A valódi viták otthona

Reflektor

Szegényeket akartak etetni a hazaáruló civilek!

A kormányt nem zavarják a rászorulók, csak éhezzenek otthon, a négy fal között

2017. november 28. - macska az úton

magyarorszag_buszke.jpg

Jobb helyeken a civil szervezetek az állami intézményrendszer mellett működnek, azok tevékenységét egészítik ki, vagy azoktól vesznek át részfeladatokat. Mindennek egyszerű oka van: a civilek lényegesen hatékonyabban tudják ellátni a vállalt feladatokat jellegükből adódóan, hiszen ismerik a helyi problémákat, a helyi szükségleteket, a rászorulókat. Épp ezért jobb helyeken az állam nem ellensége, hanem partnere a civileknek. Miért is lenne másként, hisz szerencsés esetben azonos célokért küzdenek, azért, hogy jobb legyen az adott településen, az adott megyében, az adott térségben, az adott országban élőknek. Magyarországon a civilek az Orbán-kormány ellenségei (na jó, a CÖF nem), ahogyan legtöbb esetben azok is, akikért a civilek dolgoznak, pedig a legtöbben nem fizetésért, pusztán segítőszándékból, saját szabadidejükből, energiájukból, vagyonukból áldozva tevékenykednek embertársaikért.  Nagyon úgy tűnik, hogy ezt unta meg a Fidesz-KDNP végérvényesen.

Mi más lehetne annak az oka, hogy Debrecenben teljesen értelmetlenül meg akarják nehezíteni az ételosztásokat?

„Csütörtökön kerül a debreceni közgyűlés elé a város köztereinek használatáról szóló rendelet módosítása, amely amellett, hogy az inflációra hivatkozva 3 százalékkal megemeli a közterület-használati díjakat, bevezeti – az ellenzéki szocialisták szóhasználatával – a „töltöttkáposzta-adót”: az ételosztást szervező karitatív szervezeteknek naponta négyzetméterenként 35 forint díjat írna elő.

…korábban egyáltalán nem volt díja az ételosztásnak, ami így némi anyagi terhet és főleg adminisztratív kötelezettséget jelent a karitatív szervezetek számára: legfőképpen azt, hogy harminc nappal a tervezett ételosztás előtt be kell jelenteni.” – írta az MNO nemrég

Vagy épp annak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkészítette az ételosztások rendjét szabályozó miniszteri rendelet módosítását, amit a napokban egyeztetnek a többi tárcával és amely sokak számára tenné teljesen lehetetlenné, hogy ételt osszanak rászorulóknak?

„Az Emmi még nem tette nyilvánossá a tervet, de belső forrásaink szerint ennek lényege, hogy csak önkormányzati, állami és egyházi szervezeteknek adnának területfoglalási engedélyt, hogy rászorulóknak, például hajléktalanoknak szervezzenek rendszeres vagy alkalmi ételosztásokat. A civil szervezetektől pedig elvennék ezt a lehetőséget. Ennek előszele, hogy sok ételosztással foglalkozó egyesület már hónapok óta nem kap területfoglalási engedélyt pénzért sem, nemhogy ingyen, pedig korábban több fővárosi kerület méltányosságból elengedte a foglalási díjat.” – számolt be róla a Népszava

Milyen előnye származik ebből bárkinek? Miért kellene tönkretenni olyan dolgokat – a Food Not Bombs például hibátlan minőségű, de esztétikai sérülés miatt már nem eladható zöldséget és gyümölcsöt gyűjt vásárcsarnokokban, majd azokból főz vegetáriánus ételeket, a Heti Betevő étteremlátogatók önkéntes adományaiból gondoskodik hetente meleg ételről a rászorulóknak -, melyek az államnak semmibe sem kerülnek, ellenben sokak számára kifejezetten hasznosak (sőt!)? 

A szegényellenesség láthatóan régóta nem áll távol a jelenlegi magát kereszténynek hazudó kormányzattól, mindez pedig megmutatkozik önkormányzati és állami szinten egyaránt. Valószínűleg nem is a szegénységgel van az igazi bajuk (mert az a legkevésbé sem érdekli őket), hanem azzal, ha maguk a rászorulók látszanak. A rászorulók látványa ugyanis ellentmond minden sikerpropagandának és elvonja a figyelmet még a sok-sok milliárdnyi közpénzből felhúzott gyűlöletkampányokról is, melyekkel kifejezetten ügyesen manipulálja a társadalom jelentős részét a kormány. 

Emlékeznek még a ma már a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatói posztját betöltő Zsiga Marcellre, aki milliós fizu mellett arról magyarázott Matolcsy Györgyre kontrázva, hogy havi 47.000 forintból meg lehet élni? Vagy Lázár János egykori legendás szavaira, amikor azt ecsetelte, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér? Tarlós főpolgármester úr miként értekezett arról, hogy a hajléktalanoknak el kell tűnniük az aluljárókból és a közterületekről, mert zavaróak? Hogyan kerültek számos fővárosi kerületben korlátok a padok középre, hogy arra ne feküdjön egyetlen otthontalan se? A TV2 egy évvel ezelőtti lejárató, mocskolódó álriportfilmjére? Vagy épp arra, hogy nemrég a Rákóczi téren mennyi pénzt fordítottak azoknak az értelmetlenül lerakott biciklitárolószerűségeknek (annak alkalmatlanok) az összehozására Kocsis Mátéék, melyek egyetlen célja az volt, hogy ne tudjanak lefeküdni a hajléktalanok a metróállomás falon kívüli, de még tető alatti részére? És arra, hogy nem mindig volt a homless-ek hatósági zaklatása mindennapjaink része? Utóbbi valóban elég régen volt.

Míg Magyarországon az otthontalanság százezernyi embert érint, a lakhatási szegénység esetében már milliókról beszélhetünk. Miközben rengeteg ember sorsa bizonytalan, ők egyik napról a másikra válhatnak nincstelenné, addig az önkormányzatok ügyeskednek az üres ingatlanjaikkal, tisztességes bérlakásprogramok szinte nincsenek, ellenben 750 milliárdból újulhat meg a legfeljebb a kínai lakosság számára hasznos, számunkra csak roppant költséges vasútvonal. És bizony sokan vannak, nagyon sokan, akiknek hatalmas segítség az tányér meleg étel, amiért nem kell fizetni és amitől most eleshetnek.

