A valódi viták otthona

Reflektor

Mit ér Karácsony nagyarányú győzelme?

2019. február 04. - Tálos Lőrinc

51135286_2299480640084769_2464077489958289408_n.jpg
Karácsony Gergely nagyon elverte Horváth Csabát. A kérdés az, hogy lesz-e elég ereje arra is, hogy az MSZP rászorítsa a változásokra. Hunvald György jelöltsége Karácsony Gergely próbája is lesz egyben.

27 ezer 500 szavazat a 6 ezer 500 ellen. Beszédes eredmény. Hogy Horváth Csabát még a baloldal örök szavazói is alkalmatlanabbnak tartják Karácsony Gergelynél, az persze nem újdonság. Az arányok – Hogy Horváthot elverték, mint a kétfenekű dobot – csak azért meglepőek, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig hiszünk az MSZP hátországában, beágyazottságában, szervezettségében. Oly sokáig voltak nagy párt, hogy ennek emléke még mindig velünk él. Ugyan a Momentum kezdeményezte olimpiai népszavazás során kiderült, hogy egy frissen alakult és egy törpepárt külön-külön is több aláírást tud összeszedni náluk, de akkor még lehetett hinni abban, hogy direkt nem erőltették meg magukat. Mára egyértelművé vált, hogy még egy legalább nem megalázó eredmény elérésére se tudnak rászervezni, az MSZP Kubatov-listáját már vagy 10 éve nem frissítették.

Jelen sorok írója is alkalmasabbnak tartja Karácsonyt úgy jelöltnek, mint főpolgármesternek, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Karácsony mindössze az előválasztás, előválasztásának az előválasztását nyerte meg. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt kiválasztási procedúrájának ez csak az első - az MSZP-Párbeszéd-DK berkein belüli – fordulója volt, mindössze 34 ezer résztvevővel. A helyzet az, hogy maga a főpolgármester-választás sem lesz más, mint egy előválasztás a bő 3 éve múlva tartandó országgyűlési választásokra. Mi több, még a 2014-es és a 2018-es országgyűlési választás sem volt más, mint előválasztás 2022-re, vagy 2026-ra, esetleg 2030-ra, szóval arra a választásra, amikor egyszer a Fidesz ellenzéke fog nyerni, mert semmi nem tarthat örökké.

Beszéljünk nyíltan: akárki nyeri a főpolgármester-választást, Budapest „erős emberét” Fürjes Balázsnak fogják hívni. Igen, akkor is, ha Tarlós István nyer. Ha nem így lenne, akkor sem jelentene többet egy csak a fővárost érintő – és alighanem szoros – ellenzéki győzelem, mint olyan reményt az ellenzéki választóknak, amely átrendezheti az ellenzéken belüli erőviszonyokat. Karácsony győzelme Horváthtal szemben előszele lehet az „MSZP és vidéke” szellemi megújulásának. A politikai pályáját az LMP-ben kezdő Karácsony Gergelynek egyetlen kérdésben volt konfliktusa Horváth Csabával, ez pedig Vitézy Dávid szerepe. Ebben a kérdésben Karácsony azzal a Puzsérral tart együtt, amely szinte szó szerint vette át az LMP 2010-es és 2014-es budapesti programját. A legfőbb kérdés tehát az, hogy milyen kompromisszumokra kényszerül majd Karácsony az MSZP és vidéke jelöltjeként. Botka László sorsa az intő példa arra, hogy még a saját emberüket, a párthoz mindvégig hűséges, népszerű politikusukat is képesek hátba szúrni, ha az túl sok változást akar egyszerre elérni az MSZP-n belül. Erősen kérdéses, hogy az MSZP lélegeztetőgépén tartott Párbeszéd politikusa komolyabb változásokat tudna elérni, mint Szeged szocialista polgármestere.

Az önkormányzati választásokig hátralevő időszakban el kell dönteni a kerületi polgármester-jelöltek kérdését is. Karácsony Gergely próbája az lesz, hogy meg tudja-e akadályozni például Hunvald György erzsébetvárosi jelöltségét.

Fotó: Karácsony Gergely facebook

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6414607112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.04. 11:59:57

Semmit. Ő a legnépszerűbb a ballib törzsszavazók közt, ez az eredmény egyetlen értéke.

Kivlov 2019.02.04. 13:43:58

összesen érkezett 34 ezer szavazat erre a két csodabogárra? :D
emeszpé, emeszpé, te sz*pni jársz ide...

megvagyhadnagy 2019.02.04. 13:49:04

Cicaharc.
Muhahahaaaaa....

Jakab.gipsz 2019.02.04. 13:52:02

Mit ér Karácsony nagyarányú győzelme? = 0.

Lapozunk uncsi.

rallus 2019.02.04. 14:02:43

Horváth Csaba rendkívül sokoldalú politikus, de Karácsony Gergely még nála is sokoldalúbb! Nincs a világon olyan poszt, amit ők ketten már meg ne pályáztak volna...
Ide jutott az egykor félelmetes baloldal....

gomboc7 2019.02.04. 14:11:42

Azért az vidám történet lesz, ahogy az LMP és a Jobbik mosolyogva besorol a Hunvald mögé. Mert bármennyire is gáz, a VII. kerületben ő az "esélyes ellenzéki jelölt".

Suszter András 2019.02.04. 14:32:03

tipikus példája annak, amikor két jelölt közti különbségre koncentrálunk és máris óriási változásokat vizionálunk, miközben valójában a résztvevők száma lapjáén épp a változtatás lehetősége szempontjából ez egy óriási kudarc. 37.000 embert érdekelt, hogy bizonyítsák Budapest változást akar egy két milliós városban.... Ez nem inkább azt bizonyítja, hogy Budapest sem Karácsony Gergelyre, sem Horváth Csabára nem kíváncsi ?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2019.02.04. 14:38:06

"Jelen sorok írója is alkalmasabbnak tartja Karácsonyt úgy jelöltnek, mint főpolgármesternek"

Alkalmasabb szerintem is mint az ice bucket-es csavo, de a valasztokat ez aligha fogja meghatni.

