A valódi viták otthona

Reflektor

Néhány szó Orbán Viktor védelmében?

Senki nem menthet meg bennünket magunktól

2017. április 07. - macska az úton

sztalin_feje.jpg

Na jó, nem a védelmében, hiszen védhetetlen mindaz, amit a magát kereszténynek, nemzetinek és konzervatívnak hazudó (mondom ezt keresztény teológiai tanulmányokkal a hátam mögött) Fidesz-KDNP és annak prominensei a haza érdekére hivatkozva művelnek Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt, ráadásul mindnyájunk (mi, magyarok) nevében. Viszont kétségtelen az is, hogy ehhez az ámokfutáshoz szükség volt arra is, hogy meglegyen az a tér, amiben mindezt büntetlenül megtehetik. Ráadásul miközben áthágják a törvényeket és köpnek a tisztességre, ők maguk olyan jogszabályi hátteret állíthattak fel (lásd még miért érdemes a hatalomnak magára szabni a választási törvényt), amiben akaratuk maradéktalanul érvényesülhet. Az ellenfélnek vélt vagy gondolt személyeket, csoportokat, cégeket kérlelhetetlenül söprik el, a sajátjaikat bebetonozzák.

Hatalmuk törvényes eszközökkel egyre kevésbé dönthető meg, gazdasági, oktatáspolitikai és külpolitikai lépéseikkel pedig felégetik országunk jövőjét. Nem polgárságot, hanem tudatlan, függőviszonyba taszítandó alattvalókat akarnak.

Hogy a magyar miniszterelnököt és egzisztenciálisan és/vagy mentálisan haszonélvező holdudvarát végzetesen megfertőzte a hatalom gyűrűje és/vagy valóban Putyin tartja láncon, izé pórázon, legyen szó akár kompromitáló dokumentumokról és/vagy azoknak az orosz pénzeknek, befektetéseknek az ígéretéről, melyekkel a halott magyar gazdaságot sikertörténetté próbálják kozmetikázni? Nehéz megmondani. Végeredményében mindkettő a hatalomban maradásról szól és a saját tettek és „elvek” kizárólagosságának hirdetésével jár. Egymást jól kiegészítik. Az előre tolt helyőrség pedig kétségtelenül jól teljesít, ami az EU-ellenességet illeti.

Egy dolog viszont biztos, a napjainkra jellemző katasztrofális hazai helyzet kialakulásáért elsődlegesen nem az Európai Unió gyengeség vagy a gyíkemberek, de még csak nem is az orosz titkosszolgálat, hanem a magyar társadalom immunrendszerének hiánya a felelős.

Nagyon úgy tűnik, hogy társadalmi szinten nincsenek se hozott, se szerzett képességeink, melyek jelenleg féken tudnák tartani az esztelen hatalomgyakorlást. Arról pedig csak kevés fogalmunk és tapasztalatunk van, mit jelent a polgári öntudat. Mindezt pedig nagyon is jól tudják Orbánék, ezért próbálnak egyszerre letarolni mindent és eljátszani az áldozat szerepét, megvédeni a hazát, megvédeni Európát. hogy a végén azt is elhidd, hogy mindenki ellenség és elhidd, hogy napjaink hűbérurai az egyetlenek, akik veled és érted harcolnak a hitetlenek ellen.

Az illiberális rendszer ugyanis nem csak arról szól, hogy bárkinek bármit erőből le lehet nyomni a torkán vagy bárkitől bármit el lehet vennie az intézményesített korrupció rendszerében, ha nekik jobban kellene, bár az orosz minta láthatóan tetszetős és hasznos eszköz a jelenlegi kormányzat számára, de legalább annyira szól arról is, hogy ma már minden megkérdőjelezhető. Nincsenek elvek, eszmék, tények, melyek vitán felül állnának. Hogy mindezt megengedheti magának a kormány, annak egyetlen oka van, hogy saját meggyőződése és tapasztalatai alapján nincs mitől tartania.

Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá – írta Esterházy Péter, de a mondat fordítva is áll, bizonyos szint alatt már nincs olyan alsó határ, ami alá ne süllyedhetnének.

Ha tévéfelvétel bizonyítja, hogy tegnap még mást mondtak, mint ma, akkor is azt lehet mondani, hogy mindez ellenzéki hazugság. A 10 évnyi titkosításért még vért köhögő Orbán 30 évnyit vállalhat be ugyanazokkal az oroszokkal anélkül, hogy ez az ellenzékében vagy saját táborában, pláne össztársadalmi léptékben komolyabb mozgolódást eredményezett volna. El lehet venni a trafikokat, a földeket, be lehet zárni egyetemet, kinyírni a civileket, atomerőművet építeni a lakosság megkérdezése nélkül, gigahitelt felvenni az oroszoktól, miközben az IMF kölcsönét nem is olyan régen még a Sátánától eredeztették Orbánék. Uniós ezer milliárdokból lehet felesleges beruházásokat csinálni, közben pedig köpni Brüsszelre. Büntetlenül állítani, hogy újabb száz milliárdok egyszerűen csak elveszítik közpénz jellegüket. (És sikerült? – kérdezte az egyszeri kormányszóvivő, ha megvan még az ominózus mondat.) Be lehet zárni szerkesztőségeket vagy épp annyira megemelni a reklámadót, hogy csak azok maradjanak talpon, akik majd ennyivel több forrást kapnak az államkasszából a kormánypropagandáért, hisz ez a pénz nem kiadás, visszavándorol majd ugyanabba az államkasszába. És ahogy láttuk, neki lehet menni izomból a CEU-nak, csak mert, hisz valódi indokokra nincs szükség. De hosszasan lehetne még sorolni mindezt. És mi történik ezek miatt? Sajnos semmi olyan, amitől megijednének az MSZMP-s mintakatonákká vedlett bukott jedik.

A nemzeti egység helyett a kormányzati álláspont és a minden egyéb kettőségére töredezik a közbeszéd és a közgondolkodás, ebben a rendszerben pedig nincs helye párbeszédnek. Vagy azt mondod, amit Orbánék, vagy liberális, tolvaj, hazug, hazaáruló, idegen ügynök, Soros, esetleg Simicska bérence vagy. És pont. Abban talán egyetérthetünk, hogy effélének lenni pedig nem jó. Vitának azonban helye nincs. De ha volna is a brutális agymosásba, a folyamatos agresszióba felőrlődik az ember, belefárad lassanként mindenki, mert a bántalmazóval szemben a normális eszközök nem elegendőek. Egy bántalmazót nem tudsz meggyőzni arról, hogy rossz, amit tesz. Mert szerinte nem az, sőt, jogos, sőt, helyes, sőt, igazából érted csinálja, érted, aki meg sem érdemled. A nyelv kisajátítása, a párbeszéd lesajnálása, a másik létjogosultságának megkérdőjelezése, a „mindenki más” nyájként kezelése durva bántalmazás, ami annak minden jellemzőjét hozza is.

És pontosan ez az, „a vitának helye nincs” mutatja meg, hogy az állampárt miként gondol magára. A párbeszédhez két félre, közös akaratra és közös nyelvre van szükség. Arra, hogy meghalljam, amit a másik mond és érdemben vagy legalább megközelítőleg érdemben próbáljak arra reagálni. Ideje észrevenni, hogy ez itt és így nem működik.

A levegővel együtt elfogynak az eszközök. Az EU nem fog megvédeni bennünket, egyfelől, mert egy hatalmas és lassú monstrum, másfelől, mert ők is eszköztelenek. A demokrácia alapeszméjével nehezen fér össze, hogy izzé-porrá zúzzák Orbánékat, ha pedig tényleg erővel lépnének fel, akkor a magyar kormány újabb támadásról kezdene üvölteni, újabb milliárdokból venne rádiót, tévét, plakátfelületet, hogy átprogramozzon mindenkit. Állítsuk meg Brüsszelt, kiálltja az agitprop, ami nagyon hangzatos, de éppúgy, ahogyan a föderáció és az EU-s központosítás nem volna jó (persze az orbáni modellnél még az is vonzóbb), kinek jó az a rettenet, az a mérhetetlen gyűlölet és erőszakosság, amit ma a kormány mutat? És bár megtehetné (természetesen az erő, nem pedig a demokrácia elve alapján), vélhetően az USA se mozdítaná el a kormányt, hiába álmodozik titkos támadásokról a titokzatoskodó szuperhős, Matolcsy György. Nem azért, mert nem tehetnék meg, ha az oroszoknak van, akkor biztosan náluk is akadna valami kompromittáló anyag, nem volt véletlen a kitiltási ügy, de nem vagyunk elég érdekesek, jelentősek, ahogy mások már mondták, Magyarország nem szerepel azon a bizonyos amerikai külpolitikai térképen. A CEU kapcsán talán most felkerülünk, de meg lennék lepve, ha ez messzire vezetne az EU-s tagállam Magyarország esetében.

És az a helyzet, hogy mindez egyáltalán nem is volna jó. Ha az EU, ha az USA avatkozna be. Itt és most lenne a helye és ideje annak, hogy a magyarok maguk borítsák fel a rendszert, hogy megmutassák, nem lehet velünk mindent megtenni csak azért, mert azt harsogják, hogy a mi érdekünkben, ahogyan az egyszeri kiművelt bántalmazó teszi, miután megverte, megalázta a társát vagy a gyerekét és a fülébe súgja, hogy nagyon sajnálja, csak érte tette és valójában most neki a legrosszabb, őt kell megérteni, sajnálni, sőt, szeretni.

Ha a magyar társadalom nem akarja, nem tudja megfékezni ezt az ámokfutást, akkor senki más nem fogja. Fontos lenne megérteni, hogy a népakarat mit jelent, hogy az állam nem több egy nyomorult mobilszolgáltatónál és ideje lenne, ha akként is tekintene magára. Neki ugyanis nincs vagyona, nincs pénze, neki kötelessége van és munkáltatója, te meg én, mi, a magyar állampolgárok. Ideje lenne, hogy végre gyakoroljuk a munkáltatói jogokat. Ők ugyanis maguktól nem fognak megváltozni, ennyi biztos.

Hogy Orbánék miként működnek az egy dolog, ami viszont sokkal fontosabb, hogy mi magunk, a hétköznapi emberek hogyan reagálunk minderre. Eddig szerintem rossz hatásfokkal vagy sehogy. Ideje volna kilépni a bántalmazott szerepéből.

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5112406405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.07. 08:22:28

2 út van:
- a nyugati integráció útja, a liberális modell,
- valami más.

Mivel az előbbi nem hozott eredményt, így Orbán biztos nyerő, míg nem akad olyan ellenfele, aki szintén megkérdőjelezi a nyugati, liberális modellt.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 21:08:05

Nekem Orbán külpolitikája és gazdaságpolitikája kifejezetten tetszik, ez a legjobb amióta emlékszem.

Úgyhogy továbbra is hüséges szavazója leszek.

András Kató 2017.04.07. 21:24:59

Gratulálok kedves Halál kamionja! Remélem akkor is tetszeni fog a külpolitika, amikor már nem kapunk egy kib@?ott fillér támogatást sem az EU-tól, mert ki leszünk b@szva onnan... Akkor majd ismét "baráti segitséget" kapunk a Nagy Testvértől. Arra ugye emlékszel, hogy az milyen? 56-ban már megmutatták egyszer.

András Kató 2017.04.07. 21:26:24

Aki nem kussol, azt kussoltatják majd orosz segitséggel. Kiváncsi vagyok arra, hogy akkor hol leszel majd. A puska melyik végén.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 21:32:56

@András Kató: Uggyan ezt mondtátok 2014ben is, hogy kidobnak meg kilépünk satöbbi.

Meg azt hogy nincs is migráncsprobléma. Uncsi.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.04.07. 21:41:39

@MaxVal BircaMan HJCD: sommás állítás, hogy a nyugati-liberális modell (ami egyébként nem csupán liberális, mára az már konzervatív névvel is illethető) nem hozott eredményt, az ugyanis attól függ, mit tekintünk eredménynek. Na meg az sem mindegy, mi az eredmény költsége. Közelíthetjük onnan is, hogy Orbánék illiberális modellje tautológia, mivel ők is a liberális modell alapján jutottak hatalomra, ha az rossz, ők is rosszak, mert azok termékei, és illiberális modell ellen ők sem juthattak volna hatalomra épp az illiberálisság miatt, vagyis ha ők eleve jók lennének, illiberális modell ellen ők sem mehetnének semmire a jóságukkal.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 21:44:05

@politologus: Persze hazudsz hiszen ma ugyanúgy a legtöbb szavazatot szerző párt adja a kormányt mint a liberális modellben.

