Van egy több éve rettenetes állapotban lévő metró, szar kocsikkal, ótvar állomásokkal és olyan alagúttal, amiből rendszeresen kihallatszik a födémen átszivárgó eső csobogása, időnként füstöl is, no de semmi baj, egyelőre még nem halt meg senki. Szóval van itt ez az akármi, amivel kellene kezdeni valamit, sok éve. De egyfelől nem lenne kevés pénz, ami ugye rossz, mert helikopterre, fánkoldára meg gyűlöletkampányra kevesebb marad, másfelől viszont lehetőség is, hiszen, ahol sok pénz kell, ott biztosan terem néhány span, meg nemzeti buszipar és már folyhat is a háztáji gazdagodás. Nem egyszerű az élet.

Nehéz most írni. Engem édesanyám Andrzej Wajda filmjeiből tanított a hazafiságra, a hatalommal való szembeszegülés fontosságára. Arra, a mélyen közép-európai élményre, hogy e kettő egy és ugyanaz. Amikor megnéztük együtt a Márványembert ugyanúgy nem bírtam aludni, mint az Országúton megnézése után. Wajda nekem több volt, mint jó filmrendező. Az identitásom köszönhetem neki. Én szerelmes voltam a Krystyna Janda alakította Agnieszkába. Vagy csak a példaképemmé vált.

Én abban a tudatban nőttem fel, hogy édesanyám imádkozott ’68-ban Komáromban, hogy szakadjon le a híd, amikor tankokkal vonultak be a Varsói Szerződés csapatai Csehszlovákiába. Engem 11 évesen elvitt édesanyám a Fiumei úti temető 21-es parcellájába, hogy rendbe tegyük az ’56-ban az utcai harcokban elesettek parcelláját és ott voltam az összes rendszerváltó tüntetésen, ahol azt skandáltuk, hogy „szolidaritás-szolidaritás”, ami akkor nem csak a szót jelentette, hanem az azonosulást azokkal, akikről a Vasember szólt. És a tüntetések mellett Wajda filmjeit néztük együtt. „Ezt nézd meg, ez fontos.” Én a Lotnából és a Csatornából tanultam meg, hogy jobb állva meghalni, „hősiesnek lenni a magunkra hagyatottságban” – ahogy Adam Michnik írta a Lotna üzenetéről. Én vagyok Mateusz Birkut és én vagyok Maciej Tomczyk. Én ott állok a hídon a Katyń nyitójelenetében, ahol a nácik és a szovjetek elől menekülők találkoznak. Wajdától tanultam meg, hogy a magyar himnusz azért menőbb minden más himnusznál, mert nem győzelmekről szól, hanem arról, amiről az ulánusok lovasrohama a tankok ellen.

Wajdától tanultam meg, hogy a visszaállított Kossuth-szobor a maga búvalbaszottságával jobb, mint a komcsik által a helyére emelt sematikus-dicsőséges. Wajdától tanultam meg, hogy közép-európainak lenni annyi, mint lovakkal szállni szembe a zsarnokság tankjaival.

Újra nézem Wajda filmjeit. És nagyon fog hiányozni az édesanyám.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

Sokak meggyőződésével szemben a potenciális ávós nem arról ismerszik meg, hogy Népszabadságot járat, hanem arról, hogy gazdasági és nem politikai döntésnek tartja a Népszabadság kiadásának felfüggesztését. Bizonyára meglepi önöket, de még mindig létezik a MÚOSZ.

