“I come to bury Caesar, not to praise him.

The evil that men do lives after them,

The good is oft interred with their bones’

Shakespeare, Julius Caesar 

Még mindig sokan foglalkoznak az SZDSZ-szel. A jobboldalon a párt neve még ma is szitokszónak számít, még mindig hat a démonizálás, még mindig van, aki most is eleven és veszélyes  patás ördögnek látja vagy politikai érdekből annak láttatja a már évek óta jobb létre szenderült pártot. Ebből persze kiolvasható egy optimista tanulság is: van élet a halál után, mégha sanyarú is.

Annál meglepőbb, hogy ehhez a démonizáló kórushoz az újbaloldal egyik-másik képviselője is csatlakozik, mint például Gianni Schicchi által jegyzett írás a Reflektor.hu-n. Nem az a meglepő, hogy bírálja a szabaddemokratákat, mert annak az ellenkezője lenne furcsa egy újbaloldali részéről, hanem az, hogy a jobboldal démonizáló, közhelyes toposzait kritika nélkül átvéve teszi azt.

Semmi gond nincs azzal, ha a szerző kritikusan foglalkozik egy kicsit az SZDSZ-szel, de akkor kéretik valóban az SZDSZ-szel foglalkozni és nem egy fantommal, amihez az egykor létező SZDSZ-nek csak áttételesen van köze, és semmiképpen nem azonos vele. A szerző elismeri, hogy amikor az SZDSZ-ről ír, akkor az „sose csak is és kizárólag az SZDSZ-ről szól, hanem az MSZP-SZDSZ kormányokról, azok – jobb híján liberálisnak nevezett – megszorító, magánosító, szabályozásredukáló intézkedéseiről és azon pártokról, amelyek felvállaltan szellemi (és nem egy esetben személyi) örökösei az MSZP-SZDSZ kormányoknak.” Ha jól értem, akkor nem csupán az MSZP-SZDSZ kormányokkal, hanem a 2010. előtti időszak egészével szemben is kritikus. Ennek a korszaknak valóban fontos, de koránt sem domináns szereplője volt az SZDSZ, ezért finoman szólva is méltánytalan a korszak minden hibájáért, bűnéért az SZDSZ-t hibáztatni.

Mint az SZDSZ egyikalapítója 1988-ban és sok fontos tisztségének betöltője, 2009-ig tagja, meggyőződéssel kijelentem, hogy az SZDSZ-nek jelenleg nincs utódpártja vagy közvetlenörököse a magyar politikai életben. Az MSZP, a DK vallhatja magát a 2010. előtti koalíció örökösének, de ők valójában nem az SZDSZ, hanem az MSZP hagyatékát örökölték. A Magyar Liberális Párt vállalja a liberális agenda politikai képviseletét, de semmilyen szempontból nem tekinti folytonosnak magát az egykori SZDSZ-szel, és nem is azonos vele. Megnyugodhat az LMP is, mert szerintem nekik sincs semmi közük az egykori SZDSZ-hez. Félő, hogy ennek az írásnak is az egyik motiválója az volt, hogy jobboldalról őket is gyakran“leeszdéeszezték”. A sajátbőrükön is érezhetik, hogy mennyire káros ez a fajta démonizálás,ezért is jó lenne csínján bánni vele.

Feltehetően a szerző igazi problémája nem is az egyszer volt SZDSZ nevű párt, hanem a balliberális értelmiségi szubkultúra és annak megmondó emberei. Csak hogy ez a szubkultúra sohasem volt azonosaz SZDSZ-szel, tagjainak többsége nem is az SZDSZ-t támogatta, gyakran élesen bírálta a pártot, törekvéseinek, célkitűzéseinek fontos elemeit elutasította, tulajdonképpen a balliberális koalíció holdudvara volt, erős MSZP-s ill. gyurcsányi kötődéssel. Méltánytalan dolog ezt a szubkultúrát az SZDSZ-szel azonosítani és a nekik felróható cselekedeteket az SZDSZ számlájára írni.

