Utolsó métereken jár a népszavazási kampány. Kevés olyan magyar ember van a Kárpát-medencében, aki nem tudna róla. Természetesen, mint minden kampányban, most is felsorakoztattak minden érvet és ellenérvet a témában. Rendesen kivesézték a népszavazás kérdését, szövegértelmezés szempontjából. Sokan megírták („leleplezték?”) a tutit, hogy miről is szavazunk október 2-án valójában. Azt hiszem, hogy ezekben a témákban már mindent elmondtak, és remélhetőleg mindenki kiválasztotta a számára legmegfelelőbbet, és annak tudatában fogja behúzni az X-et vagy X-eket. És az így is van rendjén. Kárpát-medencét említettem, tehát Erdély sem maradt ki a népszavazás-hipeból.

Vívódik az ember magában, mert az utóbbi idők Magyarországán olyat látni, amit legutoljára történelemkönyvekben olvasott, most pedig saját bőrén tapasztalja. Nem, nem az elvett munkahelyekről, megerőszakolt nőkről van szó, mert olyanok nincsenek, hanem a vizuális, kommunikációs kormányzati propagandaterrorról.

Sokszor csalódtam már abban a hitemben, hogy értelmesen el lehet beszélgetni valakivel. No nem amikor magánemberi kérdésekről, hanem amikor közügyekről beszélgetünk. Viszont most jutottam el oda, hogy jelenleg ennek a hitnek semmi értelme sincs, semmi remény arra, hogy a józan ész érveivel lehessen érvelni valami mellett vagy éppenséggel ellene.

Nem akarom társadalomtudományi, pszichológiai és végképp nem kocsmaasztali szempontokból elemezni, hogy most akkor jönnek, jönnek-e, áradnak-e vagy sorosgyörgy. Nem fogom kielemezni, hogy patásorbán, gyurcsányahibás vagy Brüsszel és Szulejmán. Engem most az zavar és a szomorít el, hogy ennyire képtelen ez az ország egy normális közbeszéd, egy normális és valóban a jövőnkről szóló vita levezetésére.

Vannak, akik azt állítják, hogy a kvótanépszavazás értelmetlen, vagy alkotmányellenes eredményt hoz. Akik így gondolják, azok szerint az Országgyűlés a népszavazás eredményeképpen mást nem tehet: vagy nem hoz törvényt, vagy az uniós joggal ellentéteset hoz, illetőleg hoz egy olyan tiltó jogszabályt, amely egy olyan uniós jogi aktust tilt, amely még nem született meg, illetőleg az uniós alapszerződés szerint nem is születhet meg. Vagy – az akaratnyilvánítás céljával ellentétesen - a jövőbeli esetleges betelepítéshez kell hozzájárulását adnia. Tehát bármit tesz, vagy jogellenes, vagy értelmetlen eredményre jut.

Ha elfogadjuk azt, hogy a kvótanépszavazás ilyen kimenetelű jogalkotási kötelezettséggel jár az Országgyűlés számára, az azonban nem jelenti a népszavazás értelmetlenségét, vagy jogellenességét. Hiszen semmi akadálya nincs annak, hogy megtiltsuk a Napnak, hogy ne keljen föl. A tiltó szabályt semmilyen magatartás nem fogja megsérteni (a Nap minden bizonnyal holnap is föl fog kelni). Így inkább annak a fölvetése az értelmetlen, hogy van-e jogunk a Napnak megtiltani, hogy ne keljen föl, vagy, hogy egy ilyen tiltás alkotmányellenes-e.

A Fidesz által kialakított belpolitikai helyzetet szokás a centrális erőtér kifejezéssel illetni. Orbán stabil struktúrára épülő, egyszerű logikájú, de roppant hatékony gépezetet épített ki, amely biztosítja számára az erőpolitika átviteléhez szükséges zavartalan környezetet, letörve minden belső ellenállási kísérletet. A központosított, egy centrumból irányított erőtér azonban nem csak a belülről érkező támadásokkal szemben biztosított, de jól megkonstruált propagandagépezetének és az elfoglalt pozícióknak köszönhetően a kívülről (ellenzékből, civilektől, polgároktól) érkező kísérletekkel szemben is ütésálló.