Arról a szervezetről beszélünk, amely mindig is Aczél „áldozathibáztató” Endre teniszzoknijának szagát árasztotta és egyetlen „szakszervezeti” tevékenysége hosszú ideje annyi volt, hogy üzemeltette a tihanyi újságíró üdülőt. (Persze az ismerősöknek és a kiválasztottaknak.) Na most ennek a kádárista csökevénynek a jelenlegi elnöke, akiről a legfontosabb életrajzi adat az, hogy „1977-ben került Moszkvába, ahol négy évig dolgozott az MTV tudósítójaként” lenyilatkozta a HírTV-nek azt – szigorúan a szakmán belüli szolidaritás jegyében –, hogy a Népszabadság kinyírása gazdasági és nem politikai okokból történt, amellyel csodásan felzárkózott a Fidesz idevágó kommunikációjához. Azt azért még hozzátette, hogy „hónapok óta lehetett tudni, hogy a lapkiadót eladják, így előbb is léphettek volna azok, akik most sajnálják, hogy korábbi formájában megszűnik a Népszabadság." Tóth egy valamit biztosan megtanult mesterétől, az egyes visszaemlékezésekben megbízható sztálinistaként jellemzett Matúzné Rózsikától, a pártállami tévéhíradó anyjától. Azt az attitűdöt, amely a hatalom és az elnyomott konfliktusában mindig a hatalom mellé áll, amely szerint az „áruló Kohn eggyel felettünk lakik”. Szakmai érdekvédelem, az.

Minden, amit tudnod kell a jelenlegi Fideszről összefoglalható két megállapításban: utoljára Czinege Lajos szerette ennyire a helikoptert, és utoljára az MSZMP támaszkodott Tóth Károlyokra.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

Hétvégén a DK élesítette az atomtöltetet, ma pedig már végzetes csapást is mérnek Magyarország zsarnokaira. Vélhetően holnap új időszámítás veszi kezdetét. Mindez igazán jó PR-szöveg, de roppant meglepő lenne, ha Gyurcsányék Parlamentből történő kivonulása ennél sokkal több tartalommal vagy jelentőséggel bírna, nem csak számunkra, de számukra is.

Ugyan egyre több fórumon merül fel, hogy a Fidesz-KDNP által kialakított homokozóban, amit Habony és a többi jómadár macskája szart tele, nem lehet harcolni ellenük. A demokratikus intézmények bábszínházi díszletté sorvasztása, a fékek és ellensúlyok rendszerének lerombolása, a hatalmi ágak összemosása olyan működést eredményezett, amin belül Orbánék csak nyerni tudnak. Épp ezért, aki nem akar asszisztálni a színdarabhoz, annak magát a rendszert kell ignorálni.

Még a kvótanépszavazásos kampányőrület kellős közepén tette ki az éterbe (meg szerencsétlen, jövőbeli szavazók postaládájába) a kormány a szórólapjait tele sok, hergelésre tökéletesen alkalmas állítással. Az egyik ilyen szórólapban volt egy európai térkép, amin kedves, városokra helyezett piros pöttyök meg hasonlóan kedves hangvételű magyarázatok mutattak rá, hogy azokban a városokban vannak un. no-go zónák, ahová rendes magyar ember be nem teheti a lábát. Mert baja származhat belőle.

Azzal, hogy Kövér László házelnök a 444.hu újságíróit kitiltott… felfüggesztette az akkreditációjukat, világos üzenetet küldött itthonra is: nem csak Brüsszelben meg Londonban vannak ezek a no-go zónák! Az a helyzet, hogy fent nevezett rendes magyar ember a parlamentbe se járhat csak úgy be. Bár ha újságíró, akkor a kövérlászlói értelemben véve legalábbis rendes embernek biztosan nem tekinthető. Főleg, hogy hajlandó és képes megrendezni a Blair witch project film második részének ajánlóját.

Az a baj, hogy a házelnök annyira belemerevedett a napi küzdelembe, annyira mogorva már, hogy nem képes túllépni önmaga árnyékán. Az , hogy jóízűt nevetni sem hallottuk már egy ideje, mosolyogni se nagyon ám sokkal nagyobb baj az, hogy mindezen sajnálatos tünetek mellett bosszúálló is és hát a „szabál az szabál” maga által szabott előírásra hivatkozva jól ki is tette az érintettek szűrét a parlamentből. Végülis, ha úgy nézzük a „kitiltással” megvédte őket, hogy nehogy valami komolyabb bajuk essen hisz a no-go zónákban ugye minden megeshet.

