Mindeddig kikezdhetetlennek tűnt

A Robert Fico vezette Smer 2012-es hatalomra kerülése után nekilátott hatalma bebetonozásának: saját médiabirodalmat épített ki, állami vállalatok privatizációjával gazdasági hátországát monopolhelyzetbe hozta, a legfőbb ügyész székébe egy lojális jogászt ültetett és a többi. Fico fenn tudta tartani pártja egységét is: a közvélemény semmiféle Smeren belül zajló konfliktusról nem értesült, a kormány- és pártpropaganda pedig példás egységet mutatott. Amennyiben mégis felbukkant egy-egy különvélemény, annak megejtője nagyon hamar a periférián találhatta magát, így nyerte meg magának Boris Zala Smer-alapítóatya a belpolitikailag mit sem érő EP-képviselői posztot.

A (nevükben) szociáldemokraták népszerűségüket pedig  Robert Fico karakterének köszönhetik, aki softnacionalista, etatista-paternalista attitűdjével a vidéki szlovák kisemberek közt egyfajta személyi kultusznak örvendett.

Sok volt a kínos ügy

Noha Robert Fico pártja propagandagépezetét hibátlanul építette fel saját karakterének kultusza köré, a párt ezen egyszerű struktúrából fakadó erőssége idővel a gyenge pontjává vált. Miképp a Smer rendszerének középpontjában a karakteres vezető áll, akképp a rendszer egészében ható centripetális erő nem tűr meg egyéb hatalmi gócpontot. Adott volt tehát, hogy a Smer nem tudta kiterelni Fico potenciális utódát.

A Milla és a Kutyapárt közti párhuzam sok szempontból erőltetettnek tűnhet, azonban kétségtelen, hogy ennél lényegesen több a hasonlóság, így könnyen felismerhetővé válnak azok a lépések, melyek elkerülése mindenképp szükséges ahhoz, hogy az MKKP ne váljon az ellenzéki hiénapártok martalékává vagy tűnjön el egyszerűen a süllyesztőben.

Az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” mozgalom elindulásának fontos pontja volt az a diáktüntetés, melynek résztvevői2010. december 20-án a médiatörvény szólásszabadságot korlátozó módosítása miatt kívántak tiltakozni. Azóta persze sok minden történt, sokkal magasabbra került a küszöb Orbánék ügyeskedéseinek köszönhetően, de hat éve még ez is elégnek bizonyult, hogy néhány ezer ember az utcára menjen. Az ügy kétségtelenül fontos volt, az azt követően elinduló facebook-csoport és/vagy mozgalom és az azt irányító Juhász Péter népszerűsége hamarosan szárnyalni kezdett.

Én 2012 márciusában arról írtam, hogy:

…bár a Milla remekül indult, ez kétségtelen, sok ember volt vevő az üzenetére, érezte sajátjának ezt a szerveződést. A nagy hév, a lelkesedés, esetleg a kormánnyal vagy az egész politikai elittel szembeni harag azonban idővel enyhül annyira, hogy jusson energiája az embereknek kérdéseket feltenni? Mit akarunk? Milyen céljaink vannak? Mi mentén szerveződünk? A Milla lehet valós alternatíva a politikai térben idővel vagy meg akar maradni tüntetés szervező partiszerviznek? Évi három, négy, öt nagy, esetleg óriási megmozdulás, happening, ha neves színészek részvételével történik is, megmarad népünnepélynek, amiről lassanként majd egyre kevésbé tudja eldönteni az ember, hogy újra meg újra érdemes-e kimennie.

Szeretném hinni, hogy több van ebben a közösségben annál, mint hogy a DK-nak készítsék elő a terepet, ehhez azonban más dimenzióba kellene lépnie végre ennek az egésznek. Kétségtelenül igaz, volt néhány szép nap, jó lenne, ha nem felszívódna, hanem végre kitalálná magát a Milla.

A 2012. október 23-ánaz egészen nagyra sikerült fővárosi millás tüntetésen Bajnai Gordon bejelentette az Együtt 2014 nevű választási mozgalom létrejöttét. Ennek alapítói: a Haza és Haladás, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Milla Egyesület. Innentől, ami korábban Milla volt, az mind az Együtt 2014 neve alatt futott, megpecsételve a mozgalom sorsát.

