok magamnak. Szóval ez a "szóba álljanak veled" csak arra jó, hogy a buta embereket hülyítsd vele.

Egyébként öregem kérj magadnak bankkártyát.

conchita wurst 2017.02.20. 18:05:44

@s: Meggyőztél, az árfolyamnak nincs hatása az exportra, ha az jó minőségü. Szevasz.

s 2017.02.20. 18:05:59

@conchita wurst: "nem visszük a forintunkat sehova"
Nem jártál külföldön, ez ténykérdés. A forintodat elviszed a pénzváltóba, aztán kapsz érte pár eurót. Hogy beülhess egy kávéra, egy sörre, egy pizzára mondjuk Párizsban. Legkésőbb ott rájössz, hogy ez neked nem igazán jó, csak matolcsynak. Ő kastélyokat vesz, te pedig nem ihatod meg a második sörödet. Mert szart sem ért a forintod.

$pi$ 2017.02.20. 18:06:28

@s: "Emlékezz, amikor a svájci jegybank felrúgta a frank euró összekötést. Páran a fejükhöz kaptak, még csődbe is mentek. Nem volt rá szükségük, hogy leértékeljék a pénzüket. "

Aztán három hónap után feladta a svájci jegybank, mert nem tudták hosszú távon befolyásolni a piacot. Azám!

Zolika0111 2017.02.20. 18:10:10

@conchita wurst: A kibaszott korrupciót brutálisan vissza kell fogni. Csak a Polt például nem nagyon érdekelt ez ügyben.
Nincs olyan párt, aki már kormányzott és ne lenne érintett.
csak egy-egy példa:
Leégett a BS. Első Orbán kormány. 75 miliárd az új BS-ért, de még csak nem is a miénk, hanem az állam kap egy évben 26 ingyen napot benne, noha a mi pénzünkól épült. Ezek után Németországban Felhúzták az Alianz arénát fele ennyi pénzból, azt hiszem 50.000 fős lett.
Érzed benne a korrupciót? mert én igen.
MSZP éra, Dunújvárosnál épülő Hankook gyár. A földterületet, kiapportálták egy 30.000 Ft-os törzstőkéjű Bt.-be. Majd eladták egy havernak. Aki miliárdokért tovább adta.
Sehol sincs felelől, sehol sincs számonkérés, Magyarországon ez a természetes.

TEHÁT TŰZZEL-VASSAL ÍRTANI A KORRUPCIÓT. Leszarom, hogy vörös vagy narancs!

s 2017.02.20. 18:12:19

@$pi$: "kérj magadnak bankkártyát"
Van.

"Hogy a p.csába mondaná meg az mnb, hogy te menniért adod veszed a forintot?"
Nem tudod? A kereslet és a kínálat befolyásolása is éppen elég lenne neki, de a kamatszintek változtatásával is bele tud avatkozni. Pl. a forint eszközök kamatát csökkenti, ezért azokat eladják, a túlkínálat miatt csökken az árfolyam. Kérdezzél bátran.

"Magyarországon meg dollárért meg euróért nem tudsz vásárolni."
De. Csak nem éri meg. A kereskedő egy eurót neked 288 forintért számít be. Tehát gecire megkopaszt, az kurvaélet.

$pi$ 2017.02.20. 18:13:09

@s: "Ő kastélyokat vesz, te pedig nem ihatod meg a második sörödet. Mert szart sem ért a forintod. "

Vagy.... vagy ha jártál iskolába és van szakmád, akkor annyi a fizetésed, hogy tudsz sört inni. Magyarországon az emberek nagy részének a fizetésükkel van bajuk nem az árfolyammal.

s 2017.02.20. 18:13:21

@conchita wurst: Van hatása, de nem annyi, amennyit sokan feltételeznek.

conchita wurst 2017.02.20. 18:14:09

@s: Igen, a forintgyengítés meg azt okozza, hogy a külföld hozza ide az euróját elkölteni, nem a magyar viszi a forintját oda.

pont ez is a cél

s 2017.02.20. 18:15:13

@$pi$: Nézd, nekem a fizetésemmel semmi bajom. A felső 2%-ban keresek. Nekem az árfolyammal maradt már csak problémám. Ennyi pénznél már az nem mindegy, tecciktunnyi?

