Budapesten és a vidéki városokban is erősödnek a helyi politikai célokért síkra szálló mozgalmak. Egyre több ember érzi, hogy rá is tartozik az, ami a környezetében történik: bele akar szólni a jövőjét közvetlenül befolyásoló kérdésekbe, hogy rendezzen-e Budapest Olimpiát, akarjuk-e a Ligetprojektet, épüljön-e társasház egy sportpálya helyére vagy mi legyen Győrben a Püspökerdő sorsa. Nálunk jelenleg szinte képtelenség egy választópolgárnak helyi népszavazást kezdeményezni. Az önkormányzatok sem támogatják az innovatív részvételi formákat, sőt néhol még a döntéshozatal átláthatósága is komoly gondot jelent. A népszavazási kezdeményezések megnehezítésével vagy ellehetetlenítésével nem csak az a gond, hogy létrejöhet egy pazarló, túlárazott, környezetet károsító vagy értelmetlen beruházás, hanem a legnagyobb probléma, hogy az emberektől elvették a döntés jogát.

„Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.”- mondta Kossuth Lajos 1852-ben. Csak ezt a gyakorlatban valahogy nem igazán sikerül megvalósítani.

A hazai tendenciákkal ellentétben 1990-től kezdve a világon egyre több önkormányzat vezette be a részvételi költségvetést, mint döntéstámogató eszközt. Számos országban: Kanadától Kínáig vannak olyan városok, amelyeknek a lakosai rendelkezhetnek a költségvetés egy része felett, saját ötleteiket, projektjeiket megvalósítva. Vannak olyan megoldások is, ahol egy beruházási összeghatár felett kötelező közvetlenül bevonni az érintetteket. Vagyis itt nem csak egyes ügyekben kérdezik meg a lakosság véleményét, mint egy népszavazásnál, hanem a lokális gazdasági tervezés alapeleme a helyi közösség részvétele.

2009-ben a becslések szerint 250 településen vezették be a részvételi költségvetést, jelenleg pedig 1500 körül lehet ezeknek a városoknak száma. A gyakran emlegetett példák között van Brazília: a másfél millió lakosú Porto Alegre volt az első város, ahol bevezették a részvételi költségvetést és itt a lakosság a teljes költségvetés egyötöd részéről dönthet. Az országban számos más településen is működik a rendszer, többek közt olyan nagyvárosokban is, mint Sao Paulo.

Az európai példák közül kiemelkedik Lengyelország, ahol a fővárosban, Varsóban és számos további lengyel településen is bevezették és működtetik a részvételi költségvetést. A „lengyel modell” a magyarhoz hasonló intézményi környezetben fejlődött ki és jelenleg közelebb áll egy kvázi-népszavazáshoz, mint a valódi, részvételi költségvetési folyamathoz, ám évről évre egyre kiterjedtebbé és professzionálisabbá válik. Magyarországon jelenleg a 2013. évi CCXXXVIII. törvény szerint nem lehet helyi népszavazást tartani a költségvetésről, a zárszámadásról vagy a helyi adókról – ettől függetlenül az egyes nagyprojektekről (amelyeknek jelentős költségvetési hatása is van) lehetne.

Mire jó – vagy mire lenne jó – a részvételi költségvetés? A Védegylet 6 fontos érvet fogalmazott meg:

1. növeli a kormányzat és a kormányzati intézkedések támogatottságát,
2. növeli a részt vevő politikai erők támogatottságát,
3. segíti a helyi szintű tervezést,
4. csökkenti a rejtett gazdaságot,
5. csökkenti a korrupciót és a közpénzek elpocsékolását,
6. hozzájárul a demokrácia minőségének javulásához.

Még ha el is hisszük, hogy Kossuthnak tényleg igaza van és a részvételi költségvetés jó eszköz lenne a gazdaság újratervezésére, biztosan felmerül ellenérvként: a lakosság közvetlen bevonása a döntésekbe, sokba kerül. Egy népszavazás, vagy a lakosság bármilyen rendszeres bevonása költségekkel jár, ugyanakkor a döntéshozókra irányuló a szigorúbb ellenőrzés, nagyobb átláthatóság valószínűleg csökkenti a beruházási költségeket.