Larry Silverstein 2019.02.04. 14:43:33

Egyelore nem vette celba Karigerit a Fideszmedia, ami azt jelenti hogy a "megvalasztasanak" nulla a jelentosege.

nnnnnnnn 2019.02.04. 14:49:22

hihetetlen hogy a ballib újságok és blogok úgy beszélnek erről a szavazásról mintha azon kívül hogy bebizonyította volna, hogy a balliberálisoknak unblokk null a támogatottsága, bármi jelentősége is lenne.

Ekrü 2019.02.04. 14:55:44

Budapesten főpolgármestert választhat 1 402 371 fő.Ebből kb 37000 ember volt kíváncsi erre az előválasztásra.No comment...

Brix 2019.02.04. 15:42:07

Szerintem, Karácsony Gergelyen kívül nincs esèlye másnak a vègső győzelemre...Ha Karácsony lesz a kihívó , el fogja verni Tarlóst, hiszen minden tulajdonsága együtt van, ami a politikai sikerhez szüksèges: jó megjenèsű, simulèkony modorú, integratív ember, ráadásul , intelligensebb , tanultabb mint Tarlós , vagy az összes többi ellenzèki kihívója....

Larry Silverstein 2019.02.04. 15:46:35

@Brix: Senkinek sincs eselye Tarlos ellen.

Az angyalfoldi bukmekerek 1:1 milliohoz fizetnek a tarlosvaltasra

Zsuzsa Szecsenyi 2019.02.04. 15:49:31

csak emlékeztetem ezt a baloldalgyűlölő boggert, hogy áprilisban messze az mszp kapta a legtöbb szavazatot pesten az ellenzéki pártok közül - majdnem 20 százalékot.

és azt se feledd el, te baloldalgyűlölő takony, hogy országosan az mszp csaknem 12 százalékot, számszerűleg 682 ezer szavazatot kapott az országban - az általad futtatott liberális törpék együttvéve se közelítették meg ezt. úgyhogy kuss, takony

Larry Silverstein 2019.02.04. 15:53:19

@Zsuzsa Szecsenyi: "áprilisban messze az mszp kapta a legtöbb szavazatot pesten az ellenzéki pártok közül - majdnem 20 százalékot."

Ezeknek a szavazoknak a fele 2022ben mar a temetoben lesz

Element8 2019.02.04. 16:29:35

@Tálos Lőrinc: "Botka László sorsa az intő példa arra, hogy még a saját emberüket, a párthoz mindvégig hűséges, népszerű politikusukat is képesek hátba szúrni, ha az túl sok változást akar egyszerre elérni az MSZP-n belül."

Azért nem semmi, hogy van pofád ezt LMP-s propagandistaként leírni mindazok után, amit április óta műveltetek azokkal, akiknek eddigi legjobb eredményeteket köszönhetitek.

Hadházy Ákossal mi lett?
Szél Bernadettel mi lett?
Kassai Dániellel mi lett?

Azt a hátbaszúrás fesztivált, amit ti az LMP-ben és konkrétan itt, a Reflektor blogon műveltetek a választások után, semmilyen párt soha nem fogja überelni. Hozzátok képest még a Jobbik is úriemberek gyülekezete.

Komolyan azt hiszed, hogy itt mindenki amnéziában szenved?

tegnaptuska 2019.02.04. 16:36:05

@Element8: Igen, komolyan azt hiszi. A jelek és az itteni kommentelők többsége szerint nem is alaptalanul. :)

tegnaptuska 2019.02.04. 16:40:18

@Larry Silverstein: Egy-egy ellen simán veri bárki, aki bármilyen alacsony részvétel mellett megnyeri az "előválasztást".

Larry Silverstein 2019.02.04. 16:42:11

@tegnaptuska: Japerszehogy

A Budapestieknek meg lesz mondva, hogy egy vasat se kapnak, ha nem Tarlos gyoz

oszt jonapot

Element8 2019.02.04. 16:42:35

"Mit ér Karácsony nagyarányú győzelme?"

hvg.hu/itthon/20190204_Elovalasztas_megsem_biztos_Puzser_reszvetele

Ezek szerint azt, hogy Puzsér inkább kifogásokat keres és fülét-farkát behúzva elmenekül a megmérettetés elől. Ezért már megérte.

Szép terv volt a Fidesz részéről Puzsér betolása, mindent meg is tettetek azért, hogy összejöjjön és sikeresen fúrhassa meg a főpolg. választást is, de recsegni látszik már a nagy mű.

ulpius66 2019.02.04. 16:47:20

@Zsuzsa Szecsenyi!

Hát akkor meg végképp nem értem!

Ha az MSZP ilyen jól szerepelt tavaly tavasszal, akkor ezek az MSZP-s szavazók mért nem AZ MSZP JELÖLTJÉT TÁMOGATTÁK?

... és egyáltalán, mi szüksége volt egy ilyen megalázó verségre az MSZP-nek???????

tegnaptuska 2019.02.04. 16:47:38

@Larry Silverstein: A budapestieknek ez eddig is meg volt mondva. A budapesti szavazók több, mint fele konzekvensen leszarja ezt és nem szavaz a fideszre, nem szavaz Tarlósra. Ráadásul, ha a budapestiek azt látják, hogy van esély Tarlós legyőzésére, akkor nem egy-két százalékkal verhető a nadrágtartós, hanem sokkal többel.

ulpius66 2019.02.04. 16:49:30

@Element8: "Szép terv volt a Fidesz részéről Puzsér betolása, mindent meg is tettetek azért, hogy összejöjjön és sikeresen fúrhassa meg a főpolg. választást is"

Ezt melyik mesében olvastad?