$pi$ 2017.02.20. 18:15:25

@s: "de a kamatszintek változtatásával is bele tud avatkozni."

Kizárólag a jegybanki alapkamatot tudja meghatározni. Annak persze van hatása az árfolyamra, de minden másra is, úgyhogy nem lehet csak úgy állítgatni.

conchita wurst 2017.02.20. 18:17:29

@Zolika0111: a korrupciót túlértékelik, erősen

Nézd meg ki korrumpál Magyarországon, Alstrom-Siemens, ezt nem itt tanulták mindenhol ezt csinálják. Nem jó dolog a magas korrupció, de nem is kulcskérdés, az olaszok azért elég jó életszínvonalon tengődnek a magyarnál magasabb korrupció mellett is.

$pi$ 2017.02.20. 18:18:03

@s: "Nézd, nekem a fizetésemmel semmi bajom. A felső 2%-ban keresek."

Az mennyi?

"Nekem az árfolyammal maradt már csak problémám. Ennyi pénznél már az nem mindegy, tecciktunnyi? "

Jah, nekem meg fordítva van, dollárban keresek, forintba költök. Nehogy már mindig az legyen ami neked tetszik, 13-15% kamatokkal meg 250 forintos euróval. Beteg világ volt, a mostani árfolyam sokkal egészségesebb.

s 2017.02.20. 18:20:10

@conchita wurst: A külföldi ennél magasabb árat is megadna. Nem is hiszik el, hogy itt ilyen baszott olcsó minden. Kaja, pia, kurvák zenekar. Látom a csodálkozó fejüket, amikor a (tisztességes) pincér bemondja az árat. Harmada a kintinek.

conchita wurst 2017.02.20. 18:23:36

@s: Jas, a szolgáltatások nagyon olcsók a nyugatiaknak itt, és azon szoktak meglepődni hogy a színvonal ahhoz képest jó, sőt van hogy mindenhez képest is, azért a magyar nem rossz vendéglátó.

De beáll ez a dolog, ha neked lenne kocmád, és mindig külföldivel lenne tele, akkor emelgetnéd az árakat azért okosan. Meg ésszel, mert azért elmehetnek a csehekhez, lengyelekhez meg akárhova is.

s 2017.02.20. 18:25:59

@$pi$: A forint eszközök kamatát beleverték az agyagszintbe. Ez akkor lesz probléma, ha a FED kamatot emel és kiderülnek a magyar gazdaság kockázatai. (Ezzel egy spirálfüzetet bármelyik kezdő simán tele tudna írni.) Akkor az ország finanszírozása gondokat okoz majd. Vagy te mégis mit gondolsz, miért akarja az adósságkezelő azt, hogy magyar magánszemélyek hosszú lejáratú államkötvényeket vegyenek? Mert maradt még annyi eszük, hogy látják ezt a veszélyt. Inkább te rohadjál meg az állampapírodban, minthogy nekik kelljen egyre magasabb kamatra vevőt találni rá.

s 2017.02.20. 18:27:52

@$pi$: "Az mennyi?"

Nem illik ilyet kérdezni. Olvass el egy aktuális statisztikát, ott meg van adva a minimum. Annál egy picit több.

Zolika0111 2017.02.20. 18:31:05

@conchita wurst: Te viszont elbagatelizálod. Mennyit is kell visszaviszetni csak az Alstrom-Siemens miatt az úniónak?
Most legyek demagóg? A költségvetés nem tud iskola tejre kiköhögni 3 miliárdot, a 60 miliárd visszafizetés meg aprópénz? És ez csak egy kis szelete az úniós pénzeknek, mármint a négyes metró.

s 2017.02.20. 18:31:13

@conchita wurst: "ha neked lenne kocmád"
Nincs. Nem olyan a helyzet, hogy ennyire a magam ura lehetnék. A munkámért annyit kapok, amennyit a magyar bérszínvonal lehetővé tesz. Éppen ez a baj. Mert gecire nem ennyit ér. Sokkal többet, csak öreg vagyok kimenni. Így sem kapok rossz pénzt, de több járna. Tudja azt az ember.

conchita wurst 2017.02.20. 18:40:13

@Zolika0111: Csak homályos és eltérő fogalmak vannak arra vonatkozólag, hogy egyáltalán mi a korrupció, minden társadalomban más. Ami amerikában tök legális clinton alapítvány stb. az nálunk vastagon korrupció, viszont nálunk az átlagember még mindig sokkal szívesebben tekint el a számlától, mint Németországban. Egy társadalom tud müködni korrupcióval együtt.

