A valódi viták otthona

Reflektor

Végre felhőkarcoló Budapesten, de milyen áron?

2016. december 07. - baum

14136242_2b7283165ce5ea57b41ff921f4101d5d_wm.jpg

A budapesti városrendezés valahogy soha nem kapta el a ritmust az utóbbi évtizedekben. A hetvenes években például az volt a fővárosi trend, hogy csináljunk autósztrádát a városból, lehetőleg a gyalogosok kárára. Ekkor nőttek be a földbe az aluljárók, ahova le kellett szenvednie magát öregnek, fogyatékkal élőnek, babakocsis kismamának, ha át akart menni az út túloldalára. Még a tömegközlekedés sem volt szent, az is kárát szenvedte az autósoknak tett gesztusoknak. Persze, a hatalom részéről ez abszolút öncélú volt, állítólag a 80-as években azért nem volt ún. zöldhullám Budapesten, mert a sok pirosnál álldogálás miatt több benzint fogyasztottak a kocsik, és ez jól jött adóbevételben a költségvetésnek.

 

Budapest a mai napig szenvedi ennek az elbaltázott várospolitikának a hatásait. Igaz volt néhány év, amikor mintha beköszöntött volna a 21. század, ami Vitézy Dávid BKK elnökségének időszakára esett. Ekkor betemették az aluljárókat, egyre több zebra segítette a gyalogosokat, bringautak születtek, felgyorsultak a villamosok, egyáltalán az ember érezhette, hogy van remény. No persze több nem is kellett Tarlós Istvánnak, aki inkább szereti az autósok szavazatát bezsebelni, mint egy élhetőbb városnak a főpolgármestere lenni, ezért gyorsan el is lehetetlenítette Vitézyt, az előre mutató intézkedéseket pedig ott igyekszik visszavágni, ahol csak lehet.

 

A budapesti várostervezés évszázados alappillére volt az is, hogy a fővárosban nem lehetett felhőkarcolót építeni. Természetesen elfogadható és támogatható az az elv, hogy a klasszikus budapesti látkép szent és sérthetetlen, azt őrizzük meg olyannak, ahogy örököltük. Ugyanakkor érthetetlen, hogy külvárosba, rozsdaövezetbe mi a fenéért nem lehetett modern városrészeket álmodni, miért nem alakulhatott ki akár egy világmintára hajazó üzleti negyed, akár egy új budapesti égimeszelő látványosság.

 

Várható volt, hogy örökké nem fog így maradni, és sajnos az is, hogy a változás mögött nem az átgondoltság, hanem haverok pénzéhségének kiszolgálása áll majd. Így is történt: ma a fővárosi közgyűlés megváltoztatta a budapesti városrendezési szabályzatot, így a Kopaszi-gátnál Garancsi István felépítheti saját felhőkarcolóját. Garancsiról annyit kell tudni, hogy mióta Orbán összebalhézott Simicskával, Garancsi lett az új Simicska, vagyis általában minden közbeszerzési pályázatot megnyer, amit Magyarországon kiírnak, és nem Mészáros Lőrinc nyeri meg.

 

A Kopaszi-gátról meg azt kell tudni, hogy kerületi polgármesterként ott sertepertélt körülötte az MSZP mostani elnöke, Molnár Gyula, sőt úgy volt, hogy az ügymenet miatt börtönbe is kell mennie. Ám a végén minden jóra fordult: a Kopaszi-gát valahogy átkerül Garancsihoz, a független ügyészség meg ezek után megállapította, hogy Molnár Gyula végül is nem csinált semmi rosszat. Happy End.

 

A fővárosi közgyűlés mai döntéséről meg annyit kell tudni, hogy Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság elfogadta Riz Levente (a XVII. kerület fideszes polgármestere, a bizottság elnöke) javaslatát, amely kikérte volna az UNESCO véleményét is, vajon szétcseszi-e Garancsi tervezett magasháza a világörökségi védettséget élvező budapesti látképet, illetve annak egy, a parttól távolabbi és így a Gellért-hegy által részben kitakart új helyszínt javasolt. A vége az lett, hogy a közgyűlés nem szórakozott ilyen részletekkel, megszavazták, hogy Garancsi azt épít és oda, ahova azt ő szeretné. Sőt, volt képük azt is elfogadni, hogy nem kell semmilyen hatástanulmány Budapest első felhőkarcolója kapcsán. Megáll az ember esze.

 

Schneller István, Budapest volt főépítésze szerint „a jelenlegi módosítási tervezet teljes mértékig szakszerűtlen, hiszen éppen az átfogó megközelítés hiánya jellemzi. A tervezett 120 méteres épület magányos tömege a Gellért-hegy léptékével fog egyedülállóan és értelmetlenül meredezni egy kedvezően kialakított közpark jellegű területen. A szoliter magasház semmiféle közhasznú értéket nem képvisel, pusztán a befektető hasznát és az esetleges használó promócióját jelenti."