Az elmúlt években nagyon sokszor bebizonyosodott, hogy az állam vagy tehetetlen, vagy tudatosan nem akar tenni semmit, amikor segítenie kellene a legesettebbeken. Sőt, saját szakmai inkompetenciájának leplezésére egyre inkább a lehető legaljasabb trükköt vetette be: el kell tűnnie a rászorulóknak mások szeme elől. Ha nem látják őket, ha nem beszélnek róluk, ha sikerül azt az üzenetet közvetíteni a polgárok felé, hogy a rászorulók olyan emberek, akik nem is érdemlik meg, hogy törődjenek velük, sőt, ők tehetnek kiszolgáltatott helyzetükről, akkor minden rendben lesz.

Pedig nagyon nincs rendben semmi sem. Szégyen.

Valószínűleg az EMMI is megérezhette, hogy mindez nem hallatszik annyira jó, ezért villámban írtak egy közleményt, melyben tévesnek nevezték a Népszava a rendelet szigorításával kapcsolatos információit. Helyette jöhetett a jól ismert propaganda, miszerint „korábban nem látott mértékű" (34 milliárd forint) új forrás került a rendszerbe, melynek célja, hogy hajléktalanok, idősek, megváltozott munkaképességűek és nehéz helyzetű kisgyermekes családosok kapjanak ételcsomagokatEgyfelől persze akár az iskolák központosítása, akár a Híd a munka világába nevű program pompásan jellemzi, milyen az, amikor megérkeznek az új, korábban nem látott mértékű források. S miközben minderről beszámolnak, gondosan kerülik, hogy a civilek ételosztásának radikális korlátozásával mi is valójában a helyzet.  

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9413400069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dinkainka 2017.11.28. 20:31:59

Zsírdisznókat zavarja a szegény éhező gyermekek látványa! Mondjuk örüljenek hogy nem vadásznak még rájuk!

LKerekes 2017.11.29. 00:23:27

Senki nem olvasta a tervet, senki nem látta, talán nincs is, de ti balfaszok már hörögtök.
Tényleg ostoba gecik vagytok.
Na ez sem hoz több szavazót.

Zoltan Hazafi 2017.11.29. 03:54:36

@LKerekes: Kerekes László nevű troll-zsírdisznó - a ge.ciző sem kevésbé ostoba, mint gazdái, akiket zavarnak az éhezők, és a nekik adakozók.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 06:10:04

A politikai célú ételosztást tiltani kellene. Lásd krisnás cirkusz.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.11.29. 09:02:29

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Igazad is van, minek a szegényemberek látványa, csak megzavarja a "nem lesz luxus kormányzás" politikusait és követőiket. A szegényeket miért nem telepítik ki a pusztába? Vagy tulajdonképpen a Dunába is lőhetnék őket, igaz? Te nagyon egyszerű ember vagy Birca. A katolikus egyház miért nem tart ételosztásokat? A kapott állami támogatásból bőven futna nekik.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 10:13:54

@The Ghost Wolf O1G:

Sokan osztanak ételt, a legtöbbet a történelmi egyházak, de sose hivalkodóan, politikai céllal.

_most_ 2017.11.29. 11:42:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: miért ne lehetne politikai célból ételt osztani, a pártoknak ez a dolga, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, vagy csak a fidesz kampányolhat?

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 11:50:23

OFF:

Ezúton szeretném megköszönni a a fideszes önkormányzatnak az egyirányúsításban kifejtett emberfeletti munkáját:

a jó büdös ..., a curva ..., menjetek a ló ......, .........

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 11:52:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
tehát ha az az idióta kdnp oszt ételt, akkor az jólvan
de
ha más szervezet akkor az már politikai

ja akkor a fidesz azért nem is segíti a rászorulókat

mostmár értem!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.11.29. 12:01:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Évalahogy ha egyházak által szervezett ételosztásokról hallottam, az szinte minden esetben a Krisnásokról, vagy valamilyen kis egyház akcióiról szólt. Én nem tudom, hogy a katolikus egyház hol szokott ételt osztani, de ők biztosan annyira szerények, hogy még csak ki sem hirdetik az ételosztó eseményeiket.

werecke 2017.11.29. 12:01:55

Aki nem dolgozik az ne is egyék !!!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.11.29. 12:03:51

@Állítsuk meg a .........: Az idióta KDNP eddig még soha a büdös életben nem osztott ételt a rászorulóknak. Így nem is lehet őket vádolni azzal, hogy politikai szándékból osztanának bármit is. :)

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:05:54

@werecke:

akkor most haljon éhen az egész kormány?

azt nem akarhatod!

egyébként ez a fidesz részéről keresztényi cselekedet, hogy betiltja az ételoszást?

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:06:59

@The Ghost Wolf O1G:
akkor megnyúgodtam
olyan valótlan dolgot állítottam róluk
amivel szégyenbe kevertem őket
hát nagyon sajnálom

Boar. 2017.11.29. 12:07:36

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: TE büdösbarom, az éhezőt nem érdekli, miért kapja a falatot, Őt a falat érdekli.
A te híres történelmi egyházaid nem osztanak semmit. Lenyúlják azt a támogatást is amit direkt ezekre a célokra kapnak.
Segítek. A turkálókban kapható ruhák jelentős része olyan holmi, amit a világ gazdagabbik felének szegény emberei adtak az egyházaknak, hogy segítse vele a rászorulókat. Az egyházak pedig pénzé teszik...

Boar. 2017.11.29. 12:08:30

@werecke: Nyugodj békében gyermekem...
Ugye te sem gondolod komolyan, hogy a bérkommentelés az munka?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 12:10:53

@Állítsuk meg a .........:

Mindegy ki oszt. Ha pl. krisnások kampányolnak Gyurcsánynak, az nem jobb ennél.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 12:12:15

@The Ghost Wolf O1G:

Mert a keresztények nem melldöngetve osztanak, így nem csinálnak belőle többhetes hírverést, s a liberális médiák is hallgatnak a keresztény segélyakciókról.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:13:55

@Állítsuk meg a .........:
ott Bulgáriában nem szoktak a szegényeknek ételt osztani
a kommunizmus alatt Kubában tengődtél a szüleiddel diplomata útlevéllel
ott nem láttál mélyszegénységben élőket?