A GDP 30.000 mrd forint, ha ennek 1 %-át ellopja a politikai elit évente, meg még 10%-át a gazdasági elit, alapvetően a társadalomra akkor is a kisember mutyija lesz a legnagyobb hatással. De nem feltétlen rossz hatással, mert ugye ha nem adsz/kapsz számlát, az neked jó. A törvényhozás-adók ezt mo-n bekalkulálják, eleve feltételezik hogy csalsz, így alakult ki a rendszer. A korrupciót nem a kommunista rendszer hozta magával, hanem a korábbi félhübéri-félkapitalista modell.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 18:45:05

@$pi$: "Nem nagyon vannak benne tények"

A hírekből biztos hallottad, hogy 266 e aláírást gyűjtöttek a népszavazásért.

"Amúgy meg nem szívesen állok neki érvelni ott, ahol a pamut van"

Ha viselkedsz, ő is viselkedik. Hazug fideSStrollok ellen nem lehet másképpen. Olyan hazafiak nélkül, mint Pamut, Morpho, Tibi, ez a blog rég elsűllyedt volna a hazugságtengerben. Nézd, Kolbász mit őrjöngött ma!

"5-6-7 éves százalékokat elosztja 5-6-7-el, aztán azt üvöltözi"

Zsoltibácsi meg 800000%-okkal jön, úgyhogy egyik kutya, másik eb.

A lényeget nézd, abban igaza van.

"mennyire fogalmam sincs a világról."

Szoktál nagyot hazudozni. Tartsad magad egy ideig a valósághoz, és megszokjuk, nem fogunk feleslegesen vádolni.

Azért elegánsan kikerülted az eredeti kérdésemet.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.20. 18:46:30

@$pi$: Jó-jó, örülök, ha így érzed. Különben nem jönnél többet. Cukik vagytok ti kis fidesz-manók... vagy maradjunk az egyes számnál?

conchita wurst 2017.02.20. 18:46:36

@s: Tesóm van ilyesmi helyzetben, keres 750 nettót ami nem rossz de a Németeknél kereshetne 6-7000 ojró nettót akár. És kora felől is mehetne, de egyrészt építgetnek egy kisvállalkozást az asszonnyal, másrészt a kisgyereket nem szeretné külföldön felnevelni. Mert az nem ugyanaz, mi pl. nemcsak Magyarországon nőttünk fel, és hát az azért nem ugyanaz, szeretjük a qrvaországot, ez van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 18:50:50

@$pi$: "Kizárólag a jegybanki alapkamatot tudja meghatározni."

Az MNB egyrészt a jegybanki alapkamatot tudja meghatározni, másrészt devizát tud venni-eladni. Ezzel a két módszerrel tudja a forint árfolyamot befolyásolni.

Ezen kívül nyilatkozatokkal tudja még befolyásolni az MNB és a kormány a forint árfolyamát. Emlékezz a 2010-es "becsődölünk mingyárt" ámokfutásra.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 18:52:54

@conchita wurst: "a kisgyereket nem szeretné külföldön felnevelni. Mert az nem ugyanaz"

Haverom pont a gyerekei taníttatása miatt költözött ki Bécsbe.

conchita wurst 2017.02.20. 18:57:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mindenki másképp dönt, nincs ezzel baj.

Csak van aki, pl. én is, alap és középfokon biztosan nem taníttatnám a gyereket külföldön, egyetem már ok. Mert vannak a családban ilyenek, s ott mindig megmarad a kettős-többes identitás, ami egyáltalán nem jó. Nekem a gimiben volt Mo-n olyan osztálytársam, aki általánosban Berlinbe járt és ő is tökre zakkant volt szegény.

LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot ! 2017.02.20. 19:37:38

@s: " A munkámért annyit kapok, amennyit a magyar bérszínvonal lehetővé tesz. Éppen ez a baj. Mert gecire nem ennyit ér. Sokkal többet, csak öreg vagyok kimenni. Így sem kapok rossz pénzt, de több járna. Tudja azt az ember. "

Ez van. Soros ur valoszinuleg remenytelennek latja a baloldali talpnyalo hazaarulok helyzetet, ezert nyilvan mar nem fizet annyit mint regebben. Es ha 18-ban az Orban ujra nyer, folleg ha ketharmaddal, akkor tuti biztos hogy befejezi a magyar baloldal finanszirozasat.

cardiobascuralis 2017.02.20. 19:41:53

@gyurmicsek:
És mi van a Fidesz által elrabolt 3000 milliárddal (mnyp)?

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.02.20. 19:51:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ". Emlékezz a 2010-es "becsődölünk mingyárt" ámokfutásra. "

Ja hol vagyunk mar attol, amikor a fidesz minden heten bedontotte a forintot a libbantak szerint (7 eve, ezzel inditottak), es minden heten allamcsod volt szerintuk. Valahogy elhalt a tema, folleg miota ugy bedontottek a forintot, hogy mar mindharom minosito felminositette az orszagot.

cardiobascuralis 2017.02.20. 20:49:54

@conchita wurst:
Én még emlékszem a 2002-es önkormányzati választásokra.
Ekkor ugye elzavarták Viktorkádat a picsába 2002 áprilisban (bár valóban már akkor börtönbe kellett volna zárni, de elmegyógyintézetbe került helyette).
Valahogy 2002 októberben meg az ország teleüléseinek kb. 80%-ának lett MSZP-s vagy SZDSZ-es polgármestere.

Szóval mosd át a szart a fejedben, hátha neked is kivilágosodik, hogy mit hazudozol összevissza.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.20. 21:27:47

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk: "Valahogy elhalt a tema"

Talán rájött orbán, hogy mekkora faszság a saját hazája ellen kampányolni.

cardiobascuralis 2017.02.21. 02:41:35

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk:
Ja, mindhárom minősítő felminősítette, még egy felminősítés, és elérjük azt a szintet, ahol Orbán előtt voltunk.

A forint meg Orbán idején volt a legszarabb árfolyamon az euróhoz képest, ugye amikor kormányra kerültek, 265 Ft-ról egyből kirúgták alóla a széket, és ment 320 fölé. De még most is 310 körül van, ami a 265-höz képest 20%-kal szarabb. És ezt minden egyes iparcikkben meg kell fizetni, mert mindent külföldről hozunk be.
Magyarul a 27%-os büntetőáfa mellé még 20%-os büntető árfolyamadót is kiszab mindenkire a gazdád, akinek derékig a seggében van a fejed.

A csőddel meg a gazdád fenyegetőzött, de csak itthon a hozzád hasonló agyatlan seggek előtt, mert külföldön folyton arról beszélt, hogy Bajnai milyen jó munkát végzett, és szó sincs csődközeli állapotról, és a kasszában is van pénz bőven.
Csak a hozzád hasonló faszoknak tudta eladni, hogy még Görögországnál is rosszabb a helyzet, holott ilyesmiről szó sem volt.
Ennek ellenére elrabolta a manyup 3000 milliárdját és eltőzsdézte, meg az EU-tól kapott kb. 30 ezer milliárdot is ellopta magának meg a haverjainak, az ország meg nem fejlődik sehova, tök utolsók vagyunk az EU-ban. Pedig ennyi pénzt még soha nem kapott az ország, mint 2010 óta az EU-tól.

Ja, a nickedre reagálva: mi van az elrabolt 3000 milliárddal? Tudod, manyup.
Szóval inkább csak kussoljál.

s 2017.02.21. 11:59:42

@LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot !: "remenytelennek latja a baloldali talpnyalo hazaarulok helyzetet, ezert nyilvan mar nem fizet annyit mint regebben"

Basszad te szájba nekifutásból a kibaszott retkes picsájú buzi kurva rohadt szifiliszes anyádat.
süti beállítások módosítása