A Fidesz birodalmának elvi alaptétele az az orbáni megfogalmazás, mely szerint a széles társadalmi legitimációból (két- és majdnemkétharmad) eredően a Fidesz cselekedetei a népakarat által igazoltak, ezzel együtt pedig szükségszerűen helyesek is. Ez a vélelem kétségkívül a demokratikus gondolat populizmusba való áthajlásának kórtünete. Sőt, ez a tétel az orbáni rendszerben sarkított formában van jelen, hiszen a (nép által felhatalmazott) Fidesz szerint egyedül helyesnek vélt gondolat egyben kizárólagos is – így nem számít, melyik párt, civil szervezet, társadalmi szervezet miről mit gondol, azok az orbáni logika szerint szükségszerűen helytelenek. Így aztán ezekre a „helytelenül gondolkodó” szereplőkre Orbán szerint nincs is szükség. Az erőtér a kizárólagos igazság birtokában a rendszer központosítására egy sor eszközt is felvonultatott az elmúlt hat évben: az államfői poszt kiüresítése, a parlamenti munka egyszerű formalitássá való leminősítése, a parlament és az ellenzék elszámoltató funkciójának semmibe vétele, egyes médiaorgánumok bezúzása és újraosztása, a gazdaság erőforrásainak átcsoportosítása, a társadalom átideologizálása és demoralizálása, az Alkotmánybíróság bábszervezetté silányítása és társaik.

Egyre több jel mutat arra, hogy központi utasításra küldözgetik a közmunkásokat határvadásznak. A legfrissebb hír szerint egy nyolc hónapos terhes közmunkás nőt kötelezett arra a helyi munkaügyi központ, hogy vegyen részt egy határvadász-tájékoztatón, mert amennyiben nem megy el, akkor fogják és kidobják a közmunkaprogramból és felőlük nyugodtan éhen is halhat a még meg nem született gyerekével együtt.

A Kisalföld mutatta be azokat a dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy nemre, korra és egészségi állapotra való tekintet nélkül hívják be a közmunkásokat határvadászati előkészítő meetingekre. Pedig elvileg határvadásznak menni csak önkéntes alapon lehet. A rafinéria ott van, hogy amennyiben a közmunkás nem fogadja el „önkéntes” alapon a lehetőséget, akkor ugrik még az a kevés munkalehetőség, ami a közmunka-program biztosít.

Valljuk be, jó kis csapdát eszeltek ki. Ezzel párhuzamosan Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára szinte meghatottan jelentette be tegnap sajtótájékoztatóján, hogy több mint ezren jelentkeztek határvadásznak a rendőrség szeptember elején indult toborzásán. Mindenki láthatja: elképesztő méreteket öltött az érdeklődés a képzés iránt.

Most persze kezdhetném a kötelező körökkel, hogy az Együtt és én miért kampányolunk a bojkott mellett, miért nincs értelme a népszavazásnak, miért ellentétes az alaptörvénnyel a referendum, és miért nincs már aktuálisan se jelentősége a kötelező kvótáknak, hiszen már az unió vezetői sem hisznek igazából azok megvalósíthatóságában.

Inkább azzal foglalkoznék, hogy mi lehet a kiút Európa és Magyarország számára a válságból, merthogy mind Európa, mind Magyarország válságban van. És ezt a válságot a népszavazás mindennél világosabban mutatja meg.