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:16:15

Szóval a keresztények annyira titkosan osztják az ételt
hogy arról még maguk a rászorulók sem tudhatnak

értem

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:16:51

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

ott Bulgáriában nem szoktak a szegényeknek ételt osztani
a kommunizmus alatt Kubában tengődtél a szüleiddel diplomata útlevéllel
ott nem láttál mélyszegénységben élőket?

ez neked ment volna

$pi$ 2017.11.29. 12:29:49

@Állítsuk meg a .........: A képlet a következő:

1. A másik vallás oszt: melldöngetés, politikai okokból, kérkednek vele.
2. A másik vallás nem oszt: még a szegényeknek sem segítenek, önzőek, gonoszak.
3. Kedvenc vallás oszt: segítik a szegényeket, csupa szeretet, erkölcs.
4. Kedvenc vallás nem oszt: nem kérkednek, nem politizálnak, titokban segítenek.

A képlet minden más témára is használható. :D

RHalacska 2017.11.29. 12:31:17

@The Ghost Wolf O1G: Na erről közeli tapasztalatom van: minden plébánián, ahol megfordultam volt folyamatos ruhagyűjtés-osztás, minden karácsony előtt nem kis csomagokat vittek ki a rászoruló, plébánia területén élőknek, nem csak katolikusoknak. Nagy dobra nem szokták verni, TV sem követi a szállítókat, csak csinálják. Évtizedek óta. Sokgyerekes családok kaptak folyamatos támogatást, egész évben, nem csak az ünnepekkor.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:33:46

@RHalacska:

és?

akkor miért baj az, ha más kiáll és korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül minden rászorulónak ételt oszt az utcán?

RHalacska 2017.11.29. 12:39:33

@Állítsuk meg a .........: Nem baj. leírtam amit tapasztaltam. Ez baj? Semmiféle vád nem volt a szavaimban. Sajnos a magyar társadalom folyton támadást kereső paranoiás hangulatát jelzi is jelzi, hogy ott is támadást látunk ahol nincs. Szép lassan belerokkan agyilag az ország lakossága. A kérdező felvetette, hogy a katolikusok mit csinálnak, mert nem látja. És amit nem lát az nincs. Én láttam, leírtam. Kérdés?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 12:49:18

@Boar.:

De, osztanak, sőt ezerszer annyit, mint a krisnás médiacirkusz.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 12:50:14

Úgy látszik az összes bolsevik csicska megkapta az ukázt Soros és Ron Werber által üzemeltetett közpotnból a napi bérrettegést illetően.

Persze a valóság az messze áll attól amit a gyűlölködő Gyurcsány csicskák hazudnak, mint mindig.

magyaridok.hu/belfold/emmi-nem-szukitik-hanem-bovitik-az-etelosztasok-lehetoseget-2509867/
EMMI: NEM SZŰKÍTIK, HANEM BŐVÍTIK AZ ÉTELOSZTÁSOK LEHETŐSÉGÉT

Magyarország Europa jövője. 2017.11.29. 12:53:04

"Vagy Lázár János egykori legendás szavaira, amikor azt ecsetelte, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér?"

Erre nem emlékszem, de arra igen, amikor a liberálisok a tömegbe lövettek, és embereket vakitottak, kinoztak meg az utcákon 2006-ban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 12:54:44

Íme a lényegi eleme a ballib hírhamisítás módszertanának.

Egy kurva hosszú bérrettegő cikk, tele hazugsággal, érzelmekre hatással, manipulációval, és eközben az összes tény elrejtve el félmondatban:

" belső forrásaink szerint ennek lényege"

Szerinted két hét múlva elnézést kérnek majd a ballib harhamisítók ?
Lófaszt mama !

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:56:05

@RHalacska:

az ételosztás
a meleg étel kiosztása, az szerintem sokkal nehezebb dolog
ott állni esőben, sárban és kiszolgálni a hosszú sort

Apa(fej) 2017.11.29. 12:57:09

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a politikai célú vallásgyakorlást is tíltani kellene. lásd katolikusok

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 12:58:19

@Ballib cenzúrázók réme 25:

reagáltak
mert 180 fokos fordulatot vettek fideszék az eredeti tervhez képest

és balogh is kiáll kenyeret osztani?

ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI 2017.11.29. 12:59:15

Takarodjanak ezek a tetves Sorosberencek sziriaba, es ott basszak meg az arabjaikat, ne nalunk.

RHalacska 2017.11.29. 12:59:45

@Állítsuk meg a .........: Csak én nem erről írtam, hanem a kommentelőnek a felvetésére válaszoltam. Ónos esőben még nehezebb kinn állni. -30 ban még nehezebb fokozd még, kérlek!!! Öröm olvasni a funkcionális analfabétákat, akik nem értik amit olvasnak. Néznek csak nem látnak.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:01:00

@RHalacska:
még jó hogy Te annyira annyira okos vagy
tanítsss kérlek

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:01:38

@Állítsuk meg a .........:

Hol az eredeti terv ?

Te már olvastad, vagy csak beszoptad a Népszava eredeti cikkét, amiből a ballib hírhamisító műhelyek Index, 444, HVG, ... táplálkoztak ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:05:00

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Gyanítom Ron Werber áll az ügy mögött, mint a Bajai hamis videó esetén.

Nincs olyan terv, és nem is volt, amin a ballib bérrettegés megy két napja szervezetten.
Nem olvasható sehol.

Viszont van cáfolat.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:07:17

@Ballib cenzúrázók réme 25:

azt az eredeti tervet már nem fogják kiadni
bár attól még a debreceni közgyűlés elsöprő fideszes többséggel megszavazhatja

egyébként nem lenne jobb kósának és a többi elhízott fideszesnek, ha az a napi 10 ezer kalória nem az ő beleikbe vándorolna, hanem a rászolukba?

