A valódi viták otthona

Reflektor

Primitív lelkek

Bakács Tibor írása

2018. január 14. - baum

 50.png

Fel vagyok háborodva, mint ember, mint keresztény, és mint magyar keresztény ember is, olvasván azokat a nemtelen támadásokat, amik Mészáros Lőrincné Kelemen Beatrix festőművész asszonyt érték. A Soros trollok és álcivilek olyan gúnyolódó hangot engedtek meg maguknak a táblakép művésszel szemben, hogy kénytelen vagyok szakmailag szétzúzni aljas karaktergyilkosságukat. Tisztában vagyok vele, hogy egy pillanatra sem vizsgálták a remekeit esztétikai szemmel, azért gyalulták le a vidéki művésznőt, mert a férjét a kreativitása miatt irigylik, a vagyona miatt gyűlölik. Percemberkék sikoltoznak. Semmi baj, Beatrix úgy is az örökkévalóságnak dolgozik, nem a mának.

Ha végigfuttatom szemem a már most is gazdag életművön, azonnal beugrik Marcel Duchamp vagy Paul Delvaux önirikus szürrealizmusa. De helyesebb lenne azt mondani, hogy ők állnak Mészárosné művészetéhez közel. A lélek színei és a színek lelke egybeolvad a művésznő ecsetkezelésében, ezáltal ablakot és ajtót nyit a műkedvelő előtt, hogy elinduljon azon az úton, ami az élet, ebben az esetben Beatrix asszony életébe vezet be. Lehetséges-e a csoda? Beleláthatunk-e egy felcsúti művész legrejtettebb titkába, a lelkébe, ahol leginkább Istennel szokott beszélgetni? Igen.

 

A hullámformák, a gömbmotívumok, a maguk puha lebegésében arra a tudatalatti világra utalnak, amibe Beatrix asszony az ecsetjét mártja. Ha nem lenne némileg pejoratív, azt mondhatnám róla, hogy kifejezetten nőies művészetet művel. De most nem annak konyhába illő eredetére gondolok, hanem arra, hogy egy nőnek mennyire gazdag és színes élete van akkor, ha belegondol, mekkora utat tett meg a párjával együtt a gázcsőtől Adriáig. A „nőies” jellegét abban is látom, hogy ezekkel a színekkel és formákkal képes gyógyítani olyanokat, akik elvesztették a szépség iránti érzéküket a mindennapi létharcban. Pedig csak ki kéne próbálni, a kezelés működik. Egy tizenkét órás betonozás után nincs üdítőbb látvány, mint Beatrix asszony olajjal összekent látomása. Csak egy jó kávé, megfelelő távolság a perspektívához, s kibomlik a világ harmonikus összjátéka még az előtt is, aki a műélmény előtt öngyilkosságon törte a fejét a sárga csekkek miatt. Amikor André Breton a tisztán pszichikai autizmusról beszél a festészetben, gondolhatott volna Kelemen Beatrixra is.

 

De a művésznő friss hajtás, alig hat éve kezdett bele, de bátran mondhatjuk, nem töltötte haszontalanul az időt, számtalan képzőművészi fogást sajátított el. Ennek ellenére a kiégés veszélye nem fenyegette. Az sem véletlen, hogy sem a fény, sem a tér nem érdeklik őt mélyebben, de ez Beatrix lázadása azok ellen, akik a múltra és a jövőre is gondolnak, csak a mában élőkről feledkeznek meg. Amikor az ő fantáziavilágába belépünk, megnyugszunk, mint kutya a vacsorája előtt. A szürrealizmusnak mindig is volt kapcsolata a munkásosztállyal, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy távolról szemlélte őket, empatikusan. Nem szlogenekben gondolkodott, hanem olyan szerű flowkban, áramlatokban, amik csak úgy ömlenek Beatrix asszony lelkében. Horgas Eszter fuvolaszólója a kompozíciókhoz abszolút illik, mindegy, hogy kik hallgatják, áfa körösök, vagy ner lovagok.