Element8 2019.02.04. 16:51:21

@Larry Silverstein: Nem is várnék más választ egy magadfajta Fidesznyiktől aki az anyját is eladná egy bözsiutalványért, de azért azt tanácsolnám, hogy ne magadból indulj ki. Azért mert ti kurvák vagytok még nem lett mindenki az ebben az országban.

Ne felejtsd el, hogy tavaly áprilisban többen szavaztak a Fidesz ellen mint a Fideszre. Addig van nektek jó világ, amíg az ellenzék megoszott, amint ennek vége, nektek is végetek lesz.

Az LMP jó szolgálatott tett ezen fronton, Schiffer a kezdektől keményen dolgozott azért, hogy ne jöhessen létre ellenzéki egység, de amikor már a Kétfarkú Kutyát is magasabbra méri mindenki mint a zöldfideszt, akkor azért sok jövőt már nem lehet jósolni ennek a projektnek, kénytelenek lesztek valami újat kitalálni.

Larry Silverstein 2019.02.04. 16:51:22

@tegnaptuska: Almodik a nyomor, megkarcolni sem fogjatok Tarlos papat

ulpius66 2019.02.04. 16:52:00

@Element8: Ha mán ilyen okoskodó vagy, akkor válaszoljál mán arra, hogy ha a Fidesz tolta be a Puzsért, akkor mért vonta volna vissza, hiszen a következő előválasztáson a fideszes szavazók simán beszavazták volna a Karigeri ellen.......

Larry Silverstein 2019.02.04. 16:54:07

@Element8: Muhaha

Agyonvertek titeket tavasszal, pedig akkor is vartatok a csodat -magas reszvetel muhaha. 2014 ota a Fidesz szerzett szavazokat egyedul, minden mas part kevesebbet kapott mint 4 eve.

Nem lesz semmilyen ellenzeki egyseg, ne aggodj.

tegnaptuska 2019.02.04. 16:56:53

@ulpius66: Szerintem ez az előválasztósdi kifejezetten jó dolog. Az usákoknál is szenvednek még ennél megalázóbb vereségeket is, mégsem fikázzák le az intézményt. Képzeld el, mekkora izgalmak lennének a fideszben, ha ott is ilyenben kellene részt venni, és nem Felcsúton a pálinkás demizson mellett születne meg a döntés arról, hogy például Borsod 2-es választókerületben egy volt besúgó, egy leendő tolvaj, vagy egy éppen gyakorló idióta induljon.

Element8 2019.02.04. 16:59:09

@ulpius66: Úgy szeretem amikor elvakult Fidesz hívők az LMP-t védik, mindig annyira hitelessé teszi az LMP "ellenzékiségét". :)

Kár próbálkozni, meséket ti szoktatok olvasni, mi pedig gondolkozni szoktunk. Értem, hogy neked nincs mivel, ezért neked maradnak a mesék.

tegnaptuska 2019.02.04. 16:59:52

@Larry Silverstein: Nézd, én azt hittem komolyan részt veszel egy vitában, de látom csak hajigálod a szavakat egymás hegyére-hátára. Tarlós papa 2014-ben nem ért el 50%-ot. Milyen duma ez a meg sem fogják karcolni? Focista?

ulpius66 2019.02.04. 17:01:12

@tegnaptuska:

Matuszka!

Mondjuk azt nem tudtam, hogy az usások előválasztáson döntenék el, hogy ki induljon a demokraták színeiben az Észak-Dakotai 5. számú körzetben....

Element8 2019.02.04. 17:02:34

@Larry Silverstein: Nyilván ezért vezényelték ide a teljes Fidesz komment hadtestet, mert zsebetekben a győzelem. :)

ulpius66 2019.02.04. 17:03:05

@Element8:

Én annyira, de annyira szoktam védeni az LMP-s vezetőket, pl. a Széll Bernikét vagy a Hadházyt... azt hiszem az utóbbi három évben ők vezették az LMP-t....

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.02.04. 17:05:21

@Suszter András: Te két dolgot mosol össze.

1. Azt, hogy hányan akarnának változtatni és értelmes jelöltet látni.
2. Azt, hogy ERRE a két jelöltre hányan mennek el szavazni.

A kettő nagyon nem ekvivalens. Itt az előválasztás ELŐTT fel kellett volna mérni, hogy lehet-e olyan jelöltet találni, akivel nem az a tét, hogy ki marad előbb alul Puzsérral szemben, hogy utána Puzsért verje Tarlós, hanem aki győzelemre is esélyes. Mert enélkül, két esélytelen és alkalmatlan jelölt farokméregetése lett az előválasztás, az alkalmas jelöltet kereső demokratikus eszköz helyett.

És már bocs, de a két jelölt farkának mérete a 2 jelöltre, az urulógusukra, annak asszisztenciájára, a szerelmükre, egyéb szeretőikre, és a velük kapcsolatba kerülő prostikra tartozhat, ezt a kört érdekelheti, de a választókat jó esetben nem. De a rarokmérettel foglalkozó trashbulvár rajongóival együtt sem ez a releváns politika tartalom.

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:07:29

@tegnaptuska: s ki mondta, hogy Tarlosnak el kell erni 50%-ot?

karigeri nagy gyozelme, hogy 2%-ot elert

muhaha

ulpius66 2019.02.04. 17:07:40

8. Element!

Oxigén!

Ezek szerint a Széll és Hadházy vezette tünciket, MTVA ostromot is a Fidesz szervezte?