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:08:03

egyébként meg gondolatolvasó vagyok

ZX 2017.11.29. 13:11:28

@Ballib cenzúrázók réme 25: A bolsik ti vagytok. "NEM SZŰKÍTIK, HANEM BŐVÍTIK AZ ÉTELOSZTÁSOK LEHETŐSÉGÉT" És növelik a csokoládáadagotugye? Na meg Óceániia mindig is Eurázsiával állt hadban. Szánalmas csicska vagy.

@Magyarország Europa jövője.: Jó neked, hogy ilyen szelektív az emlékezeted.

illaim 2017.11.29. 13:13:24

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Az volt a politikai indíttatású, amikor a nőstény a világra szart téged, te rohadék!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:14:11

@ZX:

Tehát nincs forrásod a ballib hírhamisítók haugságainak megerősítésére neked sem.

Marad a tehetetlen vergődés.

Csaxólok.. Közeleg 2018, és ezekkel a szánalmasnál szánalmasabb hamis hírekkel csak magatokat járatjátok le.

she_wolf 2017.11.29. 13:15:38

KDNP (ha már felvetődött).
Ízlelgetem:
Keresztény.
Demokrata.
Nép.
Párt.

Ugye, elvileg ezt jelentené a KDNP: Kereszténydemokrata Néppárt.
Mi valósul ebből meg?
Mert rohadtul semmi keresztényi, semmi demokrata, és semmi népi nincs benne. Mindössze párt. Pártocska. Fidesz seggevége. Hazug és hipokrita emberek gyülekezete, akik azzal mennek szembe, amit képviselniük kellene.
Hányok tőlük:(

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:15:41

@Állítsuk meg a .........:

Debrecenben a négyzetméterenként 35 forint közterületi díhjat szavazták meg.

Sok ?

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:19:18

@Ballib cenzúrázók réme 25:

ételosztásra miért kell pénz fizetni?

több nem is telik a helyi pókhasúaktól
én már odafent tettem egy két megjegyzést a debreceni vezetésre

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:21:01

a bibircsókos szőkeségről is megvan a véleményem

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:22:31

@Állítsuk meg a .........:

Gondolom mert takarítani kell ételosztás után a közteret, és nem az adófizetőkkel akarják megfizettetni a kupit.

Persze kétlem hogy a 35Ft / négyzetméter az fedezné ezt, inkáb csak jelképes összeg, ami a szándékot jelzi, hogy tényleg étlet oszt, nem csak pofázik róla.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:24:33

@Ballib cenzúrázók réme 25:
hát bele is haltak volna, ha nem pénzért adják oda
az ami a közé
és nem a fideszé

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:26:39

@Állítsuk meg a .........:

A közterületek mindenkori tulajdonosa az adott önkormányzat. Nem tudtad ?

ZX 2017.11.29. 13:27:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: Gondolom te be tudod bizonyítani, hogy hazugság, mert ha nem tudnád akkor nem fröcsögnél itt lejáratva magadat és a gazdád....ja nem tudod. :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:29:05

@ZX:

Igen be tudom bizonyítani.

Az EMMI ugyanis pontról potra cáfolta a ballib hazugságokat.

Tekintve, hogy a Népszava hazugságai az EMMI-ról szóltak, így a cáfolat meglehetősen egyszerű.

El kell olvasni a tervezetet.

Abban pedig egy büdös szó nem sok, annyi sincs a ballibek által parancsra közölt bérrettegésról.

ZX 2017.11.29. 13:29:27

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Gondolom mert takarítani kell ételosztás után a közteret, és nem az adófizetőkkel akarják megfizettetni a kupit."

Annyira szánalmasan nevetséges vagy. Szóval ételosztás nélkül nem takarítanak olyan közmunkások, akiket egyébként a mi adónkból fizetnek?

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:30:41

@Ballib cenzúrázók réme 25:

hát akkor Debrecenben minden a fideszé és kósáé
mert a háttérből még mindig ő irányít mindent
sajnos

ZX 2017.11.29. 13:30:58

@Ballib cenzúrázók réme 25: Na ja, majd pont az EMMI lesz az aminek bármit elhiszek. Hahhaha.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:31:43

@Állítsuk meg a .........:

Demokrácia már csak ilyen.
A helyiek döntenek a vezetőik személyéről, és nem Soros.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:33:52

@Ballib cenzúrázók réme 25:
hát persze Debrecen népe

hogy jön Debrecenhez Soros?
megshortolja a fideszt?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:34:07

@ZX:

Te tényleg ennyire hülye vagy ?

A ballib hírhamisítók azt hazudták az EMMI tervezete ellehtetleníti az átelosztást.
MIndezt egy állítólagos belső informátoruktól tudják.
Ezt írta meg, erre hivatkoztak a Népszavánál, Indexnél, HVG-nél, 444-nél, itt is, és minden ballib hírhamisító műhelyben.

Viszont a tervezetnek nincs ilyen pontja.
Az EMMI ezt úgy tudta bizonyítani, hogy nyílvánosságra hozták a tervezetet, amiben látszik, hogy nincs olyan pont, amiből a bérrettegés kiindult.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:34:54

hát ez
a hírszerzésben dezinformáció néven fut

atyus45 2017.11.29. 13:34:58

@LKerekes: Tudod haver.Nem zörög a haver ha a paraszt nem szarik benne.Sötét vagy.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:37:21

@Állítsuk meg a .........:

Soros szeret saját maga megbízható vezetőket delegálni, országokba, városokba, és cégekbe:

lovasistvan.hu/2016/08/21/soros-2014-ben-ukrajna-ura-volt-miert-nem-hal-meg-hogy-csatlakozzon-aldozataihoz/
A pénzügyi-politikai portál a napokban a DCLeak-en elérhetővé tett Soros-dokumentumok alapján bemutatja, hogy Soros 2014-ben Ukrajna ura volt. Soros az illegális Majdan-puccs után a kijevi amerikai nagykövettől, Geoffrey Pyattól kezdve az ukrán miniszterekig szoros kapcsolatban volt. Soros elsőrendű célja az volt, hogy aláaknázza az orosz befolyást és kulturális kapcsolatokat. Az egyik ilyen nyilvánosságra került dokumentum címe: „Reggeli Geoffrey amerikai nagykövettel”. A 2014. március 31-i reggelin több vezető ukrán politikus és tanácsadó vett részt. A nagykövet szó szerint ekkor felkéri Sorost, hogy vegye a dolgokat a kezébe. (A portálon ott vannak a szó szerinti idézetek és linkek.)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:38:49

@Állítsuk meg a .........:

Az lehet..