 

Én büszke vagyok erre a nőre, mert nemcsak papnő ő, hanem olyan szoknyás, aki a média fronton is helyt áll. Az Echo tévé ügyvezető igazgatójaként átlát az elektronikus szita rostján, nem véletlen, hogy az Echo tévére jó ránézni, tiszta terápia. A gecizők miatt nem is merem javasolni, hogy megpróbálhatná Beatrix asszony a plazmán keresztül történő festőművészeti tanfolyam indítását is! Az a legenda járja, hogy sokszor csak egyik kezét és három ujját használja, kis terpeszben, amikor húz egy lila dimenziót a síkba.

 

Vagyis buzi, soros, zsidó, geci civil, akik szemöldökcsipesszel fogjátok meg az ecsetet, ne hogy már ti mondjátok meg, mi a kánon? Mi a szép és csúnya?! Ki a festő és ki a mázoló?

 

Csak az vigasztal, már rég nem éltek, amikor Mészáros Lőrincné Kelemen Beatrix képet még mindig csodálják a japán turisták a Tate Galleryben.

 

Bakács Tibor

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9613575651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.14. 19:31:38

Ha ballib lenne az alkotó, lelkendeznél mekkora hatalmas művész.

macska az úton 2018.01.14. 19:54:24

Ha már a kép címe "Az életem színei", akkor kicsivel több narancsot elbírt volna még a vászon. Hiszen a gázcsőtől az Adriáig vezető út nem csak uniós milliárdokkal, de leginkább Orbán Viktorral van kikövezve.

Sólyom Tomi 2018.01.14. 20:50:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ez nyilván deduktíve következik abból, hogy te lelkendezel Bejajasszony munkássága láttán.

ulpius66 2018.01.14. 21:09:16

Ez a Bakács, "az" a Bakács?

Ruzsa Söndör 2018.01.14. 21:10:44

Értem én a szarkazmust, de érdemei feletti a törődés ezzel a szerencsétlen asszonnyal. Még a végén szalacsi sztár lesz...

ulpius66 2018.01.14. 21:20:05

@Ruzsa Söndör:

Ne fikázd a Bakácsot!

Igen-igen fontos témát feszeget....."Vagyis buzi, soros, zsidó, geci civil, akik szemöldökcsipesszel fogjátok meg az ecsetet, ne hogy már ti mondjátok meg, mi a kánon? Mi a szép és csúnya?! Ki a festő és ki a mázoló?" --- itt van a Bakács, és ő megmondja a tutit!
(az pedig még véletlenül se zavarjon senkit, hogy Bakács egy buzi-zsidó soros-geci.......elnézést a nem hű idézetért)

leapyear 2018.01.14. 22:24:30

@ulpius66: Úgy tűnik, a lopakodó. Nagyszerű, hogy mostanra már sikerült megemésztenie a szalámit és ismét az erkölcs magasságaiból kritizál. Csakhogy ezt már kizárólag úgy teheti ha mélyen benyal az aktuális hatalomnak.

leapyear 2018.01.14. 22:29:10

Figyi lopakodó: Valakit nem azért gyűlölnek, mert esetleg nagy vagyona van, hanem azért, AHOGY a vagyonra szert tesznek esetleg.
Bakács, te hiteltelen ember vagy, nem szólhatsz le és nem minősíthetsz másokat. Te nem!
A Puzsér (még) megteheti de te nem.
Ezek a képek pedig egyszerűen primitívek, de attól még lehet, hogy tetszenek valakinek. Régen még kellett tehetség a művészethez, ma már csak mecénás kell. Ez van.

morph on deer 2018.01.14. 23:59:42

@macska az úton:
“de leginkább Orbán Viktorral van kikövezve.”

Hát azért még nem eléggé! Itt-ott bizony még akad pár méretes kátyú amiben elférne pár lapátnyi orbán.
Már csak hogy zökkenőmentesebb legyen a haladás a yachtkikötő felé...

