A valódi viták otthona

Reflektor

Lábatlan vidékeken a féllábú Budapest a király

2017. február 28. - szénhidra

bp.jpg

Budapest nettó bérek szempontjából nemzetközi szinten nem teljesít túlzottan fényesen, de a magyar vidékről nézve még ez is maga a paradicsom.

Talán sokan emlékeznek arra a Monty Python-jelenetre, amiben Tarzan szerepére egy olyan úr jelentkezik, akinek az egyik lába nagyon izmos, az egyetlen baj csupán az, hogy másik lába viszont nincs, pontosabban van, csak épp fából. Ő ugye hátránnyal indul a két lábbal rendelkező jelentkezőkkel szemben, azonban a rendező kétségtelenül jogosan nyugtatja, ha a határidő előtt nem jelentkezik senki, akinek két lába (vagy szintén csak egy) van, akkor könnyen előfordulhat, hogy a szerepet hősünk kapja. A történet tanuláságát talán nem kell nagyon sokat magyarázni, azonban igazán izgalmas egybeesés, hogy a hihetetlenül megugró nettó átlagkereset, amire úton-útfélen hivatkozik a kormány, vajon a valóságban mit is jelent. Mert való igaz, minden csak viszonyítás kérdése.2016-ban Magyarországon 175.009 forint volt az átlagos nettó kereset. És nem csalás, nem ámítás, az előző év átlaghoz viszonyítva mindez 7.8 százalékos növekedést jelent. Csökkent a személyi jövedelemadó, emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, látszólag tehát az unortodoxia (újra) bizonyított.

Az átlagot ugye úgy számoljuk, hogy valamennyi értéket összeadjuk, majd elosztjuk az értékek számával. Eszerint rengeteg tragikusan alacsony összeget is remekül el tud rejteni néhány igazán magas. Míg Budapesten például 226.030 forint volt az átlagos havi nettó, addig a lista másik végén elhelyezkedő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindössze 118.420. Tehát majdnem csak a fele, a különbség egész pontosan 90.9 százalék. Ekkora differencia pedig korábban még soha nem mutatkozott.

A régiók fejlettségi szintje közti különbség persze még akkor is fokozódhat, ha mindkét területen fejlődés megy végbe, csupán a fejlettebb gyorsabban fejlődik a kevésbé fejlettnél. A nettó bérek esetén ez 8 és 6.1 százalékot jelent, s míg Budapesten elenyésző a közfoglalkoztatásra szorulók száma, addig az ország bizonyos részein szinte nincs is semmi más: hatalmas állami pénzekből látszat munkát végezni perspektíva nélkül. Persze azt is lehet mondani, hogy Budapest rossz példa, hiszen még Győr-Moson-Sopron megyében, ami a második a nettó átlag keresetek terén hazánkban, sem olyan magasak a fizetések, mint székes fővárosunkban. Előbbinél ugyanis a nettó átlag kereset mindössze 182.561 forint (közel 44.000 forintos különbség!), tehát Szabolcsra hivatkozni merő demagógia.

Igen ám, csak ebből az összevetésről már végképp üvölt, hogy az a bizonyos vízfej milyen iszonyatos mértékben húzza fel az átlagot, hogy mennyivel többen és mennyivel többért dolgoznak Budapesten és mennyivel többen vannak messze-messze a sokat hivatkozott átlag alatt, még ha a számtani közép magyar viszonylatban nem is hangzik olyan katasztrofálisan.

De ne legyünk igazságtalanok, az infláció még a fél százalékot (0.4) sem érte el, a bérek reálértéke pedig őrült mértékben nő. Nógrádban 9.5 százalékkal dübörög, Veszprém megyében veri a 8.4-et, Budapesten 7.6-ről beszélhetünk és még a sereghajtó Somogyban és Szabolcsban is megvan az 5.7. Vajon azok is így látják, akiknek tényleg ennyiből kell megélniük például Szabolcsban?

Míg Budapesten tényleg van működő gazdaság, az emberek pedig országos viszonylatban kifejezetten sokat keresnek (ne nézzük most a megélhetés költségeit, lásd még albérlet), addig a rengeteg közpénzzel kikozmetikázandó vidék csak még jobban leszakad. Hát ez lenne a gazdasági siker? Magyar viszonylatban talán közel fenékig tejfel Budapesten az élet, de mindez csak azért látszik így, mert elkeserítő az a kilátástalanság, amit a vidéki körülmények jelenthetnek. Tarzan szerepére biztos befutó lehet Budapest, mert neki legalább egy lábba van, míg az összes többi jelentkező ennél kevesebbel érkezett. A különbség pedig egyre nő, a leszakadás mértéke egészen riasztó méreteket ölt.

Csepregi János

Az adatok forrása: mfor.hu  

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9612300263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása