Egyre nagyobb dilemmában vergődik a rendszerkritikát és kormánykritikát egyszerre megfogalmazó választó, pláne politikacsináló 2012 óta. Nyilvánvalóan látszik, hogy többségi akarat van a kormányváltásra, de a ’centrális erőtér’ isteni adománya (és persze trükkök százai, a határontúliak szavazati, győzteskompenzáció, a választókörzetek kialakítása, stb) betonozza be a Fidesz autokrácia felé tartó uralmát.

Bár a bukott baloldal szereplőinek eminens érdeke, hogy azt állítsák, egy teljeskörű, mindenre kiterjedő összefogás a kormányváltás kulcsa, de ez nyilvánvalóan nem igaz, már csak azért sem, mert 2014-ben már kipróbálták, és felejthetetlenül felsültek vele. Ez a nyilvánvaló tény valamelyest korrekcióra késztette a feleket, és már nem hívják Összefogásnak, amit csinálnak, és a sajtóban is igyekeznek folyton elütni a kérdést, de a tény az, hogy megint épül az Összefogás, az MSZP-DK-EgyüttPM együtt futnak neki a választásoknak, és bár függetlenségüket hangsúlyozandó, saját listákkal indulnak, a politika iránt alaposabban nem érdeklődő választók számára ez nagyjából ugyanaz, mint 2014 volt.

A kormányváltást, pláne rendszerváltást óhajtó szavazói sokaságnak az eminens érdeke viszont, hogy megszülessen egy olyan megoldás, ami egy Összefogás 2.0-nál nagyobb esélyt kínál a kormányváltásra. Ez a megoldás lehetett volna egy választókerületi (OEVK) szintű koordinálás, azaz egyetlen esélyes jelölt szembeállítása a Fidesz jelöltjével egyéniben. Ez a megoldás Botka visszalépésével egy pillanatra reális alternatívának tűnt, hiszen a bukott baloldal elfogadhatta (sőt, javasolhatta) volna Szél Bernadett miniszterelnöki-jelöltségét, így sarokba szorítva az elzárkózó LMP-t. Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc azonban siettek megnyugtatni mindenkit, miszerint szavaik és tetteik nem lesznek összhangban, ha át kell engedni egy együttműködésben az LMP-nek a vezető szerepet, akkor a patásorbán leváltása már nem mindent felülíró nemzeti érdek.

Ebben a (szokásos) patthelyzetben indult el a Viszlát, kétharmad blog, mely az OEVK jelöltek koordinációjáról kezdett gondolkodni, és arra jutott, a szavazói magatartást (az esélyes ellenzéki jelölt támogatását) a pártoktól függetlenül kellene szervezni és népszerűsíteni. Ez a gondolat igazán üdítően hatott a rendszerkritikát és kormánykritikát egyszerre megfogalmazó választóra, pláne politikacsinálóra, hiszen az Összefogás bohócautóján közben egyre hangosabban próbálgatták különböző szereplők a dallamkürtöt. (mint itt, vagy itt)

Meglátva a helyzet szükségszerűségét, ekkor penderült Gulyás Márton (szokásos) aufklérista dühével a színpadra, hogy bejelentse, a sok hülye párt között egyedüli helikopterként fog sosem látott mennyiségű pénzt elkölteni egy szakmaiatlan mérésre, ami majd vélhetően kimutatja az Összefogás szavazói számára, hogy az Összefogás jelöltjére kell szavazni.

A két elképzelés közötti különbségek eléggé plasztikusak:

Nézzük meg, a Viszlát! koncepciója milyen hatással lehet az Összefogástól immár csak egyedüliként következetesen elzárkózó LMP választási teljesítményére.

Az LMP számára pozitív tény, hogy míg a taktikai szavazatmegosztás 2014-ben vélhetően hátrányosan érintette (az egyéni eredmények rosszabbak voltak azokban a körzetekben, ahol esélyes ellenzéki jelölt volt Budapesten – ezzel vélhetően az LMP egy listás mandátumot el is bukott), 2018-ban már ennek lehetnek nyertesei az LMP jelöltjei között. Szél Bernadett és Hadházy Ákos a legismertebb ellenzéki politikusok között vannak, így jó eséllyel jöhetnek ki győztesen mondjuk az Összefogás jelöltjével szembeni esélylatolgatásból. A társelnökök mellett azonban még két körzetben is profitálhat a párt, a pásztói polgármesterség és az országos ismertség felhajtóerejét Dömsödi Gábor tudja kihasználni, az Új Kezdet és Gémesi György karizmája a Gödöllőn induló Lengyel Szilviát segítheti az esélyes kihívó szerepébe.

A negatívuma a taktikai szavazatmegosztásnak a párt számára, hogy az úgynevezett ’vesztes töredékszavazatok’ száma kevesebb lehet, ha az LMP szavazók mindenhol élnek a taktikai szavazatmegosztás lehetőségével. Azaz, elég sok helyen kellene nyernie LMP-ÚK jelölteknek egyéniben ahhoz, hogy az általuk szerzett ’győztes töredékszavazatok’ kompenzálják a töredékszavazatokban jelentkező veszteséget, amit a nem-esélyes LMP-ÚK jelöltek elvesztenek. (Hogy pontosan mennyi egyéni győzelemtől válik az LMP számára jövedelmezővé ez a taktikai szavazatmegosztás, egy nagyon szép matematikai feladvány, amit meghagynék a szakértőknek.)

A semleges tény pedig, hogy a taktikai szavazatmegosztást szükségszerűnek tartó LMP szavazók magatartását nem feltétlenül befolyásolja az LMP magatartása – tehát a párt lényegében csak veszíthet, ha erről a kérdésről bármi mást nyilatkozik, mint most: a választók felnőtt emberek, szavazzanak lelkiismeretük szerint, de az LMP szerint a kormányváltás nem elegendő, rendszerváltásra is szükség van. Az MSZP (Összefogás) hanyatlása azonban tavaszig még újabb körzetekben jelenthet esélyes LMP-s kihívót.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!