Ruzsa Söndör 2018.01.15. 06:21:46

@ulpius66: Mivel érdemeltelek ki? Bakácsot még érintőlegesen sem említettem. Számomra nem létezik. Ahogyan Mészárosné is csak mint parasztasszony. Művészként egy absztrakció. Mondjuk el tudom képzelni, hogy csak a diszlexiád kavarta meg az agyad.

Indriq 2018.01.15. 14:43:37

Ez annak a bizonyos pénztártos lőrincnek a felesége???
Mert akkor megelevenedik a újgazdagék kigúnyolása a Hippolitból.
Annyira gazdagok, hogy a kapát a szájából művészettel akarja ellensúlyozni.... they made my day :)

ételizésítő 2018.01.15. 14:52:21

Mészárosné kb. olyan színvonalon fest, amilyen színvonalon Bakács ír.
Ez a helyesírás egy magát újságírónak gondoló akárkitől (szalámitolvajtól?) elég szánalmas.

Ja, és a következő cikkben elemezzük azt, milyen Bakács Tibor szalámilopási technikája (hülyébbek szerint technológiája).

Sólyom Tomi 2018.01.15. 15:08:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Azért is állítottam analógiába veled meg a kommentjeiddel.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 15:12:40

@Sólyom Tomi:

Ez a Bakács - ha ugyanaz - korábban még önálló ember volt, de mostanra sajnos beállt bérretegőnek. Hol itt velem a párhuzam?

Én személyesen az ilyen típusú "művészetet" utálom. Ez utoljára 100 éve volt érték, amikor ez még újdonság volt és kifejezett valamit. Azóta ostoba másolás.

funfun 2018.01.15. 15:13:12

A cím miatt klikkeltem, a posztot nem olvastam. Csak meglepődtem, hogy ez a szalámitolvaj és hazudós még írogat, ahelyett, hogy elbujdosott volna. Emlékszem, ugye azzal védekezett, éhezett, azért lopott. Aki éhezik, az nem téliszalámit lop. És volt anno a híradásokban az a felvétel is, amikor a ruhájából még egyebek is hullottak ki, amiket megpróbált az asztal alá rúgni, tehát nem csak a téliszalámit lopta. Aztán a Farkasházy a Hócipőben adott neki lehetőséget írogatni. Na azóta Hócipőt sem olvasok. Nem különb ez az erkölcsi szar azoktól, akiket kritizál.

funfun 2018.01.15. 15:16:11

Mármint az index címlapján lévő címtől, amiben szerepelt a szalámitolvaj neve.

Sólyom Tomi 2018.01.15. 15:16:21

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ja, merthogy ez a Bakács valaki?! Bocs, rágugliztam, így már értelek.

rallus 2018.01.15. 15:17:37

Boldogtalan vagyok! A mi falunk újságjában néha megjelenik egy-egy helyi alkotó verse, de mivel nem felcsútiak vagyunk, így nem rajtunk sziporkáztatja csodálatos intellektuális humorát a belvárosi szürkeállomány... Akik különben életükben nem tettek 5 forint ára hasznos dolgot sem...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 15:21:36

@leapyear:

Ma már a modern művészet ötlettelenség és tehetségtelenség halmaza.

Csak azokat ismerem el, akik láthatóan paródiaként művelik az egészet, s jót röhögnekj a sznobokon.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 15:22:12

@Sólyom Tomi:

Nem azért.

Hanem mert korábban önálló véleményei voltak dolgokról.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.15. 15:47:18

@rallus: Aha. Már értem, frusztráltságod oka a falusi bunkó kisebbségi komplexusa a fővárosi értelmiséggel szemben.

rallus 2018.01.15. 15:54:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Addig örülj, amíg vannak falusi bunkók, mert a magadfajta fővárosi értelmiségiek életben maradásának ők az előfeltételei! Nélkülük hamar megennétek egymást és lennétek nem átvitt értelemben IS végtermék...