A 2006-os év tele van jelentősnek mondható politikai történésekkel. Az országgyűlési választás, az őszödi beszéd, majd annak kiszivárgása, a Magyar Televízió székházának ostroma, önkormányzati választások, 1956 ötvenedik évfordulójának sárba rántása mind-mind emlékezetes, bár több közülük kevéssé dicsőséges. A legnagyobb hatást azonban a 2006-ot követő évtizedre talán október 6-a gyakorolta. Nem kis ízléstelenséggel éppen az aradi vértanúk emléknapjára hívták össze ugyanis a parlament ülését a kormánypártok számára lesújtó eredménnyel záruló önkormányzati választás után, hogy bizalmi szavazást tartsanak Gyurcsány Ferencről. Ezt a miniszterelnök saját maga kezdeményezte. Döntésében szerepet játszhatott, hogy a köztársasági elnök október elsején, az önkormányzati választások estéjén, urnazáráskor, még az eredmények megismerése előtt egyesek szerint burkoltan, szerintem kristálytiszta egyértelműséggel a miniszterelnök leváltásának szükségességét jelezte a kormánypárti többség felé, mert az őszödi beszéd és annak következményei a demokráciába vetett bizalmat ásták alá. Sólyom László így fogalmazott: „Most az Országgyűlésnek van cselekvési lehetősége. A kormány az Országgyűlésnek felelős. Az Országgyűlés dönt a miniszterelnök személyéről. Az Országgyűlés helyreállíthatja a szükséges társadalmi bizalmat. A megoldás kulcsa a parlamenti többség kezében van.” 

Az országgyűlési képviselők név szerinti szavazással döntöttek a kormány programjáról és a miniszterelnök személyéről. A jelenlévő 206 kormánypárti képviselő - köztük maga a kormányfő -, és egy független képviselő igennel, 165 ellenzéki nemmel voksolt.  Szabad út nyílt az október 23-i ámokfutás, az ország csődszélére kormányzása és a Fidesz kétharmadának megalapozása előtt. Azt az ősbűnt, amely azóta is hiteltelenné tesz minden összefogási kísérletet, a baloldali-liberális pártok 2006. október 6-án követték el, amikor saját pillanatnyi érdeküknek engedve hatalomban tartották Gyurcsány Ferencet, pedig megvolt rá a lehetőségük, hogy irányt váltsanak. Az MSZP és az SZDSZ ehelyett összezárt. Az ország jövőjénél fontosabb volt saját rövid távú hasznuk. Erre az amorális alapra nem lehet építkezni, hiába jut eszébe az MSZP-nek és szatellit pártjainak mindenről – még a kvótanépszavazás eredményéről is – az összefogás. Az általuk kétszer is alkotmányozó többséghez segített Fidesz rájuk építve nem leváltható.

"A tisztesség hosszú távon megéri" – ezt már 2009-ben, újévi beszédének lezárásaként jelentette ki Sólyom László, akinek jobbján a tévéfelvételen a magyar nemzeti lobogó volt látható. Alig másfél hónappal később párttá alakult a Lehet Más a Politika, amely zsinórmértéknek tekinti ezt a kijelentést. Nem véletlen, hogy az LMP kongresszusa idén nyáron megerősítette: a párt nem vállal közösséget a Magyarország lerablásához és leszakadásához 1990 óta kormányzati pozícióból hozzájáruló, illetve valódi megoldások nyújtására képtelen, múlt századi politikai erőkkel, a 2018. évi országgyűlési választáson a korábban kormányzati pozícióban szereplő, illetve jelenleg parlamenti képviselettel rendelkező pártokkal nem köt választási szövetséget. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 2018-as országgyűlési választásokon önállóan állít országos listát és indít egyéni képviselőjelölteket az összes választókerületben.

Úgy tűnhet, az LMP egyedül van. De ez a hosszútávfutó magányossága.

Mi aztán nem vagyunk a Párbeszéd Magyarországért párt lelkes hívei. Mondhatni kevés politikai szervezetet tartunk károsabbnak (SZDSZ), mint a PM, de ha egyet kell mondani azok ti vagytok kedves Nyugati Fény és a főleg a ti gazdáitok. Szóval az egy dolog, hogy elkezdtek egy pártot basztatni, hogy megmerészeltek egy programot fogalmazni, amivel persze lehet rendesen vitatkozni (tudjátok érvek, ilyenek), de az hogy sikerült egy olyan szöveget írnotok aminek minden egyes mondata hazugság az mondjuk leginkább a szellemi vezéretekhez méltó csak ebben az országban.