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:08:22

@Element8: A tavaszi agyonveresetek elott is itt voltam

...:)

Element8 2019.02.04. 17:09:02

@Larry Silverstein: Látom a matek se az erősséged.

Fidesz: 2,6 millió szavazat
Ellenzék: 2,8 millió szavazat
valasztas.hu

Element8 2019.02.04. 17:10:06

@Larry Silverstein: Engem nem vert agyon senki. Veled ellentétben én magyar vagyok, nem pártkatona.

ulpius66 2019.02.04. 17:11:02

Egy szónak is száz a vége!

Ismét beleszaladt az MSZP egy akkora pofonba, hogy a fal adja a másikat.....

Mért erőltette az MSZP ezt az előválasztósdit?

Azért, hogy a jelöltje 18%-t kapjon, a Párbeszédes jelölt 82%-val szemben....

NOOOORMÁLIS??????????????????

tegnaptuska 2019.02.04. 17:12:14

@Larry Silverstein: Hát egy az egy ellen valóban nem kell elérnie 50%-ot, így Budapest megszabadulhat ettől a fideszes türhőtől. Te figyelsz, hogy mit írsz, vagy csak úgy nyomod?

ulpius66 2019.02.04. 17:12:25

@Element8:

"Fidesz: 2,6 millió szavazat
Ellenzék: 2,8 millió szavazat"

OXIGÉN!
A te szavazólapodon volt olyan, hogy ELLENZÉK?

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:13:41

@Element8: Kussolsz, azt mi dontjuk el ki magyar

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:14:28

@tegnaptuska: Budapest koszoni, a lippsimentesseget valasztja.

ulpius66 2019.02.04. 17:14:45

Oxigén!

Lásd kivel állsz szemben!

Még segítek is!

Innen mán csak egy lépés, és kideríted, hogy az otthonmaradók is AZ ELLENZÉKRE SZAVAZTAK VOLNA, HA ELMENTEK VOLNA SZAVAZNI!

Ilyen eccerű az élet!

Element8 2019.02.04. 17:15:00

@ulpius66: MTVA "ostromot"? Mármint 2006-osra gondolsz, ahol a rendőröket dobáltak utcakővel, moltov koktéllal, autókat gyújtogattak, üzleteket vertek szét és kirabolták az MTV büféjét, a Fideszhez ma is annyira hű Novák Elődék, Torockaiék? Igen, azt elég egyértelműen a Fidesz szervezte.

Hadházy és Szél nem a Fidesz emberei, ki is zárták őket az LMP-ből.

ulpius66 2019.02.04. 17:15:54

Oxigén!

Egy alapkérdés.

Te tudod mi az a vegyes-választási rendszer?

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:17:20

@Element8: 1. nincs olyan part hogy ellenzek, nem is lesz

2. a valasztasi rendszer nem listas, igy a szamaid marhasagok

tegnaptuska 2019.02.04. 17:17:46

@ulpius66: Meg kellet volna beszélniük, hogy legyen mondjuk 52-48? Akkor az biztos bunda lett volna.

ulpius66 2019.02.04. 17:18:08

Oxigén!

Szóval az LMP fideszes, csak a társelnökei nem voltak azok az utóbbi 3 évben, ezért kizárták őket.
(én eddig úgy tudtam, maguk dobták be a törölközőt.....)

rallus 2019.02.04. 17:21:54

Az igaz, hogy a budapestiek egy része megérdemelné, hogy Karácsony legyen a főpolgármester, de ott is vannak rendes emberek és egyébként is kár lenne újra lepusztítani azt a szép várost.

ulpius66 2019.02.04. 17:22:02

@Larry Silverstein: Természetesen ennek az Oxigénnek fingja sincs arról, mi az a vegyes választási rendszer, de jól elvan magával......

Egyebekben meg, ha CSAK LISTÁS EREDMÉNYEK UTÁN OSZTOTTAK VOLNA MANDÁTUMOT, AKKOR IS A FIDESZNEK KB. 55%-A VAN.....

Majd most májusban kiderül, hogyan áll a Fidesz, hiszem most csak listákra lehet szavazni! (5%-os bejutási küszöbbel...)

Element8 2019.02.04. 17:23:07

@ulpius66: Aki elégedett volt azzal, ahogy a Fidesz vezeti az országot, az a Fideszre szavazott. Mindenki más meg nem. És mindenki másból volt több.

Csavarhatod ezt jobbágykám ahogy akarod, akkor se jön ki más eredmény.

Lehetett írni olyan választási törvényt ami alapján a fenti számokból Fidesz kétharmad jött ki, csak ettől nem lesz több Fideszes. Lehet feszíteni a húrt, lehet nagy pofával szarba nézni mindenkit aki nem áll be jobbágynak, de azért nem tanácsos elfelejteni, hogy ebben az országban nem ti vagytok többen.

tegnaptuska 2019.02.04. 17:23:54

@ulpius66: A normális vegyes választási rendszer az olyan, hogy vannak ugye az egyéni mandátumok, vannak a listán megszerezhető mandátumok, a listán megszerezhető mandátumok esetén működik a kompenzáció intézménye. Tehát normális esetben győztes kompenzáció nincsen, mert hát minek, az már bejutott. Magyarországon a győztest is kompenzálják. Nóóóórmális???

Element8 2019.02.04. 17:27:03

@ulpius66: Ha nem tűnt volna fel, nem a választási rendszerről beszéltem.