2018.01.15. 15:56:20

Tyűha, mekkora művésznő a Lölö felesége őnagysága B+!

2018.01.15. 15:58:05

@rallus: Hamarosan a robotok helyettesíteni fogják a vidéki suttyókat. Szóval vagy képezd tovább magad intelligens, rendes emberré, vagy elveszik a robotok a munkád!

rallus 2018.01.15. 16:02:05

@MACISAJT:
Bakács egykor nagyon jó kritikákat írt, sosem csalódtam olyan előadásban, amit ajánlott és ha valami rossz volt, azt is gyakran egyformán láttuk. Aztán azt hitte, hogy magához ölelte a szürkeállomány és ide jutott..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.15. 16:02:24

@rallus: hehehe... te még itt tartasz hogy a paraszt tartja el a városiakat? :-))
Öcsém! Száz évvel le vagy maradva!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 16:03:36

@MACISAJT:

Felesleges bántani őt. Bár ballib volt mindig, azon belül sok eretnek nézete volt. Pont ezért nem kapott soha rendes munkát a ballib agytröszttől.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.15. 16:03:36

@MACISAJT: A művészeti értékekről valami, vagy csak a szerzőt tudod karakter gyilkolni?

rallus 2018.01.15. 16:05:12

@Dr. Trejo:
Még van időm felkészülni, de neked leáldozott, mert már ipari mennyiségben gyártják a műtrágyát..

rallus 2018.01.15. 16:11:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Még a lombikban fogant, szintetikus tápon felnőtt belvárosi entellektüel is csak áttételen keresztül képes életben maradni Gyuri bácsi dollárjai segítségével!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.15. 16:17:59

@rallus: Jól van! Te csak túrd a földet, nekünk elég a műtrágya gyárból befolyó haszon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.15. 16:30:32

@Scott Tenorman Must Die: Látom sok év múlva rájöttél, hogy a Randevúban amikor lecsaptunk, ez volt az egyezményes jel a kidobóknak, hogy kezdjük a bunyót. :-))

MACISAJT 2018.01.15. 16:40:01

"Vagyis buzi, soros, zsidó, geci civil, akik szemöldökcsipesszel fogjátok meg az ecsetet, ne hogy már ti mondjátok meg, mi a kánon? Mi a szép és csúnya?! Ki a festő és ki a mázoló?"

De.Pontosan ez történik-itt is, ahol ez az elmeroggyant elsült-hogy a felsoroltak mindig, mindenről megmondják a tutit.

Mert ez a "liberálisok" privilégiuma.

MACISAJT 2018.01.15. 16:42:16

És hozzátenném még a "Globális Liberálisok" két pontját, ahogyan pár éve én magam( szerénységem) foglaltam össze:

Első pont:
NEKÜNK "liberálisoknak" mindent szabad. Szabad országokat bombázni,országokat lerohanni, szabad náci mintára külföldön koncentrációs táborokat fenntartani, szabad célzott likvidálásokkal gyilkolászni, szabad kínvallatni, szabad országokat lehallgatni,nemtetsző politikai vezetőségüket eltávolíttatni, államcsínyeket végrehajtani, választott politikusok helyére IMF /Goldmann Sachs funkcionáriusokat beültetni, szabad világgazdasági válságokat okozni és fenntartani, szabad bankóprést alkalmazni...gyakorlatilag nincs olyan ami NEKÜNK ne volna szabad.

Második pont:
Hogy NEKTEK mi szabad, azt majd MI," liberálisok" megmondjuk.
Ahogy azt is mi mondjuk meg hogy ki a művész, író, alkotó,tudós. És ki nem az.Azt is megmondjuk hogy mikor ki az antiszemita, fasiszta, náci, magyarkodó, nacionalista.
Azt is megmondjuk hogy kit kell megbüntetni, száműzni,megbuktatni, kiéheztetni, embargó alá vonni.
MI majd ugyanis mindig mindenről MINDENT megmondunk
Mindezt persze csakis a "liberálizmus" nevében.

