Van itt ez az írás, ami arról szól, hogy a csalódott ellenzékiek csak sírnak-rínak („Brühühű, elmegyek, brühühű mindenki hülye, brühühű”), bezzeg a 2002-es Fidesz a vereség után elkezdett tábort építeni. Amellett, hogy a mostani ellenzékhez hasonló, csalódottságból és frusztrációból fakadó, nem éppen elegáns megnyilatkozásokra bőven emlékezhetünk az akkori jobboldaltól is (lásd „panelprolik”, „a haza nem lehet ellenzékben” stb.), egy valami biztos: a 2002-es vereség utáni közösségépítés nyolc éve alatt valódi tábort sikerült építeniük maguknak. Ennek a tábornak akkor minden eleme a helyén volt: egy rutinos, jól szervezett párt vidéki és városi, értelmiségi és nem értelmiségi bázissal a háta mögött, s ami a fő, előbbi és utóbbi képes (volt) szót érteni egymással. A Fidesz táborépítését és azt, ahogyan ezt a közösséget egyben tartja, mindig is becsültem. Egyirányba tartó közösség nélkül ugyanis nem lehet választást nyerni; ha úgy tetszik, nem lehet úgy győzni, hogy a vezérek mögött nincs gyalogság, lovasság, nincsen nehéztüzérség.

Van az a mondás, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Esetünkben Gyárfás Tamás játszotta el a hiperlojális hülyét, hogy aztán azt higgye, hogy megúszhassa a múltbéli dolgait. Persze ebben a történetben nem csak a mór érdekes, hanem maga a leszámolás, ami tökéletesen hozza egy politikai krimi néhány hátborzongató elemét.

Gyárfás Tamás ex-napkeltéstűl, Bol-dogostúl, Katinkástúl, úszóvébéstűl a Fenyő János gyilkosságában való állítólagos felbújtása nélkül is elmehet a fenébe. Önmagában Gyárfás testesíti meg a megalkuvó, pozíciójához körömszakadtáig ragaszkodó, önálló teljesítmény nélküli, előző rendszerben szocializálódott, kimagasló szélirányváltozás-érzékelőkkel ellátott végrehajtói szerepbe kövült archetipust, ami annyira jellemző a mostani NER tagjainak jelentős részére is. Ez az ember azt hitte, (hogy át nem gondolta az tuti) hogy ha beáll a sorba, akkor őt nem fogják elővenni semmilyen vélt vagy valós múltbéli ügyéért. Gyárfás annyira rövidlátónak bizonyult, hogy önmagával is elhitette: amennyiben megcsinálja azt, amire kérik, akkor ő lesz a császár a maga kis szemétdombján. Gyárfás önszántából szervezte meg és hajtotta végre a "magasban" megfogalmazott kívánságokat, csilliárdszámra lapátoltatta ki a pénzt az úszó vb-ből a Fidesz-közeli haveroknak és cégeiknek. Azt hitte, hogy ezzel megásárolta szabadságát, jólétét. Azzal, hogy a vb kínos ügyeit is elnézte neki a Fidesz még a hamis illúziója is meglehetett. De a kések hosszúak, az üzenet pedig egyértelmű volt március 15-e óta.

Ma este kicsivel 8 előtt a 182-es busszal utaztam hazafelé. Egészen elmerültem a gondolataimban, míg meg nem hallottam, hogy egy nő valakit végtelenül undorító módon aláz. Az említett hölgy egy 14-15 éves fekete kislánynak címezte mondandóját, aki a busz másik oldalán ült. Szótlanul.

A választások estéjén fél Magyarország letargiába süllyedt. A pártok értelmetlennek érezték az elmúlt négy év építkezését (sokaknál inkább csak vergődést), a civil szervezetek felzizzentek, ahogy elképzelték a nyakuk köré fonódott kötél szorosabbá válását, az újságírókban azonnal felébredt a munkájuk (a jobbak esetén hivatásról beszélünk) és az egész szakma iránti aggodalom, a kormányváltás iránt elkötelezett állampolgárokban pedig azonnal felmerült a külföldre költözés elkerülhetetlensége. Mind-mind más okból voltunk csalódottak, de a különböző politikai szereplők – az állampolgároktól a pártokig – zsigeri reakciójában volt egy közös pont: sokan nem fogadták el az eredményt.