Jakab.gipsz 2017.04.07. 21:44:06

T. János ! Köszönjük ezt a mélyre ható alapos elemzést !

Mentségére szólva sajnos Önnek fogalma sincs a technikai civilizációnkat fenyegető veszély források természet rajzáról.
Ezeket a még nem nevesített veszély forrásokat, biztosíthatom nem magyar ország népe és nem Orbán miniszter elnök idézte elő, hanem a nyugati civilizációt igazgató erők.

Gondolom ezt az állítást nem nehéz belátnia.
Az ön által hangoztatott társadalmi felelősség vállalás, amit reánk akar lőcsölni, egy kiüresedett baromság. Azért mert a magyar társadalom, soha sem foglalkozott olyan alantas és rút dolgokkal, mint a rabszolga kereskedelem, és nem szállítottunk rabszolgákat magyar ország területére sem, nem kufárkodtunk és nem is indítottunk kereskedelmi háborúkat.
Tehát mielőtt elmarasztalja a magyarok társadalmát, legyen szíves gondolkodni és nem kontextusaiból kiragadott szlogenekkel dobálózni.

A sokat emlegetett CEU és a szellemisége, pedig egy soha senki által nem ellenőrzött tudomány-filozófiai koncepciót testesít meg, amely mint az immun rendszert meg támadó rákos sejt burjánzik megfelelő kontroll nélkül, pusztán azért mert egy elme-bajos filozófus Soros, kisistent játszik (behaviorista barmok gyülekezetének) tekinti az emberiséget.

Csak azt tudnám mi a csudát tanult Ön teológia helyett, teológia címszó alatt egy egzakt tudomány van tapasztalatom szerint.

Csak nem a CEU-n szerzett diplomát?

lippsi e vagy? 2017.04.07. 21:44:16

"Az illiberális rendszer ugyanis ... legalább annyira szól arról is, hogy ma már minden megkérdőjelezhető. "

Nemár, libsi dogmát lehet megkérdőjelezni? Idáig jutottunk?

András Kató 2017.04.07. 21:53:30

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Migránsprobléma van. A határon agyonlőném őket és akkor nem lenne. Nem vagyok agyhalott libsi. De itt nem erről van szó. Ne keverjük össze. Az EU adja a források 90 százalékát. Az ember ne szarjon oda ahonnan a pénz jön. Orbán - ha igy folytatja -, akkor nemsokára behivja az oroszokat. Kár volt elküldeni őket arra a kis időre, nem? Mi a francnak többpártrendszer? Amikor az egypártrendszer is működik - egy ideig. Csak azt nem értem, hogy akkor mi a bajotok a kommunistákkal? Civil szervezetek eltörlése, megfigyelése, iskolák bezárása, a Nyugat és a liberalizmus gyűlölete, vezérimádat. Ezt Rákosiék-Kádárék is tudták. Sőt: Kádár még azt sem várta el, hogy mindenki szeresse. Egy kis adalék: Kádár idején még volt Rádiókabaré. Nemrég szűnt meg.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 22:07:20

@András Kató: De, az ember szarjon oda ahonnan a pénz jön.

Ez vagy nem igaz, vagy igaz.

Az tény hogy a ballibsik idején nem jött ennyi pénz az EUból, meg nem is basztatták az EUt.

Úgyhogy ebből az a következtetésem, hogy jobban kell őket basztatni.

Egy iskolát sem zártak be, egy civilt sem töröltek el, többpártrendszer van, hagyjuk a CNN féle fake newst, ha lehet.

miketbeszéltek 2017.04.07. 22:11:45

@MaxVal BircaMan HJCD: "Mivel az előbbi nem hozott eredményt"

Amellett, hogy a nemzeti önrendelkezés biztosítását, és erkölcsi liberalizmusnak való ellenállást képviselni kellett volna, Hazánkban megindult a felzárkózás a polgári demokrácia és a fejlett kapitalizmus felé. Ezt törte ketté az orbáni fordulat, és egy fejlődésképtelen keleti félfeudális abszolutizmus felé terelte az országot, amelynek alapja a kádári nosztalgiára épülő paternalizmus....

András Kató 2017.04.07. 22:17:20

Nana. Gyakorlatilag MINDEN civil szervezet ellenség amely kapcsolatba lép bármely küldföldi támogatóval. Az országot az EU támogatja. Akkor most ez hogy is van? Ha egy civil szervezet kap pénzt, azt büntetik, ha az állam, akkor az jó? Abból lehet lenyúlni. Azt komolyan elhiszed hogy a felcsúti gázszerelő haverja önerőből, legálisan csinált 100 milliárdos vagyont? Ennyit még Kádárék sem loptak. Aki rájuk szól - az ellenség. Te ökör: ha basztatsz egy nálad jóval erősebb embert, akkor egy ideig tűri. Aztán odacsap. Jogosan. Ezt már kétszer eljátszotta a jobboldal. Első és második világháború. Mind a kettőben megtámadtuk egyrészt a Nyugatot, a másodikban még az oroszokat is. Tudjuk milyen következményekkel jártak ezek a basztatásaink. Most az EU-t basztatjuk. Megérdemeljük majd amit kapunk.

Janossz 2017.04.07. 22:18:42

@Jakab.gipsz: "Kavarja ez, vagy nem kavarja?"
Bámulatosak vagytok, igazán...
Az, hogy egy-két troll tíz néven nyomatja itt a hülyeségét, már szokásos.
De, hogy egy néven váltva működtök, többen, nem piskóta. Ma kora este még egy félanalfabéta volt a Gipsz, mostanra hirtelen megtanulta a helyesírást, és ilyen kifejezéseket használ: alantas, rút, kufárkodni...Ez a brigád neve, nem emberé.
Vegyen titeket egy percig is komolyan az ember? Egy masszát???

ledo76 2017.04.07. 22:19:42

Egy a lényeg az egészben: az állam szolgáltató, ahogy a cikk is helyesen megállapítja, ezt kéne a sok agyhalottnak leginkább szem előtt tartani máris sokkal jobb hely lenne Magyarország.
@Halál kamionja mindenkit elgázol: Az EU-s pénzek nem azért jönnek jobban, mert basztatják őket (mondjuk itt kéne befejezni veled a csevegést), de ezzel már meg is cáfoltad amit fentebb írtál, hogy Orbán gazd. politikája a jó.

miketbeszéltek 2017.04.07. 22:19:49

@miketbeszéltek: Persze, nem állítom, hogy ne lennének pozitív vonásai: pl. családok támogatása; a segélyosztás helyett öntevékenységre való buzdítás stb.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.04.07. 22:22:31

@lippsi e vagy?: Libsi dogma az is, hogy a JOBBOLDALI IS hatalomra juthat? Igen! Egyedül a libsi dogma engedi ezt meg neki, az illibsi már nem.

Stenonis 2017.04.07. 22:23:09

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Értem. 10 évvel ezelőtt az volt a jó, hogy tiltakoztunk az orosz befolyás miatt és utáljuk őket. Most meg fényesre nyaljuk Vlagyimir Vlagyimirovics seggét.
10 évvel ezelőtt beszólunk a kínaiaknak és free Tibet, most meg eltakarítjuk a kínai küldöttség útjából a tüntetőket.
:)

Gondolom akkor is tapsoltál viktornak, amikor a liberális internacionálé alelnöke volt.
És akkor is, amikor az szdsz-szel szövetségben indultak a választásokon.

András Kató 2017.04.07. 22:24:08

Ha Orbán kivezeti az országot az EU-ból és kénytelen leszek hazamenni, mert hazaküldenek - most Hollandiában élek - akkor az utcán velem szembejövő valamennyi Fidesz-szavazó fejébe baltát rakok, azt most megmondom.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.04.07. 22:26:03

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Illiberális modellben nem lehetsz te csak oly egyszerűen a legtöbb szavazatot szerző párt, mivel egy ilyen állam nem tekinti jogsértésnek, ha pl. pártokat betiltanak, szavazókat megfélemlítenek, vagy akár egypártrendszert építenek.

misimisi 2017.04.07. 22:29:58

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

"De, az ember szarjon oda ahonnan a pénz jön". "Ez vagy nem igaz, vagy igaz."
Ennyi? Vagy igaz, vagy nem? Hát ezt faszányosan megmondtad, tutira igazad van.
Akkor kibővítem: a rendes ember nem szarik oda, ahonnan a pénz jön. Az ótvar alak meg igen.
Így már megvan?

