A valódi viták otthona

Reflektor

Hálózsákban éltél túl eddig, mostantól ne élj túl!

2018. október 15. - Tálos Lőrinc

cover.jpg
Az utcán élő emberek személyes tárgyainak elégetéséhez való jogot az állam, az állampárt szentesítette. A mai naptól (2018.10.15.) a gyakorlatban is alkalmazható, hogy az életvitelszerűen az utcán élő emberek személyes tárgyait el lehet venni, el lehet égetni. Nincs már kikötés arra vonatkozóan, hogy a legszemélyesebb tárgyak (pl. családi fotók) kivételt képeznének és nincs már szó arról sem, hogy a hibás döntés alapján elégetett tárgyak (basszus, a magántulajdon miért nem magántulajdon azok esetében, akiknek nincs fedél a feje fölött?) megsemmisítéséért anyagi kompenzáció járna. (Igaz, végül nagyvonalúan elengedték, hogy legalább fizetnie ne kelljen a rászorulónak holmija elégetéséért.)

Tovább

Ápoló leszel vagy katona…

vagy munkanélküli, ha nagyon ugrálsz

chaplin-modern_idok-s.jpg

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, még augusztusban jelentette be, hogy az államigazgatásban 15-20 százalékos létszámcsökkentést terveznek. A friss sajtóhírek pedig már 9-10 ezerre teszik azoknak az államigazgatási alkalmazottnak a számát, akiktől október végéig búcsút venne a kormányzat. Talán sokan emlékeznek még, korábban milyen karcsú minisztériumokat és kormánytisztviselői kart ígért sok-sok alkalommal Orbán Viktor, változások pedig történtek is 2010 után, azonban a dolog csak részben valósult meg. És az a rész se okozott sok örömet senkinek a kezdeményezettek körén kívül.

Míg a vezetői posztok száma - egyetlen barátot se illik megbántani – vígan gyarapodott, addig a valódi munkát végző és munkájához értő kollégák száma erősen csökkenni kezdett, ez a csökkenés pedig ma is zajlik. A tapasztalt munkaerőt pedig gyakorta tapasztalatlan váltja fel ott, ahol egyáltalán felvesznek valakit. (Pont úgy van ez, mint amikor kivágnak egy 50 éves fát, majd azt mondják, hogy de ültettem helyette egy másikat.) Persze senki egyetlen pillanatig ne gondolja, hogy a mostani brutális leépítés majd a pártfunkcionáriusokat vagy a holdudvar képviselőit érinti, ahogyan azt se, hogy a cél bármiféle megtakarítás, esetleg a hatékonyság növelése volna. Nem, a dolog egészen másról szól. Mindez pusztán hideg és akarnok logisztika a kormány részéről.

Tovább

Előválasztással nem lehet legyőzni Tarlóst

 ellenzekikoszoru-e1512057439397-1024x558.jpg

A mai nap délelőtt némileg felpörögtek az események a jövő évben tartandó főpolgármester-választás körül. Tarlós István a miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mégis elindul, és megmérettetik a harmadik ciklusáért. Karácsony Gergely, az MSZP-DK-P immáron örökös listavezetője pedig ahhoz kötötte indulását, ha lesz baloldali előválasztás. Néhány hete az MSZP-s Horváth Csaba szintén az előválasztás mellett tett hitet egy tévéinterjúban.

 

Molnár Zsolt, szintén MSZP-s vezető politikus pedig ma az Azonnalinak azt nyilatkozta, hogy olyan előválasztásban gondolkodnak, amelyben az MSZP, a DK és a P biztosan részt vesz, szeretnék meggyőzni az LMP-t és a Momentumot is. A Jobbikot viszont kihagynák belőle, világnézeti szakadékra hivatkozva.

 

Van egy nagy baj ezzel az elképzeléssel: akolon belül ugyan el lehet játszadozni mindenféle előválasztósdival, az igazi választáson viszont azok is voksolni fognak, akik világnézete nem passzol a sikereiket a múlt században elérő, balosnak mondott alakulatokéval. A rossz hír az, hogy utóbbi fog számítani a főpolgármester személyét illetőleg.

Tovább

Ha választani kell a Szent Korona és egymillió forint között, Volner Jánosnak helyén van a szíve

 koronas.jpg

Volner János frontális támadást indított pártja, a Jobbik vezetése ellen. Elmondása szerint csalódott, mert a Jobbik vezetése feladta a párt nemzeti identitását, és valami meghatározhatatlan középpártot akarnak belőle farigcsálni, jól hozzádörgölődzve a balközép liberális pártokhoz.

 

A helyzet elmérgesedni látszik: pár napja, amikor a frakció kizárta soraiból, Volner akkor még azt írta közösségi oldalán, hogy béke van szívében, nem akar senkit bántani. Egy-két nap elteltével már ott tart, hogy a Jobbik vezetésének Soros-kapcsolatairól beszél, amit azzal igyekszik bizonyítani, hogy egy brüsszeli Jobbik által szervezett konferencián CEU-s emberek, meg egy genderkutató is részt vett.

Tovább

Ezért találkozik Erdoğannal Orbán és Merkel

3_2.jpgRecep Tayyip Erdoğan ma Budapestre látogat, ami miatt a fél várost lezárták. Neki kell-e keserednünk, hogy egy diktátornak hajbókol a fél magyar kormány?

Nyilvánvalóan minden jóérzésű ember vérnyomása felmegy, ha azt látja, hogy a magyar állam egy tömeggyilkossal parolázik. Ugyanakkor hasznos szétszálazni a történteket geopolitikailag és reálpolitikailag.

 

Két hete sincs, hogy maga a német kancellár, Angela Merkel fogadta Erdoğant, mégpedig Németország fővárosában, Berlinben. E találkozó elsősorban azért jött létre, mert Törökország stratégiailag megkerülhetetlen helyzetben van Európa és Ázsia határán.

Tovább

Hogyan kaptam gyomorfekélyt a politikától?

gulyasmarton.jpg
"A lehető legnagyobb távolságot szeretném tartani azoktól, akik a sósavas bácsi tempójában támadnak bárkire, aki szerint nem luxus gondolkodni ezekben a vészterhes időkben sem. Ez a mindenhol árulót kereső magatartás engem azokra a facebook-aktivistákra emlékeztet, akiknek egy-két nemes ügy melletti kiállásuk nettó önzés, kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a saját és társaik szemében jobb emberek legyenek, mindezt úgy, hogy a jóemberségi rangsor minden egyes lépcsőfoka egy másik ember, akiről ők kisüthetik, hogy az rosszabb náluk."

Tovább

Csoda történt Szolnokon. Nem fogsz hinni a szemednek.

images_12315.jpg

Bár bírósági ítéletek egész sora tanúsítja, hogy a Ripost című kormányzati bulvármagazin ritkábban mond igazat, mint például a Hihetetlen c. sajtóorgánum, vagy az UFO Világ, most mégis olyan riportot tett közzé, amit a mellé csatolt fotósorozat hitelesít.

 

Történt pedig, hogy tegnapelőtt délután egyszer csak maga Orbán Viktor miniszterelnök jelent meg a szolnoki Szigligeti Színházban. A meglepetést fokozta, hogy Balázs Péter igazgató vezényletével éppen főpróbára készült a társulat. Tehát miközben óriási felfordulás volt eleve a színházban, toppant be a miniszterelnök, ráadásul teljesen spontán. Szinte felfoghatatlan, hogy ebben a nagy katyvaszban miként sikerült fotóst keríteni, aki profi képsorozattal örökítette meg a váratlan eseményt.

Tovább
süti beállítások módosítása