A most már több mint egy éve velünk élő menekültkrízis világossá tette, hogy az unió jelenlegi formájában nem tud kezelni egy ilyen súlyú kihívást. Részben  azért, mert a menekültválsággal egyidejűleg számos más jelentős problémával is meg kell küzdenie. Az unió jövőjét olyan válaszok döntik el, mint a globalizációs kérdésekre, az unióban is egyre jelentősebb szociális egyenlőtlenségekre, az északi és déli államok közötti törésvonalakra és a kelet-európai bővítés nyomán megbomlott uniós politikai, értékrendbeli kohézióra adott válaszok. A helyzetet súlyosbítja, hogy a mérsékelt politikai erőknek egyelőre nincsenek meggyőző válaszaik ezekre a problémákra. Ebbe az űrbe nyomulnak be a populista és szélsőséges pártok és növekszik a támogatottságuk.

Most már csak néhány napot kell kihúzni és végre vége lesz ennek a népszavazásnak csúfolt kommunikációs bohózatnak. A kormányzat álláspontja teljesen egyértelmű volt már elejétől: olyan, hogy menekült, nincs, olyan van, hogy tetves terrorista. És aki nem így gondolkodik, az hazaáruló. Emögé a narratíva mögé benyomtak 11 milliárd forintot, hogy mindenki megértse.

Pedig magáról a feltett kérdésről igazán lehetett volna vitatkozni. Mind az igen, mind a nem mellett szólnak releváns érvek. A baj az, hogy a kormányzat eleve azzal a szándékkal tette fel a kérdést, hogy csapdát állítson az ellenzéknek. Ócska, de hatásos trükk volt. Mindenki hazaáruló, transzterrorista, csak mi vagyunk villamos, akik megvédik a hazát.

Az egész hajcihőnek egy tétje van: meglesz-e az 50 százalékos részvételi arány és érvényes lesz-e a referendum. Elég magasra tette a lécet ezzel Orbán Viktor. Az érvénytelen szavazatokkal együtt előreláthatólag több, mint 4 és fél millió embernek kellene elmennie az urnákhoz október 2-án.

A feladat nehéz, a jelszó pedig a következő: mozgósítani kell, és a cél érdekében bármit lehet. Riogassatok erőszakolással, paráztassátok a cigányokat, hogy nem kapnak segélyt, mondjátok, hogy mindenki ebolás lesz, hogy elveszik a közmunkát, meg a 47 ezer forintodat. Legfőképpen azt kell hangsúlyozni, hogy aki nem nemmel szavaz, az szar magyar. Egy hazaáruló féreg.

Szombaton este robbanás történt a Király utca és a Teréz körút sarkán. Két rendőr megsérült. Mára pedig összehívták a Nemzetbiztonsági bizottságot. Amellett, hogy nagyon remélem, mihamarabb meggyógyulnak az áldozatok és kézre kerül az elkövető, fontos megvizsgálni azt is, a hétvégi hír milyen fogadtatásra lelt, hiszen mindez jól demonstrálja, mennyire megosztottá vált az az ország, ami már az elmúlt 10 évben is rettenetesen jól teljesített ebből a szempontból.

Szombaton este két nagy tábor is egyetlen másodperc alatt erősödött meg abban, hogy igaza van.

Az egyik tábor, melynek tagjai a kormány népszavazás előtti, hónapok óta keményen és sok pénzből tolt kommunikációjának nyomán mindenhova gyilkos migránsokat és az országunkra törő, ármánykodó háttérhatalmakat vizionálnak, levonhatta a tanulságot: igazuk volt miniszterelnök úréknak. Az ország első és annál hozzáértőbb tagjai nem véletlenül állították (sejttették konkrétumok nélkül) alig néhány nappal azelőtt, hogy nálunk is bármikor bármi megtörténhet, robbanhatnak akármikor a bombák. Már be is bizonyosodott, hogy veszélyben vagyunk! Aki mást gondol (például érvénytelenül vagy igennel szavaz október 2-án) vagy az, aki nem megy el, mocskos hazaáruló. Sokan pedig azt is kifejtették, remélhetőleg ezen embertársaink lányait erőszakolják majd meg elsőként a Brüsszel által az országra szabadítandó, megszállók. Mert megérdemelnék, hogy így járjanak.