Pedig a 444.hu munkatársai valószínűleg többet tartózkodtak az épületben mint a DK képviselői összesen.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

Negyed évszázaddal ezelőtt született meg a Voga-Turnovszky duó Népszabadságról szóló száma. Talán soha nem volt ennyire aktuális, mint most. Íme maga a zenemű, de szenteljünk néhány percet e dalnak írásban is, érdemes elolvasni.

Népszabadság (részletek)

(...)

Hány lyuk van egy derékszíjon?
Szorítsd a bicskát, most ki ne nyíljon!
Told a talicskát, ki ne boruljon!

Mondd meg Kedves Népszabadság
Hány emberé ez az ország
Egy két há négy öt hat, nem sok

(...)

Na, mondd el Kedves Népszabadság
Miért lett kicsi ez a Nagy Magyarország
Mondd meg Kedves Népszabadság
Miért lett rossz ez a jó szomszédság
Mondd meg Kedves Népszabadság
Meddig tart ez a nagy szabadság
Mondd meg Kedves Népszabadság!

Hadházy Ákos kérdezte Orbán Viktort a korrupcióról Magyarországon. Orbán Viktor nem értette a kérdést, képtelen volt válaszolni érdemben. Lehetőség volt párszor két percben szembesíteni a miniszterelnököt azzal, hogy a közpénz mivé válik Magyarországon. Erre a köztévé „újságíróin” kívül másnak nincs lehetősége Magyarországon, csak az ellenzéki képviselőknek. Rosszul is szokott kijönni az ilyenekből a Fidesz.

Nem véletlenül nincs parlamenti közvetítés már, a Tállai András–Pócs János-duó nem éppen egy kommunikációs csodatétel. Az ellenzéki képviselők azért kapták a mandátumukat, hogy kellemetlen kérdéseket tegyenek föl. Persze nehéz ez, ha az ember a korábbi pártját elárulta többször, és ezért független, de függetlenként is lehet keménynek lenni. Nem halljuk, hogy Szelényi Zsuzsa vernyogna, mint a DK.

Egészen döbbenetes „érvekkel” próbálta magyarázni Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a kormány szélenergiát ellehetetlenítő politikáját a hírek szerint utoljára megjelenő Népszabadságnak adott interjúban.

A kormány szélenergia-ellenes politikája nem most kezdődött. A turbinák telepítésére utoljára 2006-ban adtak ki engedélyt, és 2011-ben épült az utolsó erőmű. Azóta semmi előrelépés nem történt. A 330 MW beépített kapacitással nem csak Nyugat-Európától, de a környező országoktól is jócskán lemaradtunk, pedig ez a technológia jelenti az áramtermelés egyik leginkább környezetbarát módját. Ma már gazdaságilag is megéri szélenergiába fektetni, amit jól jelez, hogy külföldön az elmúlt évtizedben viharos gyorsasággal épültek a turbinák.

A kormány úgy tűnik, biztosra megy, mert a de facto eddig is tiltott technológiát újabb jogszabályokkal lehetetlenítené el. Szeptember közepén egy kormányrendelet módosítása szerint a települések 12 km-es körzetében megtiltották a turbinaépítést. A probléma mindössze annyi, hogy így nem maradt 1 négyzetméternyi olyan terület sem, ami nem esik a rendelet hatálya alá. De ha még ez sem lenne elég, hétfőn egy újabb korlátozó törvénymódosítást fog tárgyalni az Országgyűlés.

Nem csoda, hogy a szakma és a közvélemény magyarázatot vár erre az érthetetlen politikára. Csepreghy Nándor azonban a Népszabadság szombati számában megjelent interjújában nem tudta komolyan vehető érvekkel alátámasztani a vélt igazát.