Választási rendszert olyat írnak a hatalmon lévők amilyet akarnak, ez viszont nem változat azon a tényen, hogy többen voltak azok, akik valamelyik ellenézki párt neve mellé húztak X-et, mint azok akik az állampárt neve mellé.

tegnaptuska 2019.02.04. 17:28:48

@Element8: Gép előtt ilyenek, asztalnál tudják. Sápadtak, remeg a lábuk, barna a bokájuk. Pont, mint a komcsik 88-89-ben, imádom őket. (Nálunk az egyik fideszes önkormányzati képviselő a dadogásig retteg, hogy megint el kel takarodnia, mint a tanácsrendszer végén.)

Element8 2019.02.04. 17:29:00

@ulpius66: Na látod, érted te ezt. Persze eddig is értetted, nyilván nem azért jöttél ide az LMP-s Ungár Peti blogjára, mert olyan nagyon ellenzéki párt az LMP.

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:29:43

@tegnaptuska: "Tehát normális esetben győztes kompenzáció nincsen, mert hát minek, az már bejutott. Magyarországon a győztest is kompenzálják. Nóóóórmális???"

Nincs olyan kompenzacios rendszer a vilagon amiben a 2%-os karigeri meg a 20%-nyi libbant ballenzeki gyozni tudna.
Az angolszasz orszagokban sokkal jobban kiszoptak volna, ha olyat produkalnak mint mult tavasszal.

Element8 2019.02.04. 17:31:59

@tegnaptuska: Igen, én is hasonlóan vagyok velük. :) Ezek tipikusan azok az emberek, akik maguktól semmire nem jutottak, az egyetlen esélyük egy olyan rendszer, ahol csak nyalni kell tudni.

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:35:49

"SZABÓ ANDRÁS PÉTER (TÖRTÉNÉSZ)
2019.02.04. 11:53

Elérkezett a pillanat, amikor muszáj billentyűzetet ragadnom, mert, ahogy az néhány történésszel már előfordult a történelemben, engem is utolért a történelem.
Minden jel arra utal, hogy szeretett munkahelyemet, az MTA Bölcsészettudományi Központját egy-két éven belül a teljes megszűnés veszélye fenyegeti, és nekem már alighanem néhány hónap múlva búcsúznom kell tőle."

Ez volt a fidesz egyik fontos valasztasi igerete, hogy lecsapolja a mocsarat.

Igy eri utol a tortenelem a beszivargott libbant partmunkasokat.

Element8 2019.02.04. 17:39:04

@ulpius66: Tudod így működik a demokrácia a gyakorlatban. Értem, hogy a magadfajta, Kádár csecsein nevelkedő őskomcsinak felfoghatatlan, hogy miért indít valaki olyan választást, ahol veszíthet (ahelyett, hogy tűzön vizen át ráerőltetné az akaratát azokra, akiket szolgálnia kellene), pedig valójában pont ez különbözteti meg a demokratákat az autokratáktól. Szép teljesítmény, hogy 2019-re oda jutottunk, hogy még az egykori MSZMP utódpárt is klasszisokkal demokratikusabb párt lett, mint a hajdani rendszerváltó Fidesz.

Orbán Viktor a legjobb példája annak, hogy mit tesz az emberrel a hirtelen jött vagyon és hatalom.

Innen indultunk:
www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00

...és oda jutottunk, hogy Orbán hívei ma már azt se értik, miért kíváncsi bárki a nép véleményére.

ulpius66 2019.02.04. 17:42:18

@tegnaptuska:

Matuszka!

Te, én félelmemben mán naponta kétszer összeszarom magam!
(mint a komcsik '89-ben....)

ulpius66 2019.02.04. 17:44:08

@Element8: "Választási rendszert olyat írnak a hatalmon lévők amilyet akarnak, ez viszont nem változat azon a tényen, hogy többen voltak azok, akik valamelyik ellenézki párt neve mellé húztak X-et, mint azok akik az állampárt neve mellé."

Kedves Oxigén!

Jussunk mán el addig a pontig, hogy most akkor az LMP fideszes vagy ellenzéki?

Larry Silverstein 2019.02.04. 17:44:41

@Element8: "Orbán Viktor a legjobb példája annak, hogy mit tesz az emberrel a hirtelen jött vagyon és hatalom."

Szerintem fordulj a polgar jeno hivatalhoz Hagaban, ha nem tetszik a demokracia.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.02.04. 17:45:20

@Element8: Azt mondod, hogy nem az ő erőssége a matek. Valójában nem a TE erősséged.

Ezen a választáson alapvetően 3 féle választói magatartás volt elterjedt. Persze aki "1,2, sok" alapon számol, mert Magyar Bálint szerint az olvasni és szomolni nem tudó gyereket is tovább kell engedni, majd az alapok nélkül később lesz szenvedés az élete, annak a 3-as szám jelenthet valami felfoghatatlanul bonyolult dolgot, de azért, ha lehet, ne ragadjunk le ezen a szinten.

1. Bejutó ellenzéki jelöltre szavaz, mert kormányváltást akar. Mindkét szavazata ellenzéki pártra megy.

2. FIDESZre szavaz, mert nem akar kormányváltást. Mindkét szavazata kormánypártra megy.

3. A szavazatát megosztó választó választó a FIDESZre, vagy annak egyéni jelöltjére szavaz, hogy NE legyen kormányváltás. De ettől függetlenül vagy a helyi jelöltek kapcsán a bizalom, személyes kötődés, vagy valamelyik másik párt kapcsán a "ne az ellenzék egy normálisabb része tűnjön el", vagy akár a "megosztott szavazattal tiltakozok, de azért ne jöjjön az ellenzék" alapon szavazatát megosztó választó.

Ez utóbbi szavazói csoportot ellenzékinek beállítani nettó hazugság bármely olyan embertől, aki képes felmérni azt, hogy a 3 féle taktika létezik.