Az egyes svájci kantonokban különbözőképpen szabályozzák, hogy milyen esetekben kell a költségvetésről és a beruházásokról népszavazást tartani, így egy országon belül hosszú idősorok elemzésével vizsgálható a lakosság bevonásának gazdasági hatása.  Lars Feld svájci kutató a kantonok adatait elemezve érdekes következtetésekre jutott. Azokban a kantonokban ahol a kormányprogramokat az állampolgároknak népszavazásán kell jóváhagyni, mielőtt a pénz felhasználják, átlagosan 19%-kal csökkentek a kormányzati kiadások és ez az összeg nagyobb volt, mint a népszavazások költsége. Népszavazásra tehát részben azért van szükség, hogy olyan beruházások jöjjenek létre és olyan módon, ahogy azt az érintettek többsége szeretné. Másrészt azért is kellenek népszavazások, hogy a támogatott beruházások gazdaságosan készüljenek el.

Jelentős költségvetési hatású beruházásról szóló népszavazás megakadályozása nem csak antidemokratikus, hanem akár milliárdokban kifejezhető közvetlen gazdasági kárt okozhat a közösségnek.

Vajon a Fidesz pénzeli Fodor Gábort és Bokros Lajost? Soros György melletti kiállásuk felveti ezt a kérdést. Ha a dékások lennénk, már süvöltenénk is a megfejtést, hogy igen persze (közben persze mi is pont ugyanígy kiállnánk Soros mellett és az ellentmondás egyáltalán nem zavarna minket). Nekünk azonban meggyőződésünk, hogy ezek saját jogon ennyire hülyék.

3,4 milliárd forintba kerül a vizes világbajnokság megnyitóünnepsége. Ez tán kicsit drága egy olyan két órás programra, melynek valódi értelme nehezen értelmezhető. Tudjátok arról a giccsbe hajló ún. „kultúreseményről” van szó, melyet minden nagy világjáték elején tartanak kötelezően, és amibe igyekeznek belesűríteni minimum két évnyi Eurovíziós dalfesztivál életérzést.

3,4 milliárd forint nem kevés pénz, igaz nem is sok; ha a Magyarországon jegyzett 3,5 millió a szegénységi küszöb alatt élő ember között elosztanánk, akkor például 971 forintot tudnánk adni mindegyikőjüknek. 971 forintból egy szegényebb négytagú család akár kétszer is főz ebédet. De hagyjuk a populizmus csábító léhaságát és vessünk pillantást egy valódi és életszagúbb lehetőségre. Ebből a pénzből bármelyik fideszes országgyűlési képviselő építhetne magának egy kisebb stadiont a kert végibe.

A Red Bull Air Race-et engedélyezni sem lenne szabad, mégis állami támogatás kap, az Auróra bezáratását pedig egy olyan törvény alapján rendelték el, amely alapján bármely budapesti szórakozóhelyet be lehetne záratni.

Hazánk lakossága évente 30-40.000 fővel csökken, amiről biztosan nem Soros tehet.

Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke minden évben részt vesz a Pride menetén. A jogegyenlőség pártján ez Magyarországról nézve szimpatikusnak tűnik, viszont közelebbről megvizsgálva nem egyéb, mint színházpolitizálás.

Mosonmagyaróvár fokozatosan veszíti el szellős építésű, zöld környezeti jellegét a jelenlegi fideszes városvezetésnek köszönhetően. A jó gazdasági környezet miatt sokan települnek a városba, amely a lakásigényekben is megjelenik. A hatalomban lévők erre akképpen reagálnak, hogy igyekeznek minden belső szabad területet beépíteni. Ennek ékes példája a Wittmann parknál megjelenő társasházak, a Városközpontban a Flesch mögötti zöldterület, kutyafuttató teleépítése, vagy a Kiserdőnél ökológiai folyosó eltörlése mellett építendő társasházak.