A magyar kormány egyes képviselői szerint a „kényszerbetelepítésről” szóló népszavazás eredménye „elsöprő győzelem” volt számukra. Ellenfeleik szerint ugyanakkor az objektív tények márpedig nem ezt mutatják. De mik is itt az objektív tények? Az egyik objektív tény az, hogy a népszavazás nem volt érvényes és eredményes a hatályos, egyébként a jelenlegi kormánypárt által keresztülvitt törvényi szabályozás alapján. De a győzelem vagy vereség nem biztos, hogy ezt jelenti. Vajon igaza lehet Orbán Viktornak abban, hogy „politikai értelemben” az érvénytelen népszavazás mégiscsak győzelem volt számára? A kérdés megválaszolása már egy csapdát rejt magában: minél többen felelünk igennel a kérdésre, annál valószínűbb, hogy valóban győzelemként lesz a dolog számon tartva, ha viszont a kérdésre nemmel felelünk, az ezzel ellentétes narratívát erősítjük. Alighanem közhely, hogy a népszavazási kampány és utórezgései narratívák háborúja („a győztesek írják a történelmet” ésatöbbi), ugyanakkor érdemes mégis további gondolatokat szentelni a kérdésnek, mégpedig a (mikro)közgazdaságtan nézőpontjából, amely talán nem szolgál majd meglepő konklúziókkal, viszont a segítségével jobban meg tudjuk magyarázni azt, ami éppen körülöttünk történik. Az, hogy a narratívák küzdelmén múlik a győzelem vagy a vereség nem jelenti egy relativista álláspont elfogadását, legfeljebb azt, hogy a győzelmet vagy vereséget nem csak közjogi, hanem, hmm, „politikai értelemben” is felfoghatjuk. A magyar kormány nem fogja tudni „Brüsszelt” megyőzni arról, hogy ezt a népszavazást megnyerte. A kormány ennek természetesen nem örül, hiszen nyilván célja volt a tanácsbeli alkupozíció megerősítése egy érvényes és eredményes „Nem” győzelem révén, viszont emellett a kampány célja belpolitikai természetű is volt. De mi is? 

Ma a Népszabadságot megpuccsolták, lerohanták és gyakorlatilag el is hantolták. Azzal legyen azért mindenki tisztában, hogy ez a roham nem csak a Népszabadság ellen zajlott le, hanem a sajtószabadság ellen is, ezért különösen megdöbbentő.

A Népszabadság, illetve a mögötte álló cég irtózatos, több milliárdos adósságot halmozott fel, amit szintén e céghez tartozó megyei lapok nyeresége tartott el. Egy üzleti befektetőnek – aki lapokat ad-vesz – elsődleges célja, hogy nyereséges legyen. A Népszabadság egyben a többivel az volt, önmagában viszont forgalomképtelen. Hiába árulták mindenféle befektetőknek, nem kellett senkinek.

Van azonban egy kör, amelyik szemet vetett az egészre, mert látta, hogy a média, a megyei média még szabad préda és megvásárolta az egész kócerájt Népszabistól megyei lapostól. A terv nem a Népszabadság felfuttatása – valljuk be, abban van azért ráció, hogy a lap példányszáma tragikus méretekben esett folyamatosan és szabadulna tőle a tulajdonos – hanem a megyei lapok megszerzése. Valljuk be, ebben is van ráció, főleg a fideszes holdudvarnak.

Ha pusztán csak egyszerű adás-vétel lett volna, nem lett volna szükség a „hajnali lovasrohamra”, a dolgozók megtévesztésére, motoros futárok bevetésére, hazugságok terjesztésére. Minden csak elterelés, megtévesztés volt, jóhiszemű emberek becsapása. Ezeknek a módszereknek a használata arra a következtetésre vezet mindenkit, hogy ez nem tiszta játszma. Ettől nem csak üzleti kérdés a Népszabadság elleni akció, ettől minősül támadásnak a sajtószabadság ellen.

Tök mindegy most, hogy személy szerint egyet ért-e valaki a Népszabadság (és persze a nol.hu) cikkeivel, tartalmával és üzeneteivel, itt most nem a tartalom a lényeg, hanem a másik hang léte. Illetve most már a másik hang elhallgattatása.

Éppen ezért mi, a reflektor.hu szerkesztősége tiltakozunk az efféle hatalomgyakorlás ellen, elítéljük a sajtószabadság elleni támadást és együttérzésünkről biztosítjuk a szerkesztőség dolgozóit!

reflektor.hu és reflektor.blog.hu szerkesztősége

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!