Természetesen az eleve érvénytelent szavazni akarók is csoport, csak nincsenek benne a szavazatok számában. Az "értelmetlen üzleti pártokra" leadott szavazatok része is kormányváltást nem akaró protest szavazat, de ez a "nem FIDESZre leadott szavazat" csoporton mozog, de aki ezt választja, attól sem várhatsz túl nagy kormányváltó lelkesedést.

De ne feledjük el, hogy az a FIDESZes, aki okkal vette biztosra a győzelmet (ellenfél megosztottsága miatt) az kisebb arányban megy el szavazni, mint az az ellenzéki, aki úgy érzi az élete múlik a választáson. Az össz támogatás felmérésénél a "most otthon marad, de ellenzék esélyénél menne a FIDESZre szavazni" helyzetben lévő szavazóval nem számolni sem okos taktika.

Element8 2019.02.04. 17:46:22

@Larry Silverstein: Nem döntötök ti el lófaszt se. Ez itt a mi hazánk, nem orbánia.

ulpius66 2019.02.04. 17:47:16

Oxigén!

Ismételten kérdem: te felfogod, hogy mi az a "vegyes-választási rendszer"?
(vagy továbbra is le vagy ragadva a listás eredményeknél......hahóóóóóó, ébresztő!!!)

Suszter András 2019.02.04. 17:47:20

@Válasszunk: akkor a Te logikádat követve az is egyértelmű, hogy akik változtatni akarnak, azok nem ezt a két jelöltet támogatják. Ezzel nem is vitatkozom, hiszen ilyen mérhetetlenül kevés szavazóval aligha lehet dicsekedni, vagy Tarlóst kihívni.
Kérdés, akkor ki az akire a változtatni akarok szavazni szeretnének, mert nem látom a jelöltjüket. Másik kérdés, igaz ez nem neked szól, akkor mi a tökömet ünnepelgeti magát Karácsony Gergely és nevezi szokás szerint történelmi jelentőségűnek, hogy Budapesten elnyerte a legkisebb kerület létszámát is messze alulmúló budapesti bizalmát.

ulpius66 2019.02.04. 17:50:47

Oxigén!

Nyilvánvalóan egy szót sem értettél meg belőle, de a " http://valasszunk.blog.hu" pontosan leírta a lényeget!

Element8 2019.02.04. 17:51:06

@Válasszunk: Neki nem erőssége a matek, te viszont a szó jelentésével se vagy tisztában.

Remélem karakterre fizetnek titeket, egyéb esetben kár volt ennyit gépelned.

Megismétlem, hátha második nekifutásra fel tudod dolgozni: "Aki elégedett volt azzal, ahogy a Fidesz vezeti az országot, az a Fideszre szavazott. Mindenki más meg nem. És mindenki másból volt több."

Ennyi. Írhatsz még pár oldalnyi izzadtságszagú magyarázatot arról, hogy 1+1 az 3 meg 4 az nagyobb mint 5, de túl sokra nem mész vele.

Azt azért még hozzátenném, hogy még ehhez az eredményhez is éveken át tartó, folyamatos kampányolás kellett. plakátok minden méteren, letarolt média, zsebre tett közmédia, részben megvett ellenzék, stb.

Element8 2019.02.04. 17:51:48

@ulpius66: Nyilvánvalón kurvára érdekel egy Fideszes propaganda blog. (nem)

ulpius66 2019.02.04. 17:52:19

Oyigén!

Hahóóóóóóóó!

Ismételten kérdem: te az LMP-s szavazókat a fideszesekhez számoltad, vagy az ellenzékhez???????

Element8 2019.02.04. 17:54:20

@ulpius66: Te nem beszélsz magyarul? Már kommentelésre is ruszkikat alkalmaznak? Szerintem elég világosan leírtam, hogy baromira hidegen hagy a választási rendszer. Azt írtam le, hogy hányan húztak X-et a Fidesz mellé és hányan ellenzéki pártok neve mellé.

Azért az ember azt gondolná, hogy legalább egy hangya értelmi képességeit eléritek, de sajnos még ebben is csalódást okoztok. Ekkora hiány van a Fidesznél káderekből, már bárkit felvesznek?

ulpius66 2019.02.04. 17:54:58

Oxigén!

Egyebekben most te kire savaztál?

A Karigerire vagy a Horváth Csacsira?
(mán akkor ha fővárosi vagy, és mint látjuk elkötelezett ellenzéki.....bármit is jelentsen számodra az "ellenzéki" magatartás....)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.02.04. 17:56:11

@Element8: Amit mondasz, arról a szavazat megosztása kapcsán pontosan tudod, hogy nem igaz. Azaz tudatosan valótlan állítva gyalázkodsz.

Egy olyan oldalon belül, ahol a tartalmi kritika helyett a gyalázkodás, a "geci", a "bajszos szar" a divat. Biztos ezt a hazudozást, gyalázkodást hoztad otthonról. Kérlek a továbbiakban, ha velem beszélsz, akkor ezt a viselkedést tartsd is otthon, és használd csak azokkal szemben, akik ilyenre neveltek.

Mert ők, ha már ilyen hazugra és gonoszra neveltek, nem érdekelte őket, hogy ezzel kiket fogsz bántani megérdemlik. Mások viszont a hazugságaidtól mentes, tisztességes kommunikációt érdemelnék meg.

ulpius66 2019.02.04. 17:56:18

Oxigén!

Na, szóval, akkor most az LMP szavazók azok ellenzékiek?

Element8 2019.02.04. 17:56:32

@ulpius66: Természetesen az ellenzékhez. Ahogy láthatod a felmérésekből azóta ébredt fel a többségük és hagyta ott őket. Sajnos sokaknak lassan esett le, hogy az LMP a Fideszt képviseli és nem az ellenzéket.