Ennek köszönhetően egyre zsúfoltabb a város, korábban soha nem látott dugók alakulnak ki, a zöldterületek szépen lassan visszaszorulnak. Az általam tévesnek tartott irány által okozott problémákra pökhendien csak úgy válaszolt a polgármester egy képviselő-testületi ülésen, hogy a Városközpont arra való, hogy teljesen beépítsék. Szerintem ezt nem kell kommentálni.

Sok kritika éri a gazdaságtudományban a nehezen számszerűsíthető, kvalitatív adatokat tartalmazó, mélyinterjún alapuló, vagyis a „soft” módszertanok alapján keletkező megállapításokat. A közgazdászok jelentős része arra van szocializálva, hogy nagy mennyiségű adatot, statisztikai módszerekkel kezeljen és ezek eredményei alapján döntsön. Ezen a területen mozog nagy biztonsággal és gyanakodva nézi, ha valaki más eszköztárat használ. Abban a pillanatban azonban, ahogy felnéz a táblázatokból, már ő is más módon értékel. Egy jó elemző pontosan tudja, hogy a számviteli adatok és a gazdasági környezet alakulásán túl egy vállalat jövőbeli kilátásait alapvetően meghatározza a vezetőjének kvalitása, a munkatársak elkötelezettsége és számos olyan tényező, amit hiba lenne figyelmen kívül hagyni. Ha valaki már megtapasztalta, hogy egy kiváló vezető, jó csapattal reménytelennek tűnő helyzetet is megold, akkor azt is tudja, hogy a munkaerő nem csupán termelési tényező, statisztikai adat vagy fix költség, hanem a siker titka is lehet. Egy HR kutatás képes feltárni ezeket az összefüggéseket és a tisztán gazdasági szempontok mellé tesz egy olyan többlet információt, ami segít a pontos véleményalkotásban.

Az Institute for Economics and Peace (IEP) tizenegyedik alkalommal hozta nyilvánosságra a 163 országra kiszámított Globális Béke Indexet (GPI) bemutató tanulmányát. Ez a komplex index 23 mutatóból áll, amely három pillérbe sorolható: társadalom biztonsága (ez alatt például gyilkosságok számát értik), konfliktusok és a militarizáció szintje. A GPI koncepciójában, a „békés ország” azt jelenti, hogy az adott területen nincsenek belső és külső fegyveres, életet veszélyeztető konfliktusok. Mivel ez az értékelés a fenyegetettség hiányára épít, ezért „negatív béke” koncepciójának is hívják.  Magyarország a GPI  rangsor 15. helyén áll, a világ legbékésebb országai közé tartozik.

A tanulmányban a Pozitív Béke Indexét (PPI) is kiszámítják, amely azt mutatja meg, hogy a társadalom megfelel-e polgárai elvárásainak, képes-e erőszak nélkül megoldani a társadalmi konfliktusokat. A „pozitív béke” az, ami megteremti a szükséges feltételeket a változó körülményekhez való alkalmazkodáshoz és a társadalom zavartalan működéséhez.

 A fenntarthatóság értelmezése és a mérése is sokféle koncepció alapján történhet. Az egyik legismertebb, városokra vonatkozó indikátor az European Green City Index, amely 30 európai főváros fenntarthatósági helyzetét vizsgálja 8 szempont szerint.  Az Index alapján, a legfenntarthatóbb fővárosok: Koppenhága, Stockholm és Oslo. Budapest az összesítésben a tizenhetedik, de az energiafogyasztást, a megújulók használatát, az energiahatékonyságot valamint az energiapolitikát vizsgálva („energia” pillér) a legrosszabbak helyzetűek közé tartozik. 1 főre eső energiafelhasználás közel 100 GJ és ennek kevesebb, mint fél százaléka származik megújuló energiából. Hasonló egy főre eső energiafogyasztási adatok mellett a megújulókból származó arány Oslóban közel 65%, Koppenhágában az átlagos fogyasztás ötödével alacsonyabb, mint nálunk és ennek közel 20%-a megújulóból származik. Az egy főre eső energiafogyasztás többek közt Bécsben és Amszterdamban is 80 GJ/fő alatti, Prágában és Rigában nem éri el a 70 GJ/fő éves értéket és Varsóban 50 GJ/fő alatt marad.