MACISAJT 2018.01.15. 16:46:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nézd, nálam aki nekiáll(t) rádió adásban elmebetegségében ( Orbánt) cigányozni,
az végképp lennulázta magát, bár a "settenkedői" mivoltát korábban sem sokra becsültem.Egy szellemi homlessz.
A téli szalámi már csak ráadás, ahogyan ez a poszt is.

Indriq 2018.01.15. 16:53:59

@MACISAJT: a "poén" az,hogy hozzád képest tényĺeg felsőbbrendűek vagyunk.

Mr. Neutron 2018.01.15. 17:01:24

A bérkommentelőknél elég gyakori, hogy újraposztolják a korábbi hozzászólásaikat. Így kevésbé kell megerőltetniük magukat ahhoz, hogy meglegyen a az elvárt számú hozzászólásuk.

Itt fentebb is olvasható egy ilyen "újrahasznosított" hozzászólás. Könnyű felismerni arról, hogy olyan általánosságot tartalmaz, ami alig kapcsolódik a poszt témájához, viszont alkalmas arra, hogy elvigye a vita fókuszát a konkrétumokról a sablonos/ indulatos általánosítások irányába.

MACISAJT 2018.01.15. 17:03:40

@Indriq:

Hogyne, ez a feneette hatalmas ego és "felsőbbrendűség" vitt mindig a vágóhídra...

Ahogy ez az posztíró elmeroggyant is milyen sokra vittem..

Muhaha

Scott Tenorman Must Die 2018.01.15. 17:22:28

@Indriq: szar lehet elviselni nektek felsőbbrendűeknek, h folyamatosan szopat titeket az aljanép

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: egyezményes jel lol, nem inkább az volt, h lecsurogtatsz a hátadon egy kancsó vazelint?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.15. 17:28:31

@Scott Tenorman Must Die: Sokat ittál. Összetéveszted a volt Randevút a Bratovan utcai gőzfürdővel, ahova a feleséged, birca jár. Cicmen, ne igyál korán este!

MACISAJT 2018.01.15. 17:41:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem lesz. Ugyanis ez egyéni ízlés dolga.
Félreértés ne essék: Alföldi Robcsi festményeit sem kommentálom. Ha valakinek az tetszik, magánügye.

Max. a liberális kettős mércét utálom, igaz, azt nagyon.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.15. 17:48:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: tényleg, mi van a blogpszichiáter nickeddel? elfelejtetted a jelszót?

nemecsekerno_007 2018.01.15. 17:58:59

- A "Bakács jelenség" átírata festékre és vászonra.
- egyazon "értéket" képvisel.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.15. 18:28:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: taga nem te vagy. az egy büdös gyökér bunkó, aki meg sem próbál intelligens lenni. te legalább próbálkozol.

Indriq 2018.01.15. 18:29:34

@Scott Tenorman Must Die: örülök, hogy az egész jobb oldalt/illibsi debileket ovi sleppel együtt aljanépezted. Az első bérkommentelő aki reálisan látja a helyzetét :)

Sólyom Tomi 2018.01.15. 18:36:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ja, hogy ez közöttetek a különbség! Neked sose volt?

Scott Tenorman Must Die 2018.01.15. 18:50:04

@Indriq: tisztára nem érted (nem meglepetés, megszoktam már az ilyen retardált ballibsiket). nem azon kéne gondolkodnod, h én hülye vagyok. mert az vagyok. hanem azon, h te még nálam is sokkal jobban. sokra mész a felsőrendűségeddel ha egyfolytában vesztes vagy.

nyihogjak ezen?