Na még annyit, és ez bircának is szól, emlékeztető gyanánt. Nürnbergben annak idején propagandistákat is akasztottak. Ez lebegjen a lelki szemeitek előtt, ócska hazaárulók.

lippsi e vagy? 2017.04.07. 22:30:54

@politologus:
Lippsi terminológiában nincs olyan, hogy jobboldali. Vannak az igazolt lippsik a többi meg fassiszta

dare 2017.04.07. 22:41:47

Jó poszt, és tökéletesen leír benne minden lényegest erről a rendszerről, de csak a cím miatt egy picit másképp reagálnék rá.
Néhány szó Orbán védelmében?
A franc se akarja ezt az embert védeni, olyan szinten manipulálja az embereket, és próbálja eltörölni a sajtószabadságot és még sok minden más, hogy minden jóérzésű ember elküldené őt már melegebb éghajlatra, vagy egyszóval a búsba.
Viszont megint azt figyelem, miképpen reagáltak az elmúlt pár napban Orbán ellenségei.
Kitört a CEU balhé, és egyből milyen érdekes ultimátumok fogalmazódtak meg pillanatok alatt.
Zárjuk ki őket a néppártból, de ami a fontosabb, hogy megint volt pár nagyon bölcs ember, és a pillanatot meglovagolva belengette egyből a nem létező kvótát.
Erre mondja az ember, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Hallgatni arany, legalább egy pár napig, mert nem hozol kényelmetlen helyzetbe másokat.
Mondjuk azokat, akik pár hónapja bojkottot hirdettek a népszavazás ellen a nem létező kvóta miatt, és hülyének bélyegezték meg azokat, akik elhiszik ezt a marhaságot.
Miért nem bírnak csendbe maradni, nem veszik észre mit okoznak?
Ők fegyverzik fel a kormányt, ezzel a hatalmas felháborodással megint többet ártottak, mint használtak volna a kormány ellen.
Ma rendesen az volt az érzésem, direkt csinálta ezt a CEU balhét a kormány, mert ilyen hülye reakciókra számítottak minden irányból,mint ahogy sikerült is reagálni a sajátos sablonokkal erre a hírre.
Össztűz a populista népvezérre.
Elképesztő, hogy nem gondolkodnak, csak itt az alkalom, gyerünk most, hajrá, előre, meggyengültek, ezt ki kell használni .....
Megint csak azt kell, hogy mondjam, nekem ne lebegtessenek be semmilyen kvótát, ne legyen már minden kormány elleni támadáskor egy ilyen figyeljetek má, itt van egy pár lézengő ember akit azért el kéne valahova raknotok, nem kibújni, tessék csak vinni őket szépen.

2017.04.07. 22:44:28

@András Kató: hogy te milyen hülye vagy

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 23:40:47

@András Kató: Potenciálisan. De nem a külföldi támogatást vagy a szervezetet tiltják be, csak ellenőrizni fogják, ami jó a kormánynak, mert sorosozhat, meg a szervezetnek is jó, mert mondhatja hogy látjátok nem is a soros támogat hanem a civilek.

Ugye nem gondoljuk azt, hogy soros vagy más üzletember vagy egy külföldi kormány támogatása nem gyanús? Megtiltva viszont nem lesz, a tv. pontos mása az amerikai és az izraeli vonatkozó NGO törvényeknek állítólag.

Nem számít, ki mennyit lop, a választónak az számít neki mennyi marad. Szerinted ki hiszi el, hogy Orbánék loptak a legtöbbet, amikor most csökken az államadósság, alacsonyabb adók mellett? Senki.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 23:43:07

@Stenonis: Pontosan annyira nyaltuk az oroszok seggét 10 éve, mint most. S akkor is baromság volt oroszellenesnek lenni, és most is az.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 23:43:50

@politologus: Aha, és Magyarországon hol tapasztaltál ilyesmit?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.07. 23:44:55

@András Kató: Nem látsz tisztán az ideológiától. Még angliából sem kell hazajönni a magyaroknak, pedig ők valóban kiléptek.

