Jobb helyeken a civil szervezetek az állami intézményrendszer mellett működnek, azok tevékenységét egészítik ki, vagy azoktól vesznek át részfeladatokat. Mindennek egyszerű oka van: a civilek lényegesen hatékonyabban tudják ellátni a vállalt feladatokat jellegükből adódóan, hiszen ismerik a helyi problémákat, a helyi szükségleteket, a rászorulókat. Épp ezért jobb helyeken az állam nem ellensége, hanem partnere a civileknek. Miért is lenne másként, hisz szerencsés esetben azonos célokért küzdenek, azért, hogy jobb legyen az adott településen, az adott megyében, az adott térségben, az adott országban élőknek. Magyarországon a civilek az Orbán-kormány ellenségei (na jó, a CÖF nem), ahogyan legtöbb esetben azok is, akikért a civilek dolgoznak, pedig a legtöbben nem fizetésért, pusztán segítőszándékból, saját szabadidejükből, energiájukból, vagyonukból áldozva tevékenykednek embertársaikért.  Nagyon úgy tűnik, hogy ezt unta meg a Fidesz-KDNP végérvényesen.

Mi más lehetne annak az oka, hogy Debrecenben teljesen értelmetlenül meg akarják nehezíteni az ételosztásokat?

„Csütörtökön kerül a debreceni közgyűlés elé a város köztereinek használatáról szóló rendelet módosítása, amely amellett, hogy az inflációra hivatkozva 3 százalékkal megemeli a közterület-használati díjakat, bevezeti – az ellenzéki szocialisták szóhasználatával – a „töltöttkáposzta-adót”: az ételosztást szervező karitatív szervezeteknek naponta négyzetméterenként 35 forint díjat írna elő.

…korábban egyáltalán nem volt díja az ételosztásnak, ami így némi anyagi terhet és főleg adminisztratív kötelezettséget jelent a karitatív szervezetek számára: legfőképpen azt, hogy harminc nappal a tervezett ételosztás előtt be kell jelenteni.” – írta az MNO nemrég

Vagy épp annak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkészítette az ételosztások rendjét szabályozó miniszteri rendelet módosítását, amit a napokban egyeztetnek a többi tárcával és amely sokak számára tenné teljesen lehetetlenné, hogy ételt osszanak rászorulóknak?

„Az Emmi még nem tette nyilvánossá a tervet, de belső forrásaink szerint ennek lényege, hogy csak önkormányzati, állami és egyházi szervezeteknek adnának területfoglalási engedélyt, hogy rászorulóknak, például hajléktalanoknak szervezzenek rendszeres vagy alkalmi ételosztásokat. A civil szervezetektől pedig elvennék ezt a lehetőséget. Ennek előszele, hogy sok ételosztással foglalkozó egyesület már hónapok óta nem kap területfoglalási engedélyt pénzért sem, nemhogy ingyen, pedig korábban több fővárosi kerület méltányosságból elengedte a foglalási díjat.” – számolt be róla a Népszava

Milyen előnye származik ebből bárkinek? Miért kellene tönkretenni olyan dolgokat – a Food Not Bombs például hibátlan minőségű, de esztétikai sérülés miatt már nem eladható zöldséget és gyümölcsöt gyűjt vásárcsarnokokban, majd azokból főz vegetáriánus ételeket, a Heti Betevő étteremlátogatók önkéntes adományaiból gondoskodik hetente meleg ételről a rászorulóknak -, melyek az államnak semmibe sem kerülnek, ellenben sokak számára kifejezetten hasznosak (sőt!)? 

A szegényellenesség láthatóan régóta nem áll távol a jelenlegi magát kereszténynek hazudó kormányzattól, mindez pedig megmutatkozik önkormányzati és állami szinten egyaránt. Valószínűleg nem is a szegénységgel van az igazi bajuk (mert az a legkevésbé sem érdekli őket), hanem azzal, ha maguk a rászorulók látszanak. A rászorulók látványa ugyanis ellentmond minden sikerpropagandának és elvonja a figyelmet még a sok-sok milliárdnyi közpénzből felhúzott gyűlöletkampányokról is, melyekkel kifejezetten ügyesen manipulálja a társadalom jelentős részét a kormány. 