Azt a 3%-ot ahol most állnak (bár lehet, hogy már csak 2%) nyugodtan hozzácsaphatod a Fideszhez. :) Ennél még a Kétfarkút is többen támogatják.

ulpius66 2019.02.04. 17:59:17

Oxigén!

Nem ide tartozik, csak megkérdem, te jársz tüncizni?

ulpius66 2019.02.04. 18:01:16

@Element8: "@ulpius66: Természetesen az ellenzékhez. Ahogy láthatod a felmérésekből azóta ébredt fel a többségük és hagyta ott őket. Sajnos sokaknak lassan esett le, hogy az LMP a Fideszt képviseli és nem az ellenzéket."

Oxigén!

Ennek fuss neki még egyszer!!

Ki, kit hagyott ott, és ki ébredt fel későn????

ulpius66 2019.02.04. 18:03:36

Oxigén!

"Sajnos sokaknak lassan esett le, hogy az LMP a Fideszt képviseli és nem az ellenzéket."

Erről tud Demeter Mária, az LMP társelnöke is?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.02.04. 18:18:14

@Suszter András: Ajánlom figyelmedbe dr. Kónya Imre tollából az És az ünnep mindig elmarad? című könyvet.

De természetesen, hogy ne csak egy oldalt ajánljak, Moldova György írásait. Sok újabb írása kérte számon az ellenzéket, és még a 2 kötetes Kádárról írt művét is imádtam, ronggyá is olvastam. Az ő riportjai, igaz sokször könyvek és nem újságcikkek, stb. formájában jelentek meg, de mégis őszintébbnek tűnnek, mint a mai médiában bármelyik oldalon megjelenő riportok, és bizony sok mindent ő is számonkért a mai ellenzéken.

Léteznek előfizetések, amikkel régi újságcikkeket is olvasni tudsz, ellenőrizni tudod a Kónya Imre féle könyvben a liberális média jelentős részével kapcsolatban elmondott állításokat. És fel tudod mérni mióta nincs hitelesség, és mióta van sok nemtelen támadás a potenciális riválisokkal szemben.

Azt gondolom, hogy jelenleg megjelent ugyan Puzsér, mert ő médiaszemélyiségként így is úgy is sokat támadott közszereplő és alternatíva lehet a baloldali mocsár ellen, és nem indult ezen a választáson.

Nem indult ezen, és az online választási forduló kapcsán lévő hisztiben úgy érzem neki van igaza. Ehhez nem ismételném meg az érvelésem, de hivatkoznék rá:
valasszunk.blog.hu/2019/02/04/az_mszp_esete_az_online_regisztracioval

Ugyanakkor gyanítom azt, hogy azok akik tényleg jó jelöltek lennének, az ismert helyzetnek nem akarják értelmetlenül kitenni magukat, idejekorán besározódni. Olyan politikai közeget várnak, ahol a normális iránynak esélye lenne. A közegen belül pedig Karácsony úr örül, hogy a maga oldalán lévő tűzhöz közel van, jól meg tud élni belőle, fenntartható az a blokk amiről itt szó van.

Érdekes, hogy sem a Kónya kötet, sem Moldova nem dícséri a FIDESZt. De mindegyik irányból következhet olyan protest szavazat a jelenlegi ellenzékkel szemben, ami a FIDESZt, minden bűne ellenére hatalmon tartja.

Ha pedig ennek kapcsán én is kisebbik rosszt, ebből eredő kényszerhelyzetet szoktam említeni, a szavazat megosztás lehetőségét erről az oldalról vizsgáltam a választás előtt a blogomban, akkor érted, hogy ez miért egy következetes álláspont.

De a magukat a jelenlegi ellenzéki oldalon lévő mocsárral szemben meghatározó jelölt önmaga nem fog jelentkezni egy előválasztásra. De egy párt, pártcsoport önállóan is dönthet arról, hogy milyen jelölteket tudnának akkor is támogatni, ha az adott jelölt ebből nem kér. Ezen az alapon Puzsér már ebben a körben is bent lehetett volna.

De meg lehetne próbálni a "másik oldalról" keresni jelöltet. Azt mondani, hogy elfogadják, hogy most kormánypárti jelölt kell, ezért Orbán környezetéből ők tudnák ajánlani, stb. azt aki a BKK kapcsán sok közlekedési projektet rendbe tett. És vagy indul (ha van rá igény) vagy nem. De ennek már a felvetése is lépéskényszerbe helyezné a FIDESZt, mert ki lehetne mondani, hogy a saját, témához értő és alkalmas emberei közül hogy kezelik a jobb, támogatottabb jelöltet.

szepipiktor 2019.02.04. 19:06:28

A szerző fejtse már ki, hogy a FŐpolgármesterségért induló KG-nak egy kerületi polgármester miért lesz próbatétel?????
Csak? Írni kellett valami hatásvadászt?
Az index címlapos írása is már a legjobb kavarékat idézi.
Elment egy két-három párt saját megmétettetésére 30 ezer ember egy közel 2 milliós városból, aki döntőne a két dfazon között választott csupán, ez ma már itt valami égindulás meg hasonlók.
A kérdés azonban az, hogy a fővárosban jányan akarnak BALOLDALI jelöltet?
Annak kell többnek lennie, mint tarlós vagy msá támogatottsága.
Bszki, a mai ellenzéki újságírás, bloggolás a legsötétemm kommunista kamupropagandát idézi.
Tudjuk, van 30 ember Budapesten, akit érdekel két baloldali jelölt...
.
És ugye csbika menne Zuglóba... Feláldozzák Zuglót a baloldaliak vagy csak jól ki akarnak bszni az ottaniakkal?