Ha a szerzőnek velük van baja, akkor beszéljen nyíltan és egyenesen róluk, és ne keverje ide az SZDSZ-t. Nem csak ezért, mert az méltánytalan ,hanem azért is, hogy az írást valóban komolyan lehessen venni.

Az “eszdéeszezés” ugyanarról a tőről fakad, mint az Orbánozás, gyurcsányozás vagy távolabbról a zsidózás: szellemi restségből és tunyaságból. Amikor valódi létező problémákat nem a nevén nevezzük, hanem egy a mindenért az SZDSZ a hibás (vagy Gyurcsány a hibás,vagy Orbán a hibás) formulával intézzük el. Ezzel épp a lényeget fedjük el és sohasem jutunk el oda, hogy valójában mi is a probléma.

Éppen elég ok van arra, hogy az SZDSZ-t, Gyurcsányt, Orbánt vagy bárki mást bíráljuk: de azt megalapozottan tegyük, tárgyszerűen és méltányosan. Különben a bírálatunk nem ér semmit: csak egy lesz az elfogult politikai handabandázások sorában.

Ha a szerző valóban foglalkozni akar az SZDSZ-szel, akkor az eddiginél jóval árnyaltabb és pontosabb megközelítésre van szükség. Nem tekinthet el attól, hogy az SZDSZ-nek több, egymástól jól elkülöníthető korszaka volt és ezek mindegyikének voltak egymástól nagyon eltérő hangsúlyai, törekvései, érdemei és hibái. Valódi intellektuális hiba a párt  közel negyedszázados történetéről homogenizált, végletekig leegyszerűsített sommás véleményt alkotni. Az SZDSZ maga sem volt, egyetlen korszakán belül sem homogén politikai alakulat (ellentétben sok mai párttal), nagyon sokféle személyiség, felfogás, szemléletfért meg benne, akiket a liberális alapértékek tisztelete kötött össze. Ennek bizonyítására elég csupán felsorolni az SZDSZ elnökeinek névsorát – elárulom, hogy színes névsor lesz: Kis János, Tölgyessy Péter, Pető Iván, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Demszky Gábor, Kóka János, Fodor Gábor, Retkes Attila. Komolyan gondolja-e bárki is, hogy ezek a férfiak (mert érdekes módon nő egy sem volt közöttük és ezért még lehetne jogosan is bírálni a pártot) mind ugyanazt gondolták a világról és ugyanúgy vélekedtek mindenfontos kérdésben?

Az SZDSZ-szel is aztörtént, amit Antonius mond gyászbeszédében Cézárról:

“Temetni jöttem Caesart, nemdicsérni,

A rossz, mit ember tesz, túlélőit;

A jó gyakorta sírba száll vele.”

Ami szerintem sokáig érdeme volt az SZDSZ-nek, a kiállás a szabadságjogokért, az egyenlő emberi méltóság tisztelete, az egyértelmű nyugati orientáció, az mind haldoklik a mai Magyarországon. Kisszámú hívei elárvultak, szétszéledtek, sokan kishitűvé váltak. Ellenben ami rossz volt benne, a túlzó aufklerizmus, arrogancia, intolerancia, az mind él és virul évekkel azután, hogy a párt már nem létezik. Felmerül a kérdés, hogy ezek valóban csak az SZDSZ hibái voltak, nincsenek ezek sokkal mélyebben beágyazva a mi világunkba?

Mindezek a kérdések talán megérdemelnének egy vitát, de akkor beszéljünk erről és ne „eszdéeszezzünk”, ha valójában nem is az SZDSZ-ről akarunk beszélni.

És még valami. A gyászolók nem azért dobnak rögöket a halott koporsójára, hogy ezzel is becsméreljék az emlékét, hanem azért, hogy nyugodjék békében és legyen neki könnyű a föld.

Szent-Iványi István

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!