"A lehető legnagyobb távolságot szeretném tartani azoktól, akik a sósavas bácsi tempójában támadnak bárkire, aki szerint nem luxus gondolkodni ezekben a vészterhes időkben sem. Ez a mindenhol árulót kereső magatartás engem azokra a facebook-aktivistákra emlékeztet, akiknek egy-két nemes ügy melletti kiállásuk nettó önzés, kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a saját és társaik szemében jobb emberek legyenek, mindezt úgy, hogy a jóemberségi rangsor minden egyes lépcsőfoka egy másik ember, akiről ők kisüthetik, hogy az rosszabb náluk."
„Az igazi probléma, hogy az ellenzék még mindig nem a kudarc okait keresi, hanem a kudarcot magyarázza. A Fidesz-ügynöközéstől a kollaboráción át, az egységes ellenzéki EP-lista turbóösszefogásán keresztül a bojkottig minden arról szól, hogy mutassuk meg, nem is járunk rossz úton, csak valami hiba csúszott a kivitelezésbe. Hogy márpedig sikerült volna, ha a másik nem rontja el, ha egyik kicsit jobban összefogunk, ha nem is indulunk, ha még megtartjuk azt az egy sajtótájékoztatót. Ha még egyszer elmondjuk, hogy Mészáros Lőrinc pontosan kinek az érdekében, hogyan alakítja át a közpénzt. Hogyha hangosan kiabáljuk, hogy a kormány nem európai.” - írta a Reflektor alapítója Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője az Azonnali.hu-ra bő egy hónappal ezelőtt, cikkében arra a következtetésre jutva, hogy az ellenzéki politizálás sikerének a kulcsa a kommunikáció megújítása, a mértékletesség, a harci üvöltés helyébe lévő vita.
Azok, akik találva érezhették magukat akkora hárításba kezdtek, hogy önkéntelenül aláhúzták Ungár állításait. Azok, akik szerint már az kollaborációnak számít, ha valaki nem akar részt venni a „Ki tudja hangosabban ordítani, hogy utálja Orbán Viktort és a Fidesz szavazóit?” versenyben, persze egyből megfejtették, hogy 1, Ungár még a menekültek éheztetésében is egyet ért a kormánnyal 2, az LMP mindig is a Fidesz ügynöke volt, épp most bukott le megint 3, Ungár Péternek érdekes a családfája.
Akkor én elmondom, hogy mindezzel miről sikerült engem meggyőzni: az egyik, hogy a lehető legnagyobb távolságot szeretném tartani azoktól, akik a sósavas bácsi tempójában támadnak bárkire, aki szerint nem luxus gondolkodni ezekben a vészterhes időkben sem. Ez a mindenhol árulót kereső magatartás engem azokra a facebook-aktivistákra emlékeztet, akiknek egy-két nemes ügy melletti kiállásuk nettó önzés, kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a saját és társaik szemében jobb emberek legyenek, mindezt úgy, hogy a jóemberségi rangsor minden egyes lépcsőfoka egy másik ember, akiről ők kisüthetik, hogy az rosszabb náluk. Mindenki ismeri ezt a típust. Az „állatvédő”, akitől hasznos tevékenységet még nem láttunk, de minden nap meglincsel valaki mást az interneten és már rég eljutott arra szintre, hogy mindenki fasiszta, aki iszik tejet, na az pont ilyen.
A másik, amelyről bizonyosságot nyertem, hogy az őrület megeszi az ember agyát. Egyszerűen vitaképtelenné teszi. Hogy a Fidesz harmadszorra megszerzett kétharmadának nem az ellopott közpénzek, a szétcseszett oktatás és egészségügy, a társadalom teteje és alja között növekvő különbségek és a kilátástalanság a legkárosabb hozománya, hanem a fejekben végzett pusztítás. Hogy nem csak a kormány hergeli kitalált ellenségek ellen a szavazóbázisát, hanem az ellenzék is. Az, hogy ha nem tagozódsz be valamelyik zombihordába, akkor egyszerre lehetsz Soros és a Fidesz zsoldosa pusztán azzal, ha kívül akarsz maradni, önálló véleményt akarsz formálni, azt gondolod a világról, hogy semmi sem olyan egyszerű és egyedül abban vagy biztos, hogy a kételymentes, „Mindig is igazunk volt!” jelszavú harci szavazóknak nem lehet igaza.
És még egy valamiről: hogy ezt a rendszert a zombihordák tartják életben. Nem csak a kormány elfogult hívei, de annak elfogult ellenségei is, ezért a legforradalmibb tett, amit tehetünk a rendszer megbuktatásáért, ha kivonjuk magunkat a kizárólag az önigazolásról szóló örök harcból és mélyen undorodunk. Annak viszont hangot adunk.