Az parlamenti patkó látványa miatti összetörtség, megsemmisülés-érzés, menekülési vágy kezdetben szomorúságot szült, ami a következő napok folyamán dühhé fejlődött. Sorra jelennek meg mértékadó hírportálokon a tudósítások a legjobb magyar újságírók tollából választási csalásokról, dezinformálásról, a választási rendszer aránytalanságáról, de még a vidéki szegénység, mint a választási kudarc oka is több esetben előkerül. A független, egyébként magas minőséget képviselő sajtóorgánumok (nevesítés nélkül), pártfüggetlen értelmiségiek konklúziói azt sugallják, mintha bűn lenne vidékinek, szegénynek lenni, hovatovább, mintha bűn lenne a Fideszre szavazni… Egy jól működő demokráciában ez a fajta felelősségáthárítás, és a többség akaratának tiszteletben nem tartása számomra a pártoktól sem elfogadható. Erre most nyilván azt mondja a Kedves Olvasó, hogy a magyar demokrácia nem működik jól. És igaza van! De hogy fogják megújítani azok, akik szintén nem egy tiszta demokratikus szemüvegen keresztül szemlélik a rendszert? Az van, hogy akkor sem léphetünk ki a demokrácia tiszta eszményének keretéből, ha az ellenfelünk ezt megteszi – mert akkor miben különbözünk tőlük?

Orbán Viktor meglepően őszinte politikus, mert mindig előre jelzi, hogy mit fog tenni. 2010-ben azt mondta, hogy forradalom zajlott a szavazófülkékben, s az eredmény feljogosítja a kormányt, hogy politikai akaratának korlátlan érvényesítésével az addigi közjogi kereteket lebontsa és újat (értsd: a saját képére formáltat) építsen helyette, vagy, ahogyan mondták, „befejezze a rendszerváltást” – így is történt. 2014-ben Tusnádfürdőn bejelentette, hogy nem csak liberális lehet egy demokrácia, sőt ma az illiberális demokráciák a „sztárok”, nekünk is ilyen kell – el is kezdte építeni. Most pedig azt mondta, hogy elégtételt fognak venni jogi, politikai és morális értelemben is, vagyis megtorlással fenyegetett – győzelmük esetén alighanem így is lesz. A következő négy év tehát, amennyiben nyer a Fidesz, könnyen lehet, hogy a bosszú bevégzésének és az illiberális demokrácia-projekt befejezésének időszaka lesz, vagyis a nyolc év alatt uniós pénzekből fokozatosan építgetett autoriter rendszer feltehetően elnyeri véglegesnek szánt formáját. Az alap, a váz, a falak már állnak, most jön a tető és kész is van, se ki, se be. Nagyon nem mindegy azonban, hogy mekkora fölénnyel újráznak a kormánypártok. Jelen állás szerint úgy fest, hogy mindösszesen lassítani lehet a már félig kész rendszer befejezését, de ez egyáltalán nem kevés: az építmény befejezetlensége ugyanis szükségszerűen annak erodálódásához is vezet majd, ezért az Orbán-rendszer mindegyre erősebb radikalizmusából nem kérőknek kitartó és hosszú (értsd: több cikluson átívelő) munkára kell felkészülniük. A kommunizmus tapasztalata azonban arra tanít, hogy egyetlen rendszer sem tartható fenn örökké, még ha nagyon sokáig áll is, amelyik a szabadság helyett annak korlátozására, az egészséges közélet helyett az örök ellenségképzésre és félelemkeltésre épül.