De ez akkor is szopás, hogy nem ellenőrzik a forrást.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:40:28

@Ballib cenzúrázók réme 25:

ha a kormány csak dezinformációk és sorozás útján akarja megnyerni a választást
akkor lőttek a magyaroknak

ZX 2017.11.29. 13:47:38

@Ballib cenzúrázók réme 25: megkerstek civil szervezeteket a miniszteri rendeletről szóló első hírek miatt, "...és megtudták, hogy több szervezet is arra panaszkodott, hogy hiába adták be kérelmüket területfoglalásra, az engedélyt nem kapták meg."

Innentől fogva szarok arra mit hazudik az EMMI. Merthogy az általad hivatkozott közlemény egy májusi válasz copy-paste-je.

"Még májusban érdeklődött a lap, hol tart a „Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében az élelmiszerosztás megszervezése, mely településeken hányan kaptak élelmiszersegélyt az uniós pénzből. A tárca akkori válasza szerint „a programban több mint 34 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre a rászorulók segítésére. Öt projektje egymás után, fokozatosan indul el, melyből a hajléktalanokat támogató négymilliárd forintos projekt megvalósítása 2016 decemberében megkezdődött”. A tegnap közzétett, cáfolatnak szánt közlemény szinte szó szerint idézi vissza a korábbi levelet, amikor úgy fogalmaz: „korábban nem látott mértékű, 34 milliárd forintos új forrás áll rendelkezésre a rászorulókat támogató programban, hogy hajléktalanok, idősek, megváltozott munkaképességűek és nehéz helyzetű kisgyermekes családosok kapjanak élelmiszercsomagokat”."

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 13:50:22

@ZX:

Soros csicskái hazudnak.

Valamiféle pontra hivatkozva hazudják hogy elutasították őket, ami nem is létezik.

Boar. 2017.11.29. 13:53:39

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Osztanak a lófaszt... Ne a krisnásokkal hasonlítsd össze őket, az egy hasonló szélhámos banda mint a katolikus egyház.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 13:57:22

@Ballib cenzúrázók réme 25:
arról nincs linked, hogy orbán már a diktatúráját építi
nem tűnt fel, hogy a legnormálisabb barátai már mind egy szálig eltávolodtak tőle
az szíjjálle és a lázár, csipás szemű rogán tódvart figurák azért kerültek a oda ahová
mert seggnyalásban jeleskedtek

nem lennék meglepve
ha ezzelazzal zsarolhatóak lennének

pl. lásd Nancy gyilkosság és egy politikus neve aki fiatalkorúakkal szeret "edzeni"

egy hódmezővásárhelyi aki feleségverő

a meleg politikus képe hol dereng fel majd fel

és ezeket a híreket pont orbán fogja kiszivárogtatni
ott akkor és amikor annak szükségét látja

ZX 2017.11.29. 13:58:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: Jajj BCR állítom te szopni jársz ide. Azért sajnállak mert biztos szar lehet, hogy a napi parizeres kenyérért ennyi baromságot kell leírnod miközben mindenki hülyének néz.

s 2017.11.29. 13:59:51

@ZX: "napi parizeres kenyérért"
Ez is ételosztás. Ráadásul politikai, amit birca helytelenít.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:01:18

@Ballib cenzúrázók réme 25:

de térjünk vissza az eredeti témához!

mi a lófax bajod van azzal, ha a civilek rászorulókat etetnek az utcán

ha baj, akkor miért is nem engedik be őket üres sportlétesítményekbe
ott van példának okáért kettő is egymás mellet Debrecenben
kong az ürességtől a Főnix és Hódos

s 2017.11.29. 14:01:30

@ZX: Mondjuk területfoglalás nem kell hozzá, ez ténykérdés. Illetve dehogynem. El van foglalva az egész kibaszott ország.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:03:28

@Ballib cenzúrázók réme 25:
ha már ennyire otthon vagy a fideszben
akkor
írj arról
hogy mit csinált akkoriban az a körmendi fideszes tanár
aki gyermekkorúakat molesztált és rontott meg
mit csinált a körmendi gyermekgyilkosság idején?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 14:04:19

@Apa(fej):

Minden vallás egyben közéleti tevékenység is. A direkt politizálés viszont káros, ebben egyetértek.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 14:05:09

@s:

A nép elfoglalni készül saját országát, ez számotokra pech, elismerem.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:06:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
:)))
ba+
ekkora baromságot

milyen nép
az a pár megtévesztett fideszes?

s 2017.11.29. 14:09:27

@LKerekes: "Senki nem olvasta a tervet, senki nem látta, talán nincs is, de ti balfaszok már hörögtök."
A Soros tervre teccik gondúnii?

s 2017.11.29. 14:10:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Nem. Ez orbán számára pech, és nem ismered el.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 14:11:41

@Állítsuk meg a .........:

Sajnos sokszor oda vitte a helyzet az országot, hogy a rossz oldalra álljon. A legtöbb esetben választás se nagyon volt. Kényszer volt az I. vh., a szövetség Hitlerrel, a kommunizmus, s a rendszerváltáskori országeladás is, ez a XX. sz. legfontsabb 4 eseménye, mindegyik eset abszolút kényszer volt, esetleg kicsit másképp lehetett volna cselekedni, de az alapokban nem volt más út.

Talán most van először reális esély 500 év óta, hogy ez változzon. A jelenlegi uralkodó világrend éppen lemenőben van, ereje rohamosan csökken, így nagyobb a lehetőség a lavírozásra.