Az egyik jobb félmondat az, amikor azt írjátok, hogy „nem szabad túltolni az ígérgetést, mert a kutya nem fog hinni neked.” Ez ugye Gyurcsány lapjától egy elég erős esete a cinizmussal kevert bagoly-verébkedésnek. Az is nagyon menő, hogy magát az imidzsnövelő kampányt is leszóljátok, hogy „a kampány egyébként abból áll, hogy Szabó Timiék kiplakátolják a viaszbábuvá manipulált arcképüket”. Gyurcsány Ferenc nem csinált ugye sohasem ilyet. Soha.

Mérhetetlen taktikai érzékről téve tanúbizonyságot, közvetlenül a kvótanépszavazás eredményhirdetése után jelentette be szinte egyhangúlag az ún. demokratikus ellenzék, hogy itt a remek alkalom a teljes ellenzéki összefogására. Abban a pillanatban, amikor bekövetkezett Orbán Viktor 2010-óta legnagyobb politikai veresége, amikor a magyar nép 60 százaléka besokkolt a túltolt gyűlöletkampánytól és inkább nem ment el szavazni. Pár hete a miniszterelnök még arról beszélt, hogy a 40 százalékos részvételi arány egyértelműen kudarc, és hiába próbálják most azt sulykolni, hogy 3millió3százezer, az alacsony részvétel mindenképpen presztízsveszteség a kormány számára.

Erre reakcióként Molnár Gyula, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is arról beszélt, hogy most aztán nagyon, de nagyon össze kell fogni Orbán Viktor ellen, mert csak így lehet leváltani a Fideszt 2018-ban. És nekik ezt el is hihetjük, hiszen már 2012-ben is megmondták. Ugyanezt. Ugyanők.

FRISS! Újból elgáncsolták az olimpiai népszavazást

Mostantól kurvafix: csak arról lehet népszavazást tartani, amiről a kormány akarja. Minden olyan kérdésben, ahol valódi döntést lehetne hozni vagy pláne, az eredmény megkötné a kormány kezét a népszavazásnak keresztbe tesznek. Az érvényességi küszöböt megemelték (csekély vigasz, de ez a fagyi a hétvégén visszanyalt), kopaszokat és trollnénit gördítenek a népszavazást kezdeményező ellenzéki politikus útjába és erőltetett jogászkodással dobálják vissza az olimpiarendezésről szóló beadványt. Ha kell többször.

Szerda délután a Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy elutasítja az olimpiarendezésről szóló népszavazást. Pedig, ha valami, akkor az olimpiarendezés és Paks2 tipikusan olyan horderejű és típusú kérdés, amelyben ki kéne kérni a választók véleményét. E helyett a kormány ír ki népszavazást arról, hogy egyetértünk-e vele abban, hogy ne változtassa meg azt, amit ő se akar megváltoztatni, majd elbasz rá 15 milliárdot.

Követelem, hogy foglalják törvénybe: népszavazást Magyarországon csak a kormány kezdeményezhet és azt is csak értelmetlenül. A demokrácia szempontjából ugyanott tartanánk az igaz. De legalább nem néznének hülyének.

Szerintem senki nincs Magyarországon, aki ne hallott volna a kolontári környezeti katasztrófáról, ahol átszakadt a vörösiszap tározó és tíz ember halálát okozta. Az anyagi kár felbecsülhetetlen, az emberi életekben és lelkekben esett seb pedig mély és múlni nem akaró.

Az eset 2010. október 4-én történt, de mind a mai napig nincs felelőse a tragédiának.

Egyszerűen elképesztő, hogy a magyar igazságszolgáltatás képtelen négy év alatt  - ne kerteljün, hat év alatt - pontot tenni az emberéleteket érintő, haláleseteket, irtózatosan nagy természeti és anyagi károkat okozó ügyre. Illetve dehogyis nem tud, olyan pofánvágósat, hogy a fal adja a másikat.

Hat év után olyan ítélet született, ami egyetlen felelőst sem nevez meg. Mert hogy a bekövetkezett katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement. Benne volt a pakliban, mi több, gyakorlatilag azt vártuk, hogy mikor következik már be. Az év elején arcunkba vágott ítélet óta sincs semmi változás, minbden felelős vagy nyugodtan teszi a semmit vagy egyszerűen hallgat. Nem jó dolog ez a lelkiismeret. Hogy nem sül le a bőr a képéről egyik felelősnek sem... Ja mert hogy nincs is olyan...