 

Vagyis végre lesz felhőkarcoló Budapesten, ami legalábbis szerintem jó dolog, de ezt megint sikerült egy szűk üzleti kör és nem a budapesti emberek szempontjait figyelembe véve megcsinálni.

 

 

Nuszbaum Tibor

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5012030617

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nuszbaum Tibor: Végre felhőkarcoló Budapesten, de milyen áron? 2016.12.07. 16:26:02

A közgyűlés nem szórakozott részletekkel, megszavazták, hogy Garancsi azt épít és oda, ahova azt ő szeretné. Sőt, volt képük azt is elfogadni, hogy nem kell semmilyen hatástanulmány.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tremoló 2016.12.08. 14:26:37

1. Budapesten felhokarcolot epiteni egy allatsag. Semmilyen ertelemben veve nem illeszkedik a varoskepbe. Csak ra kell nezni a latvanytervre: meg a vak is lathatja, hogy ennel ocsmanyabb valamivel mar nem is lehetne elcsufitani az erintett teruletet. Es ugy gondolom, h az ocsmany jelzovel meg nagyon szolidan fejeztem ki magam.
2. Orban es a haveri sleppje szinte teljesen kisajatitatta az epitoipart az utobbi evekben. Gyakorlatilag meg a magan beruhazasokkent futo projektek egy resze is hozzajuk kotheto. Egy igazi maffia. Fehergalleros bunszivetkezet, ahol a lapok es vele egyutt a penz szetosztasa szamit.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 14:32:50

Az Árpád-híd pesti oldalánál is van két bődületesen nagy épület, kurvára nem kéne oda.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2016.12.08. 14:43:56

Szerintem nincs ezzel baj. Én Pesti külső kerületekbe el tudnék képzelni egy felhőkarcolós üzleti negyedet, mint Párizsban, de Újbudán sem rossz.

dez01 2016.12.08. 15:17:53

A tervezett helyszínen a tervezett fejlesztés egész durva közlekedési káoszt fog okozni. Már most is nagyon necces ott a helyzet csúcsidőben, nem fog elbírni még 1000 autót....

Jakab.gipsz 2016.12.08. 15:23:41

Valóban butaság ( nemcsak nekünk) felhőkarcolót építeni, mi nekünk Budapestre pedig kivált képen szamárság, elsősorban a város északi részébe telepíteni, ami feltartóztatja a hűsítő széljárást a szmog kisöprését a városból.

GézaBá 2016.12.08. 15:28:41

Végre?
Nem kellene minden áron a haladást, fejlődést forszírozni!

2016.12.08. 15:29:02

Már megint az a kibaszott KOCKA(!) hogy miért nem lehet ettől a formától elszakadni azt nem értem!
Lehetne valami organikus forma is és talán még szépre is sikerülhet, majd úgy jár mint az elhíresült Pécsi magasház ami mostanra már éppen eltűnt.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 15:45:18

Jó írás.

Tetszik hogy Molnár Gyula felelősségét se tusoltad el, és eredeti terveit.

Garancsi nyert, mert ő a Fidesz kegyeltje, azokkal a Portugálokkal szemben, akik annak idején Molnár Gyulát vették meg kilóra.

Ez cirka ugyanaz, hogy Mészáros építi az utakat, nem az Alstom meg Strabag, akik Medgyessy és Simor féle szociknak és cégeinek utaltak vissza tanácsadási díjakat.

Az egyetlen különbség hogy az MSZP-SZDSZ eladta bagóért az országot külföldieknek, a Fidesz meg ingyen adja a fejlesztési pénzeket saját kegyeltjeinek.

Ami mégis óriási különsbég. Hisz Garancsi és Mészáros nagyságrendekkel több embert foglalkoztat itt Magyarországon, és nagyságrendekkel adózik többet itthon, mint az MSZP-SZDSZ által propagált multik.

nyelv-ész 2016.12.08. 16:19:35

Függetlenül attól, hogy a felhőkarcoló egy baromság, azért Schnelleren is kiakadtam. Hogyasszongya:

"...semmiféle közhasznú értéket nem képvisel..."

Óbazz, hát milyen közhasznot vágyunk egy toronyháztól?

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 16:53:37

A Molnár Gyula féle eredeti rablás terve itt, ami a kopaszi gátat illeti:

valasz.hu/uzlet/kopaszi-gatlastalansagok-32485
Leisztinger Tamás nagy üzlete legalábbis nem jött volna létre, ha nincs 36 hektárnyi önkormányzati telek az újbudai Duna-parton, továbbá 7,1 hektár, szintén könnyen benyelhető állami földterület, amely "véletlenül" épp a Kopaszi-gát fejlesztési övezetébe esik.

