A valódi viták otthona

Reflektor

Megtaláltuk az egyetlen civil szervezetet, amelyet véd a kormány! Kár, hogy autistákat bántalmaznak…

2018. július 11. - Tálos Lőrinc

A civil szervezetek ellen fellépő kormány a civil szervezetek függetlenségére hivatkozva nem tesz semmit egy autistákat fenyegetéssel, szóbeli bántalmazással „gyógyító” csaló tevékenységének megakadályozása érdekében.

Tovább

Az LMP nem szakad szét, csupán megtisztul

  Aki figyeli a közélet eseményeit, láthatja, hogy a 18-as országgyűlési választások után az LMP-t heves támadások érik. Kunhalmi Ágnes rögtön a választás után őket nevezte meg bűnbaknak, miközben a tények azt mondják, hogy az LMP több mint 130 ezer szavazattal növelte…

Tovább

Az LMP és a „lejáratókampány”

Híre ment, hogy az LMP-ben „rendkívüli ülést tartanak az LMP ellen indított médiahadjárat" miatt. A hír majdnem igaz (az ülés nem rendkívüli), az annak nyomán született felháborodáshullám azonban a saját farkába harap: az elnökségi ülés ugyanis pont azzal kíván foglalkozni, hogy a párt belső…

Tovább

Az LMP és a „lejáratókampány”

Híre ment, hogy az LMP-ben „rendkívüli ülést tartanak az LMP ellen indított médiahadjárat" miatt. A belső levelezésből kiszökött hír majdnem igaz (az ülés nem rendkívüli), az annak nyomán született felháborodáshullám azonban a saját farkába harap: az elnökségi ülés ugyanis pont azzal kíván…

Tovább

Gyorselemzés Győri Péter vereségéhez – válasz Pintér Bencének

Pintér hat pontját nevezhetjük minden jövőbeni választásra nézve érvényes majomvezetőnek, ugyanakkor e sorok szerzője nem varrna mindent Győri Péter vagy az odakent kampány nyakába. Sem a jelölt személye, sem az, hogy időközi választásról volt szó, amelyre nehezebb mozgósítani, sem az ellenzéki…

Tovább
süti beállítások módosítása