Hosszú ideig tartotta – talán a számos jel ellenére is – magát az a vélekedés, hogy a Fideszen belül két erő, két éles ellentétben álló szellemiség feszül egymásnak. Az egyik oldalon az ifjú titánok, akik elvek nélkül, gátlástalanul teszik a dolgukat, ami nagyjából a pénzek professzionális szintű lenyúlásaként foglalható össze. A szorító másik felén pedig az öreg harcosok állnak (például Áder és Kövér), akik elvek és ideák mentén képzelik el a párt és a kormányzat működését. Nos, legyen szó a színtelen és szagtalan háztáji köztársasági elnök Áderről vagy a zsigeri tuskó Kövérről, jól látható, hogy rég szó sincs itt már semmiféle értékről, hitelességről meg pláne.
(Harmadik erőről pedig végképp, hisz a Navracsicshoz hasonló atlantistákra, a szakmaiságra és a korrektségre értékként tekintő gondolkodókra Orbán nyájában nincs szükség.)
Az, hogy a korrupció intézményesítése, a lopás maximalizása mennyire jól megy, kétségtelen, például így épül meg szépen majd minden ahhoz az olimpiához, ami nem is lesz. Az pedig, hogy Áder még a saját szakértő által megfogalmazott, határozott véleménye ellenére is aláírta a Lex CEU-t, jól mutatja Jánosunk tartását. És persze itt van a drága, jó Kövér úr, ezzel a pitiáner házmesterrel ugyan mit is lehetne kezdeni?
Barmot írtam a címbe, ami könnyen válthat ki megbotránkozást, pedig a szónak számos jelentése van. Ahogyan azt az Értelmező szótár+ (Tinta Könyvkaidó, Budapest, 2007) írja:
- (népi, régi) Nagyobb háziállat, általában szarvasmarha. Szólás: Dolgozik, mint az igavonó barom: erejét megfeszítve dolgozik.
- (durva) Durva, állatias viselkedésű ember. Te barom!
- (durva) Ostoba ember. Az csak egy barom, soha nem ért semmit.