A nyelvhasználat módja a legszubjektívebb tulajdonságaink közé tartozik: egyes szavak és kifejezések még hasonló értékrendű embereknél is más-más értéktartalmat hordozhatnak és különböző megítélés alá eshetnek személyes tapasztalataik, élményeik és érzelmeik tükrében. Persze egy demokratikus társadalom normális működéséhez elengedhetetlen, hogy működjön egyfajta „nyelvi konszenzus”, a kimondott szavak mögött ideális esetben tartalmi, értékalapú közmegegyezéssel.

Hatékonyan és előrevivően ugyanis kizárólag úgy lehet megvitatni esetenként szinte felfoghatatlanul sokrétű, -például marginalizált társadalmi csoportokat érintő- problémákat, ha egyrészt legalább bizonyos kulcsszavak alatt ugyanazt értjük, másrészt ezek a szavak anélkül írják le a jelenségeket, hogy eközben embereket vérig sértenek, megaláznak, sztereotípiák alapján kategorizálnak, elvágva ezzel a normális párbeszéd további lehetőségét. A politikailag korrekt beszédmód elterjesztését eredetileg pontosan ennek elkerülése motiválta.

A kritikusoknak abban persze igazuk van, hogy a politikai korrektség címszava alatt leginkább az emberi jogi fókuszú liberalizmus nyelvi kanonizálása zajlott le, így a PC forradalma elsősorban olyan területeket érintett és olyan csoportok (szexuális és etnikai kisebbségek, nők, fogyatékkal élők stb) a kedvezményezettjei, amelyek a liberális értékrend hagyományos gyámolítottjai voltak. Mind a baloldali,- de tegyük hozzá – esetenként a konzervatív kritika is megalapozott lehet tehát. A PC beszédmód élharcosai ugyanis nem csak a „prolizást” kérik ki maguknak ritkán. Ha éppenséggel mélyen hívő keresztények háborodnak fel egy-egy általuk sértőnek vélt poénon, kifejezésen, akkor rendre a szólásszabadságra való hivatkozással söprik le a kérdést az asztalról, mondván: szabad nyilvánosságban nem ildomos annyira érzékenynek lenni.

Nincs olyan európai politikus, aki annyit profitált volna a migrációs válságból, mint Orbán Viktor. A kemény, nyílt, sokszor a szélsőségekkel kacérkodó retorikával szemben eddig eszköztelennek bizonyultak a politikai ellenfelek. (Nincs közös nyelv.) Azonban komoly kérdés, milyen árat kell majd fizetnie akár Magyarországnak, akár Európának azért a brutálisan fokozódó gyűlöletért, ami a rövid távú politikai célok mellékterméke. Könnyen megeshet, hogy az igazi veszély nem kívülről, hanem belülről fenyeget. A gyűlölet magvai gyermekeinkben kezdenek növekedni csak igazán.

A válság kezelése alapvetően elhibázott Európában, mert nem szakmai, hanem pártpolitikai térben értelmezték kezdetektől fogva. Vagy mindenki jó és mindenkit be kell fogadni vagy mindenki a sátán ivadéka, aki el akarja pusztítani mindazt, amit ma Európának vagy épp Magyarországnak tekinthetünk. Ez az olcsó és buta hozzáállás egyértelműen nem a bevándorlókról, hanem a szavazat szerzésről szólt minden oldalon, miközben a valóban súlyos problémák érdemi és gyakorlati kezeléséről kevés szó esett. Azokat a hangokat, melyek bevándorlókkal kapcsolatban az önvédelmet, a törvények kulturált, de határozott betartatását és a humanitárius hozzáállás egyidejű alkalmazásának szükségességét sürgetik, ma meg sem lehet hallani.