Emlékeznek még a ma már a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatói posztját betöltő Zsiga Marcellre, aki milliós fizu mellett arról magyarázott Matolcsy Györgyre kontrázva, hogy havi 47.000 forintból meg lehet élni? Vagy Lázár János egykori legendás szavaira, amikor azt ecsetelte, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér? Tarlós főpolgármester úr miként értekezett arról, hogy a hajléktalanoknak el kell tűnniük az aluljárókból és a közterületekről, mert zavaróak? Hogyan kerültek számos fővárosi kerületben korlátok a padok középre, hogy arra ne feküdjön egyetlen otthontalan se? A TV2 egy évvel ezelőtti lejárató, mocskolódó álriportfilmjére? Vagy épp arra, hogy nemrég a Rákóczi téren mennyi pénzt fordítottak azoknak az értelmetlenül lerakott biciklitárolószerűségeknek (annak alkalmatlanok) az összehozására Kocsis Mátéék, melyek egyetlen célja az volt, hogy ne tudjanak lefeküdni a hajléktalanok a metróállomás falon kívüli, de még tető alatti részére? És arra, hogy nem mindig volt a homless-ek hatósági zaklatása mindennapjaink része? Utóbbi valóban elég régen volt.

Míg Magyarországon az otthontalanság százezernyi embert érint, a lakhatási szegénység esetében már milliókról beszélhetünk. Miközben rengeteg ember sorsa bizonytalan, ők egyik napról a másikra válhatnak nincstelenné, addig az önkormányzatok ügyeskednek az üres ingatlanjaikkal, tisztességes bérlakásprogramok szinte nincsenek, ellenben 750 milliárdból újulhat meg a legfeljebb a kínai lakosság számára hasznos, számunkra csak roppant költséges vasútvonal. És bizony sokan vannak, nagyon sokan, akiknek hatalmas segítség az tányér meleg étel, amiért nem kell fizetni és amitől most eleshetnek.

Az elmúlt években nagyon sokszor bebizonyosodott, hogy az állam vagy tehetetlen, vagy tudatosan nem akar tenni semmit, amikor segítenie kellene a legesettebbeken. Sőt, saját szakmai inkompetenciájának leplezésére egyre inkább a lehető legaljasabb trükköt vetette be: el kell tűnnie a rászorulóknak mások szeme elől. Ha nem látják őket, ha nem beszélnek róluk, ha sikerül azt az üzenetet közvetíteni a polgárok felé, hogy a rászorulók olyan emberek, akik nem is érdemlik meg, hogy törődjenek velük, sőt, ők tehetnek kiszolgáltatott helyzetükről, akkor minden rendben lesz.

Pedig nagyon nincs rendben semmi sem. Szégyen.

Valószínűleg az EMMI is megérezhette, hogy mindez nem hallatszik annyira jó, ezért villámban írtak egy közleményt, melyben tévesnek nevezték a Népszava a rendelet szigorításával kapcsolatos információit. Helyette jöhetett a jól ismert propaganda, miszerint „korábban nem látott mértékű" (34 milliárd forint) új forrás került a rendszerbe, melynek célja, hogy hajléktalanok, idősek, megváltozott munkaképességűek és nehéz helyzetű kisgyermekes családosok kapjanak ételcsomagokat. Egyfelől persze akár az iskolák központosítása, akár a Híd a munka világába nevű program pompásan jellemzi, milyen az, amikor megérkeznek az új, korábban nem látott mértékű források. S miközben minderről beszámolnak, gondosan kerülik, hogy a civilek ételosztásának radikális korlátozásával mi is valójában a helyzet.  

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!