De elmentek ti a francba, de tényleg!

Nem kellett volna szétverni a környezetvédelmi, természetvédelmi intézményeket, a környezetvédelmi hatóságokat, nem kellett volna politikai csókost kinevezni pár nappal a katasztrófa előtt a hatóság élére és nem kellene a nagyipari cégek vezetőinek seggét kinyalni. Eszméletlen, hogy ilyen indokolást ki tud adni egy bíróság és nem szakadt le a veszprémi tárgyalóterem teteje.

Ha netán megépülne a Pécs környékére szánt atomhulladék-temető és véletlenül megreccsen a tároló fala – mert az altalaj, az oldalfal, a tündérek vagy a jóisten miatt – akkor is ez lesz a felmentő ítéletben a magyarázat? Hogy az ipari katasztrófák szükségképpen bekövetkezhetnek?

Kapjatok már a fejetekhez okosok!

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

Míg a Fidesz-KDNP uralkodása során az ideológia maszlagra nagy hangsúlyt fektetnek, sokat hallunk a munka értékének fontosságáról, a polgártársak erőfeszítéseiről, addig az iga közös húzásába sokszor belerondít a flancolás, az élet azon a bizonyos túl nagy lábon. Miközben az egyek vagyunk himnusza harsog, egyre üvöltőbb a szakadék az egyre összemosódóbb gazdasági és politikai elit és mindenki más között.

Az egykulcsos személyi jövedelemadó melletti érvelés központi eleme is az volt, szemben a többkulcsos, szociálisan érzékenyebb modellel, hogy itt aztán tényleg mindenki annyit vihet haza, amennyit akar, amennyiért hajlandó megdolgozni, csak ugye ez egy olyan világban, ahol a kapcsolatok mindennél többet érnek, sőt, egyre-egyre többet, nem teljesen igaz. Mindez, gondolnánk, okkal háboríthatja fel a két kezükkel dolgozó embereket. Ahogyan nem teszik, hiszen van számos dolog, amire haragudhatnak inkább, erre volt jó például a migránsellenes gyűlöletkampány.

A kvótareferendum alacsony részvételi adataiból látszik, a Fidesz túltolta a gyűlöletkampányt. Az emberek többsége nem kívánta felhatalmazni a kormányt, hogy Orbán Viktor diadalittasan vágtasson be Brüsszel kapuin, mint a Kereszténység utolsó bástyája. A kampány néhány hónapja alatt jó pár bosszantó dolog szembejött velünk az utcán és a hírekben. Most ezeket szedtük csokorba:

1. Nincs semmilyen következménye

Bármilyen eredmény született volna, azt az EU-nak nem kell figyelembe vennie. A népszavazásnak csak politikai célja van, jogi következménye nincs.

2. Manipulatív kérdés

”AKARJA-E, HOGY AZ EURÓPAI UNIÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS HOZZÁJÁRULÁSA NÉLKÜL IS ELŐÍRHASSA NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK MAGYARORSZÁGRA TÖRTÉNŐ KÖTELEZŐ BETELEPÍTÉSÉT?”

Nyilván senki nem akarja, de még csak az Európai Unió se. Itt a kérdés az volt, hogy egyetért-e a Fidesz kormánypolitikájával, vagy sem. Az emberek többsége nem ért vele egyet, mint kiderült, ezért nem vett rész a bábjátékban.

Nem szeretném, ha Magyarországnak nem lenne beleszólása az uniós ügyekbe, ha orbáni kérlelhetetlenséggel és cinizmussal mondanák meg Brüsszelből, mit kell itt tenni. Az se volna jó, ha a törvények nem vonatkoznának a menekültekre épp úgy, ahogyan országunk vagy épp az EU állampolgáraira. De azt sem szeretném, ha arctalan tömegként, gyilkosok hordájaként kellene gondolnunk számunkra ismeretlen, idegen emberekre, gyerekekre és öregekre, nőkre és férfiakra. Csak azért, mert gyűlölni könnyebb, mint gondolkodni vagy megismerni, mert addig se kell a saját problémáimmal, a saját életemmel szembenézem, míg másokat utálhatok.

És nem szeretném, hogy bárki megmondja, mit kell gondolnom, parancsba adja a kötelező véleményt. Amit pedig a legkevésbé szeretnék, az az, hogy egy nevelni, nem pedig szolgáltatni akaró hatalom szórja tovább a gyűlölet magvait.