illaim 2017.04.07. 23:50:39

@MaxVal BircaMan HJCD: Az hogy nálad nem hozott eredményt a liberalizmus az olvasható az írásodban! te ugyan olyan bégető birka maradtál, mint amilyen a Kádár rendszerben voltál, miután az idő múlik az a maradék eszed is elment ami talán korábban volt. De ez már csak feltételezés, hogy egyáltalán létezett, hiszen a medúzák példájából kiindulva, ők évmilliók óta élnek ész nélkül a Földön. A szüleidet nem ismerem, így nem tudom kitől mit örököltél volna, ha ki nem tagadtak volna az örökségből! LOL

Alick 2017.04.07. 23:51:28

@Jakab.gipsz: Orbán tud ügyesen kavarni, de ebből nehéz lesz jól kijönni. A jogi einstand ugyanis pro forma Washingtonnak lett címezve. Ugyan ott se mindenki szereti Sorosékat, de elég kényesek arra, hogy az amerikai kirakat-intézmények a világ minden sarkában működhessenek (ha már egyszer jóváhagyták) és ha egy hozzájuk képest lepkefing ország jogi túszejtéssel szeretné őket a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni, arra már csak nemzeti öntudatból is be tudnak rágni.
Tehát a jenkik vagy elengedik a CEU-t és egyúttal jég alá nyomják a kulturális együttműködés más területeit vagy ha mégis csoda folytán megegyeznek, senki nem mossa le Viktorról, hogy egy kis jenki fejsimitől akár tövig is hajlandó benyelni Soros bránerét. :)

Stenonis 2017.04.07. 23:58:44

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

Tudom, hogy a fideszesek egy aranyhal memóriájával rendelkeznek, de azért nézz utána hogy nyilatkoztak viktorék az oroszokról 8-10. évvel ezelőtt. :)

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.04.08. 00:01:29

@Stenonis: Erre mondom ez akkor is hülye demagóg kampányszöveg volt és ma is az.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.08. 08:20:45

@politologus:

Kevered a demokráciát és a liberalizmust.

A liberalizmus lehet demokratikus és lehet nem az.

Ahogy a demokrácia is lehet liberális vagy nem az.

Mo. egyébként MA IS liberális demokrácia (sajnos), Orbán csak pár apró lépést tett a rossz út korrigálására, de messze nem tett annyit, ami kortrigálná a fő hibákat. Ma Mo-on rossz rendszer, ahogy ez van immár 1990 óta. Az alap nem változott.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.08. 08:23:51

@miketbeszéltek:

Se Mo-on, se más ex-komcsi országban nem történt meg semmilyen felzárkózás. Ehelyett kiépült egy gyarmati modell: a gazdaság nyugati kézben, a politikai elit pedig a nyugati kémközpontok ügynökei. A nép pedig államilag elbutítva termeli a profitot a gyarmattartóknak.

raoul 2017.04.08. 08:39:35

A magyar társadalom legnagyobb problémája nem ez hanem az, hogy meg mindig nem tudott kitermelni magából egy hiteles ellenzéki politikust - neadjisten politikai irányvonalat - Orbánéknál elgurult a gyógyszer - a többi meg ül és csahol

miketbeszéltek 2017.04.08. 09:39:18

@MaxVal BircaMan HJCD: Így van! Ne legyünk gyarmat, ne engedjük be a nyugati tőkét és technológiát, hanem tartsuk el a hazai felfuvalkodott, szervilis elitet! Az állami jelszavakhoz hasonló butítás utoljára meg a kommunizmusban volt:-(

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.08. 10:20:31

@miketbeszéltek:

A nyugati tőke beengedhető, de az ország általa való lerablása káros.

miketbeszéltek 2017.04.08. 10:47:49

Mit is raboltak le? Olyan nagy érték volt az összeomló kommunizmus?

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.04.08. 23:21:28

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Például az adóhatóság jelentős részének célzott személyekre (sokra!) ugrasztását 2010-től egy ideig? Sajnos, itthon. Egyébként nem én minősítem az ittenieket illiberálisnak, maga a főnök mondta, hogy az az irány, és direkt a Te kedvedért nem soroltam fel olyan jelenséget, ami már nálunk is van.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.04.08. 23:26:51

@MaxVal BircaMan HJCD: Pedig próbálom nem keverni, még másoknál sokkal jobban is megy. A demokrácia nagyon enyhe fogalom kevés követelménnyel, gyakorlatilag amellett még bármi lehet, nem csoda, hogy a fogalom magába olvaszt sok továbbit is, amivel a gyakorlatban együtt fordult elő.
süti beállítások módosítása