A nagy összefogósdit kiabálók, a koordinálás fetisiszták és a taktikai szavazásban hívők kényszeresen mindig arról beszélnek, hogy Orbán leváltása érdekében még az ördöggel is össze kell állni legalább egy szavazásra.

Nyilván a választási törvény belekényszeríti a szereplőket nagyon rossz kompromisszumokba, de ez sem mentesíthet minket, hogy meghúzzunk olyan éles vonalakat, melyekkel egyértelművé tesszük, hogy milyen jövőt képzelünk el Magyarországnak.

Ilyen éles vonal választja el például azon pártokat is egymástól, melyek érdekeltek a NER fenntartásában és azokat, akik valami teljesen újat akarnak építeni helyette. Felelős választóként nekünk kell eldönteni, hogy továbbra is fent akarjuk tartani a NER rendszerét, vagy magunk mögött akarjuk-e hagyni végérvényesen.

Még ma délután is úgy tűnt, hogy végre az MSZP-P is hajlandó tenni valamit a koordinált ellenzéki indulásért. A hírek arról szóltak, hogy 2-2 körzetben visszalépnek egymásnak az LMP és az MSZP-P jelöltjei. Ám estére kiderült: az MSZP-P egyáltalán nem gondolja komolyan. Sőt.

A Zoom.hu úgy értesült, hogy 4 választási körzetben: a belvárosban, Csepelen, Gödöllőn és Szekszárdon léptetné vissza jelöltjét az MSZP, és ezért 27 körzetben kéri cserébe, hogy az LMP és az Együtt lépjen vissza a javukra. A Zoom.hu információ szerint ebben a 27-ben benne van az összes nyerhető budapesti körzet is.

Ennél megalázóbb, a valós társadalmi viszonyokat figyelmen kívül hagyó és sértő „ajánlatot” elképzelni is nehéz. Szemmel láthatóan az MSZP-P direkt olyan ajánlatot adott az LMP-nek, amit nem lehet elfogadni. Mi a fene történik itt? A MSZP keresztapát játszik? A végén még a kezét is lenyújtja, hogy csókolják azt meg? Ezt az MSZP-s ukázt egyszerűen nem fogadhatja el olyan párt, amelyiknek van tartása és amelyik hitelesen képviseli a szavazóit.

„Aki a célt akarja, annak az eszközt is akarnia kell” – idézik gyakran az „Orbánt el innen, mindegy milyen áron” logikájában hívők. A cél és az eszköz azonban nem eshet egybe bármi áron, amiként nem létezik olyan nemes cél, ami a nemtelen eszközt legitimálhatná.

Akik az LMP-t a kormányváltás kerékkötőjének kiáltják ki – miközben kardoskodnak az MSZP-P, DK mellett és úgy tesznek, mintha mindenki felsorakozott volna már az Orbánt váltók Ártándnál kezdődő és Hegyeshalomnál végződő hatalmas táborába – alkalmasint nem ismerik a mondást, miszerint „nem lehet az ördögöt Belzebubbal kiűzni”. Mégis mit várhat a választópolgár attól a kezdeményezéstől, amely Orbán Viktort és kormányát azokkal a politikai szereplőkkel akarja elkergetni, akik miatt a Fidesz 2010-ben kétharmadot kapott?

Jelen sorok szerzője szerint a taktikai szavazás – hogy a legerősebb egyéni jelöltre szavaz, aki kormányváltást akar – jó ötlet. Sokkal jobb, mint a koordináció, visszalépés. Ugyanakkor kifejezetten ártalmasnak tartom, ha nem taktikai szavazó ellenzéki választók szapulását.

Csúnya választási baki az MSZP-től Újpesten. Ezeket a fotókat ma délután lőtte olvasónk Káposztásmegyeren. Elsőre úgy tűnik, hogy az MSZP arra buzdít, hogy Kiss Péterre szavazzon az újpesti lakosság a vasárnap tartandó országgyűlési választásokon. Viszont sajnos Kiss Péter 2014-ben elhunyt.

Mi történhetett?