Ezt most mindenképpen ki kell használni. Ezért is nem szabad esélyt adni, hogy liberális visszarendeződés legyen az országban. Ez ismét a rossz oldalhoz taszítaná az országot.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 14:12:25

@s:

Számára ha pech is, ez későbbi ügy. Most a ballibek a fő vesztesek.

Spermahajder 2017.11.29. 14:13:22

Ünnepélyesen fogadom, arra a pártra fogok szavazni, amelyik szent ígéretet tesz, hogy ezt a gátlástalan, szemét tolvaj bandát elszámoltatja az utolsó fillérig, minden pereputtyával együtt az alapító atyától a Sajátlábún keresztül hetediziglen, beleértve a haszonélvezőket az utolsó trollig, felkutatva az összes svájci, kajmán-szigeteki és egyéb számláikat. Ámen!

s 2017.11.29. 14:13:51

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A vallásit is tiltani kellene. Csak simán kaját kell adni, aztán elmenni haza.

2017.11.29. 14:15:24

@Magyarország Europa jövője.: Tuggyuk! Meg eeemúúúúúttnyóóócccéééév! Beee-beeee!

s 2017.11.29. 14:17:13

@_most_: ron werber állítólag kiváló kampány szakember. A lejárató kampányokban kiváltképp. De szerintem nyomába sem ér orbánnak. A jelenlegi kormányt nála jobban senki nem képes lejáratni.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:18:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

kényszeres valóban sőt
paranoid is a vezér

én nem tennék ellene
ha nem alakulna ki diktatúra

neki azonban már lejárt régen a szavatossági ideje
még jó hogy USA-ban van egy törvény amely megakadályozza, hogy egy elnök 2-nél többször kerüljön hatalomra

s 2017.11.29. 14:18:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A rövidlátás orbán egyik fő erőssége. Bár talán inkább gyengeséget kellett volna mondanom.

Spermahajder 2017.11.29. 14:21:35

@Magyarország Europa jövője.: Ne törd magad, tudom hogy jön a hideg, de a Lipótot már rég bezárták.

s 2017.11.29. 14:22:41

@The Ghost Wolf O1G: Az izraeliták meg nem adnak sonkát. Ez van, gyerekek. Kompromisszumokat kell kötni.

s 2017.11.29. 14:23:49

@werecke: Akkor orbánék éhen fognak dögleni. Pedig úsznak a pénzben.

s 2017.11.29. 14:25:48

@The Ghost Wolf O1G: Megették maguk. Ők voltak a rászorulók. Egy ilyen hatalom farvizén éldegélő senkiházi alakulatnak szerintem már zabálnivalóra se fussa.

mj112 2017.11.29. 14:27:00

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Speciel arról, amiről itt beszélünk, egyetlen szó sincs.
Ha a máriaremetei dologra gondoltál, az is segítség,
de nem erről beszélünk.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:27:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
te figyelj!

Bulgáriából miért érzed úgy, hogy nem magyarként bele kell szólnod az ország jövőjébe
ide fizetsz adót?

ja, hogy már a szüleid is Kubában cseszték el az idejüket az átkosban, amikor másnak még a szomszédos Ausztriába is tiltva volt a határátlépés

te fogod visszafizetni paks II árát?

Lady Ann 2017.11.29. 14:29:42

Haj, ha Orbán/Soros - kinek vallása szerint - olvassa ezeket a kommenteket, tapsikol örömében. Divide et impera.

s 2017.11.29. 14:31:17

@$pi$: Az 1. és a 3. játszom meg. A többit leszarom.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:31:44

@Lady Ann:
te meg honnan gyüttél?

in vino veritas

s 2017.11.29. 14:35:34

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: Azokat te akarod megbaszni? A lottyadt faszoddal menni fog, mert azért olyan kurva sokan nincsenek.

Lady Ann 2017.11.29. 14:37:29

@Állítsuk meg a .........: Az fontosabb, hogy minek. De megyek is.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 14:38:05

@Spermahajder:

Az meglesz garantálom.
Az ígéret.

Eddig legalábbis minden választoson, minden párt megígérte.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:38:42

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

orbán már harmadjára elnököl
holott sokan inkább az árnyékszéken szeretnék tudni

nem baj majd letarolják, mint buldózer a kerti budit

s 2017.11.29. 14:39:47

@illaim: Politikusnak szánta? Akkor az előre megfontolt szándék ténye is fennáll.

s 2017.11.29. 14:42:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nézd, ha akasztófa állításhoz kellene, én fizetnék többet is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.29. 14:47:06

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Miből látszik, hogy hivalkodó, politikai célú? Azért mert téged meglátnak másodszorra, az orosz kiejtéseddel, akkor elzavarnak a faszba?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 14:50:11

@Állítsuk meg a .........:

Én úgy tudom, ma is Gyurcsány a legelutasítottab politikus.

s 2017.11.29. 14:50:29

@Spermahajder: Akkor nehéz dolgod lesz. Ugyanis mindegyik ezt ígéri. Megtenni már kevesebben tudják és még kevesebben akarják egyáltalán.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 14:51:18

@s:

Demokraták a szólás és vélemény-szabadság nevében akaszgatnának...
Épp mint az ÁVH-s elődeik.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 14:54:10

@Állítsuk meg a .........:

És így meglehetősen nehéz kormányt váltani, a magukat demokratáknak hazudó ballibeknek.