szepipiktor 2019.02.04. 19:16:07

@Válasszunk: Elgondolkodtató dolgokat írtál, és gyakorlatilag egyetértek veled.
Kia fenét étrdekel, hogy két BALOLDALI jelölt közül kit szeret jobban 30 ezer fővárosi.
Eleve nem volt alternatíva, de a baloldal úgy propagálja, hogy tarlóssal szemben CSAK baloldali jelölt lehet esélyes....
Hazudnak, de ez a balodaltó évtized óta köztudott.
.
Én már 2004-ben egyetlen esélyest mondtam: Tétényi Éva!
Pogári, jobbközép, megfelelő szakmával és gyakorlattal, csodás emberi tulajdonságokkal (és nő, azaz megfelel a szektásoknak is) és ugye 4 évig működtette Eszetrgomot a komplett fidesz nehéztüzérséggel szemben. Még a gaz meggyest is sikerült eltakarítania.
Tétényi nem kellett, hiszen nem a korrupt megélhetési celeb... Nekik a libás meg a többi kellett.
Most Tétényi mellé megérkezett a csodálatos Lukácsi Katalin! Ráadásul kiugrott kdnsp-s! Polgári értékrend, tiszta és emberi stílus, szintén megfelelő rutin.
A két höls lehet hogy nem a balodlai celebpolitikusok kedvence, de több ideológiát is lefednének, az egyszerű emerektől kezdve a értelmiségiekig bezárólag, vallásmentesen.
De ugye tudjuk, itt a parlamenti küzsöböt ostromló pár leszerepelt párt állítja, hogy majd ők!
De vajon, amikor hatalmon voltak, akkor miért loptak, csaltak hazudtak 24 órán át?

Ekrü 2019.02.04. 21:43:14

@tegnaptuska: "Magyarországon a győztest is kompenzálják. Nóóóórmális??? "-Pont annyira mint a vesztes kompenzáció.Mert ugye a vesztes az annyira rossz volt,hogy nem szavazott rá a kutya sem,vagy legalábbis kevesen.Ezek után miért is kéne kompenzálni?Megmérettetett azt így járt.

enrikokaruszo 2019.02.04. 22:08:53

ez nagyon gáz, gyerekek

Rwindx 2019.02.04. 22:40:50

A kérdéskörről a blogketrec következő posztjának címe mindent elmond: "Trágya ingyen"

Kelly és a szexi dög 2019.02.04. 23:23:28

Fletó kottájából játszik a csávó!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 07:38:17

@MAXVAL bircaman közíró:

1) előválasztásokon az alacsony érdeklődés, kb 10% teljesen normális.
2) a Fidesz előválasztásán 0 ember vett részt

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 07:38:47

@Kivlov: @MAXVAL bircaman közíró:

1) előválasztásokon az alacsony érdeklődés, kb 10% teljesen normális.
2) a Fidesz előválasztásán 0 ember vett részt. na ez a szopás!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 07:39:17

@megvagyhadnagy:

1) előválasztásokon az alacsony érdeklődés, kb 10% teljesen normális.
2) a Fidesz előválasztásán 0 ember vett részt. na ez a szopás!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 07:39:46

@Suszter András:
1) előválasztásokon az alacsony érdeklődés, kb 10% teljesen normális.
2) a Fidesz előválasztásán 0 ember vett részt. na ez a szopás!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 07:40:22

@Ekrü:
1) előválasztásokon az alacsony érdeklődés, kb 10% teljesen normális.
2) a Fidesz előválasztásán 0 ember vett részt. na ez a szopás!

fillérbaszó vadász 2019.02.05. 08:09:36

@Larry Silverstein: "2014 ota a Fidesz szerzett szavazokat egyedul, minden mas part kevesebbet kapott mint 4 eve."

A Jobbik is több szavaztot kapott, mint 2014-ben, okoska.

Kivlov 2019.02.05. 10:23:07

@math0:
minek válasszon elő a fityisz, amikor megvan a fix, győztes jelölt? :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 19:11:13

@Kivlov: felőlem ne válasszon elő, de ne ugráljatok, ha más előválaszt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 19:11:46

@MAXVAL bircaman közíró: felőlem ne válasszon elő, de ne ugráljatok, ha más előválaszt!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.05. 19:13:38

@math0:

Hadd játsszanak a liberó hülyegyerekek választást. Az igazi választáson nem osztunk nekik lapot.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.05. 19:15:30

@MAXVAL bircaman közíró: érved 0.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Kivlov 2019.02.06. 08:49:01

@math0:
Nem ugrál, max örömében.
Ilyen szavazatszámmal megesett előválasztással csak ismét magát járatja le a maszop. És még csak most jön majd Puzsér. :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.06. 09:07:27

@Kivlov: fogd mär fel, te Fidióta, hogy előválasztáson a választásokhoz képest a 10%-os részvétel tökéletesen normális! FRanciaországban például Hollande kb 10%os részvétel mellett nyert előválasztást, és utána legyőzte Sarkozyt. Te azért ugrálsz örömödben, mert idióta vagy, nem ismered a világot. Vagy pedig fizetnek azért, hogy ennyire hülyének tetesd magad.

en.wikipedia.org/wiki/2011_French_Socialist_Party_presidential_primary

Kivlov 2019.02.06. 09:10:48

@math0:
és kit érdekel holland? pláne karácsony? :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.06. 09:20:18

@Kivlov: jól van, Fidióta, nincs érved, nyugszik!

Kivlov 2019.02.06. 10:39:47

@math0:
Érv?
3szor egymásután a 2/3 nem elég érv? szopottgombócballibbantak...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.06. 17:01:25

@Kivlov: Kádár és Hitler sokkal többször nyert, 99%-kkal.

Kivlov 2019.02.07. 08:22:08

@math0:
Igen, voltak még nagy mágusok a történelemben.
süti beállítások módosítása