A milliárdos a hagyományos vállalatfelvásárlási modellje szerint járt el: megkaparintott egy minimális részesedést a kiszemelt cégben (az Újbuda önkormányzata által 2003-ban alapított, a 36 hektárnyi préda fölött rendelkező Öböl XI. Kft.-ben), az önrész viharos növelésébe kezdett egészen a döntő befolyásszerzésig (2006-ra már övé volt a társaság 99 százaléka), majd gigantikus haszonnal továbbértékesítette a projektet egy portugál csoportnak.

Male39 2016.12.08. 16:58:07

@Ballib cenzúrázók réme 19:

Azért abban egyetérthetünk, hogy ők is csak annyit adóznak, amennyit muszáj.

Egyébként érdekes párhuzamot vonsz bűntény és bűntény között - azért jó a kegyelteknek adni (és ezért rájuk szabni mindent és megy a korrupció is ezerrel), mert ők adóznak belőle.

Rémbódess 2016.12.08. 17:36:58

@Jakab.gipsz: Ezért lesz tiszta szerencse, hogy a város déli részén épül fel. : D

Void Bunkoid 2016.12.08. 19:15:58

Amúgy nem értem, hogy mi ez a felhőkarcoló-ellenesség, meg városképmegőrzés, meg izé. 2016 van, az összes többi, történelmi európai városban IS vannak már évtizedek óta felhőkarcolók, hadd ne említsem a - elnézést kérek minden budapestitől, de - Budapestnél jóval "nagyobbat szóló" Bécset, ami ráadásul igencsak épít a patinásságára, és az oda látogató turisták igenis a szép város miatt mennek oda tömegével (nem pedig azért, mert olcsó az alkohol meg a drog, mint Budapesten...), és valahogy mégis vannak felhőkarcolói. Még nagyobbak is, mint ez a kocka.

Vili Doli 2016.12.08. 19:31:04

Na és mi lesz abban a felhőkarcolóban, aminek a felépülte nélkülözhetetlen?
Lakás biztos nem, ki megy az égbe lakni.
Iroda lehet - de ennyi? És minek? Szép számmal vannak kiadatlan irodai helyiségek Budapesten.
Egyet tudok elképzelni: siklóernyősöknek starthely, ne kelljen nekik felmászni a Hármashatárhegyre.

Jakab.gipsz 2016.12.08. 19:40:06

@Rémbódess: Ez esetben legalább a természetes széljárást kevésbé zavarja.
De ettől eltekintve is felesleges.
Legalább annyira mint az összes többi ami már elkészült, csak mert tetszetősek (nekem is tetszik némelyik) haszontalan dolog, egy felhőkarcoló.

Pomi42 2016.12.08. 21:01:22

@tremoló: neked kobaltnak, és mindenkinek, aki a cikkbeli képen látható felhőkarcoló-forma miatt hörög.
A Kopaszi-gáthoz hasonló méretű területek és a rákerülő épületek megtervezése többlépcsős folyamat. Először készítenek egy ún. beépítési tervet: ez arról szól, hol húzódnak utcák, hol lesznek épületek (és milyenek: lakó- iroda- kereskedelmi stb.), hol lesznek parkok, kertek, fasorok. Ezen a terven NEM az a lényeg, milyen formájú épületek lesznek, hanem az, max. mekkorák lehetnek, hogyan lehet megközelíteni, kiszolgálni őket, milyen lesz a közlekedés, hol parkolnak.
A cikk egy ilyen beépítési tervről szól (ha jól tudom, egy dán cég tervezte). Persze készítenek hozzá látványtervet is, de ez csak a méretek és a térbeli elhelyezkedés érzékeltetésére szolgálna, ezért is vannak hasábok rajta. Ha a helyi hatóságok ezt a tervet jóváhagyják, el lehet/kell kezdeni megtervezni az egyes épületeket.
Természetesen semmi garancia sincs arra, hogy a felépülő felhőkarcoló szebb lesz, mint ami a fenti képen van (az ingatlanfejlesztők, legyenek bár Molnár v. Garancsi v. tetszőleges portugál, szeretik az utolsó négyzetmillimétert is kisajtolni amit a helyi szabályok megengednek), de hörögni akkor érdemes a rondaság miatt, amikor az épület terveit látod, nem a beépítését.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.09. 07:36:21

@Vili Doli: "Lakás biztos nem, ki megy az égbe lakni."

Kínaiak, szingapúriak rengetegen laknak toronyházakban, csak egy panellakás, mint a többi, fél perccel tovább liftezel.

Viszont a "vállalkozó" - mert egy korrupt csaló kaphat csak egyedül engedélyt erre - nagyot kaszál. Egyrészt olcsó a telek a ház méretéhez viszonyítva, másrészt nagyon drágák lesznek a lakások, irodák, mert gyönyörű lesz a kilátás. Az, hogy mások kilátását elrontja, árnyékot vet sok házra, azt leszarja nagyívben.
süti beállítások módosítása