Szerencsére.

s 2017.11.29. 14:55:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Dehogy zavarnák el. Lebasszák egy böllérkéssel és aznap birkapaprikás lesz az ebéd.

s 2017.11.29. 14:58:21

@Ballib cenzúrázók réme 25: Én csak kifizetem a helyet. Az csak nem baj? Tekintsd ezt inkább egy befektetésnek egy jobb Magyarországért.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.29. 14:58:40

@s: Én olyan undormányból nem ennék. Mindenesetre ha volt is alapja a hírnek, az EMMI visszatáncolt, de lehet hogy nem volt és kamu.
birca mindenesetre védi. Jellemző. Ilyen undorító, szervilis barmot még nem láttam a neten mint ő.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 14:59:06

@Ballib cenzúrázók réme 25:
te
ha már ÁVH-S időket említés
akkor álljon eme helyen példaként a Parlament elnöke:

„Drága Laci, te nagy rakás, birkapörköltszagú bajusz mögé rejtőző sz*r, ha nem veszed rossz néven tőlem ezt az apró eufemizmust, sikerült feldühítened, de tényleg, pedig többnyire csak röhögök rajtatok. Ma lett 18 éves a lányom, és szokott tüntetni ellenetek. Fel tudja mérni a súlyotokat. Baromi könnyűnek találtattatok az ő szemében is. És ne legyenek illúzióid, te is fel fogod mérni a tetteid súlyát, te kapanyélre húzott darabnyi sertésbél, ha megkapod majd a számlát. Meg fogod kapni. Amúgy: tüntető gyerek apja vagyok; engem hetedikben kirúgtak az úttörőktől (nem volt ebben semmi politika), KISZ-tag pedig nem lettem soha. Nem volt kötelező ugyanis, én meg úgy voltam vele, hogy ne legyen egy olyan tagkönyvem, amiben EZEK (köztük te) elvtársnak neveznek. Akkoriban te KISZ-titkár voltál, majd az MSZMP Központi Bizottsága Ifjúságkutató Intézetének munkatársaként írtad rólunk a hangulatjelentéseket, onnan pedig 1986-ban – én éppen gimibe jártam – az MSZMP KB Társadalompolitikai Intézetéhez igazoltál.
Már leérettségiztem, amikor 1988-ban te a MISZOT alelnöke lettél. A másik alelnök egy bizonyos Gyurcsány Ferenc volt. Szóval miről beszélsz, te debil karrierpatkány? Ja, a másik lányom öt éves. Tüntetni még nem jár. Azt hiszem, hogy mire ő 18 éves lesz, ti már csak rusnya, borzongató kis barna folt lesztek a történelemkönyvekben. És havi egy látogatás lesz engedélyezve.”
Megjegyzés: Kövér nagyapja „Szocialista Hazáért Érdemrendet” kapott, Kövér apja, Kövér László testvérei és ő maga is MSZMP-tagok voltak.
Most tízmilliárdokat vonnak ki az oktatásból, miközben több mint kétmilliárdba kerül Kövér házi testőrsége"

kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2015/07/K%C3%B6v%C3%A9r-bel%C3%A9p%C5%91je-Acz%C3%A9llal-h%C3%BAz%C3%A1s.jpg

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:00:39

@Ballib cenzúrázók réme 25:
miért ki a ballib?
mindenki aki utálja a fideszt?

ja

FREE TIBET!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 15:01:09

@Állítsuk meg a .........:

Azért nem árt tisztázni, hogy az MSZMP utódpártját MSZP-nek hívják, ami örökölte a tagságot, és vagyont.

Valamint az is tény, hogy amíg Gyurcsány pl jelentéseket körmölt az MSZMP KB részére a Dialógus csoportról, akik cserébe leszóltak a vizsgáira, addig Orbánt és feleségét megfigyelték lehalgatták az MSZMP KB parancsára.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 15:03:09

@Állítsuk meg a .........:

"miért ki a ballib?"

Az MSZP, SZDSZ, DK, Együtt, PM, Bokros, Liberálisok, nevű pártok tagjai, szavazói és szimpatizánsai a ballibek.
Szerencsére kevesen vannak.

Illetve a hírhamisítóik mint pl Index, Hvg, 444, 168 óra, Népszava, ....
Sajnos ezek sokan vannak.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:04:21

@Ballib cenzúrázók réme 25:

hát persze
és kövér milyen fedőnéven is futott a 3/3-as ügyosztálynál?

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:05:48

@Ballib cenzúrázók réme 25:
hát akkor sajnálatos módon a
te agyad mindenkit odasorol, aki nem a fideszre szavaz
akkor kábé 7 millió magyarról beszélünk

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 15:07:22

@Állítsuk meg a .........:

Nézzük az állításaim hitelességét igazoló linkeket:

Mellár Tamástól egy beszámoló :
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA
Illetve az állampárti iratok igazolják a mondataimat:
mandiner.hu/cikk/20120405_viktoria_akcio_lehallgattak_es_megfigyeltek_orbant_es_feleseget
----

Érdekel neked van-e valami hasonló linked, ami igazolja, hogy Kövér 3/3-as volt ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 15:08:25

@Állítsuk meg a .........:

Az LMP-t és Momentumot nem sorolom oda.
Ezeket a ballibek tolják a Fideszre.

Meg azokat se, akik nem szavaznak senkire.
De a felsoroltak tényleg ballibek.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 15:08:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Jó dolog, ha az embertől undorodnak a ballibák. Ez azt jelzi: valamit jól csinál.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:12:02

hát most személyeden nem tudom kilopni
az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárából
orbán
beszervezési nyilatkozatát
és azon szerepel kövér fedőneve

.
de tudom a sztorit egy tbc szűrés alkalmából kilopták a feleségnek a zsebéből a kulcsot
mondjuk ez a jelenet pontosan szerepel a régi hírszerzés elavult oktatófilmjében

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:13:55

meg az is megvan
az a fideszes, aki az egész lehallgatásos sztorit be akarta buktatni
ordibált is orbánnal ha jól emléxem

hazafelé halálos baleset érte

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:15:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
de sajnos
harmadjára miniszterelnök
nálunk nem köztárs elnök irányít
az csak egy marionettbáb

erol 2017.11.29. 15:16:54

@Magyarország Europa jövője.: "Erre nem emlékszem, de arra igen, amikor a liberálisok a tömegbe lövettek, és embereket vakitottak, kinoztak meg az utcákon 2006-ban."
Engem meg gyíkká változtattak, de már elmúlt.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:31:06

@Ballib cenzúrázók réme 25:
szerinted orbán mit tenne
ha a az általa lecsőcselékezett fidesz ellenes tábor
meg akarná dönteni a hatalmát?

elfutna a diliházba,
vagy a tömegbe lövetne?