Indriq 2018.01.15. 19:06:18

@Scott Tenorman Must Die: az okés, hogy megszoktad a habonyművek mantrázását,de hogy már engem is olvasás után szinte copy-paste-ezel, az már necces

anyadmajma 2018.01.15. 19:22:12

ami szar, az szar, azt kár magyarázni.
Ezek a hazaáruló bolsevik geci fideszesek meg csak ennyit tudnak. bár, ha amúgy meg meggondolom, hogy a férje meg tehetségesebb, mint Zuckerberg, akkor van mám ebben valami. Ugye csaucseszkó neje is a legnagyobb művész volt ám Romániában, ha jól emlékszem:)

anyadmajma 2018.01.15. 19:26:11

@Scott Tenorman Must Die: @MACISAJT: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nesztek parasztok, így védi a senkiházi gazdátok a keresztényeket:
szemlelek.blog.hu/2018/01/14/templomrombolas_kina

Senkik vagytok ti is, agyatlan barmok, az emberiség megcsúfolása, a legnagyobb rákfenéje a világnak.

rallus 2018.01.15. 19:58:44

@anyadmajma:
Elgondolni is gyönyörű, hogy milyen lenne a világ csupa olyan emberrel, mint te!

Scott Tenorman Must Die 2018.01.15. 20:05:46

@anyadmajma: szia könnyenlenyeltük uram, hh most ezt a nicked használod?

ételizésítő 2018.01.15. 23:36:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Miért, most már városban termelik a növényeket meg tenyésztik az állatokat?

Mert Budapesten nem nagyon látom az ilyen jellegű farmokat. Bár a Belvárosban látok jó nagy barmokat, az tény, egy csomót pl. biciklin. De ha azokat ennénk, büntetnének, ha meg a bőrükből csinálnánk cipőt, fizethetnénk a kárpótlást még 100 év múlva is. De lehet, hogy 1000.

ételizésítő 2018.01.15. 23:41:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Meg hát különben is, kommunizmus = szovjethatalom + villamosítás.
Magyarország e téren kiválóan áll, már közelebb a kommunizmus, mint Rákosi idején, és jóval közelebb, mint Kádár idején. És lesz Paks 2 is, hála dicső vezérünknek, Viktor Győzőjevics Orbánovnak.

ételizésítő 2018.01.15. 23:42:26

@MACISAJT:
Miért, nem cigány?
Vagy az, de szégyellitek, hogy egy cigány seggét nyaljátok?
Lehet, hogy csak félcigány, félig meg zsidó.

ételizésítő 2018.01.15. 23:45:45

@anyadmajma:
Nem, Elena Ceausescu asszony Románián belül világhírű tudós volt, több tudomány doktora, nem művész.

CsipkeRózsa 2018.01.16. 14:07:45

Abbahagyhatnátok Bakács Tibor szidalmazását, évekkel ezelőtt lopott élelmiszert, mert nem volt elég pénze, hogy jól lakjon, és jól lakjon a családja. Valójában, soha nem sikerült neki egy megélhetést biztosító állást szereznie.

Mindenki követ el élete során szégyellni való dolgokat, ki ezt, ki mást.

Ahhoz képest, ahogy egy ilyen lopáson sokan és évekig felháborodnak, a mostani kormány ezer milliárdos rablásain, és egyéb bűnein nem tud úgy bedühödni a nagy többség, hogy már régen eltávolította volna őket a helyükről.

ételizésítő 2018.01.16. 18:15:45

@CsipkeRózsa:
Jól lakni kényelmes lakásban lehet.
Jóllakni meg evés közben.

Bakács meg milliókat keresett a tévében bohóckodással, annyit, amennyit más ember 10 év alatt sem keres tisztességes munkával.
Elbaszta, könnyen jött, könnyen ment.
Másrészt aki lopott, az utána ne akarjon megmondóemberkedni.
És nem mindenki jár lopni, akinek nincs pénze. Állt volna le koldulni, és amit kap, abból megveszi.

CsipkeRózsa 2018.01.18. 13:21:35

@ételizésítő:

Igen, igazad van a jóllakással kapcsolatban, ezt tudtam is, itt mégis rosszul írtam.
süti beállítások módosítása