Az olimpia megrendezése becslések szerint mintegy 3000 milliárd forintba került volna, nagyságrendileg annyiba, mint amennyibe a paksi atombővítés fog fájni. A két projektet abból a megközelítésben is párhuzamba lehet állítani, hogy mindkettő évtizedekre határozza meg Magyarország sorsát. Sőt, ha nem dőlünk be a kormányzati propagandának, akkor azt is láthatjuk az ígéretek mögött, hogy még az olimpiai rendezésnél is nagyobb kockázatokat rejt Paks2.
Az olimpia kapcsán az volt a kockázati tényező, hogy fel kell építeni egy csomó felesleges épületet, meg sporthelyszínt, melyeket túlárazva húznak föl a Fideszhez ezer szállal köthető haver vállalkozók, ezzel a módszerrel kilapátolva súlyos száz és száz milliárdokat a költségvetésből. Az olimpiai játékok euforikus két hete után pedig vakarhattuk volna a fejünket, hogy mi a fenét kezdjünk a krikettstadionnal, meg a többivel. Hasznosítani nem lehet, fenntartani illene, ami viszont rohadt drága, esetleg le lehet bontani, ami szintén nem olcsó. Akkor meg minek építettük fel. Szép példája a felesleges kiadásoknak a mostani úszó világbajnokságra tervezett toronyugró állvány a Batthyány téren. Felépítik több mint 3 milliárdért, aztán a nyári ugrabugra után el is bontják. Igazán sokat tesz hozzá a főváros fejlődéséhez.
Jó, jó mondhatjuk, de mi a baj az atomerőművel, hiszen az csak az olcsó áramot termeli nekünk? A helyzet az, hogy hiába igyekeznek ezt belesulykolni a magyar emberekbe, egyszerűen nem igaz. A paksi atombővítéssel járó kockázatokat három kategóriába sorolhatjuk: ott vannak a környezetvédelmi szempontok, aztán a gazdaságiak és egyáltalán nem utolsó sorban a Magyarország szuveneritását érintő veszélyek.