Egyébként voltak ellenszenves dolgok 2006-ban
de a fidesz erre rájátszott és a tévé székházhoz odaküldött soktucat büntetett előéletű futballhuligánt

mint amikor a boltbezárásos sztori volt
akkor is hasonló volt a forgatókönyv
odaküldött
pár db emberölésért elítélt személyt a bátor kubatov
aki listázott

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.29. 15:34:11

@Állítsuk meg a .........:

Jelenleg a füttyögő csürhét, ellenzkiek által heccelt barmokat védik a rendőrök, akik az ünneplőket zavarják, a tömeg haragjától.

Másrészt meg az ellenzéki csoportok kapcsán a tömeges megmozdulást elképzelni elég nehéz, tekintve hogy egy kisebbecske eső miatt a forradalom rendre elmarad.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.29. 15:36:36

@Ballib cenzúrázók réme 25:
A CÖF-re gondolsz aki a mi pénzünkön szervezkedik?

Scott Tenorman Must Die 2017.11.29. 15:44:19

@The Ghost Wolf O1G: mert ők reklámozzák magukat. a történelmi egyházak nem. mondhatnám azt is, h nem hivalkodnak a jócselekedetekkel.

s 2017.11.29. 15:45:17

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Meg azokat se, akik nem szavaznak senkire."

Kösz, bazdmeg! Haver vagy, ha szar is.

s 2017.11.29. 15:48:23

@Állítsuk meg a .........:

"elfutna a diliházba,
vagy a tömegbe lövetne"

Ezt a kettőt, csak fordított sorrendben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 16:00:57

@Állítsuk meg a .........:

2 ország van a világon, ahol korlátozzák a ME mandátumát: Kína és Vietnám. S egyikbe se a ME a fő vezető.

Miért kellene tehát Mo-on bevezetni egy sehol se létező korlátozást a ME-i pozícióra?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 16:02:36

@Állítsuk meg a .........:

"nálunk nem köztárs elnök irányít
az csak egy marionettbáb"

Ahogy minden más parlamentáris köztátsaságban. Miben lenne tehát a magyar rend különleges?

Scott Tenorman Must Die 2017.11.29. 16:02:47

@ZX: a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete.

most akkor, az irigykedő prolikon, tátott szájjal sült galambot váró embereken kívül, kinek mi problémája van ezzel?

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jaj megkúrt úrfi neked az a bajod, h maxi nagyobb celeb, mint te

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.11.29. 16:07:31

@Állítsuk meg a .........: Valahogy ebben a szörnyű fasiszta diktaturában, EGYSZERSEM volt szemkilövés , kinzás , tömegbelövetés mint ami a liberális idökben igencsak megszokott volt.

De biztos ez is csak véletlen, mint a NULLA százalék hiány, a NULLA százalékos munkanélküliség, a NULLA százalékos inflácio.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 16:11:40

@Állítsuk meg a .........:

Tudjuk mi lenne, mert már megtörtént 2002-ben, amikor Orbán megbukott. Azaz átadná alkotmányos módon a hatalmat.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 16:13:08

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Te fasiszta vagy! Tudd meg: 800 ballib bértüntiző már maga az egész nép!

Énmégújvagyok 2017.11.29. 16:14:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: Sok! Te gyökér. Nagyon sok! 100 nm=3.500 Ft= (kb.) 5-10 adag étel! 1 éhező ember is sok 5-10 már rengeteg és amennyien ebben az országban éheznek, arra már nincs mennyiségi jelző!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 16:16:07

@Állítsuk meg a .........:

Ha lenne ilyen dokumentum a valóságban, ezen héten tennék közzé pont ezredik alkalommal a ballib médiák. Ez olyan, mint Orbán milliárdjai Svájcban, csak Gyurcsánynak van róla bizonyítéka, de ő meg szakdolgozata lapjai közé dugta azt, a szakdolgozata meg elveszett sajnálatos módon.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 16:17:36

@Énmégújvagyok:

Az utolsó éhezés Mo-on pár éve volt, amikoris ballib milliárdosok fogyókúrás céllal Éhségmenetet szerveztek.

2017.11.29. 16:48:28

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Birkuci ! Lehet viccelődni, lehet szórakozni a nincstelen emberek nyomorával, csak egy dolgot nem szabad. Élősködőnek, játéknak, levegőnek és szórakoztatónak nézni őket.
Vigyázz, mert bármikor könnyel lehet belőled és az elvbarátaidból nincstelen, netán hajléktalan és elesett . Nem kell hozzá más csak egy rossz döntés, vagy egy gyors betegség, netán egy bedőlő banki hitel.

De mi lesz ha te is és netán a családod is igy fog járni, mint ezek a szerencsétlenek ? Akkor én is majd röhögjek rajtad,vagy mások majd rúgjanak beléd ? Én a helyedben szégyellném magam ! Mert a szegénység az nem eszméhez kötődik, nem libsi, nem fityeszes , nem mszp-s és nem kdnp-s, jobbikos-- hanem gondhoz, bajhoz és netán sajnálatos eseményhez köthető..

És soha ne mondd azt hogy soha, mert a politikában, a háborúban és a szerelemben olyan hogy "soha " nem létezik. Mert sajnos minden viszonylagos és minden ismétlődő is egyben. Ezért talán nem gúnyolódni kellene a szegényeken, hiszen nem ismered hogy miért és hogyan, mikor került az élete a perifériára, mikor és mitől siklott ki a nyomorba. Igy aztán amit nem ismersz, arról ne mondj róla véleményt .Akkor maradsz bölcs ! Mert ha nem tudsz vagy nem akarsz segiteni, akkor legalább ne árts ! Azzal segitesz , hidd el !

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.29. 17:31:41

@jános515:

Nincs nyomor Mo-on. Szegénység van, a lakosság 60-70 %-a szegény, de ki akarna ezen gúnyolódni?

Énmégújvagyok 2017.12.02. 04:12:12

@jános515: Birka elé szórod a gyöngyöt! ez a paraszt fizetett troll. régebben csak bircaman volt, aztán sokasodtak a nevei. Lassan "Háború és béke" hosszúságú nicken fogja írni a hülyeségeit.
süti beállítások módosítása