Neked is leesett már, hogy mekkora átverés volt a kormány által benyújtott alaptörvény módosítás, amit a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás után nyújtott be a kormány?
Röviden foglaljuk össze a történteket. Hiába volt a több milliárd forintot felemésztő kormányzati kampány, a…
Azt mondja az MSZP-DK sunyikoalíció, hogy azért nem segítenek az olimpiai aláírásgyűjtésben, mert 1, a Momentumosok ezt kérték és, mert 2, „nem akarnak rátelepedni”. Én meg azt mondom, hogy hazudtok, mint a vízfolyás.
Talán sokak számára távoli egzotikumnak tűnhet, hogy észak-amerikai egyetemeken papagájszínű felnyírt hajjal lázadó diákokkal kell a szólásszabadság híveinek összecsapni.
Antall Péter, egy a maguk adóforintjaiból fizetett közintézmény vezetője. A következő cikket osztotta meg Facebook oldalán: „2001. szeptember 11-én a világ élő adásban nézte végig a New York-i World Trade Center ikertornyai elleni támadást, és azok összeomlását. Viszont a kezdeti kábulat után…
A Határvadász-képzés facebook-oldal hétfő délután egy általános iskola tanulóinak rajzpályázat keretében "határvadász" kategóriában készített alkotásaiból közölt néhányat. Nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy dühöngjünk.
Mától nem fogható rengeteg háztartásban a Hír TV, ugyanis a UPC eltüntette az analóg adás csatornái közül a Hír TV-t.Telefonos rákérdezés után az ügyintéző megerősítette, hogy ez a helyzet és az általános szerződési feltételekre hivatkozott.
Számításaink szerint több mint 200 ezer előfizetőnél…
Nagy politikai innovációnak próbálták beállítani a baloldalon az előválasztást. A felvetés akár működhetett is volna, de ez az intézmény nálunk ismeretlen, politikai kultúránkban pedig nem is fog meghonosodni.
Ha jól emlékezem, akkor Horn Gábor illetve az ő általa gründolt Republikon Intézet…
A nemzet fogalmának totális kisajátítása, a mások demokrácia iránti elkötelezettsége miatti lehazaárulózás, a kizárólagosságra, az egyetlen igazság birtokosának címére benyújtott igény rohadtul nem új a jelenlegi kormánytól. Az sem, hogy a tőle független sajtó következetes ellehetetlenítésével, a…
Az 1980-as évek politikai vitái jelentős részben az önazonosság kérdéséről szóltak. A szovjet rendszer fogságából felszabadulva Magyarországnak meg kellett találnia saját „helyét”, amely figyelemmel van történeti, kulturális értékvilágára és megfelel a jövőbe vetett politikai várakozásainak. A…